Magyar Opera

Opera 60

Nem káprázik a szemünk, az Opera tényleg kihagyta az 59-es verziót, és rögtön a 60-asra ugrott.

Külsőre a legfontosabb változás a felhasználói felület sokadik újratervezése. Ezúttal a teljes minimalizmus irányába indultak el a különféle elemek szegélyeinek eltüntetésével. Mottójuk, hogy a böngésző csak egy keret az internet használatához. Az új dizájn mellett néhány gomb is új helyet kapott a felületen, illetve a korábbi sötét és világos téma mellett két új, speciális összeállításból is választhatunk.

Funkcionális újítás a mobilos kiadásban már megtalálható kriptovaluta pénztárca és az ehhez kapcsolódó azonosítási eljárás támogatása. Az előbbiben értelemszerűen kriptovalutákat tárolhatunk, illetve ezekkel fizethetünk az erre alkalmas weboldalakon. Az utóbbi pedig arra szolgál, hogy az erre felkészített weboldalakon a telefonunkkal, illetve annak feloldásával hitelesítsük magunkat.

Ezekkel az újításokkal és a már korábban bevezetett VPN és tartalomblokkoló funkciókkal együtt az Opera úgy hirdeti magát, mint az egyetlen web 3-as böngésző jelenleg a piacon.

Szerk: Ebben a kiadásban hivatalosan megszűnt a gyorshívó bővítmények támogatása. Ennek az oka az, hogy az Opera eddig is csak belehackelte ezt a funkciót a Chromiumba, viszont most olyan változások történtek motorszinten, hogy többé már nem éri meg erre erőforrásokat fordítani.

Szerk2: Ebben a kiadásban búcsúzik a Turbo is. Az Opera úgy döntött, hogy manapság már nem hoz annyi előnyt, mint régebben a lassabb kapcsolatok esetén, ezért már nem éri meg fenntartani.

Letöltés - Változáslista

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr8314750777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2019.04.09. 15:45:25

Az új dizájn nekem tetszik, de ezt rebornnak hívni a marketing-bullshit netovábbja.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.09. 21:48:11

@kaamir:
Maradjunk annyiban, hogy az Operánál mostanság több a marketinges, mint a programozó.

A borderless koncepció szerintem alapvetően nem rossz ötlet, viszont ez a megvalósítás nekem nem jön be. Érdekes lenne megnézni, hogy milyen lenne, ha valami drop shadow-t használnának, mint a material design-ban.

sBc 2019.04.10. 09:41:09

Apropó marketing!
vimeo.com/327990524
:D
Nagyon érzik.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.10. 11:52:58

@sBc:
Hova jutottunk a szakállas norvégoktól...

sBc 2019.04.10. 18:37:42

@Nekomajin: Egy törékeny leánykáig, akit megvéd az Opera. :D

Marketing ide, marketing oda vannak újdonságok az Operánál, csak nem érdekesek számomra, számunkra.
Ugyanúgy a Vivaldi se gurít olyat amire felkapnám a fejemet.
De embere válogatja...

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.10. 21:21:02

@sBc:
Én el tudom fogadni, hogy valakinek szüksége van ezekre a funkciókra. Így visszanézve már eléggé jól kirajzolódik ez az egész web 3-as meg multimédiás vonal a cryptocurrency-vel meg a VR-ral meg a többivel. Önmagában egyik se durrant nagyot, de nem tudhatjuk, hogy valamelyik következő próbálkozásuk nem jön-e be.

Ami viszont borzasztóan zavar, az a felhasználói vélemények telibeszarása. Mióta ezt az új felületet behozták az első dev kiadásban, kommentek ezreiben kérik őket, hogy kezdjenek valamit a miniatürizált gyorshívókkal. Heteken keresztül semmi reakció nem érkezett a fejlesztőktől, most meg a stabil kiadás alatt annyit sikerült nyögni az egyik marketingesnek, hogy nekik így jobban tetszik. És ez csak egy példa volt az elmúlt évekből.

Mindeközben a legújabb Vivaldi dev-ben már lehet állítani a gyorshívók méretét, és tök jól működik a dolog.

Nyilván a Vivaldi még mindig ott tart, hogy próbálják a régi Operás szintet elérni. Ha az sikerül, akkor majd lesz idő új dolgok kitalálására is. Meg azért lássuk be, hogy a nagy innovációk kora már véget ért. Ha véletlenül jön valami jó ötlet, akkor az szinte biztos, hogy bekerül a Chromiumba is, és ezzel együtt az összes böngésző megkapja.

sBc 2019.04.11. 19:40:41

@Nekomajin: A gyorshívok ugyan úgy nagyíthatóak mint ha egy rendes weboldalnál nagyítanál a "Nagyítás - + al".

