Magyar Opera

Szégyenfal

Itt gyűjtenénk össze azokat az oldalakat, ahol nem látnak minket szívesen: vagy egyenesen kitiltják az Operát, vagy csak egyszerűen nem foglalkoznak vele, és emiatt nem megy valami, esetleg a rossz ellenőrzés miatt csak az azonosító átállítása után lehet működésre bírni az oldalt.

A lista összeállításában főleg rátok számítunk: ha találtok egy olyan — elsősorban magyar — oldalt, amelyiknek gondja van az Operával, küldjétek be. Mi megnézzük, és ha megérdemli, akkor felkerül a listára, és amennyiben megoldható, erről írunk egy levelet az oldal gazdájának is.

Figyelem! A listára azok az oldalak kerülnek fel, amik az Opera aktuális legfrissebb stabil verziójával nem működnek rendesen.

A listán szereplő oldalakhoz tartozik egy szégyenfok is, ami a következő szinteket kaphatja:

  • használhatatlan — az oldalt semmilyen módon nem lehet működésre bírni Opera alatt. Minősített esetnek számít, ha az oldal kizárólag Internet Explorerben működik.
  • kirekesztő — alapból nem, de IE vagy Firefox azonosítás után már működik az oldal. Minősített esetben csak IE azonosítással megy rendesen.
  • problémás — az oldal egy része működik ugyan, de bizonyos részei egyáltalán nem, vagy csak hibásan mennek Opera alatt (azonosítás csere után is!)
  • esztétikai hiba — az oldal működik ugyan, de valamelyik része nem jól jelenik meg, hiányzik, elcsúszik, stb.

Az oldalakat hetente legalább egyszer újra ellenőrizni fogjuk, hogy a hiba továbbra is fennáll-e rajtuk. Ha időközben a probléma megoldódott, akkor azok az oldalak átkerülnek a javított lapok listájába.

Frissítés: Jelezd a hibát te is a szóban forgó oldalaknak, használd a sablon levelünket!

Frissítés: Adrenaline jóvoltából több oldalhoz is elérhető olyan userjs, amelyik megpróbálja kijavítani a fellépő hibákat. Részletek itt.

Utolsó frissítés: 2013. február 16.

Hibás oldalak! (Minősített esetek: Állami/banki/szolgáltatói oldal).

HonlapMegjegyzésFok
Főgáz.hu Operával nem lehet belépni ügyfélként. Maszkolás sem segít! H
Neptun Nem működik a menüsor, csak az oldaltérkép Menü javítva, de néhány helyen még problémás Visszaeső! Lásd bővebben itt. H
Portfolio Online Tőzsde Nem megy a részvényvásárlás H

Kirekesztő oldalak! Működnek Operával, csak maszkolni kell a böngészőt. (Minősített esetek: Állami/banki/szolgáltatói oldal és/vagy csak IE azonosítással működik)

HonlapMegjegyzés
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala IE-ben működik, Operában nem.
mydlink Operaként elavult böngésző, nem támogatott böngésző. Firefoxként maszkolva működik.
UPC ügyfélszolgálat Az oldal nem támogatja az Opera böngészőt, szíves elnézését kérjük.
Alexandra ONLINE könyvkiadó A Microsoft pénzeli az oldalt, ezért IE9 kivételével minden böngésző ki van zárva. Maszkolással csak IE8-nak tudjuk maszkolni, tehát lényegében használhatatlan az oldal. Itt átírhatjuk, de ez nem a legjobb megoldás.
Google Docs Az új változatban nem érzékeli a kijelölési tartományt, nem működik a jobbklikk menü és a táblázatkezelőben pedig kicsit félrecsúszik az aktív cella kijelölése. Az AntiBrowsniffer használatával működik.
Könyvtárellátó Kft. Hibaoldalra dob, Firefox azonosítással már működik
CitiBank Nem enged belépni, Firefox azonosítás után már jó
HotDog Nem megy jól a profilszerkesztés, Firefox azonosítással már jó
EV2 Internet Hibaoldalra dob, viszont Firefox azonosítás után már működik
ELMŰ Nem működik az árambejelentés, csak ha az ugyfelkapu.elmu.hu és wd2.elmu.hu oldalakon IE-nek maszkoljuk a böngészőt. (részletek)

Javított oldalak - Köszönjük!

Megjelenítés

Kapcsolódó linkek

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr42897386

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Opera es a szegyenfal :: ADRENALINE.HU 2009.05.03. 20:38:07

[...]ennek is a felhasznalok isszak meg a levet. A Magyar Opera szegyenfalan szepen ossze vannak szedve azok a[...]

Trackback: [DarkRPG]Blog 2009.01.27. 08:43:38

SzégyenfalA Magyar Opera blogon létrehoztak egy szégyenfalat azon honlapok számára, amelyek nem optimalizálják oldalukat megfelelően különböző böngészőkre. Természetesen itt elsősorban az Opera böngésző kapcsán vannak vizsgálva a weboldalak,...

Pingback: Szégyenfal | [DarkRPG]Blog 2009.01.27. 08:43:36

[...]vagy állami érdekeltségű oldal kapcsán már nemigen). Nézzétek meg ti is a szégyenfalat (még ha nem is használtok Operát) és szörnyülködjetek, illetve[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

awking 2009.01.26. 10:25:08

A Hotdog közösségi oldal. Csak FF álcázással lehet profilt szerkeszteni, meg levelet írni. Rákérdeztem,h akkor most mi van, de azt válaszolták,h törődjek bele, mert nem is tervezik megcsinálni...

ZeGa 2009.01.26. 10:37:49

Ha ez a lista majdnem "teljes" lesz akkor én elküldeném az operának is, hogy lássák, hogy ennyi minden nem működik rendesen az operával (tudom, hogy nem ők a hibásak, de azért közvetve mégis). Talán jobb, agresszívabb marketingstratégiával elfogadottabbá tehetnék a böngészőt és így többen fejlesztenének rá.

Nagykócsag 2009.01.26. 11:01:26

terkep24.hu a definíciód szerint esztétikai, de valójában szerintem problémás, mert az oldal lényegét érinti, hogy nem lehet rendes méretben látni a térképet.

portfolio.erstebroker.hu/portfolio/logon.php Az oldal működik, de pont a leglényegesebb rész nem megy - a részvényvásárlás.

Ja és szerintem az érintett oldalaknak is el kéne küldeni, hogy szégyenfalra kerültek, hátha elszégyenlik magukat és megjavítják.

Nagykócsag 2009.01.26. 11:09:25

frissítés: terkep24.hu működik "mask az internet explorer" módban és ugyanez firefox-szal is.

és még egy:
help.sap.com - problémás, a fastruktúrák becsukott helyett kinyitott állapotban jelennek meg. Maszkolás sem segít. A hibához beljebb kell kattintani, pl. help.sap.com/saphelp_nw70/helpdata/en/5b/8d2c8f444743f59b135501e92e4533/frameset.htm

Oscee 2009.01.26. 12:52:41

citibank.hu / online banking - Kirekesztő

totalcar.hu - Esztétikai hiba

Neptun rendszer (én a BME-set használom, nem tudom, hogy több változata is van-e) - Problémás
(bár gyakorlatilag így már használhatatlan is...)

srácz 2009.01.26. 13:05:22

Valóban, a Neptunban nem működik a menüsor, ha az egyes funkciókat el akarod érni csak az oldaltérképen keresztül teheted meg.

Dulakh 2009.01.26. 13:12:06

nem tudom volt-e már. :)
www.windowsupdate.com

használhatatlan

Ómájgád 2009.01.26. 13:19:09

freemail.hu (P-problémás, csökkentett módban megy)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 13:30:33

@Oscee: TotalCar-on mi a baj? FF alatt kicsit szét van csúszva a menü, de Operában jónak néz ki.

Nagykócsag 2009.01.26. 13:33:45

@Karbonade: Totalcar nekem sem megy 9.63 alatt - mintha nem lenne design.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 13:42:55

@Nagylilik: Próbáld meg törölni az előzményeket és a sütiket, akkor is rossz?

madve2 2009.01.26. 14:48:47

"Minősített esetnek számít, ha az oldal kizárólag Internet Explorerben működik."

Ezzel mondjuk nem feltétlenül értek egyet, az ActiveX (így hívják még?) függőség indokolt esetben szerintem bocsánatos bűnnek számít (magyar példa nem jut eszembe, de pl. Windows Update, SkyDrive - ez amúgy asszem megy Operában, csak a Drag&Drophoz kell IE -, SharePoint... ezeket nehéz lenne elképzelni máshogy). Persze értem én, hogy itt azokra a lusta disznókra céloztok, akik nem foglalkoznak a szabványokkal, hanem "ha IE6-ban megy, akko' má' jó", de azért mégis =)

Valakiember (törölt) 2009.01.26. 15:13:03

Nem magyar oldal, ezért nem is kell kitenni, de azért megemlíteném, hogy a szlovákiai T(réé)-Com webmailja egyszeruen nem enged beléptetni, és már a főoldalon is ez az uzenet fogad minket:

"Táto aplikácia nepodporuje internetový prehliadač Opera, doporučujeme používať prehliadače Internet Explorer alebo Mozilla Firefox."

Szerintem nem kell lefordítanom.

Amúgy itt a linkje:
webmail.t-com.sk

sanhose 2009.01.26. 16:31:38

www.afsz.hu

A kikeresett munkáknál egyre rákattintok és utánna akármelyik munkát választom ki mindig az első munka adatait jeleníti meg.

pl : www.afsz.hu/engine.aspx?page=ak_allasajanlatok_meghirdetett_allasok

ki lehet próbálni.

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2009.01.26. 16:36:50

e-toborzas.eon-hungaria.com/sap(bD1odSZjPTEwMQ==)/bc/bsp/sap/z_inetugyfsz/default.htm

E.ON mérőállásbejelentés / e-ügyfélszolgálat

használhatatlan

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2009.01.26. 16:39:02

az egész sor a link, talán a zárójel miatt vette rövidebbre

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 16:45:24

@Láttam - olvastam: Firefox azonosítással működik az oldal, legalábbis nálam bejött a bejelentkezés. Amúgy üres.

gregori3 2009.01.26. 17:14:02

www.csaladinet.hu/webshop/ - ff-fel jó (rosszul jelenik meg)
www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=sims&sbmt=Keress%21 - ff-fel jó (rosszul jelenik meg)
A freemail opera 9.27-tel rendesen müködött, az újabb verziókkal csak részben.

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2009.01.26. 17:20:43

@Karbonade: én hiába állítotam át. és itt vettem észre valamit

bocsi kicsit OFF lesz. nem jegyzi meg a beállításokat, mentem, de mégis legközelebb nézem alapbeállításra vált.
Illetve a tanúsitványokat se jegyzi meg sehol, mindig megkérdi. Mi baj lehet?:

ON

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 17:26:10

@gregori3: A GyakoriKérdések nálam jól jelenik meg (v10), de ki fogom próbálni 9.63-mal is.

Oscee 2009.01.26. 17:36:56

@Karbonade: Ahogy Nagylilik is írta: a főoldal "csupasz", ha meg megnyitok egy cikket, akkor még szét is van csúszva az egész menüsor (és design továbbra sincs alatta).

Én 9.62-t használok, history kikapcsolva, de már hónapokkal(/évekkel?) ezelőtt is ilyen volt...

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.01.26. 17:39:35

Gyakorikérdések máshogy működik, mint firefox alatt. Nem hibás, legalábbis funkcionális, de máshogy mutat dolgokat (pl szavazás után nem mutatja a pontokat)...

MosoMasa 2009.01.26. 17:49:28

Kis táblázatotokban a freemail nincs jól belinkelve.
Egyébként szerintem működik rendesen - bár nálam a freemail.hu-ra "szimpla" jön be. Mondjuk én nem is bánom, egyébként is azt használom.

awking 2009.01.26. 18:21:53

@sanhose: Az ÁFSZ a b*d*s életben nem volt jó (azóta csak rontottak rajta)! Az böngétől függetlenül használhatatlanul pocsék! Dolgoztam a munkaügynek, akkor is mondták,h gyalázat az az oldal.

Lali_ 2009.01.26. 19:50:21

www.omikk.bme.hu/ Már régebben is szóltam nekük, erre csináltak egy kompatibilis webböngészők oldalt, ahelyett, hogy meghegesztették volna...Érdekes mentalitás, szó se róla....

Egyébként a "drága" oldalakra nem lehetne egy nofollow-ot tenni? Mert a végén mindenki xszar oldalt fog csinálni, csak hogy felkerüljön az oldara :)

A neptun pedig a 10-es operával nagyon nem működik, ilyen javascriptes ablakok nem feljönnek, csak frissül az egész oldal, így nemlehet tantárgyat felvenni, leadni, vizsgát stb...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 20:01:46

Alien Computers: www.aliencomputers.hu/

Nem működik a pc árlista. Nemrég még jó volt, ha jól emlékszem.

Mefi · http://mefi.be/ 2009.01.26. 21:18:15

Ez kiváló ötlet, tényleg!

macskafaraok 2009.01.26. 21:54:38

Nem magyar, de sok magyar is használja....
P - problémás => mail.yahoo.com ...

freeblog.hu - szerkesztő felület - P.

Oscee 2009.01.26. 22:00:46

@cousin333: tényleg, Alienék se jók. Valamikor tavaly kapott új design-t az oldal, szerintem ez sose volt jó, csak a régi
(nem is vásároltam náluk azóta :P)

toccata 2009.01.26. 22:05:15

www.kawetra.hu, www.fusetech.hu

FIGYELEM : Ön a következő böngészőt használja : Opera Version 9.63 (X11; Linux i686; U; hu) EZ A BÖNGÉSZŐ EZT AZ OLDALT NEM TÁMOGATJA. Forduljon a szoftver értékesítőjéhez és kérje a legújabb verziót. Megértését köszönjök!

Úgy látom minden működik Operával is (már amiket kipróbáltam), csak amikor nyelvet váltok, akkor a fenti üzenetet dobja fel egy JS.
Az őszön már írtam nekik, de semmi változás.

Koenigsberger 2009.01.26. 23:07:21

www.lapklub.hu: a Lap.HU mozgalom adminfelülete - problémás

Koenigsberger 2009.01.26. 23:11:51

www.iwiw.hu - problémás: az összetett keresés használhatatlan Opera alatt. (Zárójelben magunk között, hogy a hírhedt közösségi oldal amúgy is egy rettenetes gányolás, nézzük akármilyen böngészővel.)

MosoMasa 2009.01.26. 23:17:18

Nem közvetlenül ehhez a témához kapcsolódik, bár.... "A segítség az asztali operához" topik alá tettem fel kérdésem.
Ha tudtok legyetek szívesek erre egy kimerítő választ adni. Köszönöm.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 23:46:51

@Lali_: a BME Omikk oldal működik amúgy, vagy használhatatlan ebben a formában? Azt látom, hogy szét van esve rendesen.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 23:57:33

@Lali_: bent van a nofollow :) Nincs ingyen reklám.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.26. 23:58:35

@Koenigsberger: a lap.hu adminoldalával mi a gond? Nem vagyok tag.

mostmarfogaddeleztanicket 2009.01.27. 15:11:50

ebank.khb.hu/lakossag/Ebank2?fun=0.0.NOCOMP
K&H bank lakossági e-bank sms-sel:Nem támogatott böngésző

Mycronet 2009.01.27. 15:17:19

CsaládiNet Szétesik az oldal, rosszul jelenik meg?! :DD
W3C: 132 Errors, 37 warning(s) Ennyi hibával én is szétcsúsznék, az biztos. Egykor ugyan ez volt az IWIW-el is. De mióta kijavították a hibákat, azóta tökéletes.

Amúgy érdemes mindet átnézni, röhely az eredmény.
Nem minden esetben lehet a böngészőt hibáztatni, ezen el kellene kicsit gondolkozni. Elősször is hibamentes oldalakat kéne alkotni.

mostmarfogaddeleztanicket 2009.01.27. 15:17:36

@Koenigsberger: a legbénább program, amit valaha is láttam

mostmarfogaddeleztanicket 2009.01.27. 15:22:22

@macskafaraok: Nekem a yahoo mail működik classic verzióval.

macskafaraok 2009.01.27. 18:31:54

ja, a classic...Akar visszamehetunk '98-ba is, nem kell 2009 :)
Azért a 'classic'-ot is nézd meg ie7 -el, és pl. szövegek szinezése, linkek alahuzasa, hat azzal majd megy, Opera alatt meg nem annyira (classic)

a 'new' (nem classic) is megy, de csomo bosszanto aprosag nem stimmel. Pl. potyogod be az address-t, szepen kihozza a talalatokat, de keyboard-al fel-le mozogni benne es kivalasztani... Azt nem...
Persze ez is minden mas bongeszoban jol mukodik...

Vargnatt 2009.01.27. 23:00:46

mostmarfogaddeleztanicket 2009.01.27. 15:11:50

A K&H-sat próbáld meg FF azonosítással, nálam működött (9.63) Legalábbis számlakivonat lekérdezését végre tudtam hajtani, abban a folyamatban pedig elvileg minden felhasznált űrlapelem szerepel. Csak hát kirekesztő ugye. De legalább működik.

Lali_ 2009.01.28. 10:47:29

Az omikk katalógus működik szépen, még jó, elég minimál designu, nehéz elrontani :) : aleph.omikk.bme.hu/F?RN=818838549

A Startlap admin felülete a 10-essel már jó, most hirtelen áthutva 9.6*-al is, főleg a 9.2*-vel volt használhatatlan, nem lehetett új linkeket felvinni, publikálni az oldalt stb.... De nem használom gyakran, szóval elképzelhető, hogy valamit nem vettem észre :)

Az Alien Computershez én sem megyek, pedig gép felújítás közben vagyok :)

Koenigsberger 2009.01.28. 11:22:25

@Karbonade: JavaScriptes cucc. 2001 óta lassacskán fölfejlődtek vele annyit, hogy nem csak IE alól működik rendesen. Úgy néz ki, már FF alatt is jó. De Operában még most is megvan az a bosszantó hiba, hogy a műveletek után nem frissíti magát a kezelőfelület. Illetve múltkor publikálás után sem frissült az új információkkal az oldal...

Mesmoryser 2009.01.28. 16:36:48

Valaki fejtse már ki bővebben, mi a baj az iwiw összetett keresésével. Nekem soha semmi bajom nem volt vele. Vagy nem tűnt volna fel?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.28. 16:41:24

@Mesmoryser: Például hogy soha nem ad találatot? :)

Mesmoryser 2009.01.28. 17:18:26

@Karbonade: Hát nálam ad. Minden trükközés nélkül, Opera azonosításal, és régebbi Operákkal is. Szóval jó lenne kideríteni miért működik két gépen teljesen máshogy. Az viszont tény, hogy a Hibakonzolt mindig telepakolja a drága iwiw.

Charybdis 2009.01.28. 23:35:57

OFF
Ezért nem használok Operát, mert ennyi oldal nem megy vele (pont használom a többségét a listának). Amúgy tényleg jó kis böngésző az Opera ezt leszámítva.
ON

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.29. 00:07:23

Mehet még a szégyenfalra a gportal is, mert állítólag nem megy Operával a grafikus szerkesztő.
Valaki azért még tesztelje, akinek módjában áll, aztán legfelülre, félkövérrel. :D

Koenigsberger 2009.01.29. 11:23:40

@Mesmoryser:
(1) belépsz, keresés, összetett keresés - átállítod az országot, de nem frissíti a települések listáját.
(2) belépsz, fórum, kiválasztod oldalt a menüből a keresést, ott átállítod az országot, erre úgy tesz az oldal, mintha frissítene, de csak visszaállítja "tetszőleges"-re az országot a legördülő menüben.

@Charybdis:
igen, csak itt a baj az, hogy nem úgy van, mint 10 éve, az Opera fiatalkorában, amikor még rá lehetett fogni, hogy az Opera hibája. Épp ellenkezőleg, ha Operával nem megy, akkor 90% az esélye, hogy az oldal készítője a hibás.

Konkrét példát véve hasonlítsd össze az Iwiwet és a Facebookot: az előbbi mintha csak amatőr másolata lenne az utóbbinak. Mint anno egy kalóz VHS-másolat magyar alámondással. :)

Charybdis 2009.01.29. 14:08:12

Igen, ha szabványos az oldal, akkor mindenképpen mennie kéne Operával. De mivel a legtöbb oldal nem szabványos, ezért a mai böngészőknek kezelniük kell a gány oldalakat is, nincs mese, persze csak egy bizonyos mértékig. Opera úgy látszik kevésbé toleráns.

Mit csinál egy Operás, ha egy nélkülözhetetlen oldal nem megy Opera alatt? Előveszi a Firefoxot? :D

Lali_ 2009.01.29. 14:28:05

Én még nem találkoztam nélkülözhetetlen oldalt, pl az AlienComputersnél is néztem tápot, nem működött az oldal, mentem a következő Webáruházhoz....

Egyébként jobb katt, megnyitás Crommal, kivéve a Neptunnál, mert az neki is sok :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.29. 15:16:46

@Charybdis: Mit csinál a ferraris, ha nem tud behajtani egy utcába, mert tele van gödrökkel? Előveszi a Volkswagent. Esetleg a Daciát.

Szóval a kérdésedre a válasz: igen :)

mmm12321 2009.01.29. 18:33:23

Nekem Opera 10 Alpha alatt nem működik a Citromail (belépés után kiírja hogy oldal töltése de semmi) és a Blog.hu nem enged belépni (ezt a cikket FF alatt írom :( ).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.29. 19:59:06

Nálam megy az Office súgó. Először nekem is fehér volt, de aztán bejött az oldal. Most meg már állandóan elérhető, csak kiírja, hogy nem támogatott böngészőt használok.

Ómájgád 2009.01.30. 11:00:25

Charybdis: "Mit csinál egy Operás, ha egy nélkülözhetetlen oldal nem megy Opera alatt? Előveszi a Firefoxot? :D"

Igen, vagy a Chrome-ot :). Nem szégyen az! Igyekszünk gyorsan elvégezni a munkát a másik böngészővel, aztán visszatérni a kényelmes Operához. Már azon kapom magam, hogy a Chrome-on is Shift+Nyilakat nyomok, és csodálkozom, miért nem megy már a következő linkre :).

Lali_ 2009.01.30. 19:01:31

Én az egérparancsokkal vagyok így, de volt már, hogy Total Commanderben is próbálkoztam új fül nyitással, persze sikertelenül....

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.01.30. 23:34:52

Nem tudom, ami létfontosságú oldal az általában megbízható is, így inkább IE-t használok ha az Opera nem megy... nehogy már más statisztikáját javítsam :D

Koenigsberger 2009.01.31. 00:33:21

(OFF) @Charybdis: a FF-ot én nem tartom ellenségnek, szóval megbírja azt is a gépem. :) Van előnye is, hogy nem piacvezető egy program. Sőt, a felhasználók számára ez szinte csak előny. Pl. nem zsúfolnak bele marketingcélból egy rakat sz*rságot, aminek az eredeti funkcióhoz semmi köze. (Vagy ha igen, akkor ki lehet őket kapcsolni.)

A FF-ban engem a mai napig csak a NS4-re épült nehézkes kezelőfelület zavar, semmi más. :)

mizrolist 2009.02.01. 13:12:44

www.movieweb.com

FF azonosítás után hibátlan, de Operaként nem jönnek be a videók, és a design is eléggé szétesik.

ZeGa 2009.02.01. 15:14:11

www.rtlklub.hu

Menüsor nem nyílik le, ha véletlenül mégis akkor viszont nem lehet bezárni. Az oldal gyakorlatilag használhatatlan.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.01. 15:21:41

@mizrolist: nekem jónak tűnik a design, valamint a videók is bejöttek rendesen, Opera azonosítással is. De amúgy is magyar oldalakat keresünk.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.02.01. 15:37:35

@ZeGa: Nálam működik. Kinyitja, visszazárja, sőt, mindezt ugyanolyan gyorsan, mint a Chrome (Opera 9.63). Sőt, még a videókat is lejátsza normálisan, megállítható, beletekerhető, sehol nem fagy be. Nézelődj az egyéni beállításaidnál, userscripteknél, vagy lehet, hogy az opera6.ini-d öregedett már el. A hiba nálad van.

ZeGa 2009.02.01. 15:49:34

@penge™: Hát én most direkt leszedtem mindent, ami Operával kapcsolatos és egy teljesen "szűz" Opera 9.63 tettem fel (eddig is az volt) és nekem így sem működik. Lehet nem szereti a 64 bites rendszert???

toccata 2009.02.01. 16:14:17

Mondjuk a zertéelklub oldala Firefox-szal is érdekesen műxik.

Lali_ 2009.02.01. 20:37:47

www.deldunantul.hu/htmls/kistersegek.html?ID=121:

Javascript figyelmeztetés, hogy nem működik a térkép.

Altano 2009.02.04. 15:06:55

Nálam a vatera sem műxik tökéletesen Opera alatt, a termék adatlapját nem dobja ki, vagy helyette a "További termékek az eladó kínálatából" jön be.

Nagykócsag 2009.02.07. 10:09:20

www.napi.hu/default.asp?cMenu=RV&place=arfolyamok

A diagramnak csak a fele látszik, maszkolással sem megy, szerintem ez így használhatatlan!

littlemat 2009.02.07. 16:33:18

@Nagylilik: kapcsold be az illesztést! Nekem úgy jó. (bár másként görget)

Nagykócsag 2009.02.08. 08:17:41

Problémás: index hét képei index.hu/gal/?dir=/hetkepei/200852/
nem látszik a továbblépő háromszög, bár ha vaktában kattintgatsz, működik.
Maszkolás nem segít.

Nagykócsag 2009.02.08. 08:19:03

Más: ki kéne linkelni a szégyenfalat a főoldalra, nehogy elmerüljön.

resius 2009.02.09. 16:40:08

hirek.hu - az adott híroldalhoz tartózó hírek nem jelennek meg,csak a Betöltés alatt felirat.

awking 2009.02.10. 13:08:59

A Google Calendar csak nálam zavarodott meg? Két Operával is néztem, de a naptár rész összenyomódik!

[HEJ] 2009.02.11. 10:14:47

cooliris.com/launch

se ff se ie plugin+mask/identify -al se. Pedig amugy jopofa lenne.

sChess 2009.02.11. 14:38:25

@awking: Nálam is igy járt, pedig eddig jó volt.

toccata 2009.02.13. 13:16:54

www.ingatlan-magyarorszag.hu/

Azonosítás elrejtésével rendben működik.

