Magyar Opera

Címkék » játék


Designverseny nyertesek

Egy korosodó közjegyzőné és két dobókocka segítségével sikerült meghatározni a designversenyünk nyertesét, sőt nyerteseit. Mivel az első és a második helyezett között nagyon minimális különbség jött ki, így mindketten kapnak egy-egy Opera pólót, valamint a harmadik helyezettel közösen egy Opera labdát és más, különösen hasznos operás ajándékokat is :)

Köszönjük szépen mindenkinek, aki nevezett a versenyre, nagyon jók lettek az alkotások!

A szavazás során összevontuk a blogon és a Facebook-on érkezett szavazatokat, az első hely a szavazatban 3 pontot, a második 2-őt, a harmadik pedig 1 pontot ért. Ha valaki többször is szavazott egy személyre, az csak egyszer számított. Ezzel a módszerrel az alábbi sorrend jött ki:

1. hely: Emoryy

2. hely: Borbély Márk

3. hely: Namelesske

A szavazók között is tartottunk egy sorsolást a random.org közreműködésével, itt a következő két szavazó kap egy villogó Opera labdát ajándékba:

  • Gobiakos
  • Juhász János

Gartulálunk mindenkinek, a nyerteseket pedig arra kérném, hogy küldjék el nekünk e-mailben a címüket, ahová az ajándékokat küldhetjük.

A nyertes alkotás (úgy látszik, értékeltétek a témát):

Designverseny szavazás!

Véget ért az első Opera designversenyünk nevezése, amit az ezredik blogbejegyzés alkalmából hirdettünk meg itt a blogon, és amelynek a fődíja egy Opera póló. Nagyon jó képek érkeztek, amelyeket használhattok háttérképnek vagy Gyorshívó háttérnek is: elég jobb gombbal kattintani Operában a teljes méretű képre, majd ott kiválaszthatod, hogy az operációs rendszer háttere vagy a Gyorshívó háttere legyen az adott kép.

Most már csak a szavazás van hátra, amelyet szeretnénk egy kicsit izgalmasabbá tenni, valamint rávenni benneteket, hogy minél többen szavazzatok.

A szavazás szabályai a következők:

  • két helyen lehet szavazni, itt a blogon és a Facebookon, egyszerű kommentben
  • egy személy mindkét helyen szavazhat egy-egy alkalommal
  • nem a képekre, hanem a képek készítőire kell szavazni
  • egyszerre egy, két vagy akár három személyre is szavazhatsz, fontossági sorrendben (az első legyen az, amelyik a legjobban tetszik)
  • szavazni jövő hét végéig, azaz június 6-ig lehet

Érdemes lesz szavazni is, mivel mindkét helyen a szavazás végén kisorsolunk a szavazók között egy-egy villogó Opera labdát!

Fenntartjuk még azt a jogot is, hogy a gyanús szavazatokat kizárjuk a versenyből. Ha ilyet láttok, jelezzétek nekünk és utánanézünk!

És akkor itt vannak a képek, amelyekre szavazni lehet:

Tovább...

Designverseny nevezések

Néhány napja hirdettük meg játékunkat, amelyben Operával kapcsolatos grafikákat, háttérképet várunk, amelyek közül a legjobb alkotás készítője egy Opera pólót kap ajándékba. Ebbe a posztba tesszük ki az újonnan érkezett képeket, így lehet követni, hogy ki milyen pályázattal jelentkezett.

Szeretném kiemelni még, hogy egy személy több képet is küldhet, de hogy senki ne essen azért túlzásba, maximum három képet fogunk kitenni ide, az esetleges többi képet már csak egy link mögött lehet majd megnézni (viszont így a képek száma korlátlan).

Szavazni csak a nevezés befejezése után lehet majd, azaz 2010. május 27-től.

Lássuk az eddigi pályázatokat:

Tovább...

Játék: készíts Opera grafikát egy Opera pólóért!

Már régóta tervezünk valamilyen játékot az Operával kapcsolatban, mivel van pár szétosztható operás cuccunk a szekrényben. Most, hogy hamarosan ünnepelünk, úgy gondoltam, éppen itt az ideje egy kis közösségi játéknak. A szabály nagyon egyszerű: készíts egy operás grafikát (például Gyorshívó vagy Windows hátteret, de lehet egy Operához kapcsolódó fotó is, a lényeg, hogy te csináld), küldd be nekünk a kommentek között vagy e-mailben május 26-ig (vagyis két heted van rá, hogy elkészítsd).

Ezután a beérkezett alkotások között ezután lehet majd egy hétig szavazni két helyen is egyszerre, itt és a Facebook-os oldalunkon. A legtöbb szavazatot begyűjtő alkotás gazdája egy "browse me" feliratú Opera pólóval lesz gazdagabb, de a második és harmadik helyezett sem marad ajándék nélkül. Pólóból sajnos nincs nagy választékunk, csak M-es méretünk van, vagy lehet választani egy L-est ebből a típusból.

És ez még nem minden: a szavazók között itt is és a Facebookon is kisorsolunk majd egy-egy villogó Opera labdát!

Még valami: aki először kitalálja, hogy mit ünneplünk, ugyancsak kap egy ilyen villogó labdát :)

Frissítés: Dzsini közben megfejtette a rejtélyt, konkrétan, hogy elértük az 1000. bejegyzést a blogon!

Elsősorban saját alkotásokat várunk, de ha felhasználsz egy létező képet, az sem tragédia, ezt viszont jelezni kell. Ha más képét használod fel, és csak minimális változást látunk az eredetihez képest, vagy egyáltalán nem jelzed, hogy ez nem saját kép, akkor sajnos kizárod magad a versenyből.

Kedvcsinálónak pedig itt az első grafika, amit Kázsmér Lászlótól kaptunk e-mailben:

Sok sikert!

Mikor fogadja el az Apple az Opera Minit iPhone-ra? Tippelj és nyerj!

Már kiderült egy ideje, hogy az Opera elkészítette az Opera Mini iPhone-os változatát, amit jövő héten be is mutatnak a Las Vegas-i CTIA Wireless Show-n. Az igazi kérdés azonban még mindig a levegőben van: engedélyezi-e egyáltalán az Apple a Safari konkurenciájának számító Minit az iPhone-ra, vagy nem? Hamarosan kiderül, ugyanis ma az Opera beküldte az AppStore-ba az Opera Minit, így az Apple előbb-utóbb dönteni fog ebben a kérdésben, és kiderül, hogy beléphet-e a Mini a kétségkívül jelentősnek számító iPhone piacra is.

Bár még egyáltalán nem biztos, hogy végül az Apple elfogadja a Minit, az Opera máris játékot hirdetett hozzá, ezzel is gerjesztve a téma körül a hype-ot (ami akár még pozitív irányba is billentheti az Apple hajlandóságát). Az Opera oldalán ugyanis lehet tippelni arra, hogy mikor fogják elfogadni a Minit, és aki a legközelebbi tippet adja le, az máris nyert egy iPhone-t, amire azonnal fel is teheti a mobilos Operát.

A tippeléshez szükség van egy My Opera azonosítóra (ha használsz Opera Linket vagy Unite-ot, akkor az is jó), és két lehetőség van tippelni. Az első tippedet bármikor felülírhatod, de használhatsz olyan stratégiát is, hogy megvárod, amíg az első tipped lejár, és akkor tippelsz még egyet.

Sok sikert! :)

süti beállítások módosítása