Magyar Opera

Címkék » statisztika


Rekorddal ünnepel a 4 éves Mini

Valamivel több, mint 4 évvel ezelőtt indult - ma már tudjuk - világhódító útjára az Opera Mini böngésző. Noha akkoriban már használhatták a skandinávok, csak 2006 februárjában vált elérhetővé a szélesebb tömegeknek. Ez a fajta késleltetés teljesen indokolt volt, ugyanis a Mini egy akkoriban meglehetősen újszerűnek ható módszerrel működött. Mivel az oldalak letöltésére és feldolgozására az Opera központi szervereit használta, ezért a rendszernek is nyilván komoly próbákat kellett kiállnia, mielőtt megrohanják a felhasználók a világ minden részéből.

Működési elvének köszönhetően a Mini hamar népszerűvé vált a felhasználók körében, hiszen a tömörített adatáramlásnak és a központi szervereknek hála a Java alapú program már akkoriban is nagyon sok olyan telefonon elfutott, amikkel amúgy rendkívül körülményes, vagy majdhogynem lehetetlen volt a böngészés.

Azóta már a 4. verzióját tapossa, és aki akarja, kipróbálhatja az 5-ös verzió bétáját is. Ez idő alatt rengeteget fejlődött nem csak a program, hanem a szerverek is. A felépítésből adódóan még mindig nem nyújtja a "teljes értékű" böngészők kényelmét, de gyors működése, kis gépigénye és alacsony forgalmi díja kiválóan alkalmassá teszi a napi böngészés lebonyolítására. persze, csak ha nincs a közelben gép...

Hogy ezt nem csak én látom így, arról az Opera által hónapról-hónapra közzétett statisztikák is tanúskodnak. Ezek értékét külön emeli, hogy a mérési elvből következően roppant megbízhatóak, hiszen gyakorlatilag egyetlen oldalt sem tudunk betölteni az Opera tudta nélkül.

Kezdjük mindjárt a felhasználói bázissal. 2009 decemberében több, mint 46 millió felhasználó választotta a Minit. Ez bő 11 százalékkal haladja meg az előző havi, és két és félszeresen az előző év hasonló időszakában mért értékeket. Látványnak sem utolsó növekedés, főleg a némileg gyengébb novemberi adatok fényében.

Tovább...

Opera: 90 millió felhasználó! - Obama is ünnepel

A mai napon az Opera bejelentette, hogy világszerte 90 millióan használják valamelyik terméküket. Az emberek világszerte ünneplik a nagy eseményt, különösképpen Oslóban, ahová ellátogatott Barack Obama amerikai elnök is. Ahogy az Opera egyik alapítója és jelenlegi vezérigazgatója, Jon S. von Tetzchner fogalmazott:

Nagy izgalommal tölt el, hogy Obama Oslóba látogat az Opera eme nagy ünnepén. Obama elnök a változás keresésére biztatta a világot. Most, hogy az Opera 90 millió aktív felhasználóval rendelkezik, itt a nagy alkalom, hogy a világ böngészőt váltson, és felfedezze az Interneten barangolás környezetbarátabb, békésebb módját.

A házam ablakai megremegtek, ahogy ma reggel egy seregnyi helikopter repült el felette. Sohasem számítottam a 90 millió Opera felhasználó ilyen mértékű lelkesedésére. A városon végigvonuló Opera-láz egyszerűen elképesztő. Az emberek az utcán az Opera O betűjét formázó pólókkal és poszterekkel mutatják ki támogatásukat.

A lelkesedésben mi is osztozunk, és bár nem vagyunk Oslóban, a modern technika segítségével megnézhetjük, mi is zajlik most ott. Íme:

A bejelentést - angol nyelven - itt olvashatjátok.

Rekordot döntött az Opera 10.10

Ismét rekordot döntött az Opera legújabb verziója a letöltések számában (az előző Opera verziókhoz viszonyítva, nem a többi böngésző között), ugyanis az első héten 12,5 millió letöltést regisztráltak rá, ami 25 %-kal több, mint a csak két hónapja megjelent Opera 10 letöltési száma. Az Opera 10.10-ben jelent meg először a végleges Opera Unite, ami a jelek szerint komoly érdeklődést keltett.

A jelentősen megemelkedett letöltésszám abból is fakadhat, hogy az Opera 10 tartalmaz egy automatikus frissítéskezelőt, így az új verziót már az első héten sok felhasználó megkaphatta. Az Opera saját mérései szerint egyébként csak az asztali verziónak jelenleg 45 millió aktív felhasználója van.

A közlemény kitér arra is, hogy melyek jelenleg a legnépszerűbb Opera funkciók: az Opera Unite, az Opera Turbo, a vizuális fülek, a Gyorshívó, az Opera Link és az egérmozdulatok.

Köszönjük, hogy te is támogattad az Operát! :)

Az Opera Mini számokban (2009 október)

Ismét eltelt egy hónap, és az Opera megint közreadta a legnépszerűbb mobilos böngészővel kapcsolatos statisztikáját. A Mini az Opera szervereit használja, így az adatok kifejezetten pontosak, sok más webes statisztikával ellentétben.

Amit a múlt hónapban láthattunk, az nem más, mint masszív növekedés. Különösen annak fényében imponáló az eredmény, hogy egy több éve futó projektről beszélünk, tehát nem az újdonság ereje, vagy a nagyon alacsony kezdeti létszám volt a kiindulópont. Számszerűsítve az állítást: a felhasználók száma egyetlen hónap alatt négy millióval, azaz bő 11%-kal növekedett, és már alulról nyaldossa a 40 milliót. Másképpen kifejezve két és félszeresére nőtt az elmúlt egy évben!

Ha vetünk egy pillantást a lapletöltések számára, akkor még tekintélyesebb előrelépésről tudunk beszámolni, ugyanis az jócskán átlépte a 17 milliárdos határt, ami közel 15%-os növekedést jelent szeptember óta. ha éves viszonylatba nézzük, ez a szám már majd' 240%.

Nem meglepő tehát, hogy az egy főre jutó oldalletöltések száma is emelkedést mutat. ez konkrétan 434 oldalt jelent fejenként, ami 14-15 oldalt jelent. Valószínűleg nem nálunk érték el ezt az eredményt, hiszen ne feledjük, a világ egyes részein a mobil internet az egyetlen szörfölési lehetőséget jelenti.

Tovább...

A Chrome-nál a kevesebb több

Állítólag Churchill mondott egyszer valami olyasmit, hogy „csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam”. Nagyjából hasonló hozzáállással kell nézni a rendszeresen mutogatott böngésző statisztikákat is, amelyek annyiféle eredményt mutatnak, ahány szervezetnél meg ahány oldalon nézzük őket. Az igazságot talán még maga a nagy Google sem tudja, valószínűleg ezért álltak le a teljes webre vonatkozó statisztikák közlésével már egy jó ideje.

De lássuk a legutóbbi furcsaságot, amihez nem is fűznék túl sok kommentárt.

A Google bejelentette, hogy a Chrome-nak már több mint 30 millió felhasználója van világszerte. Az Opera pár hónapja 40 millió felhasználóról tudósított, és a felhasználók száma azóta növekedett.

Ezalatt mind a Statcounter, mind a NetApplications magasabb részesedést mutat a Chrome-nak, mint az Operának (1,88 / 4,17 illetve 2,17 / 3,58).

Lehet számolni.

Forrás: Haavard

süti beállítások módosítása