Magyar Opera

Pehelysúly - első fázis (b1054)

Ma ismét nagy dolgok történtek az Opera háza táján. A UxG csapat hallatott magáról és előrukkolt az Opera új felhasználói felületének korai változatával. A projekt neve "Featherweight", avagy Pehelysúly. Céljuk, hogy minél felhasználóbarátabb, minimalistább és egyszerűbb felületet nyújtson, ugyanakkor megőrizzék a funkciógazdagságot és a testreszabhatóságot. Azt akarják, hogy az új felület hűen tükrözze az Opera rendererelő motorjának sebességét.

A Pehelysúly titokban maradt egészen a mai napig (habár a tegnapi előzetes csillagos gyorshívójából sejteni lehetett valamit), nem akarták addig megmutatni, amíg nem tudnak egy átfogóbb változással előjönni. Néhány változás jól észrevehető, mint például a címsáv és az állapotsáv, de ha figyelmes vagy észreveheted, hogy az egész skin át lett dolgozva, új ikonkészletet is kapott. Ez tehát a Pehelysúly projekt első lépése, ami a UxG -és a Desktop team összefogásából született

Főbb változások

  • Új ikonkészlet
  • Fényesebb, lágyabb színek a háttereknek és a szegélyeknek
  • Padding és alignment módosítások
  • Frissített állapotsáv design és tartalom
  • Eltűntek a gombok keretei a címsávról
  • A Kezdőlap és Gyors Előre gombok már opcionálisak
  • Új figyelmeztető állapot (attention state) a füleken, ami egy kis szamárfület ábrázol a korábbi kék pötty helyett
  • Új ablak gradiens OSX alatt

Linux/FreeBSD ismert hiba
  • Az állapotsáv szövege láthatatlan sötét témák esetén

Windows screenshot (kattints a teljes méretért):


OS X screenshot (kattints a teljes méretért):


Unix screenshot (kattints a teljes méretért):


Letöltés (11.50 b1054)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr73005785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vlevi 2011.06.22. 13:27:38

Remélem a levelező részről sem feledkeznek el, mert a folder listában még a régi, színes ikonok vannak. És valahogy a levelező toolban is kicsit más. Mert a böngészőben, ha mozgatom az egeret a gombok fölött, azért megjelenik a kerete. De a levélnél nem.
Végülpedig, tüntessék már el azt a vastag kék keretet a gyorsíhvóról! Legjobb az lenne, ha a színek igazodni tudnának a beállított színsémához.

HyperKiller 2011.06.22. 13:33:50

Hát nekem nem tűnik nagy változásnak azon kívül hogy a szegélyek eltűntek, és "simább" lett a felület.
Amúgy meg túl kék, a kék meg a chrome színe.(-->piros)

ZeGa 2011.06.22. 13:41:09

Ha már csiszolnak rajta akkor a címsor alsó és felső részét is kisebbre vehetnék, mert a navigációs gomboknál szerintem túl nagy így a hely.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.22. 13:41:32

Pozitívumok:
- Az állapotsáv leszámítva az átlátszóság hiányát egész korrekt lett. Keskeny, pont amennyire szeretem.
- Az ikonok előnyükre változtak szerintem.
- A pötty helyetti szamárfül is tetszik.
- A címsávról eltávolított keretek is tetszenek. Bónuszként az amúgy már régen nem alapértelmezett, Nézet sávot előcsalogató gomb egy csavarkulcs ikont kapott. :-)
- Végre már az eszköztár gombok (értem itt például a Design mode gombot és az "Author Mode"-ot egyforma méretűek, nem egyik kisebb, másik nagyobb. Ez sokat dob a skin igényességén.

Negatívumok:
- Állapotsáv: Minek kellett legyakni a százalék jelzőt? Ez nem butulás? Ha már leszedni akarnak, akkor miért nem a címsávon lévő keresődobozt szedték le? Na annak például semmi értelme, csak egy régi berögződött rossz szokás. Ráadásul így az új felhasználóknál azt a hatást keltheti, hogy nincs címsorkeresés.
- Címsáv: "A Kezdőlap és Gyors Előre gombok már opcionálisak" - Ezt inkább nem kommentálnám különösebben, ugyanis ennél a pontnál kezdett felmenni a vérnyomásom.
- Miért erőltetik mindenhol ezt a kékes glow effektes hulladékot, mint itt is alul a "Komment küldése" gomb, vagy most már a címsáv legördülőben a kijelölés is olyan lett. Oké, hogy Windows alapértelmezés (és nem utolsósorban Chrome-ban is ilyen), de ami ízléstelen az ízléstelen.

