Magyar Opera

MP3 támogatás HTML5 audio alapokon

Hosszú idő eltelt már azóta, hogy az Opera a 10.50-ben beépítette a HTML5 video és audio támogatást, akkor még csak Theora és Vorbis alapokon, amely 10.60-ban kiegészült a WebM formátummal. Az mp3-at a mai napig nem támogatja, ahogy a H.264-et sem. Utóbbi oka sokak számára ismert, míg előbbi talán nem egészen. Az mp3 ugyancsak egy jogdíjköteles, fizetős formátum, csak szintén nem a végfelhasználónak kell megfizetni a jogdíj összegét. Habár ma már annyira elterjedt, hogy teljesen egybefonódott a zene fogalmával.

Annyira még a Google sem volt bátor, hogy kivegye, pedig kétségkívül jót tenne az - amúgy technikailag mérföldekkel jobb - Vorbisnak.

Az Opera és a Mozilla bele sem rakta a támogatást, részben anyagi, részben elvi okokból. És itt jön képbe a Gstreamer, az Opera által használt codec könyvtár amely a HTML5 video/audio alapjául szolgál. Ez Linux alatt (mivel ott natív környezetben van és a Linux különben is a végletekig konfigurálható) korlátlanul bővíthető, szinte egy K-Lite tudását bele lehet integrálni, akinek erre van igénye.

Windows alatt viszont egy előre gyártott gstreamer.dll határozza meg, hogy a gstreamer könyvtárban milyen codekeink vannak. Tehát hiába másolunk bele bármit, a gstreamer.dll-t meg kell hozzá patchelni, hogy "lássa" az új codec(ek)et az Opera.

A Linuxosoknak tehát a mostani írás nem újdonság. Dither-nek köszönhetően viszont mostantól Windowsos Operában is lehetőségünk van mp3-at lejátszani natívan (Flash nélkül), mindehhez csak egy apró patch szükséges, ami a gyári gstreamer könyvtárunk képességeit bővíti.

szerkesztés: A post megírása közben Dithernek eltűnt a postja. Nem tudom pontosan milyen okokból. Instabilitást nem tapasztalok, tehát valószínűleg nem minőségi, inkább jogi (=jogi szankciók megelőzése) okok játszottak közre.

mp3

A HTML5Test oldalán is kapunk egy bónuszpontot érte.

Instrukciók:

  • Töltsük le a fájlt!
  • Bontsuk ki a zip állományt az Opera mappájába (Program Files) egy könyvtárban az opera.dll-lel.
  • Indítsuk el (Vistán és fölötte jobbklikk->Rendszergazdaként)
  • Kattintsunk a patch gombra és várjunk a "Success" feliratra.
  • Létrejön egy opera.dll.BAK fájl. Ha bármi probléma lenne, ezzel visszaállíthatjuk a régi állapotot.
  • Indítsuk el az Operát és ellenőrizzük a fenti kép mögött található linken, hogy sikerrel jártunk-e.

Opera MP3 codec letöltése

Aki ismer olyan oldalakat ezeken kívül, ahol ki lehet használni és nem kell hozzá Safari, IE9 illetve Chrome maszkolás, (mert a többi nem támogatja), az írja meg kommentben.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr22899810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teddy Beer 2011.05.13. 13:51:11

"amúgy technikailag mérföldekkel jobb - Vorbis"

Ha "mérföldekkel jobb" akkor minek ide mp3? Aac talán jöhetne.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 14:18:53

@Teddy Beer: Az AAC is gyengébb, ráadásul még annyira sincs elterjedve, sokszor a H.264 is mp3-mal jön.

Amúgy pont azért, mert el van terjedve, tehát ha lesz valaha a Grooveshark-hoz hasonló oldal az nagy valószínűséggel nem Vorbis alapon fog működni, hanem mp3. És akinek nem támogatja natívan a böngészője az kapja a Flash változatot, mivel a szerveren nem fognak kétféle formátumot tárolni, transzkódolni meg pláne nem.

