Magyar Opera

Minialkalmazás-fejlesztés komoly nyereményekért!

Az Opera nagy bánatára a minialkalmazások nem lettek olyan népszerűek, mint azt a cég szerette volna. Persze a meccs még nincs lefutva, hiszen megjelenésük óta sokat fejlődtek a kis programok képességei is. A 10.5-ös Operával új lökést kaphat az ügy, hiszen végre az Opera futtatása nélkül is használhatjuk a kifejezetten natív alkalmazásokra emlékeztető új widgeteket.

Azért, hogy még inkább inspirálják a lehetséges fejlesztőket, az Opera - már nem először - egy minialkalmazás-író versenyt hirdetett, amin bárki részt vehet, aki rendelkezik kellő kreativitással és szabadidővel. Mindössze webfejlesztői ismeretek szükségesek, hiszen - a dolog lényegéből fakadóan - ezek a programok tulajdonképpen weboldalak. Ennek, és az Opera keresztplatform-jellegének köszönhetően az így elkészített alkalmazásokat szinte bármilyen operációs rendszeren lehet majd futtatni.

A kiírás alapján meglehetősen nagy szabadságot kapunk, a szabályok is elég egyszerűek: az elkészült műveknek azt kell demonstrálniuk, hogy hogyan képesek kiaknázni webes alkalmazások a natív programként való futtathatóságot.

Az elkészült alkotásokat május 18-ig kell elküldeni az Opera minialkalmazások oldalára. Tehát még arra is van idő, hogy valaki megtanulja a HTML-t és a CSS-t...

Két kategóriát hirdettek meg:

  1. a kódolás és a koncepció minősége
  2. népszerűség

Ami a nyereményeket illeti, azok meglehetősen csábítónak tűnnek. Az első kategória két győztese 1-1 MacBook Pro-val lesz gazdagabb (vagy egy másik laptoppal hasonló értékben), míg a népszerűségi verseny helyezettjei között 2 darab HTC Touch HD2 mobiltelefont és 6 darab Nintendo DSi rendszert osztanak ki. Kódolásra fel!

A verseny kiírása (angol nyelven)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr761760965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

awking 2010.02.15. 20:25:57

Igazából nem tudom, hogy kell elkezdeni, meg ezzel a külön Windózba telepítős dologgal a kedvem is elmegy tőle, pedig szívesen kipróbálnám (ha mást nem legalább saját célra).

Teddy Beer 2010.02.15. 23:20:23

a külön települőket lehet usb verzióra rakni? nincs mindenhol rendszergazda jogosultságom és már az első ilyen alkalmazás tetszik. ez a 'tehát' azért elég vad volt. persze még nem próbáltam css-ben írni semmit.

beef 2010.02.16. 00:42:09

Hát azért a HTML és CSS tudás mellé nem árt kissé felturbózni a JS alapokat sem, sőt inkább azt.

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2010.02.16. 09:10:29

tribalwars.net re lehetne egy botot írni. Vagy akár travianra.

ZeGa 2010.02.16. 13:39:53

@beef: Hát igen, html és css még kevés...

awking 2010.02.16. 13:54:44

Létezik olyan minialkalmazás, ami úgy működik, mint az iGoogleban az iFrame gadget?

Lövésem sincs, hogy hogy kell egy minialkalmazásba belekezdeni, de ha lenne egy olyan, amiben csak be kellene állítani az alkalmazás méreteit, meg egy linket bele, azt tudnám saját célra használni.
Ha valaki megcsinálja arra tuti szavazok és még többször le is töltöm. :)

awking 2010.02.16. 14:02:33

@awking: na most nem a saját ötletem szeretném fényezni, de ezzel az iFrames alkalmazással tényleg csak HTML és CSS tudással lehetne saját alkalmazást készíteni. Akár az iGoogle gadgetei is használhatóak lennének (szinte mind iframes), csak a keretben lévő linket kellene berakni és működne pölö a Gmail, Google naptár, stb. stb.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.02.16. 17:10:05

@awking: egy kis segítség a kezdéshez :P dev.opera.com/articles/view/creating-your-first-opera-widget/

Egyébként amit felhoztál, az nem is olyan rossz ötlet...

KenGuruL 2010.02.16. 17:56:02

az én kedvenc minialkalmazásom, a format.com
süti beállítások módosítása