Azonban az alábbi dumától felmegy bennem a pumpa:

[i]
Böngésződ bizonyos alapvető funkciókat nem támagat, ha ezt a szöveget olvasod.
Ha látni akarod a lapot, akkor csak egy magoldás maradt: használj Mozillát, vagy Microsoft Internet Explorert.
A jelek szerint azok jobbak, ugyanis ott nics gond a lap megjelenítésével.
[/i]

Ám ez a szöveg csak ez első letöltési kísérlet alkalmalmával jelenik meg. Frissítés, vagy újratöltés már csak egy üres lapot eredményez.

Mozillával, Seamonkey-val rendben van az oldal, ám érdekes, hogy Konquerorral szintén nem megy.

awking 2009.02.13. 20:40:32

@Schess, @Imrityinko: Ha továbbra se jó, akkor a CSS-be írjátok bele a kód elejébe ezt:

#gadgetcell { display: none; }

Ez majd helyrehozza :)

Vargnatt 2009.02.19. 00:03:45

Az iwiw összetett keresés nekem többnyire gond nélkül működik. Kivéve, hogy néha minden keresésre azt írja ki, hogy nincs találat, de az szerintem csak átmeneti rendszerhiba, mert különben máskor se működne. Magyarul nem feltétlenül Opera/webszabvány-specifikus a hiba.

Operafun80 2009.02.21. 22:17:21

www.goa.hu

Ha a jobboldali zene-box lehetőségei közül elindítom valamelyik tartalom lejátszását, nem sikerül...

"XML elemzése sikertelen
XML elemzése sikertelen: szintaktikai hiba (Sor: 1, Karakter: 0)" ...
Kiírás.

pite42 2009.02.21. 23:53:37

www.citromail.hu belépés után
Csatlakozom @mmm12321-hez. Nekem sem működik a citromail belépés után. 10.1285-öt használok. 9.63-al nem volt gond, de semelyik 10-es verzióval sem működött, akárhogy maszkoltam.

wysh 2009.02.22. 12:00:39

www.t-home.hu/
Azon belül is a My T-Home menüpont (mind a fekete ikonnal, mind pedig a jobb oldali bejelentkezővel)
Kattintás ill. bejelentkezés után csak villog az egész(próbál betöltődni). Azonosítás nem használt.
IE-ben és FF-ben működik.

amatör1 2009.02.24. 10:24:16

A www.kobe.hu lapon vannak oldalak amiből hiányzik a közepe. Teteje alja van tartalom semmi. Azonosítás váltás után se megy. FF-ben jó.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.24. 14:06:32

@pite42: ha a 10-esben nem megy, és csak ott nem megy, akkor azt inkább az Operának kell jelenteni. Szólok majd nekik, bár nem tudom hogyan próbálhatnák ki.

@wysh: Konkrétan mi nem megy a My T-Home részben? Nekem nincs loginom, nem tudom kipróbálni.

@mbrecska: nekem megy, szerintem ez valami plugin probléma lesz, de kipróbálom még 9.63-ban is.

wysh 2009.02.24. 17:00:10

T-Home
Nem kell ahhoz login se, mert ha a My T-Home-ra kattintasz, akkor be kéne jönnie egy ismertető oldalnak, vagy (login nélkül) a bejelentkezésre kattintva egy "jelentkezz be" oldalnak. Ehelyett nálam csak próbálja betölteni az oldalt (az T ikon a címsorban villog, a betöltés folyamata Oldal: 0B az is villog és csak egy nagy fehér oldal van)(ja az asztalon lévő ikonok is villognak)
Ha meg van login, és valaki belépne akkor ugyanez a helyzet.
egyszer valahogy megállt a villogás, de akkor is csak fehér oldal volt.

amatör1 2009.02.24. 19:24:36

@Karbonade: Pl. nem tudok egy kárbejelntő űrlapot kitölteni mert nincs ott Oerában, de még a 10-ben másik gépen se.

MosoMasa 2009.02.24. 20:46:13

www.fujitsu-siemens.hu/

Belső választó menük már nem mennek.

Vargnatt 2009.02.25. 20:33:34

belsoseg.blog.hu : Eddig nem volt vele gond, mostanában azonban nem tudom, mit barmoltak el, egyszerűen nem látni a kommentek jobb szélét, mert valami pont kitakar belőle egy pár betűt.

Azonosítótrükkök eredménytelenek, Firefoxal viszont működik rendesen.

Vargnatt 2009.02.25. 20:39:21

Egyébként az oldalak webmestereinek szóltunk már, vagy még csak gyűjtögetünk, és egyszerre támadjuk le őket?

Remélem, nem arra várunk, hogy majd az Operát amúgy nem igazán támogató webmesterek véletlenül erre tévednek, meglátják a listát, és elszégyellik magukat? Mert úgy nem sok értelme van a dolognak...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.25. 21:16:51

Jelenleg egyébbel vagyok elfoglalva, de akarok feltenni ide egy sablon emailt, amit bárki elküldhet a szóban forgó oldal webmestereinek, akkor tudni fognak róla, hogy itt szerepelnek. Meg persze mi is szólunk nekik alkalomadtán.

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.02.27. 01:20:29

Biztos örölnek majd az esetleg pár tiz|száz emailnak amit kapnak,ha mindenki küldözget...
Bár lehet csak így lesz valami hatása,legfeljebb anyáznak kicsit de megcsinálják...

OverLord 2009.03.03. 18:50:57

A spaces.live.com-on nem lehet operával bogolni, egész egyszerűen nem jelenik meg a textarea, amibe a bejegyzést kéne írnunk. Ez így használhatatlan.

Tarackos Sül (törölt) 2009.03.04. 09:59:04

gmx.com , ami egy webmail lenne. Tetszik, szép, praktikus stb stb, de NEM HAJLANDÓ operával menni. Semmiképp.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.04. 16:02:31

@wysh: Valószínűleg nálad van valami probléma, esetleg próbáld meg frissíteni a flasht, nem tudom... Nekem bejött a login utáni oldal is.

@mbrecska: Valóban, KÖBE is megy a listára.

@magampista: A felső menük nálam mennek, vagy mire gondoltál?

@Vargnatt: Ez is jónak tűnik nálam, ha még mindig problémás, tudnál feltenni egy képernyőképet valahová?

@Tarackos Sül: Magyar oldalakat keresünk, vagy legalábbis olyanokat, amelyeknek van fordítása. Ez úgy látom teljesen angol, úgyhogy simán lehet jelenteni a problémát az Operának direkt (Súgó > Lap problémáinak jelentése)

Tarackos Sül (törölt) 2009.03.04. 18:05:04

@Karbonade:

Köszi az infót.

Magyar is van: zoom.hu. Cikkekre kattintva simán betölti őket, aztán 1-2 sec múlva mintha újratöltené, és 404-es hiba, az oldal sajna nem található.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.04. 19:23:57

@Tarackos Sül: Már lassan szégyellem magam, de nekem ez is megy, semmi problémát nem látok a zoom.hu-n.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.04. 21:00:45

Nálam is megy. Az RTL Klub honlapja viszont szépen betölt, majd eltűnik, és a végén csak pár reklám marad belőle.

Vargnatt 2009.03.05. 23:42:19

A Belsőség blogot időközben tényleg javították, de amikor jelentettem, tényleg rossz volt már egy ideje. Mindegy, lényeg, hogy most már valóban jó. Megúszták a falra kerülést :)

meneruwa 2009.03.06. 06:57:06

vodafone.hu egy-két része

meneruwa 2009.03.06. 13:35:22

azaz arra gondoltam :)

Debilon 2009.03.07. 17:00:45

wwg.hu

a felső kép alatti menüsor nem megy Opera 9.64 vagy 10.00 alpha Build1285-el sem..

a tünet: az egeret fölé víve megjelenik, de mire kattintanék el is tűnik. azonosító váltás után sem javul meg.

a válasz az volt, hogy használjak FF-t vagy IE-t

Tarackos Sül (törölt) 2009.03.09. 13:25:01

@Karbonade:

Sebaj, akkor az én készülékemben volt a hiba.

pite42 2009.03.11. 20:12:04

@Karbonade:

az új (1345) verzióval már kiválóan megy a Citromail.

ZeGa 2009.03.14. 10:27:35

Az rtl klub trásoldala a rtlbulvar.hu/ sem működik!

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2009.03.15. 13:30:12

Mind 9-es, mind 10a Operával egyhasábos lett az index. Azért ez csúnya.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.15. 14:21:55

@Bruzsy: Én is észrevettem, gondolom valami tag nincs lezárva, vagy valamit elírtak a kódban. Jeleztem nekik, remélhetőleg hamarosan javítják.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.03.17. 13:01:18

Az www.omikk.bme.hu/ oldal mehet az esztétikai hiba kategóriába. Lali már írta az egyik kommentben, de nem került fel a szégyenfalra. Opera 9.6x-el és 10 alfával is szétcsúszik a felső lenyíló menü.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2009.03.27. 13:09:44

vasarnapihirek.hu : A betöltés megakad, Használhatatlan

www.otpbank.hu : A Bankszámla műveletek lapon a baloldali zöld menü erősen Problémás

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.27. 15:19:17

@vinczej: Érdekes módon bekapcsolt Turbóval bejön az oldal, egyébként meg nem... Különös.

awking 2009.03.27. 17:23:16

@vinczej: Nálam elsőre minden bejön, és hibátlanul máködik! Lépkedtem a menüben és semmi problémája nincs!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.27. 17:47:32

@Karbonade: Nincs ebben semmi különös. A Turbo az Opera szervereit és a rajtuk lévő renderelőmotort használja, ami lehet újabb is, mint az asztali Operáé, vagy fut rajta valami szkript, ami az itt felmerülő hibákat röptében kijavítja.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.27. 18:33:00

A CIB bankos probléma javítva lesz az új 2.4-es motorban!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2009.03.27. 23:05:42

Mondjuk szorosan véve nem a Szégyenpadra való, mivel a hibás működést az Opera 10 még beta változata produkálja, tehát valszeg' fejlesztési problémáról van szó.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.03.28. 09:04:54

@vinczej: Viszont most érdemes az ilyen hibákat jelezni feléjük, mert többet foglalkoznak vele (lásd CIB-es hibát). Pls. írd le részletesen a hibát, hogyan lehet reprodukálni, kell-e hozzá login vagy sem, és írok rá hibát az Operánál.

resius 2009.03.28. 15:55:38

Én megkérnék mindenkit,hogy ne Opera 10-el teszteljék az oldalakat. Alfa verzió, önmagában is vannak benne hibák. Ha már felfigyeltek a szégyenfalra,akkor ne égessük le magunkat azzal,hogy az alfával nézzük csak meg,és a stabil 9.64-gyel meg nem. Meg simán lehet olyan is, hogy a lap nem jön be fél óráig, aztán meg jó lesz egyszercsak. Ilyenekre figyeljünk emberek...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.03.28. 23:51:33

Az E-On ügyfélszolgálat már úgy tűnik, hogy jó.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.03.29. 19:25:37

@resius: Kiegészíteném még annyival, hogy a stabil verzióban sem árt a tesztelés időtartamára kikapcsolni a userjs-eket és a reklámblokkolási megoldásokat, mert ezek is okozhatják egy oldal széthullását.

A kizárólag(!) tizessel tapasztalt megjelenítési problémákat itt jelentse, aki tapasztalja:

bugs.opera.com/wizard/

Vagy az Opera Help->Report a Site problem menüpontján keresztül.

Ha az illető egyáltalán nem tud angolul, akkor valamelyik előzetes hozzászólásaiba, majd úgyis leteszteljük, aztán ha tényleg van hiba, akkor jelenti majd valaki, aki tud angolul.
Ne offoljuk szét feleslegesen a szégyenfalat.

Vargnatt 2009.03.30. 16:29:27

www.axelspringer.hu

9.63-ban szinte az összes menüpont tartalmaként először csak egy bazi nagy kép üres helye jelenik meg, és az oldal legeslegalján megjelenik maga a tartalom. Azonosítás nem használ, FF-ban működik rendesen.

Valószínűleg egy hibára vezethető vissza az egész, mert minden aloldalon ugyanúgy jelentkezik.

resius 2009.03.31. 00:10:19

@Vargnatt: www.axelspringer.hu viszont 9.64-gyel nálam tökéletesen működik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.03.31. 01:29:07

@Vargnatt: A hiba nálad van. Nálam 9.64-ben, 10A-ban is ugyanúgy (jól) jelenik meg.

Reklámblokkolás, userscriptek? Nem lehet, hogy valamelyik bekavar?
opera6.ini-t próbáltad törölni, hátha valami specifikus beállítás miatt esik szét az oldal.
Esetleg még a pluginek körül is szétnézhetsz, hátha.

Vargnatt 2009.03.31. 10:32:21

Valóban, 9.64-el már rendben van, de éppen csak 9.63-as volt a közelemben. Úgy emlékeztem, hogy a 9.64 csak biztonsági frissítés volt, de ezek szerint a megjelenítő motoron is javítottak valamit.

ZeGa 2009.04.02. 23:50:06

Valaki megnézné, hogy a tintacentrum.hu jól működik-e, mert nálam csak "hieroglifák" jönnek be. Firefox azonosítással működik.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.03. 14:13:59

@ZeGa: Reggel nekem se jött be, de most működik.

ttarvai (törölt) 2009.04.05. 19:06:46

Nálam a Facebookon, ha a profilomon az Info alatt az iskolát akarom beállítani, akkor nagyon nehzen megy, a legördülő menü lassan gördül le és ha meg is teszi, fagyasztja a böngészőt. P?

Vargnatt 2009.04.06. 00:47:28

ZeGa, nálam is titkosírás jön be a tintacentrum.hu-n.

Amúgy örvendetes látni, hogy szaporodnak a zöld jelölések a táblán, legalább látni, hogy van haszna a dolognak.

Azt hiszem, a K&H-nak nemsokára írok, hogy ne röhögtessék már ki magukat azzal, hogy múzeális böngészőket javasolnak az Opera-felhasználóknak...

(id est: IE 5.5, Netscape(!) 7.1, Mozilla(!) 1.4, Firefox 0.8(!), azt hiszem, egy csöppet régi lehet már ez a hibaüzenet, lehet, hogy el is feledkeztek már róla) Safe online banking, minimum 6-7 éves, vagy már nem is fejlesztett böngészőkkel, persze... Csoda, hogy a Mosaic-ot nem említik ;)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.06. 02:52:35

@Vargnatt: A tintacentrum nálam is karakterkódolás only. :D
Ennek nagyon kirekesztés szaga van.

Fizikazseni 2009.04.07. 00:03:52

Hi all! Docler.hu videók csak nekem nem jönnek be Opera alatt, vagy másnak sem?

P. A. 2009.04.07. 09:51:56

A hírtv honlapja nálam nem jól jelenik meg.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.07. 17:03:29

@P. A.: Kicsit konkretizálnád a problémát? Nálam Opera 10-et használva semmi baja nincs.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.07. 18:12:45

@Fizikazseni: Nálam semmi gond se a 9.63-as, se a legújabb 10-es verzióval.

toccata 2009.04.07. 19:07:59

uj.dravanet.hu/

Csak töltődik, töltődik, de mégse jön be. :(
A töltés leállítása után valami látszik, de a linkek sem működnek.

Fizikazseni 2009.04.07. 19:42:01

@cousin333: Már megoldódott, a kikapcsolt referrert nem szereti a Docler.

Lali_ 2009.04.08. 20:58:05

@Fizikazseni: Ez az oldal nagyon komoly, még a szöveges részek is képekből vannak...Ráadásul nem is háttérképként van beállítva.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.09. 22:54:35

A BME oldalát javították. Teszteltem 9.64-gyel és 10 alfával is.

Az RTL Klub oldala is jól működik. Lenyíló menük, linkek, még a videók is elindulnak.

A freemail státuszát pedig állítsátok át kirekesztőre, mert ha a freemail.hu/levelezes/main.fm címen keresztül lépsz be, akkor beenged a normál felületen is és működik az oldal.

ZeGa 2009.04.10. 18:33:19

@penge™: Nálam az rtlklub.hu még mindig nem működik!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.10. 19:40:20

@ZeGa: Akkor töröld az opera6.ini-t, vagy frissítsd a browser.js-t, vagy nem tudom. Direkt kikapcsoltam az összes userscriptet és a reklámblokkolást is, úgy teszteltem le, és működik.

ZeGa 2009.04.11. 08:51:17

@penge™: Hát nem tudom én csinálhatok bármit,de nálam nem működik.

ZeGa 2009.04.11. 09:18:24

Javítom, mert csak a főoldal nem működik, ha rákattintok a jobb felső sarokban lévő flash-re akkor további oldalak jók, de, ha vissza megyek a főoldalra akkor megint behal.

Ómájgád 2009.04.11. 20:46:08

Valaki meg tudná nézni, hogy az Élet és Irodalom oldala jó-e 9.64-el? 10-esben a menüje kicsit szétesett, és a betűméret (vagy font, nemtom) sem jó: www.es.hu

Ha nem jó akkor mehet a szégyenfalra.

resius 2009.04.11. 23:35:17

@Ómájgád: nálam 9.64-gyel is szétesik a menü

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.12. 01:53:41

Bár nem magyar, de van magyar felülete is. A Google Súgó belefér még határesetnek?

Ha igen, akkor teszteljétek ti is, nálam 9.64-ben és 10-ben sem működik az "Ön szerint a cikk" visszajelzés. Elvileg be kellene pipálni a radio buttont és automatikusan elküldené az információt (a többi böngészőben így működik). Operában bejelölöm valamelyiket és nem csinál semmit.
Link (de a súgó összes tartalmánál minden nyelven egységesen fennál a probléma)
www.google.com/support/accounts/bin/answer.py?answer=27439&topic=14122

Ómájgád 2009.04.12. 09:53:00

@penge™: nálam működik, az elsőt megjelölöm mire megjelenik még 2, és bepöttyentés után pipává változnak. (angol oldal volt)

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.04.13. 10:56:08

az elmü a mai napon opera 10.00 alpha - 1345 verzióval internet exploreres azonosítással már enged online mérőállás bejelentést. igaz kicsit szétesik az oldal de nem vészes.. ellenben az egyértelmű opera kizárás annál inkább..

P. A. 2009.04.16. 10:07:46

A "megújult" iwiwen az ismerőseim listáját valamint a képeit a hozzá tartozó szövegekkel együtt egy oszlopba zsúfolja össze.

ZeGa 2009.04.16. 10:28:24

Hát igen Opera alatt teljesen szétesik az iwiw, de én nem aggódok, mert még csak most áltak át, remélem megcsinálják.

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.04.16. 14:56:07

@ZeGa: az ilyenfajta átalakulás egy multinál és mo egyik leglátogatottabb oldalánál azért elég gáz, amiért ha nem aggódni nem is, de nem megütközni azért nem kéne :)

2009.04.25. 19:39:00

Ez a szégyenfal egészen biztos, a weblapok szégyenfala?
Miért vagytok olyan biztosak benne, hogy egy weblap, amely jól működik IE és jól működik Mozilla alatt is, az a weblap hibája? Senkinek nem jut eszébe az, hogy olyankor a hiba az Operában van?
Mert eléggé kézenfekvőnek tűnik ...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.25. 19:51:04

@Igazi Trébics: Természetesen nem biztos, hogy így van, sőt biztosan van olyan eset, amit te mondasz. De egyáltalán nem ez a jellemző. Sokkal inkább az, hogy a fejlesztőket nem érdekli az Opera (tévesen azt hiszik, hogy 1% körüli böngésző), így egyáltalán nem tesztelik, vagy valamilyen elavult vagy régi hiba miatt egyenesen kitiltják az Opera felhasználókat, miközben az oldal jól működik, ha az Opera másnak hazudja magát (a fenti listában az ilyenek a kirekesztő jelölést kapták).

Mivel már nem csak saját szórakozásra írjuk a listát, hanem az Opera is megnézi és ellenőrzi róla a fontosabb lapokat, így jobban ki lehet szűrni azokat a hibákat, amik az Operában vannak. Például a CIB Bank oldala az Opera következő verziójában már menni fog.

2009.04.25. 20:38:52

@Karbonade: Viszont igen sokszor fordul elő az az eset, hogy már az Opera elterjedése előtt készült weblap nem megy és akkor sem biztos, hogy csakis a weblap hibájából. S utólag csak azért átnyálazni egy csomó lapot, hogy menjen Opera alatt is, hát az viszont azt hiszem nem igazán várható el. Szóval ilyen esetek is vannak és nem hinném, hogy elegáns megoldás szó nélkül szégyenfalazni anélkül, hogy utána lenne járva a dolognak, s főleg anélkül, hogy egyáltalán megkérdeznék a lapgazdát, hogy hogyan is alakult úgy, hogy Opera alatt nem megy.
Konkrét példáról beszélek, amikor mindezt megfogalmazom. És etikus magatartásról. Vagy annak hiányáról. De mindegy, felfogható reklámnak is a megjelenés, csak nem biztos, hogy mindannyiszor a nem működő weblapnak kell szégyellnie magát. S szerintem az minimum ciki ..

Lali_ 2009.04.25. 23:08:40

@Igazi Trébics: Egy dolog kimaradt az írásodból: melyik oldal is a tiéd? :d

Más: Minden normálisabb böngészőnél a nagyobb verzióurgásnál a motor teljesen megújul - jó persze IE8-ban pl van kompatibilis mód, mert különben nem menne egy oldal sem, de mondtam, hogy normális - ami magában rejti azt a lehetőséget, hogy valami el fog romlani, mert ezentúl pl már nem kezeli le olyen figyelmesen az oldalkészítő figyelmetlenségét, amikor kiflejt egy záró tagot, vagy bármi mást félreír, stb.

És akkor abba kéne hagyni a böngészők fejlesztését, hogy ne romoljanak el a szar weboldalak, vagy mi? Nem igazán értem...Az meg már más tészta, hogy az újabb operák pont hibatűrőbbek lettek, mint az elődei :d

Egyébként ha jól tudom, akkor olyan hibák kerülnek fel a falra, amik a stabil 9.6* operával produkálnak hibát.
A 9.6* meg kb tök ugyanaz mint a 9.5* renderelő motorja, az meg nem éppen ma jött ki, ergó, ha nem megy az oldalad vele, akkor nem tesztelteltél operával az oldal készítésekor, vagy mikor kijött egy új renderelő motoros böngésző (az meg nem jön ki minden másnap) és máris a készítő munkafelfogásánál, vagy ha jobban tetszik, akkor etikusságánál tartunk :d

De ez is milyen már, hogy a weboldalkészítők, lazán kibújnak a felelősség alól, ha az építész elszámolja a statikai számítást, megy a sitre, ha a gépész egy gép méretezését, úgyszintén, ha egy weboldal szar, akkor meg megvonják a vállukat és a böngészőre kenik :d

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.25. 23:19:57

@Igazi Trébics: Nézd meg ezen az oldalon mennyi hiba van a problémás oldalakban: validator.w3.org/

Ez már bőven indok, hogy felkerüljön a szégyenfalra.

"hogy már az Opera elterjedése előtt készült weblap nem megy"

Mivan? Opera már akkor létezett, amikor még az IE háborúzott a Netscape-pel. A W3C konzorcium 1994 óta létezik. És az Operában mindig magas prioritása volt a webes szabványok követésének. Az, hogy sok, magát webfejlesztőnek mondó ember nem képes normálisan összerakni egy weboldalt, az már az ő szégyene. Én elhiszem, hogy sokkal egyszerűbb IE-re validálni, aztán meg heggeszteni annyit az oldalon, hogy FF-al is működjön, mint egyszer megírni szabványosan, aztán megírni, hogy az IE is képes legyen megjeleníteni, de ha a könnyebb utat választják, akkor meg ne sírjanak, ha felkerülnek a szégyenfalra.

resius 2009.04.26. 01:00:21

@Igazi Trébics: azt mondja, hogy a legelső stabil opera '95-ben jött ki, az internet explorer is, netscape '94 december. ha nem ment vele egy oldal, akkor azt olyan 15 év alatt nem fejlesztették ezek szerint? úgy megírták, hogy '94 óta elmegy ie-n, de operán meg nem? nevetséges...ja, hogy azt írtad, hogy elterjedése előtt. mert szerinted mikor terjedt el az opera?

én nem azt akarom mondani, hogy kizárólag a weblap fejlesztője miatt nem jön be normálisan az oldal opera alatt, de szerintem nagyon ritka az, amikor az opera a hibás. szóval ez igenis a weblapok szégyenfala.

(most már engem is érdekel, melyik a te oldalad :D )

2009.04.26. 08:19:31

Nem árulom el melyik a lapom, mert jól jön nekem ez az ingyenreklám :)
A lap ugyanis rendesen működik, Opera alatt is mióta mégiscsak megtettem azt a szívességet, hogy kivettem belőle egy java scriptet, melyet csak az Opera nem volt hajlandó futtatni ...
Más: azért arra, hogy mikor terjedt el az Opera, még nem kellene azzal replikázni, hogy '95-ben, mert igazából még ma sem elterjedt, csak most már kell vele is számolni. Többek között a terjesztők és fanatikusok agresszivitása miatt :)
.. ami nem biztos, hogy a jó hírnevét fogja öregbíteni ..

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.04.26. 08:46:44

@Igazi Trébics: Ezt benézted, mert minden címnél ott van a nofollow, hogy még véletlenül se legyen senkinek ingyenreklám. :D

2009.04.26. 09:26:15

@penge™: az is valami, ha itt ráklikkelnek párszor :)
Egyébként tényleg nem a legjobb reklám az Opera-fanoknak ez a szégyenfalazósdi. Az én szememben tolakodó és erőszakos, rosszízű benyomást kelt. Minden esetre a volán görcsös markolása és nem fékezni csak azért, mert nekem van elsőbbségem típusú hozzáállás a dolgokhoz nem vezet előre, csak balesethez. Ahol mindenki megsérül, pro és kontra. Én nem hiszem, hogy ez lenne a célravezető megoldás. De nekem aztán tényleg 8. Egy biztos, erőszakkal még a legjobb cuccost sem lehet az emberekre rákényszeríteni, helyette inkább úgy kell alakítani a dolgokat, hogy azok akarják. De így az nem fog menni. Tolakodva nekem pölö semmit sem lehet eladni, még akkor sem, ha eredetileg én mentem be a boltba és pont azért, hogy vásároljak. Na, mind1, majd az idő eldönti.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.26. 11:33:09

@Igazi Trébics: Hidd el, a másik módszert próbáltuk, eredmény nélkül. Viszont már nagyon elegem lett, amikor az x-edik fejlesztő is azt írja vissza, hogy nem érdekli, hogy nem megy Operában az oldala.

Amióta ezt a szégyenfalat létrehoztuk, két dolog is történt: több oldal hirtelen ki lett javítva a listában (és most újra átnézem őket :) ), ráadásul az Opera is felfigyelt ránk, és elkezdtek végre foglalkozni a magyar oldalakkal. Nem mondom, hogy ez kizárólag a szégyenfal miatt történt, de sokat segített abban, hogy komolyabban vegyenek minket.