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.12. 04:14:47

@sBc:
Igen, csak ezzel az összes többi belső lapot is nagyítod. Legalábbis a dev kiadásban még így volt. Nem tudom, hogy a stabilban változott-e.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.12. 04:14:47

@sBc:
Igen, csak ezzel az összes többi belső lapot is nagyítod. Legalábbis a dev kiadásban még így volt. Nem tudom, hogy a stabilban változott-e.

sBc 2019.04.12. 06:34:25

@Nekomajin: Már nem az összeset. :) Beállítások és a bővítmények maradnak alapon.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.12. 08:51:44

@sBc:
De a könyvjelzők és az előzmények nem?

sBc 2019.04.12. 16:43:58

A gyórshívót és ahoz köthető oldalakat együtt nagyítja.
chrome://startpage/bookmarks
chrome://startpage/history
chrome://startpage/downloads

Attól különállókat nem.
chrome://settings/
chrome://extensions/
chrome://flags/

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.12. 17:23:57

@sBc:
Na ez a probléma. Pedig baromi egyszerű lenne orvosolni.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.12. 17:23:57

@sBc:
Na ez a probléma. Pedig baromi egyszerű lenne orvosolni.

ap · http://premiumlivesets.hu 2019.04.12. 18:56:18

a sötét skin nagyon ótvar lett, főleg a halványabb url sávval, ez valami borzalom.. használta ezt valaki mielőtt kiadták, vagy csak beállították feketére, azt falura jó lesz az?

úgyszintén szüljön sünt, aki kitalálta, hogy most akkor 6 elem/sor a gyorshívó, aztán a barom user, aki megszokta mikor hova kattint 5elem/sornál, az most rendszerint más oldalra jusson mint eddig. az ilyet péklapáttal verném agyon.

persze állítani azt már nem lehet, az luxus..

hogy a fixen oldalra csapott oldalsávról ne is beszéljek. vagy kikapcsolom, vagy fixen fogja a teljes bal oldalt.

ki tud jó rss-t a vivaldihoz?

sBc 2019.04.12. 20:02:10

@ap:
Mi köze a sötét témának a falusiakhoz? Jó az, jó sötét kék! :D
Számos testreszabható gyorshívó van kiegészítők közt.
Mire és mikor használod az oldasávot?

ap · http://premiumlivesets.hu 2019.04.12. 20:24:58

@sBc: van az a mondás, hogy "falura jó lesz..." ezt arra szokták mondani, ami gány munka, nem befejezett. na ez a sötét skin pont ilyen, akár feketének hívod, akár sötétkéknek, nem az árnyalat a lényeg, hanem hogy használhatatlan és használhatatlanul ocsmány

kiegészítő a gyorshívó oszlopszámához? meg még mihez nem? :D

leginkább oda raktam ki eddig az előzményeket, kedvenceket, ami így mindig ott volt a gyorshívón, de a többi oldalon nem zavart..

sBc 2019.04.12. 20:59:42

:)
Persze jobb lenne ha alapból tudná a gyosrhívókat skálázni az Opera mint anno, de jópofa startlapok vannak kiegészítőként és pont az ötletes kiegészítők teszik jobbá, fejlettebbé egy böngészőt. De nem rágom tovább ezt a témát. :)
chrome.google.com/webstore/search/startpage?hl=en-GB&_feature=4stars&_category=extensions

Az elrejtett oldalsávban bejelölt helyek a gyorshívó jobbklikkes helyi menüjében is megtalálható.
Vagy:
addons.opera.com/hu/extensions/details/quick-shortcuts/

A megszokás, nagy úr! :)

tarzanbojt 2019.04.13. 17:55:11

- A fekete skinben a legördülők is feketék, pl. listák, jelszavak... nagyon zavaró, mert a betűk is feketék.
- Kijelölt szöveg másolásakor kiugrik a böngésző a teljes méretből.

semmiii99 2019.04.13. 18:59:28

Nekem a legnagyobb problémám, hogy a gyorshívók eszméletlen lassan töltenek be (néha 1-2 mp) és ha töltés közben váltok lapot akkor az egész böngésző megakad egy pillanatra.

sBc 2019.04.13. 19:15:15

@tarzanbojt: Valóban a Windows sötét témájával együtt olyan lesz.
Utóbbit már régebben nekem is csinálta, de passz, hogy mi okozta.

sBc 2019.04.13. 19:23:18

@ap: most látom, hogy lehet oszlopszámot állítani a gyorshívón, csak alapból automatán van

ap · http://premiumlivesets.hu 2019.04.13. 22:37:50

@sBc: hol, mert én nem találtam? (és miért állította auto-ra az én direkt beállított 5-ömet?) >:-[

ap · http://premiumlivesets.hu 2019.04.13. 22:39:19

@sBc: +van, bocsi.. jól eldugták..

