Magyar Opera

Címkék » sebesség


Opera 10.5 - a változás szele

A vártnál sokkal kevesebbet kellett várni rá, hiszen alig két és fél hónappal az első pre-alfa után tegnap megjelent az Opera 10.5 (vagy ha így jobban tetszik 10.50) végleges változata - egyelőre csak Windowsra. Személy szerint úgy gondolom, hogy elsiették a dolgot, egy jó hónapig még nyugodtan hibamentesíthették volna. De a fejlesztőket is meg lehet érteni, hiszen a tegnap elstartolt böngészőválasztó-képernyő jó esélyeket nyit az Opera előtt.

A nevezetes dátumra tehát el kellett készülnie a böngészőnek, és az utolsó hónap már-már heroikus (néhol pedig nevetségesnek ható) erőfeszítéseinek köszönhetően végre megjelenhetett az Opera következő generációja. Bár a végleges státuszt illetően hangoztattam már a kétségeimet, de egyértelmű, hogy miért akarták a 10.50-el megjelentetni a választóképernyőt a 10.10 helyett: mert jobb nála!

Méghozzá sokkal. Akik ismerik valamelyest az Opera fejlesztési módszerét, azok tudják, mire kell elsősorban figyelni. A "feles" verziók esetén általában a háttérben zajlik a nagy munka, és a honlapok megjelenítéséért felelős motor komoly változásokon szokott átesni. Mindez fokozottan érvényes az Evenes kódnéven ékező újdonságra. Nem csak a Presto motor fejlődött nagyot, hanem annak JavaScript futtató része is, nem is beszélve a Vega grafikus könyvtárról.

Aki nem ásta bele magát ennyire a témába, annak is feltűnik majd a jelentősen megváltozott felhasználói felület és a nagy fokú rendszerintegráció. Vagy éppen az új funkciók, mint például a privát böngészés. És még valami: sebesség.

Tovább...

Lassul-e a Carakan?

Amikor az internetes fórumokon az Opera 10.5-ről esik szó, általában az új, gyors JavaScript motor, a Carakan is a társalgás középpontjába kerül. A sebességnövekedés az előző, 10.10-es verzióhoz képest óriási, a jelentős gyorsulást tehát aligha lehetne letagadni.

Amikor a felhasználók szembesülnek a kiemelkedően jó teszteredményekkel, általában két kifogás szokott felmerülni. Az egyik, hogy az Opera 10.5 nem végleges verzió, így ilyen értelemben a Chrome 4, a Safari 4 és a Firefox 3.6 is megelőzi. Ez valóban igaz, azonban az új Opera 1-2 héten belül várható megjelenése elcsendesíti majd ezeket a hangokat.

A másik vélemény szintén nem valószínűtlen, nevezetesen, hogy a pre-alfa - és úgy általában az előzetes - verziók célja a jelenlegi és leendő felhasználók, valamint a tesztelők elbűvölése. A végleges verzióban, a sok hibajavítás mellett már korántsem lesz ilyen fürge - így az érvek.

Rövid tesztem során arra próbáltam választ keresni, hogy a fenti teória a valóságban is megállja-e a helyét, vagy sem. Ehhez a SunSpider tesztet hívtam segítségül, illetve a resius jóvoltából elérhető magyar operás hordozható változatokat. Szerencsére van annyi, hogy valamiféle konklúziót vonhassunk le belőlük.

Figyelem! A most következő mérési adatok nincsenek összhangban a korábbi mérésekkel, akkor ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy takarékos módban járattam a processzort. Ez ugyan jót tesz a környezetnek, de a mérést meghamisítja, a sok rövid - és a processzort nem kellőképpen felpörgető - teszt miatt ugyanis lényegesen rosszabb eredményeket kapunk, komoly variancia mellett.

Tovább...

Karakán belépő

Bizonyára már sokan értesültetek arról, hogy ma jelent meg az Opera következő generációjának, a 10.5-nek első, pre-alfa előzetese. Ez számos kisebb-nagyobb változtatást hozott magával, mind a felhasználói felületet, mind a renderelő motort illetően, részleteiben lásd korábbi bemutató cikkünket.

Először is itt van, ugye, a Presto 2.5.18, ami sok új CSS3 elemet támogat a korábbi változathoz képest. Ennek része a megújult Vega vektorgrafikus könyvtár, ami a honlapok mellett a böngészőablak renderelését is átvette. Még egyelőre csak az erősen optimalizált szoftveres verzió érhető el, de már úton van a hardveresen megtámogatott változat is, ami további jelentős gyorsulást ígér.

A teszteket a saját gépemen végeztem, ami egy AMD X2 6000+, 3GB RAM társaságában. Operációs rendszerként a Windows Vista 64 bites Home Premium verziója teljesített szolgálatot.

Végül, de nem utolsó sorban elérhetővé tették a Carakan nevű, régóta ígért JavaScript (ECMAScript) motort, amitől mindenki az Opera ezen a téren felhalmozott tetemes hátrányának csökkentését várta. Vagy még többet. Mostani cikkünkben arra keressük a választ, hogy mennyire sikerült elérni a célkitűzésüket, azaz mennyi az az annyi.

Ennek érdekében egy baráti tesztsorozatra invitáltam a nálam fellelhető böngészőket, hogy összemérjék erejüket az új jövevénnyel. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a Carakan teljesítménye miképp viszonyul elődjéhez, a Futharkhoz, és természetesen arra is, hogy hogyan boldogul a JavaScript jelenlegi koronázatlan királyával, a Chrome-mal.

