Magyar Opera

Címkék » funkció


Opera Mobile 11.1 és Mini 6.1

Frissítés: Az iPhone-ra is elérhetővé vált egy új verzió, igaz, ez még csak a 6.0.1...

Frissítés 2: Közben már meg is érkezett az első frissítés a Mobile-hoz, amiben a néhány készüléken tapasztalható indításkori fagyásokat javították. Többek közt a HTC HD2 és az LG P990 Optimus 2x készülékekről van szó. Egy további fagyás is javítva, ami a hardveres gombbal rendelkező telefonokat érinthette (pl. Motorola Milestone, HTC Desire Z). A harmadik javítás a szerkesztés után kiüresedő szövegmezők problémáját gyógyítja. Az új Mobile 11.1 u1 változat letölthető az Android Marketről.

Amikor 2010 novemberében megjelent az androidos Opera Mobile 10.1 béta azt mondtam, hogy ez még csak afféle előzetes. Ennek oka, hogy mind funkcionálisan, mind sebességben elmaradt a rivális böngészőktől, többek közt az amúgy jól sikerült gyáritól is.

Az azóta megjelent Opera 11 is alátámasztotta a fentieket, mert ha funkciókban nem is, működésben, memóriafogyasztásban sokat fejlődött. Mondhatni végre elérte az Operától megszokott szintet. Annál is örömtelibb, hogy a cég nem hagyta magára a böngészőt a következő nagyobb változatig, mint az szokása volt az előző években, és szép sorjában négy javítást is kiadott hozzá.

Csütörtökön újabb fejezethez érkezett az Opera mobilos részlegének történelme, ugyanis mind a Mobile-hoz, mind a Minihez megérkezett az első komolyabb frissítés: előbbiből már 11.1-nél, utóbbiból 6.1-nél járnak. Mint azt a számozás is mutatja, egy verziónyinál kevesebb, de egy javításnál több az, amit kaptunk.

Nem maradhatott el az ilyenkor szokásos Presto frissítés, amiből a 2.8.149 került bele. Ez egyet jelent az újabb szabványok támogatásával, többek közt a CSS gradiensek, a WebP képformátum, a többoszlopos elrendezés került bele. A teljes listát az Opera szabványtámogatás oldalán találhatjátok.

A főbb változások listája:

  • a Google AutoComplete támogatása
  • címsorból (is) indítható keresések
  • intelligens domain javaslatok
  • user agent beállítás (asztali vagy mobil honlapváltozatokhoz)
  • javított HTML5 és CSS támogatás
  • javított szövegkijelölés

Androidos változások:

  • Google hangkeresés támogatása
  • bekapcsolható kilépés gomb
  • külső billentyűzet és Flash támogatása Honeycomb-on
  • multimédia fájlok letöltésének támogatása
  • a gyorsítótár már az Android cache könyvtárába kerül
  • webkeresési javaslatok támogatása
  • javítás a LTE hálózatok sebességkorlátjára
  • hangerőgombokhoz köthető fagyások javítása
  • javítás a fektetett módban ragadás elkerülésére
  • 800x480-as felbontású, 7"-os tabletek már a nekik szánt UI-t kapják
  • színproblémák javítva a ZT-180 készülékeken
  • fagyások javítása
  • általános hibajavítások és fejlesztések

Symbian S60 javítások:

  • Symbian Anna támogatás
  • javított natív betűkészlet támogatás
  • komplex írástípusok (pl. devanagari, kannada, gujarati) jobb renderelése
  • javított támogatás a Nokia E7 és N97 készülékekhez
  • jobb támogatás a félképenyős billentyűzetekhez
  • továbbfejlesztett fagyás-bejelentő
  • címkiegészítés javítva a Nokia egyes készülékein (E61, E63, E71)
  • általános hibajavítások és fejlesztések

A Kardhal kiszabadult: Itt az Opera 11.5!

Frissítés (június 30.) - Szépen halad a letöltés-számláló. Nemrég már elérte, és azóta bőven meg is haladta a 14 milliót!

Az elmúlt napok ilyenkor szokásos RC esője után szerintem senkit nem ért váratlanul, hogy az Opera ma kiadta asztali böngészőjének legfrissebb, 11.5-ös változatát, vagy más néven - az új Opera nevezéktan szerint - a kardhalat (Swordfish).