Ja, és a "mérföldekkel jobb" technikai szempontból értendő. A múltkor volt is egy tanulmány, hogy a mai embernek már annyira eltorzult a hallása, hogy kettős vaktesztekkel kimutatták, hogy nem tudnak különbséget tenni a 128-as mp3 és a veszteségmentes zenék között és esetenként az mp3-at jelölik meg jobbnak.

De ez mindenhol így van. Akik a H.264-ért kampányolnak és a fő vesszőparipájuk a minőség azoknak mindössze töredéke aki tényleg videokódolással foglalkozik és tud különbséget tenni, a nagy részük nem tudná megállapítani ha nem egymás mellé tennénk a két videót, hogy melyik melyik. Ha nem konkrétan a pixeleket figyelné akkor lehet, hogy még egymás mellett sem.

Éppen ezért is hülyeség ilyesmin lovagolni. Ha szabad, jogdíjmentes formátum lenne mindkettő, akkor egyértelmű a választás (ezesetben H.264 és Vorbis kombó), de így...

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.05.13. 14:22:45

Ha kijön egy újabb kiadás az Operából akkor itt is használható ez a "javítás"?

Teddy Beer 2011.05.13. 14:53:59

@penge™: "Az AAC is gyengébb, ráadásul még annyira sincs elterjedve, sokszor a H.264 is mp3-mal jön."

Én más körökben mozgok úgy néz ki, de nálam több az aac, mint az mp3 videóban és azon kívül. Aki meg mp3-at használ aac helyett annak csak gratulálni tudok. blog.chron.com/tubular/files/legacy/archives/slow%20clap.gif
Amúgy az aac miben is gyengébb mint a halas lúzer format, amit szinte senki, azaz szinte senki nem használ, pláne önszántából?

"Grooveshark-hoz hasonló oldal az nagy valószínűséggel nem Vorbis alapon fog működni"

Ahogy a böngészőm sem mp3 alapon ezért tölt be a quicktime, wmp vagy vlc ha kell. A flash meg... Én podcastos arc vagyok. ◕ ◡ ◕

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 15:00:23

@Med1on: Nem, akkor újra meg kell patchelni az opera.dll-t, mivel az felülírja a régit, ahogy a xaNoCTA patchnél is.

@aronvirginas: technology.timesonline.co.uk/tol/news/tech_and_web/personal_tech/article5847674.ece

Részben van igazad, a zeneszerzőknek jobb hallásuk volt, csak kifelejted a számításból, hogy

1. Az ipari forradalom óta olyan változásokon ment keresztül az emberiség, hogy néhány decibeles zúgás (PC, hűtőszekrény, etc.) mindennapos az életünkbe, ha kimegyünk az utcára akkor még intenzívebb a zajszennyezés, főleg forgalmasabb városokban. Mátyás király maximum a madárcsicsergést vagy a zongorát hallgatta.

2. Nem mindegy, hogy valamit értő hallással, odafigyeléssel hallgatsz (például egy komolyzene dallamait), vagy az agyad ösztönösen kizárja. Például naponta hányszor jut eszedbe a háztartási gépek vagy a PC alapzaja? Az agyad védekezőmechanizmusa kizárja, hogy másra tudjon figyelni. Például egy csöpögő csap nem mindennapos, arra odafigyel az ember, de ha minden nap csöpög, akkor pár hét után megszokja. Ugyanígy ha például faluból forgalmas út mellé költözöl, akkor minden elhaladó autót érzékelni fog az agyad jó pár hétig. Ahogy fordított helyzetben a madárcsicsergés vagy a kakaskukorékolás lesz a "szokatlan zaj", arra fogsz jobban figyelni.

