Magyar Opera

Szégyen és alázat, avagy: így is lehet

A Magyar Opera levelesládájába (amit igyekszünk szorgalmasan olvasni) nemrég érkezett egy honlapra vonatkozó panasz. Ez - sajnos - nem olyan nagy újdonság, olyannyira, hogy külön oldalt lehet megtölteni velük. A nevezett honlap a Beugró nevű műsor regisztrációs oldala volt. A probléma pedig, hogy nem lehetett kipipálni a felhasználói feltételeket elfogadó jelölőnégyzetet.

Kicsit utánanézve kiderült, hogy a problémán nem segít az IE-nek maszkolás sem, tehát a probléma ennél azért bonyolultabb. Noha a kirekesztés a komolyabb vétség, annyi előnye azért van, hogy az ilyen trükkök általában működnek. De mint mondtam, ez nem az az eset volt.

Billentyűzetet ragadtam tehát, és az alábbi levelet küldtem el az oldal szerkesztőinek:

Tisztelt honlapszerkesztők!

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az oldalukra történő regisztráció Opera böngésző alól nem lehetséges, mert a regisztrációs oldalon (http://www.beugro.tv/regisztracio) a "Elfogadom a beugro.tv weboldal szabályzatát!" checkbox nem kattintható a böngészőben.

Arra kérnénk Önöket, hogy lehetőség szerint hárítsák el ezt a technikai akadályt az Operát használó, regisztrálni szándékozó reménybeli új tagok elől.

Előre is köszönjük:

Magyar Opera

A következő napon az alábbi válaszlevél fogadott:

Kedves Operát használó, regisztrálni szándékozó reménybeli új tagok, a hibát kijavítottuk, köszönjük észrevételüket!! Kellemes „Beugrózást”!

Üdvözlettel,

A Beugró Stáb

Mi ebből a tanulság? A felhasználók részéről talán annyi, hogy lám, egy levél többet érhet, mint 2 hét szűk körben elkövetett anyázás. Érdemes tehát megpróbálni.

Ami a honlap készítőit illeti: mondhatták volna éppenséggel azt is, hogy "az Opera nálunk méréshatár alatt van, ennyi ember miatt nem éri meg foglalkozni vele", vagy azt, hogy "az Opera nem támogatott böngésző az oldalunkon, használjon inkább ***-et". De azt is megtehették volna, hogy egyáltalán nem válaszolnak, ami szintén nem lenne példa nélkül álló a történelemben.

Panaszkodás és kifogások helyett azonban inkább munkába álltak, és kijavították a hibát, majd ezt nekünk levélben jelezték, és megköszönték az észrevétel. Mindezt 24 óra alatt!

Kedves webfejlesztők, szerte a világban, lám, így is lehet. Nem lenézően és lesajnálóan, hanem önkritikusan, felismerve, hogy mindez elsősorban a honlap érdeke. Még akkor is így gondolom, ha vélhetően maga a probléma nem volt komoly, és esetleg néhány perc alatt megoldhatónak bizonyul. Ami itt igazán fontos, az a hozzáállás.

Kedves Beugró Stáb! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr401494370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.11.02. 23:40:59

csalódtam volna a beugróban ha nem így tesz. THX!

meneruwa 2009.11.03. 07:34:59

nem úgy mint az iwiw ahová én is írtam és még azóta sem szerepel a gomb felvétele lehetőség pedig én egy kattintással megosztottam: iwiw.hu/megosztas/bookmarklet.html

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.11.03. 09:28:21

Ez szép, egészen meghatódtam :'(

Közöd?? (törölt) 2009.11.03. 15:44:35

még 50 év és kultúrált ország lesz Magyarország, akárki meglássa!

bond4ever 2009.11.03. 16:12:41

Tudna valaki információt adni a "megnyitás ezzel: f*refox" funkcióról? Nálam eltűnt. Elő lehet-e varázsolni újra? Pont az ilyen hibás oldalak ellenőrzésénél szükség lenne rá. Nem szívesen teszek ki neki egy ikont.

