Magyar Opera

Up North Web 2011: gyors áttekintés

Majdnem pontosan egy évvel a tavalyi, hagyományteremtőnek szánt sajtótájékoztató-bemutatkozó Opera-nap után ma sikeresen lezajlott a második ilyen összejövetel. A helyszín ezúttal is Oslo volt. Később kicsit részletesebben is bemutatjuk majd az egyes termékeket, mostani cikkünkben csak egy gyors áttektintéstre vállalkozunk, annál is inkább, mert még nincsenek feltöltve a rendezvényen készült videók. Mivel személyesen nem tudtunk jelen lenni, ezért csak más, nálunk szerencsésebb blogírókra tudunk támaszkodni.

Egy hasonló horderejű (Opera mércével mérve) eseménytől azt várja az ember, hogy sok, és jelentős újítást hoz. Szerencsére nem is kellett csalódnunk, hiszen számos bejelentés hangzott el, köztük olyanok, amire már régóta várunk.

Kezdeném azokkal, amit már bármelyik Android tulajdonos akár személyesen is kipróbálhat. Ez pedig nem más, mint a mobilos Operák legfrissebb verziói, az Opera Mini 6.5 és az Opera Mobile 11.5. Ahogy azt már az asztali változatban is megtapasztalhattuk, a 11.5 nem hoz túl sok újítást.

Elsősorban a Presto motort frissítették 2.9.201-re, ami majdnem megegyezik a legutóbbi PC-s előzetessel, de egy fontos elem, a Ragnarök nevű HTML5 feldolgozó kimaradt belőle. Ennek ellenére a népszerű HTML5-ös tesztoldalon 295+9 pontot kap. Ezen felül némi felhasználói felületbeli módosításokat kapott, például itt is megjelent a címsorbeli csillag az oldal gyors könyvjelzőzéséhez. Ezen túl mind a Mobile, mind a Mini kapott egy aloldalt, ahol megnézhetjük, hogy a Turbó funkció mekkora adatforgalmat spórolt már meg nekünk.

Bár a mobilos böngészők egyre népszerűbbek, és a Mobile sosem állt rosszul ezen a téren, az Operások érdeklődésének homlokterébe mégis az Opera 12 alfája került. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően az Opera bejelentette, hogy a 12-es verzió tartalmazni fogja a hardveres gyorsítást, mindezt WebGL támogatással karöltve. Némi üröm az örömben, hogy ezt kipróbálni csak csütörtöktől tudjuk, akkor jelenik meg ugyanis az első publikus változat.

Nem csak ez volt az egyetlen újítás. A The Register jelen lévő újságírója szerint a friss jövevény újraírt JavaScript motort, javított témázhatóságot és még több funkciót kapott - utóbbi mibenlétét nem közölték. Ezen felül megemlékeztek az új olvasó módról, ami leginkább a Safariból lehet ismerős. Ez arra jó, hogy a honlap tartalmát a háttérbe szorítva csak és kizárólag az általunk olvasott cikkre fókuszálhassunk. Állítólag elég impresszív lett a demonstráció, majd meglátjuk, ha megjelennek a videók is.

Egyelőre ennyit a nagy eseményről. Te azt kaptad, amire számítottál? 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr13295572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bencsi89 2011.10.11. 19:21:39

Ezt a Reader nagyon irigyeltem a Safariból, kíváncsian várom. :) (tudom, hogy van erre kieg, de nekem nem jön be.)

Teddy Beer 2011.10.11. 19:39:43

@Bencsi89: Én mindig elfelejtem használni, meg igazán nem nyújt sokkal többet a forrásnál. Aki kicsit rosszabbul lát, vagy ha elrontották a hátteret, annak jól jöhet.

Cole1 2011.10.11. 20:01:49

Ebben az évben még várható a 12-es? :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.10.11. 20:02:53

Az Opera 10.50 után most megint nagyot dobbantanak.
Most aztán még penge is elégedett lehet. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.10.11. 20:10:14

@Cole1: Igen, azt mondják, még idén elérhető lesz.

Dzsini 2011.10.11. 20:11:41

@Cole1: Igen, azt mondták, hogy még idén szeretnék befejezni.

