Magyar Opera

Címkék » opera


Így teljesít a Chromium-alapú Opera a hazai fronton – frissítve!

A magyar internetezők statisztikáit figyelő Gemius Rankings már jó ideje méri a piaci változásokat, s képes detektálni minden használatban lévő Opera böngészőt.

A számok bizonyára érdekesek lesznek Olvasóinknak, hiszen gyakorlatilag az Opera 15 megjelenése óta folyamatosan megy a küzdelem a „két tábor” között – ez annyiból mindenképpen izgalmas, hogy mind a két verzió ugyanott készül(t). Az elégedetlenségnek kétségtelenül van alapja, a váltás olyan „magas szintre hágott”, mely sok korábbi felhasználó gyomrát megfeküdte. Ebből következően végtelenül kicsi arra az esély, hogy a Presto alapokon nyugvó Opera rövid időn belül teljesen eltűnjön a piacról, hiszen mondhatni teljesen egyedi megoldás, így álláspontom szerint egy kisebb közösség garantáltan kitart mellette. 

A rövid bevezető után most kanyarodjunk vissza a bejegyzés fő témájához. Ahogy már fentebb is kifejtettem, a gemiusRanking HU a magyar internetről nyújt információkat. A módszertanról, a rangsorolásról és magáról a Gemius SA-ról itt most nem fog szó esni, akit érdekelnek a bővebb részletek, az majd a hivatalos oldalon könnyen tájékozódhat. Ha már a tájékozódásnál tartunk: ezen sorok írójának természetesen nem célja ítéletet mondani, az adatokat csak egyfajta érdekességként kell kezelni.

opera-new-stat.pngForrás: rankings.hu (+)

A böngészők verzióinak részletes rangsora jól mutatja a böngészőcsaládon belüli megoszlást. Természetesen a rangsor olyan webhelyek oldalletöltés számai alapján áll fel, melyek részt vesznek a gemiusTraffic kutatásban, mindazonáltal a 15 426 295 mintavétel elégségesnek tűnik. A számokból egyértelműen kirajzolódik az Opera 12.1 vonal egyeduralma (van aki meglepődött?), ám a Chromium motoros Opera megoldások együttese már átlépi a 30 százalékot. Sokféleképpen értelmezhető ez, azt viszont érdemes még megemlíteni, hogy az egyik norvég bennfentes (Haavard) szerint néhány nagyobb portál még mindig nem detektálja helyesen az új verziókat – nyilván itt nem a magyar oldalakra gondolhatott, de az érintettség attól még fennállhat. További negatív húzóerő, hogy érdemben nem javult a testre szabhatóság, még mindig nincs rendes könyvjelzőkezelő, szinkronizáció, és még sok más egyéb, tehát mindezek függvényében véleményem szerint ez egy tisztes eredmény.

A fentiek után rögtön adódik a kérdés; változott az Opera böngészőcsalád helyzete a nyár óta? A válasz egyelőre egy határozott nem lehet, a program továbbra is megragadt a 2-2,5 százalékos tartományban. Ezek alapján úgy fest, sok új felhasználót nem sikerült befogni, a régiek közül viszont lassan minden harmadik már most elérkezettnek találta az időt a váltásra.

Frissítés: A fenti kép ismét a legújabb statisztikai adatokat mutatja.

Elkészült az Opera 12.16

A frissítést mostanra valószínűleg olvasóink nagy többsége már megkapta, így adódik a kérdés, miért vártunk ennyi időt a hír közlésével?

Unexpected-Opera-12-15-RC-Available-for-Download.png

Én speciel azért, mert mindenképpen meg akartam tekinteni a hivatalos kiadási megjegyzéseket. Mivel az összeállítás száma elég jelentősen változott (1748-ról 1860-ra ugrott), ezért lehetségesnek tűnt, hogy nem csak a kódaláíró tanúsítvány kódbázisát cserélték ki, hanem némi hibajavítást, stabilitást érintő fejlesztést is eszközöltek. Sajnos a dokumentum szerint nem ezt történt, az Opera 12.16 megjelenése valószínűleg tényleg csak a közelmúltban lezajlott hackertámadás miatt történt meg.

