Magyar Opera

Megnyertük az Opera 10 támogatói versenyt!

Éppen egy hónappal ezelőtt jelent meg az Opera 10, és ezzel egyidőben indult el a támogatói verseny is, amelynek a fődíja egy Nintendo Wii volt. Hála nektek, az egész játék alatt végig vezettem (néhány kivételtől eltekintve), és így sikerült megnyerni a konzolt és két választott játékot. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki az oldalunkon keresztül töltötte le az Opera 10-et, ezzel is hozzájárulva a sikerünkhöz. Közhelyesen hangzik, de most teljesen igaz, hogy nélkületek ez nem sikerült volna.

Ezen kívül örömmel jelenthetem be azt is, hogy kaptam operás ajándékokat is (pólókat, tollakat, labdákat és hasonlókat), amelyeket teljes egészében köztetek fogunk szétosztani, különböző versenyek és szavazások során. Egyelőre még nem döntöttük el, hogy milyen játékokat szervezünk ehhez, de hamarosan sor kerül erre is!

A nyeremény alkalmából a My Opera készített velem egy interjút is, amelynek a fordítását most itt is elolvashatjátok.

Bemutatkoznál az Opera közösségnek?

A nevem Csaba, Magyarországon élek és szoftverfejlesztőként dolgozom. Két kislány büszke apukája vagyok.

Mikor és miért kezdted el használni az Operát?

2001-ben ismertem meg az Opera 5-öt, és nagyon lenyűgözött, hogy milyen sok funkcionalitás volt már akkoriban elérhető az Operában: a füles böngészés, az egérmozdulatok, a beépített keresők és egy nagyon jó felugró blokkoló. Az Opera 6 még ennél is jobb volt, szinte csak ezt használtam a böngészéshez, így később meg is vettem. A beépített levelezőt nem szerettem eleinte, de miután megjelent az M2, azt is használtam.

Melyik a kedvenc Opera funkciód?

Ez egy könnyű kérdésnek tűnik, de nem az. Amikor más böngészőt kell használnom, mindig hiányzik egy csomó funkció, amelyek úgy léteznek az Operában, hogy észre sem vesszük őket. A legjobb funkciók nem zavarják a felhasználót, egyszerűen csak működnek: például a gyorsan reagáló UI, a gyorskereső mezők mindenfelé, vagy az, hogy az egérmozdulatok mindenhol működnek. A nagyobb funkciók közül a Gyorshívót, az Opera Linket, az egérmozdulatokat és a ponttal való keresést szeretem.

Valószínűleg sokan kíváncsiak arra, hogyan sikerült ilyen magas arányt elérned! Mi a titkod?

A legtöbb pont a Magyar Opera blogról érkezett, amelyik nagyon népszerű Magyarországon az Operások körében. Egyszerűen lecseréltem a letöltési linkeket a támogatói linkre. Megosztottam a linket a közösségi oldalakon és a Twitteren is, de a pontoknak csak egy nagyon kis része érkezett innen. A blognak magas a Google rank értéke, és első találatként jelenik meg az "Opera letöltés" szavakra, és naponta több száz látogató érkezik ezen a keresésen keresztül. A legtöbb pontot tőlük kaptam.

Valami tipp a többi támogatónak?

Érj el minél magasabb Google helyezést az "Opera letöltés" szavakra a saját nyelveden, ez sokat segít. Az Operának még nincsenek lokalizáld letöltési oldalai, így jó helyezést lehet elérni.

Mesélnél nekünk a weboldaladról, a Magyar Operáról?

Amint már említettem, ez a legnagyobb és legrégebbi Opera blog Magyarországon. 2003-ban indítottam, amikor megjelent az Opera 7.21, így már 6 éves. Akkor még nem volt magyar fordítás az Operához, így sikerült egy új fordítást is készítenem hozzá, azóta is fordítom. Eleinte még egyedül csináltam, és megpróbáltam összegyűjteni az érdekesebb híreket az Operáról, tippeket és trükköket közzétenni, bemutatni a funkciókat, stb. Jelenleg még 3 másik szerkesztő is van a blogon, és több mint ezer látogatója van naponta.

A magyar közösséget különböző eseményekkel és játékokkal próbáljuk összefogni. Nemrég csináltunk egy Opera 10 release party-t, valamint van egy új sorozatunk "Az én Operám" névvel, ahol a felhasználók a saját kapcsolatukról írhatnak az Operával - hogyan találtak rá, hogyan módosították és hogyan használják. Ez nagyon népszerű lett, már rengeteg írást kaptunk. Ezen kívül a My Operát is lefordítottuk a fordító oldalon keresztül.

Van kedvenc My Opera blogod vagy fórum topikod?