És köszönjük, hogy kijavítottad az oldalad :)

resius 2009.04.26. 11:53:51

@Karbonade: én most néztem át megint a listát, és 2 oldalt találtam, ami javítva lett, mégpedig a BME OMIKK és az Ingatlan Magyarország

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.26. 11:58:25

Megint több oldal is javítva lett a listában, egyre több a zöld :)

2009.04.26. 13:57:18

@resius: :) - de sajnos azóta nem megy a kedvenc popup megoldásom. Szóval részemről semmi bajom az Operával, s nem direkte ignoráltam, hanem egy java alkalmazás miatt nem ment. Talán érdemes lenne megnézni, miért nem megy Opera alatt, mert én eddig még nem jöttem rá.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.26. 15:02:17

@Igazi Trébics: Írj egy levelet röviden de pontosan összefoglalva a problémát az Operának, szerintem fognak segíteni: dstorey [kukac] opera pont com

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.04.30. 00:38:22

Ami azt illeti az én weblapom validálás szempontjából 0, és tegnapig mégis ment mindenen (najó kivéve ie6).
Sztán most megy mindenen de operán szétesik. Hogy az operán kéne javítani? Nem, én keféltem el, és tudom is hogy hol. Majd holnap kijavítom. Csak jelezni szerettem volna Buzgó Mótschingnak hogy attól hogy mindenen működik csak operán nem, az nem feltétlenül azt jelenti h az opera hibája.
Zárójelben jegyzem meg a hibatűrést viszont lehet h nem szerelték fel még sok AI-val, h nem ismerte fel nálam h ez most hiba :D

Mycronet 2009.04.30. 08:22:12

ap: 111 Errors, 21 warning(s)
Nos igen 0.

egyébként érdemes javítani a hibákat, ugyanis gyosúl tőle az oldal. Így a böngészőnek nehéz dolga van erről régebben írtam egy cikket.

Ha teli van hibával az oldal az olyan mintha azt mondanám neked: eztolvasdelésjávítsadahibokathiszhibanélkolszebbazálet

"mindenen működik csak operán nem, az nem feltétlenül azt jelenti h az opera hibája."

Nos ez igaz! Én már nem egy oldalnak javítottam a hibáit, hisz ezzel is foglalkozom. Tapasztalatom azt mutatja, hogy ezek az oldalak megyógyultak opera alatt. Tehát nem csak az opera hibáit kell javítani.

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.04.30. 10:35:14

inda.hu profil adatlap beállítások egy nagy fekete lyuk portable opera 10.0.1456 alatt..

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.04.30. 10:36:58

@Mycronet: igen, tudom, de jelenleg az oldal szétesése jobban aggaszt mint a lassú megjelenés.. azt majd... ezután :)

MosoMasa 2009.04.30. 12:34:37

Azért én megkérdezném, hogy a fent a jobb sarokban lévő keresés funkció miért működik úgy, ahogy? Ugyanis ugye bizonyos karakterek beírására (pl. ö,ű, stb....) hát hogy is mondjam: furcsa találati listát ad. (mondjuk nem csak operában, na de mégiscsak az oldalhoz tartozik)
Bármitől is legyen mégiscsak visszatetsző, hogy fikázzuk az oldalakat, ami nem megy rendesen az opera alatt, közben azért van itt is mit tenni. Szokták mondani: mindenki a saját portáján söprögessen (először, vagy leginkább).
Mondjuk az csak egy kis nyuansz, hogy a kereső oldalon a régi szlogen és színvilág van még!
Köszi!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.04.30. 12:48:30

@magampista: Azt hiszem, rossz keresőt tettem be. Készítek egy újat, ennél rossz a kódolás. Köszi!

Azért van egy apró különbség a fenti oldalak és a blog között: ezt én (mi) teljes mértékben szabadidőből, hobbiból, ingyen csináljuk, amatőrként (nem vagyok sem webfejlesztő, sem designer). Ezzel szemben a listán szereplő oldalak ebből élnek (részben vagy egészen). Ettől függetlenül jogos, amit írtál.

MosoMasa 2009.04.30. 23:41:29

@Karbonade: Köszi, klassz, működik.
Nem haragból vagy szemétségből írtam, értem a lényeget is, csak bosszantott kicsit és nem volt jó hangulatom. ;)

De ha már itt vagyok, megkérdezem. Miért is nem mennek ezek a lapok? Hogyan lehet, hogy más böngésző látja? A többinek is megvannak a maguk listái?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.02. 13:54:42

@Karbonade: Az lehet, de miközben ajánlottam operásoknak az oldalt, hogy ide küldjék be a rosszul működő oldalakat nem egyszer belefutottam pár trollba, aki konkrétan célozgatott rá, hogy ez az oldal is mehetne fel a szégyenfalra, mert 3 böngészőben háromféleképp jelenik meg és van benne egy rakás validációs hiba és megjegyezte azt is, hogy nem érdekli, hogy a blog.hu motor felelős érte. :)
Kicsit kínos, ha igazuk is van féligmeddig.

Amiket észrevettem: A keresőgomb stílusozása IE/FF és Chrome alatt nem látszik. A lenyíló menük 2 oldalán kb 2 pixeles fehér csík van FF-ben és Chrome-ban, Chrome-ban az oldalsó menük fejlécének szövege valami Courier New-hoz hasonló betűtípussal jelenik meg, a hozzászólásoknál az oldalsó menüben Operában van egy vízszintes görgetősáv, ráadásul még a nem működő opera-bongeszo.com oldal még mindig nincs kigyomlálva mindenhonnan rendesen, az oldalról akar tartalmat letölteni, ami néhol hosszú CPU zabáló töltést okoz (Lali utolsó JavaScript működést bemutató postjában is több oldalnál arra az oldalra hivatkozik, amikor már 2-3 hónapja nem elérhető az oldal). Az ilyen apróságok rossz képet alkothatnak az egyszeri látogatókban. Ezt építő jellegű kritikának szánom, de tényleg nem ártana valamit, mert ez kicsit olyan bagoly mondja verébnek helyzet.

A blog.hu-ról meg annyit, hogy a főoldalon 1 validációs hiba van, a 15 éves opera cikknél pedig 216. Ekkora különbségek lennének, ha csak a blog.hu hibája lenne minden? Némely blog.hu-s oldalon van 15 meg 25 hiba.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.02. 14:30:22

@penge™: "Az lehet, de miközben ajánlottam operásoknak az oldalt, hogy ide küldjék be a rosszul működő oldalakat nem egyszer belefutottam pár trollba, aki konkrétan célozgatott rá, hogy ez az oldal is mehetne fel a szégyenfalra"

Való igaz, hogy vannak problémák, de az illetők meg nem tudnak olvasni. A szégyenfal ugyanis olyan oldalakat tartalmaz, amike nem mennek Operával. A blog.hu pedig megy.

Bár jó lenne, ha az oldalak a validitás irányába mennének el, ez a lista még csal nem is arra szolgál, hogy validitást várjon el. A kérdés, hogy megfelelően néz-e ki, és használható-e Operában. Ha Chrome-ban, FF-ben valami nem jó, akkor az mehet a Magyar Chrome blog szégyenfalára :).

A cikkekben alapvetően a blog szerkesztőeszközeit használjuk, leszámítva talán a Flash videók beágyazását.

És igen, a blog.hu fejlesztői igyekezhetnének minél szabványosabb és egységesebb kódot alkotni. De jelenleg megy Operával, komoly funkcionalitással bír, egy költözés meg nem tűnik könnyű esetnek.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.03. 14:20:56

A komment résznél is vannak hibák, ez az új avatarok miatt jött elő, de amint lehet javítom :)

Egyébként csak magamat tudom idézni, amíg nem kapunk ezért pénzt, és nem ebből élünk, sőt a szabadidőnket áldozzuk fel, addig nem vagyunk egy kategóriában a fenti oldalakkal.

Dzsini 2009.05.05. 15:16:13

www.u-szeged.hu/
Szegedi Tudományegyetem honlapja - megújult, ennek örömére a validátor 99 hibát talált a főoldalon, és Opera alatt teljesen szétesik az oldal.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.05. 15:46:43

@Dzsini: Érdekes módon van egy "Alapértelmezett színséma" link az elején, amint erre rákattintottam, az egész oldal rendbejött. Írok nekik, aztán meglátjuk.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.11. 06:26:04

Nézegettem a hibás oldalakat és arra jöttem rá, hogy az Toyota.hu oldalán a menü igazából Opera bug(?). Lenyitja a menüt (látszik kb 2-3 pixelnyit a flash fölött), csak a flash kitakarja.

Ugyanez a jelenség van a YouTube-on is, indíts el egy videót és a felül lévő keresőboxba kezdj el gépelni. Le fogja gördíteni a suggestions-t a videó alá.
Ugyanez FF-nál csak a felső két suggestion-t fogja megjeleníteni. Chrome-ban jobban meg lehetett figyelni a tesztelési fázist, mert kezdetben ott is a videó alá nyitotta, aztán a videó fölé nyitotta, most meg már ott is csak a felső két suggestion van ilyenkor.

más: Most veszem észre, hogy az Adrenaline írt pár userjs-t. Azért ezt jobban is az olvasók szeme elé lehetett volna tárni, mert a pingback nem jön le RSS-ben. :D

más2: A myopera fórumon vinczej írta, hogy az RTLKlub oldala azoknak bugzik, akik nem blokkolják a ctnetwork-ös reklámokat.

ZeGa 2009.05.12. 13:53:23

@penge™: Toyota.hu-n és ezek szerint a youtube-on szerintem a flash beágyazásával van a probléma nem pedig a böngészővel.

resius 2009.05.13. 01:33:15

Windows Live blog nálam működik tökéletesen.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.13. 02:35:48

@resius: Nem lehet blogbejegyzést írni. Hiányzik az eszköztár: images.netbag.hu/20090513/02275213187.jpg

Egyébként ilyen alapon az egész Live.com mehetne fel a szégyenfalra, mert talán a hotmail az, ami úgyahogy működik, de a SkyDrive-ra nem lehet feltölteni, mert elkezdődik a feltöltés és a végtelenségbe tölt, nem fejezi be. A home.live.com/ -on ugyanolyan szövegdoboz van, mint a hirek.hu-n, ahol nem töltődnek be a dobozok (RSS...stb) tartalmai, az officelive.com be sem jön, a webmessenger nem támogatott, maszkolással sem megy, hirtelen ennyi, ami jellemzi az M$-t.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.13. 18:32:37

@resius: Ugye userjs, usercss és reklámblokkolás NÉLKÜL nézted? Mert ezek is javíthatják/ronthatják bizonyos oldalak megjelenését.

resius 2009.05.13. 18:40:11

@penge™: egy frissen telepített 9.64-gyel néztem, semmit nem módosítottam...

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2009.05.13. 22:33:29

Kérem szépen szégyenfalra kerüljön fel:

beload.hu/

torrent tracker, nagyon sok hibás megjelenítés. (többek között checkboxok egyáltalán meg sem jelennek)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.14. 00:06:03

@MagicalCritical: Biztos vagy te benne, hogy egy torrent oldalnak egy, az Index által üzemeltetett blogon, az Opera Software által is figyelemmel kísért postban van a helye? Akár szégyenfal, akár nem. :)

A Staffnak írtál ezügyben?

ZeGa 2009.05.14. 19:41:44

https://ugyfelszolgalat.egaz-degaz.hu/
Kirekesztő hülye szöveg, de maszkolással működik az oldal.
Opera 10-el teszteltem.

resius 2009.05.14. 19:52:20

@ZeGa: 9.64-gyel is ugyanez van

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.05.16. 21:08:52

Ma a mobilport sem ment,
viszont minden más böngészővel müködik, ugyhogy szényenfalra kerül az Opera...

resius 2009.05.16. 23:55:30

@Ronyn: és konkrétan mit takar,hogy nem megy? mert én nem látom, hogy baj lenne vele...

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.05.17. 02:01:19

Ha valamelyik linkre katt, csak a felső és alsó menüsáv jön be...a tulajdonképpeni tartalom nem...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.05.17. 03:17:20

@Ronyn: View bar->Author Mode->Adblock BH usercss mellől vedd ki a pipát.

Használd helyette ezt: http://my.opera.com/Lex1/blog/adblock-for-opera-analogue-of-adblock-plus-element-hiding-helper

Itt te döntheted el, hogy miket blokkoljon.

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2009.05.17. 11:05:45

@penge™: Kösz, ez remélem beválik.
Valóban egy rég elfeledett css volt a hibás...

Vandblog 2009.05.18. 09:42:25

Könyvtárellátó Vállalat: http://www.kello.hu

"Business Server Page (BSP) hiba

Mi történt?
A BSP-oldal felhívása hiba miatt megszakadt
Jegyzet
A következő hibaszöveg került feldolgozásra a rendszerben:
: (*) Ez a browser nem támogatott. A Design2003-hoz az IE (5.50 verziótól), a Netscape (6.20 verziótól) és Mozilla (1.75-től) támogatott.

Hibafajta:
SAP Business Server Pages Team"

Ennyi. Évek óta.

resius 2009.05.18. 10:51:06

@Vandblog: maszkolással működik csak...

ata4100 2009.05.19. 15:21:59

externet.hu/ nem tudom néztétek e már, "félig működik csak" van egy két menüpont amit megnyit de pl "lakossági szolgáltatások->T-com területen" egyáltalán nem, csak órákig vár és nem hoz be, de a sebességmérés és még sok más az oldalon nem megy. opera 9.64 el nálam legalább is..

resius 2009.05.19. 18:38:10

@ata4100: nálam a menüpontok bejönnek, szinte azonnal megnyit mindent. egyedül a főoldalon található gyorslinkek alatti sebességmérés ad 404-es hibát, ugyanakkor a sebességmérés az ügyfélszolgálat menüpont alól működik már...

chris-v 2009.05.25. 08:28:56

www.unixauto.hu/ belül a webshopot nézzétek meg!
Tökéletesen működik opera alatt mégis hisztizik firefox és explorer böngésző után!
Sztem ez is nyugodtan mehet ki a falra!


Itt a közvetlen link:
www.unixauto.hu/UnixOnline/Unix_Startlap_Form.aspx?Nyelv=HU

Olihun 2009.05.26. 09:53:39

Sziasztok!

A minap próbáltam a Hewlett-Packard honlapjáról (hp.hu) letölteni egy meghajtót, de már a főoldal sem jött be rendesen. A 10-es verzióval működik, csak a 9.64-sel nem. Teljesen használhatatlan.

resius 2009.05.26. 11:31:30

@Olihun: hp.hu még maszkolással sem jó...

blash 2009.05.27. 03:30:19

Ezen a recruitment.decathlon.com/candidate/index.jsp?country=hu "Állásajánlataink" linkre kattintva teljesen rossz. Jo-jo, tudom nem teljesen magyar, csak van magyar nyelven is. Kozvetlenul lehetetlen linkelni, mert a fooldalra iranyit. Maszkolas sem segit.

fngr 2009.05.27. 21:04:51

Opera-USB 9.64-em van.

A google-el amikor keresek akkor nem hajlandó a billentyűparancsokat végrehajtani.
pl.: shift + nyíllal amikor kikeresem a linket és nyomok egy entert vagy ctrl + shift + entert nem történik semmi.

Az egér jobb gombjával ha kattintok és megnyitom másik tabon a háttérben akkor az működik.

Miután átállítottam, hogy FF-nek azonosítsa a böngészőt akkor meg ment minden.

Találkoztatok már ilyennel?

Ezelőtt kb 2 héttel még ment...

ködlámpa · http://kodlampablog.freeblog.hu/ 2009.06.04. 10:58:29

A következő oldal működni ugyan működik, viszont rendszeresen szétcsúszik a képe.
moly.hu/
A hibát már jeleztem az üzemeltetőknek, akik visszajeleztek, hogy tudnak róla, az FF-ben is jelentkezik, és dolgoznak rajta. Azt mondják, az egyes júzerek Facebook-ból áthozott profilfotói a ludasok.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.05. 02:01:51

itcafe.hu/tema/re_az_eu_beletenne_a_firefoxot_es_az_operat_a_win/hsz_186-186.html

Tényleg nem ártana valamit csinálni, mert úgy érzem nem veszik eléggé komolyan a Szégyenfalat. :(

A legrosszabb, hogy van igazság abban, amit mond...

resius 2009.06.05. 11:13:25

@penge™: jó kis veszekedés alakult ki :)
amúgy azt, hogy a javított oldalak ne legyenek a szégyenfalban jogosnak érzem. lehetne nekik egy külön táblázat, vagy akármi...

ZeGa 2009.06.05. 12:16:19

www.echotv.hu szétesik az oldal.
Opera 10 bétával néztem, nem tudom, hogy 9.64-el is szét esik-e.

ZeGa 2009.06.05. 20:33:39

gpshop.hu - A képek csak firefox vagy internet explorer azonosítással nyílnak meg.

Tarackos Sül (törölt) 2009.06.08. 19:00:42

Van egy jó hírem: a gmx.com opera alól sokáig elérhetetlen volt, most már működik rendesen, megcsinálták.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.11. 21:40:15

Update: A Toyota oldalán javították a felső menüt. Az alsó menünél még mindig lecsípi a szöveg felét, de a slusszpoén, hogy IE8-ban ugyanez a hiba. :D

Lali_ 2009.06.15. 14:07:52

@cikoria: Az oldal pedig jól néz ki (valid is), a hiba az ön készülékéban van :)
(Pl reklámblokkoló, vagy nézet/stílus átállítás )

cikoria · http://cikoria.tumblr.com 2009.06.15. 16:11:29

@Lali_: a gép egy friss win7 telepítés, az opera szintúgy. első oldal volt amit megnéztem.
(ettől még persze lehet nálam a hiba, csak vicces volt)

littlemat 2009.06.15. 19:50:10

@cikoria: A win7 csak RC, az Opera 10 meg béta. Kötözködni mindenki tud. :|

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.15. 20:02:35

@littlemat: A végleges Vistán a frissen telepített Operával sem mentek annak idején az ATW-s oldalak. Lali még ezért költöztette át az oldalát az Extrára.

miqlas 2009.06.19. 08:27:06

Megjavították a legutolsó buildban a Neptun hibáját (Miskolci Egyetem, 387-es Neptun verzió), működik a legördülő menü.

Lali_ 2009.06.19. 10:45:50

@miqlas: Jupi, a vizsgaidőszak végére csak sikerül összerakni :D

És a 387-esban a tárgyfelvételnél a kis űrlapba bepipálás is megy, vagy még mindig ügyeskedni kell és picit mellé nyomni(kb a jobb alsó sarokba), hogy jó legyen?

namyr 2009.06.19. 22:32:50

Index.hu

Nálam (9.64 verzió) a fórum nem működik rendesen. Amikor hozzászólást akarok írni, nem látszik a menű (rendezés, betűméret, betűszín, stb.).

ata4100 2009.06.20. 16:48:17

www.premiumbeat.com/

Opera 10 es alatt próbáltam csak, de semmilyen módon nem jeleníti meg helyesen az oldalt. A fehér háttér teljesen eltűnik és közel olvashatatlan a szöveg.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.20. 16:59:14

@ata4100: 9.64 alatt semmi baj nincs vele. A 10-essel viszont kikapcsolva a reklámblokkolást, userscripteket és usercss-ket is ugyanúgy jelenik meg a háttér. Jelentettem az Operának.

Vargnatt 2009.06.22. 14:28:40

Emberek! Valami történt! A Neptun is elkezdett javul(gat)ni! Legalábbis már működik a felső menüsor is. Azonban egy ideig az üzeneteket nem tudta megjeleníteni nálam, de közben az is helyrejött.

Mondjuk a checkboxok még mindig a bizonytalanság mezsgyéjén táncolnak, és nem tudtam megnézni pl., hogy kik vették fel még ugyanazt a vizsgát, mint én, mert nem jelent meg a kibontó '+' jel (olyasmi elem, mint a Win mappatallózóban).

Bár azért még erősen korai lenne az Operát felvenni a támogatott böngészők közé, de a menüsornak örülök azért :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.06.23. 14:20:16

Valaki kipróbálná a Netpunt, hogy akkor most mi a helyzet vele? Verziószám és problémák, ha vannak. Ha nincs különösebb gond, azt is írjátok meg. Hamarosan frissítem a táblázatot, és ezt nem tudom letesztelni.

resius 2009.06.23. 20:12:56

BME-n a neptun 380-as verziószámú, szóval nem működik a felső menü.a checkbox-ok is ugyanúgy rosszak.

n-ter 2009.06.27. 19:20:05

Az Aliencomputersnél nem tudom mit csinálnak az oldalukkal, mert volt, hogy már működött rendesen,- be is került a javított oldalak listájára- de most megint nem működik a scrollzás. :(

Vargnatt 2009.06.28. 23:12:11

Neptun nálunk a 387-es build, és itt már legalább a felső menü működik. De a checkboxok továbbra is rosszak.

Továbbá az ösztöndíj kiírásoknál se tudom, hogy most a kibontó jel nem működik, vagy csak a kiírások lettek eltüntetve a félév elteltével.

Azért kezd alakulni, de szerintem még korai lenne javítottnak nevezni, majd ha nem bugzik ennyire.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.06.28. 23:46:16

@Vargnatt: Oké, hát a Neptunnal teljesen rátok kell hagyatkoznom, de akkor még megy vissza. Viszont legalább alakul :)

özv. Horvai Jolánné 2009.06.29. 10:33:43

a fenti kategóriákba nem tartozik bele, de azért mégiscsak megemlítem a techline.hu-t...
technikailag minden működik, azonban _tartalmilag_ minden képzeletet felülmúlóan kirekesztő az operával szemben.

Vargnatt 2009.07.06. 12:54:13

@özv. Horvai Jolánné: Épp ma reggel olvastam a következő sorokat egy techline.hu-s cikkben:

"Letölthetjük a világ legjobb (ám méltatlanul mellőzött) böngészőjét, az Operát is. Ennek a használata kicsit bonyolultabb, viszont igazi luxusautónak számít a böngészők Forma 1-es versenyében, ha élhetünk ilyen képzavarral."

Nekem ez nagyon nem tűnik kirekesztőnek ;) Bár lehet, hogy náluk is olvassák itt a kommenteket, és a fenti mondatok lennének az engesztelés?

Egyébként rendszeresen olvasom az oldalt, annyira nem tűnt föl ez a dolog, bár a sok RSS feed között néha már azt se tudom, épp melyik oldalon olvasok hírt.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.06. 13:16:37

@özv. Horvai Jolánné: Hát igen, szöveget értelmezni tudni kell. ;) Ma beleástam magam a techline archívumába és rátaláltam erre az idézetre: "A Firefox már eddig is az egyik “legprivátabb” böngészőnek számított (az Opera mellett)."

Az idézőjeles szócskát sokan félreolvasták. Egyébként mindkét szóban forgó cikket Tonja írta, aki kétlem, hogy skizofrén lenne. :D

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.07.06. 13:34:04

@penge™: az indexnél is szoktak pozitív Opera cikket is írni, meg negatívat is. Néha képernyőképek alapján látszik, hogy van ott is, aki Operát használ alap. Az origónál inkább pozitívak szoktak lenni, az ottani cikkíró úgy tudom, hogy kommentelni is szokott itt. A lényeg, hogy nagyon embertől függ a dolog. Néhány Opera cikkből pl. süt, hogy nagy Firefox fan az író.

ZeGa 2009.07.06. 20:15:39

Nálam a K&H ebank trambulin résznél még firefox azonosítással sem működik az oldal.

özv. Horvai Jolánné 2009.07.06. 20:46:31

@Vargnatt: igen, én kb. évek óta beszólogatok nekik, úgyhogy mostanában néha (alibiből) beszúrnak egy-egy ilyen félmondatot. ettől még tartom, hogy tartalmilag operaellenes az egész szájt.

én ilyenekről beszélek (tömegével vannak):
"8. Fülek mozgatása
A Google Chrome és a Safari már tudja ezt a funkciót, így ideje volt a tűzrókába is beépíteni." - az Opera szóba sem kerül...

egy FF kiegészítő (amivel kijelölt szövegre lehet keresni) méltatása:
"Csak csodálkozni tudunk, miért nincs eredetileg beépítve a böngészőkbe ez a kiegészítés, ami a webböngészés egy új szintjét nyitja meg." - nem baj, hogy az Opera már régóta tudja...

avagy még durvább, az Opera 10 beta cikk kapcsolódó anyagai:
"Még gyorsabb lett a Google Chrome, itt a 2.0!
Tesztelje a Google Chrome-ot Macen és Linuxon
3D-s kedvencek és még gyorsabb böngészés a Safari 4-ben! Próbálja ki!
IE8: felnőtt a Microsoft böngészője! Íme az újdonságok!"

ehhez képest IE8 cikk kapcsolódó anyagai:
" IE8: felnőtt a Microsoft böngészője! Íme az újdonságok!
Itt az Internet Explorer 8 reklám (videó)
Letölthető az új Internet Explorer: kipróbáltuk
Megőrzi névtelenségünket az IE 8
Windows 7 és Internet Explorer 8 megjelenések"

Chrome 2 cikkhez:
" Tesztelje a Google Chrome-ot Macen és Linuxon
10 dolog, ami nagyon hiányzik a Google Chrome-ból
Friss: bemutatkozik a Google telefon (fotók)"

FF cikkehez:
" 5 Firefox tipp, amit kevesen ismernek
A Firefox titkos beállításai
Hóesés a Firefoxban
A legjobb Firefox 3 kiegészítők
Firefox 3 tippcsokor: böngésszen gyorsabban és kényelmesebben"

no, feltűnik valami?

özv. Horvai Jolánné 2009.07.06. 20:52:54

@penge™: pontosítsunk, legalább az egyik cikket (amiből idéztél, azt biztosan) nem tonja írta, hanem találta, és lefordította magyarra...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.06. 22:37:18

@özv. Horvai Jolánné: Így már más. Én nem olvasom a techline-t, de hallottam róla, hogy sokan szapulják, mennyire bulvárjellegű oldal (az Operaellenességről tőled hallok először), egyébként meg szerintem sokan nem is hallottak az Operáról, nem feltétlenül kell mindenben az ellenpropagandát keresni.

Én például azért tettem fel annak idején az Operát, mert hallottam, hogy ezzel meg lehet nyitni a wapoldalakat (akkor még 400-as wapról nyomultam webtappal :D), aztán mikor lett rendes netem rájöttem, hogy mennyivel jobb és kényelmesebb böngésző, mint a FF 1.0.7 (az IE6 alapból nem jött be).

De ez a blog alapozta meg a tudásomat, enélkül lehet, hogy én is visszatértem volna Firefoxra, mert egy csomó trükköt/rejtett beállítást innen tudtam meg, amikor még kezdő Operás voltam.

