Az első - és eddig egyetlen - béta verzió megjelenése óta sok víz lefolyt a Dunán. Várható volt tehát, hogy előbb-utóbb kiadásra kerül a második is. Nos, ennek az ideje még mindig nem jött el, de a bejelentés a mai napon megtörtént, igaz, konkrét időpontot most sem kaptunk. Nemsokára...
A Desktop Team lelkes csapatára ugyanakkor nem jellemző, hogy minden csipp-csupp bejelentésért külön bejegyzést hozzanak létre, gyorsan kiadtak tehát egy újabb előzetest is, ami megint néhány lépéssel - Windows-on konkrétan 34-el - közelebb visz minket a végleges változathoz.
Mint ahogy az a fenti szám alapján várható is, egész tisztességes változási listát hoztak össze az utóbbi bő egy hét alatt. Ami még érdekessége a mai változatnak, hogy magyar nyelven (is) szó hozzánk. Legalábbis a telepítő második felében, mert az elején erős karakterkódolási kihívásokkal küzd, szerencsére ez használat során már nem látszik. A másik jelentősebb változtatás az adathalász szűrőt érinti. A jelentős fejlesztéseknek hála nemcsak gyorsabb, és megbízhatóbb lett, hanem gyorsabban is tudja követni az új fenyegetések megjelenését. És hogy ennek az egésznek értelme is legyen, az adathalász védelem alapértelmezetten bekapcsolásra került. Most pedig lássuk az idegesítő hibákra és levelezős pontatlanságokra összpontosító javítási listát!
Ismert hibák!
- Nem működik az Eltávolítás az eszköztárról menüpont
- az IRC csatornák nem mutatják az új üzeneteket
- a Program végrehajtása utasítás nem mindig működik
- a levél csatolmányok opciói nem működnek (csak Windows)
- az Ugrás a webcímre opció nem működik (csak Windows)
- az Opera elrejtése után a tálcán kiválasztva az Opera megnyitása opciót a böngésző összeomlik (csak Windows)
- a Kép mentése... menüpont nem működik
A javítások:
Tovább...