Általában csak a hivatalos Opera blogokat követem a My Operán. Időnként megnézem a hét felhasználójának a blogját is. Régebben követtem a fórumokat is, bár manapság nem igazán vagyok aktív rajtuk. A kedvenc fórumom a Desktop Wishlist.

Szeretnél még köszönetet mondani valakinek a végén?

Szeretném megköszönni mind a társszerzőimnek, mind a magyar közösségnek a segítségét ehhez a versenyhez. És természetesen mindannyian köszönjük az Operának, hogy ilyen kiváló böngészőt készítettek nekünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr101420306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.10.01. 13:42:26

Nagy gratuláció még egyszer, és mi köszönjük! ^^

lalolib 2009.10.01. 14:27:11

Gratulálok én is, és köszönöm az eddigi és az ez utáni munkádat!
Nagyon hasznos, és nagyon tartalmas az oldal.

Mesmoryser 2009.10.01. 14:53:38

Én is hadd gratuláljak az eredményhez és köszönöm, hogy elérhetővé tetted a számunkra az Operát! Mert ez a blog nem egyszerűen egy közösség, hanem a kapocs a hivatalos oldalak és a magyar nyelvű felhasználók között.

Dzsini 2009.10.01. 15:46:10

ide is jön egy gratula, megérdemled!

FunTom8 2009.10.01. 16:49:23

Gratulálok én is! Köszönjük.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.01. 16:59:19

Gratulálok én is! Komoly szerepe volt benne a blognak, hogy annak idején az Opera mellett döntöttem és ma is ezt használom. :)

szentark 2009.10.01. 17:17:44

Mindenben egyetértek az előttem írókkal! Hajrá Csabi!

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.10.01. 18:16:17

Nagyon megérdemelted ezt a nyereményt. :)
Azt hiszem, nálad többet senki nem tett itthon az Opera-ért és a közösségért.
Gratulálok!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.01. 18:31:18

Én is gratulálok neked. Csak így tovább :D

awking 2009.10.01. 18:33:46

Lehet, hogy már unalmas a többi után, de GRATULÁLOK!! :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.01. 18:39:25

(lehet, hogy unalmas, de) köszönöm mindenkinek :)

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.10.01. 18:59:00

1. Először is Gz. Lesz min játszani a gyerekeknek :D

2. Nem jogerősen szeretnék kötekedni :) De azért biztos az a 10k emberi letöltés? Kíváncsi lettem volna egy böngészőpiaci helyzetre a verseny előtt és után Magyarországon.

Beleszámítva azt, hogy a letöltők töredéke lesz Opera felhasználó. Azonban már több olyan lett volna, hogy például 1 hétig használja az operát :)

10k letöltés pedig.... Nem tudom, hogy mennyit emelne az Opera magyar részesedésén :D Minden estere kíváncsi lennék rá :)

Ha szabályos akkor azért örülünk, ha neadj' isten nem, akkor pedig magyarok vagyunk:D Ilyen egyszerű :)

Valaki plíz friss marketing sharét :D

Lali_ 2009.10.01. 18:59:07

Gratula és jó játékot :)

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.10.01. 19:03:04

én 51. lettem..... vagyis... ennyi reffem volt :D szal valahol a piramis alján vagyok :)

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.10.01. 19:09:33

Karbonade

Mivel már van befolyásod az operánál, ezért kéthetnél egy pár havi IWIW Myvip Opera reklámot :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.01. 19:12:10

@MagicalCritical: Nem mennék bele konkrétumokba, de maradjunk annyiban, hogy a magyar ember találékony. :D

Egyébként egy piaci részesedésre én is kíváncsi lennék a blogra levetítve, úgyis régen volt már. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.01. 19:28:32

@MagicalCritical: ha követted a versenyt, akkor láthattad, hogy sokan és sokszor kielőztek, de mind ki lettek tiltva előbb vagy utóbb. Amúgy én semmit nem csináltam a pontokkal, de ettől még más játszhatott vele, arra nincs befolyásom.

A google analytics szerint úgy 8-9000 ember érkezett a blogra az "opera letöltés" vagy "opera böngésző" szavakra, illetve ezek különböző változataira.

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2009.10.01. 19:38:55

Akár unalmas, akár nem, gratulálok :).

ZeGa 2009.10.01. 20:13:04

Grat, grat és még sok energiát továbbiakhoz.

CsendesMark 2009.10.01. 20:23:16

Gratulálok a sikerhez!

meneruwa 2009.10.01. 20:55:24

hát én 41. lettem ám volt olyan nap mikor tényleg többen nézték az oldalaimat hogy kattintottak a letöltés gombon, ennek örülök én is pedig az oldalaim nem kifejezetten informatika jellegűek, de még fórumba is vissza írtak hogy: "Hmm,erről a 10esről én is csupa jókat hallottam,meg is nézem!:)" s kipróbálják azért örülök ennek.

resius 2009.10.01. 21:03:43

az elmúlt napokban kicsit lecsúsztam az eseményekről, de akkor most szeretnék én is gratulálni :)

Sunikeee27 2009.10.01. 23:05:04

Sziasztok!