Például egy rutinos FF-os egyből nyomja Opera alatt a Ctrl+F-et, aztán elétárul egy felugró ablak, ami nem túl kényelmes a FF-hez képest, pedig nem is tud a .-os keresésről és 9.5 után feltehetőleg be sem kapcsolta az egygombos billentyűparancsokat, meg ilyesmiket.

özv. Horvai Jolánné 2009.07.06. 22:52:59

no meg... techline.hu, keresés

opera: 40 találat, ebből 4 (!) a valóban az Operával kapcsolatos cikk

chrome: 36 találat (és hát ezekben nincs operation, operating system, operatív, operatőr, stb., valamint mióta is van Chrome, és mióta van Opera?

safari: 80 találat, és ezek sem afrikai kalandokról szólnak

firefox: 239, mozilla: 41 (?!), internet explorer: 176

özv. Horvai Jolánné 2009.07.06. 22:55:28

@penge™: világos, értem, amiket mondasz. pont ezért vagyok kibukva, hogy egy (elvileg) független tech portál ennyire ilyen, mint amilyen...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.07.06. 23:14:25

Hát igen, és itt arra sem hivatkozhatnak, hogy az Operának kicsi a részesedése, mivel a Chrome és a Safari részesedése még kisebb. Legalábbis nálunk, ahol ők is vannak, az Opera a harmadik böngésző, több mint 5% részesedéssel, míg a másik kettő együtt sem éri el az 1-2%-ot.

Ettől függetlenül szerintem sem rosszindulat van emögött, egyszerűen túlságosan elterjedt az a tévhit, hogy az Opera egy 1% alatti peremböngésző, és nem érdemes foglalkozni vele :(

özv. Horvai Jolánné 2009.07.06. 23:26:46

@Karbonade: hááát...

biztos bennem van a hiba, vagy már csak túl öreg vagyok hozzá, hogy ekkora véletlenben higgyek...
no meg egy "szakmai" portál esetében a tudatlanság, ostobaság legalább akkora bűn, mint a részrehajlás, rosszindulat (ha nem nagyobb)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.06. 23:29:55

@özv. Horvai Jolánné: Ez mondjuk részben logikus, (ezért sem szerencsés az Opera név), mert egy Tech portál ritkán ír az afrikai Safarikról, vagy lángoló kisrókákról, a chrome-ra az első pár hónapban FF-al (userChrome.css) kapcsolatos cikkeket hozott ki.

"egy (elvileg) független tech portál ennyire ilyen, mint amilyen..."

Mit vársz, amikor telítődött a piac, több a hal, mint a fóka? Én is gondolkoztam, még 1-2 éve, hogy csinálni kéne egy weboldalt, mert kényelmes megoldás és ha sok a látogatód, akkor főállásban sem rossz munka, de már akkor telítődve volt vele a net, azóta meg egyre több minőségi blog is alakult.

A híroldalak tulajai pedig három dolgot tehetnek.
- Vagy megszűnik az oldal.
- Vagy kevesebb, de minőségi tartalomra mennek, amiből nem élnek meg, így nonprofit alapon csinálják tovább, amire egyre kevesebb idő jut és egyre inkább cserélődnek a cikkírók, mert a kezdeti lelkesedés idővel alábbhagy, amikor a szabadidőd rovására megy.
- Vagy beállnak a sorba és nyomják a töménytelen mennyiségű bulvár tartalmat, olyanokat, mint "A FASZ beperelte a Microsoftot", amire harap a nép és elveszítenek 10 normális olvasót, miközben szereznek 1000 újat, aki esetleg nem blokkolja a reklámokat és pénz van belőle.

Ez van... :(

özv. Horvai Jolánné 2009.07.06. 23:44:51

hát az igaz lehet, hogy a szóban forgó szájt tényleg egyre inkább a bulvárszutyok irányába tolódik - annak ellenére, hogy eredendően a hvg oldalága...

Vargnatt 2009.07.09. 01:54:57

@ZeGa: Nálam FF-ként működik, azonosító rejtésekkel is működik, IE-ként nem (10-es Beta 1622-ben). FF-ként működik 9.64-ben is, azt próbáltam.

Egyébként írtam nekik, de nem hiszem, hogy lesz komolyabb foganatja, egy udvariassági emilben válaszoltak, majd megpróbálják figyelembe venni a kérésem... A chipkártyás beolvasók kezelésére hivatkoznak, ha jól értettem, bár akkor nem értem, az SMS-es bejelentkezésnek mi köze van ehhez.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.09. 02:13:15

A desszert.eu már jól jelenik meg Opera 10-ben. A 9.64-ben még mindig rossz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.09. 08:06:16

A Toyota oldala is mehet a javítottak listájára.

LavX 2009.07.09. 11:58:03

Iwiw-nél nekem az automata belépés nem működik. (Opera 10 b1622)

Dácccs 2009.07.14. 16:25:08

neptun.unideb.hu - ezen az oldalon az Operát egyáltalán nem lehet használni. Lenyilló menük vannak, és ez nem működik, ezáltal használhatattlan. Opera Mobil-on (8.65) fogjuk rá, hogy használható.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.18. 11:05:03

Alien Computers-en újra scrollozható az árlista.

A Desszert.eu Opera 10-zel jól jelenik meg, csak a 9.64-essel csúszik el az egyik sáv.

A Toyota oldalát pedig már javították, lenyílik a menü.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.07.18. 11:18:39

@penge™: Az Aliennel szerintem várunk egy keveset, nehogy megint visszaessenek... :)

ata4100 2009.07.24. 11:20:56

Tudom ez nem magyar oldal, de ha esetleg ez egy opera probléma akkor érdemes szemügyre venni. Az oldalsáv kitakarja a fél oldalt.
www.orbitdownloader.com/

Rekspa 2009.08.01. 16:21:20

www.zyxel.hu

Nem teljesen ok. Főleg a termékek leírásánél.

meneruwa 2009.08.02. 21:46:08

www.kello.hu a szégyen oldal, ha maszkolom ie-nek vagy ffnek akkor müxik de ilyen szöveg, ne má:
Ez a browser nem támogatott. A Design2003-hoz az IE (5.50 verziótól), a Netscape (6.20 verziótól) és Mozilla (1.75-től)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.08.12. 21:48:36

Update: 2009.08.12

Az Alien Computers árlistája még mindig működik, ideje lenne már átrakni a javítottak közé.

A Desszert.eu oldalát javították.

A Tintacentrum már működik.

A Toyota oldala már rendben működik.

ps: Ezeket 10-es Operában teszteltem, tesztelje le valaki a végleges 9.64-el is és utána módosítsa annak megfelelően a táblázatot.

ps2: Nem szemrehányásból, de ha már van ez a szégyenfal, tényleg nem kéne ennyire elhanyagolni, mert ha már veszik a fáradságot és Opera-kompatibilissá teszik az oldalukat, ráadásul állítólag az Opera fejlesztői is figyelgetik az oldalt, akkor illene legalább heti rendszerességgel ellenőrizni.

@gregori3: Akkor az nyilván nem fog McMajmot használni, hanem használ helyette igazi vírusirtót. :D Ha nem támogatják nem támogatják, ehhez joguk van, ők veszítenek ezáltal piacot. Meg különben is, Operához nincs Site Advisor sem, úgyhogy nem is használhatnád vele teljes értékűen. Ezzel az erővel mehetne a szégyenfalra az MS is a SilverLight és az MSO beépülő hiánya miatt, mehetne a Google is, mert a GDesktop nem támogatja az Operát és még sorolhatnám.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.08.13. 09:16:39

@penge™: Köszönjük a visszajelzéseket, módosítottam néhány dolgot. A Desszert.eu még mindig nem jó 9.64 alatt.

Sajnos nincs feltétlenül időnk hetente mindent végignézni, néhány dolgot (pl. bizonyos bankok oldalát) fiók híján nem is tudunk.

D4rkAv3ng3r 2009.08.14. 19:47:32

Én is most jelentek egy eléggé ismert honalp hibáját ez pedig a www.myspace.com
A saját profilnál nem jól jeleníti meg a sorokat időnként, és a profil egyéni szerkesztésénél (Customize profile) az előnézet után nem lehet elmenteni a módosítást totál szétesik akkor a honlap. Próbáltam azonosítás megváltoztataásával is semmi változás.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2009.08.15. 17:32:30

Ha már linkelve volt a twitteren keresztül, a Forbes weboldala eléggé szét van csúszva 9.64 alatt. Mókás, hogy dicsérik az Operát, közben meg nem megy vele a weboldaluk. :D
www.forbes.com/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2009.08.16. 23:25:23

@vinczej: OTP már régen rendben van. De a vasarnapihirek.hu még mindig fagy.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2009.08.16. 23:32:00

"Karbonade · magyaropera.blog.hu 2009.03.27. 15:19:17
@vinczej: Érdekes módon bekapcsolt Turbóval bejön az oldal, egyébként meg nem... Különös"

Most olvastam (kissé megkésva) vissza a reagálásod, és ellenőriztem a vasarnapihirek.hu-t. Igazad van. Turbo/ON-nal bejön, de Auto-val vagy OFF-fal nem. Valóban különös.

awking 2009.08.21. 11:29:54

Sztewe kolléga találta a bikestore.hu-t. Egy kattintás és az egész bönge elhal tőle!

Vargnatt 2009.08.21. 15:08:24

Nos, úgy látom a Neptun fejlesztői sem tétlenkedtek a nyáron, nálunk a 388-as build van, és ez 9.64-el nekem jónak tűnik, menüileg, checkboxilag, és általában. Szóval én javasolnám a javított státuszt.

A Freemailnél meg most veszem csak észre, hogy nemcsak a 10-essel, de a 9.64-el is tök jól megy a rendes felület. Azért ez nem kis haladás ;)

Igaz, hogy még mindig a szimplára dob vissza, ha csak freemail.hu-t írok be, és ezért esetleg pár újdonsült Operázó azt hiheti, hogy csak ez megy vele (ahogy így is volt régebben). Szóval a kirekesztő címke még sajna érvényes, de a lényeg, hogy magát az oldalt javították.

A szimpla meg legalább gyorsan frissül, nincs annyi reklám, csak épp levelet küldeni nem szabad vele, mert nekem már volt, hogy 100 példányban küldött tovább egy levelet (kitűnő spammer-motorja van ;)

littlemat 2009.08.22. 09:13:05

WOW! :D
bikestore.hu bugriport-nak is jó lenne. Opera vagy szétfagy, vagy összeomlik. :)

meneruwa 2009.08.24. 14:04:07

a wave még fejlesztés alatt van nem?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.08.24. 14:27:50

@meneruwa: De igen. Jelentettem is nekik, hogy a végleges használható legyen, bár van egy olyan érzésem, hogy nem lesz az. Már az elején bedob a Google-tól szokatlan módon egy "Unsupported browser" oldalt, míg máshol (Docs, Picasa, Sites) egy felső csík jelzi ezt, nem egy puritán oldal, az alján egy pici linkkel a továbblépéshez. Meg ez a felső sáv csak kitakar a képernyőből, hiába frissítek, mindig előjön újra és újra. A maszkolás sem segít.

És mindezt egy olyan cégtől, akinek olyan böngészője van, ami elsőként (stabil változat) teljesítette az Acid3 tesztet 100%-ra és bojkottálja a szolgáltatásaiban az IE6-ot.

phoenix011 2009.08.29. 12:25:57

About.com oldal teljesen formázatlanul jelenik meg úgy az Opera 9.x mint az új 10 verzióban, alig használható.
Firefox és IE alatt jó, azonosító elrejtése nem segít sajnos.

php.about.com/od/advancedphp/qt/upload_security.htm

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.08.29. 12:52:44

@phoenix011: Nekem teljesen jónak tűnik, nézz körül a tiltólistádban, valószínűleg valamelyik szabály letiltja a css-t.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.08.29. 13:14:43

@phoenix011: Konkrétabban mi hiba? Nekem látszólag minden rendben RC2-vel. Nem lehet, hogy valamit letiltottál, amit nem kellett volna?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.08.29. 13:15:43

@Karbonade: Na, megelőztél. Először én írtam, aztán töröltem, hogy javítsak benne azt-azt. Erre kiderült, hogy már nem lehet akármilyen sűrűn üzenetet küldeni...

phoenix011 2009.08.30. 21:53:27

@Karbonade: Sziasztok. Igen az urlfilter.ini-ben volt valami ami letiltott valamit. Erre megnézem a youtubot de az még mindig szétesik viszont az előző oldal már jó. Hol lehet még hiba?

phoenix011 2009.08.30. 21:54:53

@phoenix011: visszavonom, jó, viszont körül kell néznem egy jó hirdetésblokkoló után. :S

MosoMasa 2009.08.31. 00:43:29

Hát a Google Dokumentumok – offline módban... sem megy, nem ad hozzá elérést ill.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.08.31. 00:50:15

@phoenix011: Ajánlom neked is egyszer ezt: my.opera.com/Lex1/blog/adblock-for-opera-analogue-of-adblock-plus-element-hiding-helper

Egyszer pedig ezt: magyaropera.blog.hu/2009/07/17/tartalomszuro_fajl_operahoz

Ha sok külföldi oldalon jársz, akkor használhatod Tamil vagy fanboy listáját is, az "kicsivel" nagyobb. :D Valamint fanboynak van saját element css-je is a populárisabb class-okra.

my.opera.com/Tamil/blog/ad-block

www.fanboy.co.nz/adblock/opera/

Almostigris 2009.09.01. 11:29:02

www.speedtest.net

Az internet sebességmérő teszt nem futtatható,mivel nem indul el. Firefox és IE alatt semmi baja... :(

özv. Horvai Jolánné 2009.09.01. 11:34:45

@Operafun800: nekem 1729-essel (én maradtam annál az unite miatt) kiválóan megy

Almostigris 2009.09.01. 11:46:44

@özv. Horvai Jolánné: A mostani 1750-esen azonban sajnos nem működik.

Almostigris 2009.09.01. 11:58:53

Az oldal bejön,persze, de amikor kapcsolódik egy szerverhez,hogy megállapítsa a letöltési sebességet, nem indul el a mérés....

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.01. 12:06:36

@Operafun800: Dehogynem. Rákattintok a sárga csillagra és elkezdődik a mérés.

Almostigris 2009.09.01. 12:14:53

Nálam rákattintás után áll az egész.
:( Nem értem. No,de ennyi bajom legyen...

phoenix011 2009.09.01. 12:40:28

@penge™: óó 1000 köszönet. Még is csak jobb reklám mentesen :)

mizrolist 2009.09.02. 11:54:11

worldofwarcraft.hu

A 9.64-gyel tökéletesen működött. A 10-essel a kommentek írására szolgáló doboznak csak a fejlécét látom (sima txt-szerkesztőbe váltva a probléma megszűnik és tudok hozzászólást írni - persze ez lehet a Drupal hibája is...), és a Friss! menüpont alatti trackerben az új topikokat, hozzászólásokat jelző szöveg piros helyett fehér színű. (ugyanez igaz a Recruit alatt levő toborzásokra is; az Alliance kék címei rendben vannak, de a Horde piros címei fehérek)
Inkább az Opera bugjára gyanakodnék, mint a wow.hu bajára... de ki tudja.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.02. 12:31:09

A desszert.eu és a HP oldala lekerülhet a listáról, mivel már kijött a 10-es.

A többi sajnálatos módon még mindig változatlan. A leginkább az a sok kirekesztő oldal dühít, ahol csak egy sort kéne belerakni a forráskódba, de erre sem képesek.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.02. 12:40:24

Ma este frissítem a listát, ha lesz rá időm. Ha nem, akkor is hamarosan.

mizrolist 2009.09.02. 13:13:47

@mizrolist: megjegyzés: a fejlesztővel konzultálva a színhiba a css miatt van; az FCK Editorral kapcsolatos gond viszont Opera-bugnak tűnik.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.02. 20:42:19

@awking: bikestore.hu-t jelentettem az Operának. Elég durva mit mondjak.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.04. 18:33:22

Kaptunk egy "fülest"... :)

A nissan.hu másnál sem jelenik meg? Megerősítést várok. Firefoxként rejtve jó.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.04. 19:01:01

@cousin333: Ha a hibaüzenetre gondolsz, akkor igen, nálam is csak az jelenik meg Operával. Kirekesztőnek tűnik.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.04. 19:02:24

@Karbonade: Igen, akkor te is azt látod, amit én... Falra vele! :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.07. 09:12:43

www.fegyvernek.hu/ - A lenyíló menük almenüi lejjebb nyílnak meg, mint kellene nekik.

www.jackazz.nl/ - Pofátlan kirekesztő üzenet, ha Operával nyitod meg az oldalt.

www.2m.hu/Html/indexold.html - Netscape-et, vagy IE5-öt ajánlanak, mondván, túl elavult a böngészőm...

www.hirextra.hu/ - Vízszintes görgetősáv, pedig nem kéne.

proxy.org/ - Jobboldalt, ahol ki lehet választani a proxylistát a görgetősáv mozog, a lista egyhelyben áll. Viszont ha belekattintok az egyikbe és a nyilakkal mozgok föl-le, akkor működik.

Ezek a My Operáról vannak, de a 2004-től napjainkig jelentett oldalak 80%-a már működik Opera alatt. Azért javul a helyzet.

Egyébként az Identify as...-nak mi értelme, mikor ilyenkor ugyanúgy benne van a user agentben az Opera, csak a Mask as...-nál változik teljesen az adott böngésző user agentjére?

MosoMasa 2009.09.07. 23:38:31

www.utvonalterv.hu/

Gyatrán működik a térkép navigáció. Regen sem volt teljesen jó, de most az új felület is ótvar működés szempontjából.
Nem működik a nagyítás görgővel, és általában nehezen használható. És baromi lassan jön be operában.

popkiller 2009.09.07. 23:47:19

Most van ugye a usopen,és megint szivat ez a javascript dolog,vagyis az oldalon a live scores-ra kattintva nem jelenik meg semmi,firefoxon persze igen,de az operámon akarom megnyitni ezt is..A másik dolog,hiába van telepitve a flash10-es nekem,sok oldal nem ismeri fel,és kéri pl a myspace is,ezzel mit lehetne tenni?

popkiller 2009.09.07. 23:54:09

Most van a usopen,és a lie scores-ra kattintva nem jön be semmi,mikor rá megyek az állapotsávon javascript launch(),ezt irja.A másik,hogy hiába töltöttem le a flash10est,sok oldal nem ismeri fel,és kéri telepitsem,pl a myspace is,mit lehet tenni?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.09. 06:01:25

Találtam egy beállítási lehetőséget (sajnos nem oldalspecifikus), amivel be lehet kapcsolni globálisan a Quirks Mód használatát Operában: opera:config#UserPrefs|CompatModeOverride

Gondoltam játszom egy kicsit a Szégyenfalon lévő oldalakkal.

Nos a következő, (nem meglepő) felfedezést tettem: Először természetesen az összes tesztelni kívánt oldalt megnyitottam normálisan, hogy lássam, melyik milyen módot használ. Sok oldalon, ami nem működik normálisan Operával még DOCTYPE sincs megadva!

Viszont volt az ellenkezőjére is példa:

VizipipaCenter: Alapból Standards módban van, Quirks módban helyrejön a menü, viszont dupla görgetősáv van. Szvsz nem is igazi oldal, nem méltó egy saját domainre. :D

Térkép24: Alapból Standards módban jelenik meg, de Quirks Módban nagyban jelenik meg a térkép.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.10. 16:58:55

A www.monopolycitystreets.com/ másnál sem megy Operával? Bejön a Play gomb, rákattintva kiválasztom a nyelvet, majd középen egy piros Loading, de nem töltődik semmi. Lassúnak lassú, de FF-al működik, úgyhogy...

awking 2009.09.10. 19:04:25

@penge™: Nálam betöltött, elindult, majdnem megvettem az utcámat, de beleuntam. Szóval műxik, csak nagyon lassúúú (bár itt nem hinném,h az Opera a ludas)

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.09.12. 10:36:14

Üdvözlet. Találtam egy új oldalt ami részleg használhatatlan.
toronyradio.hu/
az oldal bejön de a chat je használhatlan. Sikerül bejelentkezni, de nem posztol semmi üzenetet, hiába látható hogy van posztolva üzenet, a többiek nem látják.

crecca 2009.09.16. 18:36:50

www.telesport.hu
összeomlik az opera, óvatosan

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.16. 21:45:00

@crecca: nálam semmi se történt, igaz a reklámok le voltak tiltva rajta.

crecca 2009.09.17. 19:42:13

hát fura

Opera@USB 10.00
ti urlfilteretekkel
winxp prof x64

úgy kilép, mint a huzat :) annyira nem látogatom, csak ilyet még nem tapasztaltam operától.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.17. 21:05:53

@crecca: Küldjél hibajelentést a beépített eszközzel. Amúgy nálam sincs gondja az oldalnak, pedig szintén az itteni szűrőzt használom..

crecca 2009.09.18. 09:57:02

@cousin333: :) Küldenék én, csak ahhoz a problémás oldalon kéne lenni. :D

De mivel mindkettőtöknél ok az oldal, a hiba nyilván egyedi és nem az operában van, más szóval nem ide tartozik :). (én egyébként x64re gyanakszom)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.18. 10:10:14

@crecca: Inkább az XP-re gyanakodj, nálam is x64, csak nálam Win7.

meneruwa 2009.09.18. 19:40:36

nektek működik a myspace? nekem egy gomb sem működik hiába kattintok :S

email 2009.09.18. 22:03:53

Egy Freemail-es kérdésem lenne: nem lehetne megoldani (gondolom az Origo részéről), hogy a "normál" Freemail jöjjön be alapból az Opera alatt? Szerintem érdemes lenne valamit megpróbálni, mert úgy látom a 10-es verzió nagyon sikeres lett itthon (olyanok használják, akikről sosem gondoltam volna). Kár lenne emiatt felhasználókat veszíteni.

D4rkAv3ng3r 2009.09.19. 16:22:53

@meneruwa: Nem nem működik de ezt írtam feljebb is. :S

the Water Carrier (törölt) 2009.09.19. 19:47:31

Jó estét kívánok! Szeretném megkérdezni, hogy a The Times-ból lehetne-é egy az Operában is használható lapot varázsolni, mert én már kipróbáltam minden lehetséges beállítást különböző kombinációkban, engedtem és tiltottam be-és leépülőt, felhasználói javascriptet, meg egyebeket, de nem akarja az igazságot, fagy le rendesen, ha különböző linkekre kattintok, a nyomtatási lehetőség helyett egy 404-es hibaüzenet jelenik meg, stb. Mindenféle szemetet leszed magának, ez látható a folyamatsávon. A neo-primitív Google-féle böngészőben semmi baja, de azt nem akarom használni, már le is szedtem a gépemről. Munkám miatt olvasgatok még négy másik brit sajtóterméket, azokkal nincs gond az Operában, úgy-ahogy cammognak, de szükségem volna erre a szemetesládára is: www.timesonline.co.uk/tol/news/world/. Előre is köszönöm a segítséget. Tisztelettel: Aquarius.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.19. 20:00:50

@the Water Carrier: Nálam semmi baj nincs vele, bár olvasgatni nem szoktam, most néztem meg, nem fagy, a memóriahasználat normális, 404-et pedig itt találtam: www.timesonline.co.uk/tol/news/science/

A T-Rex-es cikknél, de megnyitottam Chrome-ban és ott is 404-et dob erre a cikkre.

the Water Carrier (törölt) 2009.09.19. 21:43:58

@penge™: Köszönöm a választ. Megnyitottam az általad megadott linket, böngészőm meg sem mozdult, ismét lemerevedett. Nem tudom, mi itt a baj. Tán a lap webszerkesztői nincsenek a helyzet magaslatán, vagy én vagyok az alján. Ismételten köszönöm hozzászólásod.

Üdv:

Aquarius

Aquarius

awking 2009.09.19. 23:24:01

Nem magyar és nem ide kellene, cask hátha más is tapasztalta a Google Docksban:

"Sajnáljuk, de ez a böngésző nem támogatja a webes alapú és szövegszerkesztést.
Tekintse meg a támogatott böngészők listáját a rendszerkövetelményeket ismertető oldalon.

Ha egy adott böngészővel próbálja megoldani a problémákat, és ezért át szeretné ugrani ezt az ellenőrzést, csak illessze a ?browserok=true karakterláncot a(z) Google Dokumentumok URL-cím végére. Ennek kipróbálásához kattintson ide.

Figyelem: ennek a paraméternek hamis ürüggyel történő felhasználása egyenlő az intergalaktikus törvények megsértésével. Jobb, ha nem kapunk el emiatt.

Nem működik túl jól. Tényleg."

Az egy dolog,h apjuk fülit ezért a nyomorék poénért a végén, de... eddig minden működött! FF álcázással se megy, szóval vagy azt is levették a támogatásról, vagy valami JS-em tiltja le?!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.09.19. 23:55:36

@awking: Nem UserJS, most próbáltam szűz OperaUSB-ben, ugyanez a helyzet.

K***a anyjukat! Eddig elérték, hogy a Bing lett az alapértelmezett keresőm és ha találok egy Gmail-hez fogható (nem Google API-t használó) mail szolgáltatást, akkor az is repül és törlöm az egész Google Acc-om.

Webes Office-nak meg (miután a Microsoft is banolta az Operát) itt van ez: www.ulteo.com/home/en/ooo

A Google meg szarjon sünt, remélem egyszer feloszlatja az egész multinacionális cégüket egy gazdasági versenyhivatal! :(((

the Water Carrier (törölt) 2009.09.20. 12:13:24

@awking: Valóban. Nekem a Gmailben kapott csatolmányok közül a word és az excel dokumentumokat nem nyitja meg, viszont a pdf csatolmányok gond nélkül megjelennek a Googledocs nézőkéjében. És ez az üzenetük, ha a levelezőből szeretném megnézni a word/excel dokokat:

"Google Dokumentumok

A rossz hír az, hogy Google Dokumentumok hibát észlelt.
A jó hír, hogy segített nekünk felfedezni egy hibát. Megpróbáljuk kijavítani.

Elnézését kérjük az okozott kényelmetlenségért.
Addig is, ha érdeklik az ehhez és más témákhoz kapcsolódó frissítések, látogasson el a Google Dokumentumok tanácsadó csoportjának webhelyére: www.google.com/support/forum/p/Google+Docs.

Elnézést, és kösz a segítséget!
- A Google Dokumentumok csapat
(report #wxdwOrY/cqffD0kO)"

the Water Carrier (törölt) 2009.09.20. 12:46:31

@awking: Valóban. Nekem a Gmailben kapott csatolmányok közül a word és az excel dokumentumokat nem nyitja meg, viszont a pdf csatolmányok gond nélkül megjelennek a Googledocs nézőkéjében. És ez az üzenetük, ha a levelezőből szeretném megnézni a word/excel dokokat:

"Google Dokumentumok

A rossz hír az, hogy Google Dokumentumok hibát észlelt.
A jó hír, hogy segített nekünk felfedezni egy hibát. Megpróbáljuk kijavítani.