A Register-féle új JS szerintem az ES5 képességeket akarja jelenteni, hiszen az nem közismert, a témázhatóság pedig remélhetőleg kicsit feldobja az eléggé halódó skin részleget... (és valószínűleg sokan fognak nyűglődni, mert a visszafele kompatibilitással lesznek gondok bőségesen)

Cole1 2011.10.11. 20:19:06

Köszi a válaszokat.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.11. 20:54:16

Már működik, csak a 1090-ben eltűnik a címsor (de az is lehet, hogy az a baj, hogy nálam oldalt vannak a tabok): addons.opera.com/themes/

@Dzsini: A visszafelé kompatibilitás a Featherweight miatt lesz, nem az miatt, hogy a többiek buta témáit leutánozzák és egybefüggő JPG hátteret raknak a GUI mögé.

Dzsini 2011.10.11. 21:13:22

@penge™: felső tabokkal is elfedi az eredeti becsukó gombokat (ahogy a Chrome is), gondolom azért van oldalra állított füleknél a címsor megzavarodása - mondjuk nekem tetszik, több a függőleges hely, oldalra rakott füleknél megszabadult egy felesleges cím sortól (minimalizálni és becsukni lehet taskbarról vagy billentyűzetről) - persze nem fog így maradni, nem felhasználóbarát.

Köszi a linket, reggel még nem működött, azóta nem jutott eszembe megnézni. Jól néznek ki, remélhetőleg néhány kreatív figura majd alkot további szépeket (ez így egyelőre csak néhány háttérkép), meg új szintre tudják majd vinni az átlátszóságot is az azt igénylőknek :)

Dzsini 2011.10.11. 21:14:40

@Dzsini: kiegészítés - jobbra tett fülsávval még mókásabb az eredmény :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.11. 21:53:32

@Dzsini: Nálam is úgy van. :)

Más: Letiltott DWM-nél Win7 alatt másnál is megzabálja a CPU-t?

Lali_ 2011.10.12. 00:06:29

Opera Mobile Androidos rövid tapasztalat:
-Első blikkre megszűnt a proci zabálás az indexes és blog.hu-s mobil oldalakon
-A Sugó alatt jópofa az adathasználati mutató
-Hasznos, hogy az Opera Turbo-hoz került olyan opció, hogy akkor kapcsolja be, ha nincs Wifi (a képek betöltésénél sem lenne rossz, nagyon limitált tarifacsomagoknál)
-Címsoros könyvjelzőzés jópofa

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.12. 00:22:14

@penge™: Kiegészítés: Csak akkor, ha a fülek valamelyik oldalra vannak helyezve.

Zsüi- 2011.10.12. 00:24:30

Nem lett volna rossz, ha ezt a mait követtétek volna a magyaropera twitteren.

MosoMasa 2011.10.12. 08:42:20

@penge™: Ez az oldalra kihelyezett fül látszólag útban van nekik - sem a grafikát nem oldották meg rendesen, sem egy csomó mindent, ami kapcsolatban van vele.

Dzsini 2011.10.12. 09:04:31

@MosoMasa: Mivel még igazából be se mutatták, én nem csodálkozom, hogy sok gond van vele. A remélhetőleg csütörtöki alfa előzetesben már biztos használhatóbb lesz sok szempontból - aztán van 2 hónapjuk kikalapálni a zűröket. Egyébként jópofa, hogy oldalsó fülsorral eltűnik az egész címsor, de nem vagyok benne biztos, hogy szándékosan így működik :)

Ja igen - zabálja a CPU-t, de nem kell hozzá kilőni a DWM-et, amúgy is érezhetően megugrik a terhelés oldalsó fülekkel + új témával.

MosoMasa 2011.10.12. 10:33:07

@Dzsini: Azért az oldalra kihelyezett fül nem mostani dolog, nem mondjad.
Amióta megvan, azóta gond van vele, hol kisebb, hol nagyobb. Egy darabig farigcsálták, de úgy nézem már ráuntak, oszt jól van úgy ahogy van alapon otthagyták, mint macska a szrát.

Lali_ 2011.10.12. 12:03:17

@aronvirginas: Mennyi memória van a készülékben? Milyen Android?

Más: Andoidos Opera Mobile nem hozza be az ékezetes weboldalakat!!! (nem a wikipédiára gondolok) Azért ez elég kritikus hiba (a Mininél jó).

