Magyar Opera

Opera 10.5 - a változás szele

A vártnál sokkal kevesebbet kellett várni rá, hiszen alig két és fél hónappal az első pre-alfa után tegnap megjelent az Opera 10.5 (vagy ha így jobban tetszik 10.50) végleges változata - egyelőre csak Windowsra. Személy szerint úgy gondolom, hogy elsiették a dolgot, egy jó hónapig még nyugodtan hibamentesíthették volna. De a fejlesztőket is meg lehet érteni, hiszen a tegnap elstartolt böngészőválasztó-képernyő jó esélyeket nyit az Opera előtt.

A nevezetes dátumra tehát el kellett készülnie a böngészőnek, és az utolsó hónap már-már heroikus (néhol pedig nevetségesnek ható) erőfeszítéseinek köszönhetően végre megjelenhetett az Opera következő generációja. Bár a végleges státuszt illetően hangoztattam már a kétségeimet, de egyértelmű, hogy miért akarták a 10.50-el megjelentetni a választóképernyőt a 10.10 helyett: mert jobb nála!

Méghozzá sokkal. Akik ismerik valamelyest az Opera fejlesztési módszerét, azok tudják, mire kell elsősorban figyelni. A "feles" verziók esetén általában a háttérben zajlik a nagy munka, és a honlapok megjelenítéséért felelős motor komoly változásokon szokott átesni. Mindez fokozottan érvényes az Evenes kódnéven ékező újdonságra. Nem csak a Presto motor fejlődött nagyot, hanem annak JavaScript futtató része is, nem is beszélve a Vega grafikus könyvtárról.

Aki nem ásta bele magát ennyire a témába, annak is feltűnik majd a jelentősen megváltozott felhasználói felület és a nagy fokú rendszerintegráció. Vagy éppen az új funkciók, mint például a privát böngészés. És még valami: sebesség.

Presto, Vega, Carakan

Minden böngésző legfontosabb komponense a renderelő motor. Ez az programrész, ami értelmezi, feldolgozza és megjeleníti a honlapokat. A Presto nevű Opera-motor már jó ideje egyet jelent a gyorsasággal, kis erőforrásigénnyel és a szabványkövetéssel. A 10.10-ben helyet kapó Presto 2.2 most átadja a helyét a 2.5-ös verziónak.

Az új változat tovább javít a szabványok támogatásán, bevezetve számos HTML5 és CSS3 elemet, például a border-radius-t, a CSS3 animációkat vagy a webstorage funkciót. Mindemellett rendelkezik video támogatással is, mostantól beépülők nélkül képes lejátszani az ogg formátumú beágyazott videókat.

A Vega névre hallgató vektorgrafikus könyvtár az SVG támogatással egy időben került az Operába, éppen annak támogatására. Az új verzióban jelentősen megújult, szerepe felerősödött. Az Opera 10.5-ben minden renderelést ez a könyvtár végez, beleértve a honlapokat és a felhasználói felületet is. Fontos megjegyezni, hogy egyelőre még csak szoftveres megoldás hajtja, de benne rejlik a teljes hardveres támogatás lehetősége is. Tehát azon felül, hogy nagyon gyors, és tetszetős, megalapozza a jövőbeli fejlesztéseket is.

A Firefox és a Safari utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetett az internet de facto programozási nyelvének, a JavaScriptnek a fejlesztésébe, pontosabban ezen kódok futtatási sebességének növelésébe. A Chrome váratlan belépője után pedig valóságos sebességverseny kezdődött, amiben az Opera egyre inkább lemaradt és tetemes hátrányt halmozott fel.

Bő egy éve derült ki, hogy a fejlesztők felveszik a kesztyűt, és szándékuk szerint az alapoktól indítva egy teljesen új, a legmodernebb megoldásokat felvonultató motorral ismét az élre állnak. Mint azt korábbi tesztünkben is bemutattuk, a 10.5-ben debütáló Carakan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és bárkivel képes felvenni a versenyt.

Mint az a mellékelt grafikonokon is látszik, az Opera a még csak béta verziójú Chrome 5-el szemben is állja a sarat. Ráadásul a nagy verseny miatt a tesztek erősen hangsúlyos szerepet kaptak a tesztelésnél is, sokan például a SunSpider eredmény alapján ítélik meg egy böngésző sebességét. Ilyen szempontból marketingnek is kiváló a Carakan, hiszen ebben a tesztben mindenkit maga mögé utasít.

Szabványtámogatás

Noha szorosan a renderelő motorhoz köthető, nem árt még egyszer külön is megemlékeznünk az Opera 10.5 által támogatott új szabványokról és ajánlásokról.

A "következő generációs" böngészők egyik hívószava a HTML5, nem véletlen, hogy az Opera is számos képességét igyekszik implementálni. Ezúttal a param elem támogatása és a sokkal ismertebb video tag került bele. Talán kevesen tudják, de ennek bevezetését még az Opera kezdeményezte évekkel ezelőtt. Jelen álláspont szerint az Opera csak az ogg formátumú videókat támogatja, aminek dekódolásához a linuxos GStreamer beépülő módosított változatát használja.

Az utolsó időszakban bekerült a beletekerés lehetősége is, ilyenkor csak a hátralévő részeket kezdi el betölteni. Az mindenképpen az újítás mellet szól, hogy így lehetőség van a videó honlap általi manipulációjára, és a képfolyamok végre nem feltétlenül egyetlen gyártó (az Adobe) feketedoboz-szerű beépülőjére kénytelenek hagyatkozni. Mindenesetre a közeljövő érdekes párharca lesz az ogg kontra h264, mindkettő mellett komoly érvek szólnak, idővel meglátjuk, hogyan alakul a helyzet.

A másik jövőbemutató szabvány a CSS3. Ennek támogatása is új fejezethez érkezett a 10.5-el. Egészen pontosan a border-radius, a hátterek és keretek (backgrounds and borders), a 2D átalakulások (2D transforms) és az átmenetek (transitions) támogatásáról van szó. A CSS 2.1-ből is volt némi lemaradás, amit most pótoltak a visibility tulajdonság implementálásával.

Szintén nem a HTML5 része a külön ajánlásként megfogalmazott webstorage és webSQL sem. Előbbit hosszútávon a sütik leváltására szánják. Azokhoz hasonlóan ugyanis arra szolgál, hogy a honlapok információt helyezhessenek el a felhasználó számítógépén. Ez a sok új lehetőségen túl problémás is lehet szerencsére a tárhely mértéke korlátozott (5 MB), és a beépített opera:webstorage aloldalon pontosan nyomon követhetjük a felhasználást.

Utóbbi értelemszerűen kisebb adatbázisok kezelésére szolgál, amit például letölthetünk a szerverről, és a különböző műveleteket, lekérdezéseket JavaScript segítségével magunk is elvégezhetjük. Mindezzel a szervereket és a hálózatot is tehermentesíthetjük. Ezeket az adatokat is kezelhetjük, méghozzá az opera:webdatabases oldalon.

Az Opera hosszú ideje kiemelkedően támogatja az SVG-t, mint webes vektorgrafikus leírónyelvet. A 10.5 újabb elemeket tesz elérhetővé, többek között a SVG-n belüli szövegek kereshetőségét, a buffered-rendering tulajdonság támogatását illetve az animált raszterképek támogatását az SVG objektumokon.

Platformintegráció és felhasználói felület

Az Opera 10.5 olyan szempontból is kivételes, hogy egyesíti magában a belső és a külső megújulást. A legnagyobb hangsúlyt a jobb platform integráció kapta, ami mindig is az Opera Achilles-sarkának számított. Bizony valóban nem egyszerű megőrizni az egységes megjelenést, miközben a böngészőnek a legváltozatosabb környezetekben kellene helytállnia.

A munka meglehetősen nagy, nem is végeztek még vele, egyelőre csak Windowson mondható teljesnek. Ott viszont remek munkát végeztek, hiszen az Opera elsőként támogatja az Aero felületet (az IE-t nem számítva). Ezen felül ez az egyetlen böngésző, ami a Windows 7 összes kényelmi extráját támogatja, az Aero Peek-től kezdve, a Jumplist-en át a letöltés állapotát jelző tálcaikonig! Ez azért is örvendetes, mert általában lassan szokták implementálni a hasonló megoldásokat, a 10.5-öt tekinthetjük tehát egyfajta szemléletváltásnak is.

Ezen túllépve is sok változással találkozhatunk. Például a Chrome-hoz hasonlóan eltűnt a fejléc (XP alatt is), a menü pedig egy vadítóan piros ikonba költözött, ami erősen emlékeztet az Office 2010 szalag-ikonjára. Ráadásul az alatta megbújó menüt is jelentősen átdolgozták, némileg talán logikusabb elrendezést kapott.

