Magyar Opera

Címkék » teszt


Opera Unite stressz teszt

Az Opera 10 megjelenése körüli felhajtásban kicsit mellőztük a Unite-ot, viszont a fejlesztése nem állt le. Mivel már nem kell tartsák magukat semmilyen határidőhöz, így a nyomás is kisebb lett a fejlesztőkön, ezáltal jobban odafigyelhetnek a stabilitásra, ami a Unite esetében igencsak fontos lenne, és eddig sok probléma volt ezzel kapcsolatban.

Szerencsére a Unite alapjai már jól működnek, úgyhogy elérkezett az idő a keményebb tesztelésre, az ún. stressz tesztre, ami azt jelenti, hogy megpróbálják a rendszert a teljesítőképessége határáig húzni, és megnézik, hogyan viseli a megnehezített körülményeket.

Ezt persze nem egyszerű mesterségesen előidézni, úgyhogy készítettek egy speciális Unite szolgáltatást, a Sonart, amelyen keresztül terhelés alá tudják vonni a szervereiket. Úgyhogy ha segíteni akarsz a tesztelésben, csak ezt a szolgáltatást kell telepítened a Unite-hoz, és ha futtatod, akkor a géped automatikusan részt fog venni a szerver terhelésében.

Sonar Unite szolgáltatás letöltése

Opera tesztelése a beállítások elvesztése nélkül

Biztos nem csak velem fordult már elő, hogy az Opera (vagy esetleg egy teljesen más szoftver) újabb, vagy éppen ideiglenes béta verziójának megjelenésekor az összes létező adatról három példányban készült biztonsági mentés után is félve kattintottam a telepítő ikonjára, nem tudván minek kell végső búcsút intenem. Ezt a nem éppen apró problémát orvosolja a Sandboxie névre hallgató szoftver, melynek lényege, hogy egy elkülönített helyre telepíti az adott szoftvert, hogy az még véletlenül se okozhasson galibát, vagy a már telepített szoftverrel is tudunk külön kísérletezni (az Operánál például olyannyira különválasztja a dolgokat, hogy még a beérkezett RSS és e-mail-üzenetek is külön érkeznek, tehát a hagyományos, nem Sandboxie-féle verzió újra letölti azokat.)

Az ikon az óra mellett figyel ránk

A program letöltése, és telepítése után egyszerűen megbújik az óra mellett:

Egy program Sandbox-változatának telepítése roppant egyszerű. A telepítő ikonján a jobb oldai egérgombbal elérhető menüben megjelenik egy "Run Sandboxed" menüpont.

Sandboxed módban való futtatás Tovább...

Milyen a weblapod Opera Miniben?

Az Opera Mini továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, ráadásul hamarosan ismét megújul, így várhatóan még többen fogják használni, mint eddig. Emiatt egyre fontosabb, hogy a weblapod ne csak az asztali böngészőkön jelenjen meg jól, hanem az Opera Minivel is minimum használható legyen.

Egy jó hír, hogy a helyes megjelenítés elősorban az Opera Mini feladata, és nem tied. Mivel az Opera Mini távolról sem szabványos böngésző (a körülményekből adódóan nem is igazán lehet az), ezért az oldal átformázására neki kell figyelnie. Általában ha jól jelenik meg az oldalad az asztali böngészőkben, akkor jó eséllyel az Opera Mini is megbírkózik vele.

Ha ki akarod próbálni, hogy az oldalad hogyan jelenik meg a Miniben, nem szükséges telepítened a telefonodra, ki lehet próbálni egy szimulátorral az asztali gépen is. Erre több módszer is van, de a legegyszerűbb az Opera Mini odalán található demót használni: itt egy virtuális telefont találsz, amelyen egy angol nyelvű Opera Mini fut. Sajnos proxy mögött nem mindig működik, de ez már a Java hibája.

Van néhány olyan gyakori probléma, ami be szokott zavarni az Opera Miniben, ezeknek egy részét nehéz elkerülni, de a legtöbb esetben könnyen javítható a probléma. Az egyik leggyakoribb "hiba" a megjelenésben, hogy a forráskódban a tartalom az oldalsávok és egyéb mellékes információk mögött található. Ilyenkor a Miniben az oldalsáv tartalma kerül előre, és csak több oldalnyi lapozás után juthatsz el a valódi tartalomig. Ezt nem egyszerű elkerülni, én legalábbis rengeteget szenvedtem vele, mire sikerült, két oldalsáv esetén pedig még nehezebb. Az eredmény viszont egy jobban strukturált forráskód, ami mindenképpen megéri. Ha fordítva van felépítve az oldalad és szerencséd van, az Opera Mini felismeri, hogy az oldal elején nincsenek fontos információk, és összecsukja az egészet, így egyből a fő tartalmat láthatod.