Amit pedig nem használunk az elkezd szépen lassan sorvadni, lásd: vakbél, kislábujj

3. Mátyás király idejében nem ilyenek voltak a koncertek, hogy egymás fülébe üvöltve nem hallottad, hogy mit mond a másik. Otthon sem durva hangrendszerrel hallgatták úgy a zenét, hogy az ablaküveg berezonál. És nem volt divat már egészen fiatal (még biológiailag fejlődésben lévő) generáció körében, hogy napi szinten 8+ órán keresztül a fülében a fülhallgató és lehetőleg jó hangosan feltekerve.

Senki nem állította, hogy ha a fenti 3 pont nem létezne akkor mindenkinek olyan hallása lenne, mint Mozartnak, viszont a jelenlegitől lényegesen jobb.

" azokat a frekvenciákat nem tárolják, melyek kívül esnek az átlagos emberi fül korlátain"

De ez is egy öngerjesztő folyamat, mert ami nincs azt nem is lehet hallani. Ha az utókor számára mp3-ban digitalizálják a "múltat", akkor az lesz a "baseline" az emberi fül számára. Ugyanúgy, ahogy a recsegő, pattogó gramofon is az adott korban etalonnal számított.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 15:11:45

@Teddy Beer: Akkor nézd meg újra mire válaszoltam. Kérdezted minek mp3, inkább AAC. Én erre válaszoltam, hogy mivel a Vorbis(!) jobb az AAC-től (és a kettő elterjedése terén nincs szignifikáns különbség), ezért felesleges az AAC, mert codecből is több a soknál. A selejt és a perifériára szorult gyengébb tűnjön el és minden fejlesztési kapacitás a legjobbra összpontosuljon. Ez alól akkor legyen kivétel, ha a legjobb nem szabad formátum (lásd: H.264).

Az örvendetes, hogy neked Quick Time, WMP vagy VLC van, de sajnos

1. VLC-t nem használok.
2. WMP csak azért van, mert lusta voltam eltávolítani, de pár komponensét (például wmpnscfg.exe) már kiiktattam.
3. Quick Time ugyancsak nincs, a Potplayer szerencsére lejátsza a MOV-ot és a Qt-t és különben is ritkán találkozom vele.

De aki szereti a beépülőket és nem foglalkozik az előnyökön túlmutató hátrányokkal (persze ez felhasználási szokásonként változó), annak biztos egyszerűbb, de nem jelenti azt, hogy hatékonyabb, mint egy natív könyvtár és natív lejátszó.

ps: Ha Flash-t kapsz, akkor Flash-t kapsz, nincs választási lehetőséged. Maximum VLC-vel tudsz trükközni megfelelő userJS birtokában.

A YouTube már elég népszerű még sincs sem Operára, sem Firefox 4-re működő userJS, ami lecseréli a lejátszót a VLC beépülőjére.

Mesant 2011.05.13. 15:19:36

@Teddy Beer: Igazad van a Vorbis szebben, teltebben szól.
@penge™: zenész voltam a fülem kicsit már nem a régi, de jó és szelektív a hallásom és a vorbis, vagyis az ogg tényleg teltebben tisztábban szól!
Persze az sem mindegy min hallgatjuk, nálam egy Roland Boss aktív hangfalpár bömböl....

Altano 2011.05.13. 15:35:16

Egyébként ugyanez linux alatt hogyan kivitelezhető?
Gstreamer könyvtárat megtaláltam az opera alatt, az mp3 kodek az Ubuntun telepítve van. Viszont alapértelmezetten nem működik, gondolom valamit be kell másolni itt is a plugin könyvtárba.

Teddy Beer 2011.05.13. 15:36:44

@penge™: "Mátyás király idejében nem ilyenek voltak a koncertek, hogy egymás fülébe üvöltve nem hallottad, hogy mit mond a másik."

ÉN voltam már reneszánsz zene előadáson és elég hangos volt a nóta. Akusztika függő, de amúgy a halláskárosodás függ attól, hogy mit hallgat az ember. Egy karmester ugyanolyan erős hangot hall munkája közben (művész talán még tovább is), mint egy ütvefúró kezelő, viszont mégis a melós süketül meg hamarabb, tehát a zenére egy kicsit más szabályok vonatkoznak, mint az ágyúdörgésre meg társaira, amit I. Mátyás is "élvezhetett" hadjáratai során.

