Magyar Opera

Safari 4, a kamugép

A Safari 4 beta megjelenésével az Apple megint túlzásokba eset a saját érdemeit illetően. Nem akarok most abba belemenni, hogy hányszor lett gyorsabb a JavaScript, majd le fogják mérni pontosan, akik jobban értenek hozzá. De az a magabiztosság, ahogy több funkciót is úgy állítanak be, mintha ők fedezték volna fel a spanyolviaszt, egészen elképesztő. Jópár esetben a Safari nemhogy első, de még második sem volt az adott funkció lenyúlásában megvalósításában, de láthatóan ez a tény mit sem zavarja őket abban, hogy maguknak követeljék a dicsőséget.

Lássuk akkor a listát, miben volt szerintük első a Safari. Operásoknak bizonyára csak véletlenül ismerősek az alábbi pontok.

  • Acid 3 támogatásA Safari az első és egyetlen webböngésző, amelyik teljesíti az Acid 3 tesztet.

    2008 március: a WebKit és az Opera elsőként teljesítik a tesztet.

  • RSS olvasóElsőként megvalósítva a beépített RSS olvasót, a Safari …

    2003 december: az Opera 7.5 előzetesében már van RSS olvasó.

  • Beépített Google keresőA Safari volt az első olyan népszerű böngésző, amelyik keresőmezőt épített a felhasználói felületre.

    2000 december: az Opera 5-ben már van beépített Google kereső.

  • CSS 3 Web FontokA Safari volt az első böngésző, amelyik automatikusan felismerte, hogy egy website saját fontokat használ …

    1997 szeptember: az Internet Explorer 4 már támogat letölthető webfontokat.

  • HTML 5 Media támogatás… Az első böngésző, amelyik támogatja a HTML 5 audio és video tageket, a Safari, …

    2007 április: Az Opera 9.5 tesztverziója már támogatja a HTML 5 video elemet

  • Könyvjelző Auto-Click… Valójában a Safari volt az első böngésző, amelyik támogatta az Auto-Click funkciót. Amikor reggel meg akarod nézni a híroldalaidat, csak használd az Auto-Click funkciót, hogy egyszerre több lapot nyiss meg külön füleken egyetlen kattintással.

    2000 december: Az Opera 5-ben már volt ilyen beépített funkció (a könyvjelző panelen középső gombbal kattintva egy mappára).

  • Mozgatható fülekA Safari volt az első böngésző, amelyikben a füleket mozgatni lehetett. …

Mint látható, a fentiek jó részét egyáltalán nem a Safari, hanem az Opera vezette be. A ma elterjedt népszerű böngészőfunkciók nagy része is Operában jelent meg először.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr26966608

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - Aurus 2009.03.04. 09:10:02

[...]valakik még mindig ott tartanak, hogy azon vitázzanak melyik böngésző a legjobb.[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macskafaraok 2009.02.26. 01:01:03

amit irsz, az a csusztatas es kamu...
sajnos ezt kell hogy irjam.
olvasd el, es amiket irsz azok mint FEATURE szerepel, és nem mint FIRST AND NEW FEATURE !!!!
szóval csak írják hogy tudja, és nem azt hogy elsőként...
olvasd már el!

p.s.: írtam az index.hu -ra is aki az ottani post-ot irta...

Macsek, az 'ős' Opera-s...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.26. 01:50:54

"A Safari az első és egyetlen webböngésző, amelyik teljesíti az Acid 3 tesztet."

Igaz is meg nem is. Első volt a Chrome (avagy a Webkit), második az Opera 10 Alfa, a Safari már béta, így ha gyorsak, akkor ők lesznek az elsők akik stabil böngészőt hoznak ki Acid3 100/100-zal.

Amúgy az Indexes cikkből:

"SunSpider tesztet vetettük be, ami a javascriptek futtatásának sebességét méri (általában ezek lassítják le leginkább az oldalak betöltődését). Itt a Safari 4500 ms körüli eredményt futott, tisztán megverve az eddigi bajnok Chrome-ot (5000 ms) és a Firefoxot (6400 ms)."

Az gáz, ha nálam Chrome-mal 1800, Opera 10-zel pedig 4500 volt? Pedig nincs egy csúcs gépem.

