Magyar Opera

Címkék » mac


Opera 10.52 előzetes Mac-re

Talán elsőre furcsán hangzik, hogy a még meg sem jelent 10.5-ös Mac-es Opera helyett mindjárt egy 10.52 előzetes érkezik, de várható volt, hogy a csúsztatott megjelenés ellenére az Opera igyekszik szinkronban tartani a verziószámozást.

Sőt, nem csak azt! Az Operánál ugyanis kisebb csoportok felelnek az egyes komponensek fejlesztéséért. Így történhetett, hogy például a Carakan motoron néhány ember dolgozott folyamatosan, több, mint egy éven át. Amikor aztán megérett rá, beépítették az Opera 10.5-be. Ugyanígy az előbbinél vélhetően lényegesen nagyobb csoport ügyködik az Opera egységes magján, és ennek különböző verziói kerülnek aztán - kisebb módosításokkal a PC-be, mobilra, set-top-boxra szánt Operákba egyaránt.

Ennek az elvnek köszönhetően a még nem kiadott Linuxos és Mac-es verziók előzetesei általában megkapnak minden, nem OS specifikus változtatást és javítást a Windowsos verziótól. Most az a furcsa helyzet állt elő, hogy a ma megjelent Mac-es kiadás bizonyos szempontokból jobb, mint a publikus 10.51.

Például a sebesség terén, ugyanis már abban a szakaszban járnak, amikor a főbb fejlesztésekkel végeztek, és a hibajavítás, optimalizálás rögös útját járják Ennek eredménye az a mintegy 25%-os - a Peacekeeper teszten tetten érhető - javulás, ami a 10.51 jelentős gyorsulásán felül jelentkezik. Igen, kétségkívül eléggé ráhajtottak a mindenféle tesztekre, ami marketing szempontból jól jöhet, remélhetőleg a hibajavításokkal is szépen haladnak majd...

Tovább...

Kakaóbiztosan (b3202)

A legutóbbi előzetes publikálásakor a fejlesztők megígérték, hogy egy fokozattal feljebb kapcsolnak, hogy mielőbb egy jól használható Opera 10.5-ünk legyen. Nos, nem vicceltek, hiszen három nappal később (azaz ma) már elérhető a következő az előzetes. Noha a buildszám nem ezt sugallja, azért akadnak változtatások szép számmal.

Elsőként emlékezzünk meg arról, hogy a Presto megint szintet lépett, immár a 2.5.20-as verzió dübörög az Opera alatt, ami javított oldalkompatibilitást és stabilitást ígér. Számos fagyást javítottak, és helyreállították az előző változatban megtépázott DOM teljesítményt is.

A címadó változás a Mac-eket érinti, annak is elsősorban a megjelenését. A fejlesztők saját bevallásuk szerint sokat dolgoztak a Cocoa migráción. Ez az eddigieknél is jobb integrációt jelent az Apple operációs rendszerén.

A Windows 7 használói sem panaszkodhatnak, hiszen új elemmel bővült a támogatott repertoár, ez pedig a letöltés állapotának jelzése a tálca ikonon. Ezen felül egy kapcsolóval már kiiktatható a nyitott fülek tálcás előnézeti képe is. Apró (de a fejlesztők által is ismert) szépséghiba, hogy ez egyben az előbbi funkciót is elliminálja...

A Linux szerelmeseinek sajnos egyelőre nemhogy új funkció, de még egy összeállítás sem jutott, így ők a mai körből (is) kimaradnak. A fejlesztők szerint "nagyon hamar" érkezik az ő adagjuk is.

Ismert hibák:

  • a cím másolása funkció nem működik
  • nincs video támogatás Mac alatt
  • Mac fagyás induláskor IP v6 használata esetén
  • a Windows 7 tálca előnézeti ikonok tiltása letiltja a letöltésjelzőt is
  • további, már korábbról ismert hiba

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés (Opera 10.5 pre-alfa):

Macen is erősít az Opera

A Dekstop Blogon ma megjelent rövidhír szerint a Kestrel (vagyis a közelgő Opera 9.5) sokkal jobban támogatja majd a Macintosh rendszereket, mint eddig. A Kestrelben természetesen számtalan újítás és hibajavítás van, de itt most csak a Macre vonatkozó újdonságokat emeljük ki.

  • VoiceOver támogatás

    A Kestrel már széleskörűen támogatja az Apple VoiceOver felolvasóját, amely a Mac OS X 10.4 Tiger-ben található. Ez nagy segítséget jelenthet a látássérült embereknek, mivel segítségével a böngésző összes funkcióját elérhetik.

  • Optimalizálások

    Macintosh alatt is gyorsabb lett a böngésző indítása és az oldalak betöltése. A betűk rajzolásán és a képek elhelyezésén is javítottak, ennek eredményeképpen a Kestrel érezhetően gyorsabb lett.

  • Megjelenés

    Az új Opera jobban illeszkedik az Macintosh rendszerhez a megjelenéssel is, mivel figyelembe vették az Apple ezirányú útmutatásait, és alapesetben egy natív, metál típusú bőrt húztak a maces Operára.

Nekem személy szerint nincs, és a közeljövőben valószínűleg nem is lesz lehetőségem kipróbálni a maces újdonságokat, de ha valaki majd egyik előzetessel megteszi, akkor érdelődve várjuk a tapasztalatait.

iOpera

Az iOpera oldal a Macintoshra elérhető stílusokat, arculatokat foglalja össze. Az oldalon keresztül az Operát bármilyen Mac-en elérhető böngészőhöz hasonlóvá alakíthatjuk (mint például Camino, Firefox, Omniweb, Safari és Shiira), természetesen van egy saját stílus is kifejezetten Macintoshra, az iOpera. Mivel ezek a stílusok függetlenek a rendszertől, így más platformon is használhatjuk őket, például Windows vagy Linux alatt is.

Mindegyik stílushoz több változat is létezik, arculatokkal és eszköztárakkal együtt. Az arculatokra és az eszköztár-beállításokra kattintva ezek azonnal letöltődnek és aktiválódnak (vagyis nem kell újraindítani az Operát hozzá). Ha elfogadjuk őket, akkor a Beállítások alatt lehet visszaállítani az eredetit, az Eszköztárak és menük alatt.

Opera Mac

Megjelent az Opera 7 első Mac-es verziója. A kiadott verzió is a legutóbbi Windows és Linux verzióhoz illeszkedik, vagyis egyből egy preview 3 jelent meg. Ez a verzió egy előre beállított Mac-es arculattal készült, és importálja a Safari könyvjelzőit és kapcsolatait. Az új verzióról részletesebben olvasni, valamint letölteni az Opera Mac fórumon lehet. A Mac verzióról egy snapshot is megtekinthető.

süti beállítások módosítása