Magyar Opera

Így teljesít a Chromium-alapú Opera a hazai fronton – frissítve!

A magyar internetezők statisztikáit figyelő Gemius Rankings már jó ideje méri a piaci változásokat, s képes detektálni minden használatban lévő Opera böngészőt.

A számok bizonyára érdekesek lesznek Olvasóinknak, hiszen gyakorlatilag az Opera 15 megjelenése óta folyamatosan megy a küzdelem a „két tábor” között – ez annyiból mindenképpen izgalmas, hogy mind a két verzió ugyanott készül(t). Az elégedetlenségnek kétségtelenül van alapja, a váltás olyan „magas szintre hágott”, mely sok korábbi felhasználó gyomrát megfeküdte. Ebből következően végtelenül kicsi arra az esély, hogy a Presto alapokon nyugvó Opera rövid időn belül teljesen eltűnjön a piacról, hiszen mondhatni teljesen egyedi megoldás, így álláspontom szerint egy kisebb közösség garantáltan kitart mellette. 

A rövid bevezető után most kanyarodjunk vissza a bejegyzés fő témájához. Ahogy már fentebb is kifejtettem, a gemiusRanking HU a magyar internetről nyújt információkat. A módszertanról, a rangsorolásról és magáról a Gemius SA-ról itt most nem fog szó esni, akit érdekelnek a bővebb részletek, az majd a hivatalos oldalon könnyen tájékozódhat. Ha már a tájékozódásnál tartunk: ezen sorok írójának természetesen nem célja ítéletet mondani, az adatokat csak egyfajta érdekességként kell kezelni.

opera-new-stat.pngForrás: rankings.hu (+)

A böngészők verzióinak részletes rangsora jól mutatja a böngészőcsaládon belüli megoszlást. Természetesen a rangsor olyan webhelyek oldalletöltés számai alapján áll fel, melyek részt vesznek a gemiusTraffic kutatásban, mindazonáltal a 15 426 295 mintavétel elégségesnek tűnik. A számokból egyértelműen kirajzolódik az Opera 12.1 vonal egyeduralma (van aki meglepődött?), ám a Chromium motoros Opera megoldások együttese már átlépi a 30 százalékot. Sokféleképpen értelmezhető ez, azt viszont érdemes még megemlíteni, hogy az egyik norvég bennfentes (Haavard) szerint néhány nagyobb portál még mindig nem detektálja helyesen az új verziókat – nyilván itt nem a magyar oldalakra gondolhatott, de az érintettség attól még fennállhat. További negatív húzóerő, hogy érdemben nem javult a testre szabhatóság, még mindig nincs rendes könyvjelzőkezelő, szinkronizáció, és még sok más egyéb, tehát mindezek függvényében véleményem szerint ez egy tisztes eredmény.

A fentiek után rögtön adódik a kérdés; változott az Opera böngészőcsalád helyzete a nyár óta? A válasz egyelőre egy határozott nem lehet, a program továbbra is megragadt a 2-2,5 százalékos tartományban. Ezek alapján úgy fest, sok új felhasználót nem sikerült befogni, a régiek közül viszont lassan minden harmadik már most elérkezettnek találta az időt a váltásra.

Frissítés: A fenti kép ismét a legújabb statisztikai adatokat mutatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr995626935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.11. 18:00:08

Mutatok még jobbat:
9.6 0,01
10.0 0,02
10.6 0,01
11.0 0,01
11.1 0,01
11.5 0,02
11.6 0,03
12.0 0,05
12.1 0,57
15.0 0,03
16.0 0,12
17.0 0,18
Az adatok a StatCounter világszintű októberi mérései.
A "Download Data" linkkel lehet letölteni a teljes CSV fájlt: gs.statcounter.com/#browser_version-ww-monthly-201210-201310

Dzsini 2013.11.11. 18:29:43

@Nekomajin: Ez is kb. 66-33 arányt hoz, mint az itthoni számok.

beef 2013.11.11. 20:10:48

Azokat vajon hogy detektálja, akik pl. Ghostery-t használnak? Jó eséllyel sehogy, mivel nem fut le a js.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.11. 20:21:56

@beef:
Az összes internetező számához viszonyítva csak elenyésző százalék használ akármilyen tartalomblokkolót. Ilyen több százmilliós számok mellett az nem sokat számít.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.11. 20:30:29

"néhány nagyobb portál még mindig nem detektálja helyesen az új verziókat"

Meg sem a Chrome, sem semmilyen Chrome alapú termék (talán az Iron kivétel, mert ott mélyen belenyúltak ebbe a részbe) nem képes 100%-os reklámblokkolásra, mert buta, mint a szar. Addig eljutottak már a webRequest-tel, hogy egy fokkal jobb, mint régen, amikor random scriptek átcsúsztak a szűrőn, de pl. indíts újra sok tabbal egy Chrome-ot vagy Operát. Meg fognak jelenni a reklámok, mert előbb tölti be az oldalt, mint inicializálná a kiegészítőket. Akár Adblock, akár ABP, akár Ghostery.