bond4ever 2009.11.03. 16:21:44

bocs ez lemaradt: 10.10beta 1833

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.11.03. 17:46:45

@bond4ever: És milyen operációs rendszer? gyanítom, hogy nem XP, hanem inkább Vista vagy 7-es.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.11.03. 17:49:04

@bond4ever: Ott nekem sem működik, csak korlátozottan. IE-t látja, Safarit látja, Firefoxot, Chrome-ot nem. Szerintem összefüggésben lehet a jogosultságokkal, de ez csak egy tipp.

bond4ever 2009.11.03. 18:05:48

cousin333: Köszönöm a választ. Egyelőre csináltam ennek a funkciónak egy gombot.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.11.03. 18:24:15

Hát ez olyan szép, elolvastam másodszorra is, és elmorzsoltam egy könnycseppet :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.03. 19:27:17

@bond4ever: A hiba nem az Operában van, mivel az "Open With" a rendszerből veszi a telepített böngészők listáját. Nekem a Chrome-nál volt hasonló problémám.

Start->Default Programs (ha itt nincs kilistázva a Firefox, akkor nem is fogja látni az Opera.

Telepítve van egyáltalán, vagy portable Firefoxot használsz? Ha telepítve, akkor próbáld meg, hogy indítsd el rendszergazdaként a Firefoxot, tedd alapértelmezett böngészővé, majd ezután meg kellene neki jelenni a Default Programs listában, utána állítsd vissza alapértelmezettnek az Operát és már látszani fog a Firefox.

bond4ever 2009.11.03. 20:06:16

@penge™: Újratelepítés és a személyes beállítások (nagy részének) törlése után minden jól működik. Egyébként a Default Programs listában látszólag minden rendben volt. Valószínűleg átállítottam valamit.

MosoMasa 2009.11.04. 22:39:05

A hasznaltauto.hu megújult oldalán bizonyos dolgok nem működtek operával. Jeleztem nekik, válaszoltak, hogy észlelték, dolgoznak, köszönik. 2 nap múlva hibátlanul működött.

Elmünél jeleztem, nem működik az oldaluk, visszaírták ami egyébként is olvasható az oldalukon: Elavult a böngészőm (!!!!), frissítsem .
Ajánlott böngésző:
Internet Explorer 5.5 vagy magasabb
- Mozilla 1.75 vagy magasabb ...

Na azok aztán frissek!
(nincs egy éve, hogy új weblapot fejlesztettek!)

zsolt320i 2009.12.18. 17:45:46

Gyerekek, ne vicceljünk már!
Tudjátok hányszor megpróbáltam már az operát használni?
Számtalanszor.
És mi lett a vége, mindig leszedtem és raktam FF-ot.
Miért mert ez a xar komplabilitás még mindig nem oldódott meg 4 éve.
Engem és más felhasználót sem érdekel hogy miért nem megy jól egy oldal, hanem csak az érdekel hogy megy vagy
nem.
És senkit sem érdekelnek a kifogások, hogy így IE, meg úgy FF, mert ott van a Chrome,nagyon fiatal böngésző, gyors, biztonságos és minden megy rajta.
Pont az a helyzet mint a Linux kontra win között.
Szal most is leszedem 10.10-et mert megint csalódtam, viszont sajnálom is egy picit mert sok mindent tud amit a többi nem, de xart se ér ha az oldalak 1/3-a nem használható
Hajrá Chrome, nem kifogások kellenek hanem eredmények!

Lali_ 2009.12.18. 18:07:10

"a az oldalak 1/3-a nem használható" Azért ne essünk költői túlzásokba...

Az agyondicsért Chrome-al meg javaslom, hogy nézd meg a Neptunt: használhatatlan. Elkezdi tölteni a listákat, de a töltő animációt nem szünteti meg

És Operával: Nem támogatott, de minden megy benne.

