Magyar Opera

Karakán belépő

Bizonyára már sokan értesültetek arról, hogy ma jelent meg az Opera következő generációjának, a 10.5-nek első, pre-alfa előzetese. Ez számos kisebb-nagyobb változtatást hozott magával, mind a felhasználói felületet, mind a renderelő motort illetően, részleteiben lásd korábbi bemutató cikkünket.

Először is itt van, ugye, a Presto 2.5.18, ami sok új CSS3 elemet támogat a korábbi változathoz képest. Ennek része a megújult Vega vektorgrafikus könyvtár, ami a honlapok mellett a böngészőablak renderelését is átvette. Még egyelőre csak az erősen optimalizált szoftveres verzió érhető el, de már úton van a hardveresen megtámogatott változat is, ami további jelentős gyorsulást ígér.

A teszteket a saját gépemen végeztem, ami egy AMD X2 6000+, 3GB RAM társaságában. Operációs rendszerként a Windows Vista 64 bites Home Premium verziója teljesített szolgálatot.

Végül, de nem utolsó sorban elérhetővé tették a Carakan nevű, régóta ígért JavaScript (ECMAScript) motort, amitől mindenki az Opera ezen a téren felhalmozott tetemes hátrányának csökkentését várta. Vagy még többet. Mostani cikkünkben arra keressük a választ, hogy mennyire sikerült elérni a célkitűzésüket, azaz mennyi az az annyi.

Ennek érdekében egy baráti tesztsorozatra invitáltam a nálam fellelhető böngészőket, hogy összemérjék erejüket az új jövevénnyel. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a Carakan teljesítménye miképp viszonyul elődjéhez, a Futharkhoz, és természetesen arra is, hogy hogyan boldogul a JavaScript jelenlegi koronázatlan királyával, a Chrome-mal.

A tesztekben részt vevő böngészők névsora: Opera 10.10.1893, Opera 10.50.3172, Firefox 3.5.6, Firefox 3.6b5, Chrome 4.0.266.0, Safari 4.0.4 és Internet Explorer 8.0.6001.18865

Hogy kiderülhessen, ki mennyire legény a gáton, számos tesztet futtattam, köztük olyanokat is, amiknek nincs sok közük a JavaScripthez, de a Vega-t is tesztelni kell valahogy.

Az itt bemutatott eredmények szintetikus tesztekből származnak. Ennek megfelelően az eredményeket nem kell készpénznek venni. Attól, hogy valami gyorsabb mondjuk SunSpider-ben, még nem biztos, hogy a kedvenc webalkalmazásodban is az lesz. Ugyanakkor a szignifikáns különbségeknek már a való életben is meg kell mutatkoznia.

JavaScript tesztek

Nyissunk mindjárt a legnépszerűbbel, a már említett SunSpider teszttel. Ezt a WebKit fejlesztői készítették, és üzemeltetik. Számos JavaScript tesztet futtat le, különböző témakörökben. Eredményül a futtatáshoz szükséges időt adja meg, amiket összegezve kapjuk a végső eredményt. Ennek megfelelően a kisebb érték a jobb, az egységek ms-ban értendőek.

Az Opera ebben a tesztben mindenkit maga alá gyűr! Ezt nevezem én komoly belépőnek! A különbség még szembetűnőbb, ha az előző verzióval vetjük össze, a differencia ugyanis hat és félszeres! Látni kell, hogy ez a teszt nem pusztán önmaga miatt fontos. Rengeteg oldal van, ahol a böngészők "tesztje" jószerivel csak ennek az egy tesztnek a lefuttatásából áll. Az egyik író egyenesen odaáig ragadtatta magát a valóban nem túl rózsás eredmények láttán, hogy szerinte az Operának fel kellene hagyni az asztali verzió fejlesztésével... Nem mindegy tehát, hogy milyen benyomásokat hagy maga után ennek a tesztnek a futtatása. Lássuk, hogyan is áll össze részleteiben ez az első hely:

Látható, hogy ha kicsivel is, de egy kivételével minden altesztet az Opera nyer. Különösen a bitszintű műveletek és a reguláris kifejezések terén remekel, ami valószínűleg a natív kódú futtatás eredménye. A fenti teszteket a rend kedvéért MacOSX-en is elvégeztem, de a sorrend ugyanez marad: élen az Opera, majd a Chrome béta és végül az őshonos Safari. Szép volt, Opera!

