Magyar Opera

Címkék » lista


5 tévhit az Operáról

Netszerte a mai napig számos alkalommal találkozom olyan Operához kapcsolódó állításokkal, amik nem állják meg a helyüket. Ezek egy része tudatlanságból táplálkozik, esetleg rosszindulatból vagy butaságból, és kétségtelenül olyan is van, aminek egykoron volt némi valóságalapja, viszont már régen meg is szűnt. A cikkel ezeket a tévhiteket szeretném cáfolni.

Többrészes sorozatunkban megkíséreljük bemutatni az Opera főbb jellegzetességeit. Mindezt a jobb áttekinthetőség érdekében listaszerű felsorolásban. Ez már a negyedik rész: az első az Opera sikertelen újításairól, a második az Opera öt alapvetéséről, a harmadik pedig 10 zseniális apróságról szólt.

1. tévhit: az Opera nem ingyenes

Volt egy hosszú időszak, amikor az Opera reklámmentes használatáért valóban fizetni kellett. A cég azonban átértékelte addigi stratégiáját, és ennek köszönhetően az Opera a 8.5-ös verzió, tehát 2005 szeptembere óta teljesen ingyenes! Ez a megállapítás természetesen a PC-s verziókra vonatkozik, és minden operációs rendszerre: Windows, Unix, Mac.

Opera a mobilon

Mi a helyzet a többi szoftverükkel? Az Operának két mobilos böngészője is van. A szerver oldali feldolgozással és tömörítéssel dolgozó, rendkívül népszerű Opera Mini szintén teljesen ingyenes. A sokkal komolyabb Mobile-ért hivatalosan már fizetni kell. A legutolsó szabadon elérhető verzió a 8.65-os, ami ma már ugyancsak elavultnak számít. Megjelenése óta az Opera csak béta Mobile verziókat adott ki, amik jellegüknél fogva ingyenesek. A bizonyos telefontípusokra előtelepített stabil kiadások ára beépül a telefonéba, tehát ha utóbbit megvetted, akkor az Opera is jár hozzá.

Egyéb termékek

A cég más termékekkel is rendelkezik, például ők készítik a Nintendo Wii böngészőjét is. A Wii Internet Channel egy idő óta szintén ingyenesen érhető el, akik korábban fizettek érte, azok az árát levásárolhatják a Wii alkalmazásboltjában. A többi, beágyazott rendszeren futó termék ára általában szintén tartalmazza a beleépített böngésző vételárát.

Opera szolgáltatások

Az Opera az interneten keresztül is számos szolgáltatást nyújt. A legfontosabb az operás közösség oldal, a My Opera, ami 2GB tárhely mellett számos szolgáltatást tesz elérhetővé a fotóalbumtól a saját blogig. A regisztráció ingyenes. Ugyanígy nem kell fizetni a lassú netkapcsolatot "felgyorsító" Opera Turbóért, valamint a könyvjelzők, jegyzetek szinkronizálását és online tárolását biztosító Opera Linkért sem.

Ingyen lehet elérni a kiterjedt minialkalmazás és Unite alkalmazás gyűjteményt is, a hivatalos témaválasztékkal együtt. Egyedül az Opera prémium támogatása tartozik a fizetős kategóriába.

2. tévhit: az Opera túl sokat tud

Bizony, nem is olyan ritkán áll elő a helyzet, amikor egy programot azért marasztalnak el, mert túl sok funkciója van. Ez viszont több szempontból is hibás megközelítés. Először is, az Opera szinte a kezdetektől arra épül, hogy minél több funkciót integráljon magába. Így kaphatott benne helyet torrentkliens, minialkalmazás-motor, egérmozdulatok, gyorshívó, jegyzetek, Opera Link, IRC- és levelezőkliens és még hosszan sorolhatnám.

Tovább...

10 zseniális apróság az Operában

Többrészes sorozatunkban megkíséreljük bemutatni az Opera főbb jellegzetességeit. Mindezt a jobb áttekinthetőség érdekében listaszerű felsorolásban. Ez már a harmadik rész: az első az Opera sikertelen újításairól, a második pedig az Opera öt alapvetéséről szólt.

Egy mai böngésző hihetetlenül bonyolult felépítésű, hiszen a webes nyelvek minden eddiginél sokrétűbbek. Azonban egy browser nem csak a renderelő motorból áll, hanem számos funkcióval próbálja megkönnyíteni a felhasználó dolgát. Ez igaz minden böngészőre, de különösen az Operára.

Természetesen nem minden funkció egyforma, vannak különösen komplex megoldások, amik talán már nem is tekinthetők funkciónak, sorozatunk második része is ezekkel foglalkozott. Most a másik végletet vizsgáljuk meg, az olyan egyszerű képességeket, amiknek inkább a hiánya tűnik fel, mintsem a megléte. Sőt, sokan nem is ismerik őket, mert kevésbé nyilvánvalóak, mint mondjuk egy Gyorshívó vagy a beépített levelező kliens. Mégis óriási a jelentőségük, hiszen sokat adnak hozzá a számtalanszor emlegetett "felhasználói élményhez".

A most bemutatásra kerülő funkciók kiválasztása meglehetősen önkényes, biztosra veszem, hogy ti is tudtok hasonlókat. Remélem, a hozzászólásokban meg is osztjátok őket a többiekkel...