Az utóbbi időkben bevett szokás volt, hogy a feles verzió hozza a "nagyágyúkat", azaz megjelenítő motor komoly újításokkal érkezik. Itt elég csak a 7.5-ös, 9.5-ös vagy pláne a 10.5-ös változatra hivatkozni (a 8.5 kivétel, a verziószám-ugrás itt egyedül az ingyenessé válásnak szólt). Nem csoda, hogy most is valami ilyesmit vártunk. Sajnos ebben csalódnunk kellett, de azért újdonság így is akad szép számmal.

Kezdjük akkor mindjárt a megjelenítő motorral. A Presto valóban verziószámot lépett, és már 2.9.168-nál jár, igaz, régen egy tizedes ugrás sokkal jelentősebb változásokkal járt. Most "be kell érnünk" a HTML5 néhány újabb csodájával. A time és a history elemek mellett beépült a dataset, az indeterminate és a classList attribútomok támogatása is. Ezeken túl fejlesztettek a DOM eseménykezelésen, és a CSS futtatáson is. Utóbbinál a feldolgozás sebessége 10-15%-al növekedett.

A háttérben lezajlott változások után következzen az, amit mindenki elsőre észre fog venni: megújult az Opera kezelőfelülete! A Featherweight (pehelysúly) projekt célja, hogy az Opera ne csak gyors és könnyed legyen, hanem úgy is nézzen ki. Az első fázis eredményei közül kiemelést érdemel a teljesen lecserélt ikonkészlet, és a világoskék színvilág, ami meglehetősen emlékeztet a Chrome megjelenésére...

Tovább...

Dialógusmentes UserJS HTTPS-en és kikapcsolható domain szürkítés

A címben szereplő lehetőségek állnak rendelkezésünkre a következő Dither-féle patch használatával. Ezúttal nem kapunk futtatható állományt, csak egy Perl scriptet, amit legegyszerűbben úgy tudunk futtatni, hogy a XaNoCTA patch azonos nevű (xa-nocta.pl) fájlját lecseréljük a postban szereplőre.

Mikor engedélyezzük a UserJS-ek futását HTTPS kapcsolatokon, az Opera hülyebiztos okokból minden indítást követően, mikor meglátogatjuk az első oldalt HTTPS kapcsolaton keresztül, feldob egy dialógust, amelyben megkérdezi, hogy biztosan akarjuk-e engedélyezni. Ez hosszútávon zavaró lehet. A patch erre is megoldást nyújt.

Hogy miért jó ez nekünk? Mert nem biztos, hogy a számunkra szükséges funkcionalitás elérhető kiegészítő formában, vagy nem akarunk kiegészítőt használni olyasmire, amire egy pár soros UserJS is bőven elég. A HTTPS kapcsolat viszont egyre terjed, már a legnépszerűbb oldalakon, mint Facebook, Twitter, Google is lehetőségünk van ezt a némileg lassabb, de biztonságosabb módot használni. Ennek persze leginkább nyílt hálózatokon, mint WiFi, több gépes hálózatok van lényegi értelme, ahol bárki monitorozhatja a hálózati forgalmat.

A kikapcsolható domain kiemelésnek leginkább a konzervatívabb felhasználók örülhetnek, akik egyrészt maguktól is el tudják dönteni, hogy egy URL-ben melyik rész a domain és kiszűrni az adathalász trükköket, valamint zavarja őket a még skin.ini-vel is megváltoztathatatlan, halványabb szürke szín, amely az URL többi részének a színe.

A XaNoCTA-féle Flash-patch-hez különösebb kommentárt nem fűzök, mert ugyanaz a funkciója, mint a már korábban postolt UserJS-nek, előnye azon túl, hogy tisztább megoldás (értsd: jobb kiiktatni a szükségtelen dolgot, mint automatizálni valamit, amire eleve nincs szükségünk, értve ez alatt a plusz kattintást, amit a UserJS végzett el helyettünk) és, hogy mindenhol működik. A HTTPS korlátok a mostani patch segítségével eltűnnek ugyan, de ha RSS-ben jön le egy post beágyazott videóval, akkor ott ugyanúgy el kell végeznünk a plusz klikkelést. Valamint a UserJS-es megoldás (mint minden userJS) kódot injektál a céloldal(ak)ba, ami főként globális userJS-eknél (amik minden oldalon működnek, nem egy oldalt bővítenek specifikus funkciókkal) előidézhet oldalmegjelenítési és működésbeli problémákat.