Lépjünk akkor be az oroszlán barlangjába! A V8 teszt az azonos nevű JS-motor teljesítményének mérésére hivatott, ami a Chrome-ban kapott helyet. A Safarit leszámítva, ami tisztes távolból követi, a többiek még megszorítani sem tudták hazai pályán. A pontszámokat több altesztből kalkulálja a program, a nagyobb a jobb!

Nos, a Chrome verhetetlennek tűnik, de az Opera rögtön elfoglalja a kényelmes második pozíciót. Mindez részleteiben így festett:

Amint az az összpontszám alapján várható volt, az Opera a Safarival vív nagy csatát, de végül győzedelmeskedik. A többiek, beleértve a 10.10-et, sehol nincsenek.

Következő tesztünk az elvileg független Peacekeeper, a 3DMark szoftverével méltán világhírűvé vált Futuremark terméke. Ebben nem csak a JavaScript sebességét mérik, hanem a közösségi oldalak működését is szimulálták, valamint az egyre népszerűbb canvas elemet is vizsgálják. Magukat nem meghazudtolva egy látványos űrjelenetet varázsolnak a képernyőre.

Az eredmények némi magyarázatot igényelnek. Noha az Opera stabilan hozta az itt látott értéket, a Chrome meglehetősen hektikusan viselkedett, és 3000 - 3800 közötti értékeket produkált. Talán mondanom sem kell, nagyon nem mindegy...

Még így sem lenne gond, ha a végső pontszámba beleszámítana a komplex grafikai teszt is (IE8-nál úgysem oszt-szoroz). De nem így, van, pedig az Opera ebben kiemelkedően jól szerepel. Különösen dicséretes, hogy mindezt pusztán szoftveres gyorsítással teszi, mi lesz itt, ha majd hardverből megy a dolog... Azért nem alszanak a riválisok sem, a Firefox például nagyot lépett előre a 3.6-al.

Még egy ismert JS tesztoldal következik, méghozzá a Mozilla tájáról. Ez pedig nem más, mint a Dromaeo, ahol csak a JavaScript teszteket futtattam le. Ez a másodpercenkénti futások számát adja eredményül, így a nagyobb érték a jobb.

Hoppá! Nagyon komoly Opera fölény mutatkozik. Nézzük a teszt részeredményeit, hátha okosabbak leszünk, mit csinált ilyen jól a Carakan:

Ez szép hosszú lista, de igazából - noha az Opera végig remekül szerepel - még nem magyarázza a kiemelkedő összpontszámot. Élesebb szeműek egy elemet hiányolhatnak a listából, az pedig a reguláris kifejezések altesztje. Ez a legbonyolultabb, maga is több tucatnyi altesztből áll. Itt csak a végeredményt közöljük, tessék megkapaszkodni:

Sajnos nem tudom, a Dromaeo hogyan számítja az összpontszámot, de biztosnak látszik, hogy ez a teszt alaposan beleszámít. Itt pedig az Opera közel harmincszor(!) gyorsabb, mint az őt követő Chrome. Ez szinte bizonyosan a gépi kód hatása.

Ha magunkhoz tértünk az ámulatból, akkor folytassuk a sort egy kevésbé ismert teszttel. Ez nem más, mint a Celtic Cane féle teszt, (abból is a "hivatalos" verzió), amit minden böngészővel tízszer futtattam le (van hozzá beépített támogatás), a nagyobb érték a jobb:

Itt az Operának csak a harmadik hely jut. Érdekes módon egy másik (régebbi) Celtic Cane teszt egész más eredményt mutat (itt viszont a kisebb a jobb):

A JavaScript hasznosságának persze vannak komolyabb, "használhatóbb" megnyilvánulásai is, elég, ha csak a Firefox-féle képfeldolgozás szkriptet nézzük:

Az előrelépés itt is szembetűnő, de a Carakan nem igazán kedveli ezt a tesztet, utolsó előttinek fut be. IE8 hozzá sem tud szagolni a dologhoz.