Ha nem is harsány színekkel, de valami kis egyéni gombdesign ráférne..

Kiegészítő eszköztár: Lehet, hogy azért, mert ritkán használok gyári skint, de nekem ez a sok kis színes ikon nagyon elüt az alapskin színvilágától. Miért nem vágják be valami keretbe, mint az Omelionban vagy az Opera.Fugue skinekben van? Egyrészt kevesebb helyet is foglalna (főleg mivel keresődoboz még mindig alapértelmezett), másrészt mivel egy egybefüggő egység hatását keltené, kevésbé ütne el.

Kritika:

- A címsáv miért ilyen vastag? Legalább 4-4 pixelt le lehetne szedni belőle alul-felül. Ahogy a Hotlist Selectorból is, hogy felülre pozícionálva az egy vonal megmaradjon.

- Pagebar Thumbnail Title: i0.simplest-image-hosting.net/168bf183b2abe8bc9188aacc163dd507/title.png

Igazán kezdhetnének már vele valamit, mert 7-8 karakter kipontozása pazarlás.

- Tab Cycler-ből hiányzik az attention color (meg most bugos is).

ZeGa 2011.06.22. 13:51:08

Másnak nem hiányzik a nyíl a címsávról? tudom, hogy kurzornyilakkal is le lehet nyitni, de nekem akkor is hiányzik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.22. 13:59:09

@ZeGa: Nem rég vettem észre és igen, nagyon. Továbbá még pár észrevétel:

- Nem értem miért nem használják az Inverted Pagebar Icon nevű ősrégi skin funkciót, amikor a szerver elérése és az oldal letöltésének megkezdése két különböző betöltésjelző ikont kap (mint Chrome-ban lenyúlták valamikor az 5-ös verzió körül a visszafelé forgó körrel).

Worlon 2011.06.22. 14:00:43

FOS, vissza a régit!!!!

fatal 2011.06.22. 14:03:27

Nekem tetszene, ha:

- Lenne nyíl a címsornál
- Nem lenne ilyen baromi ronda a könyvjelzősáv, szerintem egyáltalán nem illik így oda, inkább lenne olyan mint a felette lévő rész, most úgy néz ki, mintha az egész be lenne nyomva
- Az állapotsávon a százalékjelzőt meg minek kellett eltűntetni?
- Minek tartották meg a keresőboxot a címsor mellett? Úgyis letakarítom onnan. Van még valaki aki nem címsorban keres?

Ezektől eltekintve egész jó lett. :)

ata4100 2011.06.22. 14:14:10

Az átlagfelhasználó a keresőbokszból keres, tapasztalom. Nekem meg 2 -katt eltüntetni, szóval annyira nem zavar. Sokkal inkább, a jobb alsó sarkos csúszka, szerintem iszonyat gány, nem illik bele, ahogy az sem, hogy az opera link és a csúszka közti terület kiszürkült, az Opera menü gombról meg ne is beszéljünk, a régi sokkal jobb volt.

vlevi 2011.06.22. 14:14:53

Guglis IMAP-al kezdhetnének valamit. Mozilla Thunderbird teljesen jól megbirkózik vele, nem értem, ez Operának miért okoz ekkora problémát.

ata4100 2011.06.22. 14:16:43

@vlevi: +1

még egy valami, nem tudom, hogy Windowsban lehetetlen-e megoldani mint amit Linuxon látni a képen, hogy a tabok mellé kerül a menü, de üdvözölném.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.22. 14:26:57

@ata4100: Teljes képernyős ablakban. Viszont eszembe juttattad, amit elfelejtettem az előbb: Felülre pozícionált fülsáv esetén miért nem lehet még mindig (még a opera:config#UserPrefs|ChromeIntegrationDragAreaMaximized módosítással sem) kattintani a füleket?

Így tényleg nem csodálom, hogy sokan panaszkodnak a Desktop Teamen is, hogy túl kicsik lettek a fülek.

Pedig nem lennének azok, ha normálisan meg lenne csinálva.

De van még valaki, aki a Windows címsor tetszőleges területén (úgy értem nem az erre kijelölt gombbal (átlaguser) vagy a Win7-es billentyűparancsokkal, mint Win+Le (poweruser) módosítja az ablak méretét, ha szüksége(!) van rá egyáltalán?

