Tegnap új verzió jelent meg az Opera Miniből, mégsem látunk semmit erre vonatkozóan az Opera sajtóközleményei között. Az új verzió ugyanis csak Kínának készült, talán mondanom sem kell, hogy a kínai kormány nyomásának hatására. Eddig ugyanis a kínai felhasználók a normál nettel mindenféle "rendszerellenes" tartalomtól el voltak tiltva (vagyis mindattól, amit a kormány úgy gondolt, hogy nem nekik való), viszont az Opera Minire ez a korlátozás nem vonatkozott, hiszen ebben az esetben a forgalom az Opera norvég szerverein keresztül zajlott, így az Opera Minit használók minden tiltott oldalra gond nélkül eljuthattak.
Ennek most vége, mivel az Opera Mini tegnap óta Kínában az oldalt látható figyelmeztetést jeleníti csak meg, és az Opera Mini kínai kiadásának a letöltésére buzdít. Amely már – természetesen – tartalmazza a kínai kormány által követelt szűrőket is, vagyis mostantól az Opera Minivel sem fognak menni az oldalak. Egy apró előnye azért van a változásnak, mivel az új szerverek már Kínában lesznek és nem Norvégiában, így a nem tiltott oldalak gyorsabban fognak bejönni.
Mindez persze minket nem annyira érdekel, a kínaiak úgyis hozzá vannak ehhez szokva, semmi újdonság nincs ebben, előfordult már jóval nagyobb cégekkel is, hogy behódoltak a kínai nyomásnak. Az Opera mégis kétségkívül nehéz döntést hozott, amikor bevállalta a korlátozást. Az Opera alapfilozófiája hogy egyetlen web legyen mindenhol, a tévétől kezdve a mobiltelefonokon át a számítógépekig. Úgy tűnik, hogy Kína és az ő korlátozása már nem tartozik bele az egyetlen webről alkotott filozófiába, és ez valahol azért szomorú.
Másrészt azért tudni kell, hogy ha az Opera nem vállalja fel ezt a lépést, akkor Kínában egyszerűen megszűnik az Opera Mini. Talán néhány felhasználó azt mondta volna, hogy tökös legény ez az Opera, hogy ezt be merte vállalni, de aztán keresett volna egy másik mobilböngészőt, ami működik. Úgyhogy azt hiszem, hogy az Operának nem volt más választása ebben az esetben, mint behódolni, ha nem akar eltűnni teljesen az igen jelentős kínai piacról.
De ha ezt képes volt felismerni az Opera, akkor azt is felismerhetnék már, hogy néha nem éri meg mindenáron harcolni a szabványokért sem, mivel a felhasználók ebben az esetben is hasonlóan működnek: talán azt mondják, hogy tökös legény ez az Opera, hogy így védi a szabványokat, de másnap letöltenek egy olyan böngészőt, amiben működik a kedvenc oldaluk. Akár Kínában, akár itt.