"sok új felhasználót nem sikerült befogni, a régiek közül viszont lassan minden harmadik már most elérkezettnek találta az időt a váltásra."

Ez se kis csúsztatás.

1. Azon túl, amit fentebb írtam a Chrome blokkolásképtelenségéről, a régi Opera kifejezetten power user böngésző volt, ezért ebben az esetben akár 50% is lehetett azok aránya, akik még a webstatokat is blokkolták manuálisan URL filterrel. A Firefoxnál már közepes ez az arány, a Safarit, IE-t és Chrome-ot használóktól jönnek a legpontosabb statisztikák, mert ők csak külső programmal képesek teljeskörűen blokkolni. És mivel a legátlagosabb userek használják ezeket a böngészőket, az ilyen userek száma nem sok.

2. Újdonság. Sokan kipróbálták, még csak adblockot sem tettek fel, böngészgették vele a webet, tesztelték, majd uninstall. Egyedi IP-ről lefutott benne a script és már növelte a statisztikát 1-gyel. De ez nem stabil tábor.

3. A régiek inkább már váltottak vagy Firefoxra, vagy valami kicsi alternatívra és néhányan esetleg Chrome-ra vagy valamelyik fejlettebb/lokálisan népszerűbb forkra, mint Dragon vagy Yandex browser. Ugyanakkor a negatív reklám miatt sokan kipróbálták a régi Operát, ami még ellensúlyozta valamelyest a statisztikát. Szóval akik újat használnak, azok legalább 70%-ban új felhasználók. 20%-ban régi TESZTELŐK és 10%-ban olyanok, akik állandó böngészőként használják...

beef 2013.11.11. 20:43:01

@Nekomajin: Persze, de azért annyira nem elhanyagolható a letöltők száma:
Ghostery: 1 mil.
AB: 2 mil.
ABP: 6 mil.
Gondolom aki eljutott odáig, hogy letöltse, az jó eséllyel használja is valamelyiket.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.11. 20:59:10

@penge™:
Komolyan érdekelne, hogy milyen matekkal jöttek ki azok a százalékok az utolsó bekezdésben. Az rendben van, hogy te megálmodsz ilyen számokat, de talán nem kéne tényként leírni őket.

A 17-es stabilnál jól láthatóan lezajlott a Chrome-ra is jellemző gyors verzióváltás. A Med1on által linkelt oldalon szépen meg is tudod nézni. Ráadásul a StatCounter adatai alapján világszinten a 17-es részesedése már 50%-kal több, mint a 16-osé volt.

Mindez úgy történik, hogy a májusi kereken 1%-os mélypont óta folyamatosan növekszik az összrészesedés, és októberben 1,2%-on állt, (november 11-én pedig már 1,21%-on van). Ez akárhogy is magyarázod, egy fél éves folyamatos növekvő tendencia. Az lehet, hogy a nagyszájú kommentelők tényleg váltottak, de jelenleg több új felhasználó vált Operára, mint ahányan Operáról másra.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.11. 21:00:43

@beef:
Az összes internetező száma milliárdos nagyságrendű. Még ha összeadod ezeket a számokat, akkor is csak ezrelékekről beszélünk.

MosoMasa 2013.11.11. 21:39:53

@penge™: "Szóval akik újat használnak, azok legalább 70%-ban új felhasználók. 20%-ban régi TESZTELŐK és 10%-ban olyanok, akik állandó böngészőként használják..."
Ez így azért inkább csak a te kitalációd, mint minek bármi alapja is lenne.
szerintem meg sokan, és egyre többen fogják használni - akár újra, vagy újként.
A 12-ről csak a legelvetemültebb szűk szubkultúra nem fog eltávolodni ... egy darabig.

beef 2013.11.11. 21:40:29

@Nekomajin: Én csak a desktop operásokról beszéltem, nem mindenkiről (onnan vettem a blokkoló letöltéseketet is).
Gondolom a norvégoknál nem kicsit örülnének a milliárdos létszámnak :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.11. 21:43:54

@beef:
Az úgy már más. :)
Viszont az a letöltések száma, nem azoknak a száma, akik letöltötték. Én magam eddig négyszer töltöttem le az Operás Ghostery-t, és háromszor már töröltem is pár óra után. Egyedül nyilván nem vagyok reprezentatív minta, de a letöltések száma és a programot használók száma között nincs ilyen szoros összefüggés.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.11.11. 21:48:12

@penge™: "akár 50% is lehetett azok aránya, akik még a webstatokat is blokkolták"

Értem a lényeget, de ez ilyen hasraütésszerű adat. Vagy igaz, vagy nem, egyáltalán nincs mögötte komoly felmérés, inkább csak egyfajta megérzés. Az viszont való igaz, hogy az utolsó mondatot jobban is megfogalmazhattam volna. Igazából arra akartam rávilágítani, hogy (ezen adatok szerint) a Presto-Blink helyzet nagyjából kétharmad-egyharmad viszonyban van.