Még tovább menve találhatunk raytrace (sugárkövetéses) renderelést végző megoldásokat is. Nem kifejezetten JavaScript barát, de nekünk most tesztelésre kell (eredmények másodpercben, kisebb érték a jobb).

Elég vegyes a kép. A Safari nyer, de eredménye bundagyanús, ugyanis nem folyamatosan, csak időről-időre frissíti a képet. Az Opera rendben dolgozik, és másodiknak ér célba, megelőzve a Chrome-ot. A többiek messze lemaradnak. Igazából azért nincs érték a nevük mellett, mert bőven 2 perc felett végeztek volna, amit nem akartam kivárni. A főbb kérdések már így is eldőltek...

Következzék egy háló-transzformáció, szintén JavaScriptre komponálva. A teszt roppant egyszerű, legalábbis szemre, ugyanis csak betöltjük az oldalt, és kiírja az eredményt. Ami hármas átlagolást követően az alábbiak szerint alakult (kisebb érték a jobb):

Megállapíthatjuk, hogy a teszt a Carakan fényes diadalát hozta.

DHTML tesztek

Egy másik fontos terület a DHTML sebessége. Ebben az Opera járt az élen, amíg nem jött a Chrome, és meg nem előzte. Most itt a lehetőség a visszavágásra. Első tesztként az Opera megoldását választottam, amiben addig növekszik a színes pattogó labdák száma, amíg a képkockaszám 25-re nem csökken (elemek száma, a nagyobb érték a jobb).

Nos, a Chrome-ot nem tudta befogni, de az időközben második helyre került Safarit sikerült leszakítani. A második, hasonló jellegű tesztben kék négyzetek húznak balról jobbra, a mérési metódus hasonló az előzőhöz:

Itt már végre "helyreállt a rend", és az Opera 10.5 két riválisa között az élre tör. Egy harmadik tesztesettel is készültem, ahol a böngészőnek egy forgó kockát kell kirajzolnia (értékek ms-ban, a kisebb a jobb).

A teszt nagyon fekszik az Operának, mert igaz, hogy nem gyorsult sokat, mégis az élen végez. Egész egyszerűen azért, mert a második az Opera 10.1 lett.

CSS Selectorok tesztje

Készült egy komolyabb tesztalkalmazás, ami a CSS selectorokat teszteli, ráadásul mindjárt több keretrendszerben

Ez hát az általános eredmény, az Opera ha hajszállal is, de nyer. Igazából az Explorert leszámítva eléggé együtt van a mezőny. Keretrendszerre lebontva az alábbi eredményeket kaptam:

Érdekesség a 10.10 jó szereplése Prototype alatt, egyébként pedig csak a szokásos...

JSON tesztek

Még egy tesztsorozat belefér, ez pedig a JSON támogatás tesztje. A JavaScript Object Notation egy olyan nyelv, amivel nyelvi objektumokat lehet kompakt és gyorsan feldolgozható módon leírni. Ez mind tárolásnál, mind adatátvitelnél előnyös lehet. Számunkra azért is fontos, mert az új Dragonfly ezt használja a hibamentesíteni kívánt kliens és a "szerver" közötti kommunikációban. Első teszt (futás per másodperc, nagyobb érték a jobb):

Az első, egyszerű tesztben az új Opera diadalmaskodik, méghozzá meggyőző fölénnyel. A régi nulla pontot ér el, lévén nem támogatja a JSON-t. A második eset szintén egyszerű, de ez már nem értelmezés, hanem átalakítás (a küldő oldalon):

Az értékek kicsit visszaestek, az Opera pozíciója nem. Ellenben a Firefox nagyon előre tör. A Chrome megint utolsó, még az IE8 is megelőzi. Eddig nincs tehát gond, de mi van a komplexebb esetekkel? Erre van a harmadik teszt, ami szintén a sztringesítést vizsgálja:

Az értékek ezúttal töredékükre esnek vissza, az arányok azonban megmaradnak. A győztes személye sem lehet kérdés, ez a cím az Operának jár. Végezetül a negyedik teszt, ami a komplexebb értelmezést hivatott vizsgálni:

A kép nem változik, mindössze a Safari képes - úgy, ahogy - tartani a lépést az Operával.