Szóval ha ezt az egy oldalt nézzük és a korábbi logika szerűséget követjük, ami nyilván nem reprezentatív és hülyeség, akkor az oldalak 100%-a nem megy Chrome-al :D :D Egyébként meg webkit motor... Megnézném, hogy saját renderelő motorral milyen lenne ilyen fiatalon...

awking 2009.12.18. 19:12:07

@zsolt320i: Nekem tökre fogsz hiányozni az Operát használók táborából. Most,h ezt megosztottad velünk, már én is kezdem érezni,h jobb a Chrome (pölö kékebb)

zsolt320i 2009.12.18. 19:23:38

@Lali_: engem nem kell meggyőznöd semmiről a piac és a tények mindent eldönt ;-)
off: ugyanezt mondom mindig a linux vs windows vitákban is, nincs értelme egymást győzködni, a piac mindig eldönti mi a jó, ami nem az eltűnik a süllyesztőben :D
ha az opera olyan tutii lenne nem 2-3% lenne hanem 20-30%-on.
sztem ez az egyetlen hátránya az operának hogy sok oldal nem nyitható meg vele.
ami sajnálatos mert sok mindenben sztem is a legjobb.

zsolt320i 2009.12.18. 19:25:15

@awking: vicces vicces.
te is hiányzol valahonnan ... :D
da ha mindenkinek jó lenne az ami van akkor nem haladna a világ előre.
a választás lehetősége jó dolog ;-)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.18. 20:39:40

@zsolt320i: "Miért mert ez a xar komplabilitás még mindig nem oldódott meg 4 éve."

Ha 4 évvel ezelőtt nem oldódott meg, akkor nem most fogják elkezdeni építeni a kompatibilitást, mikor már tetűlassan, de a Microsoft is elindult a szabványkövetés irányába, ráadásul egyre több nagyobb oldalakon ki van tiltva az IE6 (pl Gmail).

"Engem és más felhasználót sem érdekel hogy miért nem megy jól egy oldal, hanem csak az érdekel hogy megy vagy
nem."

Igen, ezért is fog kipusztulni az emberiség, mert sajnos nem csak a böngészőknél, hanem az élet minden területén így gondolkodik a többség...

"ott van a Chrome,nagyon fiatal böngésző, gyors, biztonságos és minden megy rajta."

A Chrome fiatal, de a Webkit nem annyira. Mellesleg javaslom nézegesd meg a Szégyenfalon felsorolt oldalakat, legalább 5-6 van, ami Chrome-mal nem megy. A Javítottak között is, például a BME oldalán Chrome-mal egyáltalán nem nyílik le a menü, még szétcsúszva sem.

Gyors? Tegyél fel rá 10-15 addont, lassabb lesz, mint a Firefox ugyanennyivel.
Biztonságos? Biztos, mivel sem HTTPS oldalakon, sem Chrome belső lapokon (Extensions, New Tab, stb) NEM MŰKÖDNEK az addonok. Ez mondjuk egy Mouse Gestures-nél, Keyboard Shortcuts-nál és Context Menu-nél szvsz elfogadhatatlan.

"Pont az a helyzet mint a Linux kontra win között."

Azért a kettőt ne hasonlítsuk már egymáshoz. A Linux már 1-2 éve bőven megfelel(ne) az átlagusernek, aki életében nem kényszerülne Terminált sem használni. Jelenleg már bőven kiváltja a Windowst, kizárólag a nagyon speciális szoftvereket használók és a Windows-hoz szokott poweruserek szívnak vele. Mellesleg Linux alatt bedugsz egy bluetooth adaptert, vagy egy mobilt/fényképezőgépet adatkábellel és alapból felismeri, hozzárendel egy generic drivert, a Windowsnál meg ha már Vista/Win7-nél kapsz is hozzá valamit (a 12 gigás OS-ből), akkor is legtöbbször kénytelen vagy telepíteni a gyári drivert.

