Magyar Opera

Opera Mobile 9.5 beta

Ma megjelent az Opera Mobile legújabb változatának a beta verziója. Egyébként kizárólag azért kapta a 9.5-ös sorszámot, mert ugyanaz a motor hajtja, mint az asztali 9.5-ös verziót, így osztoztak a verziószámon. Tudni kell még, hogy az Opera Mobile egy sokkal komolyabb és nagyobb tudású böngésző, mint az Opera Mini (ezért aztán nem is fut minden telefonon). Egyelőre csak az érintőképernyős Windows Mobile készülékeken érhető el, de nemsokára lesz (ismét) Symbian támogatás is. De lássuk, mit tud az új beta.

Először is, eléggé megváltozott a megjelenése. Az új verzió, az Opera Minihez hasonlóan egy áttekintő módban indul, így könnyű átnézni a weblapot, majd a megfelelő helyre benagyítani. Egyszerűbb lett a navigáció a weblapon belül, és a Minihez hasonlóan kombinálták a görgetést és a nagyítást. Maga a program és a lapok betöltése is sokkal gyorsabb, mint korábban, ezzel az új Opera Mobile már köröket ver a mobil Explorerre.

Ugyancsak a Miniből ismert funkció a lapok és a képek mentése, így a weben talált képeket pillanatok alatt el lehet küldeni MMS-ben, vagy a lementett lapokat később meg lehet nézni internetkapcsolat nélkül is. A 9.5-ös motornak köszönhetően jobban támogatja a szabványokat, mint az előző verzió.

Az egyik legnagyobb újdonság viszont a webfejlesztőket érinti, mivel a Dragonfly segítségével már lehet távolról, az asztali gépről debugolni a mobil tartalmakat. Ehhez először be kell kapcsolni a remote debug opciót a Dragonfly-ban, majd az Opera Mobile-ban be kell írni webcímként, hogy opera:debug, a megjelenő lapon meg kell adni a Dragonfly-os gép IP címét, majd a Connect gombbal összekapcsolni őket.

Van még néhány fontos funkció, amelyeket csak a következő beta verzióra terveznek, de véglegesre ezek is meglesznek. Ilyen például a minialkalmazások (widgetek) támogatása, az Opera Link támogatása, Gears (ez nem tudom mi lehet), és a Symbian támogatás.

Sajnos a beta egyáltalán nem hibamentes, a fejlesztők fel is hívták a figyelmet az ismert hibákra:

  • nem működnek a flash és a beépülő tartalmak
  • gondok vannak a saját IME esetében (?)
  • egyelőre csak angolul érhető el, már nyelven történő bevitelnél problémák lehetnek
  • problémát okozhat, ha memóriakártyára van telepítve
  • nem várt sortörések áttekintő módban
  • elbukik az Acid2 teszten

Ha mindezek ellenére ki akarod próbálni az új verziót, akkor letöltheted az Opera oldaláról.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr30572783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.17. 17:54:05

Kiprobaltam. Pontosabban jelenleg is ez alol netezek. Velemeny majd kicsit kesobb...
süti beállítások módosítása