Magyar Opera

2010 operás szemmel

Ismét eltelt egy esztendő, ezúttal a 2010-es, ideje tehát kicsit visszatekinteni. Ahogy az ezt megelőző, az idei év sem szűkölködött az Operával kapcsolatos eseményekben. Az alábbiakban a legfontosabbakat próbálom tematikusan összefoglalni.

Opera böngésző

Bár az Opera sok mindennel foglalkozik, mégiscsak az általa készített PC-s böngésző képezi az érdeklődés legfőbb tárgyát. Ennek megfelelően a program az idei évben is sokat fejlődött. A tavalyi év azzal zárult, hogy bemutatkozott az Opera 10.5, ami túlzás nélkül tekinthető a cég eddigi legfontosabb kiadásának - részint a benne fellelhető újdonságok, részint az aktuális - az Operára nézve nem túl hízelgő - piaci helyzet okán.

Először is ott volt a Presto 2.5, ami mind sebesség, mind szabványkövetés szempontjából jelentős előrelépés volt a 2.2-höz képest. Szintén nagyon fontos volt a Carakan névre hallgató új JavaScript motor is, ami nemes egyszerűséggel lelépte elődjét, és a mai napig is az egyik leggyorsabbnak számít. Mindemellett bemutatkozott a VEGA nevű grafikus motor is, ami kétségtelenül 2010 legjobb szoftveres renderelője a többi böngészővel összevetve is.

A negyedik jelentős változtatás a megújított minialkalmazás-motor, aminek köszönhetően a widgetek külön processzként, a böngészőtől függetlenül futhatnak. A 10.5 egyben radikálisan megváltoztatta a felhasználói felületet: egyrészt sokkal könnyedebb, "levegősebb" lett az Aero-t idéző megjelenésnek köszönhetően, másrészt sokkal jobban illeszkedett az őt futtató operációs rendszerekbe, legyen az Windows, Unix vagy Mac OSX.

Az volt tehát a kezdet, de a további előzetesek, és a végleges 10.5 - meglehetősen elsietett - március eleji kiadása már az idei esztendő történései voltak. Akárcsak a későbbi javított verziók, a 10.51 és a 10.52. Utóbbi hozta el a 10.5x szériát a Macintosh operációs rendszerekre is. A sor végül a 10.53-al és a 10.54-el zárult.

Mire azonban utóbbi június második felében kiadásra került, az igazi ínyencek már a 10.6 előzeteseit próbálgatták, a fejlesztés ugyanis párhuzamosan zajlott. A végleges 10.6 aztán július elsején mutatkozott be, immáron Unixra is. A program tovább gyorsul elődjeihez képest, és olyan funkciók kaptak benne helyet, mint a Geolocation API, a Web Workers, illetve a belső oldalak is tetszetős ikonokat kaptak a 9.6-ban bemutatkozott vizuális fülek használata esetén.

Napokkal ezután mutatkozott be a 10.7 első előzetese, amiből - mint már tudjuk - a végleges Opera 11 született meg az év legvégére. Főverzióként új funkciókat várhattunk tőle, és meg is kaptuk, még ha nem is mindent, amit reméltünk. Az Operában is bemutatkoztak a kiegészítők, ezzel egy régi - bár sokak által kevésbé számonkért - adósságát törlesztette a cég. Kellemes meglepetésként az Opera windowsos telepítője is teljesen megújult, és minden szempontból előnyére.

Összegezve az év történéseit: 2010-ben ha nem is zökkenőmentesen, de teljesen elkészült a 10.5x-ös széria, sőt, megjelent a végleges 11-es verzió is, ami akárhogy is nézem, jelentős teljesítmény. Több részprojekt, mint például a Dragonfly vagy az OperaWatir is nagyot lépett előre. Végül némi szubjektivitás:

Az év pozitívuma: Tulajdonképpen egy egész éves esemény, nevezetesen az Opera 10.5 megérkezése úgy általában, azaz a visszatérés a böngésző versenybe.