A tesztekben részt vevő böngészők névsora: Opera 10.10.1893, Opera 10.50.3172, Firefox 3.5.6, Firefox 3.6b5, Chrome 4.0.266.0, Safari 4.0.4 és Internet Explorer 8.0.6001.18865

Hogy kiderülhessen, ki mennyire legény a gáton, számos tesztet futtattam, köztük olyanokat is, amiknek nincs sok közük a JavaScripthez, de a Vega-t is tesztelni kell valahogy.

Az itt bemutatott eredmények szintetikus tesztekből származnak. Ennek megfelelően az eredményeket nem kell készpénznek venni. Attól, hogy valami gyorsabb mondjuk SunSpider-ben, még nem biztos, hogy a kedvenc webalkalmazásodban is az lesz. Ugyanakkor a szignifikáns különbségeknek már a való életben is meg kell mutatkoznia.

JavaScript tesztek

Nyissunk mindjárt a legnépszerűbbel, a már említett SunSpider teszttel. Ezt a WebKit fejlesztői készítették, és üzemeltetik. Számos JavaScript tesztet futtat le, különböző témakörökben. Eredményül a futtatáshoz szükséges időt adja meg, amiket összegezve kapjuk a végső eredményt. Ennek megfelelően a kisebb érték a jobb, az egységek ms-ban értendőek.

Az Opera ebben a tesztben mindenkit maga alá gyűr! Ezt nevezem én komoly belépőnek! A különbség még szembetűnőbb, ha az előző verzióval vetjük össze, a differencia ugyanis hat és félszeres! Látni kell, hogy ez a teszt nem pusztán önmaga miatt fontos. Rengeteg oldal van, ahol a böngészők "tesztje" jószerivel csak ennek az egy tesztnek a lefuttatásából áll. Az egyik író egyenesen odaáig ragadtatta magát a valóban nem túl rózsás eredmények láttán, hogy szerinte az Operának fel kellene hagyni az asztali verzió fejlesztésével... Nem mindegy tehát, hogy milyen benyomásokat hagy maga után ennek a tesztnek a futtatása. Lássuk, hogyan is áll össze részleteiben ez az első hely:

Tovább...

Carakan - sebességet vált a JavaScript

Egészen a közelmúltig az Opera büszkén hirdette, hogy az övék a leggyorsabb JavaScript motor a piacon. Jelenleg is ez található meg az Operában, a 9.5-ös szériában, és a 10-es verzió előzeteseiben egyaránt. Ennek a motornak a fejlesztési kódneve Futhark (a rúnaírás egy észak-európai változata).

A Futhark a maga idejében valóban a leggyorsabb motornak számított annak ellenére, hogy a fejlesztése során a legfontosabb szempont nem a sebesség, hanem sokkal inkább az alacsony memóriahasználat és a kis kódméret volt. Az Opera ugyanis sok olyan eszközben is felhasználta, ahol az erőforrások igencsak korlátozottak, a motor ennek ellenére meglepő sebességről tett tanúbizonyságot. Egészen a közelmúltig nem is volt vele különösebb probléma. A Chrome és a Firefox 3 megjelenése viszont rendesen felkavarta az állóvizet, mivel új, soha nem látott sebességeket értek el saját JavaScript motorjaikkal, és azóta is lelkesen fejlesztik azokat. Ráadásul a WebKit készítői sem tétlenkednek, az internetes fórumok pedig ma már a V8, Tracemonkey és Squirrelfish ütközeteinek zajától hangosak.

Az Opera a régi motorral már csak a sor végén kulloghat (az Internet Explorert leszámítva), ráadásul az új, gyors motorok elterjedésével egyre több oldal ki is használja a nagyobb sebességből fakadó előnyöket. Nem lehet lazán legyinteni, hogy csak néhány milliszekundumról van szó: a Gmailhez hasonló komplex oldalakon tisztán érezhető a különbség.

A fejlesztői blogon olvasható mai bejegyzés alapján azonban az Opera felveszi a kesztyűt. Az utóbbi hónapokban ugyanis titokban egy új ECMAScript motort fejlesztettek, ami a Carakan nevet kapta. Az Opera ugyanis régi írásformák neveit adja  JS motoroknak, mint Linear A, Linear B vagy a már említett Futhark, míg a Carakan egy jávai írásforma neve.

Tovább...

Lassú nettel is böngészhetsz gyorsan!

Bár manapság, a szélessávú internet aranykorában már a nosztalgia mindent megszépítő ködébe vész a csiripelő modemes internet, de azért még messze nincs mindenhol kolbászból a vezeték, és vannak még olyan esetek, helyek, amikor az egyszeri ember mégis rákényszerül egy lassú internet használatára. Érdekes élmény mindenesetre.

Én nemrég kellett netezzek egy kb. 20-30 Kbites kapcsolaton (!!), és csak azt tudtam ajánlani a tulajnak, amiről már réges-rég írtam, hogy kapcsolja ki a képeket, és netezzen úgy, hogy csak a gyorstárazott képek jelenjenek meg. Ettől elég jól begyorsult a net, de még mindig nem volt az igazi. Sajnos akkor még nem tudtam, hogy ennél sokkal jobb megoldás is van, amivel még gyorsabb netet lehet faragni egy ilyen matuzsálemi kapcsolatból.

Létezik ugyanis egy olyan program, ami éppen az ilyen lassú kapcsolatra van optimalizálva, mivel egy központi szerveren előkészíti a lapot, betömöríti, lekicsinyíti a képeket, így már csak a tömörített adatokat kell letölteni, ami jóval kisebb, mint a normál weblap, ezáltal sokkal gyorsabb. Ismerős? Bizony, az Opera Mini éppen így működik. És az Opera Minit a számítógépen is használhatod, ráadásul a felbontással sem lesz problémád, mivel akár 1280x1024 felbontást is megadhatsz neki. Lássuk, hogyan működik mindez.

Opera Mini az asztali gépen Opera Mini az asztali gépen

Tovább...
süti beállítások módosítása