Szerintem nettó baromság ez is, hogy ezt a 2 pixelt azért hagyták meg, hogy meg lehessen fogni az ablakot. Normál méretben 20 pixel van, simán meg tudja fogni bárki, max méretben pedig senki nem "fogdossa" a címsort. :D

Worlon 2011.06.22. 14:57:25

@ata4100: Nekem Win7 alatt alapból így tette be. Talán próbáld meg feljebb csukna a fülrészt.

fatal 2011.06.22. 15:13:53

@penge™: "Szerintem nettó baromság ez is, hogy ezt a 2 pixelt azért hagyták meg, hogy meg lehessen fogni az ablakot."

Az, a Chromeban sincs így. Teljes képernyőn ki a retkem akarja fogdosni az ablakot?

Tomio 2011.06.22. 15:22:14

Szép lett nagyon, gratulálok nekik.
Csak a szamárfülek nem tetszenek, nem stílusos.

Worlon 2011.06.22. 15:37:19

Szerintem a vicc az egészben, hogy amit fél éve mint hatalmas újítást hirdettek, most ezzel szépen törölték is (biztonság jelölése színekkel, százalék megjelenítés, stb.)

Szerintem ez már túl egyszerű is. Ránézek, és egyszerűen hiányérzetem támad. Van 1-2 elem ami tetszik, de 3x annyi ami nem.
Egyetértek pengével és még sok mással is.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.06.22. 15:49:08

Nekem az nem tetszik, hogy a gombok meg címsor nagyon elütnek egymástól. Vagy legyen egyforma keretük, vagy ne legyen a címsornak (meg a keresődoboznak) se.

Más:
"- Végre már az eszköztár gombok (értem itt például a Design mode gombot és az "Author Mode"-ot egyforma méretűek, nem egyik kisebb, másik nagyobb. Ez sokat dob a skin igényességén."

Ez azt jelenti, hogy akármelyik gombot akárhová húzva alkalmazkodni fog az adott eszköztár default méreteihez? Tehát nem lesz olyan, hogy két gomb egymás mellett van, és az egyik mondjuk látványosan alacsonyabb a másiknál, mert maga az ikon kisebb méretű?

Dzsini 2011.06.22. 15:52:36

@vlevi: már megcsinálták, üres állapotból beállítva a Gmailt IMAP-on át szerintem tökéletesen működik - a címkéket nem hozza át, de ezen kívül nincs duplázás, a spam/kuka is szinkronizálódik (esetleg érdemes kikapcsolni az automatán tanuló spamszűrőt).

vlevi 2011.06.22. 15:58:19

@Dzsini: "már megcsinálták, üres állapotból beállítva a Gmailt"
Hát, sajnos nem. Teljesen újonnan volt telepítve a 11.50-em, portable változatba, üres könyvtárba. Semmilyen email beállítás nincs rajta, mégis többszörözi az emaileket. Érdekes módon, az új leveleket már csak egyszer kaptam meg. De az, ami régóta a szerveren van, azok többszörözve vannak.

Dzsini 2011.06.22. 16:11:53

@vlevi: Advanced IMAP controlst kapcsold ki Gmailen, az szokott bekavarni neki.

vlevi 2011.06.22. 16:22:50

Emlékeim szerint azt kikapcsoltam a 11-es Opera megjelenésekor. De most nem találom a gmailben.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.22. 16:23:11

@Worlon: A színjelölés megmaradt, csak a földgömb csúnya (teljes cím megjelenítése be van kapcsolva), hogy kb 2 pixellel jobbra tolódik, nem pedig középen helyezkedik el.

@Nekomajin: Ha az ikon kisebb méretű akkor értelemszerűen kisebb is lesz, mivel a padding fix jelenleg pedig PNG-t használnak SVG helyett. De ha az ikon mérete ugyanakkora (általában 16*16-os vagy 22*22-es) akkor elvileg nem, mert a padding terén változtattak sokat.

endruuboyyy 2011.06.22. 16:29:25

Valószínű sokat fog még változni az egész , mint mikor a gyorshívót is csinálták . Ahogy írták is , ez csak az első lépés . Rosszabb szerintem nem lesz , esetleg bonyolultabb :)

fatal 2011.06.22. 16:33:41

@Tomio: Szerintem meg jópofa :D

Mesant 2011.06.22. 16:34:41

Eltűnt a házikó ikon is..