Úgy gondolom, ha csak valaki kipróbálja az új Operát, de hamar le is törli, azzal nem generál nagy számú oldalletöltést, vagyis elvileg nem befolyásolja jelentősen a százalékokat.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.11. 22:03:49

@Med1on:
"Úgy gondolom, ha csak valaki kipróbálja az új Operát, de hamar le is törli, azzal nem generál nagy számú oldalletöltést, vagyis elvileg nem befolyásolja jelentősen a százalékokat."

És ez itt a lényeg. Főleg akkor, ha csak 1-2 oldalt nyit meg vele, mert már a felület vagy a funkciók hiánya elriasztja.
Nálam az első Next óta fent van az Opera, de kb. egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hetente hány oldalt nyitok meg vele. Persze vannak, akik úgy tesztelnek, hogy folyamatosan nyúzzák, de ők még a tesztelők halmazán belül is csak egy kisebb halmaz. Ráadásul aki tesztel, az többnyire nem a stabilt használja, hanem a másik kettőt, amik viszont nem jelennek meg a StatCounter adataiban.

Imurai 2013.11.12. 00:05:52

Kedves Presto-s barátaim!
A kitartásotok becsülendő, de a böngészőtök használhatatlan szar.
Tisztelettel:
Akinek Elege Lett

De most komolyan, ha nem is power böngésző, de a 17-utáni vonal SOKKAL használhatóbb, mint a 12.x, ami a leggyakoribb napi oldalaimon halt be.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.12. 00:33:39

@Med1on: "vagyis elvileg nem befolyásolja jelentősen a százalékokat."

Nem tudjuk pontosan, hogy mérik ezeket a statisztikákat, de valószínűleg a CPM-es marketinghez hasonlóan. Szóval teljesen mindegy mennyi időn át böngészett vele, az első oldalletöltés számít, amíg IP-t nem váltott ÉS cookie-t nem törölt.

Ha dinamikus IP-je volt ÉS(!) naponta újraindította a gépét vagy reconnectelt ÉS(!) a sütiket is törölte kilépéskor (oh wait... az új Operában ilyet nem lehet, szóval marad a külső program, mint CCleaner és társai), akkor valóban újnak mérhette a a webstat script. De ezeket az eseteket leszámítva teljesen mindegy.

Pl. kábelneteseknél akik csak szándékosan váltanak IP-t nem számít többet a nagy globális statisztikában, ha 500 olyan oldalt letöltött, ahol lefutott a gemius vagy akármilyen másik script. Az oldalnak, ahol a gemius oldalspecifikus statisztikáit készíti számít akár egyedi, akár visszatérő látogatóról van szó.

De a nagy, globális statisztikákba csak az egyediek számítanak szerintem bele.

@Imurai: Ezért is dolgozom egy Opera 12-ről Firefoxra átállást segítő dokumentáción, mert a 12 használata egyre fenntarthatatlanabb, mert szépen lassan megszűnik majd az a minimális támogatás is.

De attól, hogy a hűtőben megromlott xy élelmiszer (ami normál állapotában a kedvencem volt) még nem fogom beburkolni a híg fost, hanem más élelmiszer után nézek.

A 17-es vonal, akárcsak a Chrome, sokkal használhatóbb weblapok megjelenítésére. Akinek ennyi elég, annak egészségére. A többiek viszont szeretnének böngészőt, nem csak weblapmegjelenítőt egy címsorral és pár gagyi buborékkal, darabonként átlag 50 megás extra memóriaigénnyel.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.12. 00:47:39

Ja, majd' elfelejtettem:

Chromium fork használati statisztika = 30%
Pótolt régi funkciók mennyisége = 0%
Éves verziószám növekedés = 10%

Az Opera Software jobban teljesít!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.12. 07:10:34

@penge™:
"a sütiket is törölte kilépéskor (oh wait... az új Operában ilyet nem lehet, szóval marad a külső program, mint CCleaner és társai)"
Már hogy ne lehetne. Ott van az adatvédelmi beállítások tetején. Még billentyűkombó is van rá.

"Pótolt régi funkciók mennyisége = 0%"
Gyorshívó, turbó, egérmozdulatok, saját keresők, könyvjelzősáv, témák... Biztos, hogy folytatni akarod ezt a százalékozást?

"De a nagy, globális statisztikákba csak az egyediek számítanak szerintem bele."
gs.statcounter.com/faq#methodology
-> "In other words we calculate our Global Stats on the basis of more than 15 billion page views per month, by people from all over the world onto our 3 million+ member sites."