"a piac mindig eldönti mi a jó, ami nem az eltűnik a süllyesztőben"

Egyszer majd felébredsz te is, aztán belátod, hogy nem minden úgy van, ahogy a tévében meg a közgazdászok mondják.
Ha elég lenne, ha egy termék jó, akkor már nem itt tartana a világ. Sőt, már akkor sem, ha a szar termékeket ösztönösen és tudatosan visszautasítanák az emberek, nem törődve azzal a "fránya marketinggel", amivel a csomagolt híg fost is el lehet adni, legjobb példák az Apple termékek. :D

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.18. 21:00:50

@zsolt320i: "Miért mert ez a xar komplabilitás még mindig nem oldódott meg 4 éve."

Csak négy? :) Amúgy valóban akadnak még gondok, de a helyzet szerintem messze nem olyan súlyos, mint felvázolod (és sokkal jobb, mint pár éve, mindennel kompatibilis meg talán soha nem lesz), nekem legalábbis minimális a problémám.

"Engem és más felhasználót sem érdekel hogy miért nem megy jól egy oldal, hanem csak az érdekel hogy megy vagy"

Ezzel sajnos egyet kell, hogy értsek, de igyekezni kell változtatni ezen a szemléleten (vagy inkább a webfejlesztőkén).

"nincs értelme egymást győzködni, a piac mindig eldönti mi a jó, ami nem az eltűnik a süllyesztőben"

Muhaha...

@penge™: "A Linux már 1-2 éve bőven megfelel(ne) az átlagusernek, aki életében nem kényszerülne Terminált sem használni."

Hátőőőő... szerintem meg nem. 1-2 éve biztos nem, amikor még egy videó lejátszása is kín volt az Ubuntun. De javulgat, ez kétségtelen.

"Chrome,nagyon fiatal böngésző, gyors, biztonságos és minden megy rajta."

Valóban jó cucc a Chrome, (ami jórészt a V8 és a WebKit összeboronálása, tehát annyira nem új), de azért azt nem mondanám, hogy minden megy rajta. Az Opera esetén a legtöbb gondot épp a Google alkalmazásai szokták jelenteni, azok meg persze, hogy mennek a Chrome-al...

zsolt320i 2009.12.18. 21:22:58

@penge™: ha már a filozófia órán vagyunk azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy egyszer ki fog pusztulni az emberiség de nem az ember miatt ;-)
sajnos mi nagyon kicsik vagyunk ahhoz, hogy mi bele tudjunk szólni abba hogy mikor lesz vége az emberiségnek, vagy akár a földnek.
filozófia órának vége, vissza az operához.
azért "csalódtam" megint mert ha freemailezni akarok mindig a szimpla jön be. idegsít. ok, freemail.hu/levelezes és megy de mindig elfelejtem hogy nem elég csak a freemail.hu-t beírni.
a másik ami fontos lett volna a netbanking, de sajnos az sem ment.
a 3-ik a chat.hu (ne firtassuk hogy miért) de a jawa applet nem akart elindulni.
szal ezért gondoltam hogy kipróbálok valami olyat amivel a fenti 3 dolgo működik.
az apple termékeket illetően, sztem van amelyik jó termék, van amelyik kevésbé de ha ez kell a vásárlóknak, ezt kell gyártani.
mindig az igények határozzák meg a kínálatot. (ez érvényes sztem szinte mindenre)

Teddy Beer 2009.12.18. 23:11:37

@zsolt320i: "Chrome,nagyon fiatal böngésző, gyors, biztonságos és minden megy rajta."

www.youtube.com/watch?v=ncerhCLi2o0 Nemrég láttam a myoperán. Chrome volt a téma, hogy ha nagy lesz a részesedése, akkor mennyire fog vele visszaélni.

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:

"Elmünél jeleztem, nem működik az oldaluk, visszaírták ami egyébként is olvasható az oldalukon: Elavult a böngészőm (!!!!), frissítsem ."

Ehhez már pofa kell. Azt is jelezted hogy, hogy az IE5.5 nem éppen fiatal böngésző? :)

zsolt320i 2009.12.19. 10:08:15

@Teddy Beer: meggyőztél, soha többé google keresés, soha többé chrome.
és ezt komolyan gondolom, utálom ha valaki ilyen trógerséget csinál.
Micros. II.
süti beállítások módosítása