Mit is írhatnék zárszóként? A fenti rengeteg grafikon és eredmény szerintem önmagáért beszél. Az Opera elhatározta és megcsinálta, jelenleg a Carakan a leggyorsabb JavaScript motor, erős versenyben a V8-al és a Safari megoldásával, de utóbbit tisztán megelőzi. A JSON támogatással ugyanez a helyzet, most vezették be, és máris övék a leggyorsabb megoldás.

Most pedig itt az idő, hogy kiaknázzák ezt a sikert, és további fejlesztésekkel vegyék elejét a konkurencia visszavágási kísérleteinek. Gratulálunk, Opera!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr921615672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsendesMark 2009.12.22. 19:33:45

Durván büntet!
Szívesen látnák egy Peacemaker tesztet is mondjuk holnap :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 19:39:51

@CsendesMark: Az meg mi? Ha Peacekeeperre gondolsz, az van benne. :) De szerintem bugos. Legalábbis most a Chrome nyer, de korában meg az Opera nyert. Fene se érti ezt...

Mindegy, a lényeg, hogy az Opera most minimum pariban van a Chrome-al. Ahogy képes, hol volt mondjuk tegnap, ez önmagában is elég szép eredmény. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 19:42:15

Amúgy, hogy némi gyakorlati értéke is legyen a dolognak: :)

calinmocanu.webs.com/the_canvas/fish.htm

Előbb 10.10-el, majd 10.50-el...

Teddy Beer 2009.12.22. 19:51:23

"Ennek megfelelően az eredményeket nem kell őket venni."

Minek, hisz' ingyen van. XD

A Safari Nitrót használ és mivel az övék stabil, ezért a Safari a "leggyorsabb". Érdekesek az ilyen tesztek, meg jól jönnek, ha a sebességről beszélnek, de semmi több. A netemet csak az Opera tudja gyorsítani, ha tudja. Amúgy a Vegát melyik teszteli? Amúgy a görgetésen kívül mit javít még a Vega?

awking 2009.12.22. 19:59:46

Lehet tudni valamit a tervezett végleges kilövéséről?
A 10.20 után mennyivel (amit ugyanúgy nem tudok XD)?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.22. 20:01:59

A Peacekeeperes űrhajós jelenet az JavaScript volt? Ehh, minek ide HD, meg DVDRip, mikor itt az Opera, a böngészők svájcibicskája, amivel most már JavaScriptben lehet nézni filmeket is? :DD

Worlon 2009.12.22. 20:32:18

@awking: Ha jól értettem teamblogon, akkor 10.20-ból nem lesz már több kiadás, hanem belegyúrják annak az újításait a 10.50be.

Kérdés: chat.hu nem talál nekem javat. Sun java is fent van, újra is tettem, de semmi. Erre van valami megoldás?

Amúgy tényleg nagyon gyors ez a böngésző, csak sokszor omlik össze. Elsődlegesnek még nem jó.

Dzsini 2009.12.22. 20:39:42

gyönyörű eredmények, mindemellett biztos vagyok benne, hogy a többi cég barlangjában is készül fordítással dolgozó JS motor - akkor majd kiderül, hogy egymás közt hogy dolgoznak, így a Carakan "tisztességtelen" előnyben van :)
mintha windows alatt egy .exe és egy .jar futását hasonlítanánk össze (pontosabb lenne a .jar - .class, de .classokat ritkán futtat az átlagnép)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 21:29:29

@Teddy Beer: Ennyiben valóban előrébb tartanak. De általában a teszteknél ezt nem szokták figyelembe venni, minden nightlynál öldöklő küzdelmet folytatnak.

A VEGA-t szerintem a DHTML tesztek minősítik, illetőleg a Peacekeeper Complex Graphics tesztje (többek közt). Nem véletlenül jegyezték meg az Opera Labs oldalán, hogy a VEGA-t majd tudjuk HW-esen is gyorstani, de elnézve a CG tesztet, erre most nincs is szükség... :D

Mivel a VEGA renderel mindent, amit látsz (beleértve a felhasználói felületet), ezért abban mindben szerepe van. görgetés, zoomolás, animációk, effektek... stb.