A demó segítségével könnyen kipróbálhatod, hogy megjelenik-e az oldalad Miniben, lehet-e használni, így lehetősged van arra, hogy pár apró javítással könnyebbé tedd azoknak az életét, akik nem otthon, a munkahelyen vagy a suliban nézik meg az oldalad, hanem a villamoson vagy a postán, sorbanállás közben.

Ha az oldalad jól jelenik meg Miniben, és szeretnéd, hogy ezt a látogatóid is tudják, akkor használj egyet az alábbi gombok közül (angol nyelvű gombokat is használhatsz):

A képekhez pedig a következő linket rendeld hozzá (az [URL] mezőt írd át a weblapod címére):

http://www.operamini.com/demo/?url=[URL]

Ha több weblapot is meg akarsz nyitni az Opera Mini demójában, használd a következő bookmarkletet: Megnyitás Opera Miniben.

Hamarosan tesztelhető az új Opera Mini

Mostanában riktábban lehetett olvasni az Opera Miniről, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fejlesztők pihentek volna. Az Opera Mini következő verziója lassan eléri a beta állapotot, és az Opera Mini blog szerint egy újabb áttörést fog hozni a mobil böngészésben. Az eddigi információk alapján valami egészen különlegesre számíthatunk (a blogon valamilyen új dimenzióra hivatkoznak), persze semmi konkrétumot nem lehet még tudni róla, csak találgatni lehet.

Viszont most lehetőséged van arra, hogy jelentkezz beta tesztelőnek az Opera Mini új verziójához. Ha az előbbi linken feliratkozol a tesztelésre, akkor a fejlesztők értesíteni fognak (akár valamelyik messengeren is), amint a beta elérhetővé válik. Mivel az Opera Mini tesztelését nem szokták túl széles körben végezni, ezért érdemes gyorsan jelentkezni, ha még szeretnél bekerülni. Valószínűleg a beta verziót egy kisebb teljesítményű szerver szolgálja ki, amelynek korlátozott a kapacitása, ezért van szükség erre a lépésre.

Egy másik hír, hogy az Opera Mini a több, mint 15 millió felhasználójával a legnépszerűbb letölthető Java alkalmazás lett a mobiltelefonokra.

Kapcsolódó linkek

Opera Developer Console

Vendégként ez az első bejegyzésem itt, ezért mindenekelőtt üdvözlet minden Opera iránt érdeklődőnek. Magamról annyit, hogy nem vagyok Opera rajongó, de elismerem azokat a dolgokat, amiket az Opera mint böngésző és mint cég nyújt. Ebből a nézőpontból talán jóval kritikusabb képet tudok majd festeni, és ez remélem előnyére is válik a bejegyzéseimnek.

Ezután a kis intermezzo után: az Opera Developer Console lesz a téma, mely az Opera legfrissebb előzetesében jelent meg, így várhatóan bekerül a következő stabil Opera verzióba is. A sorban ezzel a lépéssel az Opera eléggé lemaradt, először a Firefox-hoz, majd az Internet Explorerhez, azután a Safarihoz jelentek meg a fejlesztőket támogató kiegészítések. A legfejlettebb továbbra is a Firefox ebben a tekintetben, és sajnos az Opera sem lépett akkorát, hogy elkezdjek gondolkodni az átálláson. Ennek ellenére egy nagyon fontos, és első lépésnek nem is rossz eszközt kaptunk, mely ha a Firefox Firebugját nem is, de a többi böngésző lehetőségeit egész jól veri (hozzátenném, a Safari ilyen irányú lehetőségét nem próbáltam még, csak olvastam róla).

Még egy kiegészítést tenni kell: az egyes böngészőkhöz főként kétfajta eszközt különböztethetünk meg. Az egyik az eszköztár, a másik pedig a konzol. Az eszköztár segítségével különböző manipulációkat végezhetünk főként az oldalon, lekérdezhetünk ezt-azt, átállíthatunk dolgokat, stb., általában specifikus, konkrét dolgokon, dolgokat. A konzol egy mélyebb betekintést és módosítási lehetőséget ad a kezünkbe, de jobban is kell értenünk hozzá. Az Opera ez utóbbi lehetőséget kínálja.

Tovább...
süti beállítások módosítása