De az iPhone-juk is innovatív volt. Ennyiben ki is merült: farm4.static.flickr.com/3031/2883175672_2af902341d.jpg?v=0

Az Apple mindig is ilyen suttyó cég volt. Ezektől még az MS is szimpatikusabb.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.26. 01:51:56

Egyébként sosem értettem, hogy az Opera miért nem tudja átvenni ezt a optikai csalódásos oldalrenderelést, amit a Safari és már a Chrome is használ, hogy azonnal bevillannak az oldalak.

resius 2009.02.26. 02:00:08

@macskafaraok: rosszul vagy? "Safari is the first — and only — web browser to pass Acid 3."; "Safari is the first web browser to automatically recognize websites that use custom fonts, downloading them as they’re needed." ; "The first browser to feature a built-in RSS reader, Safari is the ideal way to browse the entire web without using a second application." ; "Safari was the first popular browser to build a search field into its user interface."

ezeket te hogy értelmezd? elég egyértelmű szerintem. gondolkodj el kicsit...

littlemat 2009.02.26. 06:39:46

Sok beszédnek sok az alja. Nem érdekel, szerintem nem is érdemes erről beszélni. Mi tudjuk, mi az igazság, a sznobokat meg nem is érdekli.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 08:30:03

@macskafaraok: Ne haragudj, de akárhogy nézem, én nem tudom másképp olvasni. Azt írják, hogy ők az elsők, slussz. Vagy úgy kell érteni, hogy a Safari az első, aki megvalósította ezt a Safariban? Ennek semmi értelme.

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2009.02.26. 09:29:06

Az első marketingest kellett volna agyoncsapni kőbunkóval, akkor nem tartanánk itt :)

Örvendjünk inkább neki, hogy a sok elégedett mac felhasználó verheti a nyálát, hogy az ő böngészőjük a legkirályabb széles e világon.

Mefi · http://mefi.be/ 2009.02.26. 09:56:34

Azért annyira hihetetlen, hogy mai napig képesek semmibe venni az Operát.

macskafaraok 2009.02.26. 14:42:15

szoval meg 1-szer.
ami a safari4-ben uj, azt megjeloltek new-al!
tahat amikor a tobbinel irjak hogy 'first', es ott nem szerepel az hogy 'new'... akkor csak azt irjak hogy anno a multban (!)(safari 4 elott, pl. safari 1.0 valamikor 2003-ban !!!) lehetett az elso, es nem azt hogy a safari4 az elso...

:)

macskafaraok 2009.02.26. 14:45:48

p.s.: egyebkent gyors ez a safari4.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 14:54:19

@macskafaraok: Dehát a fenti pontokban még véletlenül sem a Safari 1 vagy pre 1 volt a első. Egyes funkciók már akkor is léteztek, amikor a Safari még nem. Én sem arra gondoltam, hogy a Safari 4 vezette be ezeket... de akárhogy nézzük, ordas nagy hazugság a dolog.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 14:55:55

Amúgy a fenti dátumok a funkciók mellett valóban az ELSŐ megvalósítás dátumát jelölik, vagyis hiába van ott 2007, az azt jelenti, hogy ez ekkor jelent meg böngészőben először. Pont.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.02.26. 16:46:43

Karbonade, a kamugép

1) Mi a Webkit? Az Apple által forkolt khtml-engine. Mi a Safari? A Webkit utolsó stabil buildje OSX/Win platformra. Van különbség a Webkit és a Safari között? NINCS!

2) az internet explorerben a microsoft nem szabvány saját fontkezelést valósított meg, s vajon miért? mert a CSS3-ig nem volt ilyen szabvány.

3) Arra arra hivatkozol, hogy melyik tesztverzió mit tudott. A tesztverzió nem hivatalosan kiadott böngésző. Az Opera bármelyik platformon is csak 2-3%-os elterjedtséggel bír. A Safari az OSX alapú eszközök 100%-án megtalálható, és közel 90% használja. Csak ez a userbázis nagyobb, mint ami az Operáé valaha is lesz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.26. 17:13:26

"Webkit és a Safari között?"

Igen. Az egyik egy megjelenítő motor (ahogy a FF-nél a Gecko az Operánál meg a Presto), a másik meg egy frontend BÖNGÉSZŐ, ami az említett MOTORT használja.

Ebből kiindulva tőled kérdezem:
Mi köze van a felülre helyezett taboknak, RSS támogatásnak és hasonlóknak a Webkithez? Mert ezeket szerintük a Safari vezette be először. Most kiemeled a CSS3-at? A Webkit még sehol nem volt CSS3 terén, amikor ez a post megszületett és a VÉGLEGES Opera 9.5 már támogatta egytől egyig.

magyaropera.blog.hu/2008/06/19/text_shadow_az_uj_operaban

"mert a CSS3-ig nem volt ilyen szabvány."

Magyarul ugyanazt valósította meg (sokkal jobban), csak akkor még nem nevezték szabványnak. :D Bírom ezt az opensource fan gondolatmenetét. :D Tehát ha valaki szabványosít valamit, annak a valaminek az előélete megszűnik létezni, átlényegül csak azóta létezni, mielőtt valamelyik messiás megalkotta a szabványt. :D

"A tesztverzió nem hivatalosan kiadott böngésző."