1. Beillesztés és ugrás

Normál esetben az ember kimásol egy webcímet, beilleszti a címsávba (Ctrl + C), majd nyom egy Enter-t. Ezt a műveletsort egyszerűsíthetjük, ha a menüből nem a Beillesztés-t, hanem a Beillesztés és ugrás-t választjuk, vagy a Ctrl + Shift + V (régi kiosztás szerint:Ctrl + B) kombinációt használjuk.

2. Gyorskereső mezők

Mi sem könnyebb, mint megtalálni valamit, ha van egy keresőmezőnk. Az Operában pedig mindenhová jutott egy, a Könyvjelzőkhöz, a levelezőbe, a jegyzetekhez... stb. Ráadásul nem csak egyszerűen rákeres, hanem gépelés közben folyamatosan szűkíti a találatokat.

3. Lapon belüli gyorskeresés

Ma már mindenhol alap, de nem volt ez mindig így. Az Operával viszont már évek óta kereshetünk ily módon. Nyomjuk meg a . gombot az oldalon belüli szöveg kereséshez, vagy a ,-t, ha csak a linkekben szeretnénk keresni, és az Opera gépelés közben minden találatot kijelöl. Innen aztán az F3-al lépkedhetünk a találatok között (visszafelé pedig a Shift + F3-al).

Tovább...

5 kulcselem az Opera filozófiájában

Többrészes sorozatunkban megkíséreljük bemutatni az Opera főbb jellegzetességeit. Mindezt a jobb áttekinthetőség érdekében listaszerű felsorolásban. Ez a második rész: az elsőben az Opera sikertelen újításairól volt szól.

Bő egy hete írtunk egy cikket azokról az Opera funkciókról, amik nem váltak igazán sikeressé annak ellenére, hogy alapvetően nem rossz gondolatokon alapulnak. A cikk mondhatni a szokásos zajos sikert hozta, "természetesen" még az Index címlapjára is eljutott, nem kis negatív felhanggal.

Igazságtalan lenne ugyanakkor, ha csak a "rosszra" emlékeznénk, és nem szentelnénk teret a pozitívumoknak (még akkor is, ha a cikkeink túlnyomó része amúgy is ezt célozza). Cikksorozattá bővítjük tehát az akkori írást, amiben hasonló felsorolásszerű stílusban, különböző tematikák alapján vesszük sorra az Opera funkcióit. Hogy megalapozzuk a továbbiakat, a mai napon az Opera bizonyos fundamentumait vizsgáljuk meg 5 lépésben.

Mit értek ezalatt? Kivételesen nem a szó hagyományos értelmében vett funkciókat, hanem bizonyos alapfilozófiákat, aminek ismerete segíti az Opera könnyebb használatát még akkor is, ha a konkrétumokkal éppen nem vagyunk tisztában. Ezek mindegyike nóvumnak, egyedi megoldásnak tekinthető, legalábbis így ebben a formában egyedül az Opera nyújtja őket.

Röviden: a program logikájára szeretném rávezetni az olvasót. A lista nyilván nem teljes, és esetleg vitákat gerjeszthet, hogy mi tartozik ide és mi nem, az észrevételeket - mint általában - most is szeretettel várjuk a vonatkozó fórumban.

1. Minden-az-egyben

Aligha kezdhetném mással ezt a listát, mint az Opera alapvetésével, ami immáron másfél évtizede él. Ennek lényege, hogy a böngésző ne csak az internetes oldalak megjelenítésére legyen alkalmas (természetesen sok apró kényelmi alapfunkcióval), hanem más netes tevékenységre is használhassuk. Általában az aktuálisan felkapott dolgok kerülnek bele, például azonnali üzenetküldő-kliens (ICQ - ami viszont már évek óta nincs benne), RSS olvasó, IRC szolgáltatás, levelező, netes szinkronizáció vagy éppen torrent letöltés.

Tovább...

10 funkció, ami „nem jött be”

Gyakran - és joggal - tartják az Operát a leginnovatívabb böngészőfejlesztőnek. Nem csoda, hiszen az évek során számos olyan funkciót mutattak be, amik a maguk idejében szinte forradalminak számítottak és szépen lassan más böngészőkben is helyet kaptak.

Ezek némelyike ma már annyira természetesnek hat, hogy azon csodálkozunk, hogy voltak idők, amikor nem létezett hasonló. Említhetnénk például a füles böngészést, a dedikált keresőmezőt, az oldalon belüli gyorskeresést vagy éppen a nagyítást. Ezek mindegyikét az Opera építette be először a jelentősebb böngészők közül és ez még csak egy kis része a forradalmi újításoknak.

A nagy számok törvénye alapján azonban óhatatlanul is előfordul, hogy egy-egy újítás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, az Operánál pedig - a sok innováció miatt - ezek száma is magasnak mondható (csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik, ugyebár). Az alábbiakban összegyűjtöttem tíz olyan innovációt, amik nem futottak be túlzottan nagy karriert...

Fontos! Az, hogy egy funkció szerepel a listában, nem jelenti azt, hogy ne lenne ötletes, vagy éppen használható. Mindössze arról van szó, hogy nem hozták a tőlük elvárt népszerűség növekedést illetve nagyon kevesen használják őket. Egyik-másikat nem szabad leírni, hiszen némi fejlesztéssel sokat javíthatnak a negatív megítélésükön. Ezen felül a lista nem jelent sorrendiséget, de egyszerre nyilván nem ömleszthettem ide őket.

Tovább...