Magyar Opera

Címkék » java


Opera Mini 7 alaptelefonokra is

Amikor először 2004-ben, vagy globálisan 2005-ben megjelent az Opera Mini, a mobiltelefonok még sokkal kezdetlegesebb tudással rendelkeztek, mint napjainkban. A Mini éppen annak köszönheti a sikerét, hogy ezeken a kevés erőforrással, és kis méretű (és felbontású) kijelzővel szerelt telefonokon is a teljes internet élményét nyújtotta, vagy legalábbis nagyságrendekkel többet adott, mint mondjuk a WAP.

A mobiltelefónia azóta rengeteget fejlődött, ma már olyan készülékeket vehetünk, amik kijelzőjének felbontása egy néhány éves laptopéval vetekszik, az ereje nem különben. Bármennyire is elterjedtek ezek az "okostelefonok" még mindig ők vannak kisebbségben, különösen a világ fejlődő államaiban régióiban, mint például Brazília, Kína, India vagy Afrika. Itt még mindig sokan használják a nálunk már csak "butatelefonnak" csúfolt készülékeket.

Az internet viszont már ezeken a helyeken is széles körben elérhető, sőt, megfelelően kiépített vezetékes vonalak híján a mobilnet vált az internetelérés fő médiumává. Ezen régiók egy hatalmas, dinamikusan növekvő piacot alkotnak, nem csoda, hogy az Opera Mini olyan komoly pozíciókat vívott ki ezen a téren, hogy az még a Facebook figyelmét is felkeltette (többek közt).

A fentiek miatt az Opera sem állt le ezen telefonok támogatásával. Annak idején a Mini Java alkalmazásként kezdte pályafutását, és ez a verzió is mind a mai napig fennmaradt, sőt, az Opera Mini 7 megjelenésével még tovább fejlődött. Sőt, nem csak ez, hanem a Symbian S60-as, és Blackberry-s változat is megújult

Ez a verzió az okostelefon-tulajdonosoknak már ismerős lehet, így a változási közleményen sem lepődnek meg sokan:

Főbb újdonságok:

  • Új Smart Page ("okos oldal") linkekkel és közösségi oldal integrációval
  • Végtelen számú gyorshívó bejegyzés támogatása
  • RTL szövegtámogatás (jobbról balra írás)
  • Továbbfejlesztett oldalon belüli kereső
  • Általános stabilitási- és teljesítmény-optimalizációk
  • Hibajavítások
  • sok minden más

Amiért pedig - a hírértéken túl - ez a bejegyzés megszületett, az a megjelenés apropóján bemutatott operás videó volt, amit alább ti is megnézhettek (angol nyelven). Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de korábbi tapasztalatok alapján is azt mondom, az Opera megtanult videót készíteni:

Letölteni a telefonotok segítségével, szokás szerint az Opera mobilos oldaláról tudjátok, melynek címe: http://m.opera.com/. Az oldal automatikusan kiválasztja a készülékednek megfelelő verziót.

Java támogatás visszatért (b3234)

Még mindig folyamatban a bugmentesítés, de egyre közelebb a béta. Itt is egy új snapshot néhány bugfix-szel, beleértve a Java támogatást. A fejlesztők továbbra is várják a bugreportokat a tesztelőktől.

Ismert hibák:

  • Nincs OSX/Unix build.
  • A telepítő pre-alfaként azonosítja önmagát.
  • A Geolocation összeomlást okoz XP-n és Win2k-n.

Változások listája:

  • Java újra működik.
  • RSS előnézet újra működik.

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés (Opera 10.50.3234):

Flash és Java telepítése Ubuntu Linuxos Opera böngészőhöz

Mivel kevesen használnak Operát és még náluk is kevesebben Linuxos Operát, ezért aztán talán a legkevesbé támogatott a Linux és Opera együtt. Nagy valószinűséggel alig vannak olyanok, akik pont Linuxszal és Operával ellenőrzik le az oldalaikat. Szerencsére ez nem okoz gondot, mert az az oldal ami windowsos Operával megy, az nagy valószínűséggel a linuxos Operával is működni fog. Különbségeket csak a minialkalmazások használatakor tapasztalhatunk, ugyanis az átlátszó hátterekkel és esetenként a minialkalmazások kicsinyített méretével meggyűlik az Opera, vagy a Linux baja, nézőpont kérdése. Egy jó példa ezekre az időkép minialkalmazásom, szégyenlem is magamat érte és elnézést minden Linuxozótól.

De ennek a hosszú bevezetőnek és a folytatásának is gyakorlatilag csak az volt a lényege, hogy sem az Adobe a Flashnek, sem a Sun a Javának nem csinál egy "rendes", Ubuntu esetében egy .deb kiterjesztésű csomagot, amit csak lekellene tölteni és Windowshoz hasonlóan rákattintani a telepítés gombra. Az Adobe letöltési oldalán ezt láthatjuk, amennyiben Linuxot használunk, bizony a böngészők sorában nem találjuk az Operát, de szerencsére van megoldás. A Sun Java letöltési oldalán is hasonlóan rossz a helyzet, sehol egy .deb csomag. Mielött még leharapnák a fejemet, persze ettől még Ubuntura is feltelepíthető, akár az .rpm kiterjesztésű csomagok is az itt leírtak alapján, de maradjunk annyiban, hogy Ubuntura kényelmesebbek a .deb csomagok.