Hátránya viszont, hogy minden frissítéskor el kell végezni, mivel az opera.dll hordozza az Opera aktuális verzióját. Ez főként azon felhasználóknál jelent kellemetlenséget, akik mindig az aktuális előzetest használják, de valamit valamiért.

Mivel a most következő műveletsor valószínűleg nem lesz magától értetődő mindenki számára, ezért egy kis bevezetés következik, de ne riasszon senkit el, nem olyan bonyolult, mint amennyire hosszú ez a post. Ettől függetlenül erősen javasolt, hogy csak azok próbálják ki, akik rendelkeznek némi alapismerettel az általuk futtatott operációs rendszert illetően.

A patch úgy működik, hogy lecserél a célfájlban, esetünkben az opera.dll-ben egy sort egy másikra.

Lépések:

  1. Töltsük le ezt a fájlt
  2. Bontsuk ki egy tetszőleges, user jogosultságú helyre.
  3. Töltsük le ezt a patchet
  4. A lementett .txt fájlt nevezzük át xa-nocta.pl-re
  5. Írjuk vele felül a régi xa-nocta.pl nevű fájlt.
  6. Másoljuk át az opera.dll-t abba a mappába, ahol a xa-nocta.pl található
  7. Futtassuk a xa-nocta.bat nevű fájlt duplaklikkel.
  8. Ha kiírta mindenhol, hogy SUCCESS, akkor sikerült a művelet
  9. Az új opera.dll-lel írjuk felül a régit. Ha bármi problémát tapasztalunk az opera.dll_original nevű fájlt visszanevezve opera.dll-re és visszamásolva minden a régi.

Flash objektumokhoz kapcsolódó No-Click-To-Activate, amely megkímél minket a továbbiakban a felettébb idegesítő "Kattintson az eszköz aktiválásához" plusz kattintásoktól, amelyet az Opera Software már csak azért sem vehet ki hivatalosan, mert az Eolas nevű patenttroll egyesület megbüntetné őket komoly összegekre.

A patch 4 különböző módosítást is magába foglal:

  • No-Click-To-Activate
  • Natív mp3 lejátszás HTML5 alapokon (ehhez az itteni zipben lévő gstreamer könyvtárban lévő fájlok szükségesek, csak az exét nem kell futtatni.)
  • URL többi részének kiszürkítésének kikapcsolása
  • Ha engedélyezzük a UserJS futtatást HTTPS kapcsolatokon, akkor nem kapunk megerősítő dialógust minden alkalommal, mikor meglátogatunk egy HTTPS oldalt böngésző indítás után.

Ha valamelyik nem kell, akkor töröljük ki azt a részt a két kapcsos zárójellel ({},) együtt.

Tehát ha szeretjük például az URL többi részének kiszürkítését akkor szedjük ki ezt a részt:
                        #halfgray addresstext patch by Nibiru
                        {
                                desc =>   'Halfgray address to black Opera 11.x',
                                assert => undef,
                                test =>   qr/\xD9.{4}\x67\xD9\xBC\x24.\x00\x00\x00/,
                                match =>  qr/\xDD(.{4})\x67\xD9\xBC\x24(.)\x00\x00\x00/,
                                replace => '"\xD9$1\x67\xD9\xBC\x24$2\x00\x00\x00"'
                        },

Vagyis a PasteBin-en lévő forrásban a 26-tól 33-ik sorig mindent.

MP3 támogatás HTML5 audio alapokon

Hosszú idő eltelt már azóta, hogy az Opera a 10.50-ben beépítette a HTML5 video és audio támogatást, akkor még csak Theora és Vorbis alapokon, amely 10.60-ban kiegészült a WebM formátummal. Az mp3-at a mai napig nem támogatja, ahogy a H.264-et sem. Utóbbi oka sokak számára ismert, míg előbbi talán nem egészen. Az mp3 ugyancsak egy jogdíjköteles, fizetős formátum, csak szintén nem a végfelhasználónak kell megfizetni a jogdíj összegét. Habár ma már annyira elterjedt, hogy teljesen egybefonódott a zene fogalmával.

Annyira még a Google sem volt bátor, hogy kivegye, pedig kétségkívül jót tenne az - amúgy technikailag mérföldekkel jobb - Vorbisnak.

