Magyar Opera

64-bit build és Core verziófrissítés: HTML5 Drag and Drop, CSS Animations, CSS 3D Transitions és Out of Process Plugins (b1351)

A fejlesztők mégis kiadták egy napon az RC1-gyel a csodafegyverüket, az idei év legnagyobb durranását, egy olyan Wahoo buildet, amelyben egyesül az összes várva várt fícsör, leszámítva a D3D-s hardvergyorsítást. Vegyük is sorra, de előtte, a bővebb technológiai elemzés itt található.

HTML5

A mai build egy kezdeti HTML5 Drag and Drop támogatást mutat be, amely lehetővé teszi, hogy a weboldalak elemeit és a szövegeket mozgassuk ide-oda, valamint az operációs rendszer fájljait a böngészőbe húzzuk, valamint onnan ki az asztalra vagy az intézőbe.

Ahogy minden új funkció bemutatásakor lenni szokott, jelenleg még számos bug található az implementációban és különböző korlátozások vannak. Például nem tudunk külső alkalmazásokból illetve külső alkalmazásokba fájlokat húzni. A fejlesztők készítettek egy külön fórumtémát a HTML5 Drag and Drop számára ahol láthatod az ismert hibákat folyamatosan frissítve, megvitathatod a bugokat és általános visszajelzéseket írhatsz.

A fent említett bugok miatt előfordulhat, hogy néhány demó sem működik megfelelően. De ennek az is lehet az oka, hogy jelenleg még a specifikáció is fejlesztés alatt áll, azaz nem végleges. Éppen ezért az implementáció fejlesztése még nem ért véget, folyamatosan tesznek hozzá, vesznek el és javítanak (itt gondolom finoman arra céloznak, hogy ne nyafogjon senki a fejlesztői blogon, mint a Websockets-nél - a szerk.).

CSS3

A mai buildbe a CSS Animations kísérleti támogatása is belekerült, amellyel különböző módon animálhatjuk CSS segítségével weboldalunk elemeit, illetve effekteket adhatunk neki és a Transitions-nél jóval szélesebb lehetőségek állnak rendelkezésünkre.

De ha már szóba került, a CSS Transitions támogatás is frissítésen esett át. Valamint a renderelési problémák is orvosolva lettek. Frissítve lettek a színátmenetek, engedélyezve lett a transition a háttér pozíciókban, box shadow-ban és további tulajdonságokban, enabled transitions on background positions, box shadows és több lépésben is definiálhatjuk mindezt.

64-bit és Out of Process Plugins

A végső nagy frissítés az OOPP-t érintette, amellyel a szemfüles tesztelők először a korábbi Labs buildben találkozhattak. Azok kedvéért, akik nem tudnák, mit takar, két előnye is van. Egyrészt, mivel a beépülők külön processzként futnak mostantól, ez a stabilitás és a biztonság új szintjét nyitja meg az Opera előtt. Biztonság, mert a az Adobe termékek (nevéhez hűen), olyan biztonságosak, mint egy 100 emeletes vályogház és stabilitás, mert az összeomlások, fagyások és memóriaszivárgások legtöbbször valamelyik beépülő (főleg Flash) miatt vannak. A második előnye pedig, hogy így végre Windowsra is eljutott a natív 64 bites változat, amit többek között az is hátráltatott, hogy a 64 bites böngésző enélkül nem tudja futtatni a 32 bites beépülőket. Pár hónapja még 64 bites Flash sem volt, csak béta, Silverlight pedig még ma sincs. Nem beszélve a többiről.

A Mac felhasználók számára rossz hír, hogy csak 32-bites unibin build érthető el, mivel feltehetőleg még nem volt elég stabil a 64 bites változat ezen a platformon.