Így van. Akárcsak a 4-es BÉTA(!) Safari.

"Az Opera bármelyik platformon is csak 2-3%-os elterjedtséggel bír."

Olvasod is, amit írsz? Mobiltelefonon van konkurenciája? Nintendo Wii-n? PS3-on? XBoxon?...stb
Hordozható eszközökön az Opera vezet magasan, attól függetlenül, hogy Desktop terén kicsi a részesedése.

"A Safari az OSX alapú eszközök 100%-án megtalálható, és közel 90% használja. Csak ez a userbázis nagyobb, mint ami az Operáé valaha is lesz."

És ez szerinted feljogosítja őket, hogy az Operában bevezetett technológiákat sajátjukénak mondják, csak mert kicsi a részesedése?
Szép. Az Operában legalább van annyi gerinc, hogy a tervezett GPU gyorsítást sem mondják a magukénak, mert már egy sokkal nagyobb noname böngészőben is megvalósítottak hasonlót korábban.
Még a Google-ban is volt annyi gerinc, hogy bevallja: sok ötletet az Opera ihletett, egyedül a Safariék túl sznobok hozzá. Ők mindig valami innovatívat alkotnak, ebből élnek, hogy az amúgy legutolsó fos terméküket eladják szép csilivili csomagolásban. A sok sznob meg megveszi, mert ez a divat. :D

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.02.26. 17:48:17

penge,
1) gondolom életedben nem töltötted le a webkit buildet, mert akkor tudnád, hogy nem csak egy engine, hanem egy önmagában működő böngésző is, megjelenítő felülettel, settingssel együtt, és guess what - ugyanúgy néz ki, mint a Safari. na vajon miért? (ugyanígy az aktuális gecko buildet sem tudnád használni a minefield nélkül.)

2) amig a w3c konzorcium nem készít ajánlást, addig igenis az csak gányolás. pontosan ez a helyzet a custom webes fontok intézményével. CSS3 nélkül nincs fontkezelés a böngészőkben, az IE családot kivéve.

3)Persze, olvasom. Arra a 0,66%-ra gondolsz ami a statisztikák szerint az opera mini felhasználók aránya?

4) Arra a Google-re gondolsz, amely a Webkitet forkolta Chromium néven?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 18:02:59

@JoeHorseDick: Most azon vitatkozunk, hogy a Webkit jött-e ki először az Acid3-mal? Ugyanazon a napon jött ki vele az Opera is, ugyancsak nightly buildben, szóval ezen lovagolni elég meredek.

A beépített keresőt mivel tudod védeni? Hogy "első népszerű" böngésző? A Safari részesedése még jó esetben is az Operáéval megegyező nagyságrendben van, sokszor az Opera mögött. A Safari lenne a népszerű? Vicces. És ne az OSX rendszeren nézd, hanem globálisan, ha már képes voltál összehasonlítani egy mobil böngésző részesedését egy asztaliéval (nonszensz!)

A Safari userbázisa mióta ad felhatalmazást arra, hogy pofátlanul hazudozzon? A Google igenis beimserte, hogy sok funckiót (aminek már nincs sok köze a forkolt webkithez) más böngészőkből, többek között az Operából vett át. Ez korrekt. De a Safari ehhez túl sznob ugye, elvégre ők szarták a spanyolviaszt is.

Valamint nagyon vicces, hogy felhozod a tesztverziót, miközben végig előzetesekről és nighlykról beszétünk a Webkit esetében is, és a Safari 4 is még csak beta. Szánalom.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 18:07:10

"Az Opera bármelyik platformon is csak 2-3%-os elterjedtséggel bír."

"Arra a 0,66%-ra gondolsz ami a statisztikák szerint az opera mini felhasználók aránya?"

Te tényleg nem olvasod, amit írsz. Először egy bizonyos platformról beszélsz (Safari 90% az OSX rendszereken), aztán a Minit meg lazán elhelyezed a teljes interneten... Az Operának igenis nagyon jelentős részesedése van több platformon is, szóval ez hatalmas öngól volt.

Valakiember (törölt) 2009.02.26. 18:28:06

@JoeHorseDick: 3)Persze, olvasom. Arra a 0,66%-ra gondolsz ami a statisztikák szerint az opera mini felhasználók aránya?

Ember, hányasod volt - matekon - statisztikából?

Statisztikában van: globális, regionális, partícionális, ... viszonyítás. Statisztikát csak egy platformal lehet végezni, kivétel, ha a statisztika célja a két platform kulombség kulombség osszehasonlítása.

