Magyar Opera

Címkék » 17


Így teljesít a Chromium-alapú Opera a hazai fronton – frissítve!

A magyar internetezők statisztikáit figyelő Gemius Rankings már jó ideje méri a piaci változásokat, s képes detektálni minden használatban lévő Opera böngészőt.

A számok bizonyára érdekesek lesznek Olvasóinknak, hiszen gyakorlatilag az Opera 15 megjelenése óta folyamatosan megy a küzdelem a „két tábor” között – ez annyiból mindenképpen izgalmas, hogy mind a két verzió ugyanott készül(t). Az elégedetlenségnek kétségtelenül van alapja, a váltás olyan „magas szintre hágott”, mely sok korábbi felhasználó gyomrát megfeküdte. Ebből következően végtelenül kicsi arra az esély, hogy a Presto alapokon nyugvó Opera rövid időn belül teljesen eltűnjön a piacról, hiszen mondhatni teljesen egyedi megoldás, így álláspontom szerint egy kisebb közösség garantáltan kitart mellette. 

A rövid bevezető után most kanyarodjunk vissza a bejegyzés fő témájához. Ahogy már fentebb is kifejtettem, a gemiusRanking HU a magyar internetről nyújt információkat. A módszertanról, a rangsorolásról és magáról a Gemius SA-ról itt most nem fog szó esni, akit érdekelnek a bővebb részletek, az majd a hivatalos oldalon könnyen tájékozódhat. Ha már a tájékozódásnál tartunk: ezen sorok írójának természetesen nem célja ítéletet mondani, az adatokat csak egyfajta érdekességként kell kezelni.

opera-new-stat.pngForrás: rankings.hu (+)

A böngészők verzióinak részletes rangsora jól mutatja a böngészőcsaládon belüli megoszlást. Természetesen a rangsor olyan webhelyek oldalletöltés számai alapján áll fel, melyek részt vesznek a gemiusTraffic kutatásban, mindazonáltal a 15 426 295 mintavétel elégségesnek tűnik. A számokból egyértelműen kirajzolódik az Opera 12.1 vonal egyeduralma (van aki meglepődött?), ám a Chromium motoros Opera megoldások együttese már átlépi a 30 százalékot. Sokféleképpen értelmezhető ez, azt viszont érdemes még megemlíteni, hogy az egyik norvég bennfentes (Haavard) szerint néhány nagyobb portál még mindig nem detektálja helyesen az új verziókat – nyilván itt nem a magyar oldalakra gondolhatott, de az érintettség attól még fennállhat. További negatív húzóerő, hogy érdemben nem javult a testre szabhatóság, még mindig nincs rendes könyvjelzőkezelő, szinkronizáció, és még sok más egyéb, tehát mindezek függvényében véleményem szerint ez egy tisztes eredmény.

A fentiek után rögtön adódik a kérdés; változott az Opera böngészőcsalád helyzete a nyár óta? A válasz egyelőre egy határozott nem lehet, a program továbbra is megragadt a 2-2,5 százalékos tartományban. Ezek alapján úgy fest, sok új felhasználót nem sikerült befogni, a régiek közül viszont lassan minden harmadik már most elérkezettnek találta az időt a váltásra.

Frissítés: A fenti kép ismét a legújabb statisztikai adatokat mutatja.

Díjeső az Operánál

Az Opera legújabb kiadásai több díjat is besöpörtek az elmúlt napokban.

A cég új iPad-re írt böngészője, a Coast megnyerte a "leghasznosabb alkalmazás" és az "év alkalmazása" díjat a norvég AppWorks rendezvényen. Ugyanezen az estén nyerték meg a "legjobb szoftver" díjat a nemzetközi WebIT Kongresszuson.

A 17-es asztali verzió is nyert azonban egy díjat, méghozzá a brit MacWorld szerkesztői ajánlását. Összességében jobbnak tartják, mint a Safari, és külön dícsérték a Discover és az Off-road mód (Turbo) funkciókat. Az előbbi úgy látszik, hogy az angoloknak tényleg tud hasznos tartalmakat ajánlani, az utóbbit viszont nem elsősorban a gyorsabb oldalbetöltés miatt. Mivel gyakorlatilag proxy-ként működik, a segítségével el tudnak érni olyan oldalakat is, amiket a brit szolgáltatók szűrnek. Érdekes azonban, hogy még az Apple rajongók is hiányolták a könyvjelzőzést. Bár látnak fantáziát a gyorshívó ilyen célú használatában, a könyvjelzősáv mégis hiányzott nekik.