@penge™: Az canvas volt, bár nem ismerem annyira őket. Most megnéztem: a canvas a HTML része, dinamikusan szkriptelhető módon (ez szvsz simán lehet JS) képes bitképeket renderelni.

@Dzsini: Lehet, hogy hülyeséget mondok, de a Firefox-féle JIT szerintem ugyanez az elv. Nem mondom, hogy most már mindig az Opera fog vezetni, de a többiek azért eléggé odatették már magukat ezen a téren, és a sokadik szuper JS-motor generációjuknál tartanak. Az Opera csak most kezdte... És még írtak 1-2 érdekeset, majd valamelyik nap lefordítom.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 21:34:55

@cousin333: Igen, a JIT az, amire gondoltam, és a Firfeox elég régen (3.1 és előtte) használja már:

en.wikipedia.org/wiki/Just-in-time_compilation

Az Opera is ilyet használ, ezért írták, hogy SSE2-t nem támogató processzorokon nem megy, ezért ott lassabb a JS.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.22. 21:35:55

@Worlon: F12-es gyorsmenüben próbáltad bekapcsolni a Java-t?

[OFF]- Nem működik az autoscroll.
- A JS motor baromi gyors.
- A Google oldalai jobban mennek, mint bármikor.

Nem nyúlták ezek le a Chrome forráskódját? :DDD[/OFF]

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 21:39:21

@Worlon: Igen, jól értetted. Lesznek külön futó minialkalmazások (amik a Carakant is használják majd), de nem lesz külön Opera 10.20. Gondolom látták, hogy nem aratott nagy sikert az elgondolás, és ez nem fogja "eladni" a 10.2-t. Ezért az ötlet megmarad, csak "egybecsomagolják" néhány aprósággal, amit 10.5-ként ismerhettünk meg... :)

Worlon 2009.12.22. 22:01:32

@penge™: Enable volt, megpróbáltam ki-be kapcsolni, de "Nyugaton a helyzet változatlan".

ZeGa 2009.12.22. 22:24:34

Nálam véltelenül bekapcsolva maradt a dhtml teszt és most járok 2090-nél :D
www.kepkezelo.com/images/fdk6fy1x2yosuwujvkh.png

ZeGa 2009.12.22. 22:25:43

Csak a nulla már nem fért ki.

Cobalt 2009.12.22. 22:54:18

A masodik dhtm-es tesztnel rossz link szerepel.Ez lenne a helyes.
people.opera.com/~pettern/performance-2.html

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 23:22:18

Köszönöm a javításokat!

Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, de mintha a Ctrl + TAB-os fülváltó menüben a képek sokkal gyorsabban megjelennének. Régebben azért egyszer mindet végig kellett pörgetni, hogy utána folyamatos legyen...

Amúgy a HW VEGA itt is látványos dolgokra lenne képes... de talán még a szoftveres is.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.22. 23:28:14

A Dromaeo teszt egyeseket nagyon meghökkentett és elgondolkodásra késztetett. Nem csoda, az Opera 3-szor gyorsabb ebben a tesztben. :)

Csak azt nem nézik, hogy miből jön ki ez az eredmény.

Vargnatt 2009.12.22. 23:36:21

Na, ez nagyon durva alázás lett!

Valamibe nagyon beletrafáltak a fejlesztők, az nem vitás. Csak remélni merem, hogy a végleges is ilyen fürge lesz, vagy még fürgébb (ha létezik olyan...), na és persze minél hamarabb érkezzen meg.

Ha ezzel a sebességkülönbséggel nem duplázzák meg legalább a felhasználói bázisukat (meg a választóképernyővel karöltve), akkor már tényleg nem tudom, mivel lehetne.

Illetve de, tudom, valami komolyabb hype-olással, de nem olyan erőltetett gagyi módon, mint a legtöbb reklámjuk, hanem kicsit ötletesebben. Spread the word of Opera! :)

Vargnatt 2009.12.22. 23:37:34

Ja igen, és köszönöm a kimerítően részletes, de mindenképp izgalmas teszteredményeket!

Jozsó_ 2009.12.23. 10:52:21

Nagyon jó teszt, szuper.

Az egyetlen gond az lehet, hogy az operánál egy pre-alfa -> végleges váltás akár fél évet is igénybe vehet, addigra meg már sajnos egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz a szint.