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.14. 02:24:14

@semmiii99:
Azt írta az egyik fejlesztő, hogy ez azért van, mert eddig amikor megnyitottál egy weblapot, akkor a memóriában automatikusan betöltött egy új kezdőlapot, így mikor új lapot nyitottál, az már tulajdonképpen be volt töltve. Ez a funkció viszont sok problémát okozott nekik, ezért kivették.

@sBc:
A Chromiumban egy ideje van már egy flag, ami felismeri az OS sötét témáját, és automatikusan átvált rá. Azzal akadhat össze a dolog.

kaamir 2019.04.15. 09:29:56

@sBc: Ha letöltök egy startlapot a Chrome webstore-ból, azt hogy tudom beállítani az Operában? Mármint lecserélni az alap gyorshívót?

kaamir 2019.04.15. 14:13:39

@Nekomajin: Köszi, de én azt hittem, hogy Operában is meg lehet csinálni :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.15. 17:08:31

@kaamir:
Bocs, azt nem figyeltem. Régen kértük ezt a feature-t az Operásoktól, de már akkor se érdekelte őket.

sBc 2019.04.17. 20:08:39

@kaamir: Bocs, de tévedtem. Linuxon, Chromium-on használok más gyorshívót és azt gondoltam, hogy hiba nélkül lehet használni a külső kiterjesztéseket Operán is.
Kezdőlapnak belehet állítani url alapján, de új lap megnyitásnál a gyári Opera indító jelenik meg.
Félmegoldásnak: addons.opera.com/hu/extensions/details/homepage-in-new-tab/
...de nem ajánlom, mert van olyan gyorshívó kiterjesztés amitől összeomlik az Opera.

sBc 2019.04.17. 20:11:01

Az új devben már van nagyobb méretú gyorshívó.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.19. 10:52:25

@sBc:
Miután több tucat, finoman szólva is erős hangvételű kommentet kaptak. Nem értem, hogy miért kell ezt minden alkalommal eljátszaniuk.

Viszont kb. 10 perccel több munka lett volna akár 4-5 különböző mértet is implementálni. Nyilván nem, mert nagyon kilógna a cég filozófiájából, hogy választhassanak a userek.

djuice 2019.04.23. 13:41:03

Tudja vki hogyan vehető le az egyszerű beállítások gomb jobb fentről a menüsávról?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.23. 15:16:27

@djuice:
Sehogy.

Kérték sokan az Opera blogon, de semmilyen reakció nem volt a fejlesztők részéről.

djuice 2019.04.23. 16:58:41

@Nekomajin:
Thx! "Fantörpikus"!
A túróért nyírták ki azt is hogy jobb klikre régen mindent testre lehetett szabni... (?)

semmiii99 2019.04.23. 17:27:45

@Nekomajin: Közben reagáltak desktop blogon a lassan betöltődő gyorshívóra és azt ígérték, hogy hamarosan javítanak rajta.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.23. 19:03:18

@semmiii99:
A Reborn 3 első megjelenése után gyakorlatilag hat dologra panaszkodott mindenki: lassú a kezdőlap beöltése, túl kicsik a gyorshívók, nem lehet csak a kezdőlapra tenni az oldalsávot, minek oda a beállítások gomb, a világos téma túl világos, illetve a sötét téma esetében sok helyen csúnyák voltak az effektek. Ebből másfelet sikerült javítani, mire kiadták belőle a stabilt, és most még legalább egy hónapot kell várni, mire a gyorshívó méret fix kijön a stabilban is, a betöltést még csak ígérik, a másik kettőre meg reakció sincs.