Elnézését kérjük az okozott kényelmetlenségért.
Addig is, ha érdeklik az ehhez és más témákhoz kapcsolódó frissítések, látogasson el a Google Dokumentumok tanácsadó csoportjának webhelyére: www.google.com/support/forum/p/Google+Docs.

Elnézést, és kösz a segítséget!
- A Google Dokumentumok csapat
(report #wxdwOrY/cqffD0kO)"

the Water Carrier (törölt) 2009.09.20. 16:28:32

Na. Most már a word csatolmányokat is megnyitja, de csak nézőkében, az online office még nem működik.

mizrolist 2009.09.21. 11:49:10

@awking: én is észrevettem, csak nálam eddig nem dobott fel hibaüzenetet... :-/

Más: a hogyvolt.blog.hu bejegyzéseinél a középső hasábból erősen kilóg a szöveg jobbra 9.64 és 10 esetén is; maszkolással sem jó. A 10 megjelenése után az első alkalommal, amikor odamentem, olvasható lett valamiért, de a 2. alkalomtól ismét kilóg a szöveg...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.09.21. 12:28:09

@mizrolist: kapcsold be rajta az illeszkedést, az helyrehozza. De ettől még kéne írni nekik, esetleg a megoldással együtt. Majd megnézem, mi okozhatja.

awking 2009.09.21. 12:34:51

@mizrolist: a Docs már helyreállt. :) Nyilván nem szándékos kizárás volt, hanem technikai probléma.

ata4100 2009.09.21. 14:54:17

www.doktorhouse.hu/

egyetlen menü pont se működik rajta Opera alatt, és a híreket is rosszul tagolja, 2 cm es sávba beszorítja mind. Olyan használhatatlan mint az rtl.hu volt még pár hónapja. :)

mizrolist 2009.09.21. 15:09:23

@Karbonade: ah, örök hála.
@awking: ja, feltűnt azóta... de nem kicsit idegesített (és gondolom, nem csak engem)

Nagykócsag 2009.09.21. 17:03:44

poll-r.hu/
10-es Operával használhatatlan. Szavazáskor "Érvénytelen szavazatot adtál le" üzenetet ad. 9-es operával még működött. (most akkor ki a hibás?)
Semmilyen maszkolás nem segít rajta :(

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2009.09.24. 15:06:52

www.pecs2010.hu
A nagy EKF készülődésben már nem jutott nekik arra idejük, hogy egy tisztességes oldalt összedobjanak. Opera 10 alatt úgy kaki, ahogy van :S

mizrolist 2009.09.26. 17:15:12

@Karbonade: a Hogyvolt a jelek szerint megjavult.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.01. 06:00:50

Oké, akkor még egyszer:

bikestore.hu - Összeomlik az Opera

www.fegyvernek.hu/ - A lenyíló menük almenüi lejjebb nyílnak meg, mint kellene nekik.

www.jackazz.nl/ - Pofátlan kirekesztő üzenet, ha Operával nyitod meg az oldalt.

www.2m.hu/ - Netscape-et, vagy IE5-öt ajánlanak, mondván, túl elavult a böngészőm...

www.hirextra.hu/ - Vízszintes görgetősáv, pedig nem kéne.

proxy.org/ - Jobboldalt, ahol ki lehet választani a proxylistát a görgetősáv mozog, a lista egy helyben áll, néha ugrik egyet, de nem gördül rendesen. Viszont ha belekattintok az egyikbe és a nyilakkal mozgok föl-le, akkor működik.

www.pecs2010.hu

Más: Hogy lehetne sajátgombot csinálni a következő opera:config parancshoz (ki-be kapcsolás): opera:config#UserPrefs|CompatModeOverride

@ata4100: Valamelyik userscript lesz a bűnös.

ui: Hetente azért tényleg lehetne nézegetni a frissen jelentett oldalakat, és ha nem működik akkor frissíteni a listát. Azt már meg sem merem kérdezni, hogy egyáltalán küldött-e valaki (rajtam kívül) mailt a problémás oldalak webmestereinek, vagy csak arra várunk, hogy majd véletlenül idetéved, vagy valamelyik olvasója értesíti, hogy szégyenfalon van az oldala.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.03. 04:32:29

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmi fogad egy Google szolgáltatásban. :) images.netbag.hu/20091003/04261533216.jpg

Azért a Wave-re még gyúrhatnának kicsit, mert még mindig nem működik Operával, ráadásul csinál betöltés közben egy 10 másodperces "No responding"-ot.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.06. 10:16:26

www.thevenusproject.com/

Nem tudom milyen speciális betűtípust használ Firefox alatt a felső menüsor, de Operában és IE8-ban is a felső menüt két sorba tördeli.
80%-os méretben viszont jól jelenik meg.

ps: Korábban kérdeztétek, hogy jelentkezek-e szerkesztőnek. Ha még mindig áll, élnék a lehetőséggel. Nem ígérem, hogy olyan aktívan fogok postolni, mint Karbonade, vagy cousin333, de rendszeresen frissítem a Szégyenfalat és ahogy elnéztem néhány régebbi (Opera 7-8-ról szóló) postban is lehetne frissíteni a már elavult infókat, illetve linkelni egy újabb cikket. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.06. 10:21:33

@penge™: Persze, jól jönne az ilyen segítség is. És szerintem lennének jó harcode operás tippjeid is :)
Küldök meghívót neked.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.06. 10:46:13

@penge™: Nézd meg azt a címedet, amit itt használsz a blog.hu-n :) Vagy küldj egy üzenetet, hogy hová küldhetem neked a meghívót.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.06. 11:48:37

@Karbonade: Köszi, megkaptam. Frissítve.

Egyébként ha a blog olvasói között van, aki ért a webfejlesztéshez és van kedve és ideje, a hibás oldalak bármelyikénél tudja a hiba pontos okát, beküldhetné a hibás és a javított kódrészletet, így nagyobb esélye lenne, hogy a hanyag webfejlesztők (akik talán nem is értenek hozzá, csak egy grafikus szerkesztőben dobták össze az oldalt) javítják. Valamint gondoltam egy e-mail statisztikára is, avagy melyik oldalnak hányan (és hányszor) küldtünk/küldtetek mailt a problémával kapcsolatban, majd ennek számát megjelentetni a listában. De mindenesetre valamit lépni kéne, mert néhány oldal már szinte egyből, vagy ahogy észrevették javították, a többi pedig úgy maradt, ahogy volt.

Más: Ismer valaki olyan oldalt, ahol össze vannak gyűjtve ugyanígy a hibásan megjelenő oldalak nemzetközi változatai? Mert én nem igazán találtam, szétszórva vannak inkább egy-két fórumban. Ha nincs, akkor viszont ki kéne terjeszteni úgy globálisan is, nem csak a magyar oldalakra.

Mesmoryser 2009.10.26. 10:16:38

Freemailnek írtatok emailt mióta megjelent az Opera 10-es? Mert még mindig elég sokan használják (na nem én) és a hiba javítása is baromi egyszerű lenne a részükről. Csak valami szép hivatalos szöveg kéne, hogy egyáltalán foglalkozzanak velünk.

Az email statisztika nekem tetszik, ha van rá energiád, megcsinálhatnád.

Mesmoryser 2009.10.26. 10:23:41

Érdekes, Bikestore.hu a 1840-es előzetessel jól működik, viszont a magyar Opera@USB-vel továbbra is összeomlik. Opera javította volna a hibajelentések alapján? Tényleg, lehet valahol követni, hogy mi történik a beküldött hibajelentésekkel?

pat bateman 2009.11.02. 09:10:12

lehet, hogy írta már valaki itt, nem olvastam végig a kommenteket. a gmail-lel vannak gebaszaim. azaz egy, de az idegesítő: bármilyen linkre klikkelek operában, elnavigálja az oldalt. korábban nem volt ilyen, és azóta frissítettem is, felraktam a 10-es verziót, de azzal sem változott semmi. lehet, hogy én vagyok béna és valami egyszerű beállítást kellene csak elvégeznem...

várom a lehetséges ötleteket, tippeket! előre is köszi!

Jethro26 2009.11.03. 20:58:54

A Bwin.com-on az élő fogadások csak 32százalékig töltődnek be aztán megakad az egész.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.04. 07:26:03

@pat bateman: Mármint egy levélben lévő linkre, vagy a felső linksoron lévő linkre? Nálam az utóbbi jelenség néha előfordult, volt mikor rendesen új lapon nyílt meg, volt mikor az aktuális lapon. Ha a levélben lévő linkekről navigál el, akkor nálad a probléma. Részemről az egész Google úgy en bloc mehetne a szégyenfalra (a News kivételével, annál még nem tapasztaltam hibát Operával), de még a keresőnél is van egy probléma már hónapok óta: images.netbag.hu/20091104/07204921899.png

Annak a sávnak dinamikus szélességgel ki kéne tölteni az egész ablakot, de nem, Operával nem tölti ki, így olyan ronda hatást kelt, mintha nem töltődött volna be az oldal teljesen. (Ezt más is tapasztalta?)

@Jethro26: Írtál nekik? Én nem tudom ellenőrizni a hibát, mivel a Bwin regisztrálós oldal.

pat bateman 2009.11.04. 14:26:53

@penge™: a levélben lévő vagy gmail chaten kapott linkre vonatkozott az elnavigálási problémám. hangsúlyozom: más oldalaknál ez nem szokott gond lenni, de azért majd tesztelem még. ha nálam van a probléma, akkor azt hogy lehet megoldani? a beállításoknál? egyéb ötlet?

a te problémádra csak tippem van, de lehet, hogy hülyeség: nekem is hasonlóan jön be (oldalt van nagy üres felület), de én ezt betudom annak, hogy Wide monitorom van...

Asheron 2009.11.06. 20:50:37

Sziasztok
A Kisalföld.hu sem müködik opera 10-el
www.kisalfold.hu/

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.06. 21:06:11

@Asheron: A hiba nálad van. Nálam semmi baj nincs vele, a linkek megnyílnak, a menük működnek, az oldal esztétikailag sem hullik szét, még a popupok s a videók is működnek.

Lali_ 2009.11.06. 21:12:44

@Asheron: Próbáld megnézni a Jobb kattintás/Tartalom letiltást, hogy nem került-e be valami, aminek nem kellett volna

Asheron 2009.11.06. 22:07:57

Tartalom letiltás rendben
Nem az lehet a baj minden szét van esve nálam. amugy Opera usb-m van

awking 2009.11.06. 22:13:16

Nekem is USB-m van, letiltottam a tartalmat, de még úgy is szépen műxik.

awking 2009.11.13. 11:49:08

Bár nem magyar fejlesztés, de MS-ék képkeresője másnál is rendetlenkedik? Az első találatot még megnyitja, de ha visszalépek már nem működik (nálam még frissítés után se).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.13. 12:04:07

@awking: UserJS-eket nézd át. Nálam semmi baja. Amikor elindult volt egy kis esztétikai probléma, mikor rávittem egy képre a kurzort nem emelte ki a tartalomból, de a visszalépés működik, visszarak oda, ahol voltam és görgethetek tovább. Mondjuk ez az egy, ami nem tetszik, lassú és nehézkes, a Google képkeresője sokkal gyorsabb és letisztultabb, csak fast forwarddal lépkedek, vagy van hozzá Operával is működő autopager userjs, amivel ott is csak görgetni kell.

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.11.20. 23:39:21

myshowroom.tv

Hát elég gáz, mert átállítom, hogy firefoxként ismerje fel a böngészőmet, akkor tökéletesen működik az oldal...

Tehát kirekesztő..

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.11.21. 12:53:26

Azt a rohadt, de lol! Myshowroom még mindig. Megpróbáltam ma megint belépni, hogy firefoxként ismerje fel. Hát nem sikerült, azt írja nem támogatott böngésző. Viszont ami sokkal poénosabb, hogy ha Firefox böngészővel próbálok belépni, akkor is ugyanezt a hibaüzenetet kapom most már, szóval semelyik böngészővel nem tudok fellépni :D Ez az igazi kirekesztés :)

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.11.25. 19:54:52

Én most futottam bele egy olyanba, hogy a lovebox.hu -n minden tökéletesen működik, kivéve a fórumot. Egy nagy fehérség jelenik meg a topikok címei helyén.

mizrolist 2009.11.26. 03:05:00

Opera 10.00 mellett most nem hajlandó működni a Google Docs, ha megnyitnék egy dokumentumot - egyszerűen közli, hogy nem támogatott a böngészőm. Ami pár órája simán működött. (és ami a Google által adott, "csakazértis megnyitom" linkkel szintén rendesen megy persze...)
Arról nem is beszélve, hogy a Gmail és a többi Google-oldal is sokszor csak annyit dob vissza nálam, hogy megszakadt a kapcsolat...

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.11.26. 10:16:00

Az auchan.hu -n a további áruházak link nem működik Opera 10.10 alatt. Firefox azonosítással megy.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.26. 10:49:45

@Bácsfi Diána a Centrálból: Nálam működik az további áruházak link.

A lovebox-ot regisztráció híján nem tudom megnézni, de utánakérdezek, vagy ha valaki erre jár megerősíthetné.

@mizrolist: A Docs működik 10.10-ben. A Gmail hibák pedig általában nem böngészőspecifikusak.

mizrolist 2009.11.26. 11:01:04

@penge™: tudom, viszont Firefoxszal nincs gond egy Google-oldallal sem, és Operával sem volt tegnapelőttig. (azóta nem változtattam semmilyen beállításon, ergo a Google csinálhatott valamit...)

amatör1 2009.11.26. 12:47:16

Nálam sem megy az egyik gépen Opera alatt a gmail, otthon jó. Nem értem mi lett vele.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.11.26. 12:51:56

@penge™: Akkor az auchanos valami anomália lehet nálam. Csak előjön az ablak felső sávja és ott megáll.
A loveboxos hiba a melóhelyemen is fennáll.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.26. 13:16:52

@Bácsfi Diána a Centrálból: Nem anomália, most néztem meg OperaUSB alól. Úgy tűnik valamelyik userscriptem vagy usercss-m a felelős azért, hogy nálam 10.10-ben mégis megy. Ilyen amúgy ritkán fordul elő, általában a userscriptek/usercss-k inkább negatívan kavarnak be bizonyos oldalak működésébe, ez most kivétel.
10.10-ből még nem jött ki USB, én meg azon szoktam tesztelni az oldalakat (amit szoktam ajánlani a többieknek is), mert a telepített Operában módosít dolgokat az ember, ráfrissít, stb. aztán előfordulhat, hogy egy oldal épp emiatt nem megy, míg "szűz" Operával működik.

Felkerült az auchan és a lovebox is.

@mbrecska: Nem lehet, hogy te is 10.00-t használsz? Csak mert már kijött azóta 2 új verzió. Frissíts 10.10-re, ha azzal sem megy, akkor operaprefs.ini törlés.

mizrolist 2009.11.26. 15:28:16

@mbrecska: ahogy én sem. Nem mellesleg a probléma érinti a Google Dokumentumokat és a Google Readert is nálam; mást tőlük nem használok.

Sikamlós Jim DiGriz 2009.11.27. 12:10:15

sziasztok,

másnak nincs gondja az IWIW-vel? amíg be voltam jelentkezve, gond nélkül ment, aztán egyszer valamiért kiléptem, azóta Operával nem tudok visszalépni, hibaüzenet nélkül visszakerülök a login oldalra.

Support annyit írt, hogy töröljem a sütiket, de persze nem segített a dolog...

Vargnatt 2009.11.29. 23:54:11

Neptun esetében még korai volt az öröm, megint el van cseszve az egész menü, alig lehet használni. Nemtom mit kell állandóan variálni ezt a szaros felületet, az előző megoldással semmi baj nem volt.

Vargnatt 2009.11.29. 23:56:30

@Vargnatt: Persze lehet, hogy csak a 10.10-re való frissítés okozta a dolgot, nem tudom, már sima 10-esem nincs fölrakva sehová, de úgy rémlik, hogy abban még jó volt.

Vargnatt 2009.11.30. 09:37:49

@Vargnatt: A hiba nem a mi készülékünkben van, ma megnéztem FF 3.5.5 és IE8 alól is, mindkettőben ugyanolyan elcseszett a menü, mint Opera alatt, úgyhogy remélhetőleg hamarosan kezdenek vele valamit a fejlesztők...

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.11.30. 14:04:46

Ezen az oldalon: utorrent.hu/index.php minden szép és jó mindaddig, amíg be nem lép az ember a saját nevével és jelszavával. Akkor azonnal szétesik az egész. Ha kijelentkezel megjavul. :) IE8 alatt hibátlan. Az azonosítás sem segít.

Vargnatt 2009.12.01. 14:11:27

@Vargnatt: A Neptun felső menüje jelenleg egyedül IE7 alatt megy úgy-ahogy, elég rondán, de használhatóan. Mindegy, majd megcsinálják előbb-utóbb, de ebből is látszik, hogy mennyire tesztelik le a változtatásokat...

A Freemail új felülete pedig nekem eddig hibátlanul megy Opera 10.10 alatt, szerintem lassan levehetjük a listáról őket. Amúgy nekem nagyon bejött az új felületük, végre nem olyan nyögvenyelős ócska scripthalmaz, mint a régi volt.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.01. 14:35:25

@Vargnatt: A Freemail engem még mindig a Freemail Szimplára irányít át, pedig a másik is működne. Ha leveszik ezt az átirányítást ÉS működik is, akkor kerülhetnek le a listáról.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.12.01. 16:47:00

Nekem is a szimpla jön be a freemailen.

Vargnatt 2009.12.02. 13:48:42

@Karbonade: Igazad van, az átirányítás még működik, tehát a kirekesztés valóban érvényes továbbra is. Lehet, hogy írok majd nekik egy köszönőlevelet az új felületért, és finoman megemlítem a dolgot.

A Szimpla se rossz, csak nekem már nagyon oldschool, és már jártam vele úgy, hogy 100x küldött el egy levelet, pedig csak egyszer nyomtam meg a küldést... azóta nem merek belőle levelet írni, úgyhogy inkább az újat preferálom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.12.07. 21:56:26

pécsnéla főoldali flasht valami hülye módon cserélhetik ki javascriptben, mert opera alatt a forráskódban nem jelenik meg az ovject, de chrome alatt jelzi....
Emellett hogy lehet ilyet egyáltalán leírni:
<div id="social_groups"
><!--<object height="98" width="48" type="application/x-shockwave-flash" data="http://www.pecs2010.hu/public/shared/flash/facebook.swf" id="facebook" style="visibility: visible;"></object>-->
</div>
Az első div bezárására gondolok....

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2009.12.11. 09:42:19

Most látom, hogy a myshowroom is fekete listára került :)

Ezzel kapcsolatban tudnék is mondani fejleményeket. Kb másfél hónapja (+- 2 hét) írtam nekik ez miatt. A válasz korrektül megjött és kb ez volt a szövege: Mivel az Opera nincs hivatalosan támogatva MS oldalról (vagyis pontosabban a silverlight-nak nincs opera böngészővel kompatibilis változata hivatalosan), így egyellőre a nem kedvelt böngészők közé tartozik. Amint a Microsoft felveszi a támogatott böngészők közé az Operát, a Myshowroom-ot is elérhetővé tesszük az opera böngésző számára.

Tehát körülbelül ennyi :)

Egyébként a freemail-nek is írtam, de valahogy a nagy T cég nem volt hajlandó válaszolni, hogy miért dob a szimplára operában.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.11. 16:28:59

@Fefy: Na ne vicceskedjünk már. 9.6x-ben még valóban problémás volt, mert kellett hozzá egy userJS, de 10.x verziókban már tökéletesen működik a Silverlight. Jobban is szeretem, mint a Flash-t (már amennyire ilyen csilivili fosokat szeretni tudok. :D) Személy szerint HTML5 párti vagyok, de nehogy már ne tudjanak elhelyezni egy linket, meg egy rövid szöveget, hogy:

"Ez a böngésző hivatalosan nem támogatott, így nem vállalunk felelősséget, hogy az oldal tartalma helyesen fog megjelenni." Majd alatta egy továbblépő link. Erre még a Microsoft és a Google is képes volt...

Teddy Beer 2009.12.11. 21:17:43

@penge™: "Majd alatta egy továbblépő link. Erre még a Microsoft és a Google is képes volt..."

Talán mert van böngészőjük és késleltetik a pofára esést.
Wave: 1. oldal beetetés
2. oldal fake bug, a páciens átmegy valamelyikhez és...
3.Voilá, bekapta a horgot az információforrás. Az hogy mennyire nem béta függő a dolog, azt jelzi, hogy IE6-al nincs gmail és a youtube is egy bazinagy reklámmal indít, mondván a böngésző támogatása lejár valamelyik évezredben. Bár, ha még egy kicsit várunk, nem sokára csak Chrome lesz felajánlva, egyetlen lehetőségként, látva a mai FF félhivatalos kirohanását. Egy pöppet off, de nem bírtam magamban tartani. Hogy egy pöppet on is legyen: Elmentem az rtl klub videó archívumába és ami feltűn, hogy IE8-al, silverakármivel, a legfrissebb flashel azt írta, hogy frissítsem a flashem, egész odáig silverakármi reklám ment, majd a videó helyén valami flash beépülő. Na kösz, ha a HP nem rakta volna fel, akkor nem lenne a gépemen, de ha szűkölködöm a vinyó szabad szektoraiban, akkor mivel ez egy totálisan haszontalan hülyeség első helyen lesz az uninstal viharban. Amúgy meg, ha nagyon pitizni akar az rtl klub a microsoftnak, akkor jó lenne, ha wmp-vel streamelnék az igét. Ráfér az wmp-re a reklám. Én már csak az mp3 lejátszóhoz használom, mivel így a könyvtárnézet is jó és nincs minden egy helyre hányva, mintha drag&drop másolnék.
A freemail megy a linkelt oldallal, de amire való az a webmail, arra elég a szimpla is. A vidámságot tetézi, hogy a wizard csak a jelszavam másolja be.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2009.12.12. 02:04:03

@penge™: 100%-ban egyet értek azzal amit írtál :) Viszont egyellőre az a MSR hivatalos álláspontja az, amit nagyjából leírtam (igaz a linket én is hiányolom, mert kb 10 másodperc lenne kirakni...), így egyellőre részünkről marad az azonosító rejtése, vagy nem használjuk :D

m_and_m 2009.12.16. 16:51:43

Amit jeleznék az nem egy konkrét oldal, de jól példázza a Google Operával szembeni elutasító magatartását.
A Google Web Toolkit (GWT) 2.0-ás változatában a GWT-ben történő fejlesztés támogatásához szükséges egy plugin a böngészőkhöz.
Nos a Google ezt a plugint az Operához nem készítette el akkor, amikor a következőkhöz igen:
Firefox
Win x86, Linux x86/x86_64, Mac x86/PPC

Internet Explorer
Win x86

Chrome
Win x86

Safari
Mac x86/x86_64/PPC

Elmehetnek a .....

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2009.12.17. 09:47:00

@sztewe: chat javítva. az új kliens remekül működik opera alatt is

mizrolist 2009.12.17. 14:55:41

@mizrolist: probléma megoldva... ne telepítsetek XP alá IPv6 drivert, mert kinyírja az Opera alatt a Google-t (é még pár oldalt).

Fennec 2009.12.20. 22:10:14

Shutterfly.com oldalak, pl. muzxphoto.shutterfly.com/

"Shutterfly Sites requires one of the following browsers:

Internet Explorer 6.0 +

FireFox 1.5 +

Safari 3.0 + (except 3.0.4)"

Átállított user agenttel: "The JavaScript for this page failed to load correctly."

Kikapcsolt Javascripttel: "This page requires JavaScript to be enabled."

A készítők úgy látszik, mindent megtettek azért, hogy ne leessen megnézni az oldalt. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.21. 23:18:28

Na a Laptopkalauz és a Vizipipacenter megjavult a 10.5 pre-alfában. Utóbbi már amennyire meg tudott, az a duplascrollbaros iframe szintén megérdemelne egy másik szégyenfalat, de az minden böngészőben ugyanolyan.

@m_and_m: Na igen. Most tesztelem 10.5-ben a Wave-et, ugyanúgy működNE, ha nem tiltaná az Operát. A pofátlanság csúcsa, hogy a my Opera fórumán leírt trükkel nem írja ki Wave-re kattintáskor sem a "You're not participant" szöveget, hanem megjelenik a Wave, írni is lehet újat, csak a szerkesztése kicsit trükkös.

@Fennec: Kirakva kirekesztő státuszba (mivel a bal felső shutterfly képre kattintva bejön az oldal és hibátlanul működik.

awking 2010.01.04. 12:44:14

Pár napja írtunk valahova a myVIP böngésző diszkriminációjáról, hogy csak az IE8-at enged rejtve belépni. Akinek ez probléma, és nem akarja azt a sz@rta letölteni az a címsorba írja be
opera:config#ISP|Id és ott MSIE 8.0
(köszi Penge, valahol tőled olvastam ezt)

Hol lehet beállítani, hogy az IE-ként azonosítás az az IE8 legyen? Úgy akkor nem kellene oda-vissza állítgatni az azonosítást újraindítással.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.01.05. 07:45:10

@awking: Nem találtam semmilyen fájlban, meg a My Operán is kérték már páran, ha lehetne gondolom már valaki beírta volna aki rendszeresen publikál Operás trükköket.

Amúgy épp azon gondolkoztam vajon mennyit fizethet nekik a Microsoft ezért? :D Vagy fel is vásárolta őket? :)

Viszont taktikának nem rossz. Ott vágnak vissza, ahol a Firefox megcsorbította a hírnevüket.

awking 2010.01.05. 12:03:37

@penge™: Még öcsém, a meggyőzhetetlenül keményvonalas Firefox felhasználó is letöltötte az IE8-at! Csak pislogtam amikor mondta,h egy olyan sz@r oldal miatt képes volt rá! De nem Ő az egyetlen, nagyon sok ismerősöm megtette. Kíváncsi vagyok arra, hogy országos statisztikában meglátszik-e, h egy közösségi oldal diszkriminációs reklámja mire képes?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.01.05. 12:44:07

@awking: Na annyit megtudtam, hogy egy ua.ini nevű fájlban kéne lennie, találtam forrásokat amik leírják, hogy ez a fícsör Opera 8-tól létezik, olyat viszont nem, hogy később kivették volna, viszont sem a 10.10, sem a 10.50 fájljai között nem találok ilyet sem a Program Files-ban, sem az Appdatában, sem a Local-ban.
Viszont a browser.js-ben találtam user agentre utaló jeleket.