Imurai 2013.11.12. 07:58:02

@penge™: Viszont a legjobb funkciói (unite, illlesmik) már a 12ben sincsenek benne. ráadásul én kb fél éve olvastam pont kendtől, hogy majd egyszer a fox is átáll bink-re. Namostakkor?
Memória szempontjából: DE LEGALÁBB NEM SZIVÁROG, MINT A 12!!! (kb másfél gigát evett, átlagos használat mellett)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2013.11.12. 08:33:10

Azért a 12-esnél maradásban vastagon benne van, hogy ott natívan vannak olyan funkciók beépítve, amelyek a Chromiumosba csak Bővítményekkel pótolható. És bár én valóban végletekig kihasználtam az régi verzió operás egyediségeit, de nagyon sok funkciót tudtam pótolni a Chrome és az Opera Next saját bővítményeivel.

Én már teljesen átálltam az új verzióra, és mivel a böngészőmotorja kompatibilisebb sok használt oldalammal a réginél, ezért egyelőre elviselem, hogy egy-két funkció még hiányzik. De az újnak is vannak olyan kiegészítő tulajdonságai, amiket meg a régiben nem találtam. Tehát szerintem sokakat az riaszt vissza a váltástól, hogy nem tudják, hol és mit keressenek, hogy a régihez hasonló színvonalú élményben legyen részük.

Majd érdemes lenne összeszedni, hogy mivel lehet az új "verziót feldobni". Szerintem ez a két "betonalap":

1. Chrome Web Store "cracker"
addons.opera.com/hu/extensions/details/download-chrome-extension-9/?display=en
Ez KÖTELEZŐ!
2. Bővítmény kezelő (extra-power!):
chrome.google.com/webstore/detail/simpleextmanager/kniehgiejgnnpgojkdhhjbgbllnfkfdk
Ez NÉLKÜLÖZHETETLEN!

Aztán van még ezernyi, rendkívül hasznos és aranyos bővítmény. Nekem baromira bejönnek.

Chuck Boung Ace Eck 2013.11.12. 08:36:29

a 12 egy zseniális böngésző, minden hibája ellenére egy "amíg lehet"... bármi is lesz ezután, komoly visszalépés lesz nekem.

@Imurai: nálam most úgy eszik 1.5Gb-ot hogy nyitva van vagy 50 tab (igen, ennyit nemigazán lehet kezelni 15+ alatt), ebből néhány yt, és már több napja megy (na nem mintha érdekelne, ha mindamellett sima minden).

Teddy Beer 2013.11.12. 10:19:14

@Imurai: Nálam nem szivárog és lényegében használható. Az ff meg nem áll át semmire.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.12. 10:28:17

@Nekomajin: A mozdulatparancs az egyetlen, ami utalt arra, hogy valaha visszakapjuk a régi funkcionalitást, de a többi már annyira népszerűvé vált funkció, hogy minden nagyobb böngészőben is megtalálható különböző neveken és különböző formákban.

Kivétel a Turbo, de a mobilnetesek és a harmadik világ miatt nagyon fontos funkció.

A statisztikával mit akartál mondani? 15 milliárd lapletöltés havonta (amiből gondolom kiválogatják az egyedi lapletöltéseket) és 3+ millió oldalon van elhelyezve a scriptjük.

Mi értelme lenne annak, ha nem egyedi lapletöltést számolnának? Periodikus újratöltés több ezer gépről és már megmozgatnád a statisztikákat.

Meg alapból teljesen fals adatokat mutatna. Fórumokon is abba az irányba tolódna, hogy kik azok, akik aktívabbak és egy nap 1000+ lapra navigálnak illetve töltik azt újra, miközben az alkalmi látogatók meg letöltenek 2 lapot és utána távoznak.

Havonta meg nullázzák az IP logot és lejárnak a sütik.

@Imurai: A Firefox nem fog átállni Blinkre. Egy pletyka volt, de annyi igaz belőle, hogy a Mozilla a Samsunggal közösen fejleszt egy "Servo" nevű motort mobileszközökre.

Jelenleg egyáltalán nincsenek tervek arra, hogy a közeljövőben lecseréljék erre a gecko-t, de ha lesz is, a Mozilla eddig mindig szem előtt tartotta a visszafelé kompatibilitást.

Másfél gigát akkor evett, amikor szivárgott. A Chrome pedig akkor, amikor elindítja az ember a böngészőjét 20-30 lappal és 50 kiegészítővel.

@vinczej: Csomó dologra hasznosak a renderelt buborékok (gyorsklikkes gyűjtőlapok, about: oldalak például, vagy időjárás, tőzsdei infók, értesítő figyelők, stb.) és az injektált scriptek is (fordítók, stb.)