Mesant 2011.05.13. 15:39:00

@aronvirginas: főleg dinamikailag nem ugyanaz....

MosoMasa 2011.05.13. 15:54:08

@penge™: A zenei hallás mennyiben függ a felsoroltaktól?
Szerinted így akkor egy falusi embernek jobb a zenei hallása alapvetően?
Szó sincs róla.

Ez amit itt felhoztál, az merő okoskodás csak, semmi köze a zenei halláshoz és az egész nem így működik.
És nincs azzal sem semmi gond, hogy a 128-as mp3-at nem tudják megkülönböztetni, vagy esetenként jobbnak hallja az átlag user. Nincs ebben semmi különös.
A többi meg csak a vájt fülűeknek érdekes, illetve az okoskodóknak.

Csszheted a minőségi hangot, ha egy genius asztali hangszóróm van, vagy egy 1200 Ft-os fülesem - ami egyébként arra a célra épp megfelel amire való.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.05.13. 15:58:00

@penge™: Az okés, hogy újra meg kell patchelni csak a xaNoCTA patchnél ugyebár mindig új verzió készül, amit le kell tölteni. A fenti javításból szerintem nem nagyon lesznek új verziók (az eltünt postból gondolom), vagyis akkor a jövőben is ezt "kell" használni. Remélhetőleg működik majd a későbbi kiadásokban is.

Teddy Beer 2011.05.13. 16:02:17

@penge™:"és a kettő elterjedése terén nincs szignifikáns különbség"

Én azt mondom itunes, dvb-t, h.264 (csak okosan), konzolok, pmp-k mobilok. Erre te mondhatod... Wikipedia talán? lol

"De aki szereti a beépülőket és nem foglalkozik az előnyökön túlmutató hátrányokkal"

Hátrányok Mintha a vp8 az Operában csupa siker lenne. Lassú, gyártói támogatás nuku, fagy és ordító hiányosságok és bugok boldogítanak, csak mert "hülye ramzabáló flash, pénzéhes mpeg-la". Kemény ellenérvek mondhatom. A theora legaláb nem lassította be a gépet, de neeem, A google diktálja mi az a társadalmi felelősség, mert védi a piacot, hogy a kicsik a pályán maradjanak, pont az aki minden netes reklámpiacon monopóliumra tőr, ahova csak beteszi a lábát... csak még ők se elég hangosak ahhoz hogy egy béta állapotú formátum elterjedjen, ami akár plágium miatt törlésre vagy a tulaj bírságolás elé kerülhet a jövőben. A VLC legalább a legújabb codeket pakolja a programjaiba.
Felőlem magyarázhatod hogy ez és a többi html5 videós zenés agymenés jó, csak azt engedd meg hogy más is válasszon, ha akar flasht, ha akar akkor valami natívat.

sanyix 2011.05.13. 16:32:56

h264 támogatást is hekkeljetek má bele :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 16:48:07

@Altano: Nem tudom, csak azt, hogy a fejlesztők írták: Linux alatt azt játsza le, amit a gstreamer (tehát bármit), míg Windows és OSX alatt hardcoded gstreamer library van.

@MosoMasa: Igen, azért nem használok én sem veszteségmentest. Ettől függetlenül a vorbis és az mp3 között észrevehető a különbség akár sima hangszórókon, akár sima kínai fülhallgatókon.

@Med1on: 1. A xaNoCTA-ból nem készül új verzió, csak a fejlesztője leellenőrzi minden snapshotnál, hogy működik-e vele és aszerint frissíti a postot.

2. Egy darabig valószínűleg működni fog, nem tudom meddig. A különbség a kettő között, hogy a gstreamer fájlok a legelső Labs build (ismétlem, Labs build) óta egy bitet nem változtak.