Megjelent egy újabb béta verzió Opera 10.10.1810

Közvetlen link:
snapshot.opera.com/windows/Opera_1010_1810_in.exe

Üdv: Sunikeee27

awking 2009.10.02. 10:11:46

Azért az mennyire komoly már, hogy Firefox nemzet vagyunk, mindenki a statisztikákkal magyarázza,h miért "rossz" az Opera, most meg egy magyar nyerte megy a versenyt! Na, ezt rakja ki az Index és ne csak a negatívra csapjanak le habzó szájjal :P

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 10:15:26

Tud valaki ajánalni amúgy Wii-s játékokat? Kéne válasszak kettőt, de egyelőre fogalmam sincs.

Ómájgád 2009.10.02. 10:42:21

@Karbonade: először is gratula a győzelemhez :). Szerintem valamilyen sport játékot nézzél hozzá, azzal jön ki a távirányító különlegessége.

Dzsini 2009.10.02. 10:59:28

@Karbonade: családi szórakozásnak a Wii Sports Resort-ot, meg egy WarioWare Smooth Moves-t - mindkettő olyan, hogy akár négyen egyszerre is tudtok vele mókázni, de egyedül se rosszak. Aztán majd gyűlnek még játékok, de először a 4 kontroller begyűjtése jön :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 11:34:49

@Dzsini: és tudsz ajánlani olyan webshopot, ahol ezeket meg lehet venni?

Dzsini 2009.10.02. 11:45:45

@Karbonade: nem sajnos, én inkább csak játszani szoktam, ha unokaöcséimmel összetalálkozunk - de nézz körül pár Wii-s fórumon (az SG-n pl: www.sg.hu/listazas.php3?id=1116076079 - hátha tudnak valami jót ajánlani)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2009.10.02. 16:36:43

Én is szeretnék gratulálni! :)

awking kommentje pedig nagyon betalál. :D

Lali_ 2009.10.02. 17:08:23

@Karbonade:
www.argep.hu/kat3-908.html
cdgalaxis.hu/wii
Tényleg, akkor majd a Wii-os Operát is letudod tesztelni :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 19:42:12

@penge™: Konkrétan milyen marketing share-re vagytok kíváncsiak?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 20:33:17

@penge™: Majd lehet, hogy lesz ilyesmi.

Amúgy 2009 júl-szept.:
(3 hónap - látogatások aránya, zárójelben a szeptemberi adatok)

Opera - 56,88% (55,47%)
Firefox - 21,14% (22,10%)
Internet Explorer - 16,30% (16,20%)
Chrome - 2,72% (3,09%)
Safari - 1,16% (1,13% - Opera Mini megelőzte!)
Opera Mini - 1,15% (1,28% - megelőzi a Safarit)

---

Opera verziók szerint (zárójelben a szeptemberi adatok):

10 (9.80) - 69,92% (86,77%)
9.64 - 24,59% (8,60%)
9.63 - 1,45% (1,17%)
9.62 - 0,67% (0,33% - már csak 7.)

ui: nem lehet valami frankó grafikont készíttetni vele?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 20:39:58

Ha az egész 2009-es adatsort tekintem, akkor az éves átlaghoz képest szeptemberre az Opera és a Chrome erősödött, Firefox, IE, Safari gyengült, de 1-2 százalékokról beszélhetünk csupán.

A stabil (bár nem túlzottan nagy) abszolút Opera többség jellemzi az egész évet (>50%).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 20:42:19

Oprendszerek terén szeptember hónapban:

Windows - 92,79%
Linux - 4,37%

Szerintem ez elég egyértelmű...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 20:57:14

Az is jól látszik, hogy a "10 funkció, ami nem jött be" cikkünk kikerült az Index címlapra. Ezzel két napig 40% alá csökkentette az Opera részesedését, és megduplázta az FF-ét. Ebben az időszkban még a Chrome nyert sokat (kb. az is duplázott), az IE pedig csökkent, ha nem is drasztikusan).

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.02. 23:16:09

Érdekes, hogy szeptemberben csökkent az Opera százaléka egy keveset, de szerintem ez a megnövekedett forgalomnak tudható be. Mivel nálunk extrém nagy az Opera aránya, így bármilyen "külső" látogatószám-növekedés azonnal lenyomja az Operát. Az Opera 10 release pedig sok nem Operást is idehozhatott.

toccata 2009.10.03. 21:03:26

Csatlakozom az előttem gratulálókhoz.
Csak így tovbb! :)
süti beállítások módosítása