Mesant 2011.06.22. 16:36:39

@Tomio: alapvetően nem rossz, de még szokatlan :) (:

vlevi 2011.06.22. 16:37:28

@Dzsini: "már megcsinálták, üres állapotból beállítva a Gmailt IMAP-on át"
De azért az is jó lett volna, ha nem hajítja spamba (a gmailben is) az összes levelemet. Értem én, hogy ki lehet kapcsolni a spamszűrőt, de ahhoz előbb kell egy levelező fiók, és mire odaérsz, hogy legyen, addigra le is van szinkronizálva, és spamba hajítva minden :( :( :(

vlevi 2011.06.22. 16:38:52

Ja, és nem szinkronizál tökéletesen. Mert az Opera, amikor spammá nyilvánította a leveleimet, az bekerült a saját levélszemét mappájába, és a gmailban is spam lett belőle. De amikor az operában azt mondtam neki, hogy "spam ez egy nagy ló....t", akkor a gmailben azért még otthagyta :(

Mesant 2011.06.22. 16:46:21

a házikó ikont visszatettem saját gombként...

MosoMasa 2011.06.22. 17:09:47

Elég összecsapottnak tűnik az új design, kissé kesze-kusza.
Nem beszélve arról, ha oldalra teszem a füleket, a keret marad.
Ha oldalra kiteszem a füleket, akkor az opera gomb mellé simán fel lehetne tolni a címsort, ugye azzal még több helyet lehetne nyerni, mert az egész szarakodás arra megy, hogy hol lehet még 10px-t nyerni.
Összességében mintha a grafikusuknak eltörték volna a kezét.
Hát majd csak alakul.

....
Meg még egy, ez már nagyon régóta megvan: ha oldalt vannak a fület, és elegendő oldal van nyitva akkor az "új fül" gomb egészen érdekesen vándorol - most ebben kifejezetten szr.

Imurai 2011.06.22. 17:56:27

Azt elmondja nekem valaki, hogy ha már optimizáció zajlik ezzel a sok üres hellyel (már 10.0 pre-alfa óta) miért nem kezdenek semmit? i54.tinypic.com/npo1gw.jpg

Imurai 2011.06.22. 18:01:24

A menügomb meg egyenest botrány (minek van az opera next felirat az ikonban?)

HyperKiller 2011.06.22. 18:09:56

@Imurai: Engem az ocsmány xp "silver" alaptémára emlékeztet.
Bár tény hogy annyira nem néz ki rosszul, szerintem jobb lenne ha csak egy ikon lenne a gomb.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.06.22. 18:47:53

@penge™:
Miután default eltűntették a menüt, kiraktam egy pár sajátgombot az eszköztárra, ami a legfontosabb menüpontokhoz nyújt direkt hozzáférést. (könyvjelzők, haladó beállítások, stb.)
Ugyanígy ki akartam rakni a feed olvasót is, csakhogy a skinben lévő RSS ikon kisebb, mint a címsáv alapértelmezett ikonjai, mert a menühöz meg a címsorhoz lett méretezve. Ezért végül egy teljesen másfajta ikont kellett hozzá választanom, mert nagyon zavart, hogy az az egy kisebb.
De akkor ezek szerint ezt a problémát nem orvosolja az új skin sem?
(Mondjuk ha eltűnnek a keretek a gombok körül, akkor az félig-meddig orvosolja a problémát.)

MosoMasa 2011.06.22. 18:50:52

Nem hiszem el, hogy az elmúlt 1 vagy 2 év óta nem sikerült megírni egy normális kinézetet...
Ahányszor valamit macerálnak benne, annyiszor esik szét, bsssza el a bőröket, annyiszor hullanak darabjaira az elemek...
De tényleg nem is tudni, mióta kínlódnak ezzel, ... na talán most végre megszülik... eseleg.... netántán...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.22. 19:06:00

Frissült a Dragonfly is. Már az 1.1.4549-nél járnak.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.22. 19:18:24

Pár gondolat a pelyhek mellé:

Az állapotsáv egész jól néz ki, őszintén szólva a Turbó gomb elég gagyin nézett ki, de a haverjaira is ráfért a változás.

A nagyítás csúszka környéke érdekes, de szerintem nem rossz. A csúszka melletti számláló hiánya olyan, mint a Chrome verziószámozása: egyszerűen érdektelen. Addig húzom, amíg az oldal akkora nem lesz, mint szeretném. Engem ugyan nem érdekel, hogy ez hány százalékot jelent.

Az ikonok formája és színe tiszta Chrome koppintásnak tűnik (a százalék csúszka meg IE8, ill. Office).

Szín ügyileg és formailag is beleférne némi vidámság. XP alatt igen, Win7-nél már nem csúszik szét az oldalsáv fejlécének alja és a címsáv alja, de a sok katonásan egyenes vonal olyan, mint a parcellák a térképen. Pár ívet elviselne a dolog.