Cobalt 2009.12.23. 13:31:43

A tobbinel is eltart legalabb eddig. Visszont ez a pre alfa stabilitas szempontjabol nagyon sok termek betait is lekorozi. Jovore elfog indulni a snapshot szalingozas.

Van benne par bug amiat hanyagolom egyenlore, de marha jonak igerkezik.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.23. 18:49:25

Itt van még egy teszt, ami az enyémnél szerintem sokkal korrektebb (és rövidebb, a kettő nyilván összefügg):

www.rachid.nl/browsers/

Ez az első Peacekeeper-es mérésemet igazolja vissza, ami alapján abban is az Opera a nyerő, annak ellenére, hogy a Complex Graphics teszt nincs beleszámítva a végeredménybe. A többiek szerencséjére :D

knorbert 2009.12.23. 18:57:03

@Cobalt: "Visszont ez a pre alfa stabilitas szempontjabol nagyon sok termek betait is lekorozi." azért hülyeséget ne írjál, már bocs..
Nálam kikapcsolt Opera Link esetén is 2 percente fagy.

madve2 2009.12.23. 19:33:59

@knor: Nyilván a saját tapasztalatait írja... nekem pl. teljesen jól működik, amíg ott nem hagyom egy pár percre... értsd: a tétlenségtől fagy ki, de akkor mindig =) Használat közben teljesen jó.

Szóval kinél mi működik, persze, és szerintem sem béta szint, de nálam szerencsére működik annyira stablian, hogy (egyelőre) ezt használom a 9.10 helyett...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.23. 19:47:54

@knor: Nekem meg ma reggel 5:40 perctől fut, 356 megát eszik, jelenleg 11 tab van nyitva, használom a mailt és az RSS-t is és eddig még nem omlott össze ez alatt az idő alatt. Userscriptek és usercssk szintén vannak, amik esetenként okozhatnak fagyást és még ennek ellenére is stabilnak tartom.

Teddy Beer 2009.12.23. 20:03:12

@madve2: 9.10? Ahelyett én is ezt használnám. :P Nálam nem fagyos volt hanem összeomlós, de mit vársz egy pr-alfától? Az RC-nél már jogos igény lesz a stabilitás, de az még messze van, addig még egy naptárat is becsempészhetnének a levelezőbe ^^

Cobalt 2009.12.23. 20:52:06

knor: ez esetben nalad is lesz gubanc. Nem mondom, hogy atom stabil, de hasznalhato szinten van. Link es teljes mail es rss aktivtas mellet. Ez 5 levelezo fiok es 20 rss feed es ugy 8000 bookmark.

Sot erdekes modon meg talan a memoria hasznalt is jobnak tunik, mint a 10.10-ben.

Nalam egyenlore haszznalhatoan stabil. Az IRC bugokat meg kikerultem egy valodi irc kliensel.

knorbert 2009.12.23. 21:30:12

@Cobalt: szóval rosszul írtam, nem fagy, hanem összeomlik és újraindítja magát.
Idáig mindig a legfrissebb változatot használtam, amint kijött egy alfa-béta-delta-gamma :) változat már frissítettem is. És idáig egyik esetben sem volt összeomlás. Most van. (se userscriptel se semmi egyébbel nincs módosítva)

knorbert 2009.12.23. 21:36:03

az előbb amikor írtam a hsz-om akkor is újraindult. Persze a szövegdobozok tartalmát még mindig nem menti. Valaki aki tud angolul, nem tudná a felhasználói kérések közé feldobni az ötletet, hogy rendszeresen mentésre kerüljenek a szövegdobozokba írt szövegek (pl. újraindulás, fagyás, oldalról való előre majd visszalépés esetére...)?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.23. 21:46:13

@knor: Talán akkor az lehet a baj, hogy frissítettél, nem pedig egy teljesen tiszta telepítést csináltál (pedig ilyen nagy verzióváltáskor mindig érdemes, snapshotoknál én is gyakran lustaságból frissítek).