Tehát: desktopot desktoppal, és mobilt mobillal kombinálj pls.
Kossz. ;)

littlemat 2009.02.26. 18:43:23

Idiótaság vitázni egy lóf_sz (nevében van, nem én találtam ki) trollal!
Törölni, azt kész. :)

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.02.26. 18:55:07

@Karbonade, a Webkit egy önálló böngésző, azzal a "hozzáadott értékkel", hogy a stabil verzióit az Apple Inc. nevű cég, amely Apple Computer Inc.-ről változtatta meg a nevét - Safari néven is kiadja. Mi a különbség a kettő között? A Safari forrása nem érhető el GPL alatt, míg a Webkité igen.

@Karbonade, @Imrityinko: ti igazából penge-vel veszekedtek; én végig desktopról beszéltem.

Ott az Opera statisztikai hibahatáron van még mindig (ha azt a 40m Opera mini felhasználót is hozzácsapjuk, de anélkül is): en.wikipedia.org/wiki/Usage_share_of_web_browsers

suexID · http://www.suexid.hu 2009.02.26. 19:21:33

Imádom, hogy az Operások így védik a böngészőjüket, komolyan, nagyon aranyosak vagytok ilyenkor! :))

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.26. 19:28:04

@suexID: Mi még úgy tudjuk:Az éremnek két oldala van...

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.26. 19:32:42

Bár hallottam olyantot is,hogy az új 200asnak,cak egy oldala lesz a Gyurcsány csomag részeként
"Két biztos dolog van az életben:a világegyetem, és az emberi hülyeség.
...bár a világegyetemben nem vagyok olyan biztos..."

Valakiember (törölt) 2009.02.26. 19:52:09

@JoeHorseDick: "3)Persze, olvasom. Arra a 0,66%-ra gondolsz ami a statisztikák szerint az opera mini felhasználók aránya?"

Itt is kulon idézném azt a két szót, hogy "opera mini" - ami mellesleg nagybetu, mert név.

Olvasni még tudok...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 20:21:32

@JoeHorseDick: Nézd, úgy nem lehet vitázni, hogy el sem olvasod a másikat. Senki nem mondta, hogy a Webkit nem egyenlő a Safarival, fölöslegesen túrázod magad. De ezzel remekül lehet terelni, ebben igazad van.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 20:24:32

@JoeHorseDick: Senkit ne hülyézz le. Köszi. (a hozzászólásodat töröltem)

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.02.26. 20:28:40

@Karbonade (2009.02.26. 18:02:59): én egy betűt nem írtam az Acid3 tesztről.

@Karbonade (2009.02.26. 20:21:32)
Azért magyarázom h mi a Webkit és Safari, mert az első "vitapontodból" az látszik, h ezt nem értetted meg:

"A Safari az első és egyetlen webböngésző, amelyik teljesíti az Acid 3 tesztet.
2008 március: a WebKit és az Opera elsőként teljesítik a tesztet."

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.26. 20:33:52

@JoeHorseDick: itt a lényeg nem az első, hanem az EGYETLEN. Olvasd már el pls.

Úgyhogy az egész egy szimpla hazugság. Tudom, nehéz ezt elfogadni, de sajnos ez tény, mivel már sokan mások is teljesítik a tesztet.

daito 2009.02.26. 21:06:16

Ízlések és pofonok.

Az asztali gépek jelentős részén valamilyen MS OS fut. Dobálózhatnánk százalékokkal, szerintem tök mindegy, hogy 93% vagy 78%. Namost szeretjük feltételezni, hogy Win felhasználók szintén jelentős része buta egysejtű f*sz szintjén él a világban, bekapocslni be tudja a gépet, de ki már nem biztos.
Maradjunk annyiban, hogy azért ez nem kis réteg, az biztos; és feltételezzük azt, hogy ők internetezés alatt pont telibe sz**ják a CSS3-at, ki mit kinek és hol forkolt. Explorer. 6-7 majd 8.
Ezt a réteget az sem érdekli, hogy 178 vagy 478 ms az az akármi, amiben béna az Explorer.
Van benne mindig lyukacska, ellenben nem kell foglalkozni vele, mert az operációs rendszer frissítésénél az is frissül. Elvileg.

A többi? Firefox. Mert sok platformon megtalálható, egyszerű, de mégis sokáig lehet szabogatni, bonyolítani, jó is, gyors is. Eladható Firefoxnak, Explorernek, valami linuxos fikának, akármi. Semmiben sem a legjobb, de mindenből elég jó, ráadásul elterjedt.

Opera? Sznobok kis ratyi programja. Ellenben tényleg szépen néz ki, viszonylag gyors. S még valami. Az összes "ismert" versenyző közül ez az, ami mögött nem áll valami pénzeszsákos mogul, alapítvány, világcég.
Viszont jó pár oldallal baja van. Viszont ha nem firefox és nem kötelezően explorer, akkor ez.