Ha lejjebb tekintünk, a címsáv is tartogat meglepetéseket. Az Opera 7.5 óta elnyűhetetlen gyors vissza gomb elmaradt a gyors előre pedig összeolvad a jelszókezelő gombjával. Az új alapértelmezés talán kevésbé zavarja össze a kezdő felhasználókat.

Az állapotsáv is változott. Először is átlátszó lett, illetve a bal szélére került a panelkapcsoló gombja. Mellette már ismerősként köszönthetjük a Link, a Unite és a Turbó gombját. A jobb oldalon eddig helyet foglaló gombokat egyetlen panelre gyúrták össze, és a nagyítás már egy csúszka segítségével történhet.

Használat során előjönnek további "furcsaságok is". Például a jelszókezelő, illetve az oldalon belüli gyorskereső egy külön felső felugró sávra költözött, hasonlóan a többi böngészőhöz (Chrome, Firefox). Utóbbira pedig már nem csak a ., hanem a Ctrl + F kombináció esetén is számíthatunk. Ilyenkor az oldal a Safarihoz hasonlóan elsötétedik, ezáltal jobban kiemelve a találatokat.

A címsáv is új ruhát kapott, ráadásul már típusok szerint rendezi a találatokat, az Internet Explorer 8-hoz hasonlóan. Arra is van lehetőség, hogy az elgépelt előzményeket közvetlenül a legördülő listából töröljük.

Tovább menve előbb-utóbb belebotlunk az új, nem modális ablakokba is. Például egy JavaScript által feldobott szövegbeviteli mező már nem blokkolja a teljes böngészőt, hanem elegánsan elsötétíti az aktív fület, ezzel is magára irányítva a figyelmet. Általában is jellemzőek ezek az apró figyelmességek, amiket a Vega tesz lehetővé, és véleményem szerint nagyban hozzájárulnak a böngészési élményhez.

Privát böngészés és más új funkciók

Az Opera az utóbbi néhány évben inkább a saját pecsenyéjét sütögette, miközben a kirobbanó böngészőháborúban újabb és újabb "fegyvereket" fejlesztettek ki a felek, különböző funkciók képében. Amikor már elég nyilvánvaló volt a lemaradás az Opera elkezdte beépíteni a népszerűvé vált újításokat. Ez nem ment egyik napról a másikra: az első jelentős lépést az Opera 10-el tették meg. A 10.5-el elérkezett a második fázis: a böngészőben végre helyet kapott a privát böngészés, közkeletű nevén a pornó mód.

Ebben az esetben az Opera ugyanazt játszotta, amit általában a többiek szoktak: késve implementált egy funkciót, és hozzáadta a maga meglátásait. Így esett, hogy az Operában nem csak új privát ablakot, de privát füleket is lehet nyitni a már meglévők mellé. Bezáráskor sem kell válogatni, egyetlen kattintással bezárhatjuk az összes dugi oldalunkat.

Az ilyen füleken begépelt címeinket a böngésző nem jegyzi meg, a sütiket bezárás után törli, és a letöltésein sem jelennek meg a Letöltések fülön. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nyomainkat csak a saját gépünkről tüntetjük el, a privát mód nem jelent névtelen böngészést!

Bár nincs más jelentős újítás (nem mintha eddig nem lett volna elég), azért van még az Opera tarsolyában 1-2 apróság. Például most már a Java-t is beépülőként használja, ami elvileg javítja az ezt használó oldalakkal való kompatibilitást.

Említést érdemel még a külső letöltéskezelők jobb támogatása is. Ezen felül beépítettek egy beépülő (pl. Flash) szűrő opciót, ami minden ilyen elemet blokkol, és csak kattintással indítja el azokat. Nem nagy dolog, de igen hasznos lehet.

Opera használók körében szokássá vált, hogy bizonyos webes elemeket a gyorsítótárban "turkálva" töltsenek le. A megújult opera:cache sokkal nagyobb teret biztosít ezeknek a kezdeményezéseknek. Mint ahogy az opera:config is, ami nem csak tartalmát, de megjelenését tekintve is megváltozott. Végre belekerült az elemenkénti súgó, sajnos a nagy kapkodásban ennek tartalmát már nem töltötték fel...

Minialkalmazások újratöltve

Megjelenésük óta nagy vitákat generálnak a minialkalmazások. Akik - helytelenül - a Firefox kiterjesztések operás alternatíváit várták, azok bizony csalódtak. Több, mint 1000 letölthető minialkalmazással a hátunk mögött nem nevezhetjük éppenséggel sikertelennek az Opera kezdeményezését, de nem mondhatjuk világrengetőnek sem.

Ez részben az Opera hibája is, hiszen a widget-motor képességei sokáig korlátozottak voltak, és az igazi célként megjelölhető interoperabilitás sem lehetséges megfelelő Opera Mobile verzió nélkül. Előbbinek azonban vége, a minialkalmazások végre felnőttek. Ha tömören kellene fogalmazni azt mondanám, amolyan se veled, se nélküled viszonyba kerültek az Operával.

Veled, hiszen az Opera megléte szükséges a futtatásukhoz, és úgy általában elég sok funkciót képesek kihasználni, például a fájlok írásának és olvasásának képességét, az integrált jelszókezelő és üzenetablakok használatát, vagy éppen a Dragonfly-on keresztüli hibamentesítést.

Viszont nélküled, hiszen a minialkalmazások mostantól külön programként települnek, külön processzben futnak (ami jót tesz a stabilitásnak is), és ehhez az Operának sem kell mennie. Ugyanakkor mind a telepítést, mind az eltávolítást továbbra is elvégezhetjük az Opera használatával.

Dragonfly

Alapjába véve fejlesztése nem kapcsolódik szorosan az Operához, de mindenképpen fontos megemlíteni az Opera hibamentesítő eszközét, a Dragonfly-t. bemutatása óta meglehetősen sok idő telt el, és bár sokat fejlődött, még mindig messze a vége. Viszont az Opera 10.5 megjelenése több szempontból is mérföldkő volt a számára.

Egyrészt, mint azt már korábban megírtuk, a Dragonfly teljesen nyílt projektté vált. Másrészt a Presto 2.5 debütálásával beértek azok a fejlesztések, amik a Dragonfly alapját képezik. Mivel a program teljesen JavaScriptben íródott, a Carakan motor már önmagában is igen jelentős sebességtöbbletet biztosít számára.

Ennél is fontosabb azonban, hogy nagyjából letisztult a hibamentesíteni kívánt objektum és a Dragonfly kommunikációját lehetővé tevő Scope protokoll, ami az XML mellett immár a JSON-t és a Protocol Buffers leírónyelveket is támogatja. Ennek következtében, a stabil alapokra várhatóan gyorsabb ütemben érkeznek majd az érdemi, látható fejlesztések.

Egy részük már használható is, például az elem-kijelölés, vagy a színvizsgáló, nagyító alkalmazás. Újításként helyet kapott még a tárhely fül is, ahol az oldal által használt sütiket, valamint a webstorage és webSQL elemeket követhetjük figyelemmel. Az már csak hab a tortán, hogy az Elem vizsgálata menüponttal az eddiginél sokkal gyorsabban és célirányosabban indíthatjuk el a Dragonfly-t.

Összegzés, mit hoz a jövő

Személy szerint úgy látom, hogy a kapkodásból eredő hibák ellenére is az Opera 10.5 az utóbbi évek legfontosabb kiadása, utoljára talán csak a 7-es verzió hozott ennyi változást. Itt most nem pusztán arról van szó, hogy sok dolog megváltozott (többnyire előnyére), hanem arról is, hogy az Opera képes volt erőt demonstrálni, amikor szükség volt rá.

Nem mellesleg számos mostani fejlesztés minden nagyszerűsége ellenére "csak" a jövő megalapozását szolgálta. A legszebb példa erre a Vega, ami vélhetőleg a közeli jövőben (Opera 10.6?) hardveres gyorsítást kap, ami túlzás nélkül új távlatokat nyithat a felhasználói felület használatában.

Addig is a következő feladat a most hiányzó Linuxos és Mac-es változatok mielőbbi befejezése, a Windowsos verzió javítgatása mellett. A platform integráció ezeknél a rendszereknél is kiemelt szerepet kapott, ami mindenképpen jó hír az alternatívák szerelmeseinek. Az már látható, hogy az Opera jobban fókuszál a kiemelt projektekre, és kellő energiákat összpontosítva meglepően gyors fejlesztési ütemre képes.

Ha Windowst használsz, akkor már ezt sem kell megvárnod, hiszen a végleges Opera 10.5 már elérhető:

Opera 10.5 for Windows letöltése.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr31804065

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera 10.5 - a változás szele 2010.03.04. 05:34:10

A vártnál sokkal kevesebbet kellett várni rá, hiszen alig két és fél hónappal az első pre-alfa után tegnap megjelent az Opera 10.5 (vagy ha így jobban tetszik 10.50) végleges változata - egyelőre csak Windowsra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

awking 2010.03.03. 21:29:23

Ámen! Szép lett, eszeveszett gyors, és már most imádom.