Ismert hibák:

  • DSK-359770 Out of Process Plugins fülekkel kapcsolatos fagyásokat okoz (leginkább indításkor)
  • HTML5 Drag and Drop fejlesztése folyamatban, nem 100%-os
  • HTML5test.com fagyást vagy egyéb problémákat okozhat Mac-en
  • OTW-8246 A 64 bites változatot nem támogatja a Google+ (browser sniffing)

Változások listája:

  • Számos összeomlás javítás
  • Frissített fordítások
  • Out-of-process plug-ins támogatás
  • 64-Bit támogatás Windows-on és Mac-en
  • tab/window extensions API javítások
  • CORE-11806 HTML5 Drag and Drop kezdeti támogatás
  • CORE-32938 Stream funkció engedélyezve a multimedia cache-ben: a média fájlok streamelődnek ahelyett ,hogy a lemezre töltődnének (végre lesz értelme ennek a beállításnak? - a szerk)
  • CORE-39801 A kiegészítőket .zip-ként értelmezte amely mentés után megváltozott, elrontva a fájlnevet
  • CORE-43563 Fagyás wrap=off tulajdonságú absolute positioned szövegmezőn, ha az egy auto overflow-os block elem mellett volt
  • CORE-43253 window.close-nak sikertelennek kellett volna lenni, ha az ablakot nem script nyitotta meg
  • CORE-31587 Átirányított linkek nem látszottak látogatottnak a munkamenetek között
  • CORE-43828 Unite alkalmazások eltűntek, ha az opera:unite indítása sikertelen volt
  • CORE-44162 Újraindítás után elfelejtette a haladó letöltés beállításokat
  • CORE-42880 A GIF animációk a negyedik képkocka után leálltak Operában (más böngészőkben nem)
  • CORE-38059 CSS Transitions implementáció frissítése és CSS Animations támogatás
  • CORE-43149 Facebook chat lista visszagördült az oldal tetejére
  • DSK-337216 MIME types kiterjesztése, hogy több támogatott formátum legyen társítható Operához Linux/FreeBSD alatt
  • DSK-335820 Az Opera lecserélte a létező mentett fájlokat figyelmeztetés nélkül, mikor a a fájlnév mezőben nem szerepelt a fájlkiterjesztés Windows alatt
  • DSK-340710 Új fül gomb rácsúszott az Extender menü gombjára, amely ezáltal nem volt kattintható, ha a fülsáv oldalra volt rendezve
  • DSK-358079 Javítva a címsáv villogása, mikor a Personas aktív és az Opera ablak aktiválódik vagy deaktiválódik

Core változások listája (lefordítatlanul):

  • CORE-43633 Some elements are rendered into the BackgroundImage buffer twice
  • CORE-41942 Support structured cloning and Transferables
  • CORE-39204 Make a leading BOM (Byte Order Mark) authorative (overriding HTTP)
  • CORE-40113 XSLT variable reference in secondary sort key throws error
  • CORE-43888 Pseudo Element is not removed from DOM after removing a class that was required for it
  • CORE-43552 Absolute positioned box with auto margin-top and explicit top,bottom, margin-bottom is misplaced
  • CORE-43529 Drop XML (application/x-www-form+xml) form encoding
  • CORE-43886 Correctly support TypedArray(TypedArray array)
  • CORE-43926 Follow spec for String.prototype.split(undefined)
  • CORE-35305 x-mac-ukrainian not supported
  • CORE-34488 Expose buffered ranges in
  • CORE-43223 HTML DOM changes made to <foreignObject> in svg document through script are not visible
  • CORE-27622 Don't fire timeupdate if a timeupdate handler is still running
  • CORE-43284 Unusual network event sequences on some requests in beetle.de
  • CORE-42398 Update scope WidgetManager service to include recent changes: update details, more debug info
  • CORE-44089 Codecademy.com: getComputedStyle font-size of element with pointer-events rule fails
  • CORE-44131 dropzone does not work over inline box children
  • CORE-43116 <link>ed stylesheet with @import moves floated objects out of container on load, reload, refresh
  • CORE-43481 Do not paint default document background under image objects such as svg (the background should be transparent)
  • CORE-37602 Keyboard navigation cannot get past a cleared element following a floated object
  • CORE-44107 E.dataset locks if Object.keys is applied before E.setAttribute
  • CORE-44093 <input> attribute size default != 20
  • CORE-43804 Canvas fillText incorrectly centers text when using font outlines
  • CORE-44280 Surrogate pairs should not work in CSS escape sequences
  • CORE-24242 Remove readystatechange events for SCRIPT element: fixes on Facebook, tripadvisor, Bing, Google Maps etc.
  • CORE-42999 Unable to login via vkontakte.ru social plugin - window.close after document.domain
  • CORE-43390 setAttribute('dir') resets selection, position in inputs: Unable to select some text on Twitter
  • CORE-35849 Submit event wrongly fired BEFORE client-side validation in HTML5 forms
  • CORE-44214 Geolocation oldaltulajdonságok megváltoztatásával kapcsolatos összeomlás