Az év csalódása: Egyértelműen a HW VEGA elmaradása, másodikként pedig az igencsak bugos 10.5-ös verzió elsietett kiadása.

További érdekes cikkeink:

Mobile, Mini és Devices

Bár az Opera PC-s böngészőként kezdte, a legnagyobb sikereket, és a komoly piaci részesedést évek óta a mobil üzletág adja. A bevételek többsége is innen származik, noha az utóbbi időkben szépen feljött az asztali vonal is. A desktop változattal szemben a mobilos vonulat nem tud felmutatni olyan forradalmi újdonságokat, mint az Opera 10.5, de azért termeltek itt is rendesen.

Az évet mindjárt bejelentésekkel kezdték, például elérhetővé vált a Devices SDK 10.15-ös verziója. Mint tudjuk ez teszi lehetővé a vevőknek, hogy könnyen és gyorsan készíthessenek web alapú alkalmazásokat vagy éppen alkalmazás-boltokat egyszerre több készülékre. Ezt aztán tovább vitték egész évben, több új változatot is kiadva belőle. Sőt mi több, még PC-s emulátorokat is kiadtak legnépszerűbb mobilos termékeikhez!

Februárt az Opera Mobile 10 harmadik bétájának megjelenése, valamint az androidos verzió bejelentése uralta. A prímet azonban kétség kívül az Opera Mini iPhone-os verziója vitte.

Az Operától már-már szokatlanul ötletes módon felépített és kivitelezett reklámkampányt - amiért később Norvégiában reklám-díjat is kaptak - végül is siker koronázta, és az Apple április 13-án végül megjelentette a Minit saját alkalmazás boltjában.

A fogadtatásra jellemző, hogy egy rövid időre minden jelentősebb piacon a Mini került a letöltési listák élére. Noha a vélemények erősen megoszlottak, a sebességet senki nem vitatta el tőle, és szerencsére az újabb és újabb javításoknak köszönhetően egész elfogadhatóvá vált az Apple telefonok használói számára is. Ennek ékes bizonyítéka, hogy novemberben az iPhone az előkelő 5. helyet foglalta el a legnépszerűbb készülékek listáján, megtörve a Nokiák hegemóniáját.

A Mini sikere 2010-ben egyébként is teljesen egyértelmű. Az összes hónapban jelentős növekedéssel zárt mindhárom mutatóban (felhasználók száma, oldalletöltések, adatforgalom). A 2009-es évet 46 millió felhasználóval zárta, idén novemberben ez a szám már meghaladta a 80 milliót. Az év végére tehát gyakorlatilag megduplázódik a felhasználói tábor, ami a teljes Opera portfólión belül a legnagyobbnak számít - az asztali verziókat is beleértve.

Ráadásul nem csak a szokásos Java változatokról volt itt szó, hanem egyre több platformra készült el a natív kliens is (iPhone-ra, ugye, amúgy is ez volt az egyetlen járható út). Ez sokat javított a Mini "beilleszkedésén", nem is beszélve a sebességről, a funkciókról és a kényelmesebb használatról.

Mindeközben a Mobile csendesen fejlődött, új verziók jelentek meg a főbb platformokra (Symbian, WIndows Mobile és Android), sőt, még partizán akciókra is futotta a fejlesztők erejéből (Maemo Linux verzió).

Ezek azonban a kötelezőnek tekinthető frissítéseken kívül nem sok újat hoztak. Talán a Presto 2.4 illetve a Carakan (gyakran JIT nélkül), illetve a VEGA érdemelemlítést, de a HW gyorsítás itt is elmaradt. Az androidos (béta) verzióra is elég sokat kellett várnunk, éppen ezért volt meglepő, amikor kicsit később befutott az Androidra szánt minialkalmazás-futtatókörnyezet, ami viszont jó dolgokat vetít előre a 2011-es évre.

Az év pozitívuma: Az Opera iPhone verziójának megjelenése (és annak körülményei), az androidos Opera Mobile és minialkalmazás-futtatókörnyezet.