Másnál működik az ékezetes url-ű domainek? pl katt a google találati listán egy linkre: www.google.hu/search?client=opera&rls=hu&q=site:http://%C3%A1rv%C3%ADzt%C5%B1r%C5%91t%C3%BCk%C3%B6rf%C3%BAr%C3%B3g%C3%A9p.blogspot.com&sourceid=opera&ie=utf-8&oe=utf-8

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.12. 16:10:31

@aronvirginas: Nálam működik, csak nem linkesíti a blog.hu

Amúgy elég elmebeteg ötlet volt. Engem hidegen hagy (habár vannak olyan cirill karakterek, amik tökéletes megfelelői a latin betűknek, így ránézésre még pixelszintű nagyításnál sem szúrod ki: itcafe.hu/tema/re_jon_a_webcimek_forradalma_nem_tudni_hogy_vegzodik/hsz_35-35.html

De hogy azok mit fognak átélni, akiknek évtizedekig azt kellett sulykolni, hogy "Nem, Bözsi néni, webcím nem tartalmazhat sem ékezetet, sem nagy betűt, sem szóközt és a .hu után sincs pont." az már más kérdés...

A szabadon válaszható TLD pedig ugyanekkora marhaság.

Teddy Beer 2011.10.12. 16:13:03

@Zsüi_: Remélem a szerkesztés hasonlóan egyszerű lesz, mint ahogy kinéznek.

Zsüi_ 2011.10.12. 16:17:03

@Teddy Beer: Hát.. egyelőre egyetlen persona.ini (milyen ismerős név :]) fájl és egy png kép kell hozzá.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.12. 16:28:14

@Teddy Beer: A másik miért volt bonyolult? Inkább körülményes volt. Ha úgy lehetett volna szerkeszteni, mint mondjuk Dragonfly-ban, valós időben (Na adjunk még 2 pixelt neki jobb oldalt), akkor biztos én is csináltam volna, de így elég volt önmagam részére, nem még a maradék, általam nem használt eszköztárat/eszköztárpozíciót, gombot és ikonokat is igényesre megcsinálni. Főleg, hogy normális dokumentáció hiányában egy csomó mindent úgy kellett kisakkozni. Például gondolná az ember, hogy a panelgombok nevében van valahol olyan, hogy "panel". Á, dehogy. "[Hotlist Selector]". Ha ezt nem szopom ki a kisujjamból, akkor semmit... És még voltak hasonlók.

Zsüi_ 2011.10.12. 16:41:30

@penge™: Legyünk őszinték. Egy képet bemásolni egy zip-be egyszerűbb, mint egy egész skin-t megcsinálni, ahol egyetlen gomb különböző állapotaihoz különböző képek tartozhatnak, minden egyes eszköztár minden egyes eleméhez tartoznak margó, helykitöltés, méret és kitudja miféle beállítások.. Ettől függetlenül ezek úgy néz ki, hogy megmaradnak, csak lesz egy ilyen.. 'persona' is, amivel talán lehet nyerni még pár felhasználót, akiknek ez a szép. a dolog egyszerűségéből fakadóan nem is értem, hogy miért vártak ezzel ezidáig.

Teddy Beer 2011.10.12. 17:51:37

@penge™: Ne játszunk a fogalmakkal. Láttam már olyat, hogy gombokat szerkesztés nélkül hagyták. A mostani módszer meg teljesen ok. Egyszerű, vagyis nagyszerű. Krómon is ettől döglik a légy.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.12. 17:54:43

@Zsüi_: Mert gondolom nem akarták, hogy mások előbb megvalósítottak dolgokat, amiket kénytelenek átvenni, ha piaci részesedést akarnak elérni.

A lehetőség eddig is megvolt, hogy egy [Background] szekciót beiktassanak a normál skin.ini-be, de valószínűleg mindenki úgy emlegetné, hogy "lenyúlták a Persona és a Chrome koncepcióját".

A címsor is gondolom sokáig ezért nem fejlődött, ahogy a könyvjelző csillaggal is vártak. Meg a Suggestion-nel, amihez meg 7.5-ig nyúltak vissza.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.12. 17:59:04

@Teddy Beer: Nem. Chrome-on (a marketing úthenger mellett) attól döglik a légy, ami miatt a Firefoxban is megjelent a Persona. Hogy bármit be lehet állítani háttérnek. Kiscicákat, focilabdákat, Justin Biebert...

Ezzel szemben a paddingos/marginos koncepció lehet bármennyire profi, amikor erre az "egyszerű" dologra nem képes. A felhasználók 90%-ának nincs igénye arra, hogy az egész felületet testre szabja. Csak mi, Operások vagyunk olyan betegek, hogy zavar, ha 10 pixellel vastagabb a címsor, vagy ha nagyobb a spacer a favicon és a title között, mint kellene és ilyesmik...