Chrome? Hype 1. Mertagúglicsinálta akkorcsakjólehet hiszenamihezagúglihozzáér rögtönarannyáválik. :)
Csomó újítás, stabil, gyors, akármi. Röhej. Felhasználók 95%-a azért, mert valamira azt mondják, hogy stabil, gyorsabb, böngészés területén nem fog váltani. Mert lesz*rja. Szó szerint. Ráadásul a megszokás iszonyat nagy úr, 4 éve odakattintok, miért kellene máshová?

Safari4? Ráadásul béta? És x napja ez a hír? Meg gyorsabb x ms-mal? Meg hű?
Mi van? Ha nem működik együtt a videokártyámmal, akkor próbáljam meg a kártya drivereit frissíteni? Persze, egy böngészőért bármikor, egy bétáért mindenképp.
2 giga memóriával is les*ggeltet gépeket?
Mert béta. Hű.
Akkor ne hype-oljunk. :)

Kötelező ujjgyakorlat és erőfitogtatás az AppleMac sziget lakóinak, s hogy bizony a windows-linux-akármi világ lakói is lássanak csodát. S a kedves lakók most örvendenek és ujjonganak.

Másrészt a verseny ilyenben jó dolog, mert a többieket is a fenekük sűrű emelgetésére kényszeríti.

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.26. 21:23:06

@daito: Hmmm.. ratyi... lehet.,de nem vagy(ok|unk) sznobok...)))

David_K 2009.02.26. 21:26:30

@daito: Te vagy a nagyon okos megmondó ember, igaz? Én nem érzem magam sznobnak azért, mert egy kellően gyors, biztonságos és fícsörgazdag böngészőt használok, szerintem ez inkább racionális döntés. Ahogyan a szavaidból kivettem, firefoxot használsz, talán inkább az az agymosott kategória, nem az Operáé. Ha meg IE, akkor sok igényed nem lehet:D

David_K 2009.02.26. 21:27:37

@Ronyn: Már miért lenne ratyi? daito gondolatmenete, esetleg.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.26. 22:02:18

@David_K: Szerintem azt fejezte ki, hogy hogyan gondolkozik egy egyszerű user.

David_K 2009.02.26. 22:10:45

@penge™: Az egyszerű júzer nem tudja mi az a böngésző, ő azt tudja, hogy van az internet, amire a kis kék e betűvel tud felmenni. Másik oldalon az iránytűvel. Aki odáig jut, hogy az Opera valami sznob huncutság, az minimum firefox user, ha meg már odáig eljutott, akkor esetleg tudhat arról is, hogy létezik egyéb alternatíva is. Szerintem. Mindegy, én maradok Operánál, mert ezt szeretem:) Jöjjön már a 10es!

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.26. 23:23:25

@David_K: Nem mondtam hogy az, csak erről nem akartam vitát nyitni... inkább ráhagytam...
Az tény hogy ez sem tökéletes,mint ahogy a többi sem...

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.27. 00:52:13

@David_K: Viszont sok mindenben igaza van...
és akkor már nem is olyan rossz az IE...
mert mit is vár el az egyszeri ember egy böngészőtől - azt hogy lehessen vele böngészni;se többet se kevesebbet...
és arra pont jó az IE (pláne hogy az elterjedtsége miatt,(szinte)minden oldalt optimalizálnak az IE-re)
másrészt ezek az emberek valóban "internetezés alatt pont telibe sz**ják a CSS3-at,"(nem is tudják mi az),és elég furcsán(jó esetben mosolyogva) néznek rá(d|m), ha microsecundumokról beszélünk nekik...

Szóval nem igénytelen,ha valaki IE-t használ - ő egyszerüen csak böngészni akar...
És ha valaki nem webfejlesztő, akkor nem is igazán szidhatja az IE-t(ja, persze szajkózhatja a mások véleményét)...

Az Opera meg olyan, amilyen - MI igy szeretjük...

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.27. 01:11:01

@penge™: Erről hajlamosak sokan elfelejtkezni...

Ulkesh 2009.02.27. 11:25:47

@penge™:

"Mobiltelefonon van konkurenciája?"

Van bizony, mégpedig a WebKit, mivel a Nokia összes mobilján futó HTML képes böngésző erre épül. Ennek fényében (ha a 15-18 millió iPhone tulajt nem is számoljuk) az Opera mobilos elterjedtsége ehhez képes elenyésző.

daito 2009.02.27. 14:46:28

@Ronyn: Te látom értetted az iróniát. :)

@David_K: Az általam felsorolt mindegyik böngészőhöz van szerencsém, a Chrome-Safari pároshoz szerencsére kevésbé.

