Magyar Opera

Google Suggestion

Nemrég jelent meg az Opera 10.60, amelyben egy új funkció is helyet kapott, mégpedig a Search Suggestions néven elterjedt valami, ami címsorkeresés során már a gépelés alatt próbálja kitalálni mire akarunk keresni és ennek megfelelően kilistázza a legnépszerűbb keresési kifejezéseket/kulcsszavakat.

Ahogy már az Operától megszokhattuk ez a funkció is náluk volt elsőként még valamikor az Opera 7.5 környékén, csak aztán a Google kérésére kivették. Végül pár évvel később a Chrome megjelenése hozta "divatba". Azóta minden böngésző lemásolta majd végül az Opera is újra visszatette ezt a funkciót, immáron a címsoros keresésből is működik.

Már az elején észrevehette mindenki, hogy ez a funkció jelenleg Operában csak a Wikipédiával és a Binggel működik. De mivel az Operában lehet INI fájlokat bütykölni, szinte nincs lehetetlen.

Szóval, van nekünk két search.ini fájlunk. Az egyik a Program Files\Opera\defaults mappában, ahogy a nevéből is következtethetünk ez tartalmazza az alapértelmezett keresőket és minden frissítésnél felülíródik, ahogy a Program Files\Opera mappa teljes tartalma.

Van egy másik search.ini fájlunk az Operás profilunkban, ebbe kerülnek egyszer a saját keresőink, amit egy oldalon lévő keresődobozban jobbklikk->Kereső készítésével csináltunk, valamint itt jelennek meg a fájl legtetején a gyári keresők közül azok, amiket töröltünk, legalul a Deleted=1 sorral. Ezeket ne módosítsuk.

Lépések:

  • Vegyünk fel egy számunkra szimpatikus keresőt, ami nem gyári és tegyük alapértelmezetté. Ezt követően minden gyári keresőt töröljünk (a Find in page kivételével, azt ne töröljük, mert akkor nem fog működni a Ctrl+F-es oldalon belüli kereső).
  • Ha szinkronizáljuk a search.ini-t, akkor a biztonság kedvéért indítsuk újra az Operát és ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e. Ha nem jöttek vissza a gyári keresők újraindítás után és a létrehozott kereső(k) is megmarad(tak) és alapértelmezett maradt a kiválasztott kereső, akkor minden rendben van.
  • Ha minden keresőnk megvan, amire szükségünk van, akkor zárjuk be az Operát, majd nyissuk meg jegyzettömbben a profilunkban lévő search.ini-t.
  • Ha már a fájlban vagyunk elvégezhetünk olyan apróságokat, mint számunkra megfelelő sorrendbe pakoljuk a keresőket, ezt következő módon kinéző keresők ide-oda pakolgatásával vihetjük véghez:
  • [Search Engine #]
    UNIQUEID=XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
    Name=Kereső neve
    Verbtext=0
    URL=http://www.example.com/search=%s
    Suggest Protocol=JSON
    Suggest URL=http://clients1.google.com/complete/search?hl=en&client=firefox&q={SearchTerm}
    Query=
    Key=g
    Is post=0
    UseTLD=0
    Has endseparator=0
    Encoding=UTF-8
    Search Type=0
    Position=-1
    Nameid=0
    Deleted=0
  • Barátunk a Ctrl+X és a Ctrl+V. A lényeg, hogy az egyes keresők között 1-1 üres sor legyen és utána következzen a következő kereső és hogy a [Search Engine #] szekcióban a # helyén lévő számok olyan sorrendben következzenek, ahogy mi szeretnénk őket.
  • Ismételten ne feledjük, 1-estől 8-asig (ha minden gyári keresőt töröltünk) le vannak foglalva a számok, tehát saját listánkban elsőként megjelenő kereső az esetünkben a 9-es és így tovább. Igazából a jó memóriával rendelkezőknek pakolgatni sem szükséges, csak átsorszámozni, de pakolgatással hosszútávon átláthatóbb lesz a végén a fájl.
  • Ha ezzel megvagyunk és sorba sorszámoztuk őket, akkor adhatunk nekik elválasztóvonalakat is a Has endseparator=0 érték 1-esre állításával. Ez az adott kereső (amelyben 1-esre állítottuk) alá fog rakni egy vonalat. Egy korábbi post nyomán pedig akár el is rejthetünk bizonyos keresőket, amikkel csak a címsorból/keresődobozból keresünk, hogy a környezeti menüben ne legyen annyi felesleges elem.
  • Ha ezzel is megvagyunk, akkor jön a lényeg. Azoknál a keresőknél, ahova szeretnénk Suggestion funkciót (nincs mindenhol) oda szerkesszük bele a következő sorokat az URL sor alá:
Angol nyelvű Google:
Suggest Protocol=JSON
Suggest URL=http://clients1.google.com/complete/search?hl=en&client=firefox&q={SearchTerm}
Magyar nyelvű Google:
Suggest Protocol=JSON
Suggest URL=http://clients1.google.hu/complete/search?hl=hu&client=firefox&q={SearchTerm}
Angol Bing:
Suggest Protocol=JSON 
Suggest URL=http://api.bing.net/osjson.aspx?Query={SearchTerm}&FORM=OPERAS&Market=en-us
Angol Wikipédia:
Suggest Protocol=JSON 
Suggest URL=http://en.wikipedia.org/w/api.php?action=opensearch&search={SearchTerm}&format=json
Magyar Wikipédia:
Suggest Protocol=JSON
Suggest URL=http://hu.wikipedia.org/w/api.php?action=opensearch&search={SearchTerm}&format=json
YouTube:
Suggest Protocol=JSON
Suggest URL=http://clients1.google.com/complete/search?hl=en&ds=yt&client=firefox&q={SearchTerm}