Miközben azt hajtják, hogy a Reborn 3 több lesz, mint egy GUI átalakítás, még ezt se tudták normálisan megcsinálni több, mint két hónap alatt.

sBc 2019.04.23. 19:23:00

@Nekomajin: Nekem a 60.0.3255.5 stabilban már benne van a nagyobb gyorshívó.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.04.23. 20:17:05

@sBc:
Akkor ezek szerint backportolták a stabilba. Nálam csak a dev van fent.

kaamir 2019.04.24. 10:41:34

@sBc: Én nem találom. Hol lehet állítani?

sBc 2019.04.24. 12:45:00

@kaamir: ott a jobb sarokban az egyszerű beállításoknál.

sBc 2019.04.24. 20:53:57

Egy kis érdekesség mókolás, hogy aki hiányolja az oldalsávot Operánál a kezdőoldalnál, mert onnan érte el a könyvjelzőt vagy a letöltéseket azokat url alapján gyorshívóként is berakható.
Egy régi "rendes" gyorsindító hivatkozást kell szerkezteni és kicserélni a címet

Egyébként a jobb gombos helyi menüt én hamar megszoktam nem hiányzik az oldalsáv.

tarzanbojt 2019.05.04. 15:25:51

Windows fekete témánál a legördülőlisták továbbra is rosszul jelennek meg.
.
keptarhely.eu/view.php?file=20190504v00pqajbz.jpeg

tarzanbojt 2019.05.04. 21:23:26

@Nekomajin: Elvileg lehet hogy az, de csak az operában látom, ott is csak a stabilban, a dev-ben pl. nem.

tarzanbojt 2019.05.04. 22:00:19

@Nekomajin: Illetve az sem biztos, hogy úgy van... listája (oldala) válogatja.
Pl. a jófogás devben jó, google bejelentkezésnél fekete a háttér... de legalább a betűk fehérek.

mtibee 2019.05.09. 12:50:47

A legújabb buildben már nem kell várni a gyorshívó megjelenésére gyengébb gépeken sem!

semmiii99 2019.05.21. 16:55:59

@Nekomajin: több új böngészőt adtak ki az elmúlt pár évben mint jó pár másik böngésző frissítést :D. Ezzel nem is lenne semmi gond, mert az össezsben volt valami ígéretes (pl.: a touch androidra) de mindegyik félkész és valami fontos feature hiányzik nekem az összesből. A flow tök jó a touchban de azon kívül meg egy csomó minden nincs benne, a flowt viszont nincs benne a "rendes" mobilos böngészőjükben.
Biztos vagyok benne, hogy ebben a gaming browserben is lesz pár jó dolog, de ennek inkább egy skinnek, meg pár extra funckiónak kellene lennie a meglévőben.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.05.21. 17:48:01

@semmiii99:
Pontosan.

Egyre inkább az az érzésem, hogy azért akarnak kampányszerűen sok új felhasználót bevonzani, hogy valami komoly csúnyaságot csináljanak a profil adatokkal. Értem én, hogy továbbra is a norvég törvények szerint működnek, meg lehet, hogy az egész csak paranoia, de nem látom más értelmét annak, hogy félkész termékeket adnak ki különböző célcsoportoknak, amiket aztán nem frissítenek rendesen, és hónapokon vagy éveken belül meg is szüntetnek.

sBc 2019.05.24. 23:13:52

@Nekomajin: Már az is baj hogy csinálnak valamit?
Szerintem nevezd át a blogot Vivaldi blogra ha már ennyire utálod az Operát!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.05.25. 13:05:07

@sBc:
Számtalanszor felajánlottam, hogy írjon ide más is, de nincs jelentkező. Én próbálok tárgyilagos maradni, jelenleg ennyire telik tőlem. Nagyon sokáig kitartottam az Opera mellett a motorváltás után. Voltak biztató időszakok, de a végén sikerült mindent tönkretenni. Ha ez neked jó, akkor használd egészséggel. Nekem nem veszi be a gyomrom azt, ami és ahogy az elmúlt 1-2 évben történik.

Plankton1 2019.05.28. 09:26:02

sziasztok

remélem tud itt valaki segíteni, vagy ha nem, tudja, hogy hova forduljak. a problémám a következő: opera 58am van. bezártam az Opera böngészőmet, amiben volt kb 3 megnyitott ablak, mindegyik több/sok lappal.
újraindításkor, helyesen, a jobboldali legördíthető sávban láttam az előzményeket, legfelül a megnyitott/lementett ablakokkal, alatta a lapokkal (amik az opera által megnyitott 1 ablakhoz tartoznak). alapesetben tehát az opera csak 1 ablakot indít el, a többi viszont legfelül látszik és elindítható. én nem indítottam el a többi ablakot - gondoltam, így gyorsabb a gép, és a jelzett ablakok (bennük a lapokkal) mindig ott lesznek. akkor nyitom meg, amikor akarom.

de nem lett így!
az opera újraindításakor az előzmények közül eltűntek ezek az ablakok! hogyan lehetne ezeket újra megtalálni?

köszönettel:
zoltan

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.05.28. 17:26:16

@Plankton1: Szerintem csak úgy tudod, ha megnyitod az Előzményeket, és onnan egyesével visszanyitod a weblapokat. Amit te írsz, azok nem az előzmények, hanem a korábban bezárt lapok. Amik technikailag előzmények, de a böngésző máshogy kezeli őket.