Elárulom Neked, hogy az Explorer nagy táborának van egy másik fontos oka. Az, hogy a sok-sok cég gépén futó MS alatt-fölött az van. Sőt, nagyon sok cégnél (multik, közepes cégek) alapvetően no chance másik böngésző használatára. Mert nem vagy még power user sem; de ha van is rá esély (pl. portable verzióval történő sunnyogás), akkor még mindig ott van pl. a proxy-tűzfal-sysad gárda.

Most arról ne beszéljek, hogy számos cég weboldalához, azon keresztül adatbázisához, sharepointhoz, OWA-hoz, ilyen-olyan rendszeréhez való hozzáféréshez Explorer az alap. Nemcsak azért, mert a design arra van kitalálva; hanem el sem jutsz a loginig más böngészővel. C'est la vie. (Nem mondom, hogy mindig, minden cégnél így van.)

Másrészt akármit prüntyög az opensource világ és az MS elleni világ; nagyvállalati szinten a rendszerek jelentős része MS alapú, és a rendszergazdák, khm, hogyismondjam, képzettsége is MS alapú. Sokakat ismerek, akik röhögve elboldogulnak Netware-rel, ilyen-olyan unix-linux-bsd-vel; de több száz, ezer felhasználó esetén egy kőkemény szabályokkal beállított MS alapú hálózat (2003-2007 Server, XP-Vista kliensekkel) elterjedtebb, "szabványosabb", mint Ubuntuval. (Most mondtam valamit, közben tudom, hogy van bőven Open-nemopen alapú Susék hada pl. németföldön vállalati-közigazgatási környezetben.)

Namost ha valamennyire elfogadod azt, amit írtam, akkor hidd el azt is, hogy egyre inkább arra tart a "trend", hogy minél kevesebb telepített sw legyen a gépen. Annál kevesebb munka (beállítás, patchelés, nyomonkövetés, licencelés, support, akármi). Ergo sok-sok helyen Explorer és csóközön.

S itt jön elő a Firefox; mivel 20-30%-os a részaránya (most írtam egy számot megint), ezért jóval többen ismerik; ha van esély egy alternatív böngészőre, akkor ezt fogják feldobni. (Értelemszerűen egy multinál is, ha valami Főakárki kér valamit, azért ott icipicit módosulhat az IT előírás.)

Megmondom az őszintét; ezt közgazdasági szemszögből. Ha én lettem volna a Google vagy az Apple, akkor simán megvettem volna kilóra az Operát, valamilyen formában; aztán mindenki sz*rh*tna sünt, olyan marketing dumát lehetne mellé tenni, hogy senki sem szállhatna vitába vele. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.27. 15:08:24

@daito: "Megmondom az őszintét; ezt közgazdasági szemszögből. Ha én lettem volna a Google vagy az Apple, akkor simán megvettem volna kilóra az Operát, valamilyen formában"

Erre én is gondoltam régebben, de felesleges pénzkidobás lett volna. Egyrészt elég drágán adták volna magukat, mivel a mobilos piacot uralják és a forráskód olyan mértékben egyezik, hogy csak az asztalit nem adhatták volna el enélkül.
A többi böngésző más utat jár, így kezdésképp ki is dobhatták volna a funkciók nagy részét. M2, IRC, torrentkliens...stb. Egyedül az RSS maradt volna benne talán. Utána írhatták volna át a renderelőmotort szinte a 0-ról, mert nekik a szabványoknál sokkal fontosabb, hogy minden oldal tökéletesen menjen, a nem szabványosak is. Végül ugyanott lennénk, csináltak volna az Operából egy Safarit vagy Chrome-ot, az FF tábor krokodilkönnyekkel könyörgött volna a kiterjesztésekért, aztán olyan lassú erőforrászabáló lett volna belőle, mint a Firefox. Így legalább egyetlen böngésző maradt, ami tényleg nemet mond az ilyen hülyeségekre, vagy csak esze van, de a lényeg, hogy belátja: nem minden felhasználó Pistike, aki elcsöppen a kiterjesztésektől. Van aki az all-in-one megoldásokat szereti.

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.27. 15:53:28

Hát az Opera nem igazán "all_in-one"..., az FF az az, a TCUP is az, az Opera hál'Istennek nem az...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.27. 16:01:09

@Ronyn: Ezt hogy érted? Az FF-ben mióta van (ráadásul alapból) E-mail kliens, IRC kliens, torrentkliens, RSS olvasó, userscript támogatás, mozdulatparancsok, meg még vagy 50-100 olyan fícsör, amit csak kiterjesztésekkel lehet pótolni. Az FF nem all-in-one, hanem egy üres GUI, amiből kiterjesztésekkel lehet böngészőt csinálni. :D

Attól all-in-one, hogy minden böngészéshez szükséges dolog megtalálható benne és ehhez csak egy 5 megás telepítőt kell telepítened. A további igényeket maximum a saját gombok, widgetek és a userscriptek pótolják, de kiterjesztések nincsenek hozzá, ilymódon egy felesleges lassító és biztonsági kockázatot jelentő plusz absztrakciós réteg sem.

