Magyar Opera

Címkék » kísérleti


Opera Labs: 64 bit és külön beépülő-processz!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én vártam ma egy előzetest. A számításom be is vált, meg nem is. Előzetes ugyanis érkezett, de nem szorosan az Opera 12-höz kapcsolódva, hanem úgynevezett Labs Release-ként. Ez tulajdonképpen egy olyan előzetes, ami - legalábbis egyelőre - nem illeszkedik bele a kiadások sorába. Célja az, hogy valami radikálisan új funkcionalitást vagy koncepciót ismertessen meg a nagyközönséggel, aminek a kiadása még eléggé távoli. Talán még emlékeztek rá, a video tag és a WebGL is így kezdte egykoron...

Beépülők külön processzben

opera_plugin_crash.png

A mai kiadás két komoly újítással ismertet meg minket. Az első igazából nem az, legalábbis FreeBSD és Linux rendszereken már régóta létezik: a külön processzben futó beépülőkről van szó. Más böngészőkben egy ideje szintén megtalálható ez a technika. Arról van szó, hogy a stabilitást veszélyeztető tényezők között nagyon előkelő - egyesek szerint egyenesen első - helyen találhatók a beépülőkkel kapcsolatos fagyások.

A dolog rákfenéje - és egyben a beépülők ellen szóló egyik legfontosabb érv -, hogy ezen külsős elemek fejlesztésére nincs rálátása a böngészőgyártóknak. Ha az SVG rajzolás összeomlasztja a böngészőt, vagy a GPU gyorsítás kékhalálba taszítja a rendszert, az legtöbbször a böngésző hibája, tehát nekik is illik javítani. A beépülőket ugyanakkor csak integrálják, de nem ők fejlesztik. Viszont ha az adott plugin fejre áll, viszi magával a böngészőt is, amit az egyszeri felhasználó biztos nem vesz jó néven.

Egy megoldás lehet a problémára, ha egyszerűen elhagyjuk a beépülőket. Ez viszont - bármennyire hatékony - nem járható út a net jelenlegi állapotában. Hosszútávon a HTML5 hozhat enyhülést (nem megváltást!), de addig is itt egy szolidabb megoldás: ha már egyszer a beépülő a böngésző többi részétől függetlenül működik, szeparáljuk el processz-szinten is. Így egy esetleges összeomlás a halálba küldi a Youtube videónkat, de a böngésző élni fog.

Böngészés 64 biten 

A másik jelentős újítást a 64 bites kiadások jelentik. Ezek e fejlesztők szerint bizonyos területeken teljesítménynövekedést hoznak magukkal, valamint nagyobb szabadságot a memória-kezelés területén. remélem ez alatt nem a 2GB fölötti megcímezhető memóriaterületet értik... Mindenesetre elmondásuk szerint már egy jó ideje foglalkoznak a témával, de a felhasználók számára transzparens átmenetet szerettek volna. Ami az olvasatukban azt jelenti, hogy a 64 bites Opera képes legyen 32 bites beépülők futtatására is. Találjátok ki, a külön processzben futó beépülők mire jók még az extra stabilitáson kívül...

Egyéb tudnivalók

Az új fejlesztői előzeteseket szokás szerint az Opera Labs oldaláról lehet elérni. A keresztségben egységesen az Opera 12.00.1211 nevet kapták, ennek megfelelően - az előbb bemutatott extrákon túl - elvileg minden eddigi Wahoo-s képességgel rendelkeznek, beleértve a hardveres gyorsítást is! Persze hibák is vannak, ezek közül az ismertebbek.

Ismert hibák, megjegyzések:

  • A Mac-es verzió univerzális, egyben tartalmazza a 32 és a 64 bites kódot. OSX 10.6 (Snow Leopard) vagy afölött automatikusan az utóbbi települ. 
  • Néhol hibás a szöveg renderelése, és a Webfontok támogatása (csak Mac)
  • A 64 bites változat értelemszerűen csak 64 bites Windowson fut
  • Használd a legfrissebb Flash-t az esetleges teljesítményproblémák elkerülésére!
  • A beépülő-interakciók (például kattintások) esetlegesen 7 másodpercre lefagyaszthatják a böngészőt
  • Az Xt-alapú beépülők nem támogatottak (például VLC és Acrobat Reader)

Ez egy fejlesztői előzetes, az újdonságok kipróbálására. Semmiképpen ne telepítsd rá a stabil Operádra, vagy az Opera Next-re! Hordozható verzióként való telepítés javasolt.

Letöltés (Opera Labs Build 12.00.1211):