Magyar Opera

Hogyan lehet Operában a címsort a fülek fölé tenni?

Operával kapcsolatban gyakran hangzik el ez a kérdés azoktól, akik főleg Firefoxot vagy Explorert használtak. Firefoxban ugyanis közvetlenül a menü alatt vannak a böngészéshez kapcsolódó gombok és a címsor, ahová a webcímeket lehet beírni, majd ez alatt helyezkednek el a fülek a weblapokkal. Operában éppen fordítva: itt felül vannak a fülek, és alatta a böngésző gombok a címsorral.

Mindkét megközelítésnek vannak előnyei és hátrányai, de én úgy érzem, hogy az egyik megoldás éppen olyan jól használható, mint a másik, a különbség sokkal inkább abban áll, hogy melyiket szoktuk meg jobban. Ennek ellenére megpróbálom összefoglalni az érveket és ellenérveket. Ha a fülek vannak alul, akkor gyorsabban lehet kattintani a fülek között, mert közelebb vannak a lap tartalmához, ahol a legtöbbet szaladgálunk az egérrel, így ha egy másik lapra akarunk váltani, kevesebbet kell mozgatni az egeret. Logikusabb viszont az, hogy a fülek legyenek felül, hiszen a navigáló gombok (előre, hátra, frissítés), valamint a címsor nem globális érvényű, hanem csak az adott lapra vonatkozik, így a laphoz, vagyis a lap füléhez kell tartoznia.

Van még egy dolog, ami miatt jobb a Firefox megközelítése. Ha ugyanis minden fület bezárunk benne, akkor még mindig ott marad a címsor, ahová be lehet írni egy új címet. Az Operában régebben ilyenkor minden eltűnt, és új fület kellett nyitni ahhoz, hogy egy új címet megadhassunk. Most az Opera úgy oldja meg a problémát, hogy az utolsó fület alapesetben nem lehet bezárni, így mindig marad egy üres fül, ahová egy új címet beírhatunk.

Ha neked jobban tetszik a Firefox megoldása, természetesen Operában is lehetőséged van hasonló beállításra. Sajnos az eszköztárakat nem lehet úgy mozgatni, mint sok más alkalmazásban, de nagyon egyszerűen átcsoportosíthatod őket a kívánt módon. Mivel az Opera támogatja az eszköztár-beállítások letöltését, így egy kattintással telepíthetsz egy Firefox-szerű felépítést. Ekkor még megjelenik egy lebegő címsor a lap címével, amelyet biztonsági okokból csak kézzel lehet kikapcsolni, ha a Nézet menüben bekapcsolod, majd kikapcsolod a címsort.

A másik megoldás kicsit hosszabb, viszont jobban megismerheted az eszköztárak működését Operában, és így még jobban be tudod majd állítani a saját ízlésednek megfelelően.

Fontos még, hogy ha valamit elrontasz, akkor sincs semmi gond, bármikor visszaállíthatod az eredeti megjelenést. Nyisd meg a Beállítások ablakot, és a Haladó > Eszköztárak részben az Eszköztár-beállítások alatt válaszd ki az első pontot (Opera Standard), majd OK. Ekkor az Opera ismét az eredeti eszköztárakat fogja használni (ha kézzel kikapcsoltad a címsort, akkor azt ugyanúgy vissza kell kapcsolnod).

Első lépésben szükség lesz egy eszköztárra, amely a fülek fölött helyezkedik el, ez pedig nem más, mint a fősáv. Kapcsold be a Nézet > Eszköztárak > Fősáv menüvel.

Kattints jobb gombbal az új eszköztáron, és válaszd ki a Testreszabás menüt. Egy új ablak jelenik meg, amelyben az Eszköztárak fül aktív. Az ablak alján a Stílus mellett válaszd ki a Csak gombképek pontot.

Most szedj le minden gombot erről az eszköztárról, amíg teljesen üres nem lesz. Kattints jobb gombbal egy gombra, és válaszd ki az Eltávolítás az eszköztárról parancsot. Ha minden elemet letöröltél, akkor az eszköztár összeugrik, és csak egy vékony csík marad belőle.

Most át kell pakoljuk a gombokat a címsorról az új eszköztárra. Mivel az üres eszköztár elég vékonyka lett, így előtte kattints jobb gombbal a címsorra, és válaszd ki ismét a Testreszabás pontot. Az eszköztár most valamivel nagyobb kell legyen. Fogd meg a gombokat sorban a címsoron, és húzd át az új eszköztárra. Ne csak a gombokat, hanem a címmezőt és a keresőmezőt is húzd át.