Plankton1 2019.05.29. 13:06:58

@Nekomajin: szia! igen, azok az előzőleg bezárt ablakok - amiket külön még megnyithattam volna. de egy újabb opera újraindításkor azok onnan eltűntek. szerintem ez nem normális! volt ugyanis már nekem ilyen, és akkor nem tűntek el. szóval a lényeg: nincs valami regiszter, ahonnan ezek az __ablakok__ visszanyerhetők? (hogy ne kelljen egyesével az előzményekből visszabányásznom) üdv: zoli

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.06.11. 19:08:33

Megjelent az első tesztverzió a GX-ből: blogs.opera.com/desktop/2019/06/opera-gx-early-access-lvl1/

Az újdonságok:
- Gamer dizájn
- Razer Chroma integráció
- Twitch oldalsáv
- Gamer hírek a hírolvasóban
- CPU/RAM limit állítása a böngészőhöz

Lesz majd bővebb írás is, ha megjelenik a stabil.

djuice 2019.06.28. 17:56:06

Hali, szerintetek miért van az hogy az Opera szarik a news feedek megjelenítésére verziókra visszamenőleg és még egy iexplorer is megoldja a kérdést? Vagy vmi beállítási gond lehet?
Pl. egy feed oldal: magyarnemzet.hu/feed/?
Screenshot: i.imgur.com/vRckts5.png

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.07.01. 18:18:02

@djuice:
Azért, mert most éppen nem akörül megy a hype. Eleve az RSS olvasót csak nagyon durva harcok árán sikerült kirimánkodni belőlük, szóval örökre mostoha feature lesz. Ráadásul a hírolvasó se úgy muzsikál valószínűleg, ahogy gondolták, mert folyamatosan újabb megoldásokat találnak ki, hogy a felhasználók képébe nyomják.

djuice 2019.07.01. 19:10:55

@Nekomajin: akkor nem is reménykedek legfeljebb abban hogy 1x a 70-es verziónál majd csak észhez térnek! Szomorú amúgy hogy rég már csak trend követők és nem a hasznos featurek felé fejlesztenek. Tulkép amit 20 év alatt elértek népszerűsítés oldalán meg hogy mára a Chrome az alap, azon se csodálkozhatnánk ha végleg leeresztenék a redőnyt az igazat megvallva... :(

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.07.01. 19:32:49

@djuice:
Szerintem a cégnek elég jól megy amúgy. A rengeteg spam miatt elég sok pénzt beszedhetnek.

djuice 2019.07.01. 22:13:16

@Nekomajin: én nem láttam a pénzügyi mutatóikat, tény hogy még életben is vannak, de mikor még csak az IE, Netscape Navigator, Opera triumvirátusban is hátul kullogók voltak, de szerettek volna előretörni a piaci mezőnyben, hát adott területen már a felsorolásban sincsenek (pl. bankok oldalainak böngészőkompatibilis felsorolásában csak hogy a leghétköznapibb és legáltalánosabb szempontot említsük). Persze ha nekik már az is elég az Opera teamnél ha e kis piaci morzsából is már a vezetőik Lamborghinikkel furikázzanak, úgy értem... (:

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2019.07.02. 08:01:17

@djuice:
Én meg pont azt látom, hogy egyre több helyen szerepel az Opera a támogatott böngészők között. És a piaci részesedésük is stagnál. A különböző cégek eltérő arányban mérik, de mindegyiknél néhány 1-2 tized százalékon belül ingadozik az elmúlt 2-3 évben.

Az, hogy a tőzsdére vitték a céget, mindenképpen a pénzügyi stabilitás mellett szól. Egy csomó állást is hirdetnek.

A kínaiak egyébként csak a böngészőt vették meg, a cég többi termékét nem. (Ami régen Opera Software néven futott, az most már Otello, és gyakorlatilag csak reklámozásból élnek.)