Amint látható, a suggestion hiánya a kérdéses keresőkben (Google, YouTube) nem véletlen. Ha a client részt átírjuk Operára, akkor nem fog működni a funkció. Tehát - mint az esetek többségében, - most sem az Operán múlik a hivatalos támogatás hiánya.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr882042751

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Google Suggestion - Opera 2010.07.11. 08:20:48

Nemrég jelent meg az Opera 10.60, amelyben egy új funkció is helyet kapott, mégpedig a Search Suggestions néven elterjedt valami, ami címsorkeresés során már a gépelés alatt próbálja kitalálni mire akarunk keresni és ennek megfelelően kilistázza a legnéps…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

müdvü (törölt) 2010.07.11. 11:18:53

a client=firefox helyett nem lehet client=opera argumentumot használni?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.11. 11:25:45

@localofs: Elolvastad az utolsó bekezdést? :) Nem, akkor nem működik. Ha működne, akkor már a fejlesztők is megvalósították volna, de jelenleg a Google-ra kell várni...

müdvü (törölt) 2010.07.11. 11:32:01

@localofs: Bocs, nem olvastam el az utolsó bekezdést.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.11. 11:37:36

@localofs: Nem lehet, még maga az ie is Firefox argumentumot használ.

@penge™: Köszi a cikket, én már közel jártam, de nem elég közel :D:D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.11. 11:56:53

Amit meg elfelejtettem:

Az Opera Link nem szinkronizálja a Suggestionokat, szóval biztonsági másolat nem árt a search.ini ről, ha beütne a crakh...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.11. 12:22:31

@Namelesske: Hogy ezen miért nem lepődöm meg... Mikor még régebben néhány keresőmben átirkáltam a gyári "Encoding" részt UTF-8-ra, hogy legyen ő és ű betű is, akkor is szinkronizációkor az eredetit hozta vissza.

El nem tudom képzelni, hogy valaki erre rá meri bízni az profilfájlok adatait adatmentés nélkül. Elég durva anomáliák vannak benne.

Bár tegyük hozzá, nem próbálgatom napi/heti szinten, de csak néhány
Gyorshívó: Összekeveri az elemeket, el tünedezik 1-2, vagy olyan kerül a helyére, ami hónapokkal ezelőtt volt ott. A könyvjelzők gyökérmappájába bevágja az összes gyorshívó elem címét.

Kereső: Amit már mondtam. De volt már olyan is, hogy eltűntek, vagy nem lehetett keresni.

Könyvjelzők: Összekeveri, a törölteket visszahozza, a kukából ürítettek újra a könyvjelzők között vagy a kukába kerülnek.