"Még öcsém, a meggyőzhetetlenül keményvonalas Firefox felhasználó is letöltötte az IE8-at!"

Amúgy itt ismerszik meg piaci részesedés káros hatása például. FF-hez is van gondolom user agent swicher addon, de gondolom ez ellen védekeznek is. Néhány oldalon legalábbis találkoztam már olyanokkal, hogy kapcsoljam ki az Adblock-ot, vagy kapcsoljam ki a NoScript-et, meg ilyesmi, aztán komolyan érzékelte valahogy még mikor direktbe kitöröltem minden címet belőle akkor is, hogy azért még be van kapcsolva.
Mikor Operával látogattam meg, akkor nem volt semmi baja, pedig itt is van belső adblock + 2-féle adblocker CSS.

Bár a legkedvesebb emlékem az volt, mikor a tesztelni kívánt 3.7 alfához próbáltam addonokat vadászni, aztán feszt azt szerette volna, hogy regisztráljak, különben nem tölthetem le, mert nem támogatott a verzióm. A bugmenot csődöt mondott, aztán mikor felmentem Operával két kattintással lementettem az xpi fájlokat, amik kellettek. :DDD

A rightclick event-es tiltásokat is ki lehet játszani Operával (vagyis 10.5-ben már alapértelmezésben be van kapcsolva sajnos, de attól még ki lehet kapcsolni).

Az egyéni keresők is működnek például a webfordításon is. Eddig egyedül a vixy.net-en nem sikerült csinálnom. :)

Az országos statisztikában eddig még nem látszott meg, az IE8 csökkent (legalábbis Decemberben, pedig mivel ünnepek vannak ilyenkor kellett volna a leginkább emelkednie).

awking 2010.01.05. 18:24:33

@penge™: Arra lennék kíváncsi, hogy ha ezt a rejtett belépést az Opera fizette volna, akkor most hány cikk virítana az Indexen és Origón a gonosz Opera újabb üzelmei miatt? :P
Csodálom,h még senki nem figyelt fel rá. Ennyire perifériára szorult oldal lenne a myVIP? Pedig valami díjat is nyert (közönségdíjas közösségi oldal, vagymifene). Lehet,h oda csak emok, rajok, tinik és 'awking' jár nézelődni? XD

"Bár a legkedvesebb emlékem az volt, mikor a tesztelni kívánt 3.7 alfához próbáltam addonokat vadászni"

0.7-től használtam a Firfoxot suliban, külön öröm volt minden újabb főverzióhoz várni,h legyen kompatibilis kiegészítő.

Más.
Az iGoogle már hónapok óta: "Jelenleg nem támogatjuk ezt a böngészőt a csevegéshez. A támogatás hamarosan várható, látogasson vissza később."
A Gmailben mindig is működött, az iGooleban is, de most hiába maszkolom FF-nak.
Ezt akkora nagy technikai kihívás lenne megcsinálniuk, vagy direkt van így?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.01.05. 21:24:29

@awking: Nem tudom de én még másfél éve tökéletesen csevegtem a Gmail-es popup chatklienssel Operából, szóval nem tudom mi változott, ami most problémás lenne. Vagy legalább egy "saját felelősségre" skip gombot raknának ezeknél az üzeneteknél, de ez a teljes letiltás nagyon zavaró.

awking 2010.01.05. 21:33:26

@penge™: Gmailben megy most is, csak iGoogleben nem. Azért is fura,h egyik tudja, de a másik nem (pedig régebben nem volt gond ott se). Azt se értem,h maszkolással miért nem megy?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.01.05. 21:38:59

@awking: Mert csak IE6-nak vagy Firefox 2.0-nak tudod maszkolni, ami mindkettő elavult és egy egyszerű teszt scripttel el lehet dönteni, hogy a böngésző maszkolva van, vagy valóban a két őskövület egyike-e. Ezért lenne jó, ha ini-ben lehetne szerkeszteni a stringet, vagy ők írnák már végre át IE8-ra és 3.5-re (meg a 6-ot azért még benne hagyhatják).

awking 2010.01.05. 21:55:16

@penge™: Kicsit agyaltam és kivételesen eredménye is lett XD

opera:config#ISP|Id
álcáztam MSIE8-nak és megjelent a GTalk panel!
Viszont tényleg nem működik. Nem tudok csevegőablakokat megnyitni. Frissítéskor látszik,h van ott valami kis fehér ablak, de azonnal el is tűnik.
Röviden összefoglalva: sikerült kicselezni, de úgy se működik. :(

awking 2010.01.06. 13:40:11

Ha láttatok már nagyon sok pénzért igazán sz@r oldalt:

www.demasz.hu/pages/

A mérőállás bejelentés egy olyan Flashben van, ami a gépemen egyik böngével se töltődik be 82%-nál jobban (lehet,h a hiba nálam van, node akkor is). Az már csak egy szükségtelen plusz, hogy a térképre ha ráviszem az egeret akkor jön elő a főmenü, semmiféle kiírás vagy jelölés nélkül.
Flash blokkal használhatatlan, bár anélkül is. Pfujj!

Teddy Beer 2010.01.10. 13:51:49

arveres.apeh.hu/index.html?.actionId=common.SelectAuctionTypeAction&type=2

Az árverések listázásánál csak az ingókat lehet behozni. Ha rákattintok az ingatlanra, akkor visszalép az általános infókhoz. IE6-al működik.

pat bateman 2010.01.11. 00:12:39

lehet, hogy időszakos gebasz, de nem mennek a youtube videók. konkrétan a youtube.com oldalon, máshol minden okés a flash playerrel. konkrétan ezt írja ki:
"Hello, you either have JavaScript turned off or an old version of Adobe's Flash Player. Get the latest Flash player."

ötlet, hogy mi lehet ez. vagy esetleg én csesztem el valamit?

várom reakciótokat! előre is thx!

blogkommenter 2010.01.11. 21:22:53

Hiába a hype, az oldal egy nagy sz@r...

www.pecs2010.hu

Össze-vissza van minden... :)

dr · http://www.ducatiklub.hu 2010.02.01. 10:31:36

a pécs2010 így első ránézésre működik nálam. lehet valamit csavartak rajta?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.07. 03:27:19

Microsoft Answers is simán felkerülhet, csak firefox azonosítással megy.

atillaahun 2010.02.07. 11:14:44

login.live.com ha véletlenül enged belépni a Skydrive része alatt nem lehet feltölteni semmit, a Feltlötés gomb egyszerűen nem aktiválódik. Meg sok más gombra kattintva sem történik semmi az oldalon. Azonosítás nem használ. IE alatt hibátlan.

toccata 2010.02.18. 19:34:38

No nem mintha kezem-lábam törnéz azért, hogy picipuha termékeket használjak, csak gondoltam, kipróbálom.

Ám úgy tűnik a picipuha szerint se Linux, se Opera nincs a világon.

workspace.officelive.com/hu-hu/

A Microsoft Office Live Workspace béta szolgáltatás használatához a számítógépnek a következő követelmények közül egynek meg kell felelnie:
Microsoft Internet Explorer 6, 7 és 8 alkalmazás Microsoft Windows XP, Windows Server 2003 és Windows Vista rendszeren. Az Internet Explorer alkalmazás az Internet Explorer oldaláról tölthető le.

Mozilla Firefox alkalmazás Windows XP, Windows Server 2003, Windows Vista és Mac OS X 10.2.x vagy újabb rendszeren. A Firefox alkalmazás a Firefox letöltési oldaláról szerezhető be.
Safari 3 vagy 4 Mac OS X 10.2.x vagy újabb operációs rendszeren.

© 2009 Microsoft Corporation. Minden jog fenntartva

dqdb 2010.02.22. 21:05:27

Az ugyfelkapu.elmu.hu mellett a wd2.elmu.hu oldalra is beállítva Internet Explorer maszkolást működik az ELMŰ oldala.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.02.25. 17:02:30

HBO.com Firefox azonosítással simán beenged

Asheron 2010.02.27. 22:50:51

Csak nálam nem megy újabban a szerencsejáték.hu?
teljesen szét van esve!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.28. 01:05:30

@Asheron: Kell mögé a www, különben nem találja a szervert: www.szerencsejatek.hu/

Még 2010-ben is vannak ilyen oldalak, amik www nélkül nem működnek? :)))

Amúgy mi a baj vele? Nálam semmi baja. Még a slide-os effekt is működik.

Asheron 2010.02.28. 16:55:36

Igy néz ki:[URL=http://kepkezelo.com/][IMG]http://kepkezelo.com/images/zh7be557dxjc3onhn44z.jpg[/IMG][/URL]

Eddig minden jól működott.
Amugy Opera USB 10.00
Ötlet?

zsüi_ 2010.03.01. 11:09:19

Ide is beírom, amit az 10.50 RC3 hírhez: Nem tudnátok esetleg írni a freemail-eseknek, hogy az opera alatt működik az oldaluk? Jó lenne ha 'kijavítanák' a választóképernyő előtt. Ha én vállalkozókedvű felhasználó volnék és kipróbálnám a böngészőt és a világ legjobb levelező oldala nem úgy jelenne meg mint ahogy megszoktam azonnal törölném.

zsüi_ 2010.03.04. 13:09:03

Az iwiw-en Enable On Demand Plugin esetén nem működik a login. Nem tudom miért kell beépülő egy bejelentkezéshez. (És nem jelenik meg semmi ahova kattinthatok, hogy aktiváljam a beépülőt)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.04. 22:56:22

@zsüi_: Nem beépülő kell hozzá. Az On Demand Plugin problémás néhány helyen. A JS alapú oldalaknál.

A Sztaki szótár sem megy ha be van kapcsolva (az oldal jhtml) és az iWiW sem (az oldal jsp).

ködlámpa · http://kodlampablog.freeblog.hu/ 2010.03.05. 16:04:56

A munkahelyi és az itthoni gépemen is tegnap frissítettem 10.50-re az Operát.
Ma délelőtt (illetve itthon most látom) óta nem tudok a facebookra bejelentkezni. FF alól mhelyemen gond nélkül ment. Itthon nagyon nem szeretnék kompromisszumokat kötni, és csak FB miatt máe böngészőt is megnyitni; viszont a FB-t mindenképpen szeretném folyamatosan elérni!

Valami ötlet, tipp? Valaki más is van így ezzel?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.03.05. 16:16:17

@ködlámpa: töröld a Facebook-os sütiket és újra menni fog.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.05. 16:23:19

@ködlámpa: Ctrl+F12->Haladó->Sütik->Minden sütit elfogad

Az alapbeállítás megváltozott a 10.5-ben, így néhány oldal miatt ezt vissza kell állítani.

ködlámpa · http://kodlampablog.freeblog.hu/ 2010.03.06. 00:32:17

@penge™: megváltoztattam a beállítást... továbbra sem megy a FB. :(

LavX 2010.03.12. 18:19:17

Az új youtube használhatatlan. Mindig kiirja, hogy Old Flash? Go upgrade!
Sehogy se megy.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.12. 18:53:48

@LavX: Töröld a sütiket a YouTube-ról. Még nincs új YouTube. Operán tesztelik a felületet. Ugyanez volt az IMDB-nél és a Gmail-es könyvjelző input mezőnél is.

LavX 2010.03.12. 21:56:17

Áhh megy thx! Amúgy nekem nem tetszik az új kinézete. Remélem lehet majd maradni a réginél, mert az újra nekem valahogy nem áll rá kezem.

Ezekiel 25,17 2010.03.13. 09:47:54

Sziasztok!

A tvmusor.hu sem működik jól! őt, egyáltalán nem....

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.13. 15:48:43

@Sawyer_: Itt az Operás "Completed request to" bug látható. Hamarosan lehet nyitni majd egy Operás szégyenfalat is. :(

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.03.14. 09:41:27

@LavX: menni fog az... nálam is kiírta, és két óra múlva meg már ment... magától... :-??

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.03.16. 10:26:05

palacecinemas.hu Jegyvásárláskor a foglalásig minden rendben, ottan csak a FIZETÉS és a FOGLALÁS gombok nem működnek. Firefoxban viszont már nem volt elérhető az a pár szék, amit szerettem volna, mert az operás próbálkozásom zárolta.

Shoujo · http://bloodlessvampire.wordpress.com 2010.03.16. 19:25:43

Szigetvári takarékszövetkezetnél belépés az internet bankba nem megy Operával, ha átállítom az azonosítót IE-re akkor megy, addig azt írja hogy elavult a böngészőm -.-'
www.net-banking.hu/szigetvar/loginpage.hu.html

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.03.17. 20:40:01

úgy nézem, hogy az utorrent.hu javítva lett... nekem legalábbis jónak tűnik, így első bejelentkezés után :)

Lithium78 2010.03.24. 09:00:46

webjogtar.complex.hu

Bejelentkezéskor csak nagy üresség.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.03.25. 05:11:14

Frissítve a lista.

Kérdés: A blog.hu szerkesztőfelületén (független az FCKEditor-tól vagy Natív Editortól) másnál is gyakori a "Sikertelen mentés" AJAX-os narancssárga üzenet? Minden ötödik szerkesztésből egy sikertelen, aztán szórakozhatok a copy-paste-el.

Nyugtassatok meg, hogy ez nem csak Operával ilyen. :)

gezabá (törölt) 2010.03.25. 12:13:13

khm, 10.51 most probálgatom/nám, szakadozik, értsd: nem tölti be a linkeket, eléggé rapszodikusan. 2x-3x-ra igen. más böngésző nem csinálja. nem írtam volna be, ha nem látok valami hasonlót, fentebb. ?

gatsy 2010.03.25. 14:57:22

@gezabá: ugyan ez van a 10.50 és a 10.51RC3 USB verzsönnél nálam

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.02. 07:30:37

www.joinus.hu

elküld a francba a 10.50-es operámmal

Hiba
Tisztelt Látogatónk!

Sajnos az Ön böngészője a legfontosabb webes szabványokat nem támogatja, vagy nem elég széleskörűen. Az alábbi helyeken tájékozódhat erről:
World Wide Web Consortium
Web Standards Project

Ajánljuk, hogy frissítse böngészőjét! Az általunk ajánlott böngészők:
Netscape 7, vagy Mozilla 1.7
Internet Explorer 6
[letöltés]

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.02. 07:46:37

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: Ezeken mindig tudok mosolyogni. Jó, hogy az Acid1 tesztet nem linkelték be. :D Egyébként arra azért kíváncsi lennék, hogy a W3C mióta hagyta jóvá a user agent sniffing ilyen célú felhasználását.

Hozzáteszem 50%-ban az Opera hibája, mert bezzeg a Chrome (ami abban az időben még nem is létezett, mikor ezt az oldalt utoljára frissítették) simán megnyitja és nem dobál ilyen izéket. Miért? Mert van neki egy kétméteres user agentje. Az Opera ezt miért nem tudja megcsinálni?

steve85a 2010.04.12. 10:03:25

Facebook másnl is ezt csinálja?
Opera 10.10
Win98
Bármilyen browser azonisítási beállítás.

*********************************
Nem kompatibilis böngészőt használsz.

Sajnáljuk, nem vagyunk elég menők a böngésződ támogatásához. Kérjük, adj nekünk esélyt a következő böngészők valamelyikével:
Mozilla Firefox
Safari
Microsoft Internet Explorer

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.12. 10:51:07

@steve85a: amikor 10.10-est használtam, nem volt ilyen gondom.

zsüi_ 2010.04.13. 00:29:46

@steve85a: WinXP (virtuális) Opera 10.10, Facebook szó nélkül beengedett.
De ha már Facebook.. egyszerre több képet csak akkor tölthetsz fel, ha telepítesz egy beépülőt, amit az opera nem támogat.. (nem tetszik a megoldás)

Altano 2010.04.13. 14:51:58

Az idokep.hu oldalról elérhető MeteoView nézet, amelyik a
meteoview.meteodat.cz/hu96/bin/
oldalra mutat Operával szintén használhatatlan.

Fénnyel teli esernyő 2010.04.15. 20:35:10

@Altano: Ez így ebben a formában nem igaz. Rejtett firefox-ként nem találtam benne hibát.

Vajon melyik oldalon találtad a linket? :)

Altano 2010.04.19. 22:50:06

@Fénnyel teli esernyő: Szerintem orvosolták a problémát, mert jelenleg sima opera azonosítással is működik, mindenféle trükk nélkül.

Altano 2010.04.19. 22:58:55

Nos igen, megnéztem linux alatt 10.10-es verzióval. Az Opera 10.51 vagy újab (sic!) böngészőt már támogatja :)

Ezekiel 25,17 2010.04.21. 09:41:20

Hello!

Szeretném felhívni a figyelmet a Pannon, azaz már Telenor oldalára. Norvég céghez képest illene lenne jól működnie az oldalnak, de mégsem teszi. Például a következő linken sem jelenik meg 2 kép:
www.pannon.hu/egyeni/akciok/szamlas_ajanlatok/akciok/

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.21. 10:49:05

@Sawyer_: Ahogy IE-ben, Firefoxban és Chrome-ban sem, ugyanis ha hiányzik vagy hibás a fájlnév, vagy a linkben szereplő fájlnév, akkor ritkán szokott megjelenni.

EU 2010.04.24. 01:32:42

@Sawyer_:
Sziasztok!

Csak jelzem, hogy a tvmusor.hu/ oldala megy 10.10-es Operával, Win98SE alatt! Ha mégse tölti meg, akkor nyomsz egyet a stopra, marjd refresh és úgy bejön!

Ad2: Iwiw összetett keresés szintén MŰKÖDIK, semmi gond nincs vele.

Ad3: a FREEMAIL ezzel a linkkel is működik: freemail.hu/mail/login.fm#fm

Ad4: FACEBOOK oldal szintén hibátlanul megy.

Egyébként egyre jobban süllyed lefelé a szememben az Opera...rengeteg oldal szétesik vagy lassan jön be, vagy be se jön és úgy érzem, lassul az egész Opera működése.

EU 2010.04.24. 01:37:24

@EU:
Ami az Opera lassulását illeti (10.10 verzió), Win98SE alatt:
- a flash animációk megölik a böngészőt, majd széthullik tőlük, úgy meg tudják akasztani
- a www.sebessegmero.hu oldalon lévő teszteket lefuttatva IE6 és Opera 10.10-en, hihetetlen mértékű eltérések vannak!!! IE6 esetén simán hozza a 25-28Mbit sebességet (30Mbites UPC csomagom van), míg Opera alatt bármely teszt esetén max. 1,5-2Mbit sebesség értékeket mutatnak! MITŐL van ez, mi a baja ennek a göncnek? Opera guruk és blogoldal szerkesztői, mit tudtok erre mondani nekem? Más Win98 felhasználók mi a tapasztalatotok?
Előre is köszi!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 01:56:53

@EU: A TV műsor oldala az Opera NSL (Never Stops Loading) bugja miatt nem megy, ezért fel sem került.

Az iWiW már hónapok óta a javított szekcióban van, mivel az oldal működik Operával. Hogy jól az túlzás, de semmilyen böngészővel nem működik jól, viszont ez nem "olyan" szégyenfal.

A Freemail-nél ott van a link. Nem is kell annyit írni, mint amit te írtál, elég csak a freemail.hu/levelezes címet beírni és már nem a Szimpára fog dobni.

A Facebook mindig is az volt, ami bug volt az Opera oldalról történt még a pre-alfa-végleges fázisban, de 10.52-től már nem olvastam rá semmi panaszt. Itt pedig nem is szerepelt soha.

Nálam semmi gond a sebességgel (Win7 x64): kephost.hu/image-3E11_4BD23237.jpg

Win98-on azon csodálkozom, hogy egyáltalán elindul az Opera, mert már semmilyen más böngésző nem támogatja. De amúgy miért használsz Win98-at? Gondolom egyik oka, hogy nyilván gyenge a géped, de akkor már tegyél fel helyette inkább egy Xubuntu-t, még annyit sem eszik, mint egy XP.

Hogy miért ennyi a sebesség azt nem tudom, kezdetnek az Opera Turbo-ra tippelnék. Az állapotsávon (alul) bal oldalt találsz egy kilométerórához hasonló ikont. Azt kapcsold ki és tiltsd le teljesen (az automatikus felismerést és az értesítést is).

Ha ez nem oldja meg, akkor nem tudom.

S. Szabi 2010.04.28. 20:33:45

Heló mindenkinek!

Nálatok sem működik ez: bmw.hu/hu/hu/general/konfigurator/index.html ?

Azt írja tegyem fel a javat, természetesen fenn van.

Légyszi nézzétek meg!

Régebbi Operával jó volt, nem emlékszem pontosan melyik verzióig.

Cole1 2010.05.02. 20:53:51

Digisport.hu-n nem lehet Operán keresztül nézni a live adást! Írtam nekik e-mailt, de nem nagyon érdeklik őket az, hogy nem csak IE és Firefox van a világon. :)

Zsüi_ 2010.05.03. 22:40:29

Pusztán kíváncsiságból kérdem: Ez az oldal miért nem olyan magas operában mint a többiben? worlds-highest-website.com/

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.04. 01:26:59

@Zsüi_: Nem tudom, de érdekes. Chrome-ban csak autoscrollal tudtam görgetni, sima scrollbarral nem mozdult, valamint a Chrome és a Firefox is szarrá lassult, mire betöltötte. A legjobban az IE8 vitte.

Az oldal pedig valid és specifikus selectorok (-moz- vagy -webkit-) sincsenek benne.

Tegnap épp az PH-n (ami szintén teljesen valid) lévő bugra panaszkodott az egyik fórumozó: prohardver.hu/tema/opera_bongeszo_2/hsz_10326-10327.html

Szomorú, hogy az egykor legszabványkövetőbb böngésző lassan az IE6 szintjére süllyed. :(

ZeGa 2010.05.10. 16:55:48

@Hammer: Maszkolással simán működik, de mindenesetre teljesen jogos a listára kerülés.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.11. 00:42:52

@Hammer: Felrakva, de legszívesebben a Microsoftot tenném fel erre az oldalra úgy mindenestől. Most már egyre kíváncsibb vagyok vajon mennyit fizet a Microsoft ezeknek az oldalaknak.

Egyszerűen felháborító, hogy ezek a dolgok még nem tűntek fel egyetlen gazdasági versenyhivatalnak sem.

Érdekes, ahogy a partnereket és a támogatókat nézve összefutnak a szálak. Lassan már a blog.hu-ról is kiköltöztetnek minket, egyik reggel majd egy képernyő fogad, hogy a blog.hu által hostolt blogok ezentúl csak IE8 böngészővel tekinthetők meg...

Egyébként ezt is érdemes megnézni: www.foiskolakszepe.hu/nyeremenyek.html

Kár, hogy az Opera Software nem tud ennyire nagyvonalú lenni...

Ja, és a slusszpoén: www.foiskolakszepe.hu/video/13.html

(2:40-től...)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.11. 08:14:54

@penge™: Na EZ nagyon szánalmas... penge, költözünk mi magunktól is lassan, nem kell kitegyenek.

expa 2010.05.13. 11:21:10

Sziasztok! Az Elmü fogyasztásbejelentő nekem sem működik. Meg tudjátok mondani mi az a Internet Explorer maszkolás? Állítólag így menne. Köszönöm!

Cawington 2010.05.14. 19:43:17

Penge, azt vettem észre, hogy a win xp nem engedi alapértelmezettnek az Operát

takgeza 2010.05.15. 10:11:31

e-portal.eon-hungaria.com/rhood
ez se nyerő!
Tisztelt Felhasználó!

Ön jelenleg olyan browsert használ, mely az általunk használatban
levő rendszer nem támogat.

Kérjük frissítse.
Az általunk támogatott browserek: IE>501 valamint Mozilla>=170.

Köszönjük
Üdvözlettel:
E.ON Energiaszolgáltató Kft.

Mit mondjak? Én nem köszönöm!
Géza

mizrolist 2010.05.15. 22:02:31

Nálam a Vimeoról beágyazott videók nem hajlandóak elindulni. FF-nek álcázva nincs probléma.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.16. 08:56:01

@takgeza: Felrakva!
@mizrolist: Bővebben? Mert Vimeo-n kapsz egy kódot, amivel beágyazhatod. Hogy te azzal ágyazod-e be, vagy a src címet kimásolva valamilyen más kóddal, az már rajtad múlik. Utóbbi esetben szokott lenni probléma.

mizrolist 2010.05.16. 12:03:08

@penge™: tudom, én is embedelek onnan néha :) Legutóbb pl. itt nem volt hajlandó elindulni: www.sorozatjunkie.hu/2010/05/15/ide-nezz-heee/
A probléma az, hogy nem mindig jön elő. De nem egyszer ahelyett, hogy elindulna a videó, beakad a töltőcsík a 0:00-n és csak a még le nem töltött hosszt mutató rész vibrál folyamatosan...

madstunt 2010.05.17. 15:14:01

Feljelenteném a MAHASZ.hu-t
annyira szét van esve hogy még 1600x1200-as felbontásnál is oldalra kell scrollozni míg IE alatt kb 800p széles...

Baldric2 2010.05.17. 17:11:28

@madstunt: Írtam a mahasznak, leírtam a hiba pontos okát, és a javításának módját is, remélhetőleg hamarosan javítják.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.17. 17:15:21

@madstunt: Jáááj! Doctype megadva, de hibásan, ezért alapból Quirks módban jelenik meg. Miután lecseréljük már nem hullik szét, de a paddingokkal még mindig probléma van.

Ezen túl két problémája van még az Operának. A padding és margin értékeknél hiányzik a "px" jelölés, így standards módban nem tudja eldönteni, hogy hogyan értelmezze, a másik, hogy a hexában megadott színeknél hiányzik a hash, amit szintén nem lát, mivel a doctype kijavítása után standards módban értelmezi az oldalt.

A másik (egyszerűbb lehetőség), hogy beállították volna a <td> attributum szélességét a két marquee-nál.

Baldric2 2010.05.17. 17:23:14

@penge™: nem is érdemes sorolni benne a hibákat, rengeteg van, szerintem ezt még sok-sok éve készíthették.

- duplagondol 2010.05.19. 22:24:43

A tegnapi napon frissítette magát nálam a Windows Live Messenger nevű program. Kb. hat kattintás elég volt ahhoz, hogy lássam, nem fogok eljutni a spaces.live... honlapra, ha jobb gombbal kattintva meg akarom nézni az ismerőseim profilját ÉS ha Opera az alapértelmezett böngészőm. Először turpisságra gyanakodtam, mondván, hátha csak az IE-t szereti, de mégsem, a Firefoxnak is behódol. Az MSN előző verzióival nem volt ilyen gond, most tűnt csak föl, ha jól írom, a 14.0.8089.726-os számúnál.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.19. 22:47:38

@- duplagondol: Társítsd a .url kiterjesztéshez is az Operát.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.21. 22:46:26

Ez jött emailben. Valaki kipróbálná?