Jon von Tetzchner megtörte a csendet!

Megjegyzés: A cikk régebbi (2013 február 26.), de most akadtam rá.

Az Opera Software egyik alapítótagja és korábbi vezérigazgatója, Jon Stephenson von Tetzchner hosszú idő után végre interjút adott a ComputerWorld-nek. Kifejezte csalódottságát mind az Opera Software új irányvonalát illetően, mind pedig a jelenlegi menedzsmenttel szemben.

Tetzchner 1995-ben alapította az Operát Geir Ivarsøy nevű társával együtt és a cég vezérigazgatója volt egészen 2010 január 5. napjáig. Még egy darabig a cégnél maradt stratégiai tanácsadóként, de 2011 június 24-én végleg elbúcsúzott az általa alapított Opera Software-től.

A lemondási levelében csak ennyit írt:

It has become clear that The Board, Management and I do not share the same values and we do not have the same opinions on how to keep evolving Opera.
"Világossá vált, hogy az igazgatóság, a menedzsment és én nem osztjuk ugyanazokat a közös nézeteket és értékeket és nem egyeznek a nézeteink abban, hogyan fejlesszük tovább az Operát."

Tetzchner széles körben ismert volt idealizmusáról. Ő alkotta meg és tartotta fenn az Opera munkamorálját és céges értékeit. Őszintén hitt a nyílt internetben, gyűlölte a szabadalmakat és törődött az alkalmazottaival. Nagy erőfeszítéssel harcolt az Opera Software függetlenségéért és kompromisszummentességéért. Sajnos a pénzéhes igazgatóság és a részvényesek nem mindig értettek egyet vele. A lemondása óta az Opera "áramvonalasította" önmagát számos alkalommal, néha teljes irodákat zárt be, ezzel alkalmazottakat téve az utcára. Ezen felül agresszíven pumpálták az erőforrásaikat a hirdetési üzletágba. És a közelmúltban az Opera úgy döntött, hogy kidobja a 15 éve fejlesztett Presto nevű, szabványkövetéséről, kis erőforrásigényéről, gazdag funkcionalitásáról és rugalmasságáról híres renderelőmotorját és a továbbiakban a Google által fejlesztett BSD licences Chromium birodalmát erősíti. Jon távozása olyan pletykákhoz vezetett, - amikről mi is írtunk - miszerint az Opera Software-t felvásárolják. Az igazság, hogy Jon eladta céges részesedésének nagy mennyiségét 180 és 200 millió norvég korona (közel 35 millió dollár vagyis 8 milliárd forint) értékben. Ennyi igaz a pletykákból.

Lars Boilesen vezetése alatt az Opera rekord profitot könyvelhet el, a mobilfelhasználók száma jelentősen növekedett és új szegmensekre terjedt ki. Viszont Boilesen irányítása alatt az Opera teljesen elvesztette innovatív oldalát. A jelentések szerint a korábbi kellemes atmoszféra és munkahelyi kultúra nagy része oda lett és mára embertelen körülmények uralkodnak a cégnél. Wilhelm JoysAndersen, aki az Opera Core csapatának menedzsere volt és a múlt évben mondott fel, azt nyilatkozta egy postjában a Hacker News-on, hogy a dolgozói morál soha nem látott mélypontra zuhant. Nem csoda, hogy ezek után Tetzchner megjegyezte: "Be kell vallanom, elszomorít látnom, mi történik az Operával".

