Magyar Opera

5 kulcselem az Opera filozófiájában

Többrészes sorozatunkban megkíséreljük bemutatni az Opera főbb jellegzetességeit. Mindezt a jobb áttekinthetőség érdekében listaszerű felsorolásban. Ez a második rész: az elsőben az Opera sikertelen újításairól volt szól.

Bő egy hete írtunk egy cikket azokról az Opera funkciókról, amik nem váltak igazán sikeressé annak ellenére, hogy alapvetően nem rossz gondolatokon alapulnak. A cikk mondhatni a szokásos zajos sikert hozta, "természetesen" még az Index címlapjára is eljutott, nem kis negatív felhanggal.

Igazságtalan lenne ugyanakkor, ha csak a "rosszra" emlékeznénk, és nem szentelnénk teret a pozitívumoknak (még akkor is, ha a cikkeink túlnyomó része amúgy is ezt célozza). Cikksorozattá bővítjük tehát az akkori írást, amiben hasonló felsorolásszerű stílusban, különböző tematikák alapján vesszük sorra az Opera funkcióit. Hogy megalapozzuk a továbbiakat, a mai napon az Opera bizonyos fundamentumait vizsgáljuk meg 5 lépésben.

Mit értek ezalatt? Kivételesen nem a szó hagyományos értelmében vett funkciókat, hanem bizonyos alapfilozófiákat, aminek ismerete segíti az Opera könnyebb használatát még akkor is, ha a konkrétumokkal éppen nem vagyunk tisztában. Ezek mindegyike nóvumnak, egyedi megoldásnak tekinthető, legalábbis így ebben a formában egyedül az Opera nyújtja őket.

Röviden: a program logikájára szeretném rávezetni az olvasót. A lista nyilván nem teljes, és esetleg vitákat gerjeszthet, hogy mi tartozik ide és mi nem, az észrevételeket - mint általában - most is szeretettel várjuk a vonatkozó fórumban.

1. Minden-az-egyben

Aligha kezdhetném mással ezt a listát, mint az Opera alapvetésével, ami immáron másfél évtizede él. Ennek lényege, hogy a böngésző ne csak az internetes oldalak megjelenítésére legyen alkalmas (természetesen sok apró kényelmi alapfunkcióval), hanem más netes tevékenységre is használhassuk. Általában az aktuálisan felkapott dolgok kerülnek bele, például azonnali üzenetküldő-kliens (ICQ - ami viszont már évek óta nincs benne), RSS olvasó, IRC szolgáltatás, levelező, netes szinkronizáció vagy éppen torrent letöltés.

Fontos tudni, hogy a fejlesztők ezek esetében sosem arra törekedtek, hogy versenyre keljenek a létező legjobb célalkalmazásokkal, inkább az egyszerűséget, a gyorsaságot, az integráltságot és a könnyű kezelhetőséget tartották szem előtt. Az M2 levelező egyszerű, ötletes és hatékony, az Opera Linket csak egyszer kell beállítani, majd el lehet felejteni, a torrentek letöltése pedig alig nehezebb, mint bármelyik más hasonló tevékenység.

Igaz, ez a fajta egyszerűség nem mindenkinek előny, legalábbis mindig vannak olyan elemek, amiket az adott funkcióból hiányolhatunk, ugyanakkor akinek egyéni szoftverei vannak az adott szolgáltatás igénybevételére, azok minden további nélkül maradhatnak a jól bevált technikánál. Az utóbbi időben ráadásul örömteli előrelépés az Opera részéről ezen alkalmazások vagy honlapok felajánlása mondjuk egy mailto: linkre kattintva, vagy egy torrent fájl letöltésekor.

Egyéni preferencia kérdése, hogy a minimalista, böngészőfunkciókra kihegyezett böngészőt szeretjük-e, esetleg a végletekig testre akarjuk szabni azt, de ha nekünk a "telepítés után minden lényeges benne van" elv jön be, akkor mindenképpen érdemes az Operával próbálkoznunk, mert könnyen lehet, hogy benne találjuk meg az ideális társat. Mármint ami a netezési eszközt illeti...