De Tree-Style-Tabs-ra van Chrome-os kiegészítő? Nem, mert technikailag lehetetlen.
Bármilyen oldalsáv módosításra vagy létrehozásra van Chrome-os kiegészítő? Nem, mert technikailag lehetetlen.
A már meglévő eszköztárak módosítására, részletes állapotsáv és folyamatsáv létrehozására van Chrome-os kiegészítő? Nem, mert technikailag lehetetlen.

Olyan könyvjelző kiegészítő van, ami kibővíti a könyvjelző funkcionalitást keyword, tags, description, visited date, modified date oszlopokkal? Nincs, mert technikailag lehetetlen.

És olyan kiegészítő (akár injektált scriptes) van, ami működik belső lapokon vagy módosítja a belső lapokat? Nincs, mert technikailag lehetetlen. Még olyan sincs, ami a Chrome Web Store oldalán működik.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2013.11.12. 11:42:16

@penge™: Azért is mondtam, hogy sok kényelmi funkció hiányzik még belőle, amik egy része technikai korlátok miatt soha nem fog belekerülni.

Ám az is várható volt, hogy egy idő után annyira domináns lesz a Chrome, hogy a Prestora fejlesztő már egyre kevésbé fog tesztelni.

Tehát a régi egyértelműen jobb volt, de érthető, hogy az Opera nem akart olyan óriási energiát fektetni a kompatibilitás "követésbe". Reménykedjünk, hogy az így felszabaduló kapacitást az új Opera funkcionalitásának növelésére fordítják.

(Egy másik komoly előny, hogy a HVG/Tech Chrome-bővítmény ajánlatait most már Operán is tudom használni.)

Tehát én inkább "előre menekülök", és várom, hogy belekerül minden a régiből, ami technikailag lehetséges. Én is tudnám sorolni, mi kellene, de az előnyök részben kárpótolnak.

Dzsini 2013.11.12. 16:54:46

Hihetetlen, hogy még mindig nem untátok meg a feldobált labdák lecsapkodását :)

Huginn · http://agartha.hu 2013.11.12. 18:28:48

Én már nyáron váltottam Opera 12-ről... Firefoxra. :-]

ata4100 2013.11.12. 21:13:36

Szerintem meg itt mindenki elvonatkoztat attól, hogy az Opera 12 nem ajánlja fel magától a váltást. Kapásból tudok mondani 4 ismerőst aki nem is tudja a mai napig, hogy létezik az új chrome alapú Opera, nem volt kedvem megemlíteni. Szóval jah, poweruser meg minden de sztem az még az Operán belül sincs 50% on sem, szvsz, azért ilyen magas az aránya mert csak.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.11.12. 23:40:50

nincsenek könyvjelzők... emberek! nincsenek könyvjelzők!!! mit akarunk így? legalább 5 ismerősömnél csak azért nem tudtam lecserélni a régit, mert bár rohadtul nem power userek, de jelentős mennyiségű kedvencekkel bírnak..

"...de érthető, hogy az Opera nem akart olyan óriási energiát fektetni a kompatibilitás "követésbe". Reménykedjünk, hogy az így felszabaduló kapacitást az új Opera funkcionalitásának növelésére fordítják. "

ezt a mondatot hányszor hallottam, istenem... és mennyi de mennyi nem valósult meg belőle az elmúlt hónapokban.... 4 főverzió és szinte 0 fejlesztés..

apropó egérmozdulatok... tényleg olyan hatalmas nagy munka ezzel a felszabadult hatalmas erőforrással, hogy a 8 lehetséges irányhoz hozzá tudjunk rendelni 20-30 alapvető funkciót? minden egyes oldalbetöltésnél epilepsziás rohamom van úgy rángatom az egeret...

royal fröccs 2013.11.13. 08:01:44

Nem lehet valahogy a cache méretét szabályozni? Pár óra után nekem már 300 mega fölött volt...

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.13. 08:59:05

@ap:
Szerintem azt már tisztáztuk, hogy a fejlesztést nem verziószámban mérik, hanem időben.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.13. 11:15:31

@Nekomajin: Meg azt is, hogy minél sűrűbben adnak ki verziókat, annál több idő megy el a kitesztelésre. De átlagjózsi örülhet, mert 2-5 hónappal előbb megkapja xy fícsört.

graycivil 2013.11.13. 13:40:04

@ap: "nincsenek könyvjelzők... emberek! nincsenek könyvjelzők!!!"

Jogos. Ha egy mezei felhasználó az új Operába botlik, akkor könnyen visszariadhat a beépített könyvjelző hiánya miatt. A statisztikát kevésbé javítja, hogy egy kis munkával simán importálhatók az O12 könyvjelzői a Bookmarks Manager-be, és ez szerintem kényelmesen is használható. De pont az ilyen "trükkök" szükségessége miatt nem tudott az Opera nagyobb teret nyerni korábban.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.13. 14:09:24

@penge™:
Ez nem változtat azon, hogy a verziószámnak semmi köze a kiadás üteméhez meg a fejlesztés sebességéhez. Az csak egy szám. Néhány megrögzött useren kívül mindenki leszarja.
Ha a jelenlegi Dev-et 15.4-nek hívnák, akkor mibe kötnél bele?