A címsáv túl vastag, a keresőmező is felesleges, bár megértem, hogy sokaknak meg hiányozna.

A kék pöttynél talán jobb a szamárfül, bár nem túl figyelemfelkeltő.

A sok visszakozás után (pl. keretek a címsávbeli gombokon, majd azok hiánya) felveti bennem, hogy visszaegyszerűsíthetnék az egyes elemek fel- és levételét az UI-n.

@Imurai: Emlékeim szerint a stabil verzióban is ott van az "Opera" szöveg, illetve biztosan ott volt, de lehet, hogy már kiszedték (vagy én voltam az). Szerintem nincs baj vele, elvégre ez is csak hangsúlyozza az Opera béta voltát.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.22. 19:25:35

rss megy benne? addig le se szedem :))

Dzsini 2011.06.22. 19:32:55

@ap: Már az előzőben javították, rendben van.

Dzsini 2011.06.22. 19:34:03

@cousin333: Eddig szövegként volt ott az Opera/Opera Next felirat, és a kinézetnél ki lehetett kapcsolni azzal, ha átállítottad "csak kép"-re. Most képként van ott az "Opera Next" felirat, és mindegy, hogy mit állítgatsz rajta.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.22. 19:35:00

@Dzsini: az előzőről tudtam, csak nem tudtam h ez azutáni vagy egy előző build új skinnel :)

köszi

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.22. 19:45:57

@Dzsini: Tényleg, ezt nem is figyeltem. Ez mondjuk így már érdekesebb, hogy le sem lehet szedni. mondjuk akkor skinnel még mindig eltüntethető, nem? :)

Imurai 2011.06.22. 19:56:35

@cousin333: pontosan az a baj, h az van, amit Dzsini írt. Így kevesebb fül fér...

Dzsini 2011.06.22. 19:57:57

@cousin333: Most kipróbáltam néhány olyan skinnel, amelyiknél kép alapján másképp kellene kinéznie, és mindenhol megmaradt ez az új gomb (ahol épp nem akadt ki az egész Opera, volt olyan is :) )

Később gondolom lesznek olyan skinek, amelyek át tudják szabni (esetleg ki is cserélik újra szövegre,), de most még úgy néz ki állandó.

Dzsini 2011.06.22. 19:59:57

@Imurai: favágó módszerrel meg lehet oldani: elrakod a gombot máshova (pl. a vissza-előre gombok mellé), és a fülek mellől kikapcsolod. Hasonlóképpen át lehet pakolni a kukát is, és máris van bőségesen hely.

Imurai 2011.06.22. 20:06:41

Whoops, frissíteni kéne, mielőtt írkálok :D
@Dzsini: sztem next-es fícsör, h a zopera gomb fix, mert hogy megkülönböztethető legyen a skinelt stabil a skinelt next-től.
Egyébként tetszik ebben a pehelyben, hogy nem csak a default skinre koncentrál, hanem egy V7-Glass is jól (az eddigiektől jobban, úgy értem) néz ki.
Kár, hogy még a 11 előtti időkből való, így a kiegészítők háttere nem átlátszó :( Penge? Little help please? :D

Imurai 2011.06.22. 20:07:55

@Dzsini: hogy tünteted el a tabok mellől?

Dzsini 2011.06.22. 20:11:27

@Imurai: jobbgomb rá - megjelenés - (eszköztárak) elhelyezés - kikapcsolva.

fatal 2011.06.22. 20:31:00

@HyperKiller: Az elég fura, mert a gomb szinte egy az egyben az aero (minimalizálás, bezárás stb.) gombjairól lett mintázva. Még a hover effekt is ugyanaz a kék.

fatal 2011.06.22. 20:43:00

@cousin333: Menü felirat van a stabil verzióban a gombon.

HyperKiller 2011.06.22. 21:21:28

@fatal: Erre nem jöttem rá mivel nekem nem az alap win7 téma van bent, de legalább illeszkedik hozzá.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.22. 21:33:03

@Imurai: Mert ironikus módon a legkisebb piaci részesedésű böngésző nem törődik a felhasználói legkisebb százalékaival. Én nem használom, soha nem is használtam több sorba rendezett füleket, de azért tényleg durva, hogy 10.50-től nem foglalkoznak ilyenekkel.