@Teddy Beer: Ezt úgy mondod, mintha a Flash-t bármi is veszélyeztetné. Inkább a HTML5 pártiak vannak korlátozva és kényszerítve, mert állandóan a Flash-t akarják tolni az arcukba.

Ha neked jó a Flash, akkor használd azt. Nem változik semmi. Akinek jó a WebM, az azt használja. A Theora pedig megmaradt, csak a dailymotion-ön kívül senki nem támogatja.

Teddy Beer 2011.05.13. 16:56:36

@penge™: "Ezt úgy mondod, mintha a Flash-t bármi is veszélyeztetné. Inkább a HTML5 pártiak vannak korlátozva és kényszerítve, mert állandóan a Flash-t akarják tolni az arcukba."

Mert a html5 video olyan ultra szabad lett a vp8-al...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.13. 17:12:32

@Teddy Beer: Ne vészmadárkodjunk előre. A formátum szabad, az meg, hogy mi lesz az MPEG-LA eljárás végkimenetele a jövő kérdése. Mivel még B-frame támogatás sincs (ami az egyik legnagyobb érvágás) gondolom figyeltek rá, hogy ne csússzanak el egy banánhéjon.

Teddy Beer 2011.05.13. 17:22:15

@penge™: Majd a bíró eldönti mi számít banánhéjnak. Az hogy "szabad" az meg nagyon úgy néz ki hogy nem sok embert hatott meg. Talán mert az ára és az értéke erősen konvergál.

MosoMasa 2011.05.13. 17:28:37

@Teddy Beer: Az nem baj, ha konvergál... csak kérdés hová...

Chuck Boung Ace Eck 2011.05.13. 21:29:01

" - amúgy technikailag mérföldekkel jobb - Vorbisnak."

Tudom én hogy szimpatikus a Vorbis, de a fölénye finoman szólva is megkérdőjelezhető. Objektívan szemlélve az mp3 jobb minőséget nyújt magas bitrátán. Elég csak megnézni az itteni grafikonokat (bár a tesztelő véleménye ettől függetlenül egálra hozta ki a dolgot, de sokan hallunk 20KHz fölött is):

ixbtlabs.com/articles/oggvslame/

HyperKiller 2011.05.14. 00:32:22

Ma sincs új build.
Talán majd hétfőn(?)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.14. 00:54:44

@HyperKiller: Nincs és egy darabig nem is lesz. Az opera_ru (gondolom hivatalos) Twitter acc-ból megírták, hogy 11.11 lesz hamarosan. Ami egyet jelent: Biztonsági frissítés.

És mivel a biztonság mindig is a legmagasabb prioritásuk, ezért ilyenkor mindenki erre koncentrál.

Ez persze nem jelenti azt, hogy pár nappal később (esetleg hamarabb, mint jövő péntek) megjelenik egy 11.50 is a biztonsági javítással, amit a 11.11 fog tartalmazni és azon kívül még javításokkal és új HTML5 implementációkkal.

sanyix 2011.05.14. 02:05:00

@Chuck Boung Ace Eck: ezzel az a probléma, hogy ez egy 10 éves teszt. Na meg a hydrogeudios többször megismételt sokfős audiofil tesztjeinek jobban hiszek, ahol az ogg és az aac van a csúcson, lame valahol a béka segge alatt.
hogy mást ne mondjak az a 16khz-s vágás élből kamu, vagy összecserélték a lame-el, bár az sem vág 320kbiten, csak 160 alatt.
Berajzoltam piros vonallal hol van a váltás. Baloldal flac, jobb abból készült vorbis, ráadásul 106 kbites ABR nem is 320...
dl.dropbox.com/u/5862163/vorbis.png

sanyix 2011.05.14. 02:14:10

@sanyix: Egyébként vág a vorbis egyet, de 19 khz fölött, és csak Q4.0 beállítás (128kbit alatt)

