Magyar Opera

Kétheti előzetes (b9594)

Előző pénteken nem kaptunk semmit. Ezen a pénteken annyi mindent, hogy inkább nem is beszélek sokat, lássuk a tényállást: itt a b9594!

Az új változat kapott egy kisebb, de nem teljesen elhanyagolható új funkciót, az elrendezés-szélességének érzékelését, amit a fejlesztők a miniatűrök esetében tudnak hasznosítani. Miről is van szó? Az Operában lépten nyomon miniatűr képekre bukkanhatunk, amelyek egy-egy weboldalt ábrázolnak. Ilyeneket láthatunk a gyorshívóban vagy ha a kurzort az egyes fülek fölé visszük. Ha beállítottuk, akkor megjelennek a fülek között váltó Ctrl + Tab lenyomásakor is. Eddig ezeket a képecskéket a böngésző úgy generálta, hogy az ablak szélétől számított 1024. pixelig bezárólag jelenítette meg a tartalmat. Ez a módszer nyilvánvalóan nem működik egyes esetekben, például ha a széles monitorunkon egy középre igazított, vagy a szélekig kihúzott oldallal van dolgunk. A helyzet javítására az Operások bevezettek egy módszert, ami megpróbálja felismerni az ilyen helyzeteket, és orvosolni a problémát. Nézzük a többi változást, de ne felejtkezzünk el a hibákról sem:

Ismert hibák (az új hibák kiemelve!):

  • a személyes sávon található könyvjelzőkre kattintva lefagy a böngésző
  • Mac alatt a Brushed Metal bőr használata fagyást okoz.
  • az Opera megbukik az Acid2 teszten
  • OS X esetén fagyások előfordulhatnak a böngésző indításakor
  • a könyvjelzők nem indíthatók a Könyvjelzők menüből
  • a Yahoo Mail beta és a Flickr Maps instabillá teheti a böngészőt
  • a Yahoo Mail nem működik
  • nem fut a Win95, Win98, OSX 10.3 operációs rendszereken
  • felhasználói felület hibák OSX alatt
  • nem lehet leveleket eltávolítani a szűrőkből
  • nem törli a letöltött leveleket a kiszolgálóról

Újdonságok ebben az összeállításban:

  • az új "logikai keresés" kód: gyorsabb oldalon belüli gyorskeresést eredményez hosszabb oldalak esetén is
  • a hírcsatornák eszköztárra egy frissítés gomb került
  • "make readable" (olvashatóvá tevés) funkció implementálása (használható, de nem elérhető menükből vagy eszköztárakból); túlságosan kis betűk esetén a funkció használatával automatikusan felnagyítható az oldal
  • JS Date.getX metódusok teljesítményét javították
  • SVG-vel kapcsolatos fejlesztések

Javítások az új verzióban:

  • az opera:historysearch-ben már nem tudnak kódot futattni a weblapok
  • a sorbeli elemek megjelenítésének javítása sorkizárt szöveg esetén
  • almappákat tartalmazó Minialkalmazások újra futtathatóak
  • az indítást nem késlelteti az összes gyorsítótáras tartalom beolvasása
  • a bezáráskor függőben lévő IMAP és POP parancsok újraindításkor opcionálisan végrehajthatók
  • minialkalmazások telepítése már nem vezet fagyásokhoz
  • POP fiókok ellenőrzése a kuka ürítése után javítva
  • az opera:historysearch megjelenése jobban illeszkedik a többi opera: ablakhoz
  • a letöltés nem írja felül figyelmeztetés nélkül a korábbi fájlt
  • az automatikusan mentett levél vázlatok szövegtörzse már megjelenik
  • optimalizációk a gyorskeresőkhöz (leveleknél és látogatott lapoknál)
  • a mágus jelszavak törlésekor már nem felejti el a levelezés jelszavakat
  • a megfelelő levelek már rendelkeznek csatolmányt jelző ikonnal
  • szmájlik javítva a levelekben és a csevegőablakokban
  • a hírcsatornák menüpont megnyitása nem akasztja ki az Operát
  • már emlékszik az utolsó letöltési mappára
  • rengeteg további javítás a renderelő motorban
  • stabilitásnövelő javítások
  • a bal Alt + Shift már nem fordítja el a szöveget (csak Windows)
  • a Gyorshívóban már a helyes oldalak miniatűrjei jelennek meg (csak Windows)
  • az Opera ablaka már nem méretezhető át teljes képernyős módban
  • a Fájl menü ikonjai már megfelelő méretűek QT4 alatt (csak Linux)
  • Flash 9-el kapcsolatos javítás (csak Linux)
  • újrarajzolási hibák javítva OS X 10.3 alatt (csak Mac)

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges, stabil verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Opera 9.5 Alpha b9594 letöltése:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr100194588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.10.12. 20:02:11

személyes tapasztalatok:

- új előnézeti kép funkció: www.mno.hu. Töltsd be a régivel, majd az újjal és nézd meg a fül fölé vitt kurzorral a képecskét...