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.27. 16:34:23

Nézd meg az FF-T 35 kiterjesztéssel, vagy a tcup-ot,na azok allinonék, az Opera inkább -szerintem- univerzális

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.27. 16:46:35

@penge™: "Attól all-in-one, hogy minden böngészéshez!! szükséges dolog megtalálható benne "
Vagyis a böngészéshez...
a mailkliens nem szükséges hozzá asszem...
Meg az IRC sem asszem...
Viszont vannak amik szükségesek lehetnek(vagy épp szükségtelenek,de a böngészéshez kapcsolódnak és) nincsennek benne...

...univerzális...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.27. 17:48:14

Az Opera NEM csak egyszerű böngésző, hanem "Internet Suite".
@Ronyn: Azt hiszem azzal te sem vitatkozhatsz, hogy az Opera alap telepítése nagyságrendekkel többet tud, mint bármelyik másik böngésző alap telepítése, főleg az FF-é. Innentől már csak értelmezés kérdése az egész, sőt leginkább ízlés dolga, hogy kinek melyik irány jön be jobban, kinek mit jelent az "all-in-one". Nekem pélául semmiképp sem azt jelenti, hogy van egy alap böngészőm, amire mindenfélét rápakolhatok.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.27. 19:15:01

Na gondoltam kipróbálom a Safari 4 bétát. Már a letöltésnél szemet szúrt a 25(!) megás telepítő (ami gyakorlatilag csak egy elég puritán böngészőt rejt). A telepítéssel viszonylag gyorsan végzett. Az első indulás olyan 6-7 másodpercbe telt. Utána már 1-2 sec. A top sites nagyon stílusos és bármelyik elemre rákattintva azonnal bejön. Naná, hogy azonnal. Ott van az elmentett előnézeti kép és csak mikor teljesen betöltődött az oldal, azután vált át ténylegesen rá, így értelemszerű, hogy azonnalinak tűnik, pedig nem az.

A Chrome-ból átvették a címsor automatikus kitöltését, ez egy plusz pont. A címsorkeresője viszont úgy szar, ahogy van, mert egy szót beírva ugyanúgy csak a www. .com részekkel egészíti ki. Ha meg több, különálló szót írok be, akkor közérak egy %20-at. Ennyit az Apple élményről. :DDD A mozdulatparancsokat úgy látszik csak OSX-en tudták implementálni, itt ez már luxus.

A History Search nagyon látványos, de ennyi. Előnye, hogy csak addig eszi a CPU-t (kb 50%-ban), amíg előtölti a képeket, utána már nem mozdul, tehát a GPU-t terheli.

A v8.googlecode.com/svn/data/benchmarks/v3/run.html teszt alapján közel sem olyan gyors a Chrome-hoz képest. A DeltaBlue, RayTrace, EarleyBoyer és RegExp teszteken szépen elhasalt.

Ja, telepítésnél felkínálta, hogy felrakja a Bonjour-t és az Apple Update-et, én mindkettőből kivettem a pipát, ennek ellenére volt olyan sunyi és felrakta az Apple Software Update-et, ami ugyan nem fut, de ott van az eltávolítandó szoftverek között.

Ulkesh 2009.02.27. 20:47:49

@penge™:

"A v8.googlecode.com/svn/data/benchmarks/v3/run.html teszt alapján közel sem olyan gyors a Chrome-hoz képest."

A Chrome mennyi pontot hoz?
Nálam Firefox3 147, Opera10a 133, Safari 4b 1574 pontot.

Ulkesh 2009.02.27. 21:07:50

@penge™:

No felraktam én is, nálam 1454-et ad a Chrome-on.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.27. 21:48:00

@Ulkesh: Passz. Gondolom gép és rendszerfüggő is. Nálam az Opera 10 is 153 pontot ért el. FF3-om nincs.

Dual Core 3GHz és Vista x64

Ulkesh 2009.02.27. 22:02:23

@penge™:

A Chrome-ot QuadCore 2.8-as PC-n XP alatt lestem.

Valakiember (törölt) 2009.02.28. 19:50:42

@daito: Nem tartom magam snobnak, csak szeretem a gyors és biztonságos böngészést.

"Viszont jó pár oldallal baja van."