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.11.13. 17:46:01

@Nekomajin: szerintem meg az eredményt a erőforrás/idő/fejlesztés trió adja meg, márpedig ezzel a hatalmas felszabaduló erőforrással ennyi hónap alatt elég sovány eredményt sikerült produkálni... megkockáztatom, a presto motorban nagyobb léptekben haladtak a változtatásokkal/fejlesztéssel mint most a blinknél, úgy h akkor kevesebben dolgoztak rajta

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.11.13. 17:47:43

@graycivil: megnéztem azt a manager-t hát... inkább hagytam... nem opció, nem olyan mint pl egy smartrss

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.13. 19:50:11

@ap:
Az teljesen jogos, és egyébként szerintem is haladhatnának gyorsabban, de ezt a verziószámos mantrát tényleg felejtsük már el.
Az egyetlen mentségük az, hogy lehet, hogy a háttérben egyszerre sok funkción dolgoznak, csak még nem értek be a tesztelésre sem. Szerintem most vagyunk azon a határon, amikor ez eldől. Az ugyanis teljesen életképes dolog, hogy a szeptemberben nagyobb erőbedobással kezdtek fejleszteni, de azoknak azért lassan már be kéne érni. Viszont azt bíztató jelnek tartom, hogy egy hete már nem jött ki új build, mert szerintem ez azt jelenti, hogy valami nagyobb kaliberű dolgot kapunk. Aztán majd meglátjuk, hogy így lesz-e. További bíztató dolog, hogy Blazej azt írta pár napja, hogy azt, amin most dolgoznak, nem akarják tovább csúsztatni, mindenképpen bele akarják még tenni a 19-esbe.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.11.13. 19:58:08

@Nekomajin: nem vagyok pesszimista de az eddigieket figyelembe véve, amikor vmit nagyon vártunk mert nagyon úgy nézett ki akkor sosem kaptunk semmi értelmeset... a nagy dolgok mindig úgy jöttek h váratlanul..

egyébként nem lenne bajom a nagy dolgok késésével, ha azt látnám h a pár órás fejlesztések rohamtempóban valósulnak meg... url a címsorban, customizálható egér és bill irányítás, és még vagy egy tucat ilyen rém egyszerű dolog...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.14. 00:52:45

@Nekomajin: Akkor abba kötnék bele, hogy lassú a fejlesztés és nem tudtak felmutatni értékelhető változást. De legalább akkor nem tettették volna, hogy mekkora királyság már ez a verziószámosdi.

"de ezt a verziószámos mantrát tényleg felejtsük már el."

Kíváncsi vagyok mit szólnál, ha innentől pl. az autógyártók is úgy adnák ki az új szériát, hogy egy centit nem változott még a kasztni meg semmi (nemhogy a belső), csak került a régibe pl. egy bőrüléshuzat és már Audi A8 helyett Audi A9-nek hívnák és így tovább.

@ap: "pár órás fejlesztések rohamtempóban valósulnak meg... url a címsorban, customizálható egér és bill irányítás, és még vagy egy tucat ilyen rém egyszerű dolog... "

Így van. Ez még egy 1-fejlesztős garázsprojektnél is így szokott lenni többé-kevésbé. Nehogy már egy ekkora cég mentségeket keressen, hogy mire miért nem volt idejük.

Teddy Beer 2013.11.14. 08:05:48

@penge™: az opera még elérheti a garázscég szintet.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.14. 09:16:38

@penge™:
Egyrészt pont leszarnám, hogy minek nevezik az Audit, másrészt EPIC FAIL volt a hasonlat, mert az A8 nem verziószám, hanem osztály megjelölés.

Teddy Beer 2013.11.14. 09:36:32

@Nekomajin: Audi A8 Leatherman version

MosoMasa 2013.11.14. 13:33:30

@penge™: "Kíváncsi vagyok mit szólnál, ha innentől pl. az autógyártók is úgy adnák ki az új szériát, hogy egy centit nem változott még a kasztni meg semmi (nemhogy a belső), csak került a régibe pl. egy bőrüléshuzat és már Audi A8 helyett Audi A9-nek hívnák és így tovább."

Hát ez leginkább csak azoknak érdekes, akiknek több a pénzük mint az eszük, és kizárólag sznobizmusból veszik a legújabb, márkás cuccokat. De azok meg meg is érdemlik.

Cawington 2013.11.14. 15:57:15

Azért biztos meglepődtek az operánál is, hogy ezért a hulladékért ennyi díjat kapni. Még mindig a hatás alatt vannak mert sehol semmi...

