Magyar Opera

Az Opera felvásárolta az AdMarvel-t

Az Opera ma közzétett hivatalos sajtóbejelentése szerint az Opera Software ASA megvásárolta az AdMarvel nevű, amerikai székhelyű reklámipari céget. A kaliforniai vállalatot 2006-ban alapították, és fő profilja a mobilos hirdetések technikájának fejlesztése. Saját eljárásuk - ami így az Opera tulajdonába került - elvileg képes a mobiltelefonos hirdetések megjelenítésére, követésére, illetve optimális kezelésére.

"Gyorsan fejlődő iparágunkban a mobil hirdetések érdekes, hosszú távú bevételi forrásként szolgálhatnak. Minden hónapban közel 50 millió felhasználó böngészi a netet valamilyen mobilos Opera böngészőt használva. Úgy vélem, az AdMarvellel összefogva fontos szerepet játszhatunk a mobilos hirdetések fejlődésében" - nyilatkozta Lars Boilesen, az Opera nemrég kinevezett vezérigazgatója.

A hír alapján úgy tűnik, nem újkeletű a két cég ismeretsége, már korábban is volt kereskedelmi együttműködés a két vállalat között. A mostani bekebelezéssel egyértelművé vált, hogy az Opera komolyan nyitni szeretne ezen új terület irányába. Az még nem világos számomra, hogy pontosan milyen változásokat okoz majd ez lépés, mindenesetre vannak bizonyos sejtéseim.

Könnyen lehet, hogy az Opera mobilos verzióiba beleintegrálnak majd egy reklámfelületet, a hozzá tartozó infrastruktúrával együtt. Ezt aztán akár az Opera, akár az ő termékeit megvásároló OEM-ek (például a hálózati szolgáltatók) felhasználhatják a saját hirdetési céljaikra. Természetesen sok más megoldás is elképzelhető, ez még a jövő zenéje...

Ezek az új megoldások, akármik legyenek is, vélhetően komoly pénzeket hozhatnak az Opera konyhájára, ami nekünk, Opera felhasználóknak is örömteli hír. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, hogy az átlag felhasználó miképp szembesül majd ezzel, mindenesetre nem lenne jó a leendő (és jelenlegi) Opera felhasználókat reklámokkal megrakott böngészővel bombázni, mert az könnyen rosszul sülhet el.

Amíg nincsenek egyértelmű lépések, én korainak tartanám ítéletet mondani a döntés felett, mindenesetre remélem, hogy az újítások az Opera és a felhasználók érdekeit is maximálisan figyelembe veszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr451688362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

awking 2010.01.20. 20:23:27

Csak jól mehet a bolt, ha egy amcsi vállalatot felvásárolnak.
Életemben nem használtam még mobilt netezésre -talán pont ezért is-, de nem tudom elképzelni se, hogy hogyan is tudnának ebből a felhasználók elvesztése nélkül hasznot kreálni.

Csináljanak inkább op. rendszert, a Chrome OS-nél csak igényesebbet tudnának hegeszteni XD

Lali_ 2010.01.20. 21:10:12

monbilos, mikpp ?
Csak nem 10.5-öt használsz, amiben nem működik a helyesírás ellenőrzés :)

Egyébként szerintem a weboldalak felületébe fognak betenni reklámokat, ami annyira nem is gáz, lévén volt amikor a Google Adsense is megjelent, de mostanában nem látom.

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2010.01.20. 22:05:43

Ez nem zárja ki, hogy kizárólag a saját termékén hirdet. Lesznek ott külsősök (USA pípöl). Beindítja ezt az üzletet, mivel ért hozzá. Több bevétel. Hamarabb jön a 10.5 final.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.01.20. 22:37:39

@Lali_: De igen. Szerencsére itt vagy nekem te :P

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.01.21. 06:43:52

Mindig mondtam, hogy a Tetzchner nagyon jó fejlesztő, de a cég élére marketinges kell. Bár ez inkább szomorú, mert így sokkal hajlamosabbak a felhasználói igényeket eldobni a profit érdekében (lásd: a Google is a vezetőváltásig volt normális), de ez kell, hogy ma talpon maradjanak. A kis cégeket eltiporják, vagy felvásárolják.

Az meg külön öröm, hogy az USA. Arrafelé kell terjeszkedni.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.21. 11:09:07

Arra gondolok, hogy a mobilos böngészés során, az oldal reklámokat saját reklámokra cserélné fel. Hiszen úgyis a központi szervereken megy át az adat, kicserélni pár linket képeknél valószínűleg nem olyan nehéz.
süti beállítások módosítása