Jail 2011.10.12. 20:25:32

Hát ez durva elvoltam külföldön és ennyi minden történt hát hw meg webgl lesz na ez zsír erre vártam:D

MosoMasa 2011.10.13. 09:15:31

A 18 éves tartalommal mit lehet kezdeni? Mert ez így borzasztó!

Dzsini 2011.10.13. 09:46:08

@blint63: Lejött, feltelepült, bekapcsolt a gyorsítás (OpenGL, blabla az opera:gpu -n), a Google Body (egyike a tényleg értelmes felhasználásoknak) teljesen rendben működik, vagy jól sikerült így elsőre, vagy szerencsés csillagzat alatt született a gépem :)
A témák oldalra rendezett fülek mellett még mindig furcsák.
Ezzel megvoltunk, jöhet a hibajavítás, és az érdekesebb újdonságok.

Mr. Moody (törölt) 2011.10.13. 10:10:09

Belefutottam amibe páran a Desktop Blogon. Lassú, nehézkes reagálás (VGA: GeForce 560Ti)

Próbálgatom HA nélkül most.

blint63 2011.10.13. 10:30:35

@Mr. Moody: Nekem teljesen jó, MHD5470.

Mr. Moody (törölt) 2011.10.13. 10:46:16

@blint63: A vicc az, hogy kikapcsolva se jó :) Egérmozdulatok lassúak, scroll akad, fülváltás lassú.

Sunspideren is átlag 190 volt eddig most remek 384 és 390 között.

Saját tapasztalat okán azt kell mondanom, lesz még ezen csiszolnivaló bőven.

Zsüi_ 2011.10.13. 11:15:09

@Mr. Moody: Sajnos.. de ezt nem is tagadják. A directx verziót sem látjuk még ugyebár.

blint63 2011.10.13. 11:32:30

@Mr. Moody: Nvidiával gondok vannak, ha nem az utolsó driver van fent (amiben viszont van vmi 3d bug...)

Mr. Moody (törölt) 2011.10.13. 11:35:44

@blint63: Utolsó béta van fent.

(Rage okán) :)

@Zsüi_: Remélem nem esnek korábbi hibájukba és lóhalában pörgetik végig a buildeket. Nem bánnám ha 12-re tolódna, és egy majdnem perfekt böngészőt kapunk

Dzsini 2011.10.13. 11:59:29

@Mr. Moody: Ők egy "még idén"-t mondtak megjelenésre, szerintem a karácsonyi szünet előtt várható, mivel még béta szinten sincs. Bő két hónap van rá, az elég lehet, ha nem futnak bele valami rettenetesbe. Tökéletes nem lesz, az biztos :) (elvi képtelenség, akkor mi maradna Pengének? ;) )

Az a baj, hogy ezzel a bővítéssel neki kell állniuk figyelni minden oprendszeren a driverek állapotát, foglalkozni az ott előforduló hülyeségekkel, plusz még a DX támogatást valahogy beépíteni a Windowsos változatba.
Plusz milyen dolog már egy böngészőhibánál ilyeneket kérdezgetni majd, hogy "videokártya, új driverek fent vannak-e...?"

MosoMasa 2011.10.13. 12:01:32

@Dzsini: Mondjuk a görgő nem megy ( zoom). Nekem.

MosoMasa 2011.10.13. 12:05:18

@Dzsini: No meg a térbeni forgatás...

MosoMasa 2011.10.13. 12:18:13

@MosoMasa: Mondjuk ez bállt, ez jó mostmár.

fater63 2011.10.13. 13:19:35

@Lali_: Nekem nem működik a teszt videó. Firefoxban egyből elindul. Mi lehet a probléma?

fater63 2011.10.13. 14:47:46

@Lali_: Igen, és a beállításokon nem változtattam.

blint63 2011.10.13. 15:15:40

@Lali_: Izzad is a GPU:
simplest-image-hosting.net/jpg-0-opera-webgl

Tényleg rohadt jól néz ki, de azért ahhoz, hogy egy komplett ilyen játék fusson is rendesen, kell vas/optimalizáció.

Teddy Beer 2011.10.14. 14:43:15

@blint63: Inkább futna többszálon. Nálam többet fogyaszt az igp, mint a proci és sok helyen lehet még így. 3 magos phenommal jobban jönnék ki, mint 1 magos+gpu gyorsítóssal. Talán még teljesítményben is.

Lali_ 2011.10.18. 23:30:38

Na, javították a Mobilet, már mennek az ékezetes URL-es oldalak is.
süti beállítások módosítása