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.11.14. 16:25:57

@Cawington: Annyira megörültek a díjnak, hogy azóta nem is adtak ki semmit. Ezzel szerintem le is lehet tenni arról, hogy az Opera 19 még idén a stabil ágba lépne.

MosoMasa 2013.11.14. 20:25:19

@Med1on: Hát előtte is leginkább a chromium frissítéseit adják be mint csoda.
Meg néhány hót értelmetlen dolgot.

Imurai 2013.11.15. 17:02:29

Néha azért elgondolkozok, hogy "Bmeg, és még mi vagyunk a RAJONGÓK!" Azért üt ez a lelkesedés, ami belőletek árad, komolyan :D

Teddy Beer 2013.11.16. 10:33:26

@Imurai: Ez globális folyamat és nem mellesleg az opera megérdemli a fikát.

Imurai 2013.11.16. 18:14:14

@Teddy Beer: Meg, de ennyire azért nem. Meg egyébként a gentleman lábbal szavaz...

Kondéros 2013.11.16. 19:40:05

"Byazrov.com
• 7 days ago

Now even Internet Explorer 11 has a side bar.
Opera, why did you kill everything we loved about you?

BK Mod Byazrov.com
• 5 days ago

That's right IE has side bar, but browser does not have to be complicated to be useful. Also it might be bit awkward view, yet supporting side panel will no longer make Opera unique."

Szerintem leszűrhető, hogy a büdös életbe nem lesz panel
Nekem kb. a jövőbeli panel lehetőség volt az utolsó kapaszkodó, de most már nyugodt szívvel költözködhetek foxra.

házelnök 2013.11.16. 20:09:47

Melyik böngészőben lehet egy gomb megnyomásával változtatni az oldal méretét?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.16. 20:50:18

@Kondéros:
Csak a korrektség kedvéért, ennek a beszélgetésnek az lett a vége, hogy több ötletük is van a vízszintes hely kihasználására, és lehet, hogy valamilyen formában lesz oldalsáv is.
Ez pedig jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy a 15 Next kiadásakor azt mondták, hogy nem lesz oldalsáv.

Dzsini 2013.11.16. 20:58:19

@Nekomajin: mondjuk a füleket oldalra rakni... hmm, nem is rossz ötlet, vajon melyik böngésző fogja végre észrevenni, hogy vízszintesen több hely van, mint függőlegesen?

Dzsini 2013.11.16. 21:35:22

(Csak zárójelben - befutott az IE11 a gépre, én nem tudom milyen "új" oldalsáv van benne, ránézésre Win7 alatt tök ugyanolyan, mint a 10 (és a 9) volt... viszont eszembe jutott, hogy két-három éve mekkora divatja volt az ezerféle böngésző benchmarknak, meg ilyen-olyan sebességmérőknek, és a virtuális kinek-van-nagyobb hasonlítgatásoknak, meg hardveres gyorsításos hisztiknek - aztán valahogy csak túllépett rajta a világ)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.16. 23:08:26

@Dzsini:
A fülek oldalra rendezése szerintem kezdetektől fogva szerepelt a tervek között. Persze ez csak az én megérzésem. Viszont ebben a beszélgetésben konkrétan az oldalsávról volt szó. Egész hosszú beszélgetés volt arról, hogy mire jó az oldalsáv, és a végén írta Blazej, hogy majd meglátják.

Egyébként ettől teljesen függetlenül, mióta költözött a blog, egészen normális kommunikáció folyik. És ez nem azt jelenti És ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenki a fejlesztőknek nyal, de a trollok kikoptak.

MosoMasa 2013.11.17. 09:36:23

@Nekomajin: Tök felesleges az oldalsáv, építsük csak nyugodtan függőlegesen a böngészőt.
www.neowin.net/forum/uploads/monthly_07_2011/post-119000-0-76108100-1311283846.jpg

Teddy Beer 2013.11.17. 10:31:49

A 12 alatt az F4-re miért nem oldalsáv jön? Az egész képernyőt eltakaró verzió nagyon tré és az m2 fülkezelése bugos.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.17. 18:30:16

@Teddy Beer: Kapcsold át floating (lebegő) módról jobbra vagy jalra rendezettre.

Troublemaker (törölt) 2013.11.17. 22:23:42

Szerintem most hogy "van" könyvjelzősáv és egy primitívebb gyorshívó így már egész használható. És tényleg sok oldal most teljesen normálisan működik ami a 12-es verzióval problémás volt... persze a chromeium motor teszi mindezt:/

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.18. 01:04:16

@Troublemaker: Az igények különböznek. Csak akinek ennyi elég a boldogsághoz, az miért várt ennyi évet? Már 2008-ban is használhatott volna Chrome-ot. Valami oka csak volt, hogy 5 évig kitartott mindenki az Opera mellett...