Leszámítva a Uniteot, aminél a gyári alkalmazások ezt adják be:
"The address was not found (Error 404)
The address could not be found on this Opera Unite server. Visit the Opera Unite Home page to see available applications."
Nem megy a Photo-, file sharing, bookmarks, Media Player, viszont megy a UJS manager, Action manager, filmkategorizáló, stb.
Ez mitől lehet?

awking 2010.03.03. 21:30:33

@awking: új a unite.adr, a widgets mappát is kitakarítottam.

zsüi_ 2010.03.03. 21:52:09

Sziasztok! Próbáltátok a dragonfly-t használni? Nekem ezt az üzenetet dobja: "The protocol version of Opera does not match the one which Opera Dragonfly is using."
Nálam a gond?

HelloWorld 2010.03.03. 22:03:22

@zsüi_: Nálam tökéletesen működik a Dragonfly.

AlienApollo · http://moriendi.miheztarto.hu 2010.03.03. 22:13:01

Pont most kezdtem a Chrome fele kacsingatni,mert sokkal több és jobb developer extension-jei vannak ,de ez a Dragonfly megér egy misét talán. Első ránézésre ugyanazt tudja mint a Chrome-ba épített "vizsgáló" , csak puritánabb kinézete van :) .

Foli · http://worldofoli.tumblr.com 2010.03.03. 22:15:09

@smv: opera:config#UserPrefs|UseWindows7TaskbarThumbnails
Pipa ki, majd mentés.

Abraka 2010.03.03. 22:25:05

Gyerekek, mennyi ramot eszik eza stuff? Eleg gyenge gepem van. Foxon nyomom, nem panaszkodom, a 3.6 nagyon jo. De érdekelne ez mennyit eszik 100on? :D

Cole1 2010.03.03. 22:26:55

Jó lett a 10.50-es, és tényleg gyors, de nekem sose ez volt a legfontosabb, hanem a stabilitás, és hogy hibamentesen tudjak böngészni.
Sajnos RTlmost-nál, ha nem rakom teljes képernyőre a videót, akkor folyamatosan elmegy a kép, pedig 10.10-nél nem volt ez. Remélem ezt majd javítják.

Ja, és vártam, amit talán az egyik operás vezető mondott, hogy a memóriafogyasztásra is figyelnek, de ez sajnos nem sikerült. :(

beef 2010.03.03. 22:28:47

cousin333 szerintem a számítástechnikában a 10.5 nem egyenlő a 10.50 verzió számmal, más kivetnivalót nem találok a cikkben :)

Más, a favicon-t nem akarjátok lecserélni az aktuális Opera logóra?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.03.03. 22:33:30

@Abraka: Erre azt tudom mondani, hogy próbáld ki, mert a lehetőséghez állítja be a fogyasztást

Abraka 2010.03.03. 22:43:40

@cousin333:
Fu, eleg összetett ez a cucc. Nem sok kedvem van tanulgatni. Rokához szoktam..

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.03.03. 22:48:40

@Abraka: Az a jó az Operában, hogy ha akarod, egyszerű, ha akarod, sokat tud.

Bácsfi Diána a Centrálból 2010.03.03. 23:23:03

Tapasztalt már valaki olyat, hogy az opera blog főoldalán hiába kattintgatok bárhova nem csinál semmit az új opera? Telepítés után ment, aztán böngésztem, visszatértem ide és nem működik az oldal. Jobb klikk - megnyitással megy de simán nem. Más oldalon nem tapasztaltam eddig. Már kiléptem többször, ürítettem az előzményeket, a cache-t de nem segített.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 00:42:03

@smv: Cousin kicsit kísérletezett a videó beágyazással. :D
De aztán Firefox alól beembeddeltem rendesen a kódot: magyaropera.blog.hu/2010/03/03/az_opera_uj_funkcioi_videon/#c8929170

Lali_ 2010.03.04. 00:55:26

@Bácsfi Diána a Centrálból: Turbo nem ment? Nálam régebben akkor volt ilyesmi...

XCage 2010.03.04. 00:59:26

Sziasztok!
Nekem nincs meg a Q-menü, az a nagy Opera gomb, hogy lehet előhalászni?

XCage 2010.03.04. 01:16:04

Nem Q- menü, hanem O- menü sorry, de legalább sikerült visszaállítani addig is a menüsort legalább:)

Mesant 2010.03.04. 06:40:03

A nagy O betű akkor jön vissza, ha a fájl/menűsáv megjelenítését kikapcsolod.

Mesant 2010.03.04. 06:42:20

@Abraka: Röhögnöm kell! Az furcsa neked, hogy ebben minden olyan benne van, ami a Fűrefosban nincs?

AlienApollo · http://moriendi.miheztarto.hu 2010.03.04. 08:07:26

Hmm ... először csak minden link nevet ,és unite , turbo , link ikonokat duplázta az állapotsávon , aztán ma már el is tűnt az éterben az egész sáv, pedig be van kapcsolva. más hiba egyenlőre nem jött elő.

XCage 2010.03.04. 08:35:21

@Mesant: Az egy dolog, csak nem volt sehol fájl menü sávom, O- menü sem. Most raktam egy menü gombot amivel ki be tudom kapcsolni a menüsávot, de akkor sem jelenik meg, mert ez egy bug szerintem, ha a személyes sáv tele van pakolva linkekkel...

Bácsfi Diána a Centrálból 2010.03.04. 09:13:42

Nos a tegnapi hiba egyszer csak magától megjavult. Nem csináltam, állítottam semmit és egyszer jó lett. Rejtélyes.. Nem volt bekapcsolva a turbo mód egyébként, csak mert valaki kérdezte.

Jail 2010.03.04. 09:24:32

Sziasztok!

Még mindig nem tud nekem senki segíteni....Hát arrók lenne szó mikro elinditom az operát automatikusan induljon a privát böngészés..Ez lehetséges???Előre köszike jó lenen ha lenne egy ilyen megoldás.

szellem 2010.03.04. 09:32:57

Sziasztok!
Ilyen még nem fordult elő velem.
Telepítettem a 10.50 verziót és használhatatlanná vált az Opera. A modemes korszakot megszégyenítően belassult az oldalak letöltése (viszont ha lejött az oldal piszkos gyorsan megjelenítette), a magyaropera.blogot egyáltalán nem tudtam megnyitni, hogy hisztizzek, néhány eddig tökéletesen megjelenő oldal hibásan jelent meg, a szinkronizáslás nem működött.
Próbálkoztam teljes újratelepítéssel, különálló telepítéssel de végül visszatettem a 10.10-et.
Otthon még nem néztem, de gyanítom, hogy a probléma forrása az, hogy proxy mögött ülök itt.
Nem tudom más is találkozott-e ezzel a jelenséggel és korai volt ez a végleges kiadás, vagy bennem van a hiba?
Ha valakinek van ötlete, kérlek segítsetek, szeretném a 10.50-t használni, mert ami működött belőle az nagyon tetszett.
Szép napot
geri

regression 2010.03.04. 10:21:12

Kezdek nagyon beleszeretni ebbe a verzióba! Remélem a problémákat hamar kijavítják, nem szeretném, ha rossz élményekkel találkoznának a friss felhasználók.

ZsoltP 2010.03.04. 10:28:10

@szellem: Dettó ugyanez van nekem is!

Annyit tennék hozzá, hogy az USB-s változatokkal is így működik.

Eddig sajnos nem találtam megoldást, hátha valakinek sikerül...

káosz 2010.03.04. 10:46:00

Régi Opera hívő vagyok, olyan még sohasem fordult elő, hogy ne raktam volna fel rögtön a legújabb verziót megjelenéskor. Most megtettem, csak a céges gépemen szenvedek vele. Rettenetesen bugos, ezt így nem lett volna szabad. :(

Ómájgád 2010.03.04. 11:10:50

Cousin, köszi a cikket, jó lett. Az erőfeszítéseik (néhol) nevetségességével nem értek csak egyet, szerintem maradjunk a heroikusnál :).

Az opera:cache meg új volt nekem, ezért külön köszi.

CsendesMark 2010.03.04. 11:21:59

Még este olvastam, de majdnem behaltam rajta :D

elég velős kis írás lett így estére :)

regression 2010.03.04. 12:14:01

Héjj, az Opera lecserélte az english wikipédia keresőmet magyarra ("w" betűre volt betéve)! Fene a pofájukat.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 12:54:55

@Bácsfi Diána a Centrálból: Azért javult meg, mert rosszul volt beágyazva a HTML5 videó. Én is csak FF-ből tudtam szerkeszteni a postot.