A norvég cukrászok tehát örülhetnek, mert az Operánál mostanában ipari mennyiségű torta fogy.

Megjelent az Opera 17 stabil kiadása (17.0.1241.45)

A mai napon hivatalosan is megjelent a stabilnak nyilvánított 17-es verzió. A teljes változáslista elég hosszú. Az alábbiakban a fontosabb újdonságokat olvashatjátok a 16-os stabil verzióhoz képest:

  • Chromium 30-as motor
  • Fülek rögzítése
  • Program indítási opciók (előző munkamenet folytatása, gyorshívó, vagy előre beállított oldalak)
  • Saját keresők (Kizárólag a beállításokból. A helyi menüs hozzáadás a 18-as verzióban lesz elérhető. A gyárilag hozzáadott keresőket egyelőre nem lehet módosítani. Egy olyan megoldáson dolgoznak a fejlesztők, ami megakadályozza, hogy mindenféle eszköztárak és egyéb programok felülírják a keresési beállításokat. Amint sikerül ezt megoldaniuk, a gyári keresők is szerkeszthetők lesznek.)
  • Újabb kiegészítő API-k (bookmarks, commands, webNavigation)
  • A könyvjelzősáv már elérhető, de alapból még le van tiltva. Először engedélyezni kell a flags-ben, majd be kell kapcsolni a beállításokban. Fontos, hogy a 18-as verzióban elkészült hibajavítások még nincsenek benne ebben a kiadásban, ezért a könyvjelzősáv bugos lehet.

Linuxos kiadás továbbra sincs.

Letöltés: Windows/Mac

17 Next (17.0.1241.11)

A mai napon megjelent a 17-es verzió első Next kiadása.

A Developer csatornából átkerült többek között a Windowsos DPI kezelés, a fülek rögzítése, a programindítási, nyelvi és betűméret kezelési beállítások, valamit több kiegészítő API támogatása is.

A könyvjelzősáv és a szinkronizálás még alapértelmezetten le van tiltva. Az előbbi még túl bugos, az utóbbihoz pedig még nem működnek rendesen a szerverek. Ettől függetlenül a könyvjelzősáv is bekapcsolható a flags-ben.

Linuxos kiadás továbbra sincs, de a fejlesztők sokadjára is megerősítették, hogy lesz.

A 18-as verzió "nagyon hamar" meg fog jelenni a Developer csatornán. Ez a kifejezés az elmúlt időkben azt jelentette, hogy "holnap", szóval valószínűleg hétfőn vagy kedden már telepíthetjük is. Az új fejlesztések között újabb fülkezelési funkciókra, jobb automatikus kitöltésre, témákra és címsáv fejlesztésekre lehet számítani.

Teljes változáslista, a legutóbbi 16 Next óta.

Letöltés: Windows, Mac

17 Developer, 3. frissítés (17.0.1246.0)

Néhány órával ezelőtt megérkezett a 17-es Developer verzió várhatóan utolsó frissítése. A tervek szerint ugyanis a jövőhéten átkerül a Next csatornába. A 17-es verzió mostantól lezártnak tekintett.

Ez azt jelenti, hogy a 17-esben már biztosan nem lesz könyvjelzőkezelő. A könyvjelzősáv viszont rengeteg hibajavítást kapott külsőleg és belsőleg is.

További újdonságok:

  • A beállításokban, a Böngésző lapon átállíthatjuk a böngésző nyelvét, ami újraindítás után lép érvénybe.
  • Szintén a beállításokban, a Webhelyek lapon a betűtípussal, betűmérettel és oldalnagyítással kapcsolatos beállításokat találunk.
  • A böngészési adatok törléséhez további finomításokat nem kaptunk, viszont a Ctrl+Shift+Del kombinációra megnyílik a párbeszédablak, így legalább már a menüben nem kell navigálni.
  • contentSettings és pageCapture API támogatás. Az előbbivel oldalspecifikus beállításokat adhatunk meg, az utóbbival pedig MHTML formátumba menthetjük a weboldalakat kiegészítő segítségével.

A teljes változáslistában elolvashatjátok a többi javítást.

Ez a frissítés tűnik eddig a leginkább instabilnak, ugyanis random fülbezáráskor kilép a böngészőből is. A hiba ismert, már dolgoznak a javításon.

Letöltés: Windows, Mac