2. Oldalsáv

Nehéz erről elfogultság nélkül írni, de nekem az egyik személyes kedvencem. Furcsa, hogy a többi böngésző (az egy szem Firefox kiegészítőtől eltekintve, ami éppen az Opera megoldását majmolja) nem kapott rá a dologra, és megmaradt a maga nehézkes módszereinél.

Az Opera oldalsáv nem más mint egy könnyen (például F4-el) ki- és bekapcsolható, több fülre felosztott oldalsó mező. Ezen keresztül az aktuálisan megnyitott honlapok mellett, a böngészéssel egyidejűleg kezelhetjük az Opera számos funkcióját. Ezek közé tartozik a könyvjelzők, levelek, partnerek kezelése, az előzmények vagy a nyitott fülek hierarchikus listája vagy éppen az aktív oldal fontosabb információi. Nem is beszélve arról, hogy innen tarthatjuk karban a minialkalmazásainkat, jegyzeteinket vagy a Unite alkalmazásainkat.

Összegezve a fentieket: egy egyszerű, jól használható és egységes felülethez jutunk általa, aminek létjogosultsága tovább nőhet a szélesvásznú, nagy felbontású monitorok korában. Szerencsére nem csak a megjelenés, hanem a kezelhetőség is hasonló az egyes panelek esetében, például a kiválasztható nézetek választéka terén, de említhetném azt is, hogy egyes egérmozdulatok szintén működnek rajta. Még ennél is hasznosabb, hogy mindegyik panel saját gyorskeresővel rendelkezik, nem is szólva a honlapokkal való remek együttműködésről, a fogd és vidd módszer különböző alkalmazási lehetőségeiről például a könyvjelzők esetében.

3. MDI - Multi Document Interface

A füles böngészés ma már minden netező rendelkezésére áll, bármelyik böngészőt favorizálja (mondjuk az IE6 kivételével, de azt inkább nem kellene favorizálni senkinek). Azonban nem volt ez mindig így, és a korai időszakban az Opera valami olyasmit implementált, ami a mai napig egyedivé teszi ezen a téren, ez pedig nem más, mint az MDI alkalmazása a lapok kezelésére.

Más böngészőkben az egyes fülek tulajdonképpen csak kapcsolók a hozzájuk tartozó oldalak eléréséhez. Az Operában viszont ezek valódi ablakok a fő ablakon belül, a hagyományos nézet ezek maximalizált állapotát jelenti. Ekkor az egyes fülek nem mások, mint az adott ablakok fejlécei. Ennek megfelelően tud néhány olyan trükköt, amit mások nem, például a felugrókat külön kis ablakban nyitja meg, ami viszont a főablak részét képezi.

Részint ebből a megközelítésből származik az a hasznos tulajdonság, hogy bármennyit is netezünk, mindig csak egy Opera ablak van előttünk (kivéve ha mi magunk kértük meg új ablakok nyitására vagy használtuk a Súgót).

Az egyedi ablakkezelés bizonyítéka, hogy a hagyományos Windowsos (Linuxos, Mac-es) ablakokhoz hasonlóan többféleképpen is rendezhetők, például lépcsőzetesen, vagy éppen vízszintesen. Az egyes elemeket aztán magunk is egyesével tetszés szerint átméretezhetjük.

Nem feltétlenül az MDI hozadéka, de én az Opera kreatív ablakkezelésének számlájára írom a beviteli mezők és egyes párbeszédablakok átméretezhetőségét. Ha nem fér ki beszúrni kívánt link a fórumban, vagy a kép tulajdonságainál nem látjuk egyszerre a hivatkozását, akkor egyszerűen meg lehet nyújtani az ablakot. Az új méretet a böngésző eltárolja, és onnantól kezdve azt használja. Nyilván nem ez az Opera első számú képessége, de számomra sokszor hiányzik, ha más böngészőt használok.