@Jail: Próbálkozz a -private, -private-tab és egyéb kapcsolókkal. Hivatalos infóm nincs, de hátha. Az Opera Súgót már régen frissítették.

attala66 2010.03.04. 13:31:51

Én tegnap frissítettem, tetszik, szebb, gyorsabb, a w wikipedia kérésőt én már régebben átállítottam magyarra, az nem zavar, viszont az URL kiegészítő nem akar működni, csak google találati listát ad, ha .hu nélkül írok be egy címet, holott eddig mindig szépen működött. És egy másik hiba, ami nem újdonság, eddig is rossz volt, az is maradt: a hirszerzo.hu oldalon olyan cikkeknél, ahol van a szerzőről fotó, az kitakarja a cím egy részét. Más böngészők helyesen jelenítik meg. Mindezek ellenére nagyon szeretem, régóta a kedvenc.

Worlon 2010.03.04. 14:27:51

Sajnos expressz.hu oldalon a képekre kattintva a böngésző összeomlik, még mindig...

szantos 2010.03.04. 14:53:47

Nah, hát végül feltettem én is a 10.50-et, bajlódom vele. Az látszik, h gyors, stb. de egyelőre a testreszabással vagyok elfoglalva, és az árnyoldalait látom. Szeretném áthozni a beállításaimat a 10.10-ből de úgy néz ki, h ez több problémát okoz, mint hasznot :( A régi skinem sem megy, search.ini-t is piszkálnom kell, stb. Mondjuk az Opera mindig is gyenge volt a backup/restore terén :(

m0713 2010.03.04. 15:07:47

Jelszókezelővel az iwiw-re nem lép be!

tdaniel 2010.03.04. 15:29:42

üdv.

segítséget kérnék !
szoktam biztonsági mentésként kimásolni az operából az urlfilter.ini-t
szeretném kimásolni azt a fájlt, fájlokat, amelyikben elmenti az opera a jelszó kezelést és az űrlap kitöltést

azért kellenének ezek a fájlok, hogy újra telepítésnél az operát ne kelljen a régi operával felülíratni, hanem csak ezt a pár fájlt kelljen felülíratnom.

remélem nem voltam túlmagyarázó...

ha valaki tud segíteni, akkor előre is kösz szépen !

üdv.

"azta" 2010.03.04. 15:31:16

@szellem:
ugyanez. én sem értem, mert irgalmatlanul idegesít. szóval én is várom a választ, mi lehet ez?

ilovebubbles 2010.03.04. 15:44:56

@m0713: Nálam működik!
Menj a Beállítások -> Űrlapok -> Jelszókezelő. Itt keresd meg az iwiw-et és töröld ki! Ezután frissítsd az iwiw-et, lépj be, majd mentsd el a jelszavat! Ezután az iwiw főoldalon csak ctrl+enter vagy katt a kulcs ikonra.

@tdaniel: help.opera.com/Windows/10.10/hu/backup.html ezt nézd meg!

X8 2010.03.04. 15:51:39

nagyon szarr lett ez az uj opera

csili vili kinézeten kivül minden szarabb
a gyorsaság nem minden ...
az hogy olyan inkompatibilis az elözö verziokkal és beallitásokkal hogy az már botrányos ...
lehet a sietségnek nem elény hanem csak a hátrány jut ha sürgösen nem javitják a qrva sok hibát benne

nem is értem hogy lehet az hogy egyszer bezarok egy muködö programot és be jönnek a weboldalak

de ha masnap bekapcsolom a gépet és utoljára hasznalt oldalakkal töltödik be
akkor ha olyan kedve van nem nyitja meg onanntol kezdve a co.uk oldalakat amik elötte müködtek ...
érdekes a többi böngészöben muxik minden ..
ha igy haladnak tovabb akkor én valtani fogok erröl a tákolmányrol .. mert jelen pillanatban ez inkabb szenvedés igy mint egy normalis böngészö

tdaniel 2010.03.04. 15:54:13

@ilovebubbles: az hogy köszönöm az kevés volna :) de kösz szépen

-----------------------------------------
látom soknak sok gondja van még az Operával, de szerintem ha valami gond van a böngészővel, akkor egy tiszta telepítés a legjobb megoldás, én 10,10 ről frissítettem 10,50-re és semmi gondom nincs vele, lehet vannak hibák, de idővel ki fogják adni a javított verziót is, ahhoz képest hogy egy ingyenes böngészőt használunk, ahhoz képest sok az elégedetlenkedő, szerintem
ha van gondja valakinek, akkor azt jelenteni kell !
a fejlesztők úgy is azon vannak hogy hiba mentesítsék az Operát, amennyire csak lehetséges...

üdv.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.03.04. 16:24:41

pár bugot találtam:

A jump listbe n a gyakori elemek fordítása nem létezik,

Teleszemeteli az értesítési részt a tálcán.

És Privát módban bent marad Google fiókba. :S

Reportoltam már sokszor. dehát nem értek rá kijavítani..

Anno ilyen verziók voltak a béta 1 ek. Nemhogy véglegesek.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.03.04. 16:38:23

@tdaniel: attól hogy ingyenes, még elfogadhatatlan hogy véglegesnek ítélnek egy béta szintű dolgot, csak azét, hogy toborozzanak új tábort, de szerintem pont ellenszenvet váltanak ki vele. ha egy bugparádé a nagyon beharangozott böngeszo

zsüi_ 2010.03.04. 16:51:54

@X8: A 10-es verziónál változtattak tudtommal a fájlrendszeren, és volt is olyan akinek nem működött az update. Kis berheléssel megoldható volt, ezt aláírom, ez nem szép dolog. De hogy a 10.10 és a 10.50 között inkompatibilitási problémák lennének az gyanús. A widget-ek megújultak, update-elni kell. A fox-nál is update-elni kell a plugineket.. ezen semmi furcsa nincs.
@Namelesske: Bugos, bugos, de szerintem sokat nyernek/nyertek vele. Én úgy kb 2 hét múlvára tippelem az update-t amivel már elégedetten végleges verziónak tekinthetjük. Az addig jelentkező oldalhibák pedig szerintem nem különösebben nagyobbak az eddigieknél. Többet nyertek így mintha a 10.10-et próbálják ki a vállalkozó kedvűek. Látványosan gyors és a felület szép, kényelmes. Ha a 10.10-et kipróbálta volna egy új felhasználó és egy hónapra rá ilyen szinten megváltozik, akkor lehet hogy meg is ilyed tőle. Az aero integráció meg szintén nagy csáberő.

m0713 2010.03.04. 17:02:26

@ilovebubbles:A kulcsra kattintva kitölti a mezőket majd újratölti a login képernyőt üres mezőkkel.Ctrl+Enter belép ha csak egy felhasználó van mentve.Ha viszont kettő akkor kulcsra kattintva:jelszókezelő ablak->név kiválaszt->login képernyő üres mezőkkel.
Ctrl+Enter:jelszókezelő ablak megjelenik közben a háttérben újratölt "Hibás e-mail formátum!" és "A mező kitöltése kötelező!" üzenetekkel, kiválasztok egy felhasználót és semmi nem történik!

HiMiru 2010.03.04. 17:28:00

Elsősorban valami (majdnem - vagy akár teljesen) illetékestől kérdezném: Mikorra várható a Maces verzió?
(itt irígykedek már napok óta a Windowsos kollegákra az irodában) :)

ilovebubbles 2010.03.04. 17:43:44

@m0713: Mondok jobbat. Valószínűleg ez (és a myvip) soha nem is működött normálisan. Most próbáltam és 9.6 alatt is ugyan ez van. Ahhh?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.03.04. 17:54:45

@zsüi_: Én nem találkoztam még oldal hibával.

De hogy máig nem rakták bele az agyon anyázott autoformot, és még mindig nem lehet középső klikkel új lapot nyitni a könyvjelző menüből, de bezzeg a qurva widgets meg megvan benne. :D:D

10.56 majd akkor talán véglesnek tekinthető. :D

Ez kb olyan váltás mint az XP Vista.

Itt mindenki anyázni fog egy ideig, majd a következő verzió meg váltja a világot látsd windows 7

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.03.04. 17:58:27

@Namelesske: Bugokhoz: A beállításoknál, ha megváltoztatok valamit, és alkalmazom
fogja vissza állítja az eszköztárakat, és törli az eddig beállított dolgaimat félig.

Kétszer raktam tisztán, mégis ezt csinálja.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 18:20:05

@tdaniel: Arról nem beszélve, hogy ez minden böngészőnél előfordul. Firefoxban például 3.0->3.5 upgrade után az egész eszköztár random módon összeugrott, mikor a címsáv mellé pakoltam a könyvjelzőket, pedig azt nem is használtam intenzíven, csak másodlagos böngészőnek az Opera mellé.

Főverzióváltáskor célszerű a tiszta telepítés még ha bétákat, snapshotokat nem is teszel fel akkor is.