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.14. 07:03:37

@aronvirginas: nem tartanám sznobizmusnak. egy 320kbps és egy flac között lehet hogy nincs nagy különbség, fülesen meg a pc hangszóróján, de ha van egy picit is normálisnak mondható hangrendszered, akkor copyzd le az eredeti zenédet mp3-ba és flacba, írd vissza audio cd-re, hallgasd vissza. meg fogod hallani.

persze tömeggyártásról és fiatalokról szól a nagyipari mennyiség akinek tökmindegy h egy 3perces eleve szutyok stúdióban felvett popzene hogy visít a füldugón, de ha az eredeti zenét normális stúdióban vették fel (és tökmindegy hogy komolyzene, tucctucc vagy rock) akkor számít. persze nem azoknak akik háttérzeneként műanyag dobozból hallgatnak zenét, hanem azok akik legalább egy picit is odafigyelnek rá, mert élvezik is amit hallgatnak.

Nem kell több milliós hangrendszerekben gondolkozni, maradjuk a középkategória aljánál. 100e alatti hangfalak és erősítő/lejátszó.

konkrétan én mindent törlök ami 128 kbps. nagyon jó zenének kell lennie ahhoz h a vinnyogó torz magasaitól ne kapjak azonnal idegbajt. hogy a többi hiányosságáról ne is beszéljek.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.14. 07:05:30

@MosoMasa: nem vagyok vájt fülű sem okoskodó, de sztem kihalnék ha az összes zenémet ezentúl 128 kbps-ben hallgathatnám csak... hogy miért? mert szeretem őket :)

MosoMasa 2011.05.14. 07:31:18

@ap: nem tudom miről beszélsz.

Dzsini 2011.05.14. 22:05:51

a cím alapján szerintem felhasználóvédelmi okokból - lenne még pár ötletem, hogy mit ne játsszon le :)

MosoMasa 2011.05.14. 22:40:31

@Dzsini: hát nem a cikk vagy a film érdekes, hanem az, hogy nem játsza le. Ezt találtam mást is linkelhettem volna.

Chuck Boung Ace Eck 2011.05.15. 09:22:13

@ap: Én mondjuk nem tudom megkülönböztetni a 320-as mp3-at a flac-től (és még nem is láttam olyat aki erre képes volt), pedig azért elfogadható lejátszóberendezésen hallgatózok...

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.05.15. 16:09:17

Lényeg a lényeg, a patch működik és ez is megoldható most már az Operában Dither és Penge jóvoltából. :)

Teddy Beer 2011.05.15. 19:31:03

@MosoMasa: Lehet hogy reklám miatt, csak mert más megy.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.15. 20:06:11

@Chuck Boung Ace Eck: sok esetben nem is nagyon lehet... de amikor az eredeti kiadvány jó minőségű akkor igen

Worlon 2011.05.15. 22:10:22

Üdv. Egy valamiről megfeledkeztek. Nem elég egy jó minőségű zene, ahhoz egy jó hangrendszer is kell. A mai 20-30ezer forintos házimozi rendszerek csak játékszerek (nekem is ilyen van). Ezen sosem fognak kijönni azok a különbségek, amiért egyik formátum jobb a másiknál. Egy igazán jó hangrendszer több száz-ezer forintnál indul, ilyen pedig nem sokunknak van. Így én kicsit értelmetlennek is tartom ezt a minőség vitát.