4. Speciális fülek

Ha már a fülek és a külön ablakok megjelentek, miért ne lehetne őket a honlapok megjelenítésén kívül másra is használni? Az Opera pontosan ezt tette, amikor elérhetővé tette a speciális Opera füleket. Ezek szoros rokonságot mutatnak a az oldalsáv paneleivel, csak éppen teljes lapméretben pompázhatnak. Közéjük tartozik a Könyvjelzők fül, az Ablakok fül, a Jegyzetek fül, és úgy általában minden, ami az oldalsávon is megtalálható.

Ezen felül ilyenekben kapnak helyett az RSS olvasó hírei, a különböző szempontok szerint szűrhető levelek vagy éppen az adott honlap forráskódja. Olyannyira hagyatkozhatunk rájuk, hogy még egy gyakorlott Operás is meglepődik az egyébként létező könyvjelzőkezelőt megpillantva.

Mostanában nyertek teret az Opera speciális oldalai is, az "opera:" kezdetűek. A fentiekkel ellentétben ezek címét a címsorba kell írnunk, tehát inkább tekinthetők speciálisan formázott honlapoknak (és tulajdonképpen azok is). Ilyen oldal például az opera:config, a teljes listát a vizuális megújulásuk alkalmával egyszer már felsoroltuk.

Szerintem a kettőt össze lehetne fésülni, nekem például tetszene egy opera:bookmarks vagy egy opera:notes oldal. Igaz, hogy a címsáv kitakarna némi hasznos felületet, de számomra többet érne az egységesülés, arról nem is beszélve, hogy könyvjelzőként könnyedén rendelhetnénk hozzájuk azonosítókat is.

5. Speciális opera: protokollok

Igaz ugyan, hogy az Operához nincsenek meg a Firefoxban megtalálható kiterjesztések, de ez nem jelenti azt, hogy a böngésző nem bővíthető. Van néhány ilyen terület, amire az Opera kifejezetten "rágyúrt", például a sajátgombok, a sajátmenük, vagy éppen témák. Ezeknek nem is a puszta léte az érdekes, hanem a kezelésük. Létrehozhatók ugyanis olyan speciális linkek, amikre rákattintva az adott elem automatikusan betöltődik az Operába és azonnal használható is.

A témák között böngészve például elég egy kattintás a megadott linkre, és a téma nemcsak letöltődik a megfelelő könyvtárba, de rögtön alkalmazásra is kerül. Ha pedig úgy döntünk, hogy nem nyerte el az ízlésünket, akkor Nem-el válaszolva a feltett kérdésre mindjárt vissza is térhetünk a korábbi felálláshoz.

A másik, még kevésbé triviális okosság a saját gombok hozzáadása. A rengeteg belső utasítást sokféleképpen kombinálhatjuk, ikont rendelhetünk hozzá, majd az egészet linkként beágyazhatjuk egy honlapra, ahogy ajánlónkban mi is tettük, többek közt itt és itt. Elegendő ezekre rákattintani, vagy a fogd és vidd módszerrel a kívánt helyre tenni, és máris van egy egyedi képességekkel ellátott gombunk.

Ugyanez a helyzet a felhasználói felület elrendezésével, a sokat emlegetett standard_toolbar.ini fájlt - megfelelően formázott link esetén - szintén egy kattintással telepíthetjük, újraindításra továbbra sincs szükség. Szavakkal nehezen leírható, mennyire kényelmesnek találom ezt a módszert, ami működik például a menübeállítások, minialkalmazások és a Unite szolgáltatások esetén is. Ebből az is kitűnik, hogy ismét nem egy elszigetelt képességről, hanem egy rendszerszintű elgondolásról van szó, ami az Opera fejlesztőit dicséri.

Ha te is tudsz hasonló, funkciókon átívelő Opera-képességeket, amiket máshol nem kapsz meg, írd meg nekünk a fórumban!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr31427283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.05. 19:59:48

Oldalsáv van alapból is IE-ben és Firefoxban, de úgy csak a könyvjelzőket és az előzményeket lehet benne megnézni, bár alapból ez a két böngésző nem is tud igazán többet bővítmények nélkül. :D

Chrome-ba viszont ideje lenne ha már rákattantak az addonokra, mert nagyon zavaró az addonok által létrehozott vastag alsó sáv, amit nem lehet eltüntetni sem, csak az összes addon kikapcsolásával.