@Namelesske: Ilyennel nem találkoztam, viszont mikor bütyköltem az eszköztárakat tegnap utána minden Ctrl+F12-es beállításmódosítás után megnyílt a gyorskeresősáv, aztán árnyékmásolatokból kellett visszaállítanom a korábbi toolbar.ini-met.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.04. 18:24:22

iwiw-es problémára:

my.opera.com/szasza/blog/show.dml/488688

...merthogy nem csak ezzel a verzióval van gond.

HelloWorld 2010.03.04. 18:42:55

Csak nálam van olyan, hogy ha a Google-ben rákeresek valamire, kijönnek a találatok, de a keresőmező alatt nem jelenik meg a "Keresés: () Web () Magyar nyelvű oldalak () Oldalak ebből az országból: Magyarország" mező?!

Fénnyel teli esernyő 2010.03.04. 19:04:12

Sziasztok. Én is észrevettem valamit. Az mr1-en nem működik a hangtár. Csak nekem? 10.10-en ment szuperül.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 19:06:26

@HelloWorld: Menj a google.com-ra mozgasd az egeret, hogy előtűnjenek a linkek és katt a "Go to Google Magyarország"-ra.

HelloWorld 2010.03.04. 19:11:42

@penge™: Ez érdekes, igoogle-ből működik, simán google.com vagy .hu-ról pedig nem?

/Egyébként nem fontos, van kulcsszavas kereső beállítva google.hu-ra, de ez azért elég durva bug, nem?/

sChess 2010.03.04. 19:21:35

@HelloWorld: A probléma a Te készülékedben van. Simán google.com vagy .hu-ról is müködik.

sChess 2010.03.04. 19:31:27

@m0713: Az iwiw-es jelszókezelés valóban nem működik, de ez már az előző verzióra is jellemző volt. Szerintem nem érdemes sokat foglalkozni vele. Én személyes adatként rögzítettem a jelszavát és jobb egérgombbal beszúrom.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 19:47:22

@Schess: Amúgy nincs ott valami autologin, vagy ilyesmi? Ha más nem fogod és átírod a sütik lejárati dátumát. Én így vagyok egy csomó oldalra már évek óta bejelentkezve. :D

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.04. 19:56:55

Ott van fentebb az iwiw-es problémára a megoldás.
Újra linkeljem, vagy elolvassátok azt? :D

sChess 2010.03.04. 20:19:31

@penge™: Szerintem a probléma abból eredhet, hogy létező email címmel és iwiw jelszóval lehet belépni. Ha az email jelszó és az iwiw jelszó nem egyforma az Opera jelszókezelője becsavarodik. Érdekes a Chrome simán kezeli a dolgot.

sChess 2010.03.04. 20:20:41

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: Láttam, mindjárt tanulmányozom a megoldást.

SziIu 2010.03.04. 20:33:04

Nekem ugy remlik, hogy regebben a gyorshivo ablak egybol aktiv volt, es az elso klikkre nyilt a kivant honlap.
Jelenleg mintha a cimsor lenne aktiv es igy ketszer kell klikkelnem.
Valamit rosszul csinalok?

Elore is koszi, ha valakinek a segito otletet leirja :)

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.04. 20:36:28

@Schess: nem pont iwiw, mert az egyébként is macerás, de ha létező e-mail cím a bejelentkezési cím, de a bejelentkező jelszó nem egyezik meg az e-mail jelszavával, akkor úgy tudod megoldani, hogy bepipálod a "csak ezen a lapon jegyezze meg" (vagy valami hasonló, én angolul használom). A wand tudja oldalanként külön kezelni a jelszavakat.
Próbáltam érthetően írni - remélem, sikerült. :)

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.04. 20:38:51

@SziIu: nálam is a címsor aktív, mégis egy kattintás elég a gyorshívó bármelyik elemén. Valami más lehet a háttérben...

SziIu 2010.03.04. 20:46:21

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: na ez gyors volt...
valami az "Opera standard" skinnel nem koser nalam, egy masikkal jol mukodik.

sChess 2010.03.04. 20:46:23

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: A csak ezen a címen jegyezze meg nem segít rajta. De az iwiw.js tökéletesen működik Köszönöm, így megoldva a kérdés.

m0713 2010.03.04. 21:11:32

Nálam nem működik az iwiw.js.

sChess 2010.03.04. 21:42:31

@m0713: Ha volt vagy csináltál userJS könyvtárat, a könyvtár elérési útja be van állítva és engedélyezve van, a jelszókezelőből kitörölted a régi bejegyzéseket majd újból bementél az iwiw-be megadtad a helyes email címet és az iwiw jelszót, ezt felvetted a jelszókezelőbe, majd kiléptél és újra beléptél az iwiw-be, akkor működnie kell. Talán nem hagytam ki egyetlen lépést sem.

sChess 2010.03.04. 21:44:54

@m0713: és természetesen az userJS könyvtárba az elején bemásoltad a letöltött ZIP-ből a iwiw.js-t.

ilovebubbles 2010.03.04. 22:05:43

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: hála neked, félmegoldás szerűen megcsináltam a myvipet is...

kicsiÉN 2010.03.04. 22:15:52

Nem mintha jelentős lenne, de ki tapasztalta rajtam kívül még azt, hogy egy másik téma (skin) beállításánál konkrétan eltűnnek a betűk a "Beállítások" ablakban?
Egyébként a beépített skin letöltővel próbáltam és a 10.50-el "kompatibilis" témákat használtam. Ez számára teljesen közömbös, mert se a régieket, se a mostaniakat nem szereti, csak az alapot.

HelloWorld 2010.03.04. 22:25:30

@kicsiÉN: Ezt én is tapasztaltam.
A skinek közül csak néhány működik egyelőre, pl. a híres-hírhedt Z1 Glass.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.04. 22:40:34

@sChess: tudom, írtam is. Más oldalaknál működik jól.

sChess 2010.03.04. 22:42:39

@kicsiÉN: Igen, ez nálam is van. De azért már van néhány frissebb használható skin.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 23:02:31

Más is tapasztalt olyat, hogy néha ha az újratöltött tab melletti tabra váltok akkor eltűnik az újratöltött tabról a pötty (vagy ami az adott skinen jelzi az újratöltöttséget)? Tehát nem az újratöltött tabra váltok, hanem valamelyik mellette lévőre. Vagy a mellett lévő utánit bezárom, így visszavált a mellette lévőre és az az mellett lévőről is eltűnik a jelzés?

"azta" 2010.03.05. 09:39:37

én továbbra is kérdezném, hogy mi állhat annak hátterében, hogy pl. most frissítéskor az oldal betöltődéséhez 1 perc és 52 másodperc kellett. és általában véve ezt tapasztalom a nap bármely szakában, bármely oldalnál és ez nekem teljesen új élmény! (ez előtt is szinte csak operát használtam!)

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.03.05. 12:47:17

cousin333 helyzet van megint.
Tegnap kijött ki a Chrome 5.0.342.1 és vmi pokolian gyors lett. A fönti benchmarkokba azt kell mondanom kényelmesen hozza az Operát.

V8: ~2630 vs ~1800 (a v8 nagyon szór)
Sunspider: 575ms vs 590ms
Peachekeeper: 3060 vs 2348.

Szóval a világ leggyorsabb böngészős kijelentése az Opera szájából kezd erőse n meginogni...

BabsziPeti 2010.03.05. 13:30:36

@szellem: Ezt próbáld ki:

opera:config
PROXY
Enable HTTP 1.1 for proxy ->bepipálni

Nálam működött.

Tomio 2010.03.05. 13:59:50

Két napja szívok az M2-vel.
Hiába a tiszta telepítés, mégsem hajlandó mellékletet küldeni a levéllel, használhatatlan (win7x64).
Régóta használok operát, utóbbi időben már nagyrészt csak a levelezője miatt...

lalolib 2010.03.05. 15:04:24

Ebben kérek segítséget: Ha elindítom a Gmail fiókomat, ezt írja ki: "Elnézést kérünk. Úgy tűnik, hiba történt. Kérjük, támogatott böngészővel próbáljon hozzáférni Gmail postafiókjához. Ha támogatott böngésző esetén észleli ezt a hibát, akkor kérjük, keresse meg szolgáltatóját, és jelezze, hogy a proxy szerver nem fogad HTTP átirányítás esetén cookie-kat.

A Gmailhez való visszatéréshez kattintson ide. Újra be kell
majd jelentkeznie."
Bár nem értem amit ír, de megjegyzem, hogy otthon is Operát használom (Win7 alatt) és ott nincs gond vele, pedig a szolgáltató ugyanaz. A cégemnél XP fut.

Ezt azóta csinálja, hogy frissítettem a 10.5-re.

lalolib 2010.03.05. 15:05:24

Csak még egy mondat: a Chrome alatt simán fut a Gmail.

sChess 2010.03.05. 15:10:24

@Tomio: Bár az Opera igen büszke magára az M2 miatt, de elég bárgyú dolgok is vannak benne. Talán a leggyengébb része a böngészőnek. Már készülök néhányat megírni itt is.