A szövegdobozok mentése tényleg gáz, hogy nem tudták még ebben sem megoldani, viszont van rá userjs (sajnos csak 4096 karakterig, tehát a regényeket továbbra is jegyzetekbe írom): extendopera.org/userjs/content/auto-form-saver

Az előre és visszalépésnél normál esetben menti a szövegdobozok tartalmát (főleg ha itt átállítod 3-ra: opera:config#UserPrefs|HistoryNavigationMode

Itt az igénytelen blog.hu alatt sajnos visszalépésnél újratölti a formot, tehát még az általam ajánlott userjs sem mindig működik...

knorbert 2009.12.23. 22:29:05

@penge™: most leszedtem minden operás cuccot az eltávolítójával és kézzel is a maradékot, majd újraraktam, és már tényleg nem 2 percente indul újra. Tehát tényleg ez lehetett a hiba. Az userjs-t köszönöm!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.23. 23:06:17

@knor: Egyébként tényleg praktikus lehet a hozzászólásokat jegyzetbe írni. gyakorlatilag karakterenként ment, helyesírás ellenőriz, pillanatok alatt bárhová beszúrható, és a Linkkel szinkronizálni is tudod (ami felér egy távoli biztonsági mentéssel is).

Amúgy nagyon jó lenne egy olyan Unite vagy minialkalmazás, ami blogbejegyzések, hozzászólások írására van kihegyezve. Amit begépelsz, mentené egy fájlba, lennének BBkódok, kattintással megnézhetnéd, hogy fog kinézni, külön segédeszközöket kapnál Maps térképek, Youtube videók... stb. beszúrásához. Valaki igazán megcsinálhatná közületek :)

Cobalt 2009.12.23. 23:39:05

@knor nemi osszeomlas nalam is tapasztalhato, de nem szamott tevo.

A szovegmezokre atmaetileg a kovetkezo userjs megoldas lehet.
userjs.org/scripts/browser/enhancements/ops

Sajnos sutiket hasznal. A 10.5 visszont mar tamogatja a HTML5 offline storage reszet, igy remelhetoleg lesz lehetoseg jobb megoldasokra is a jovoben.

Cobalt 2009.12.23. 23:40:03

Fene most vettem eszre, hogy penge mar linkelt egy ujabb valtozatott.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.23. 23:51:49

@Cobalt: Nem újabb változat, a kettő nem ugyanarra a funkcióra van. Amit én linkeltem az a szövegdobozokba (textarea) gépelt szöveget (fórumhozzászólás, kommentek, stb.) menti el, tehát ha véletlenül bezárod a tabot, vagy összeomlik a böngésző, akkor nem veszik el egy hosszú komment.

Amit te linkeltél az a formokban (felhasználónév, keresőmező) írott 1-2 szavas szövegeket menti el, majd ajánlja fel újra legközelebb.

Cobalt 2009.12.24. 00:26:52

@penge: jogos, mindenesetre az altalad linkeltrol nem tudtam.

Baldric2 2009.12.24. 07:52:45

A Penge által linkelt userjs sajnos bugos (tudom, az én művem), a bug akkor fog jelentkezni, ha egy domainen több szövegdobozt is szerkesztünk.
Elkezdtem már egy komolyabb változatot, amivel a szövegdobozok méretét is lehet állítani, és talán bugmentes, ha esetleg van igény rá, befejezem, de egy-két ember miatt nem szívesen szenvedek vele, mert a 10.5 után feleslegessé válik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.24. 08:08:10

@Baldric2: Engem érdekelne.
De 10.5 után miért válik feleslegessé?

Egyébként mivel te értesz a JavaScripthez, nem tudod véletlenül, hogy a másik postban felsorolt két userjs miért nem megy 10.5-ben? magyaropera.blog.hu/2009/12/22/opera_10_5_kicsit_bovebben

Úgy értem a Carakan mellékhatása, vagy egy alfabug és később majd fognak menni? Mert utóbbi esetben várnék, viszont ha a Carakan hatása, akkor jó lenne legalább a noclicktoactivate-t életre pofozni, mert az nagyon hasznos cucc, hogy nem kell kattintani minden flashen, hogy elérd a vezérlőket.

Baldric2 2009.12.24. 09:41:30

@penge™: A 10.5 már támogatja a persistent storage nevű funkciót, ezt érdemes lesz majd kihasználni egy új userjs-ben.
Egyébként én csodálkoznék, ha kihagynák az automatikus szövegmentést ebből a verzióból is.

