Magyar Opera

Címkék » webgl


Opera Mobile 12

Az Opera Mobile 11.5 bemutatkozása óta - a szokásos frissítéseken kívül - nem sok minden történt az Opera mobilos zászlóshajójával. Mégis némileg váratlanul ért, hogy a Mobile World Congress rendezvényen az Opera bemutatta a 12-es verziót. Ezzel - bár nyilván eredetileg nem így tervezték - az a fura helyzet állt elő, hogy a Mobile előbb elérte ezt a verziószámot, mint az asztali változat. A kérdés, hogy méltó-e erre a sorszámra.

Felhasználói felület

Majdnem pontosan egy éve, hogy az asztali változatban bemutatkozott a "Gyorshívó 2.0" első előzetese. Ebben a korábbi fix számú kép helyett tetszóleges mennyiségű bejegyzésünk lehet, az elemek elrendezése pedig automatikusan igazodik a mérethez. Véleményem szerint ez egy örvendetes lépés volt, azonban az újítás csak a PC-s verzióra terjedt ki, a mobilosra nem, így a Linkkel szinkronizálva egyeztetési problémák léptek fel, hiszen a Mobile és a Mini csak az első 9 elemet támogatta.

Ennek a visszásságnak vetett most véget a Mobile 12, ami már szintén támogatja a dinamikusan növekedő méretet. A dolog még nem tökéletes, mert a változási közlemény szerint egy szinkronizációt követően lehetnek problémák az elemek sorrendjével. Ennek okát mondjuk nem teljesen értem, szerintem elég egyértelmű a konfigurációs fájl felépítése.

Ezen túl azonban tényleg nagyítóval kell keresnünk a további UI változásokat, őszintén szólva én egyet sem találtam. Bár a régi-új felépítés szerintem megfelelő, a változások pedig inkább a háttérben zajlottak, nézzünk be tehát a motorháztető alá.

Az új Presto motor

Aki súrún használja az Opera Next csatornát, azt sok újdonság nem éri a frissített motort illetően, és éppen ez benne a szép. Ugyanis az UI alá már a 2.10.254-es verzió került, ami csak egy hajszállal marad el a jelenlegi asztali verziótól. Természetesen ez a támogatott szabványok jelentős bővülését eredményezte.

Kezdetnek ott van mindjárt a Ragnarök, azaz az Opera HTML5 feldolgozója, ami fájóan hiányzott a 11.5-ből, de most végre megérkezett. A további újítások mellett bekerült a mobil eszközöknél hangsúlyos szerepet kapó Device Orientation szabvány is, de hiba lenne megfeledkezni a WebGL támogatásról (csak Android) és az eszköz kamerájának kezeléséről, ami már szintén megoldható a böngészőből.

Mindezeket összeadva nem csoda, hogy az új jövevény a hírhedt HTML5 teszten 364 pontot kap a 11 bönuszpont mellett (ne felejtsük el bekapcsolni a WebSocket támogatást!), ami kiemelkedően jónak számít. Jelenleg egyetlen böngésző nyújt ennél többet, és az pedig az asztali(!) Chrome. A többi mobilos böngésző tisztes távolságból követi az Opera új üdvöskéjét.

Ezen felül a böngésző támogatja a jövő kis hatótávolságú, biztonségos vezetéknélkül kommunikációs szabványát, az NFC-t (Near Field Communication) a Google Beamen keresztül. De említhetnénk még a továbbfejlesztett XMLHTTPRequest támogatást a javított szövegtördelést, a jobb minőségű gyorshívó képeket, vagy a Flash támogatását a 4.0.3-as Androidon.

Személyes tapasztalatom szerint sajnos az új böngésző nem mentes a már-már szokásosnak nevezhető Opera-gyermekbetegségektől - néha hektikusan viselkedik, és helyenként vannak még problémák az Opera Linkkel és a nagyítással (Symbian verzió) is. Ettől függetlenül az Opera Mobile 12 komoly előrelépésként értékelhető, és minden Symbian és Android felhasználónak javaslom a kipróbálását.

Sőt, mi több, nem csak az ARM alapú androidos készülékek tulajdonosai telepíthetik fel az új változatot, hanem az már a MIPS és az x86-os architektúrákra is elérhető, igaz, csak Labs kiadás formájában. A többiek a szokásos hivatalos oldalon keressék.

WebGL támogatás és hardveres gyorsítás

Réges-régen egy messzi-messzi irodában... Az Opera kiadott egy előzetest, melyben a saját Canvas 3D implementációját mutatta be. Most, több mint 3 évvel később kiadták az első publikus előzetest a szabvány-alapú 3D canvas implementációval, amely WebGL-t használ. Csak Windows alá egyelőre.

A WebGL egy a Khronos csoport által fejlesztett szabvány és az Opera Software aktívan részt vesz a szabványosítási folyamatban. 2009 eleje óta dolgoznak a szabványosítási folyamaton. A specifikáció elég gyakran változott az utóbbi néhány évben, de mostanra eljutott arra a stabilitási szintre, hogy érdemes legyen kiadni az első publikus összeállítást belőle.

Azok számára, akik még nem hallottak a WebGL-ről, ez a canvas elem egyik kontextusa, amely lehetőséget ad hardveresen gyorsított JavaScript kódvégrehajtásra a 3D objektumok megjelenítése terén. Az API a OpenGL ES 2.0-n alapul, amely lehetőséget ad, hogy nagyon széles körben alkalmazzák a specifikációt különféle eszközökön, mint asztali számítógépek, mobileszközök és TV-k. A WebGL publikus wiki több információt is tartalmaz a szabványról, beleértve tutorialokat és rengeteg demót, tehát jó hely, ha ki akarjuk próbálni a WebGL működését.

Hardvergyorsítás

2008 júniusában - akkortájt, mikor a 3D canvas demó is megjelent az Opera fejlesztői bemutattak egy videót egy teljes egészében hardveresen gyorsított renderelésről. Egyik szükséges lépés a szoftveres visszafelé-kompatibilitás létrehozása volt, melyet akkor használunk, mikor a hardvergyorsítás nem elérhető az adott környezetben. És ennek legalább olyan gyorsnak kell lennie, mint ahogy az eddigi desktop változatoknál már megszokhattuk. Hogy ezt elérjék, a fejlesztők rengeteg időt és erőforrást áldoztak a szoftveres renderelés optimalizálására, melyet az Opera asztali változata már a 10.50-es verziótól kezdve használ és bebizonyította, hogy a jelenleg elérhető leggyorsabb szoftveres renderelést teszi lehetővé. Ismertebb nevén VEGA.

Tovább...