Kellően elszomorodva az Ubuntu Linux és az Opera nemtámogatásán, nézzük meg, hogy az Opera letöltési oldala hogyan néz ki Ubuntuval. Hát így és így. Még a 4.10-es Ubuntuhoz is tölthetnénk le Operát, pedig már 7.10-esnél jár a számozásuk és természetesen .deb fájlt, aminek a telepítése gyerkjáték. Talán ennek is köszönhető, hogy Linuxosok körében az Opera felhasználók aránya magasabb, mint a windowsos felhasználók körében... Legalábbis a tapasztalataim szerint... Annak ellenére, hogy a Linuxokban a Firefox az előtelepített böngésző.

Akkor kezdjünk bele és állítsuk be a Javát és a Flasht 7.10-es, magyar nyelvű Ubuntu Linuxra. A megoldás nyílván hasonló a többi linuxos disztribúció esetén is, de mint kezdő Linuxos, ezért erről inkább nem nyilatkozok :) A segítségért pedig köszönet FunTom8-nak, nélküle nem sikerült volna nekem sem ezeket beállítgatni.

Tovább...

Az Opera 9.23 első előszele... (b8805)

Péntek van, és ennek megfelelően (igaz mostanában kevésbé rendszeresen) a Desktop Team új előzetest rakott ki a honlapjára. Nem, sajnos nem a régóta várt Kestrel build-ről van szó, ez csak egy további csiszolás a 9.2x szérián. A változtatásokat illetően meglehetősen szűkszavúan fogalmaz az oldal, a kis mennyiségre a build szám változásának nagyságából is következtethetünk.

A történet lényege, hogy tegnap a Mozilla bemutatott egy jsfunfuzz nevű szoftvereszközt a Blackhat biztonsági konferencián. A program célja, hogy a lehető legalaposabban letesztelje a JavaScript motorokat, hibák és lassulások után kutatva. Mivel az eszköz nyilvános, az Opera fejlesztői is kipróbálták az általuk fejlesztett böngészőn. Ennek eredményeképpen négy, stabilitás szempontjából problémás hibát találtak, amelyek esetleg a biztonságot is veszélyeztethetik. A mostani, Opera 9.23 build 8805 nevet viselő előzetes ezen hibákat javítja ki.

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Előzetes letöltése

Megvan minden beépülőd Operához?

A böngészők sokféle adatot képesek minden további nélkül megjeleníteni (leginkább ugye szövegek, képek), de sokszor olyan adatok is vannak egy weblapon (videók, hangfájlok, stb), amelyet a böngésző alapesetben nem ismer. Ahhoz, hogy az ilyen tartalmakat is meg lehessen jeleníteni, a böngészőnek szüksége van egy beépülőre (pluginra). Az egyik legismertebb és leghasznosabb ilyen beépülő pl. a Flash.

Nem csak az Operának van szüksége beépülőkre, hanem a többi böngészőnek is. Mivel sok esetben ugyanúgy működnek a beépülők Firefoxban is, mint Operában, ezért jó esély van rá, hogy az Opera képes gond nélkül használni a Firefox beépülőit is, sőt ha megtalálja a Firefox mappáját, akkor használja is őket minden további nélkül. Ez így jó dolog, mert nem kell több helyre is feltelepíteni ugyanazokat a beépülőket, viszont van egy hátránya is: előfordulhat, hogy egy típusú tartalomhoz (például flash videókhoz) egyszerre több beépülő is elérhető a rendszerben, ráadásul különböző verziójúak.

Azokat a beépülőket, amelyeket az Opera használ, az opera:plugins lapon tudod megnézni (vagy Eszközök > Haladó > Beépülők). Ha ezen a lapon több beépülő is van ugyanahhoz a tartalomhoz, akkor mindenképp ajánlatos egyet takarítani közöttük. Mivel látszanak a különböző fájlok útvonalai is, viszonylag egyszerű felderíteni, hogy honnan szedte össze az Opera ezeket, és amelyikre nincs szükséged, azt kíméletlenül írtsd ki. Azon túl, hogy megkavarják az egész beépülő rendszert, még lassítják is a böngészőt. Ha szeretnél új elérési utat hozzáadni a beépülők számára (például ha a Firefox-ot az Opera után telepítetted fel), akkor azt itt tudod megadni.

Lapozás után lehetőséged lesz leellenőrizni a felismert beépülőket, valamint láthatod majd, hogy melyek hiányoznak esetleg nálad. Ha egy beépülő hiányzik, akkor természetesen nem látod a beágyazott tartalmat, de ha rákattintasz az üres területre, az Opera felajánlja a megfelelő beépülő letöltését, vagy töltsd le arról a linkről, amit a beépülő alatt megadtunk.

Tovább...