Krissz5435 2011.05.16. 12:46:48

Nekem van egy olyan érzésem, hogy azért nincs már 2 hete snapshot mert a hardveres gyorsítást teszik bele és vagy sokáig tart vagy valami komplikáció lépett fel.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.05.16. 13:57:28

@aronvirginas: számomra egy dolog miatt nem tűnik túlzásnak. egy 800 megás wav 320ban 200mega flacban 5-600 mega. utóbbi megegyezik az eredetivel, míg előbbiből jócskán kukázásra kerül. a későbbiekben még jobb rendszereken, esetleg újabb technológiák útján többre megyek az eredetivel mint egy kiherélt változattal. még akkor is ha most alig hallható a különbség.
de ugyanez a fotó is.. raw-ot őriznél meg a családi nyaralásokról vagy jpg-et? nézd meg az új webp-t. honnan tudod h nem lesz még jobb formátum? ha mindened jpeg-ben van meg, akkor a hajadra kenheted.
ami fontos az flac... ami nem, azt úgyis letörlöm... :)

ZeGa 2011.05.16. 14:14:09

@Krissz5435: Nekem az az érzésem, hogy az érzéseid csalnak. :) De ne legyen igazam.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.16. 19:55:00

Aki érdekelt a következők valamelyikében:

- UserJS működés HTTPS kapcsolatokon anélkül, hogy minden alkalommal jóvá kéne hagyni egy megerősítő dialógust újraindítás után.

- URL "nem fontos" részének kiszürkítése.

és ezek valamelyikét (esetleg mindegyikét) ki szeretné iktatni, van számára egy jó hírem.

Hamarosan lesz rá megoldás. Illetve már van is perl script formájában, de még nagyon alfa és teszteletlen, tehát a készítő nem szeretné még publikálni, ezért nem is írok róla külön postot egyelőre.

De aki mindenféle instrukció nélkül képes lecserélni a XaNoCTA patchben lévő .pl kiterjesztésű fájlt erre, majd végrehajtani a batch fájllal, annak itt van: pastebin.com/LkV60SMK

Ismert bug: A UserJS-t HTTPS-en nem lehet külön kikapcsolni a hozzá tartozó opera:config beállítással, tehát magát a működést patcheli meg, nem csak a confirm dialógust.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.05.17. 14:37:17

Nem tudom másolni az opera-patch.exe file-t, mivel a NOD32 egy Win32/HackTool.Patcher vírushibát jelez!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.17. 17:31:44

@vinczej: Ez van, ha olyan vírusirtót használsz, ami okosabb akar lenni nálad (vagyis a felhasználónál).

Ilyeneknél előfordul, mivel felülírja a dll-t (másképp nem is tudná megpatchelni). Na már most ez több okból történhet, de általában az esetek 90%-ában crackelésre használják, a vírusirtó cégek pedig szintén pénzből élnek, így jobban szeretik, ha a felhasználók félnek a crackektől és nem használják őket.

Persze a maradék 10%-ban lehet ilyen is, amikor egy freeware szoftvert patchelsz (gondolom valami végfelhasználói licencszerződést ez is sért, bár passz) és lehet még olyan is, amikor valami patchnek kiadva magát azért patchel meg valamit, hogy biztonsági rést nyisson valami kártevőnek, de az általában több komponensű (tehát ilyenkor előzékenyen minimum a rést kihasználó oldalra dob) és többnyire olyanoknál lehet belefutni, amikor valaki szmájlikat keres, vagy MSN patchet, amivel lehet látni, hogy ki tiltott le, vagy porn.exe-t, vagy bármi hasonlóan népszerűt.

Itt a feljebb linkelt Perl scriptnek látható a forráskódja, ugyanaz van az .exe-ben is a két másik (UserJS on HTTPS illetve URL többi részének kiszürkítése) kivételével.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.08.31. 17:49:08

A fenti Opera MP3 codec letöltés már nem elérhető. Esetleg egy másik linket tudna valaki adni?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.31. 18:10:16

@Med1on: Csak a magyaropera.info FTP-jéhez volt hozzáférésem, annak pedig annyi. Lali átrakta valahova máshova.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.08.31. 18:28:21

@penge™: Nah mindegy azért köszönöm. Végül is nem dől össze a ház így se. :D

Teddy Beer 2012.10.29. 19:40:57

A gsteamerből van már stabil. Eddig mindenre jó volt, csak a youtube megnézésére nem. Ha most se lesz jó akkor végleg törölve lesz.
süti beállítások módosítása