Nem az Operának van az oldallal baja, hanem a webfejlesztőknek a szabványokkal.
Operánál nincs olyan, hogy "Operára optimalizált oldal", mert Operára nem kell Optimalizálni. Egyszerűen csak szabányosan kell megírni a kódot.

Ha majd szabványosak lesznek az oldak, az Operának semmi gondja nem lesz semelyik oldallal.

Amúgy én egyszerűen megoldom a problémát:
Amelyik oldallal "problémája van" az Operának, azt egyszeruen nem használom. Ennyi.
Van még száz és száz olyan oldal mint az, ami éppen nem mukodott.

Valakiember (törölt) 2009.02.28. 20:00:12

Bár, ahogy olvasgatom itt a vitákat - vagy a neten bárhol -, természetes mindíg az Opera a fekete bárány.
Én már mint törzsgyökeres Operás megszoktam, már csak rutinból - és őszintén megmondva élvezetből - szálok be mindíg a böngésző vitákba.

De a legegyszerűbben ezzel a mondattal zárhatjuk le a vitákat:
"Mondjuk azt, hogy mindegyik böngésző egy rakás sz@r, és kész."

Worlon 2009.03.01. 19:12:55

Üdv
Csináltam egy kis magántesztet Java végrehajtással: ADSL 8/0.5Mb-s nettel. AMD x2 4400+ CPU, Win7 opr.
web: webkit.org/perf/sunspider-0.9/sunspider.html
Eredmények:
Safari 4Beta: 1755ms
Opera 10 alpha: 6505ms
IE8 RC1: 9694ms

Én Operát használok, de Safari elég jól oda vágott a többinek. Ezt el kell ismerni a hazugságok melett.

Ulkesh 2009.03.01. 19:25:42

@Worlon:

Nálam
Safari4: 980,2 ms
Opera 10a: 5862.2
Firefox 3.0.3: 3663.4

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.03.04. 16:09:53

Általában mindig lekapom a legújabb böngészőket most sem volt másképp az s4-nél sem. Tapasztalat?

Gyors. Tényleg a leggyorsabb!

Cserébe lecserélték a 3-as 10pontos felületét egy hányoktőle chromekoppintásra, (kivéve a parasztvakító gyorshívót) és amúgy egy undorító féreg lett belőle ami a használatot illeti. Ez nem feltétlenül fikázást jelent, hanem használat közben egy olyan fajta undort, amit egyes emberek a férgek megfogásakor éreznek. Nálam ez a chrome-nál és sajnos most már a safarinál is jelentkezik. Inkább várok +1 mp-et de addig egy esztétikus valamit bámulok, nem pedig szinte egész nap egy h@ny@st. Ha a fiat multipla 300-zal menne én akkor is csak egy 250-nel hasító bmw-t vennék :)

Úgyhogy gyorsaság ide vagy oda nálam az új safari elásva, marad csak tesztelésre. Viszont nyugtasson meg valaki, hogy a presto-n még fognak javítani, mert akár a 10-es alphát nézem akár a 9.63-at a sebesség elég gyengus...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.04. 18:39:41

Kedves, Aurus, aki még csak ott tart, hogy megválaszolhatatlanul kommentál egy cikket. Ha szerinted ez a cikk, vagy akár a hozzá kapcsolódó kommentek arról szólnak, hogy "melyik a legjobb böngésző", akkor:

a, nem olvastad el őket
b, funkcionális analfabéta vagy

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.04. 18:52:53

@Turulcsirip - Aurus: Édes istenem, úgy imádom, amikor valaki még mindig ott tart, hogy egyszerűen becsipogja az első gondolatfoszlányt, ami három szó elolvasása után először megkondul a fejében :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.04. 22:19:16

@ap: Nálam mind a tesztek alapján, mind érzetre a Chrome is ugyanilyen gyors. A kezelőfelület nem rossz (bar koppintás), vannak jó ötletek és effektek, csak valahogy az egész "nem áll össze" rendes böngészővé. Főleg a fülek kezelése botrányos szerintem.

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.03.04. 22:31:26

@cousin333: Ízlések és pofonok, de nekem ez a címsor nélküliség a félcentis tabokkal kicsit nagyon gnóm. Ha már puritánok akarunk lenni legyünk stílusosan mint a wingogiban ;)

1953 2009.03.09. 07:50:19

A Safari 4 egy Google Chrome koppintás.Jelenleg a Google Chrome-nál nincs gyorsabb böngésző, saját tapasztalataim szerint.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.17. 20:18:41

Annak, akit érdekel: Az Opera létrehozott egy "történelmi" oldalt, ahol fel vannak sorolva a böngésző verziói, újításaik és a bennük használt renderelő ill. JS motor nevei:

www.opera.com/docs/history/
süti beállítások módosítása