[Extensions Panel Widget Skin]

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.22. 21:39:11

Hjaj... https://twitter.com/#!/petternilsen/statuses/83599947479523328

Cawington 2011.06.22. 21:47:18

Szevasztok! miért nem nyílik meg a Next XP-n???

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.06.22. 23:02:47

@cousin333: Három komment ehhez:

1. A gyorshívóba tett Twitteren láttam meg, hogy van...

2. Megváltozott a gyorshívós áthelyezés. Már nem helyet cserélnek, hanem arrébb tolódik az összes utána jövő, mintegy helyet adva neki. Már gondolkoztam pedig, hogy kérni fogom ezt a funkciót.

3. A build száma elég nagyot ugrott, és a sűrű kiadások is gyanúsak...

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.22. 23:17:42

nekem ez egy pozitívabb grafikai irányvonal mint az eddigi, attól hánytam..
látszik h még csak első lépés és rengeteg dolog hátravan, de az irány eddig jó.
csökkentek az ikonok, mostmár csak az ikonok melletti km-es helyeket kéne eltüntetni.
amit soha nem értettem az az hogy a zárolt fülek magassága miért üt el a sima fülekétől? előző verziókban is és itt is.

HyperKiller 2011.06.22. 23:30:11

@ap: attól a logótól én "már" hányok

soulpath 2011.06.22. 23:30:50

Évek óta mondogatom, hogy talán sikeres megoldás lehetne, hogy előrukkolnak egy "Opera Light" verzióval...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.23. 00:57:02

@ap: Az Omelionban az [Options] alatt lévő Button Text Padding volt az oka, valószínűleg bugos, vagy sajátosság, nem tudom. A magassága amúgy növelhető volt, csak akkor nem került vertikálisan középre a favicon.

@Reaver: Aha, aztán 1-2 éven belül eltűnne minden értelmes dolog, ami nem böngésző, értem ez alatt az M2-t, az IRC-t, Unite-ot, a torrentklienst, stb.

Itt most vonatkoztassunk el az egyéni preferenciától, hogy például a torrentklienst hányan vennénk ki, hanem szemléljük objektívan és máris rájövünk, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni ha csak nem fejlesztenek külön legalább 50-féle változatot.

Ugyanis ha egy alternatív verziót elkezdenek butítani akkor ugyanúgy jönne a wishlist, mert lennének akiknek a panel se kéne vagy a gyorshívó és lennének akik benne hagynának 1-2 dolgot. Lennének olyanok is, akik WinGOGI szintű felületet szeretnének.

Aztán jobb esetben visszakanyarodnánk a kiindulási ponthoz, avagy a telepítője az összes közül a legkisebb a böngésző mérete az összes közül a legkisebb a memóriaigénye se túl nagy és amit nem használsz az nincs szem előtt, akkor pedig miért bontsuk le mindazt, amit 16 év alatt építettünk?

Rosszabb esetben lenne belőle egy olyan összetákolt igénytelen Chrome utánzat, mint amilyen a Maxthon, Avant és társai.

De a tömegnek úgysem fog kelleni. Ha teljesen ugyanolyan lesz, mint a Chrome akkor sem fog kelleni.

Elárulok valamit a divatról. Az a lényege, hogy van egy, amit kikiáltanak menőnek. Csinálhatsz te jobbat (minőségileg, tudásilag), akkor is az fog kelleni, akár ruhánál, akár műszaki cikkek esetében, akár szoftvereknél, akár operációs rendszereknél.

Innentől pedig egy öngerjesztő folyamat indul el és különböző agresszív fanboi csoportosulások, akik térítenek, rosszabb esetben lenéznek mindenkit, aki nem azt használja amit ők.

Néhányan pedig annyira elvakultak, hogy nem tudnak különbséget tenni fanboyság és logikus szempontok alapján választott szoftver között az egyéni preferenciát figyelembe véve.

Chuck Boung Ace Eck 2011.06.23. 07:48:40

Nekem bejön az új irányvonal, jobban összefér a témámmal (amire mostmár tényleg ráférne egy alapos frissítés)

MosoMasa 2011.06.23. 07:58:55

@Reaver: Mit értesz ez alatt? Mot is megteheted: kikapcsolod a funkciókat, attól lightosabbat mit akarsz? Egy ablak, slusssz?