A Nézet menüben az Eszköztárak alatt még kapcsold ki a címsort, és készen is vagy.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr8660375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wegaz Doegdah · http://mdah.blog.hu 2007.05.04. 15:39:40

Próbáld a füleket tenni a címsor alá!
Vagy kérd meg Pavarottit, vagy használj tűzrókát.
De sztem ne is netezz, mert az rossz, és géppé tesz.
Ellopja a lelkedet és megeszi.
Neo sem segíthet, a tarkója nem támogatja az USB3-mat.
Feltörni meg nem meri, mert fáj!
Én az Operában, a fülemet is befogom, mert nem bírom a
hangját.
Az olaszoknak való....
Sopranos jeszjó...

ismét éredemes volt felkelnem:) peace

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.05.04. 15:42:12

Azt hiszem erre mondják, hogy nem jött át :)

Lali_ 2007.05.04. 16:06:53

Én asszem maradok a régi bevált módszeremnél:
A winfosos menüt eltüntetem, így nekem legfölül a személyes sávom van (nemrég jöttem rá, hogy ha a személyes sáv fölött nyomok egy középső egérgombot, akkor azt megnyitja új fülön. Így aztán hihetetlenül gyorsan lehet böngészni.)
Alatta: Fülsáv
Alatta eszköztár ahova elhelyeztem a lenyíló menümet a winfosos helyett, + pár hasznos gombocskát(IE-ve, FF-al megnyítás, a félig teljesképernyős mod, + az illeszkedés gombot is kiszedtem ide.
+emil_rsd_black-3_0 nevű szép skin( my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=2528
, hogy fekete háttéren legyenek a fehér betük, legalább a menüben(Jobban a szemnek állítólag..+szép sztem)

fraki 2007.05.04. 16:27:05

"Logikusabb viszont az, hogy a fülek legyenek felül, hiszen a navigáló gombok (előre, hátra, frissítés), valamint a címsor nem globális érvényű, hanem csak az adott lapra vonatkozik, így a laphoz, vagyis a lap füléhez kell tartoznia."

Ezt magyarázd egy mac-esnek ;)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.05.04. 16:29:52

miért, macen talán globális a vissza gomb? :)
Nem értem, miért ne kellene macen másképp legyen (leszámítva a megszokást).

Lali_ 2007.05.04. 16:42:07

ez télleg csak a megszokásról szól, pl én egy daragig biztos megörülnék, ha valaki összekeverné a személyes sávomat, mert már tudom, hogy mi-hol van.

smv · http://www.verse.hu 2007.05.04. 19:43:03

Én a személyes sávot nem használom, és a füleket is szeretem ott ahol vannak.

Álmostigris 2007.05.04. 22:36:41

Sziaszok!

Nem tudjátok véletlenül, hogy újabban a 9.20-ben mitől jelenik meg a "Hiba a letöltésnél, válasszon az opera verziójának megfelelő bőrt?" felirat egy-egy újabb "bőr" letöltésénél? Egyik sem megy :-(

Lali_ 2007.05.04. 22:48:47

Próbáld meg ezt: my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=2528
Ha ez megy akkor valoszinüleg valami régebbit akartál felrakni és lehet, hogy az nem kompatibilis, ha ez sem működik, akkor nemtudom sajnos

Nike · http://usite.hu/oblog/ 2007.05.05. 00:06:10

Cimsor szinte felesleges is, hisz ha be akarok irni valamit, akkor f2. Elore-vissza gombok is, mert az meg egermozdulatbol megoldom. Szemelyes sav konyvjelzok, vagy kedvencek helyett jo, a leggyakrabban hasznalt oldalakat erdemes kitenni oda. Vegulis egy gyorshivo, csak tobb lehetoseggel.

Penge™ (törölt) 2007.05.05. 00:34:58

A Winfosos menüt hogy lehet eltüntetni? Leszámítva persze a teljes képernyős nézetet?

Lali_ 2007.05.05. 01:19:25

Penge: users.atw.hu/bartosslajos/comment.php?comment.news.14
Keresöbe ird be: Elrejti/megjelenití a menüt
De vigyázz, aztán ne töröld le a gombot, ha akarsz még valamikor winfos menüt
Ott vannak a menü egy gombként tipusuak is(2 sorral feljebb)

smv · http://www.verse.hu 2007.05.05. 18:55:22

Tényleg, egérmozdulatokról jut eszembe. Véletlenül nem engedélyeztem, így mostmár rá sem kérdez, hogy be akarom-e kapcsolni. Hol lehet aktiválni?

smv · http://www.verse.hu 2007.05.05. 18:56:49

Elnézést, megvan. :)

kissipos · http://www.spanyolnatha.hu 2007.05.06. 14:23:14

Én már kb. 2 éve így használom az Operá(ma)t. (Előtte is így használtam volna, de amíg fizetős volt, addig azt a helyet a reklámok foglalták le.)

Álmostigris 2007.05.06. 18:45:22

Opera11!

Köszi, másnap aztán letöltött minden új és régi "bőrt" is a 9.2-eske. Fene se érti :) Biztosan szabira ment :D

Azért köszi.

Bondi 2007.06.13. 11:47:57

Hát, nálam nincs ilyen problémám. Nekem alul van a fülsáv, és kész. :) Alatta már csak az állapotsáv van. (Egyébként a régi motorosok talán még emlékeznek rá, hogy az ősi Operákban alapban még a címsáv is lent volt.)

Bondi 2007.06.13. 11:48:03

Hát, nálam nincs ilyen probléma. Nekem alul van a fülsáv, és kész. :) Alatta már csak az állapotsáv van. (Egyébként a régi motorosok talán még emlékeznek rá, hogy az ősi Operákban alapban még a címsáv is lent volt.)
süti beállítások módosítása