Magyar Opera

Címkék » design


Designcsere

Mint láthatjátok, jó másfél év után ismét lecseréltük a blog designját, most a megszokott Opera-piros helyett inkább a kék szín dominál, nyitva az Opera 10 várható színvilága felé. Egyelőre még nem 100%-os a csere, de már nem lesz sok változás.

Köszönjük a segítséget resiusnak, awkingnak és a többieknek az irc-ről :)

Hamarosan megújul az Opera designja

Legalábbis erre utal, hogy az Opera alkalmazta Jon Hicks designert, aki designer körökben már meglehetős ismertségre tett szert a kiváló munkáival. Jon szinte minden területen be fog segíteni, így ő lesz a felelős az asztali Opera, a minialkalmazások, valamint az Opera Mini és az Opera Mobile megjelenéséért is, de az Opera „macesítésében” is részt fog venni.

A Hickdesign oldalán Jon már korábban is foglalkozott az Operával (eléggé kritikus hangnemben), összehasonlítva az Opera és a Firefox megjelenését maces környezetben. Elmondása szerint már alig várja, hogy megvalósíthassa az Operával kapcsolatos ötletei, beleértve a logót és a cég márkajelzéseit is!

Szerintem ennek már nagyon itt volt az ideje, az Opera a kb. 12-13 éves logója fölött enyhén szólva is eljárt az idő. Egy friss megjelenés sokat dobhat a következő nagy verzió, az Opera 10 népszerűségén is.

Ideje továbblépni, Opera!

Avencius oldalán találtam egy cikket egy új Opera designtervről, amelytől szó szerint leesett az állam, annyira részletes és átgondolt, nem mellesleg eszméletlenül jól néz ki (bár ez ugye relatív). A srác (Zhunusov Ruslan) nagyon belelendült a tervezésbe, annyi jó ötlet van a koncepciójában, hogy még felsorolni is nehéz lenne őket. Mivel éppen munkát keres, őszintén remélem, hogy az Opera fel is veszi, hiszen ennél jobb ajánlólevelet nehezen tudnék elképzelni.

Kattints ide a nagyobb videóhoz!

A megjelenés mindenesetre magáért beszél: tiszta, egyszerű gombok, elkülönült levelező, átgondolt, hatékony fülsáv és állapotsáv. De ha megnézzük a videót, kiderül, hogy a levelezőt is teljesen átdolgozta a designer, sokkal átláthatóbb és szebb lett, miközben a régi, jól bevált funkciók továbbra is helyet kaptak benne (bár eléggé outlookosra sikeredett, az tény).

Tovább...
süti beállítások módosítása