Magyar Opera

Újabb héttel közelebb... (b1622)

Mármint egyrészt az eltelt időt (hiszen ismét hétvége jön), másrészt a buildszámot tekintve. Ez utóbbi ugyanis éppen hetet emelkedett (Windows alatt), és a bejegyzés szerint már nem vagyunk messze a végleges változattól. Az utóbbi időben nem is heti, hanem inkább félheti előzetesekről beszélhetünk, ezért nincs sok változás a korábbiakhoz képest.

Az egyik legjelentősebb újítás a Unite-hoz köthető, nevezetesen már módunkban áll korlátozni a feltöltési sebességet, hogy a töltögető barátok mellett azért nekünk is jusson valami. Nem érint olyan sok embert, de végre már Mac-en is van hibabejelentő, igaz, egyelőre a küldéshez még jelszót kell beírnunk, ez a véglegesre elvileg megváltozik. És ne felejtkezzünk meg az elmaradhatatlan ráncfelvarrásokról sem, az új téma némileg megváltoztatott fülsávot kapott, sok más apróbb csiszolás mellett.

Számunkra rendkívül örömteli, hogy a magyar nyelvű telepítő végre minden probléma nélkül működik. A változások teljes és részletes listáját a korábbiakhoz hasonlóan most is a Desktop Team megfelelő bejegyzésében olvashatjátok. A lényeg:

Ismert hibák:

  • a hibabejelentő nem mindig működik Mac alatt
  • nincsenek 64 bites Qt4 összeállítások
  • nincsenek Inteles Linux Qt3 buildek sem

Javítások, változások:

  • átdolgozott dialógusablakok a standard témában
  • megfelelő hely a szövegnek az egyes gombokon a nem angol nyelveknél
  • némileg világosabb árnyalatú, szellősebb alaptéma
  • néhány instabilitási probléma megszüntetve
  • reguláris kifejezések kezelésével kapcsolatos hibák javítva
  • a háttérben frissülő oldalhoz köthető fagyás javítva
  • Unite engedélyezéséhez kapcsolodó fagyás kijavítva
  • már lehetetlen új home szolgáltatást telepíteni
  • feltöltési korlát és portszám megadásának lehetősége a Unite beállításainál
  • számos apróbb Unite javítás
  • az Opera 9.27-ről frissítve már átveszi a levelezést és a profilt (csak Windows)
  • hibabejelentő már Mac-en is

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr111224937

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: LavX Blog 2009.07.06. 03:04:01

Újabb héttel közelebb… (b1622) Folytatas ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blogkommenter 2009.07.03. 19:10:32

Nekem tetszik ez a világosabb téma, de ha ráviszem a kurzort a Speed Dial ikonjaira, picit torzul az előnézeti kép.

Dzsini 2009.07.03. 19:16:33

egész jól "megjavult" a Unite - kb. 2 másodperc után kapom a kis felkiáltójelet, bármit bárhova állítok...

meneruwa 2009.07.03. 19:42:36

úúúú vmi érdekesen erőteljesebb színekben adja vissza az oldalakat. de fa*a, nekem teccik :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.03. 20:10:04

Kicsit olyan furcsa ez az új skin. Bár mondjuk én mindig a sötétebb színeket szerettem. A színsémához nem bánnám, ha beraknának egy Black-et.

meneruwa 2009.07.04. 00:04:10

igen a színsémákat ujra végignéztem én is de semmi újítás benne :S így a speeddialban sincs értelme a hátteremnek mert érdekesen néz ki a világos skin alatt :)

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.07.04. 01:08:19

Nekem még mindig fagy az Unite. Újra pakolom majd :S

ilovebubbles 2009.07.04. 13:40:04

Az előző kinézetet nem lehet valahonnan letölteni vagy valami?:$ Nekem fekete az egész win és valahogy gyönyörűen passzolt hozzá, ez meg... nem.

caizzz · http://twitter.com/_caizzz 2009.07.04. 13:48:59

A javított guiban remélem módosítják majd az új tab gombot, elég csálé, hogy a hover effekt nem középre kerül a gombon. De amúgy örömteliek a fejlesztések.

Lali_ 2009.07.04. 15:08:39

@ilovebubbles: Dehogynem, letöltöd az előzőt, feltelepíted valahová, mondjuk a szokásos C:\Program Files\Opera 10 Preview\-be, majd a C:\Program Files\Opera 10 Preview\skin\standard_skin.zip-ről csinálsz egy mentést máshová, majd a frissítések után az elmentettet visszamásolod, viszont ha módosítják a kinézetet, akkor ezt mindig meg kell csinálnod

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2009.07.04. 15:25:24

ahhjjj jó kis bönésző lenne ez már a 9 es szériát is imádtam.. de nincs benne rendes reklám block még szánalmas ie be is van.. egy frankó.. Nem lenne nehéz egy közösség által használt reklám blockot belerakni.. pl én letiltom az egyiket akkor a többieknek azonnal le lesz tiltva mikor találkoznak vele. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.04. 15:35:31

@Nameless_nls: "még szánalmas ie be is van.. egy frankó.."

Egész pontosan hol? Az InPrivate Filtering használható annak is (nem ez a funkciója), moonman bányászott elő az internet mélyéről egy listát, amit be tudsz tölteni, de a fehér részek egy csomó helyen ott maradnak, mert elementet nem tud blokkolni. Hol van akkor az IE8-ban normális?