"Multi Document Interface" -> Bár a Vista érkezésekor az Aero hiánya miatt nem örültem neki, (igazán nem is ez zavar, hanem a Vista/Win7 felettébb ocsmány vastag szürke ablakszegélye :D), de ma már nem tudnék meglenni enélkül.

A többi böngészőben nagy nehézségeket okoz még egy felugró javascript popup-ban lévő hivatkozás szerkesztése is. Mert ki kell másolnom a címet első fázisban, utána nyitnom egy tabot, majd abba bemásolni. A FF még ennél is durvább, mert ott néhány ilyen link tabként megnyitva alapból átméretezi az egész ablakot. Viszont szmájlik és egyéb kevés tartalommal rendelkező lapokat szeretek kis méretű ablakban látni, nem külön tabként, szóval a méretezés kikapcsolása sem sokat segít ez esetben. Ráadásul a kis ablakok mögött látszik a szülőoldal, ellenben ha egy új tab nyílik meg róla, akkor vissza kell váltanom.

A másik, ami bár nem nagy dolog, de nagyon hozzám nőtt az Operából, az a forráskód nézése közbeni szerkesztés, majd az "Apply Changes". Ezt nem tudja pótolni semmilyen Firebug (de még a DragonFly sem).

A másik "kedvenc", ami Operában épp az MDI miatt nem fordul elő, mikor véletlenül nyitva hagytam egy popupot és úgy zártam be a fő ablakot. Ez azt okozta, hogy a következő indításnál a popup nyílt meg teljes ablakban és az autosession (a megnyitott 10-20 tabbal) eltűnt a semmiben. Ezt már továbbfejlesztették az Operából lenyúlt "bezárt ablakok és azok tartalmának visszahozása" funkcióval, de így sem az igazi.

Ráadásul a Win7 új tálcájával pont az Operának a legelőnyösebb a kezelése, mert a tálcán mindig csak egy gombot foglal el, így nem kell kétszer kattintani a gombra, hogy megnyíljon.

Az IE8/Safari-féle megoldás látványos ugyan, de 20 tab fölött már nincs előnézeti kép, 10-15 tab fölött pedig már zavaró egy-egy előnézeti képről eldönteni, hogy melyik oldal is az.

Operában pedig a könyvjelzőkezelő is tabként nyílik meg. (Bár sajnos azon nem működik a "new page" mozdulatparancs az üres területen).

Bár hozzáteszem, azért nem lenne hátrány az Opera részéről, hogy az "Ablakok nyitása fülek helyett" opciót kibővítenék, nem is lenne túl bonyolult: A felugrók és amik más böngészőben ablakként nyílnak, csak azok nyílnak ablakként, továbbá az új ablakok nem teljes méretben és bekapcsolt sidebarral és oldalsó tabsávval nyílnak meg, hanem lecsupaszítva, mint egy wingogi ablak, csak egy üres címsáv és ablakkeret.

"kivéve ha mi magunk kértük meg új ablakok nyitására vagy használtuk a Súgót"

A súgó is weben nyílik meg. Sőt, még a Ctrl+F12 is ablakon belül nyílik meg. Bár én jobban szeretem a Ctrl+D illetve Shift+F12-re előjövő, mögötte kattintható ablakokat.

"a beviteli mezők és egyes párbeszédablakok átméretezhetőségét."

Beviteli mezők alatt nem tudom mit értesz, de ha a Chrome-os átméretezésre gondolsz, az Operában csak userjs-sel pótolható.

Egyébként a menük manuális szerkesztését még annyival kibővíteném, hogy ott sem kell újraindítás, csak egyszerűen átváltani a szerkesztés után, vagy előtt standard-ra, majd a szerkesztés végeztével és a mentés után vissza a használt menüre és a változások érvénybe is léptek. Ezt még egyedül a usercss-kre kéne kiterjeszteni aztán tökéletes lenne.

