Magyar Opera

Címkék » android


Magyar nyertes az Androidos háttérképversenyen

Idén nyáron már mi is rendeztünk egy design versenyt itt a blogon, amelynek a győztese Emoryy lett. Most kiderült, hogy nem volt érdemtelen ez a győzelem, hiszen ő nyerte meg a My Opera által rendezett versenyt is, amelynek a fődíja már nem egy Opera póló, hanem egy Samsung Galaxy S Android okostelefon volt!

Bár a mezőny erős volt, Emoryy a fenti képpel simán nyerte a versenyt, amihez ezúton is gratulálunk!

A verseny részleteit és a további pályaműveket a Choose Opera blogon nézhetitek meg.

Opera Mobile 10.1 béta Androidra

Ahogy azt korábban megígérték, a mai napon Android operációs rendszeren is bárki számára elérhetővé vált az Opera mobiltelefonos zászlóshajójának a Mobile-nak a 10.1-es béta verziója. Már korábban is sokszor írtunk róla, ezért bele is vágnék a közepébe.

A Mobile korábban is elérhető volt például Windows Mobile-os, Symbianos vagy Maemós készülékekre, a mai kiadás az első, amit a robotos rendszert futtató telefonokon használhatunk. Natív Mini már korában is volt de talán nem kell ecsetelnem a kettő közötti különbséget...

Mindezt azért is említem, mert az operások sok mindent ígértek, még több mindent vártunk, ehhez képest a legfontosabb újítás mégiscsak az Androidos verzió puszta léte, ami lássuk be, sokkal több a semminél. Nézzük tehát mit kaptunk a böngészővel, illetve azt, hogy mit fogunk még kapni a későbbiekben. Elárulhatom, hogy az utóbbiak listája hosszabb...

Ami a felhasználói felületet illeti, nem meglepő módon az Opera itt is a korábban már többször bemutatott egységes felhasználói felületét vetette be. Ennek következtében platformtól függetlenül nagyon hasonlít egymásra az összes Mobile 10+ illetve a Mini 5+ verzió.

Funkciókat tekintve fontos kiemelni, hogy a fejlesztők bevallása szerint elsősorban a működőképességre és a stabilitásra mentek rá a mostani kiadással. Ezt alátámasztja az is, hogy a Presto motor 2.5.28-as verziója került bele, ami nagyjából az Opera 10.5x szintje. Értelemszerűen az új Carakan JavaScript motor is helyet kapott, viszont ez még a JIT nélküli verzió, noha Symbianra már egy ideje elérhető a teljes értékű változat is. Sebességre lefordítva ez annyit tesz, hogy a Sunspider teszten némileg lassabb, mint az Android 2.1-es gyári böngészőm.

Tovább...

Opera Mini 5 beta Androidra

Az Opera Mini 5 lassan minden lehetséges mobil plaformra elérhető lesz, most éppen az Android került sorra, ahol eddig csak a 4.2-es verziót lehetett használni. Mostantól viszont már – az Opera Mobile 10 beta mellett – az Opera Mini 5 beta is elérhető, ami támogatja a Gyorshívót, a füles böngészést, tömörítést, ráadásul gyorsabb és szebb is, mint az elődje.

Ha le akarod tölteni, a következőket kell tenned:

  • Nyisd meg a http://m.opera.com/next oldalt.
  • Kattints a "Download Opera Mini 5 for Android" linkre.
  • Kövesd az utasításokat.

Vagy egyszerűen keress rá az „Opera” szóra az Android Marketen.

Opera Mini és Mobile bejelentések

Miközben türelmetlenül várjuk az Opera 10.5 első - Windowsos - bétájának megjelenését, a fejlesztők nem ültek a babérjaikon a többi részlegnél sem. Noha számos mérnököt vezényeltek át a PC-s változat mielőbbi helyrepofozásához, úgy tűnik maradtak még néhányan a mobilos részlegnél is. Különben aligha tehették volna meg a mai bejelentésüket...

Arról van ugyanis szó, hogy az Opera a közelgő 2010-es Mobil Világkongresszus (MWC - Mobile Word Congress) alkalmából - szokás szerint - számos újdonságról rántja majd le a leplet. Ezek közül kétségkívül az iPhone-on használható Opera Mini hangzik a legizgalmasabban.

Sajnos még ha el is jutnánk a kongresszusnak helyt adó Barcelonába, akkor sem tekinthetnénk meg, hiszen egy zárt körű, újságíróknak és Opera partnereknek szóló exkluzív bemutató lesz. A termék nagyon ígéretes, a fejlesztők saját mérései szerint 6-szor gyorsabb, mint a Safari. Ami mondjuk nem is olyan nehéz, hiszen ugyanaz a szerver-kliens felállás működteti, ami a Minit a világ legnépszerűbb mobilos böngészőjévé tette. Az már egy más kérdés, hogy az Apple engedi-e majd a Mini-t indulni az Apple Store-ban...

Talán kevésbé meglepő, de biztosan nagyon sokakat érdeklő termékeket is bejelentett az Opera. Ezeket szerencsére már bárki megnézheti a helyszínen, ha február 15-16-án kilátogat az Opera pavilonjába (1. terem, C44-es stand). Mit lehet itt nyomorgatni?

  • Opera Mobile 10 béta 3 Symbian s60 és Windows Mobile rendszerekre
  • Opera Mobile 10 béta az Android operációs rendszerre
  • Opera Mini 5 béta különböző mobil készülékeken futtatva
  • Opera Widgets keretrendszer bétája Symbian s60-ra és Windows Mobile-ra

Barcelona persze messze van, de ha ki nem is próbálhatjuk ezeket a termékeket, legalább a létük bizonyossággá válik. És ne feledjük, általában az ilyen bemutatókat követően 1-2 hónappal publikusan is elérhetővé váltak programok, szóval fel a fejjel. Várjuk őket...

Végleges Opera Mini Androidra

Közel egy éve adtunk hírt arról, hogy az Opera portolja az Opera Minit a Google nyílt telefonos oprendszere, az Android alá. Mindezt a saját fejlesztésű, az Operától szokatlanul nyílt forráskódú MicroEmulator segítségével valósították meg. Azóta a visszajelzéseknek hála elkészült a végleges verzió, így mostantól Android alatt is elérhető az Opera Mini 4.2-es verziója.

A változások listája az első előzeteshez képest:

  • Lehetőség van fájlok letöltésére és feltöltésére, valamint az oldalakat el lehet menteni, így később kapcsolat nélkül is olvashatóak lesznek
  • A videókat a rendszer médialejátszójára irányítja
  • A dupla érintés nagyít és kicsinyít
  • Belső URL mező van a natív beviteli mód helyett
  • A jelszavak karaktereit elrejti
  • A vissza gomb hatására nem lép ki az alkalmazás
  • Javult a trackball sebessége
  • A belső oldalak nagyobb betűméretet kaptak a könnyebb navigációhoz

Az Opera Minit az Android piactérről töltheted le.

süti beállítások módosítása