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.23. 11:21:40

@penge™: sk átalakított gyári skint használtam amiben csak a szín és a képek voltak megbuherálva, a paddingok nem, de a gyári skinnél is ez volt a szitu meg az új gyárinál is... mindegy végül is nem idegesít, csak nem értem h ennyire nem tűnik fel senkinek.. sztem csúnya.

sztem a telepítőnek kéne egyénileg testreszabhatónak lenni.. opcionálisan ki-be kapcsolhatónak. ha akarok m2-t majd felrakom, ha akarok torrentet majd felrakom. de ne legyen csak azért fenn mert tudja. helyet s kevesebbet foglalna és talán a bughalmaz is kisebb lenne..
bár hozzátartozik olyamindegy ez is.. nem sok vizet zavar, legalább is nekem.

Dzsini 2011.06.23. 11:39:28

@ap: maximum 30 mega egy telepített Opera profilostul mindenestül, a telepítő 10 mega alatt van, ebből melyik számít neked soknak? Sokkal több gond lenne vele, ha nekiállnának modulárisra megcsinálni, és mindent ki-be kapcsolhatóvá tenni (és biztosítani az összes alrendszernek, hogy ne függjön a másik alrendszertől, elfusson úgy is, ha én nem raktam föl ezt vagy azt a részt). Most az van, hogy amíg nem használod az M2-t, vagy a torrentet addig nem is veszed észre, hogy ott van, viszont ha épp kedved szottyan rá, vagy szükséged lesz rá, akkor nem kell újra letölteni és hozzátelepíteni azt is.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.06.23. 11:48:34

@Dzsini: csak ötletet dobtam fel, mint jeleztem nekem aztán oly mindegy h egyben van-e avagy külön... de ha már arról megy a disputa h light akkor opcionálisan legyen light :)

Emoryy 2011.06.23. 12:21:04

@Imurai: Tipp: a skin.ini-ben át lehet állítani a fülek minimum és maximum szélességét, és így még több fül fér el adott esetben. Ezt is nyugodtan átalakíthatták volna már Opera beállításnak, hogy ne az ini-ben kelljen mindig vakarászni. :P

(+ Ezzel az auto szélességgel kapcsolatban nem lenne rossz ha lenne valami userjs vagy kieg ami okosan lerövidíti az oldalak címét)

@penge™: Hát igen. Annak idején csodálkoztam, hogy nekem miért nem animálódnak a fülek húzáskor, meg ilyesmi. Aztán rájöttem, hogy csak a több sorba tördeléses módban nem működik. Gáz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.23. 12:22:08

@ap: Nekem feltűnt, amíg próbálgattam, de aztán nem jöttek be a felülre rendezett fülek és visszatértem az oldalra rendezett fülekhez.

Ha opcionálisan kikapcsolható lenne, akkor
1. A telepítő nem kisebb, hanem pont, hogy nagyobb lenne, mivel tele kéne rakni kapcsolókkal, amik kikommentelnek egy-egy bizonyos kódrészletet checkboxtól függően.
2. A mérete inkább azért hízna, mert így mindent teljesen elkülönítve kéne fejleszteniük, kisebb lenne az integritás szintje.
3. A bugok többsége nem függene ettől.

Végezetül: Ha méretet akarsz csökkenteni, a legnagyobb helyet jelenleg a locate mappa foglalja, ha minden nyelvet törölsz a magyar/angol kivételével, már nyertél legalább 12-13 megát.

Az a baj, hogy akik Light-ot akarnak azoknak egyetlen komoly(!) érvük sincs amellett, hogy ez miért is lenne jó.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.23. 12:28:19

@Emoryy: Fülek hossza lehetne beállítás is, viszont bugos. Újraindítás után újra kell frissíteni a skint, ahogy a Selection color-hoz is, hogy megjelenjen, ha az OS alapértelmezettől eltérő. Továbbá a Visual Tabs képe ilyenkor deformálódik. Ez is 9.6x óta létező bug.

Rengeteg skin-t érintő probléma maradt meg azóta, miután kukázták az eredeti Opera skint 9.2x után.

Fülek átnevezésére: magyaropera.blog.hu/2010/09/02/weblapok_cimenek_atalakitasa

Emoryy 2011.06.23. 12:38:05

@penge™: Köszi!
A deformálódás alatt arra gondolsz, hogy a vizuális fül a minimális szélességet veszi fel mindig? Mert nálam ezt csinálja.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.23. 12:57:23

@Emoryy: Igen, oldalra rendezve pedig torzul a kép, ha olyan skint használsz, aminek van ilyen beállítása.