Szóval: Miből gondolod, hogy nem lehet mellékletet küldeni vele ? Szerintem lehet, csak úgy látszik, hogy nem küldte el. Éppen pár perce tanulmányoztam ezt.
Javaslom küldjél mellékletet egy másik címedre és nézd meg, hogy ott megérkezett e ? Valószínűleg meg fogsz lepődni.

tdaniel 2010.03.05. 15:18:58

...érdekes a Google Chrome állandó jelleggel csak beta verziókat ad ki, sokan szapulják az Operát, holott, nagyon sok ötletet az Opera adott más böngészőknek
a Google Chrome, az IE és FF mozilla meg se közelíti az opera tudását
ok persze vannak hibájai, de ha tökéletes lenne, akkor nem lenne mit javítani
vagy legyen türelmes az ember vagy használjon más böngészőt

én tuti maradok az Operánál !!!

üdv.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.05. 15:29:42

"Az IBM egyik szakértője ráadásul felfedezte, hogy az ablak valamiért állandóan előkelő helyre sorsolja az Operát (az első öt böngésző sorrendje ugyanis véletlenszerű). Assev azt állította, erről nem tudtak, de megvizsgálják."

Kicsit mintha túl sok lenne a furkálódás mostanában. A Microsoft is ezerrel kampányol az oroszoknál. :(

@Med1on: "Tegnap kijött ki a Chrome 5.0.342.1" ??? Mármint a végleges vagy egy újabb Dev build? Mert nem mindegy.

zsüi_ 2010.03.05. 16:14:05

@lalolib: Na de nagyon meglepő hogy a Google böngészője jól viszi a Google levelezőoldalát..

Mivel félreértették sokan a kérdésem, leírom újra: Az iwiw-en valóban nehezen használható a wand, de a problémám nem azzal van. A gondom ott van, hogy ha bekapcsolom az enable on demand plugin opciót, akkor meg se moccan a belépés gombra kattintva. (És a jobb felső sarokban megjelenik egy belső frame(?) üres tartalommal, két inaktív görgetősávval) A hangsúly a kérdésben tehát az enable on demand plugin és iwiw belépésen van.

Szerintem várható volt, hogy a chrome is fejleszt, és utoléri vagy megelőzi az operát. Ez a dolguk :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.05. 16:26:36

@zsüi_: A Szégyenfal post kommentjeinél is válaszoltam már egyszer. Az On Demand Plugin beállítás bugos a JavaScriptes oldalakon. Az iWiW jsp, tehát tömény JavaScript és AJAX.
A sztaki szótár szintén jhtml ott is ugyanígy bugos.

Több oldalt egyenlőre nem találtam, ezt a kettőt már jelentettem nekik, de jelentheted te is, minél többen annál jobb.

Más: Operás képregény: files.myopera.com/xErath/files/dilbert-browser-001.png

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.03.05. 16:43:45

@penge™: Nem végleges, nem rég jött ki a 4es verzió ez meg már az ötös. Őszintén szólva túl nagy különbséget nem tapasztaltam még eddig a final meg a dev között. A chromiumoknál már tényleg előfordulnak gondok de azokból naponta jön új.. :D

zsüi_ 2010.03.05. 16:56:29

@penge™: Vá. Bocsi, ezek szerint nem figyeltem. Ezért minimum megkövezem magam. (Tudtommal a jsp feloldása JavaServer Pages, ami önmagában még nem jelenti hogy van benne javascript vagy ajax, de tény, hogy az iwiw login javscript kikapcsolása esetén nem működik)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.03.05. 17:28:11

@Med1on: SunSpiderben nekem nem gyorsabb, mint az Opera, de gyakorlatilag hibahatáron belüli a lemaradása (0.9.1-es verzióval).

Peacekeeperben nagyon sokat gyorsult a Chrome az eggyel korábbi Dev változathoz képest is (ami a cikkben van). DOM, rendering kicsit visszaesett, de a Complex graphics és Text parsing nőtt, a Data meg nagyon nőtt (gyakorlatilag megduplázódott). Így CG-ben is megelőzte az Operát,és jelentős előnyben van.

Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy ez a leggyorsabb csak marketin, mert eleve nincs olyan, hogy leggyorsabb. Ha a sebességre kihegyezett Chrome-al szemben állja a sarat, én már teljesen elégedett vagyok vele.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.03.05. 17:29:06

Amúgy itt az első post 10.5 build is, b3298...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.05. 17:29:15

@Med1on: Értelemszerűen egy MSOffice-ban is több a hibalehetőség, mint egy Notepad-ben, ily módon az Operában is több a hibalehetőség, mint a Chrome-ban. Főleg ha új fícsört hozzá sem adnak, csak a motort hegesztik. Én azért tapasztaltam pár elszállást elég gyakran, pedig nem használom a Chrome-ot túl sokat, néha éppen abban nyitok 1-1 oldalt.

Tomio 2010.03.05. 17:38:43

@sChess: Egész nap magammal levelezek, tiszta ideg vagyok. Igen volt már, hogy átjött a melléklet, de legtöbbször nem kb 10:1. Ha csatolom a mellékletet és küldöm, a Postázandó alatt már nincs nyoma a mellékletnek viszont a levél méretéből arra lehet következtetni, hogy benne van a melléklet, igen ám, de mikor visszajön már a mérete is minimális és melléklet sehol.
Használja még valaki win7x64 alatt?

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.03.05. 17:42:12

@penge™: Kinek a pap kinek a paplan. X)
Nálam pl. nem sűrűn szállt el a Chrome pedig pl. a beta flash 10.1 van fent. A jegyzettömbös office-os példával egyetértek. Mellékesen sajnos a gépigény tekintetében is jobban áll a Chrome persze ilyen fapadosan nem csoda. A Sunspiderbe tényleg hasonlóan teljesít mind a kettő ráadásul ott 1 kis webkites hátszél is felmerülhet.
A peachekeeper nem számolja bele a Complex graphics pontot a végső értékelésbe. Ott nem sokat ért a Chrome a gyorsulással.

sChess 2010.03.05. 17:47:11

@Tomio: Szerintem ez nem win7x64 kérdés mert nekem XP alatt bohóckodik Most megint utána néztem, tényleg rosszabb mint első nekifutásra tapasztaltam. Sikerült a sztahanovistáknak tökéletesen tönkretenni a levelezőt. De nem baj a sok javítástól majd ismét a csillagos egekbe szökik a letöltések száma. Aztán itt meg sajnálkozunk, hogy milyen sokat dolgoznak a fiúk.

sChess 2010.03.05. 17:58:41

@penge™: Nekem sincs különösebb bajom a chromeval igaz én a ChromePluszt használom. Szerintem egy normál felhasználónak tökéletes és nyugalmas körülményeket biztosít. Egy dolgot hiányolok csak, a magyar helyesírás ellenőrzést. Az Opera az alapértelmezett böngészőm, de kb. 40%-ban célszerűbbnek tartom a chromot használni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.05. 18:41:00

@sChess: Kicsit off, de lenne egy kérdésem. Írják az oldalon, hogy a Chrome Plus-ban van Mouse Gestures. Ez olyan, mint amit a Chrome-hoz is le lehet tölteni, vagy normálisan működik a belső lapokon és a HTTPS oldalakon is?

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.05. 19:38:27

@Tomio: 2 éve használom az Opera-t levelezésre is, ilyen gondom soha nem volt. Sem XP, sem 2003 alatt. A csirigli win7 kimaradt.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.05. 19:39:36

@sChess: nálad milyen hibák jönnek elő, amik régebben nem voltak? Mert nálam semmi (napi 80-10 levél 2 fiókba), 5-600 rss mellett.

Tomio 2010.03.05. 20:38:31

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
Jópár éve használom én is az Operát levelezésre is, eddig nekem sem volt ilyen hibám. Most van.
Nekem pont a levelezője tetszett eddig a legjobban. Egyetlen időnként visszatérő (v aktuális verziótól függő) hibája az volt, hogy az általam elküldött melléklet .dat kiterjesztéssel érkezett meg, dwg pdf fájloknál.

Vargnatt 2010.03.05. 21:38:02

Nem azért, de XP alatt hogy tűnik el a fejléc? Ha jól tudom, ez az a rész, amelyiken az ablak neve, meg az ablakkezelő gombok vannak.

Na most ez nekem sehogy nem tűnik el, és nem találok erre vonatkozó beállítást sem. Akkor se, ha csak a mezei XP-skint használom (egyébként a Royale-t szoktam).

Ötlet, valaki?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.05. 21:52:54

@Vargnatt: Telepítsd fel a Z1-Glass-t. Fekete lesz a GUI, úgyhogy NEHOGY elfogadd a telepítést, csak kattints a Download-ra, várd meg amíg alkalmazza, majd nyomj Esc-et. A lényeg, hogy majd nézd meg ebben a skinben ha XP-n rakod fel eltűnik-e a fejléc. Ha nem, akkor XP-n nem megoldható, csak a Dzsini-féle hack megoldással.