Operában ott az alap reklámblokkoló, használhatsz userjs-eket vagy saját usercss-ket is és van hozzá Element Hiding is: my.opera.com/Lex1/blog/adblock-for-opera-analogue-of-adblock-plus-element-hiding-helper

Mi hiányzik még? Mit nem tudsz blokkolni?

meneruwa 2009.07.04. 15:38:26

vki nem irna a trackerről vmi helpet? egyszerűen nem ismeri fel a fájlokat még a torrentet sem hiába készítek torrent fájlt az adott trackerrel :S

ZeGa 2009.07.04. 19:05:18

Azt észrevettétek, ha megnyitsz egy csomó oldalt akkor nem mennek össze a fülek, hanem egy nyíl jelenik meg és oda csoportosulnak a megnyitott fülek.
Jah és a plusz gomb valami undorító lett szerintem.

ZeGa 2009.07.04. 19:20:03

@penge™: Hát én próbáltam és most hirtelen felindulásból megint feltettem, de nálam valamiért nem blokkol semmit. Leblokkolok egy csomó mindent, de frissítés után minden ott van, ahol volt.

anickmárlétezik 2009.07.04. 19:39:59

@ZeGa: nekem összemennek a fülek. plusz gomb? hát nem annyira szép, az biztos :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.04. 19:42:09

@ZeGa: Accept changes-re ráklikkeltél? A usercss a helyén van? A hiba nálad van, nálam blokkol.

anickmárlétezik 2009.07.04. 19:42:14

meg amúgyis , minek ez a + jel, tök mindegy, hogy arra vagy 5 cm-rel odébb kattintok, akkor is új fület nyit meg, teljesen felesleges, max ha sok a fül akkor nem rossz, hogy van

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.04. 19:43:54

@anickmárlétezik: Vagy Ctrl+T vagy mozdulatparancs. Amelyik tetszik.

ZeGa 2009.07.04. 19:51:59

@penge™: Igen rákattintottam, de most konkrétan az iwiw-nél próbáltam, de nem jó nem müxik.

@anickmárlétezik: Az a poén, hogy most már nálam is összemennek, de mikor frissen telepítettem akkor egy nyíl előjött és az alá mentek be a megnyitott oldalak, melyek már nem fértek ki, nem értem, hogy ez most hogy van.

ZeGa 2009.07.04. 19:53:12

Kár, hogy nem csináltam képernyőmentést :(

Dzsini 2009.07.04. 20:34:10

be lehet állítani, hogy hogy működjön a fülsáv - a megjelenésben a Tördelésnél:
ha "nincs tördelés" akkor kicsinyít, a "menü kiterjeszése" módnál mutatja a lenyílót, a harmadik meg több sorba szedi ha sok van.

ZeGa 2009.07.04. 20:38:35

@Dzsini: Nah, hát valamiért nálam alapból így települt, aztán pedig el is tűnt. Meg is voltam lepődve ...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.04. 21:31:37

Nálam is így települt, meg is lepődtem hirtelen, hogy hol van a többi tab, de aztán visszaállítottam. Aztán a Tabsáv default beállításánál felfedeztem egy bugot, mert szürke a Default gomb és nem mutatja az alapértelmezett ikonokat.

@ZeGa: Arra figyelj, hogy ez a dolog oldalspecifikus, tehát nem mindegy, hogy iwiw.hu, ww w.iwiw.hu vagy iwiw.com, vagy mittudomén milyen domain-jeik vannak. :D

Ha a .hu címen blokkolod, akkor ugyanazon az oldalon a .com-os címen újra meg fog jelenni, mert az nem lesz feketelistán.

ZeGa 2009.07.04. 22:10:48

@penge™: A probléma megoldódott, de azért köszi a segítséget.

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.07.05. 00:04:29

opera 10 be urlfilter.ini szinkronizációt :D

Olyat is lehetne csinálni, ha valaki nagyon ráér, hogy létrehoznánk egy tiltólista generálót. Import-> Url Export -> urlfilter.ini egy php-mysql felülettel, és mindenki küldhetne címeket. Az aktuális tiltólista letölthetővé válna. És lassan lassan létrejön egy olyan lista, amely "mindenkinek megfelel".

Ötletek mindig születnek, ha nem is a legjobbak :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.05. 00:17:36

@MagicalCritical: Ott van Ajnász listája is. Ezek azért nem jók, mert egyrészt ha túl sok cím van, akkor lassul a böngésző, ha meg túl sok a wildcard, akkor nagyobb eséllyel tiltasz le olyanokat, amik kellenek. Így magadnak (az általad látogatott oldalak alapján) kell megtalálnod a középutat a kettő között, mi értelme, ha mondjuk valaki beteszi x oldal 15db reklámbannerét, amikor te y oldalt szoktad látogatni?

De ha valaki leprogramozza PHP+JS-ben, hogy online becheckboxolgathasd, hogy pl blog.hu, index.hu...stb, majd klikk a generate gombra, akkor lehet benne fantázia.

De akkor már az usercss-vel is ugyanezt meg lehessen tenni, mert egyre több reklám van, amit csak usercss-vel tudsz blokkolni.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.07.06. 07:15:41

"Töltsd le az ingyenes Opera böngésző legújabb verzióját a számítógépedre! (Opera 9.64)"

E mé? Nem úgy volt, hogy adaptív a szöveg, és ha Operát használok akkor a frissítésre, ha legújabb Operát akkor semmire sem figyelmeztet?
süti beállítások módosítása