Imurai 2011.06.23. 17:04:08

@Dzsini: A nehézkesen kikapcsolható torrentkliensre gondolsz? :D

@penge™: Hova írjam és mit? :) skin.ini-ben nincs ilyen szekció, de gondolom, csak azért, mert pre-11 skinről beszélünk :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.23. 18:11:33

@Imurai: Kéne. Ha nincs akkor értelemszerűen létrehozod és beleszerkeszted a ClearBackground = 1 sort. Meg még a gyáriból átemelsz pár szükséges dolgot, mert ha a szekció létrejön, akkor már a szükséges, de hiányzó értékeket az adott szekcióban nem hozza át a gyári skinből.

Zsüi- 2011.06.23. 18:13:01

Csak pár gondolat:
- Lehet keresni címsorból, de nem tudom fejből a 20+ keresőm kulcsszavát, úgyhogy használom a keresődobozt
- Ha nem tudod hogy nagyítva van -e az oldal, azt hiheted hogy a böngésző rosszul értelmezte a css-t, és nyitsz egy másikat, vagy csak szitkozódsz
- én spec. szoktam úgy ablakot kisebbre venni hogy a fejlécre kattintok és lejjebb húzom
- az opcionális gombokat nem értem. úgy rémlik hogy elég régóta azt a gombot szedem le amelyiket le akarom, nem?

ZeGa 2011.06.23. 18:18:13

Én meg csak úgy szoktam ablakot kisebbre venni, hogy a fejlécre kattintok és úgy húrcibálóm, és így szoktam oldalra is tenni, ha két ablak tartalmát összeakarom hasonlítani.

soulpath 2011.06.23. 19:17:43

@MosoMasa: Nem azt mondtam, hogy lightosabb Operát akarok. Azt mondtam, hogy nagyobb sikert érhetnek el vele, mint a mostani dekstop Operával.

soulpath 2011.06.23. 19:25:05

@penge™: "De a tömegnek úgysem fog kelleni. Ha teljesen ugyanolyan lesz, mint a Chrome akkor sem fog kelleni."

Bizony, a Chrome megjelenése előtt még jóval nagyobb esélye lett volna aratni egy "light" verzióval, ellenben a jövőben esetlegesen kidobásra kerülő "Opera Light" verziók már csak a "fúú ez chrome majmolás!4!!!!4!" szintű fikázást fognak kapni.

"szemléljük objektívan és máris rájövünk, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni ha csak nem fejlesztenek külön legalább 50-féle változatot."

Az 50 féle változat fejlesztése, fenntartása nem lenne kifizetődő, így ilyen lehetőség szóba sem jöhetne. Egy alternatív "light" branch viszont nem okozhat ekkora problémát, sőt, a beinvesztált financiális erőforrások akár még nyereségesnek is mutatkozhatnak.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.23. 19:34:07

@Zsüi-: Gondolom úgy értették, hogy az átlaguser ezt nem tudja, tehát konklúzió: Szedjük le, nehogy véletlenül tudomást szerezzen róla azáltal, hogy esetleg rákattint valamelyikre. Inkább növeljük annak az esélyét, hogy majd jól kiönti valamelyik fórumon a "kicsi szívét", hogy "Jájdeszarezazopera, még aztsetudjaamitachrome tud." Vagy inkább Google, mert az átlaguser szótárában csak a "Mozilla" és a "Google" szó szerepel, mint böngésző, nem tudván, hogy az első néven valóban létezett régen egy önálló böngésző is, ugyanakkor már megszűnt és csak cégnévként funkcionál, ahogy utóbbi is.

A legsiralmasabb, hogy ők azok, akik röhögnek a 90 éves nénin, aki a IE-t "Internet"-nek vagy "kék e betűnek" mondja.

Persze pályafutásom során találkoztam már olyannal is, aki tényleg "Mozillát" használt (igen 2009 után is), de az ritka és no comment kategória.

@Reaver: Mi bajod azzal a gondolatmenettel, hogy mindennek a marketingre fordított erőforrások szűkössége és a jó marketing hiánya az oka?

Dzsini 2011.06.23. 19:42:03

@Reaver: Mit hagynál ki a "light" brancsból, amit most egy üres telepítés után az arcodba tol, szükségtelen, és csak foglalja a helyet a böngészőben, esetleg "zavarja" a hétköznapi felhasználót, hogy megérje a rengeteg plusz erőforrást, hogy egy meglevő teljes egészből úgy kiműtsék, hogy ne rokkanjon bele az egész?

A levelező nem ilyen. A torrent nem ilyen (átlag netező nem torrentezik, mert csak azt hallotta róla, hogy illegális). A kiegészítők nem ilyenek. A Link nem ilyen. A unite nem ilyen. Mi van még?
süti beállítások módosítása