Dzsini 2010.03.05. 22:03:15

@Vargnatt: ugyanúgy néz ki (átlátszóság nélkül), mint a cikk elején a Vistás/7-es ablak, vagy mint a Chrome. A címsor végén megmaradnak az eredeti kezelőikonok (minimize/maximize/close), a fejléc elejét viszont szépen lefedi az új felülettel.
Ha teljes képernyős az ablak, akkor feltolja legfelülre a füleket, ha nem, akkor a képen látható módon van egy sáv, amivel lejjebb van.
Persze ha oldalt van a fülsáv, vagy be van kapcsolva a menü, vagy régi típusú skin van használatban, akkor megjelenik újra a klasszikus XP-s ablakfejléc, de egyébként lefedi.
(amúgy a Z1 Glass nagyon szépen működik átlátszóság nélkül is, csak minden szürke rajta :D )

sChess 2010.03.05. 22:31:08

@penge™: Vargnatt: Szerintem nem XP függő a dolog, hanem az alkalmazott skintől fűgg. Ha úgy van megcsinálva a skin, akkor eltüntethető XP és Win7 alatt is. Ha nem akkor nem. De hol találom meg a Dzsini féle hack megoldást ? Mert az viszont érdekelne.

Abraka 2010.03.06. 02:47:01

Na a kromot leszedtem és helyette operara valtottam. jo döntes. de mivel a foxot hasznalom fökent, és mivel nem gyorsabb nekem , igy marad az fö böngeszönek.

a krom nekem - mivel ritkan inditottam - allandoan hasznalat elött frissitett(?) vagy nem tudom, de eccerüen nem ment, nem tudtam vele böngeszni.. na meguntam és O lett belöle.. Szimpi de nincs okom atvaltani a foxrol.. azért masodiknak kötelezö.

ZeGa 2010.03.06. 11:23:46

Másnak bejön a fifahungary.hu fóruma? Én csak explorerben tudom használni az oldalt, mert az opera végtelenségig csak tölt.

Vargnatt 2010.03.06. 11:29:07

Köszi a tippeket, végül csak sikerült beállítanom. Annyi volt a gond, hogy én használom mind a menüt, mind a személyes sávot felül, és amíg ezek ott trónoltak, addig nem váltott át. A menüt eltüntettem, a személyest meg leraktam alulra, így most átváltott a fejléc (a standard skinnel legalábbis). Szép egyébként, szerintem hagyom így.

Amúgy csak engem idegesít, hogy a személyes sávon lévő könyvjelzőimet csak az oldalak betöltése után tölti be? Meg itt a kommentboxban is elkezdek írni, és a box alján egyszercsak eltűnik a szöveg, nem lehet tovább görgetni... tiszta röhej, hogy Notepadet kell nyitnom egy hosszabb kommenteléshez. Szerintem is kicsit el lett sietve ez a kiadás, de értem a sietség okát. Mindenesetre nem bánnék egy hibajavító frissítést a következő hetekben.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.06. 11:50:35

@ZeGa: Nálam bejön, rákattintottam egy random topicra és a hozzászólásokat is behozta a sebesség is elég jó.

@Vargnatt: A szöveg nem tűnik el, csak beragad. Ilyenkor nyomj egy vagy két Enter-t majd backspace-t és visszajön a szöveg.

Viszont ha nem használod a textarea-backup-localstorage nevű JS-t akkor tényleg célszerűbb a Notepad, vagy az Operás jegyzetek.

ZeGa 2010.03.06. 14:36:02

Facebook alatt nonstop összeomlik :(

spagetti 2010.03.06. 19:03:41

Nekem hirtelen dőlt betűket kezdett el használni az opera a weboldalakon (pl. google.com-on, de egy csomó más oldalon is), pedig normál fontként sima nem dőlt van beállítva.

spagetti 2010.03.06. 19:07:54

Ó, bocs, valami generalizált probléma van, nem opera hiba.

zsüi_ 2010.03.06. 19:32:53

Feltettem a kérdést az iwiw belépés + enable on demand plugin együttes használatával kapcsolatban és jeleztétek, hogy ez egyfajta js-es hiba. Nem tudom mi okozza, de nekem most talán sikerült egyfajta megoldást találnom a problémára, úgyhogy ha másnak is volt ilyen gondja a következőt javaslom. Go to iwiw login oldal, oldal beállítások szerkesztése -> tartalom -> beépülők engedélyezése. Vedd le a pipát mellőle. Nem tudom hogy hol van az oldalon belül beépülőre szükség, lehet hogy nem működik 100%-osan, de tudsz pl. üzenetet olvasni/küldeni.
Más: A különböző oldalakon (gmail, facebook) való belépési problémák nekem is előjöttek. Nagyjából véletlenszerűnek érzem, hogy mikor enged be. Sütiket próbáltam állítgatni nem segített. Várom a 10.51-t, addig meg 'szenvedek' bizonyos oldalakon.
Még más: Észrevételeim szerint a user js használata instabillá teszi a rendszert. Ez nem új, már régóta így van. Ha úgy veszed észre, hogy fagyogat, próbáld meg hogy kikapcsolod ezt a funkciót.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.06. 20:28:14

@zsüi_: Köszi, de ez a szotar.sztaki.hu oldalon nem működik. Hiába kapcsolom ki a plugineket.

Találtam a kódban egy ilyen sort:

"<object width="1" height="1">
<param name="movie" value="/flashdetect/FlashTester.swf">
<embed src="/flashdetect/FlashTester.swf" width="1" height="1">
</embed>
</object>""

Tiltottam ezt meg a beépített blokkolóval és ez sem oldotta meg. Nem tudom mi a gáz az oldallal. Ez viszont jobban érdekel, mint az iWiW, hogy miért nem megy.

"Nem tudom hogy hol van az oldalon belül beépülőre szükség" -> Hát hol lenne? A hatmillió villogó ugráló bannernél. :D

Egyébként bár nem használom az oldalt, de úgy vettem észre, hogy leginkább sehol, az egész JavaScript-ből és AJAX-ból áll. De valami nagyon hulladék módon van megcsinálva.

Az userJS-ek nehezen teszik instabillá a rendszert, mivel közük nincs hozzá. Még a böngésző működésére sincsenek befolyással, egyedül a weboldalakat barmolhatják szét, ahol engedélyezve vannak az @include kapcsolóval.

ZeGa 2010.03.06. 21:18:53

@penge™: Valamiről lemaradtam, mi a baj az origós szótárral?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.06. 23:04:30

@ZeGa: Ha be van kapcsolva az On Demand Plugin akkor nem működik az oldal. Görgethetetlen és kattinthatatlan az egész.

zsüi_ 2010.03.07. 01:36:17

Azt hiszem hogy ez az 'oldal lefagyás' van annyira általános, hogy számíthatunk a hamarosan megjelenő javításra. Addig is a sztaki szótárat tudjátok használni gyorskereső segítségével. A lényeg a keresőhöz a következő:
http://szotar.sztaki.hu/dict_search.php?L=ENG﷐3AHUN﷐3AEngHunDict&O=HUN&flash=&E=1&sid=f83deafc2130e023aa0cd46e5673b795&vk=&in_form=1&W=%s&M=1&P=0&C=1&A=1&T=1&play.x=0&play.y=0
@penge™: Elméletben tényleg nem kéne hogy bármi köze legyen a userjs-nek a böngésző stabilitásához, de tapasztalat alapján írtam le amit írtam, és nem a 10.50-re alapozva. Persze nem muszáj ezzel foglalkozni, csak adtam egy tippet :]

zsüi_ 2010.03.07. 01:36:49

Na látom is hogy hiába másoltam be a keresőt.. sry

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.07. 01:45:54

@zsüi_: Tudom, ez az egy ami még JS kódként (350*500-as popupban) működik nálam évek óta. Csak zavaró, hogy betöltés után nem lehet görgetni csak ha megfogom a scrollbar-t.

mr o 2010.03.07. 09:17:34

Sziasztok!Szép napot!!

Eddig safari 4-et használtam de már elegem lett a fagyásokból.Egy kérdésem lenne!
A Safarimban megtudtam a könyjelzőket csinálni,h egy klikk-re lenyissa és listába láthassam őket a felső részben,csináltam képet kb így:
i45.tinypic.com/2jab18x.jpg

Itt nem tudom beállítani,h felüle egy listában helyezzem el őket kategóriák szerint?
Köszönöm!!!!

zsüi_ 2010.03.07. 10:53:11

@mr o: Helló!
Nem vagyok benne biztos, hogy ez teljes mértékben az amit te szeretnél, de a könyvjelzőidet mappákba szervezheted (ez lenne a kategória) és a mappákat ráhúzhatod a személyes sávra (bekapcsolása: megjelenés->eszköztárak). Hátrányként értékelhető a plusz egy sáv megjelenése, de ugye ez safariban is ott van, csak éppen a címsor alatt, itt meg fölött.