"A startlap.hu-t szeretném bejelenteni a szégyenfalra. Az említett oldalon a link ajánlás rosszul jelenik meg, ezáltal nem lehet a link ajánlást befejezni és teljes mértékben használhatatlan az oldal.

A hibára felhívtam a szerkesztőség figyelmét, de azt a választ kaptam hogy az oldaluk Internet Explorer és FireFox böngészőre van optimalizálva. Használjam azokat...

Így a szégyenfalra kerülésüket teljes mértékben jogosnak találom."

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.22. 13:12:49

@Karbonade: Hol van a Startlapon link ajánlás menüpont? Még emlékszem valamelyik ismerősöm ajánlgatta a saját weboldalát 10.10-es Operával kb fél éve, akkor működött neki.

Csináltam egy eldobható regisztrációt, a saját linkekhez hozzá tudtam adni, de link ajánlás pontot akkor sem találtam sehol.

expa 2010.05.28. 14:49:33

Mi az a Internet Explorer maszkolás? Hogyan kell beállítani? Írjátok már le légyszi. Köszönöm!

ZeGa 2010.05.28. 15:03:41

@kazsmerlaca: A maszkolás az, amikor a opera elhiteti a weboldallal, hogy nem operát, hanem más böngészőt használunk éppen. Használni pedig úgy tudod, hogy jobb klikk az oldalon->oldalbeállítások szerkesztése->hálózat fül->azonosítás, mint explorer/firefox.

expa 2010.05.28. 15:42:29

Köszönöm szépen!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.28. 16:07:39

@ZeGa: Kivéve, hogy nem azonosítás, hanem azonosító rejtése. Az azonosítás semmit sem ér, mivel tartalmazza az Operás user agentet.

@Karbonade: Ha már így szóba került nem lehetne, hogy "Azonosító rejtése" helyett maszkolásnak legyen fordítva a későbbi verziókban, hogy egyértelműbb legyen?

awking 2010.05.29. 19:33:13

Mostantól (szerintem mától, max. tegnap délutántól) Operával is működök az iGoogleben a beépített GTalk! :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2010.06.11. 17:21:58

Más is tapasztalt olyat, hogy a citromailben nem jó a csatolmány feltöltés? Végigszalad a csík, aztán kiírja, hogy csatolva van, de 0 kb-os. Már többször is tapasztaltam. Rókában meg működik.

S_B_N 2010.06.15. 13:02:15

Sziasztok!
A következőn eldurrant az agyam!!!!
olajport.hu/index2.php
"Kérjük, a honlap megtekintéséhez Internet Explorer vagy Firefox böngészőt használjon."
Szerintem megérdemlik a szégyenfalat!
(Rejtett firefox azonosítóval hibátlannak tűnik.)

S_B_N 2010.06.16. 17:16:28

@S_B_N: Mérgemben elfelejtettem írni, hogy nem enged be az oldalra, csak a fenti szöveget dobja fel.

toccata 2010.06.17. 09:46:02

etoborzas.mav.hu/

Se Operával (10.10), se Mozillaval (3.6.3) nem jelenik meg az oldal, csak egy hibaüzenet, miszerint a keresett objektum nem elérhető.

Ugyanez a helyzet a Seamonkey 2.0.3 verzióval is. Azonban a 1.0.4 verzióval rendben működik.

Dzsini 2010.06.20. 11:46:30

tudom, hogy csak magyar oldalakat lehet jelenteni, de ez azért mókás:

a www.garfield.com teljesen normálisan működött és működik most is...
kivéve Opera alatt, mert ha meglátja az Opera azonosítót, rögtön továbbít a mobiltelefonos ( www.gocomics.com/mobile/garfield ) oldalra :) természetesen bármilyen másik azonosítóval vagy elrejtéssel továbbra is élvezhető az eredeti (flash-el terhelt) oldal. Kicsit túlbuzgók voltak a mobil böngésző kiszolgálásával :D

fater63 2010.06.20. 11:59:58

@S_B_N: Nálam működik. A legújabb build-al.
@Dzsini: A nemzetisport.hu oldalon is jelentkezik néha a jelenség...

S_B_N 2010.06.23. 15:53:14

@fater63: most már nálam is műkszik, sima opera azonosítással, idáig csak rejtett firefox azonosítóval ment, mert különben feldobta azt a gusztustalan szöveget.
Lehet, hogy ez a kis lázongás elég volt, és észhez tértek? Vagy valaki írt nekik?
De mind1 is, már működik...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.23. 21:06:42

@S_B_N:
--------------------------------------
Kedves XY!

A tiltásra egy, az Opera böngésző korábbi verziójában található hiba miatt
volt szükség, amelynek okán a weboldal nem megfelelően jelent meg.

Webfejlesztőnk megerősítette, hogy az Opera legújabb verziója már valóban
helyesen jeleníti meg a weboldalt, így a tiltást kérésünkre törölték a
rendszerből.

Észrevételét ezúton is köszönjük!

Üdvözlettel:

Zádori István
Olajport.hu
info@olajport.hu
70/627-6000
---------------------------------

Már csak három kérdés merült fel bennem.
1: Vajon milyen hiba lehetett?
2: Firefoxnál miért nem fordul elő ilyen, hogy letiltják, mert hibák vannak benne (például nem teljesíti az Acid3-at sem)? :D
3: A régi mondás kapcsán, miszerint aki szarban van lapuljon: Akinek alacsony a piaci részesedése próbáljon meg kevésbé bugos végleges(!) verziókat kiadni.

És ettől függetlenül nem kell sietni sehova, csak normálisan priorizálni.

Például sokkal boldogabb lennék, ha ezeket a sorokat egy stabil hardvergyorsított, Carakan-os, WebM-es 10.00-ról írnám és most várnánk a 10.50-es snapshotokat, ami elhozza az új widgetmotort és a Unite-ot.

S_B_N 2010.06.23. 22:02:01

@penge™: Köszönöm az utánajárásotok!

cseszlovák · http://cseszlovak.tumblr.com/ 2010.06.26. 12:35:55

sziasztok!

se beépített videókat, se fészbúkos játékokat (javascriptes környezetet) nem tudok 2 nap óta operával megnyitni/futtatni...

tényleg hűséges opera-haszhnáló akarok maradni, de ez így egyre gázabb!... :(

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.06.26. 18:01:54

@penge™: Például sokkal boldogabb lennék, ha ezeket a sorokat egy stabil hardvergyorsított, Carakan-os, WebM-es 10.00-ról írnám.
Semmi más igény ezen kívül? :DD

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.26. 18:03:38

@cseszlovák: És ezt miért a Szégyenfalhoz írod? Ez általános problémának tűnik, amire ennyi információból, amit leírtál egy operaprefs.ini törlést tudok javasolni.

@Med1on: Nem, de lásd be, ezeknek sokkal nagyobb prioritást kellett volna élveznie, mint a Unite-nak vagy az új Widgetmotornak.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.27. 12:58:28

Resius!

A hordozható Operának az override_downloaded.ini fájljába bekerülhetnek a következő sorok: Felülre ezek:

e-portal.eon-hungaria.com
www.foiskolakszepe.hu
www.kello.hu
www.hbo.com
muzxphoto.shutterfly.com
www.auchan.hu
gpshop.hu
www.2m.hu
ebank.khb.hu
www.eskuvo.net
www.hotdog.hu
sitebuilder.virtuozzo.hu
ugyfelkapu.elmu.hu
wd2.elmu.hu

Alulra pedig ez:

[e-portal.eon-hungaria.com]
User Agent|Spoof UserAgent ID=4

[http://www.foiskolakszepe.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=5

[http://www.kello.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=4

[http://www.hbo.com]
User Agent|Spoof UserAgent ID=4

[muzxphoto.shutterfly.com]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[http://www.auchan.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[gpshop.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[http://www.2m.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[ebank.khb.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[http://www.eskuvo.net]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[http://www.hotdog.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[sitebuilder.virtuozzo.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=2

[ugyfelkapu.elmu.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=5

[wd2.elmu.hu]
User Agent|Spoof UserAgent ID=5

A freemail-t és a Join Us-t nem sikerült megoldanom így sem.

Az Adrenaline által írt userJS-ek (az a 3, ami maradt, a Hirek.hu, Napi Online és a Volksbank) is bekerülhet a userJS-ek közé. Természetesen a szükséges @include kapcsolóval, hogy más oldalakon véletlenül se zavarjon be.

-------------------------
Más: A K&H bankra ránézne valaki, aki ott netbankol és olvassa ezeket a sorokat? Csak mert a címnek ez van megadva: ebank.khb.hu/lakossag/Ebank2?fun=0.0.NOCOMP

Aminek a végén a NOCOMP minden böngészőben ugyanoda dob, ami nem is meglepő. Viszont a főoldalról nem dobta be az adott oldalt, már ameddig én eljutottam vele.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.27. 13:02:51

Eszem, faszom megáll! Ezt a 2010.06.27. 05:22:47-es kommentem előtt küldtem be.

Emoryy 2010.06.27. 14:06:00

@penge™: Ha már userjs-ek, akkor az expressz.hu-t javítót is bele lehetne tenni, amit én írtam.

files.myopera.com/Emoryy/files/expressz.js

fakoffer 2010.06.30. 01:53:46

A Citibank levehető a Szégyenfalról, legalábbis én nem találok problémát, be lehet lépni Opera azonosítással.
Ellenben a kum.hu felkerülhet. Csak FF azonosítással és FF vagy IE maszkolással megy rendesen, Opera (és érdekes, hogy IE) azonosítással nem jó a menü.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.30. 06:25:42

@fakoffer: Citibank levéve, a kum.hu-t jelentettem a fejlesztőknek.

Vargnatt 2010.07.03. 16:31:42

Az Origo csak nálam jelennik meg mostanában mezei html-ben? Mit állíthattam el? Maszkolás nem segít.

A saját stíluslapnál a 'C:\Program Files\Opera\styles\user.css' van beállítva, de tudtommal nem csináltam, és nem töltöttem le másik stíluslapot.

Talán ahhoz lehet köze, hogy múltkor ezen teszteltem a Szerzői nézet funkciót, de akárhogy állítgatom, nem áll vissza. Másik tippem a felső sorban levakarhatatlan origósított IE8 reklámjának csíkja.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.03. 19:21:49

@Vargnatt: Ha csak az origón tapasztalod, nem használsz semmi különös userJS-t és a szerzői nézet sincs saját nézetre kapcsolva, akkor operaprefs.ini törlés. Ez egyébként MINDEN ESETBEN javasolt, ha valaki a bugos 10.5x szériáról frissített.

Vargnatt 2010.07.03. 23:28:33

@penge™: Igen, csak origón van ez. Most kiszedtem minden userjs-t, szerzői nézet tutira nincs elállítva, töröltem az operaprefs.ini-t, megnyitottam az origót, és ugyanolyan, mint előtte volt. Úgyhogy inkább visszaraktam a korábbi beállítófile-t, mert elég macerás lenne megint mindent behangolni.

Közben azt vettem észre, hogy a saját stíluslap útvonalán nincs is olyan nevű file. De gondolom, az csak saját nézetben jelentene valamit.

Láthatóan 'csak' annyi az origónál a baja, hogy nem alkalmazza a css-t a html-re. Kivéve a felső IE8 reklámcsíknál, az megjelenik rendesen. Ha törlöm a kódból a <ie sáv> részt, akkor is plain html-ben jelenik meg.

Vargnatt 2010.07.03. 23:38:13

@penge™: Nevermind, megvan a bibi. Le volt tiltva nekem az origo.hu/images mappa a reklámok miatt, és abban van tárolva az oldal css-e is. Problem solved :)

ZeGa 2010.07.11. 18:03:43

www.hrportal.hu

Egyszerűen használhatatlan.

ZeGa 2010.07.11. 22:36:14

@ZeGa: Újra az előbbi oldalra tévedve látom hogy lefelé görgetve ott van minden csak van egy jó nagy légüres tér, ami megtévesztett. :)

Baldric2 2010.07.12. 01:35:16

@ZeGa: Csak annyi a gond, hogy a felső résznél meg van adva hogy 100% legyen a minimum magassága, majd írok nekik egy részletes levelet.

ZeGa 2010.07.16. 22:17:16

www.gds.hu/

Operával szétesik. Firefox maszkolással működik.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.07.16. 22:28:00

@ZeGa: Uhhh! 8 fekete pont is jár nekik, mert történetesen honlapkészítéssel foglalkoznak...

ZeGa 2010.07.16. 22:32:34

@cousin333: Hát igen ez egy kicsit epic fail...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.16. 22:57:17

Itt a bűnös: <link rel="stylesheet" type="text/css" href="http://www.localweb.hu/style/d_f.css" />

<!--<link rel="stylesheet" type="text/css" href="http://www.localweb.hu/style/d_.css" />-->

Az Opera d_.css fájlt kap (ami nem létezik), a többi böngésző pedig sajátot. Mármint külön egy d_ie.css és egy d_f.css fájl van.

ZeGa 2010.07.23. 21:39:00

f1hirek.hu

Nem olyan régen a cikkekben lévő javascriptes galériák megnyíltak, de most valamiért csak maszkolással működik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.24. 09:07:45

@ZeGa: Semmilyen problémát nem tapasztaltam.

ZeGa 2010.07.24. 09:13:38

@penge™: Most már én sem, de tegnap az istennek sem akart megnyílni csak firefox maszkolással.

ZeGa 2010.07.24. 10:37:27

dvdfutar.hu

Opera alatt szétesik, de maszkolással normálisan működik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.24. 17:51:16

@ZeGa: Az oldal önmagában igénytelenül van megírva, de a maszkolás csak annyit csinál, hogy a felső 3 form nem csúszik rá az Üzletszabályzat linkre. Viszont méretezd át a tabot és mozgasd vízszintesen ide-oda a méretezést. Láthatod, hogy eleve szar a CSS és a hírlevél feliratkozásnál is máshogy néz ki minden böngészőben a doboz, de egyikben sem normálisan.

Kódot is ugyanazt kapja, a 77. sorban különbözik a padding, de ez még nem lenne ok arra, hogy dinamikusan értelmezze. A forrásban linkelt scriptek is ugyanazok. Szóval nem tudom.

ZeGa 2010.07.30. 17:43:38

www.riseupgirl.com

Nekem az új buildel nem nagyon akar működni, akárhogy kattintok a hu-ra nem akar semmit sem csinálni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.30. 18:06:42

@ZeGa: Nekem sem, de ez az oldalt tekintve inkább fícsör. Chromeban lásd:

kephost.hu/image-962F_4C52F782.jpg

kephost.hu/image-F466_4C52F782.jpg

A második próbálkozásra az egész böngésző válaszképtelen lett és még a Windows sem kérdezte meg, hogy szeretném-e kilőni.

Operát csak újra kell tölteni a nyelvválasztás után és utána bedobja a főoldalt (már ha nem a /langchooser részt töltöd újra).

Lucian 2010.08.10. 01:28:52

board.bitefight.hu/index.php?page=Index
Burning board problémásan működik Opera 10.60 alatt, 10.10 alatt még megfelelően üzemelt. Miért van ez?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.10. 01:55:54

@Lucian: Kicsit bővebben? Lépegettem aloldalakra, de nem tapasztaltam problémát.

EU 2010.08.23. 00:37:14

Sziasztok!

Visszatértem az utolsó, áprilisi kommentem után.
Még mindig WIN98SE alól nyomom az ipart. Hogy miért ezzel, és miért nem mással, ne menjünk bele, lényeg, hogy nem erős a gépem, stb..

Ami fontosabb:
Opera 10.10-et használok alapból, valamint az utána megjelent összes Opera verziót már csak USB(!) változatban.
Szeretném feljelenteni a FREEMAIL-t az Opera fejlesztőnek, mert az utolsó verzió, amivel hibátlanul működik, az a 10.53 volt. Az efölötti változatokban a levelesládás megnyitva az egyes levelek tárgyoszlopa nagyon keskeny, össze van menve, míg a Dátum és Méret oszlopok aránytalanul szélesek.
Kérdezlek Titeket, ez a hiba nálatok is jelentkezik vagy csak nálam, és a KernelEX 4.5 béta és RC1 hibájának tudható be (bizony, az opera 10.6-tól felfelé már csak ezekkel fut Win98SE rendszeren, viszont betyárk**va gyorsan, a 10.7 meg mint a villám, mintha zsír új hardver lenne alatta!!!)

Üdv,
EU

EU 2010.08.23. 00:41:12

Kérdés 2.0:
Hol lehet beállítani azt, hogy ha valamit beírok a keresősávba, akkor rá a találatot ne egy új ablakban nyissa meg, hanem az eredetiben?
Köszi!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.23. 10:38:21

@EU: A keresősávot megcsináltam, engem is zavart, de így tényleg jobb, aki új lapon akar keresni annak ott a Shift+Enter, a target="_blank"-ot már körülményesebb lenne userJS-sel kilőni.

A Freemail-es problémával kapcsolatban várom majd még mások válaszát, én nem akarok most freemail címet regisztrálni, hogy megnézzem. :)

EU 2010.08.23. 16:38:06

Szia Penge!

- A böngésző keresőjének megoldása hol található?
- Freemail reg. 2-3 perc, fal adatokkal, és utána törölhető a postafiók 1 gombnyomással. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.08.27. 10:58:31

Emailben érkezett:

"A Warner Brothers amerikai filmforgalmazó Press Room-ját napi szinten használom, és ma történt először, hogy Operával akartam volna belépni. A mellékelt üzenet fogadott. Firefox-ként való azonosítást követően már jónak tűnik, szóval szerintem jogosan érdemelte ki szép lila "KIREKESZTŐ" besorolást :)"

www.wbitv.com

Jail 2010.09.01. 11:28:50

Sziasztok!!!!

A Goa rendesen működik már!!!!!!

Chuck Boung Ace Eck 2010.09.12. 16:31:08

Én is találtam egyet:
www.teethgap.com/othersellers.htm

Az oldalon a szöveg túlnyúlik a háttéren, és kijelölés nélkül olvashatatlan.

Az azonosítás FF-ként sem segít.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.09.12. 20:36:54

@Chuck Boung Ace Eck: Ha bekapcsolod az Illeszkedést, az megjavítja.

Fénnyel teli esernyő 2010.09.13. 12:13:07

A munkahelyi terror-ra tud valaki megoldást? Maszkolás után sem jók a színek.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.09.13. 15:38:16

@Fénnyel teli esernyő: Kezdetnek írni a blog tulajának: 396 Errors, 442 warning(s)

(Ilyen webfejlesztőt nem csodálom, ha terrorizálják a munkahelyén).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.09.13. 19:00:52

@Chuck Boung Ace Eck: Ettől függetlenül felrakva az oldalra. Nem is tudom, hogy aki 118%-os szélességet állít be az mégis mire számít? Újabb példa arra, hogy az Opera értelmezi helyesen a kódot.

Jail 2010.09.23. 13:27:35

Frissítésre vár szegény szégyenfal!

Fénnyel teli esernyő 2010.10.03. 18:12:21

Majd elfelejtettem. Mr1-hangtár. Bejön, szép. Csak éppen nem tudok rákattintani az adásokra, ergo meghallgatni sem a kedvenc böngészőm alatt.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.03. 22:14:58

@Fénnyel teli esernyő: A Hallgat linkre kattintva letöltésre kínálja a .ram kiterjesztésű RealMedia fájlt.

Dzsini 2010.10.03. 22:39:35

a 'Hallgat' felirat 't' betűjére kattintva pedig az adott óra .mp3 fileját.

viszont a modern hangtárral:
www.hangtar.radio.hu/hangtar/
más bajok vannak...

Dzsini 2010.10.04. 15:29:46

szerintem azért nem megy, mert az Opera nem ért az mp3 formátumhoz :(

az érdekes, hogy valamikor, amikor az első webM-es build megjelent, akkor működött, de csak akkor, ha a böngészőben látszott a lejátszó(!) - amint kigördült vagy háttérben levő fülre került megállt...

Fénnyel teli esernyő 2010.10.04. 23:04:48

@Dzsini: azt hiszem pont erre gondoltam. :)

Egyszer kattintható, egyszer csak úgy néz ki, mintha kattintható lenne. De nem feltétlenül sikerül visszahallgatni az adásokat Opera alatt.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.08. 20:56:05

Új oldal érkezett emailben: eon.hu

"nálam maszkolással sem ment a regisztráció. bár igen csak le van harcolva már a "rendszerem". De azért operások tartsunk össze :)
üdv. V."

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.08. 20:58:06

Bocs, a teljes cím: www.eon-hungaria.com/

Ott pedig a mérőállás bejelentés.

Fénnyel teli esernyő 2010.10.09. 22:18:49

Az mr1 hangtár kisebb-nagyobb átalakításon esett át. Most teljesen jól működik!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.13. 10:52:49

Penge, a K&H-t nézd meg újra, mintha működne. Mondjuk én nem tudok belépni:

ebank.khb.hu/lakossag/Ebank2

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.17. 14:15:25

@Jail: Várjunk vele, amíg ki nem derül, hogy Opera bug-e, vagy sem. Szerintem Bad Request hibát nem tudnak csak úgy célzottan generálni egy böngészőben (pláne user agent sniffing nélkül), mivel ilyenkor a böngésző oldaláról jön a kérés, amit a szerver nem tud értelmezni.

morcosvagyok 2010.10.17. 14:41:21

help pls!

megy valakinél a tv2.hu-n bármilyen flash video? 10.63 és 10.70b9071 snapshottal teszteltem, egyikkel sem ment.
Bejön a kis tv2 logo, majd egy óra ikon ami teker egyet majd feketeség.

Másnál is ez van?
morcosvagyok

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.17. 14:51:59

@morcosvagyok: Az adverticum-ról tölti be a scriptet, szóval ha az blokkolva van, akkor nem megy.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.19. 15:31:37

www.orbitdownloader.com/
Nálam a 10.63-al csúnyán szétcsúszik az oldal.

Fénnyel teli esernyő 2010.10.19. 19:06:17

és a freemail sem megy. ismét.
(vagy csak nálam?)

Fénnyel teli esernyő 2010.10.19. 19:07:21

@Med1on: ha a képeket letiltom, szépen illeszkednek az "elemek".

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.19. 22:08:21

@Med1on: Ismét egy mesterséges intelligenciára szoruló webfejlesztővel van dolgunk. Csak a
.mainarea {
float: left;
}

sort kéne kivenni.

Sajnos így örökli a szülő elem relatív pozícióját, mivel nincs megadva az említett doboznál és a

.logo {
float: left;
height: 59px;
width: 217px;
}

217 pixeles szélességétől balra kezdődik közvetlenül az alatta lévő doboz.

tancsattila 2010.10.25. 13:42:15

mi lehet a gond az alábbi oldallal?

www.szoftverbazis.hu/

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.25. 21:39:58

flashgame.hu/
F5-re szétcsúszik az oldal alap 10.63 Operával.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.25. 21:56:02

@Med1on: Olyan oldalt már nincs, ami nem az Opera bugja? :) Az oldal W3C valid és a CSS-ben is csak a háttérszínre vonatkozó hibák vannak, nem a paddingra és a többire.

Azért köszi, a hibalistába bekerült.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.25. 22:19:17

@penge™: Így utólag röhejes volt az a "Magyarország, jövünk" operás dolog. A https tanúsítványos gond még mindig megvan (netlock) és közbe kiesett a szoftverbazis.hu oldal. Ez utóbbira nem lehet azt mondani, hogy elhanyagolható probléma lenne. Zárásképp írták, hogy próbálják ki újra az Operát a magyarok mintha valami hatalmas nagy csodát tettek volna közbe nem érzem, hogy javult volna a helyzet. A peackeeper meg a sunspider tesztek után (my.opera.com/chooseopera/blog/2010/10/22/opera-11-alpha-benchmarking-results) lehet nem ártana a weblapok megjelenítésével is foglalkozna mert az fix, hogy ezen a téren az Opera a legrosszabb.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.25. 22:57:34

@Med1on: Vigasztaljon, hogy ezen a téren mindig az Opera volt a legrosszabb. Azóta (8.0 alatti idők) csak javult a helyzet. Bár ez legalább annyira köszönhető az IE6 pusztulása okán javuló oldalaknak és a Firefox majd később a Webkit térnyerésének, mint a fejlesztőknek.

Mindenesetre a freemailes táborral lehet, hogy nyertek 1-2%-ot. Az addonokkal meg főleg.

A Netlock-os tanúsítványokat pedig a Netlock oldaláról letöltve lehet importálni, szóval ez maximum azokat érinti, akik ezt nem tudják megtenni. A szoftverbázist szintén ki lehet kerülni. Engem inkább ilyenekben az zavar, hogy nem tudom, hogy hol baszott még be az adott probléma. Tehát előfordulhat, hogy hasznos Google találati eredménytől esek el azáltal, hogy "Bad request"-et kapok. Bár mostanság nem kaptam ilyet, de akkor is. Kellemetlen.

A sok szempont mellett még ami az Operánál tart, hogy a jelenlegi mezőnyben (szokás szerint) a többi szarabb. A Firefox 4 még mindig nagyon bugos, sorolni sem érdemes, a Chromium 8 pedig hol 404-et dob (ami a Bad Requestnél is kellemetlenebb), hol pedig 2-3 F5 után behozza az oldalt.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.25. 23:05:09

@penge™: Én is ezt érzem, hogy úgy állok az Operával mint Churchill a demokráciával. :D

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.25. 23:23:52

@penge™: Ha már a Netlocknál tartunk:
www.kephost.com/images3/7o9g1v7ibao2y8mldkgo.jpg

Esernyővel kell ezt a Netlockot visszatartani vagy sokkolóval vagy hogy? :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.26. 16:15:52

@Med1on: Gondolom ezért nem egyik napról a másikra rakták bele a tanúsítványokat, mivel itt más problémák is vannak. Céloztak valami olyanra, hogy a túlzott biztonság sem jó. A Netlock pedig köztudottan hulladék.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.26. 16:27:52

@Med1on: Az orbitdownloader megjavult az új browser.js-nek köszönhetően. Core bug volt.

Valamint van még pár MySpace-t, Live.com-ot és Google Code-ot érintő javítás is.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.26. 16:31:21

@penge™: Csak az a furcsa, hogy beimportáltam a tanúsítványt, de mégis "nyöszörög".

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.27. 17:01:26

A következő oldalakra ránézne valaki, akinek van fiókja?

Battlefield Heroes
DIGI Sport
Lovebox.hu
Lord of Fultima
Quake Live
K&H Bank
CitiBank
HotDog

Tényleg jó lenne, különben kellő információ hiányában lekerülnek a listáról.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.27. 22:22:09

@penge™: Sajnos ide nincs profilom, de itt lehet vannak használhatóak:
www.bugmenot.com/

fatal 2010.10.29. 01:41:08

@Med1on: 11es snapshot nálam nem omlik össze

Jail 2010.10.29. 19:58:15

Sziasztok!!!