Letöltés (Opera 12.00 b1351)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr414341578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janihunk 2012.03.26. 17:50:27

Miért omlik össze megint a beágyazott videó? Úgy értem ha görgetek az oldalon mozog a yutub vidi is meg a széle is más lesz meg stb..

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.26. 18:15:11

@janihunk: Passz, nálam eddig még nem omlott. De az OOPP még fejlesztés alatt áll, szóval bármilyen, beépülőkkel kapcsolatos bug előfordulhat.

sanyix 2012.03.26. 18:16:29

És akkor most az oopp-al tud 64bites opera 32bites plugint használni?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.03.26. 18:16:35

Ez lenne a nagy durranás? Még csak füstje sincs. Sajnos ez kevés, max felzárkózás. De örülünk *művigyor*

sanyix 2012.03.26. 18:18:43

"Extension Unsupported: texture_float" ezt is vajon mikor oldják már meg...

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.03.26. 18:29:59

Az összes várva várt funkció kapcsán: hol van az Opera Reader, meg az a kamerás "vacakolás"? :D
Amúgy jó lenne ez, de még mindig az alfa meg a béta szint között van, gondolom nem véletlenül...

Worlon 2012.03.26. 18:35:10

64-es elején szépen ment, aztán feltettem az általam használt 4-5 Kiterjesztést, és onnantól az indulásnál meg is fagy az egész Opera. Megint csak nem csalódtam -SAJNOS- az Operában.

Ez még mindig igen csak Pre-Alpha verzióban van.

fatal 2012.03.26. 18:35:56

Természetesen ebben is benne van a pure virtual call, pedig mintha egyszer már javítva lett volna.

janihunk 2012.03.26. 18:47:13

@penge™: A 1328-build-el semmi ilyen gond nincs, meg az előzőekkel sem már. Ebben megint vissza tért. Na mind1 majd felteszem a következő build-et hát ha jó lesz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.26. 18:58:23

@Med1on: Az Opera Readernek én is örülnék, de be kell látni, nem fogja megváltani a világot. Nem fognak hirtelen átállni erre, szóval többre mennek, ha sikerülni a W3C által valami szabvánnyá tenni. Akkor talán megszűnnének a 30+ scripttel teletűzdelt könyvolvasó oldalak, ahol egy nagyobb tartalom válaszképtelenné teszi a böngészőt: www.scribd.com/doc/17308411/Physics-Concept-and-Connections-Book-Two-0772529388

Imurai 2012.03.26. 19:37:28

esik-kel, de már nem annyira, mint annó

Mr. Moody (törölt) 2012.03.26. 19:40:46

@fatal: Emiatt használhatatlan is nálam ...

franatixx 2012.03.26. 22:01:31

>Egyrészt, mivel a beépülők külön processzként futnak mostantól, ez a stabilitás és a biztonság új szintjét nyitja meg az Opera előtt.