Lali_ 2009.10.05. 20:28:49

A beállításoknál nem a formázott link, hanem a szerveren lévő megfelelő .htaccess fájl mutatja meg az Operának, hogy mit is csináljon. Pl eszköztár fájlokat tartalmazó mappába ilyen tartalmú .htaccess fájl kell:

AddType 'application/x-opera-configuration-toolbar' ini

Egyébként tök8 :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.05. 20:36:44

@penge™: No igen. Beviteli mezők alatt pl. azon fórumotorokat értem, amik link beszúrásakor feldobnak egy kis JS ablakot, hogy oda írd a linket.

knorbert 2009.10.05. 20:36:55

itt mindig tanulok valami újat :)

múltkor a .-ra előjövő keresést, most az F4-es oldalsáv megjelenítést.

Köszönöm!

Esetleg ezeket az apró trükköket lehetne a weblap jobb oldali sávjában egy kis boxban cirkuláltatni...

Koenigsberger 2009.10.05. 23:10:42

knor:
LoL. Egy újszülöttnek minden vicc új. :) Én még a fönt említett Ctrl+F12 helyett is a mai napig az Alt+P-t használom.

Próbáld ki az F7-et is, ez rögtön a panelekre viszi a fókuszt (ha nincsenek nyitva, meg is nyitja őket). Elengedhetetlen még: F8 - címsorba, és F9 - főablakba fókuszál. (Ha használod a keresőmezőt, akkor az Shift+F8.)

Viszont amit még én se tudok: ha beleragadtunk egy flash-videóba, milyen billentyűvel lehet kitörni belőle? Ilyenkor se F8, se Ctrl+Tab, se semmi nem működik, avagy minden csak a videóban navigál, vagy ugrál a videopanel részeire.

A cikkírónak:
az MDI filozófiáját viszik tovább az Operában a testreszabható profilok. Jó, kicsit szegelni kell még ma is hozzájuk az ini-kben (hivatalos szerkesztő híján), de az előnyük számtalan. Pl. az egyik lehet: többen sírtak itt a "privát böngészés" hiánya miatt. Utánanéztem, ez magyarán csak annyi, hogy nem őriz meg semmit a gépeden. Operában belősz egy külön profilt, kikapcsolod az előzményeket, miegymást, amit csak akarsz, és szükség esetén az egész egy saját parancsikonnal indítható.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.06. 00:19:04

@Koenigsberger: Alt+Tab kétszer, vagy Win billentyű kétszer. Igen, többek között az ilyen húzásokért (is) kell kipusztulnia a flashnek és helyette használni a sokkal jobb HTML5 video-t (ha majd a szabványokban élenjáró Opera is támogatja végre a Chrome, a Firefox és a Safari után).

Bár Operában annyiból jobb a helyzet, hogy FF-ben például scrollozni sem lehet egy oldalt, ha flash objektum fölött van az egér.

"és szükség esetén az egész egy saját parancsikonnal indítható."

De a már futó Opera csak egy példányban futhat. Ettől sokkal egyszerűbb lekapni egy OperaUSB-t, abban beállítani és
1: Akár párhuzamosan is futhat.
2: Még véletlenül sem hagy nyomot a vinyón és a Vista/Win7 árnyékmásolataival sem hozható vissza, ha pendrive-on van.
3: Egy esetleges alfa/béta bug miatt nem fogja törölni véletlenül a fő Operádban a cookie-kat, előzményeket, vagy könyvjelző faviconokat még véletlenül sem.

Egyébként tényleg nem értem mire jó a hype-on kívül. Ha anonim akarsz maradni, akkor használj TOR-t, vagy proxy-t, ha többen használják a géped, akkor használj saját profilt, munkahelyen meg megint nem szerencsés, jobb rendszergazda nem az előzményeket nézi, hanem sniffeli a felhasználók adatforgalmát. :D

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.06. 15:31:28

A speciális fülekről jut eszembe: régen voltak olyan gombok a paneleken az X mellett, amivel ezeket meg lehetett nyitni, és dupla nyíl volt rajtuk >>

Elő lehet még ezeket szedni valahogy?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.06. 17:06:58

@Karbonade: Persze, most is benne van, csak nem rakták ki (nem értem, miért).

Shift+F12 > Gombok > Panelek, majd fentről a második.
süti beállítások módosítása