Az év csalódása: Elmaradtak a jelentős funkciók és újítások, például a levelező, a Unite, vagy a minialkalmazások böngészőbe integrálása. Nem sok minden történt amúgy sem (1-2 verzió érkezett csupán, többségükben béták), csak letudták a kötelezőt. A jelenlegi konkurencia ellen idén kevés lesz ennyi.

További érdekes cikkeink:

Opera Software

Ha egy szókapcsolattal kellene összefoglalni 2010-et, akkor ez a "változás éve" lenne. Frappáns bizonyítéka ennek mindjárt az év kezdete: január 5-én ugyanis lemondott Jon von Tetzchner! Nem mindennapi esemény volt ez, nevezhetjük kivételesnek is, hiszen Jon a két alapító tag egyike, aki a kezdetektől, tehát 15 éve látta el a vezérigazgatói tisztet. Utóda Lars Boilesen lett.

Ez a váltás tulajdonképpen meghatározta az egész évet, noha az eredményekből csak keveset láttunk. Amit tudunk, hogy év közben jelenős átszervezéseket hajtottak végre a cégen belül, hosszú évek óta először csökkent a létszám, sok embert más feladatokhoz irányítottak át.

A fentiek hatása inkább 2011-ben lesz érdekes, de már az elmúlt évben is volt foganatja. A 10.5-ös verzió rekordidő alatt elkészült - még ha a kiadást "kissé" el is siették - sőt, év végére már letölthető a végleges Opera 11 is. A mobilos részleg, mint láttuk, keményen dolgozott, de komolyabb eredményt itt csak idén várok. Ugyanakkor az év folyamán érkezett rengeteg Opera Minivel kapcsolatos bejelentés sem elhanyagolható a cég jövője szempontjából.

Az Opera rákfenéjének tartott marketing terén is látok elmozdulást. A már említett iPhone kampány remekül sikerült, ahogy a krumplis geg is, amit a Chrome rovására követtek el (Potato: slow, Opera: Fast!). Mi több, idén olyasmi történt, amit eleddig nem láttam: egyes oldalakon megjelentek az Opera böngésző reklámcsíkjai(!) - persze csak akkor, ha nem Operát használtál.

Volt még néhány nem várt céges húzásuk is. Az első mindjárt január végén, amikor az Opera felvásárolta a mobilos reklámokra szakosodott amerikai AdMarvel nevű céget. Az év folyamán egyértelművé vált, hogy az Opera a Mini és a Mobile sikerein alapuló reklámszolgáltatást tervez, aminek részletei viszont még nem ismertek.

A második váratlan húzás szintén egy akvizíció, a népszerű fizetős webmail szolgáltatás a FastMail.FM megvétele volt. Ennek a húzásnak azóta nem volt érdemi következménye, de a lépés nyilván nem volt véletlen. Talán majd idén!

Az év folyamán tovább szépültek az Opera honlapjai, és végleges formát öltött az Opera Portál, az Opera böngésző új kezdőoldala is. A My Opera közösségi oldal pedig átlépte, és azóta bőven meg is haladta az 5, sőt, később a 6 milliós felhasználói létszámot is - ennek örömére meg is újult az oldal.

2010 fontos eseménye volt a Microsoft-féle böngészőválasztó képernyő bevezetése. Megjelenése az Opera sikerének tekinthető, de nem hozott érezhető változást az Opera felhasználók számában. Ennek ellenére pénzügyileg a tavalyi év után ismét kedvező mutatókat produkált az Opera. Noha a negyedik negyedév számai még jó ideig nem lesznek ismertek, vélhetően eddigi legsikeresebb évét zárja majd a cég.

Az év pozitívuma: úgy tűnik, marketing terén lesz valamiféle elmozdulás. Szintén nagyon fontos, hogy a cég jó évet zárt, és láthatóan sikerült a megújulás is, mind a termékeket, mind a szervezeti felépítést illetően.

Az év csalódása: csak a "szokásos" kapkodó magatartás, az erősségek ki nem aknázása, azaz mintha pontosan fele annyian lennének, mint kellene. Sok ígéretes kezdeményezés, lassú kivitelezés.

