Az Opera 10.50 jelentősen megváltoztatta a menükezelést az Operában. Az eddigi felső menüsort alapértelmezésben eltüntették, és helyette egy piros Opera menügombot tettek a bal felső sarokba, innen lehet elérni az újraépített menürendszert. Természetesen a régi menü visszaállítható, ha valaki ezt szeretné, az Opera menü alatt a Menüsáv megjelenítése ponttal.
Az Opera 10.50 után viszont sokan nem tudták, hogy mi ez az új gomb, és egyszerűen kitörölték. Ekkor viszont eltűnt az egyetlen belépési pont a menübe, éppen ezért visszakapcsolni sem tudták. Sőt, mivel a menügomb egy saját, apró eszköztáron van, az eszköztár visszaállítás sem működik egyszerűen a fülsávra kiadva. Szóval elég sok embernek eltűnt a menüje, és nem tudták, hogyan hozhatnák vissza. Ezt próbálta orvosolni (mondjuk eléggé megkérdőjelezhető módon) a 10.51-es verzió, amelyben a menügomb minden indulásnál visszajön, ha korábban letörölték.
Ez a lépés valóban megoldotta a korábbi userek problémáját, viszont most azoknak tett be, akik valóban ki akarják törölni a menügombot, mert nem használják, esetleg máshová tették. Ők viszont most bajban vannak, mert hiába törlik ki a gombot, a következő indításnál újra ott virít a helyén. Szerencsére erre is van megoldás, mégpedig az, hogy nem a gombot kell kitörölni, hanem az eszköztárát kell elrejteni.
Először is a gomb törlése helyett kattints jobb gombbal a menügombra, majd Testreszabás > Megjelenés.
Ekkor a menügomb körül megjelenik egy sárga keret, amivel a hozzá tartozó eszköztárt jelölte ki. A Megjelenés ablakban az Elhelyezés mellett válaszd a Kikapcsolva pontot.
Készen is vagyunk. A menüt persze ezentúl is elérheted, mégpedig az Alt gomb megnyomásával.
Megjegyzés: ha a menüsort visszakapcsolod, majd újra kikapcsolod, akkor újra visszajön a menügomb is.