Az Opera és a Mozilla bele sem rakta a támogatást, részben anyagi, részben elvi okokból. És itt jön képbe a Gstreamer, az Opera által használt codec könyvtár amely a HTML5 video/audio alapjául szolgál. Ez Linux alatt (mivel ott natív környezetben van és a Linux különben is a végletekig konfigurálható) korlátlanul bővíthető, szinte egy K-Lite tudását bele lehet integrálni, akinek erre van igénye.

Windows alatt viszont egy előre gyártott gstreamer.dll határozza meg, hogy a gstreamer könyvtárban milyen codekeink vannak. Tehát hiába másolunk bele bármit, a gstreamer.dll-t meg kell hozzá patchelni, hogy "lássa" az új codec(ek)et az Opera.

A Linuxosoknak tehát a mostani írás nem újdonság. Dither-nek köszönhetően viszont mostantól Windowsos Operában is lehetőségünk van mp3-at lejátszani natívan (Flash nélkül), mindehhez csak egy apró patch szükséges, ami a gyári gstreamer könyvtárunk képességeit bővíti.

szerkesztés: A post megírása közben Dithernek eltűnt a postja. Nem tudom pontosan milyen okokból. Instabilitást nem tapasztalok, tehát valószínűleg nem minőségi, inkább jogi (=jogi szankciók megelőzése) okok játszottak közre.

mp3

A HTML5Test oldalán is kapunk egy bónuszpontot érte.

Instrukciók:

  • Töltsük le a fájlt!
  • Bontsuk ki a zip állományt az Opera mappájába (Program Files) egy könyvtárban az opera.dll-lel.
  • Indítsuk el (Vistán és fölötte jobbklikk->Rendszergazdaként)
  • Kattintsunk a patch gombra és várjunk a "Success" feliratra.
  • Létrejön egy opera.dll.BAK fájl. Ha bármi probléma lenne, ezzel visszaállíthatjuk a régi állapotot.
  • Indítsuk el az Operát és ellenőrizzük a fenti kép mögött található linken, hogy sikerrel jártunk-e.

Opera MP3 codec letöltése

Aki ismer olyan oldalakat ezeken kívül, ahol ki lehet használni és nem kell hozzá Safari, IE9 illetve Chrome maszkolás, (mert a többi nem támogatja), az írja meg kommentben.

Megjelent az Opera 11.10 Barracuda

Nem egészen 2 hónapja kaptunk egy bejelentést a Desktop Team blogon, hogy valami készül Barracuda kódnév alatt. Rá 3 napra meg is jelent az akkor még kevésbé ígéretes előzetes.

A fő változások a kompatibilitást érintették, sütik, HTTP fejlécek, valamint a TLS 1.1, illetve TLS 1.2 letiltása, ezek számos problémát orvosoltak. Hogy csak a főbbeket említsem:

  • Origó Szoftverbázis újra működik
  • További, korábban Bad Request hibát dobó oldalak nagy valószínűséggel működnek
  • Korábbi Szégyenfalas oldalakból három újra működik trükközések nélkül
  • A WOFF támogatásnak köszönhetően a Scribd.com HTML5 változata is működik.
  • Továbbfejlesztett Opera Turbo
  • A motor Presto 2.8.131-re frissült.
  • Új, Vista és Windows 7 kompatibilis fájlmentő ablak

De ez még csak az első előzetes, mondhatni alfa volt. A második előzetesben már megkaptuk az új gyorshívót, amit először még szinte mindenki negatívan fogadott.

Idő közben szépen fejlődött és a főbb ellenvetések, mint

  • beállíthatatlan oszlopszám
  • homályos előnézeti képek
  • szinkronizációs problémák
  • egy gyorshívóhelyet elfoglaló plusz gomb
  • zoomoláskori újratöltés
  • felesleges görgetés

egytől egyig eltűntek. Mindössze két apró kellemetlenség maradt az előzőhöz képest, de ezek közül az egyik könnyen orvosolható a következő postban leírt módon.

Most a fenti kis segédlettel lelőttem egy újabb mérföldkövet , de akkor vegyük sorra, mit hozott nekünk az új gyorshívó a régihez képest.

Az emlékek felfrissítése érdekében bárki letölthet egy 11.01-et és megnézheti USB-s telepítéssel, hogy mit tudott a régi gyorshívó.

Tovább...
süti beállítások módosítása