További érdekes cikkeink:

Magyar Opera blog

Érdekes év volt a 2010 a blog szempontjából is. Tulajdonképpen nem mondhatnám, hogy különösen elégedett vagyok vele, de azt sem, hogy nem. Az általam kitűzött célokat csak részben sikerült teljesíteni, főleg az új projektek terén, egyébként meg inkább csak "hoztuk a kötelezőt".

Év végére azért ismét megjelent az Én Operám sorozat, és a korábban heti hírekként kipróbált sorozat is talán végleges formát öltött Opera hírek néven. Ennek ugyebár főképp az lenne a szerepe, hogy az Operával kapcsolatos rövid híreket egyetlen hosszabb cikkbe gyúrja. Nos, heti szinten nincs mindig elég hír, de a jövőben igyekszünk legalább havi gyakorisággal jelentkezni.

Ami jól működött, az az előzetesekről szóló beszámoló, igaz, a bejegyzéseink elég jelentős hányadát tették ki. Penge a végére nekidurálta magát, és szépen minden változási közleményt lefordított, ami dicséretesen közel áll a Magyar Opera blog célkitűzéseihez, és nem mellesleg piszok melós vállalkozás.

Idén is igyekeztünk nem csak a nyers hírekre fókuszálni - hiszen azok általában minden jelentősebb szakmai hírportálon megjelennek -, hanem némi háttér információval is szolgálni, illetve az Opera Software tevékenységét az átlagosnál mélyebben bemutatni. Egyszóval próbáltunk nem csak a PC-s és a mobil böngésző bemutatására szorítkozni. Úgy vélem, ez nagyjából sikerült, ami nem azt jelenti, hogy nem lehetne jobban csinálni.

A dicséret idén is kijár az Olvasónak, akik nem csak elolvasták bejegyzéseinket, de gyakran reagáltak is rájuk. Személy szerint fontosnak tartom ezt a fajta visszajelzést, inkább írok ugyanis egy viszonylag kis látogatottságú, de ilyen formán is aktív közösségek, mint egy olyannak, ahol az oldalletöltések az egeket verdesik, hozzászólás viszont csak elvétve akad. Köszönjük!

Mi több, ez a "csapat" már komoly sikereket is elért az idén, például szavazataitoknak köszönhetően mi nyertük a Blogoscope verseny közönségdíját! Külön örülünk annak, hogy magyar, "név" szerint Emoryy nyerte az operás Android háttérkép versenyt.

Az év eleji lendület után túl jól sikerült az Én Operám sorozat jegelése, elnézést kérünk mindazoktól, akik annak idején beküldték a művüket, de a mai napig sem jelent meg. Hiányosságunkat idén pótoljuk, és persze várjuk az új műveket is. Ne feledjétek, még holnapig szavazhattok a legjobbakra, azaz nyereményjátékunk leendő győztesére.

Végezetül némi statisztika, összevetve a tavalyi eredményekkel (zárójelben):

  • 271 blogbejegyzés (tavaly: 244)
  • 565 683 egyedi látogató (391 914 (+44,34%))
  • 1 528 732 oldalletöltés (822 871 (+85.78%))
  • átlagos oldalon töltött idő: 3:03 (2:49 (+8.27%))

Az év pozitívuma: nagyjából tartani tudtuk a tavalyi írásmennyiséget és színvonalat, de idén kicsit több kellene.

Az év csalódása: a zátonyra futott Magyar Opera portál.

Ennyi volna tehát 2010 gyors értékelése, következzen tehát a 2011-es esztendő! Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr102551017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.01.01. 14:32:39

1 528 732 oldalletöltés (822,871 (+85.78%))

Grat. :D

ata4100 2011.01.01. 14:48:10

Nagyon szép összefoglaló lett. Jó látni így egészben mindent. Szép eredményeket ért el a blog, és tényleg színvonalas munkát végeztetek! Őszintén csak gratulálni tudok, és sok sikert az idei évhez!

