Az Opera 9 első előzetese fölött már eléggé eljárt az idő, lassan elérkezett az ideje a következő előzetes megjelenésének. A közben megjelent (nem publikus) előzetesek igen instabilak voltak, mindennapos használatra pedig teljesen alkalmatlanok, mivel minden indítás után max. 5 perccel biztosan kifagyott mindegyik. Így aztán a következő előzetes várhatóan csak akkor jelenik majd meg, ha sikerül egy elég stabil verziót előállítani.
Az új előzetesben az Opera Watch szerint két jelentősebb újdonság is lesz: az egyik az ún. widgets (szó szerint eszköz, szerszám), ami nagy vonalakban a Firefox kiterjesztéseinek feleltethető meg. A widget egy olyan kis program, ami a böngésző motorját használja, és futhat a böngészőben vagy azon kívül is. Mindenesetre elképzelhető, hogy az Opera ezzel a módszerrel válaszol a Firefox kiterjesztéseire. Mivel az Opera alapból tartalmazza a Firefox kiterjesztéseinek zömét, így nagyrészt az olyan hiányosságokat lehet majd ezekkel pótolni (vagy javítani), mint az időjárás megjelenítése, zenelejátszás böngészőből vagy a reklámok hatékonyabb tiltása.
A másik újdonság a fülek előnézete, amely hasonló ahhoz, mint a napokban megjelent Internet Explorer betában található előnézet. Az Opera viszont nem egyszerre mutatja az előnézeteket egy külön ablakban, hanem minden fülre külön, amikor az egeret a fül fölé visszük. Bár nem egy forradalmi újítás, kétségtelenül hasznos lehet az új funkció.