Dzsini 2010.03.07. 11:25:56

@zsüi_: érdemes amúgy alulra tenni, mert akkor nem zavar be az ablakfejléc-lefedő rendszernek.

mr o 2010.03.07. 11:35:37

aham.Ezt kérdeztem.így már jó is :)Nem jöttem volna rá :D
THX!!!

Jó ez a gyórshívó dolog is,csak szerintem jobban is ki lehentne használni.Kicsit lehetnének nagyobbak az ablakok így jobban láthatók lennének az oldalak...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.03.07. 21:21:02

Egy bagatellnek tűnő, mégis praktikus kérdés: úgy láttam az "új privát fül" és "új privát ablak" parancsoknak nincs billentyűparancsa. Miért? Hogy lehetne csinálni?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.03.07. 21:26:07

@mr o: Próbáld ki még esetleg az Opera megoldását erre, a könyvjelző panelt. Ezt a Ctrl+B gombokkal hozhatod elő, a teljes panelt pedig az F4-gyel tudod ki-be kapcsolni, vagy a bal alsó panel ikonnal.

Itt megtalálod az összes könyvjelződet, akár többet is megnyihatsz egyszerre (jobb klikk a mappára, vagy kijelölés), csak éppen nem fent van, hanem oldalt.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.07. 22:06:55

@Karmadealer: Crtl+F12->Haladó->Billentyűparancsok
Az action-nál New private page vagy New private window
Gondolom azért nincs billentyűparancsa, mert azokkal a 9.5-ös verzió óta hadilábon áll az Opera, aztán gondolták, hogy aki meg a 9.2x-et használja az úgyis csinál majd magának, mint én is.

Más: Van ez a skin: my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=8896

Különösebben nem jön be, viszont a tabokon a betöltöttségjelző fénycsóva fantasztikus. Mivel oldalnézetben ezek nincsenek meg, belenéztem a skin.ini-be de nem találtam erre utaló mozgókép fájlt. Nem tudja valaki hogyan csinálja ezt ilyenre?

operás 2010.03.07. 22:31:42

Sziasztok!

Nekem a gmail alatt folyamatosan fagy a 10.5-ös, mikor az üzenetet gépelem (címzett vagy tárgy írasakor semmi gond, ill. a korábbi változatnál nem volt ilyen). Valamikor semmi jele nincs, hogy mitől, de volt olyan, hogy a 2GB memóriából 1.5 GB-ot lefoglalt, pedig 200 MB-ra volt a max. állítva.

Mi lehet a gond??

Köszi!!

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.03.07. 22:49:08

@penge™: Crtl+F12->Haladó->Billentyűparancsok - eddig OK. de action? Hol találok ilyent?
Az Application felsorolásban csak a sima new tab / window van.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.07. 22:55:55

@Karmadealer: Katt a New-ra.
Az Input-hoz (az első sorba) beírod a kívánt billentyűparancsot. Arra figyelj, hogy fordítva kell, mint ahogy kiadod.
Tehát ha a például a Ctrl+P-t szeretnéd akkor így kell megadnod (idézőjelek nélkül) "p ctrl"
Ha pedig a Ctrl+Shift+P-t akkor így "p ctrl shift"

Az action sor alatt csak el kell kezdeni gépelni legördülőben felajánlja a lehetőségeket. Persze nem árt ha előtte rákeresel a felső kis quick search mezőben, hogy az adott parancs már foglalt-e, mert ha igen akkor nem fog működni.

Baldric2 2010.03.08. 07:28:53

@penge™: Az az animált fénycsóva egy png fájl, apng, vagyis animált png, egészen pontosan ez a fájl: skin\ssk_dynamic-2_7\pagebar\top\pagebar_button_attention.png"

zsüi_ 2010.03.08. 11:12:26

Ha már előjött a szkin kérdés. Már nem először történt meg, hogy 'véletlenül' magától kisebbek lettek a tabok. A magasságából veszített egy keveset. Ez kedves az én szememnek és örülnék ha ezt a bugot tudnám valahogy konfiggal örök érvényűvé tenni. Csináltam egy képmentést, íme így néz ki most, hogy 'összement'
files.myopera.com/alternatiwe/files/opera_tabs.png
Valakinek tipp, hogy elérjem ezt az állapotot?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.08. 11:47:25

@Baldric2: Igen, ezeket át is másoltam a side mappába, kicsit szétcsúsztak, de arra voltam kíváncsi, hogy működik-e az animáció. És nem működött. A szöveg elkékült, tehát jelezte, hogy megváltozott, de a fénycsóva nem ment végig.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.08. 13:58:49

@zsüi_: Ezt a bugot nem tudod örökérvényűvé tenni. Úgy lehet reprodukálni, hogy felraksz egy olyan skint, ahol vertikálisan vékonyak a tabok, például Compact Crystal: my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=7158

Ha ez megvan elfogadod, jobbklikk->Tab Bar Placement->Top majd jobbklikk->Tab Bar placement->Right

Ezután pedig visszaváltasz a korábbi skinre. Így fog maradni az Opera újraindításáig, vagy amíg újra el nem végzed a felülre majd vissza jobbra rendezést.

zsüi_ 2010.03.08. 14:43:45

@penge™: Köszi a választ. Kár érte. Szeretek sok füllel böngészni, de ahogy haladunk előre az időben egyre nagyobbak a tabok. :[

mr o 2010.03.08. 14:56:26

Sziasztok!

Nézegettem a bőröket...Keresnék olyan amiben viszonylag nagyobbak a gyórshívó ablakai vagy "tisztábbak".Mert ahogy nézegettem viszonylag ebben is van eltérés van amnelyiken "homályosabb" vagy élesebb...
Köszi, remélem érthető voltam :D

THX!
Szép napot!

[HEJ] 2010.03.08. 16:04:52

az uj operaban, ha megis kerem a menu bar-t (a megszokas hatalma ugye... alt-f miert nem muxik a kis Opera gombnal???) az miert otvar csunya betutipussal jelenik meg, ki tudja? az osszes tobbi menuben (personal bar, tabs, status bar, stb.) ugyanaz az egyfele betukeszlet van, szoval valami bugot sejtek. Otlet, tipp, veto? :D

szellem 2010.03.08. 17:20:01

@Babszi_X: Igenigenigen!!! :)
Gyors lett, mint a szappanos villám. :D
Köszönöm. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.08. 18:23:41

@zsüi_: Találtam egy egész jót, ahol vékonyak a tabok oldalra rendezve, KOMPATIBILIS és a téma is szép (már ha szereted a sötét színeket). Ibis Inspire: my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=8899

Ha rájövök hogy adjak szürke árnyalatot a megnyitott panelek hátterének, hogy ne legyen ilyen kontrasztos a fehér akkor tökéletes is lesz.

zsüi_ 2010.03.08. 22:22:32

@penge™: Kösz szépen! Sajnos ez még mindig nagyobb mint ami a bug által keletkezik, pedig ha állítható lenne akkor mennék még lentebb. Lehet hogy este beletúrok a skin fájlba és mekeresem hogy át tudom -e írni..

zsüi_ 2010.03.08. 23:31:09

@penge™: Mutattad ezt a skin-t az animált fülekkel. Már megörültem, hogy a régen általatok is leközölt Zhunusov Ruslan féle tervet sikerült valakinek beépítenie a böngészőbe (www.youtube.com/watch?v=Sb2sasyKJFs)
(Az oldal betöltését a fülön jelzi egy folyamatsáv, hasonlóan a w7-ben a tálcán a letöltést)
Ha valami nagyon májer ember tudna esetleg olyat, hogy ezt hogy lehetne megoldani, akkor boldogabbá tenne egy opera felhasználót.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.09. 01:11:31

@zsüi_: Nem, ez csak egy sima tükröződő animáció, ami az Aero-s tabon átsiklik időnként és a kék pötty helyett van.
Betöltési állapotjelző nincs a tabokon, de nem kizárt, hogy megvalósul.

lalolib 2010.03.09. 09:26:09

A Gmail továbbra sem megy XP alatt. Másnál működik? Ezt nagyon nem értem. Eddig nem volt vele gond, a 10.5 véglegese után adta be a kulcsot.

sChess 2010.03.09. 09:56:21

@lalolib: A Gmail eddig is működött és most is működik az XP alatt a 10.5-ös verziókkal is. Szerintem a probléma Nálad van.

awking 2010.03.09. 11:37:52

@lalolib: nálam is simán megy XP-n

lalolib 2010.03.09. 13:30:45

Köszi, de nem tudom, hogy mi akkor mi a bibi.
Lehet, hogy csinálok egy teljesen új Opera telepítést.

lalolib 2010.03.09. 13:48:54

A "kokikat" kellett törölnöm.
süti beállítások módosítása