Ez azért az alfák után kicsit viccesen hat. Mondjuk lehet új szint az alagsor alatt is, végül is a megfogalmazás arra is illik :P

>olyan biztonságosak, mint egy 100 emeletes vályogház és stabilitás, mert az összeomlások, fagyások és memóriaszivárgások legtöbbször valamelyik beépülő (főleg Flash) miatt vannak

Nem elvitatva az Adobe programozóinak inkompetenciáját, a többi böngésző alatt azonban érdekes módon nagyságrendekkel kevesebb gond van a flash-el. Szóval van egy olyan sanda gyanúm, azokban a "feature"-ökben az Operások keze is benne van ám (ki tudja a plugin containerjük mit és hogyan csinál).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.26. 23:04:44

@franatixx: 1. Kimondtad a kulcsszót: alfák

2. Arra nem gondoltál, hogy ha a magas piaci részesedésű böngészőket nem tartanák szem előtt, akkor az Adobe le is húzhatná a redőnyt, vagy legalábbis kukázhatná a Flash-t és kár akár egyetlen fejlesztőt is azért fizetni? Szóval azért gyúrnak a szimbiózisra mindkét oldalon, míg Opera esetében ez a szándék csak az Opera oldaláról volt meg.

Szarból nem lehet várat építeni. Amíg Macromedia volt, addig Operában volt a legstabilabb a Flash, leszámítva azt a pár apró kompatibilitási problémát (mint például, hogy a hangerőszabályzó vagy a fullscreen gomb nem működött pár helyen). De nem fagyott, nem rajzolt görgetés közben, nem leakelt, nem omlott.

Tudod háromfajta embertípus létezik.
1. Aki folyamatosan panaszkodik a kátyús utak miatt, de továbbra is Ferrarit használ, majd féltengelyt és lengéscsillapítókat cserél fél évente.
2. Aki azt mondja "kapjátok be" és traktorra cseréli a Ferrarit, ezzel szarul de büszkén (mivel lassabb és nehézkesebb neki is) beint a nagyobb hatalomnak.
3. Aki hatalom hiányában öngyilkos merénylőként belehajt egy TNT-vel megrakott Ferrarival az országházba, mikor éppen üléseznek.

Remélem érthető a hasonlat. Az Opera választhatja, hogy foltoz az Adobe hülyeségei után, ami kis cég lévén nagyobb érvágás számára, mint a nagyok számára, ráadásul a fent említett optimalizációs problémák miatt piaci jelentéktelensége miatt neki kell a "legtöbb szemetet" söprögetni az Adobe után. Választhatja azt, hogy leszarja és a lehető legjobb alternatívát kínálja traktor helyett (ez az OOPP, ami ha omlik nem viszi magával a böngészőt, ha pedig leakel, kilőhető, szintén böngészőkilövés nélkül). Valamint választhatja az "öngyilkos merénylő" útját is, amit gazdasági értelemben kell érteni. Ez a ballot screen óta tudjuk, hogy nem túl jó marketingstratégia. Egy alapító tag lemondásába került.

A_G_A 2012.03.26. 23:05:24

Némi bulvárhír is kellene már ide, pl ez: weblogs.mozillazine.org/asa/archives/2012/03/the-end-of-support-f.html
Röviden, FF dobja a támogatás XP SP1-től visszafelé, és az egyik fejes náluk (Dotzler) Operát javasol helyette.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.26. 23:24:32

@A_G_A: Azért kíváncsi lennék, miben változna az Opera technikailag, ha dobná még az XP támogatását is, csak Vista és felfelé támogatna. A tippjeim

1. Minimum 20%-kal kisebb telepítő.
2. Átlagban 1,5x gyorsabb snapshot és release sűrűség.
3. Átlagban 2-3x kevesebb bug 1,5x-es release sűrűséggel számolva.

Persze az is lehet, hogy túl részrehajlóan ítélem meg és csak nekem vannak nagyon a bögyömben a korábbi Windows-ok, főleg mikor ránézek a winsxs nevű mappa méretére...

