Magyar Opera

Opera Mini 5.0.1 frissítés iPhone-ra

Tegnap már érkezett egy új RC az asztali Operához is, de nem ülnek tétlenül az Opera Mini fejlesztői sem. Az alkalmazás két hete került be az AppStore-ba, és azóta eléggé felforgatta az Opera Mini statisztikáit is (valószínűleg cousin333 ír majd erről is összefoglalót).

Az Opera Mini fogadtatása eléggé vegyes volt, mivel sokan egy az egyben a Safari kihívójának tekintették, miközben egyértelműen nem az, csak mellette - mintegy kiegészítőként - lehet elképzelni. Az Opera Mini nem teljes értékű böngésző, soha nem is volt az és valószínűleg soha nem is lesz (éppen ezért kerülhetett be egyáltalán az AppStore-ba). A Mini nem teljesíti az Acid3 tesztet, nem tud fokozatmentesen zoomolni, viszont rohadt gyors a lassú hálózatokon, és nagyon jelentős adatforgalmat lehet vele megspórolni, pont.

A most megjelent Opera Mini 5.0.1 néhány minket is érintő javítást tartalmaz, kijavították például azt a hibát, hogy bizonyos esetekben arab nyelven jelent meg magyar helyett, valamint rendesen bekerült most már a magyar nyelv is. Lássuk pontokba szedve:

  • javítva az első induláskor előforduló "beragadás", ami bizonyos hálózati beállítások esetén fordult elő
  • magyar nyelv támogatása
  • nyelvi hiba esetén már angolra vált arab helyett
  • sok kisebb hiba- és stabilitási javítás

Letöltés

Az Opera Minit iPhone-ra az AppStore-ból töltheted le.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr531961574

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera Mini Web browser 2010.05.02. 09:40:30

Az Opera Mini internetes böngésző iPhone-os változata....

Trackback: Opera Mini 5.0.1 frissítés iPhone-ra 2010.04.29. 18:46:30

Tegnap már érkezett egy új RC az asztali Operához is, de nem ülnek tétlenül az Opera Mini fejlesztői sem. Az alkalmazás két hete került be az AppStore-ba , és azóta eléggé felforgatta az Opera Mini statisztikáit is (valószínűleg cousin333 ír majd erről is…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blogkommenter 2010.04.29. 13:01:39

Türelmetlenül várjuk az Android-os release-t is....

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.29. 13:30:09

nekem nincs, de ez esetben megkérdezném, hogy akkor mi is ez? :))

"mintegy kiegészítőként - lehet elképzelni. Az Opera Mini nem teljes értékű böngésző, soha nem is volt az és valószínűleg soha nem is lesz"

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.29. 14:34:33

@ap: Egy olyan program, ami az Opera szerverei által feldolgozott, lebutított és betömörített weblapokat megjeleníti. Itt a hangsúly talán a "lebutított"-on van: rosszabbak lesznek a képek, nincs flash és egyéb beépülő, valamint erősen korlátozott a JavaScripten alapuló funkcionalitás.

Emiatt a Mini nem egy teljes értékű böngésző. Az Opera Mobile az lenne, de azt nem is fogjuk látni iPhone-on mostanában.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.30. 01:29:09

@Karbonade: ezzel a részével tisztában vagyok, mint ahogy azt is sejtem, hogy nincs benne torrentkliens és irc meg levelező :) de azt hittem ettől függetlenül egy komplett böngészőről van szó. Jobban mondva, amit leírtál attól nekem még mindig annak tűnik, csak épp az opera szerverein keresztül szipkázza az adatokat. Elvégre a tömörített adatok megjelenése is weblapként van értelmezve és ugyanolyan motor dolgozza fel mint az asztali böngésző esetében nem? Tehát nem speckón tömörített adatokról van szó, hanem html, js, stb kódról.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.30. 02:33:28

@ap: Az Opera szervere készít az oldalról egy képet és azt küldi a böngészőnek. Az oldalon lehet navigálni a linkek között, meg ilyesmi, de a szerver által küldött oldal közelebb áll egy képhez, mint egy full weboldalhoz.

Ezért is engedték be az Apple Store-ba és ezért is rosszabb az Acid3 eredménye, mint az IE8-nak.

JS nincs benne és a CSS is erősen korlátozott.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.30. 08:03:21

@penge™: Azért a szerveren fut valamennyi js az eredeti oldalról, csak egy idő után leállítja őket, ha nem futnak le gyorsan. A Miniben viszont már nincs js, ez igaz.

Lali_ 2010.08.07. 23:25:51

Ő, nem inkább 5.0.2? Legalábbis AppStore azt mondja. Illetve a program infóknál meg 1.0.2-öt mond az iTunes-ban, de az gondolom az Apples verziószám...

Lali_ 2010.08.07. 23:36:19

@Lali_: Hülye vagyok, azt hittem friss poszt :D