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.01.01. 15:36:56

B.a meg, amikor rákattintottam, azt hittem az operáról(mint műfaj) lesz szó.

soulpath 2011.01.01. 16:11:45

"ami dicséretesen közel áll a Magyar Ooera blog célkitűzéseihez"

Itt becsúszott egy kis hiba.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.01. 16:13:12

@hajdul: Nem te vagy az első. Viszont az Opera (böngésző) is egy külön műfaj... :)

@Reaver: Javítva.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.01. 16:30:37

@cousin333: Jó írás, de egy hiba:

A Visual Tabs nem 10.60-ban jelent meg, hanem 9.6x-ben, 10.60-ban csak saját ikonokat kaptak a belső lapok, mint levelező, letöltéskezelő, stb.

Ellenben 10.60-ban egy kisebb ráncfelvarráson estek át a fülek előnézeti képei (animáció, + ablakok panelről eltüntették őket + aktív fülnél lap címének kiírása.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.01. 16:32:58

@penge™: Ja, és a Suggestion is ekkor került bele, csak még a Google gyárilag(!) nem, de a JSON API már adott volt. Meg ekkor lett az Opera gomb átszabható, hogy kiírja a szöveget is, vagy csak az ikont.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.01. 16:35:14

@penge™: Javítottam. A többire az a válaszom, hogy nyilván sok helyre sok mindent lehetne írni, ennek a cikknek a célja az összefoglalás volt. Aki a teljes listára kíváncsi, az kattintson a linkekre.

Erről jut eszembe, hogy még mindig nincs rendes Opera 11 bemutató...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.01. 16:44:41

@Med1on: Hát, ha Pengét is ide számíthatnánk a letiltott Google Analytics szkriptjeivel együtt, meglenne a kétmillió is... ;)

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.01.01. 21:04:26

@cousin333: Így viszont elolvashattam egy igényes blogot:-)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.01. 22:03:31

Ezek az eredmények különösen szépek annak fényében, hogy az én aktivitásom a blogon majdnem nullára redukálódott.

A Magyar Opera portált viszont nagyon sajnálom, és még nem is mondtam le róla teljesen. Már elkezdtem Drupallal foglalkozni, hogy el lehessen indítani egy tesztüzemet, remélem idén sikerülni fog :)

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.01.02. 13:47:05

tudni lehet miért futott zátonyra?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.03. 14:36:39

@ap: Hát részben. Nekiláttunk és eleinte megvolt a lelkesedés, de sajnos ezzel leragadtunk. Aztán Lali csinált egy alap oldalt, ami viszont egyelőre csak egy váz, és ezt kellett volna "felruházni", vagyis rátenni egy témát. Ennél megint elakadtunk. Aztán én nekiláttam Drupalt tanulni, hogy kézbe vegyem a dolgokat, de itt meg én akadtam el (időhiány).

Jelenleg az kellene, hogy tegyünk egy sminket az oldalra (azért nem egy alapot szeretnénk, hanem valami sajátot), és csináljuk meg a fő oldalterveket, kategóriákat, amiket el lehet kezdeni feltölteni tartalommal. Ha eddig eljutunk, akkor szerintem már menne magától az egész. Nagyon jól jönne egy olyan segítség, aki ért hozzá, csinált már ilyet, és át tud zökkenteni minket ezeken a kezdeti lépéseken :)

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.01.03. 14:43:49

@Karbonade: pont emiatt kérdeztem h drupalban gondolkoztok-e :)

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.01.03. 15:36:07

@Karbonade: ezt a kört már lefutottuk egyszer :D drupalban sajnos nem, de wp-ben és/vagy joomlában igen. de sztem folytassuk priviben :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.03. 18:48:53

@ap: Ja már emlékeszem, sorry, csak többen is próbáltak már besegíteni. A Drupallal amúgy nincs gond szerintem.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.01.03. 19:54:34

@Karbonade: valamiért mégis megállt minden és tanulni kell a használatát.. a drupal jó, senki nem mondta hogy rossz, kérdés kell e olyan komplexitású program olyan áron h megáll miatta minden?
süti beállítások módosítása