De mindenesetre figyelemreméltó, hogy Operánál jóval nagyobb cégek, jóval nagyobb programozóbázissal folyamatosan kukázzák a régiek támogatását, míg az Operánál fórumos petíciót gyűjtenek a Win98 támogatásért is.

franatixx 2012.03.26. 23:40:44

@penge™: 1. Jó persze, értelemszerűen nem gondoltam komolyan. De azért mindenesetre ezen még kurva sokat kell gyúrni mert jelenleg pont az ellenkezőjét tudja ez az OOPP mint ami a lényege lenne.

2. Persze, értem én hogy nincs olyan partnership az O/A és az Adobe között mint mondjuk a Google és az Adobe között, de az azért kicsit böki a szemem hogy az Operások szinte kizárólag csak a flashra mutogatnak akármi gond van vele kapcsolatban, holott mindenhol máshol azért relatíve elég jól működik. Még a FF-nál is pedig ők sem hűdenagy cég (még ha az elterjedtsége magasabb is jóval). Illetve várhatjátok a felhasználókat amíg egész egyszerűen nem képes ellátni az Operával komoly problémák nélkül a mindennapi feladatait.

Persze lehet neki mondani hogy itt meg itt állítsa be hogy csak kattintásra induljon a flash tartalom, meg hogy youtubeon lője be a HTML5-bétát (amit aztán ha kampó a sütijének/másik gép elé ül kapcsolhat be megint) és akkor csak minden 3. videó lesz flash alapú ami potenciálisan megdöglik, meg hogy a bekakilt plugin containert lövögesse ki kézzel, de a képedbe röhög és megy Chromeozni amit 2 kattintással feltesz és utána működik hibátlanul, flashestül mindenestül és soha többé rá sem kell néznie, naprakész flash-sel együtt. Őszintén szólva még én is így voltam vele pedig én még szeretem is/szeretni is akarom az Operát, de egész egyszerűen meguntam hogy folyamatos szívás vele böngészni, csak az nem megy rendesen ami leginkább kéne (FB, Google termékek, youtube).

Blogokat meg híreket olvasni tényleg szebb és jobb mint a Chrome de csak azért kétszer is meggondolom hogy elindítsak még egy böngészőt külön.

Dzsini 2012.03.27. 07:42:46

A külön folyamatként futó plugin direkt nem hajlandó külön processzormagon futni, vagy én feltételeztem rosszul, hogy ez a kettő együtt jár? Megpróbáltam affinitás-állítással szétültetni őket, de úgy befagyott, hogy öröm volt nézni :)

Emellett a 64 bites flasht sokkal nehezebben húzza el, folyamatosan esik-kel - sajnos az egész Opera, letiltottam, a sima 32 bites egész jól viselkedik.

Piera · http://asztal.blog.hu/ 2012.03.27. 10:22:28

ééééés ma reggelre 11.62 Final. Pont.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.27. 13:23:08

@Dzsini: 64 bites Flash plugin (nem vettem észre különbséget) és nem fagyott affinitás állításkor: i.imgur.com/pJz6y.png

Egyébként teljesen mindegy, jobb ha a Windows kezeli, mivel az Opera csak 1 magot tud használni, a Flash pedig többet is.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.03.27. 18:03:42

A fejlesztőknek még arra is volt idejük, hogy ilyen "pöpec képi effekteket" toljanak?! :D
www.kephost.com/images4/2012/3/27/98ib9csdg3a10o7orjhr.jpg
Természetesen XP alatt és ezzel a kiadással.