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.18. 09:11:46

@penge™:
Ez így nem igaz. 2008 óta is sokan váltottak Operáról más böngészőre.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.11.18. 12:47:42

@Nekomajin: Úgy értettem, hogy mindenki, aki kitartott, de ennek ellenére most bőven elégedett a jelenlegi Chrome-lite-tal.

Akkor mondom úgy, hogy az Opera reszponzívabb és gyorsabb volt, mint a Chrome és tudásban és testreszabhatóságban vetekedett a Firefox-szal, a beépített funkcióknak köszönhetően viszont mindezt egységesebben és egymással együttműködőbben tette.

Hogy kinél melyik irányba billent jobban a mérleg, az már egyéni preferencia.

Voltak, akiknél a sebesség és a reakcióidő volt a legfontosabb és nem használták ki az Opera teljes funkcionalitását. A skála ezen oldalán lévők közül valóban váltottak Chrome-ra vagy Yandexre, de néhányan még IE9+-ra is.

És voltak, akiknél a funkcionalitás és a testreszabhatóság volt a legfontosabb és bár értékelték (volna) a sebességet és a reakcióidőt, de inkább ezt áldozták be a funkciók oltárán. A skála ezen oldalán lévők közül pedig normál eloszlásban a kompatibilitási problémák* miatt szépen lassan szállingóztak el a userek Firefoxra.

* Kompatibilitási problémák, amik mindkét oldalt kisebb-nagyobb mértékben érintette. Mértékétől függően itt is egyéni preferencia volt, hogy az volt-e a nagyobb kompromisszum, hogy n+1 gyakran használt weboldalra külön böngészőt használt a user, vagy az, ha inkább lemondott az Operáról és egy böngészőt használt, ami "mindennel" kompatibilis volt.

Engem azért érint nagyon érzékenyen, mert én középen helyezkedtem el, aki számára egyaránt fontos volt a funkcionalitás (90%-ban kihasználtam a teljes tudását, ezzel szinte az összes itteni "Én Operám" post írójától jobban kihasználtam úgy, hogy sok esetben már ők is power usernek számítottak.

És a reakcióidő is kiemelt fontosságú volt, ezért is láttam hatalmas potenciált a Chrome-ban megjelenésekor, mert arra számítottam, hogy mivel a Google áll mögötte, vagy olyan tudásra hozzák fel, mint az Opera, kompatibilitási problémák nélkül, vagy olyan szinten és mélységben bővíthető lesz, mint a Firefox, a lomhaság nélkül.

Hol találok én még egy olyan böngészőt, ami pótolni tudja a régi Operát?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.11.18. 13:24:47

@penge™:
Sehol, de szerintem ezt párszor már megbeszéltük.

Troublemaker (törölt) 2013.11.19. 18:12:52

@penge™: Én Chrome-ról váltottam Operára 2011 végén , emlékszek akkor még a 11.6 körüli verzió volt a legújabb. Pár hónap alatt rájöttem hogy sokkal jobban szeretem mint a fapados és túlságosan is egyszerű Chrome-ot. Valami komolyabb browsert akartam. 2012-ben végig operával neteztem. Arra is emlékszek hogy tavaly július körül jelent meg a 12-es verzió. Jelenleg nekem a 12-es és a (most már) 18-as is telepítve van. Továbbá használok még Sr ware iront. Szerintem amúgy az opera 18 is és az iron is jobb a chrome-nál. Az iron azért mert egy csomó fölös dolgot kiszedtek belőle.

MosoMasa 2013.11.21. 21:11:02

@Troublemaker: "sokkal jobban szeretem mint a fapados és túlságosan is egyszerű Chrome-ot." ---> "... az iron is jobb a chrome-nál. Az iron azért mert egy csomó fölös dolgot kiszedtek belőle."

Azért itt érzek némi ellentmondást.

Edorn · http://darkrpg.hu 2014.02.12. 12:57:01

@penge™: "Ezért is dolgozom egy Opera 12-ről Firefoxra átállást segítő dokumentáción, mert a 12 használata egyre fenntarthatatlanabb, mert szépen lassan megszűnik majd az a minimális támogatás is."

Sikerült megcsinálni? nagyon kíváncsi lennék rá. Vagy bármire ami kicsit is helyettesíthetné a régi Operát. Jobban mint a mostani nagy alapböngészők.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2014.02.14. 07:47:09

@Edorn: Nem lett belőle semmi. Részben azért, mert a Mozillának nem volt olyan, mindenki által szerkeszthető felülete, ahol lehetne csinálni egy operabrowser.wikispaces.com/Features oldalhoz hasonló kialakítást. Valamint később további bővítéseknek fenntartani a lehetőséget. Pl. aloldalak nagyobb, komolyabb kiegészítők screenshotos, benyilazós elemzéséhez, about:config, userContent.css, userChrome.css buherálások, stb.
süti beállítások módosítása