- az origo.hu már jól jelenik meg

- mintha gyorsabb lenne kicsivel...:)

Penge™ (törölt) 2007.10.12. 22:17:17

személyes tapasztalatok:

- A noclickactivate userjs még mindig nem megy.
- A YouTube videók még mindig nem mennek, csak szűz opera6.ini-vel, de(!) amint beállítom a személyes beállításaimat (semmi különös csak alap dolgok) már megint nem működik, csak ha be van ágyazva valahova.
- Gmail-t még mindig sortöri, de sokat javult a renderelőmotor.
képhúzás után jobbklikk még mindig nem müxik
- Környezeti menü->Cookiek még mindig ÜRES

+ A Speed Dial megjavult.
+ Valóban gyorsabbak lettek az oldalbetöltések
+ Még mindig belassul a címsoros keresőszó írásakor, de már nem gondolkozik olyan sokat és nem jelenik meg a "Not Responding" felirat

A posthoz:
Az Acid2-n a 9.5 alpha sem ment át teljesen, tehát nem új hiba.
A hírcsatornák menüpont megnyitása nekem az előzőt nem akasztotta ki.
A teljes méretű ablak (Vistán) az előző buildnél sem volt átméretezhető.

A többi stimmel.

Ric 2007.10.12. 22:55:08

nah ezekután akkor még mindig 9.23 én kisérlezgetni sem akarok, pedig ujraakartam rakni a gépet de modnom várok hátha jön pénteken egy jó version de nem:( format c elhalasztva

Grisa 2007.10.12. 23:44:33

Sorolom:
- PhpBB 2-es fórumok bugosan jelennek meg (9562-ben még jó volt)
- Youtube nálam megy (pedig nem szűz az Opera6.ini-m, és a 9523m-en kívül ment is mindegyikben)
- Acid2-n nem megy át tényleg (de nekem az eddigi 95xx buildek átmentek)

fraki 2007.10.13. 00:46:40

Mennek a transzparens flashek (z-index-elhetően)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.10.13. 18:18:50

Az alpha átment az Acid teszten, nem tudom, honnan gondolod, hogy nem. Az, hogy nagyításkor, görgetéskor... stb. szétesik, az természetes, hiszen szándékosan így van megírva a teszt.

Az előző build néha nagyon eltöprengett, amikor új címet írtam be, kerregett a vinyó, mint az állat (meg néha leállításkor is csinálta egész hosszan). Ennél az újnál még nem tűnt fel. Viszont még egyszer sem fagyott...

Penge™ (törölt) 2007.10.13. 18:39:55

Na azt nem tudtam, hogy ha görgeted, akkor szándékosan esik szét. Ha így van, akkor valóban átment az alpha.

Lali_ 2007.10.15. 20:02:37

bug: Amikor még aktív a kereső ablak(nem mászott vissza) és becsukod az operát, akkor kifagy(vicces, becsukás után még jól kifagy :) )

nyuszi 2007.10.15. 20:15:42

srácok, ez miért nem működik operában?


var array = [2, 5, 9];
var index = array.indexOf(2);
alert(index);
// index is 0
index = array.indexOf(7);
alert(index);
// index is -1

Lali_ 2007.10.15. 20:31:19

Mert? Hol van, melyik oldalban? Az tuti, hogy nem a // miatt :)
Én addig értem, hogy talán egy tömböt deklarál..
Aztán valamit csinál a tömbök elemeivel...Kéne az egész kód..

nyuszi 2007.10.16. 10:48:25

ez az egész kód :)
amugy az indexOf megnézi, hogy benne van e az adott string a tömbben, ha igen, akkor visszter a tömbindexel, egyébént -1-gyel (nézd meg ff-fel a kódot, ott működik)

Lali_ 2007.10.16. 14:26:27

Nemlehet, hogy az ilyen zödségeket nem lehet operában futtatni....Mondjuk biztonsági okokból? (IE 7-el sem megy) Itt lehet kipróbálni: opera.extra.hu/teszt/
A FF Miért ad elöször 0-t, aztán -1-et?

nyuszi 2007.10.16. 14:58:38

azert, mert 2 a tömb 0. indexe.
ird at:
var index = array.indexOf(9);
2-t fog adni.
-1-et meg azért ad, mert 7 nem eleme a tömbnek, és azt így jelzi
ie7-rol meg nem akarok hallani ;)
developer.mozilla.org/en/docs/Core_JavaScript_1.5_Reference:Global_Objects:Array:indexOf
süti beállítások módosítása