Dzsini 2012.03.27. 18:34:31

@penge™: érdekes, nálam amint szétraktam a 2 magra az Operát (mindig a 0. magon dolgozik), és a plugin wrappert (2. magra, az 1 és a 3 a virtuális magok - i5 processzor), 5 másodpercen belül hanyattvágta magát az egész Opera. Plusz amíg pedig nem tiltottam le az npsfw64 dll-t, addig azt használta, viszont esett-kelt, és nézegettem a szomorú lego-kockát... Sanda gyanúm, hogy érdemes lenne nulláról újrahúzni a Nextet is, már néhány build óta ezt pofozgatom. Mellesleg olyat se láttam még, hogy egy intenzív flash több magot használt volna, állandóan a 0. magot fárasztotta úgy, hogy az Opera is akadozott körülötte (fülváltás, stb.) - pedig többek közt a flasht is naprakészen tartom.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.27. 18:45:45

@Dzsini: Ami 1 magot használ az a Task Managerben 49-50%-on pörög, ellenben Flash videó lejátszásakor (még OOPP nélküli Operában) nem volt ritka a 70-80% sem. Ergo: mindkét magot használta, mivel 1 mag csúcsra járatása két magos processzornál 50%-ként jelentkezik.

Jail 2012.03.27. 18:50:56

Jupiá vissza értem:D
Kint voltam Izraelbe elég sokan használnak Operát:D

franatixx 2012.03.27. 19:42:34

@Med1on: Nem tettél fel véletlenül valami NIN-es témát? :D

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.03.27. 20:31:38

@franatixx: Majd megkérdezem mi történt a rendszerrel, mert haver küldte a képet.

Dzsini 2012.03.27. 21:49:55

@penge™: Külön kezelőben nézem, hogy melyik mag mennyire van leterhelve, nem az alap százalékokat nézegetem. És ahogy mondtam még nem láttam, hogy egy flash több magot is fárasztott volna akár Opera, akár IE alatt (a te meghatározásod szerint 25% lenne, mert 2x2 magos a processzor, hyperthreadinges).

Worlon 2012.03.28. 19:40:48

Ez a verzió nálam keresztbe-kasul kinyírja, összezavarja és fagyasztja a beépülőket. Iszonyat sokszor összeomlik, kifagy.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.28. 20:22:34

Hoppá! A legújabb Chromiumban (b129413) ugyanaz a cellakijelölési bug tapasztalható Spreadsheets-ben, mint Operában, amikor oldalra csúszik az aktív cella kék szegélye.

Remélhetőleg a Docs-ban fogják javítani, aminek az Operában is látható eredménye lesz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.29. 08:42:35

Egyébként csak nekem tűnik úgy, hogy túl érzékeny a húzásra? Vagyis bal gombbal kattintáskor ha az egér megcsúszik pár pixelt, akkor már új lapon nyitja a linket.

Dzsini 2012.03.29. 09:19:26

@penge™: Nem, ez nekem is feltűnt (még elemet is cseréltem az egérben, azt hittem az rosszalkodik), gondolom a drag and drop implementálás hatása, majd kikalapálják, vagy hozzászokunk a precíz klikkeléshez :)

Egyébként csináltam egy üres telepítést, és így már sokkal ritkábban esik hanyatt a 64 bites flash miatt a plugin wrapper, akkor például szinte mindig, ha rss-ből nyitok meg egy youtube videót.

beef 2012.03.29. 09:53:52

64bites érdekesen viselkedik.
Indításkor a lementett lapok hibátlanul betöltődnek, de bármi újat nyitok ott üres lap fogad és semmit nem tölt le.
Ezen csak az Opera bezárás (pure virtual call hibával) segít, persze ezt a legtöbbször 3-4x meg kell tenni és utána megjavul.
Természetesen a beépülő flashek nem gördülnek, de azt már megszoktam :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.29. 10:29:22

@beef: Egyszer olyannal találkoztam ezzel a 64 bites builddel, hogy "Looking up http://www.example.com" hibával nem töltődtek be random oldalak, mint például google.com, de például a magyaropera.blog.hu betöltődött. Egy böngésző újraindítás helyrehozta. De mintha valamikor régen lett volna már hasonló.

MosoMasa 2012.03.29. 12:42:56

Fosch ez még nagyon.
süti beállítások módosítása