Csak a noclicktoactivate scriptet néztem még meg, úgy tűnik megfelelően működik a script, csak maga a módszer nem működik már/még. És a Carakan nem 100%-os még, szóval lehet hogy a következő verziónál már a most nem működő userjs-ek egy része jó lesz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.24. 10:32:10

Na igen, még nem végeztek. Ettől még csak gyorsabb lesz a fejlesztők szerint: my.opera.com/core/blog/2009/12/22/carakan-revisited

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.25. 15:57:37

Amúgy elvileg a hardveres gyorsítás csak annyival lesz jobb, hogy nem a CPU-t dolgoztatja, de a 3GHz fölötti és többmagos procisok ne várjanak túl sokat, mert érezni semmit, látni maximum annyit fognak, hogy a CPU usage ahol eddig 40% volt ott utána már csak 5%

Gyorsulást a gyenge és/vagy Celeron procival és közepes vagy erős videokártyával rendelkezők fognak érezni.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.25. 16:14:34

@penge™: Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Maga a kisebb CPU felhasználás is jótékony hatással van a felhasználói élményre, arról nem is beszélve, hogy az a 40% bizony könnyen lehetett 50 is (egy teljes mag 100%-on). Másrészt bizonyos területeken a GPU sokkal gyorsabb, mint akár a legjobb CPU, így olyan funkciók, effektek is belekerülhetnek, amik szoftveresen egyszerűen túl nagy terhelést jelentettek volna.

Néhány példa (nem mondom, hogy benne lesz!):

- az oldalak fokozatmentes, rendkívül finom nagyítása
- finom görgetés, kvázi platform-függetlenül
- valós időben frissülő előnézeti képek mindenfelé
- komplex effektek a honlapokhoz és a felhasználói felülethez, eseményekhez (gyűrődés, tépés, hullámzás, fényhatások... stb.)
- az eddigieknél is szabadabban alakítható UI
- további gyorsulás (pl. bizonyos JS a videokártyán, mondjuk matke vagy vektorszámítások)

ZeGa 2009.12.26. 14:58:39

Azt észrevettétek, hogy most már, ha rákattintasz egy e-mail linkre akkor felkínálja a gmail-t is? Lehet nem mondtam újat, de nekem ez most tűnt fel. :)

knorbert 2009.12.27. 16:34:02

@ZeGa: ez nagyon jó, de az is szuper lenne, ha valahogy sikerülne elismertetni a windowszal az Operát mint levelező programot, mert ha pl. másik böngészőben egy email linkre kattintok akkor kiírja, hogy nincs levelező program beállítva... Ugyanígy nem működik a fájlokon jobb klikk > küldés > levél címzettje formula sem.

Lali_ 2009.12.27. 18:04:41

@knor: A Beállítások / haladó / Alkalmazásoknál a mailto protokollhoz be van állítva?

Illetve az op. rendszerben, pl win7-nél a Vezérlőpult\Programok\Alapértelmezett programok\Alapértelmezett programok beállítása-nál kiválasztja az ember az operát, a mailto hivatkozást és már megy is...

Én is abban bízok, hogy kapunk valami látványossági csomagot, különben a jobb gépeken tényleg nem lenne túl sok értelme... Egyébként miért nem végezhet minden renderelést, számítást a videókari?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.27. 18:29:02

@Lali_: Kérdezd meg a beépülők gyártóit, ugyanis ezeknél lenne a legindokoltabb, ezek emésztik fel a legtöbb erőforrást.

Ezen kívül viszont mindent a VEGA fog renderelni.

knorbert 2009.12.27. 18:52:20

@Lali_: Köszönöm! A furcsa az volt, hogy az általad leírt helyen a mailto mellett be volt állítva az Opera, de a Details gombra kattintva a listában sem a mailto mellett nem szerepelt pipa, sem a MAPI üzenet küldése mellett. Kipipáltam ezeket okéztam és a más böngészőből automatikusan átjönni operába emailküldéshez már jól működik, de a fájlkezelőben fájlra kattintva jobb gombbal küldés > emailben nem megy továbbra sem. (win7-ben is végigjártam az utat amit javasoltál)
süti beállítások módosítása