A dolgozókkal szembeni kegyetlen bánásmóddal kapcsolatban hozzátette: "Nem csak a menedzsment új stratégiájával nem értek egyet, de szomorú vagyok annak láttán, hogy egy cég hogyan kezelheti így a dolgozóit. Súlyos ok kell ahhoz, hogy embereket küldjünk el. Azt hiszem egy atmoszféra, ahol sokaknak mennie kell, vagy többé-kevésbé az önkéntesség abbahagyására kényszerül, rossz hatással van az innovációkra és a dolgozókra is egyaránt. Ez nagyon messze van attól, amit én képviseltem. A dolgozók létfontosságú hajtómotorok és kritikus pontjai egy cégnek, céljai elérésében".

Az innováció hiányát a következőképpen véleményezte: "Mikor a verseny növekszik, növelni kell az erőfeszítéseinket, nem pedig csökkenteni." Tetzchner távozása óta számos befolyásos és jól ismert fejlesztő ment el a cégtől és kezdett el a Google-nek vagy a Mozillának dolgozni. Talán ez is közrejátszhatott a motorváltásban. Az Opera alapítója úgy véli, hogy a innovációkra és alapokra fordított csökkenő figyelem tönkreteszik az Opera zsenialitását.

Amikor megkérdeztük tőle, melyik részét hiányolja legjobban a menedzsmentnek, Tetzchner őszintén ezt válaszolta: "Hiányzik az Opera, mint cég és hiányzik az ottani csapat is. De az új irányvonalba, amerre a cég halad, nem tudok beleilleszkedni." Kifejtette, mit írt a búcsúlevelében. Kiderült, hogy régi viszály volt a részvényesek és a menedzsment egy része között, beleértve őt is. Tetzchner azt preferálta, hogy a céget tégláról-téglára kell felépíteni, hogy organikus növekedést lehessen elérni. A részvényesek pedig fel akarták készíteni a céget az eladásra felváráslások révén és megszorító intézkedéseket bevezetni a cégen belül.

(forrás)

Opera 15 videóbemutató

Emlékeim szerint ez az első ilyen jellegű videó a Magyar Operán, kéretik így tekinteni rá. A cél az volt, hogy egy videón keresztül "testközelből" mutassam be az új Opera telepítését és használatát, hogy némi képet alkothassanak róla azok is, akiknek nincs módjuk kipróbálni. Szerencsére a funkciók bemutatásával nem kellett sok időt eltöltenem... A videó nagy felbontású, érdemes így nézni, akkor lászik is valami.

Ha vannak ötletek, jobbító javaslatok azt szívesen veszem, amíg nem igényel túl sok extra munkát.

Kérésre: a konfiguráció egy AMD Athlon64 X2 6000+, 3GB RAM és egy ATI 3850 társaságában. Az operációs rendszer egy 64 bites Windows 8.

„Terjesszük ki” az Opera 15 böngészőt!

Be- és felterjeszteni ugyan nem, de kiterjeszteni annál inkább érdemesebb az új Operát.

Valószínűleg a „Presto és a Blink tábor” tagjai is egyetértenek abban, hogy most minden korábbinál nagyobb szükségünk lesz a jó kiterjesztésekre. Senkit nem szeretnék álomvilágba ringatni, így sem tudjuk majd (komolyabban) megközelíteni az Opera 12 széles körű tárházát, viszont a későbbiek során jelentősen fel tudjuk „okosítani” a böngészőt. A helyzet (természetesen) ezen a téren sem épp rózsás, mostanra már több száz apró kiegészítő jelent meg a régi Operához, melyeket mind át kellene konvertálni, s a Blink-motorhoz igazítani. A norvégok ezen a ponton egy konvertáló segédprogrammal, illetve számos hasznos leírással támogatják a fejlesztőket.

Most jön képbe a következő ötlet; ha mutatkozik rá igény, akkor itt a blogon időről időre megjelenhetnének azok a kiterjesztések, melyek vagy a minőségükkel hívják fel magukra a figyelmet, vagy netalán egy korábbi funkciót pótolnak. Most is összeszedtünk pár nevet – mondanom sem kell, ti is javasolhattok újakat! –, ám jelen pillanatban még nem túl nagy a kínálat.

Tovább...