Jegyzetek: Talán ez még a legstabilabb.

A gépelt URL-eknél nem vettem észre semmi szokatlant, a személyes sávot pedig nem használom.

Könyvjelzőkkel sem volt probléma 10.60 óta, a gyorshívókkal az előtt is csak akkor volt, mikor friss installnál szinkronizáltam vissza őket.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.11. 13:36:53

@penge™: Egy időben nem tudtam használni a linket, mert tök üres konyvjelzőket szinkronizált mindig akár hányszor bekapcsoltam...

A legidegesítőbb dolog nekem most, hogy össze vissza szinkronizál a link, és van két Kuka mappám, amit telefonra leszinkronizál gépre meg nem... Törölni meg nem lehet.. :@

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.07.11. 18:52:39

Ezt az 1 funkciót iszonyatosan hiányoltam az Operából, mondhatni ez volt az utolsó mentsvára a többi böngészőnek...
Penge maximális respect neked.:)
Szokás szerint megint nagy voltál. :D

Ómájgád 2010.07.12. 11:06:21

Nekem is stabilnak tűnik most már a könyvjelző szinkronizáció, ráadásul végre úgy működik, mint 10.10-ben :): ha a mappára húzom a címsorból az oldal ikonját, akkor a mappába teszi és nem a szülejébe.

A note/jegyzetek-ben meg a meglévők javítását is elmenti már.

Ómájgád 2010.07.12. 11:13:46

Még 1: próbálgattam más böngészőbe beimportálni az Opera bookmarkjait, sikerült is pl. Safari-ba, Firefox-ba, de olyan rendetlenül jelenítik meg (nincs semmilyen rendezési lehetőség), hogy amint lehetett, vissza is tértem az Operához.

Tebi 2010.07.12. 11:37:46

Nagyon hasznos a cikk, kár hogy ezeket a beállításokat az operalink nem szinkronizálja, mindenesetre bemásoltam egy jegyzetbe a search.ini-m tartalmát, így azt szinkronizálja és csak be kell másolnom a megfelelő helyre, csak félmegoldás, de megteszi.
Azt nem tudja megmondani valaki, hogy lehet e szabályozni, hogy mennyi javaslatot jelenítsen meg, és ha lehet akkor hogyan? Mivel láthatóan jóval kevesebb jelenik meg, mint az oldalon.

Ómájgád 2010.07.12. 13:10:34

Nekem is van egy kérdésem meg egy észrevételem. Nem jöttem rá egyből, hogy ha kitörlöm a gyári google-t, akkor új keresőt kell neki csinálni a google.com(hu) kereső editbox-ában :). Nem próbáltam végig, de az a sejtésem, hogy csak a sajátokat lehet sorrendbe rakni. Ide kapcsolódik a kérdés: ha letöröltem a gyári Search in History-t, tudok-e sajátot feltenni? (Mivel a gyári mindig az elejére kerül.)

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.07.12. 18:21:23

Kár, hogy csak 3 javaslatod dob fel, de ez hárommal több mint amennyi alapesetben felajánl. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.12. 22:06:30

@Ómájgád: Mint írtam, az utóbbi időben már nálam is stabil. Friss installnál mindig futok vele egy kört és ellenőrzöm, törlöm a gyári könyvjelzőket, gyári gyorshívókat, gyári keresőket, ürítem a kukából is, könyvjelzőnézetre beállítom a My Order-t, még újra is indítom az Operát, hogy biztosan frissüljenek a beállítások.
Ilyenkor szokott általában gond lenni, nem bekapcsolt szinkronizáció mellett.
-------------------------
A gyári keresőket nem lehet sorba rendezni, ezért is írtam a postban, hogy törölni kell őket az összeset.

A History Search üres és 14-es a Search Type-ja. Azt próbáld meg úgy, hogy a saját search.ini-dben megkeresed, átírod a Deleted=1-et Deleted=0-ra és megpróbálod átrakni valahova máshova átsorszámozva az utána következő keresőket.

@Med1on: opera:config-ban nem találtam semmi erre utalót. De tényleg akkor lenne értelme, ha többet ajánlana fel.