Nem működik rendesen a facebook chat más böngészővel jó ezt már le teszteltem.

ata4100 2010.11.01. 17:25:47

Érdeklődnék, hogy másnak is vannak-e bajai a facebookkal? Teljesen frissen telepített opera, és nagyon lassan tölti be a facebookot (sokszor 1percen felül...), eddig azt hittem a facebuk a baj, de chrome mindig pillanatok alatt betölti.

Másnak is ilyen? (Nem vagyok pro user, nem használok semmi féle userjs-t meg ilyeneket, csak ad blokkot szoktam, azt sem mindig

Jail 2010.11.02. 14:16:01

Igen van bajom vele sajnos nekem nem megy a chat pffffffffff rendesen úgy ahogy kéne

email 2010.11.05. 17:24:20

Félig OFF:
Az Index fórumon változtattak hozzászólás szerkesztőn, Minivel egyáltalán nem működik. Remélem megoldják, mert elég rossz így.

EU 2010.11.05. 22:55:52

@EU: Nektek működik a freemail rendesen?
Nekem a leveleknél a "Tárgy" oszlop csak néhány karakter keskeny a normál szélesség helyett, alig látszik valami belőle!

Tapasztalat?

Fénnyel teli esernyő 2010.11.10. 10:30:34

@Karbonade: ie-nek maszkolva megy 10.63-as Operával.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.11.16. 23:26:45

www.kephost.com/images3/np50i1xhl8tmxmdnxnsw.jpg
Tomshardware a Charts rész rosszul jelenik meg.
www.kephost.com/
A "Legutoljára hozzászóltak:" szekció elcsúszik.
(alap Opera 10.63 mellett)

Cole1 2010.12.11. 00:48:36

www.szoftverbazis.hu/

Másnál se megy? Régebben semmi baja nem volt.

sChess 2010.12.11. 12:04:54

@Cole1: Operával nem megy nálam sem. Mással viszont megy.

Cole1 2010.12.11. 18:27:06

@sChess: Sajnos így van. Hát ez szomorú hír, remélem a 11-es verzióban nem lesz semmi baja.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.12.15. 18:40:47

Ezt próbáljátok ki: addons.opera.com/addons/extensions/details/antibrowsniffer/

A Tom's Hardware és a Hirek.hu megjavul tőle, pedig nem is a maszkolásos kategóriában voltak. Na ez a durva...

Bácsfi Diána a Centrálból 2010.12.17. 10:28:09

Régóta nem nézegettem a lovebox fórumát, de most rámentem, és vagy megcsinálták, vagy az új verziójú opera miatt de működik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.12.17. 11:07:25

@Bácsfi Diána a Centrálból: Köszi. Jó lenne, ha akik erre járnak megnéznék például a banki oldalakat, vagy a többit, hogy fennáll-e még a probléma.

Mindenesetre érdekes, leteszteltem az AntiBrowserSnifferrel és láss csodát: 5 oldal, köztük a Google Docs is megkapta a kirekesztő minősítést, ugyanis ezen kiegészítő használatával problémamentesen működik minden oldal.

És a vicc, hogy olyan apróságot, mint padding elcsúszások is javít.

És ezek után legyen optimista az ember, hogy nem szánt szándékkal, direkt szívatják az Operásokat. :D

Főleg ha azt nézzük, hogy amik lekerültek a listáról azok 90%-ban az Opera fejlesztői által lettek javítva gyári maszkolással, meg ilyesmivel. :)

Bluemotion 2010.12.21. 12:59:57

Sziasztok!

A 11-es verzióban nem működik a hasznaltauto.hu -n a keresés szűkítés.

Bluemotion 2010.12.21. 13:00:39

Végül is ha ez nem megy, akkor teljes oldal használhatatlan.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.12.21. 15:22:10

@!Hello: Ha kikapcsolnád a block-externalt, működne.

Fennec 2010.12.21. 23:00:14

Sziasztok! Az új Twitterrel akadt még valakinek gondja rajtam kívül? Nálam sajnos csak a fejléc jelenik meg, az oldal tartalma nem. Opera 11, Ubuntu 10.10.

waqtiq 2010.12.29. 21:21:07

Halihó
11-es opera van a gépen , az orbitdownloader nem műxik
és régi gondom : a stop.hu videók sem mennek .IE és Firefox is van a gépen , azokkal megy a videó

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.01. 22:56:08

Újabb jelölt:
www.11secondclub.com

"Egy nagyon jó oldal -melyet csak ajánlani tudok- beépített lejatszóját rosszul kezeli le az opera.
Nem indítja el a kisfilmet, abban az esetben pedig, mikor közvetlen az indító gombra klikkelek, csak a hangot játsza le (azt is hibásan)."

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.01. 23:33:22

@Karbonade: Felrakva mindkettő. Egyébként a FAQ-ban ez van: "typical codecs tend to be Sorenson 3 and H.264"

A Firefox 4 mióta viszi a H.264-et?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.02. 14:55:15

@Karbonade: Ez nagyon kemény. Kizárólag csak IE-ben jó, Opera, Chrome, Firefox mind rossz. Azt hittem, ezek az oldalak már kihaltak. Ja, és még egy webmester cím sincs az oldalon, vagy legalábbis én nem találom.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.01.02. 15:02:18

@penge™: A Firefox már kapott egy h.264-es plugint vagy lemaradtam valamiről?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.03. 13:28:27

A szoftverbazis.hu teljesen Opera hiba volt, a következő verzióban már javítva lesz (pengének: CORE-33863 javítja).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.03. 17:04:16

@Karbonade: Sejtettem, de annyian lobbiztak, hogy felraktam, elvégre nem minden második oldalon volt jelen ez a bug, csak a szoftverbázison.

Csak nem megint belső buildet kaptál? ;D

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.03. 18:17:14

@penge™: Nem, csak a BTS-ben láttam. Akartam írni rá hibát, de már volt.

Edorn · http://darkrpg.hu 2011.01.13. 16:35:55

mkb.hu is felkerülhetne...

Nem minden alkalommal, de sokszor, ha be akarok lépni a NetBANKár felületére (jobbra fent)
Ezt írja ki a jelszóbekérő oldala:
"Hiba Az Ön által használt böngésző nem támogatott! Támogatott böngészők: Firefox 3.x, Internet Explorer 6, Internet Explorer 7, Internet Explorer 8, Opera 9.5x, Opera 9.6x"

(Opera legfrissebb stabil verzióját használom mindig)

Ha elsőre nem jelenik meg a hibaüzenet, hanem csak az azonosító/jelszó bekérő formot jeleníti meg helyesen, akkor ablak bezár és katt megint az mkb nyitóoldalán a netbankáros belépés gombra...

Más hibát nem tapasztaltam, ha már beengedett, akkor minden szép és jó...

mizrolist 2011.01.28. 14:00:10

A 11.01 óta a pizza.hu JavaScriptjével gond van; emiatt nem lehet rendelni. A 11.00-val működött.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.02.02. 15:13:42

felvi.hu -> e-felvételi:
Az Ön böngészője nem megfelelő! Az e-felvételi rendszere jelenleg a következő böngészőket és azok alábbi verzióit támogatja: Internet Explorer 6, 7, 8; Firefox 1.5-3; Opera 8-9.

És nem is enged tovább, amíg nem maszkolom IE-nek, mert még róka maszkkal se megy.

knorbert 2011.02.18. 08:05:09

kosarsport.hu (régi címén hunbasket.hu) lenyíló menüje használhatatlan csakúgy, mint az AgriaPark.hu -é. Kosarsport.hu-nak már hetekkel ezelőtt írtam FB üzenőfalukra, de semmi visszajelzés, hogy tudják-e, akarják-e javítani. Persze az Opera is javíthatná, nekem mind1 :)
A hiba fennállt az Opera előző változatában (11.0) és a mostani legfrissebben is (11.1 alfa)
Ilyen lenyílómenü-hibával (mikor kattintásra nem lenyílik, hanem csak egy #-et tesz a link végére) más oldalon már régebben is találkoztam, tehát nem egyedi esetről van szó.

DemonDani 2011.02.23. 00:43:41

ca.oakley.com/

Store lenyíló menü nem igazán működik

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.03.04. 01:57:07

@knor: Block-external funkciót kapcsold ki és működik.

@DemonDani: Felrakva mindkettő.

@Gépember: A Google nagyon különböző jelenségeket produkál éppen ezért mint Google Inc. van fent a Szégyenfalon. Félig támogatja az Operát, miközben néhány dologban mégis hátrányosan különbözteti meg.

Hentes pékné módra 2011.03.05. 12:44:39

store.nike.com a menü használhatatlan, mintha a semmibe kattintgatna az ember

Hentes pékné módra 2011.03.05. 12:45:48

@daninet: pontosítok.. a link a címsorban kattintásra megváltozik, de hatása nincs, frissíteni kell és utána jön be az adott oldal az új linkkel

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2011.03.07. 10:39:52

deviantart.com tegnap óta (lehet mert frissített az opera vmit amit nem vettem észre) szétesik. azelőtt nem volt ilyen baja.

Ezekiel 25,17 2011.03.08. 11:41:34

Másnak nincs olyan problémája, hogy az Opera nem tudja behozni a magyaropera.blog.hu-t? Vicces, de nekem pont ez nem megy, sőt ahogy beírom a címét, a böngésző összeomlik... (Most épp explorerből írok...XD)

Miért lehet ez?

Teddy Beer 2011.03.08. 13:00:44

Nehezen takarodik ki a ramból. Ha kiütöm a ramba chachelést akkor rendben lez. Van aki kiüti, majd újra elindítaná, de nem tudja és fél órát csak a fut már az opera "ismét" verza jön be. thx

Teddy Beer 2011.03.24. 13:15:29

adf.ly alatt nem irányít sehova. 10.1, csak a vadállat van és kész. IE8 alatt megy.
@Teddy Beer: lol Ide írtam. :P

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.03.24. 16:49:53

@Teddy Beer: Az nem is fog, reklámot nézel x másodpercig, majd megjelenik a jobb felső sarokban egy sárga "Skip ad" gomb, amire kattintva átkerülsz a céloldalra.

Fénnyel teli esernyő 2011.03.25. 22:13:54

A bikemap.net címen nekem nem megy a lényeg, mármint a térkép. Maszkolással sem.

Fénnyel teli esernyő 2011.03.26. 09:19:04

@penge™: Noads. Akkor ez a baja a többi térképes oldalnak is. Thnx! :)

Zsüi- 2011.03.26. 23:05:45

Googlemap-en nem tudok függőleges irányban navigálni, illetve ha zoomolok egy kicsit bármerre, akkor csak feliratokat kapok arról hogy ezt nekem itt most nem tudja megmutatni.. látszik is hogy 'fejlesztett' a google rajta..

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.03.27. 00:46:47

@Zsüi-: Érdekes, bár ezt inkább az Operásoknak kéne jelenteni, a Google Inc. már fent van kollektíve a falon. :)

Chromiumban például szép kis memory leaket okozott a Maps, viszont ott lehetett felfelé navigálni.

Zsüi_ 2011.04.01. 13:08:32

Ehehe.. a Flickr úgy döntött hogy nem támogatja az operát. ehheh.. heh.. heh?! :( www.flickr.com/help/forum/en-us/72157626388460116/#reply72157626388943706

Teddy Beer 2011.04.01. 23:27:20

@Zsüi_: Mi volt a probléma? Maszkolás segít?

Zsüi- 2011.04.02. 10:12:21

@Teddy Beer: Nem segít. Menj a flickr-re, válaszd bármelyik képet, felül van egy megosztást segítő linksereg. A végén egy gomb, hogy lenyisd. Nyisd le, kattints bármire. A kis doboz eltűnik és nem történik semmi.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.02. 15:43:57

@Zsüi-: Opera bug. 11.10-ben már működik.
A Flick pedig nem nem támogatja, hanem úgy döntött, hogy nem fog maximum 2-3 hónap miatt szarakodni, ami szvsz teljesen jogos, mivel nem alapfunkcióról van szó.

Más: Észrevettétek, hogy néha Opera alatt is működik Google-n az előnézeti :hover animáció? Tesztelgetik.

Zsüi- 2011.04.02. 18:18:05

@penge™: Nem én találtam ki, hogy nem támogatják. Leírta a fejlesztő a kommentbe: Kevesen használják, nem tesztelik, nem érdekli őket ha nem megy. Ennyi. Egyébként örülök hogy működni fog az új verzióban. (Lehet, hogy ez nem alapfunkció, viszont az oldal bizonyos funkciói fizetősek. Opera felhasználók is előfizetők, sérelmezték is a dolgot)

Teddy Beer 2011.04.02. 20:21:02

@Zsüi-: Még lehet linkelni. Bár se facebook se twitter se semmi nincs itthon, így lehet hogy tévedek... :P

kisakisa 2011.04.12. 23:47:17

Egy újabb:
i.imgur.com/D0uGo.jpg

"Identify as Internet Explorer" beállítással működik.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.04.13. 00:03:18

Most jött:

"Az alábbi oldalon nem jelenik meg baloldalt a navigációs menü, így
lényegében használhatatlan az oldal.
www.uti.bme.hu/cgi-bin/html.cgi?fn=html/bemutatkozas.html
Azonosító megváltoztatásával sem javul a helyzet. Bosszantó, hogy fel
sem tűnik a hiba, amíg nem látjuk, hogyan is kellene kinéznie. Sokáig
azt hittem, hogy csak annyiból áll a kezdőoldal és a kurzusomhoz
tartozó segédanyagokat csak egy direkt linkkel tudom előhozni."

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.13. 03:39:38

@kisakisa: Felrakva. Legközelebb linket is mellékelj majd.

@Karbonade: Ez is fent van. Durva, hogy milyen ősi scriptben van definiálva a menü, ami sima HTML-ből megoldható lett volna.

Egyébként te is felrakhattad volna. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.04.13. 09:17:15

@penge™: Ja, ha lett volna rá időm. Gondoltam bedobom ide, legalább ne vesszen el :)

kábé 2011.04.14. 16:18:55

hali !

pixinfo.com/hu/

az oldal alján a táblázat, húúhhh... sehogyan se lesz jobb

üdv

Zsüi- 2011.04.16. 13:15:05

Úgy tűnik a k&h ebank-ja nem szereti a 11.10-et, vagy ők váltottak valamit. beírom a jelszót amit sms-ben küld, enterre nem történik semmi. klikkre bejön egy oldal, mindenféle hibaüzenettel, amik mintha nem is lennének egymással összefüggésben, mindenesetre szerintem nem értelmes kerek magyar mondatok. másnál is van ez?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.17. 00:31:55

@kábé: Mi a baj vele? Nem nálad a NoAds?

@Zsüi-: Igen, kösz a helyzetjelentést, sejtettem, hogy még mindig nem megy, de ez már nagyon régóta fent van az oldalon.

Zsüi- 2011.04.17. 00:35:20

@penge™: A 11.01-el és előtte sok verzióval nem volt gondom. Ezért gondoltam hogy szólok.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.17. 00:37:14

@Zsüi-: Mivel a kirekesztő oldalak között volt. Átrakhatom a használhatatlan oldalak közé is, de attól nem fogja őket jobban érdekelni a téma. Mivel nem validálnak Operára, ezért nevezhető akár az összes oldal kirekesztőnek, függetlenül a user agent sniffingtől.

Zsüi- 2011.04.17. 00:39:41

@penge™: Értem. Csak kiváncsiságból: nem tudod esetleg, hogy a k&h változtatott valamit, vagy az Opera?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.17. 00:46:48

@Zsüi-: Sem az override_downloaded.ini-ben, sem a browser.js-ben nem látok erre utaló jeleket és a changelogban sem volt semmi konkrét.

De változtathattak olyat, ami közvetetten hatással van erre.

Zsüi- 2011.04.17. 01:06:30

@penge™: Gyorsan feltettem a 11.10-est usb telepítéssel. Simán beléptem vele. (Vicces hogy az Opera kezdőoldalán ilyenkor egy free upgrade feliratú gomb van az új verzió leszedésére)

kábé 2011.04.17. 13:27:08

@penge™: őőőőőőőőőőő, kezdő operás vagyok, bocsi. ez mit jelent ? hol keresem az illeszkedést ? opera 11.1

köszi

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.17. 13:30:40

@kábé: Alul az állapotsáv jobb alsó sarkában Nézet (100%) gomb.

Cole1 2011.04.17. 13:32:59

Megjelenésnek van fordítva. :) Hátha így könnyebb.

kábé 2011.04.17. 13:34:38

@penge™: köszönöm , igazad volt, most tök jó. volt még 1-2 oldal, ami hasonló jelenséget produkált, csekkoltam : mind megjavult !
egyre jobban bírom az operát. viszont, akkor mire való az "illeszkedés" ?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.17. 17:27:38

@kábé: Eredetileg arra, hogy ha nagyítod az oldalt és nem akarsz vízszintes görgetősávot, akkor bekapcsolod.

Úgy lenne igazán értelme, ha oldalspecifikus lenne, de így se rossz. Például 1-1 hosszabb írást fotelből, hátradőlve olvasni.

endruuboyyy 2011.04.20. 07:46:35

@Gépember: nálam mindem probléma és trükk nélkül megy a yahoo mail beta. ( off tényleg nagyon gyors lett )

Jail 2011.04.20. 11:24:39

Lehetne frssiteni a szégyenfalat elég sok jó let!Pl a Hbo.com

Bluemotion 2011.04.21. 12:06:46

www.unilever.hu/

XML elemzése sikertelen

XML elemzése sikertelen: szintaktikai hiba (Sor: 2, Karakter: 2)

Más böngészővel jó.

mizrolist 2011.04.21. 15:49:16

@Gépember: nálam tegnap még ment FF-nek maszkolva, ma már csak IE-nek álcázással.

zsolt320i 2011.04.21. 16:53:54

Sziasztok!

Hát az Opera is felkerülhetne a böngészők szégyenfalára!
Nem képes egyik verzió sem rendesen működni és a weblapokat rendesen megjeleníteni.
Lehet jönni különböző kifogásokkal, hogy a weblapfeljelsztők/készítők a hibásak stb stb, de akkor kérdem én, a FF, a Google Vhrome hogyan képes megoldani hogy nincsenek megjelenitési problémák?
A másik a tesóm is weblapfejlesztő, és úgy szidja az operát hogy csak na mert semmi nem akar alatta menni és minden szétesik, mindent meg kell írni külön opera alá is hogy menjen.
Már rég otthagytam volna az operát, csak az a gond a FF-nek és a GC-nak nincs normális speed diálja, meg nincs alapértelmezett nagyítás.
Ennyi tart még az opera mellett, de amint a FF megoldja a fenti 2 hiáőnyosságot, viszlát bugos Opera!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.04.21. 17:16:41

Nincs valami trollszűrő itt a blog.hu-n?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.21. 18:02:28

@zsolt320i: 1. Milyen weblapokat? Sorold.

2. Azért, mert főként Firefoxban tesztelnek a webfejlesztők, csúnya lenne, ha abban jelenne meg bármi is rosszul, mivel abban nyitja meg az oldalt a webfejlesztő, tehát egyből feltűnik ha valami nem stimmel.

Chromeban is vannak megjelenítési problémák.

Itt szétesik a menü: www.omikk.bme.hu/

Itt ugyanúgy alá van húzva minden szöveg, ha a hozzászólások fölé viszed az egeret: sgforum.hu/

Ezek az oldalak ugyanúgy kirekesztik:

sitebuilder.virtuozzo.hu/

www.eskuvo.net/admin/index.php?category=6&company=2

Az IE-only oldalak sem fognak vele menni:

www.foiskolakszepe.hu/foto/21,63.html

100konyv.alexandra.hu/ie9/index.html

3. Milyen referenciái vannak a tesódnak, mint webfejlesztő? Gportal és TeveClub nem számít. :-)

@Nekomajin: Néha nem tudom eldönteni, hogy ezek mögött igazi ember lapul-e, vagy csak valami gonosz script, ami összeollóz véletlenszerű szövegeket a bullshit generátorból (www.vancso.hu/bullshit/ ).

zsolt320i 2011.04.21. 18:11:40

@penge™: Legutóbb ami felnyomta a pumpát az az hogy egy-feszt összeomlik a böngésző és újraindul (11.10)
A másik meg az utvonalterv.hu az "érkezés" boxra ha kattintok nem csinál semmit, vagy a facebookra dob.
A korábbi verziókkal nem ment a freemail, meg a szoftverbázis ami nekem fontos volt.
Az nsze.hu is szétcsúszott, illetve rosszul jelent meg a 11.01-essel, ezzel idáig crash-en kivül nem találkoztam az nsze.hu-nál

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.21. 18:28:29

@zsolt320i: Hol omlik össze? Tudod reprodukálni? Mert eddig mióta megjelent a 11.10 te vagy az első, aki erre panaszkodott itt a blogon.

Az útvonalterv oldalán semmilyen problémát nem tapasztaltam, működik az Érkezés box és még legördülőmenüből is felajánlja a találatokat, miközben gépelek.

Nem lehet, hogy használod a NoAds nevű kiegészítőt és nem kapcsoltad ki a Block External részét?

A Szoftverbázis valóban nem ment a korábbi verziókkal, de már megy. A Freemail pedig ment, csak maszkolni kellett. Azért ne az Opera legyen már a hibás, hogy valamelyik oldal kirekeszti. Ha most beszúrok a blog kódjába egy scriptet, ami minden böngészőt kitilt, ami nem Opera, akkor a többi böngésző lesz a szar? Ezt te sem gondolod komolyan.

A böngészők kirekesztése ma már néha az IE-t is érinti, például az Apple HTML5 demói csak Safarival mennek, még IE-vel sem.

Az nsze.hu-t megnéztem 11.10-ben, semmi baj nincs vele.

De a felhozott oldalak közül eddig 11.10-ben mindegyik megy. Szóval akkor mi a probléma?

zsolt320i 2011.04.21. 18:36:18

@penge™: 1. Összeomlás
Rengeteg oldalnál összeomlik, véletlenszerűen, még nem jöttem rá hogy mi okozza.
Legutóbb: browse.deviantart.com/customization/skins/media/foobar2000/?q=metro

itt ha ráklikkeletem a metro skinre összeomlott.
2. Az utvonalterv nekem minden alakalommal azt csinálja, effektív nem tudok írni az érkezés mezőbe mert a facebookra dob.
Nem használok semmilyen kiegészítőt, sima telepítés alapbeállításokkal.

3. Az nsze-t a tesóm újraírta hogy menjen opera alatt is mert tudja hogy én azt használom.

4. Azt aláírom hogy már simán megy a szoftverbázis meg a freemail is maszkolás nélkül de kijavítanak 1-2 oldalt ehelyett jön másik 2 a mi nem megy :(

zsolt320i 2011.04.21. 18:41:20

@penge™: az utvonaltervet ha megpróbálod többször akkor is megy?
ha újratelepítem az operát,a kkor elsőre megy, bezárom az oldalt megnyitom megint akkor már megint játssza a facebookosat :D

mizrolist 2011.04.21. 20:31:00

@mizrolist: IE-nek maszkolva megy. Ha egy levelet elolvasnék, akkor az oldalon új fül nyílik, ami üres; vagyis Operával sehogy sem lehet elolvasni egy levelet a Yahoo-n.
Kár.

Mesmoryser 2011.04.21. 21:00:50

@zsolt320i: Kipróbáltam amiket írtál.

A deviantartos metro skin működik, többször is megpróbáltam.

Az utvonaltervvel semmi gond nincs, soha se tapasztaltam vele hibát, most 4-szer megpróbáltam és jó.

Az nsze.hu-t ezek szerint tesód írta? Mert akkor ő cseszett el valamit. Én ugyan már egy ideje nem vagyok aktív webfejlesztő, de érdekes módon amit egyszer megírok, az minden értelmes böngészővel jól működik, csak a különböző IE verziókkal kell vacakolni.

Mesmoryser 2011.04.21. 21:02:20

@zsolt320i: Jut eszembe, azt ugye tudod, hogy az újratelepítés nem abból áll, hogy uninstall-install, hanem a profil mappa törléséből (persze biztonsági mentés után).

zsolt320i 2011.04.22. 09:56:34

@Mesmoryser:
utvonalterv: ha googléból nyitom meg nekem is működik
ha beírom utvonalterv.hu, nem működik :(

lajt.hu:
most látom a lajt is elcsúszik. (belépés és mappaváltogatás után)
összeomlás:
nekem se mindig ott omlik össze, az csak egy példa volt hogy hol olott össze legutoljára.
sajnos random omlik össze, még nem jöttem rá mitől, de nyomom a reportokat az operának, naponta 7-et 8-at :D:D

nsze.hu
a tesóm azt mondta, hogy amit megír GC és FF alatt egyből megy, operához meg mindig hozzá kell igazítani.
személy szerint én elhiszem, mert tudom hogy a tesóm miket csinál és mit tud.

Mesmoryser 2011.04.22. 18:31:27

@zsolt320i:
Útvonaltervet nem guglival nyitottam, hanem beírtam címsávba

lajt.hu-t nem ismerem, de nem fogok regisztrálni azért, hogy kipróbáljam

Összeomlásokra nem tudok mit mondani, nem is emlékszem mikor omlott utoljára az Opera nálam. Talán úgy február környékén.

Hát akkor higgy a tesódnak, vagy ajánld neki, hogy FF-re meg Chrome-ra optimalizált oldalak helyett készítsen szabványosakat. És akkor nem lesz gondja vele, mint ahogy nekem sem szokott.

alexfly 2011.04.25. 12:48:37

1. decathlom.co.hu: az áruház kiválasztásánál nem jelenik meg az összes megye; nem lehet beállítani.

2. A Garmin Communicator Plugin azt írja, nem támogatott böngésző -maszkolással sem működik...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.04.25. 14:24:02

@alexfly: Az első működik, csak az Unshorten kiegészítő kavar be. Ha azt kikapcsolod, akkor megjelenik az összes megye.

ps: Csak az a két megye jelent meg, aminek a nevében sem ékezet, sem kötőjel nem volt.

A Garmint nem tudom letesztelni, nincs GPS-em. Az Anti Browsniffer kiegszítőt is próbáltad a maszkolás mellé, ami a böngészőspecifikus JS függvényekkel próbál trükközni?

alexfly 2011.04.26. 11:44:41

@penge™: ok, az elsőt kipróbálom.
2. Antibrowser megvan. Azt írja, a böngésző nem támogatott...

Jail 2011.04.26. 18:22:47

Freemail nem jön be pfffffffffffffffff

Teddy Beer 2011.04.27. 18:19:37

@Jail: Nem pfffffffffffffffff, hanem fffuuu.

Csocsesz 2011.05.03. 19:53:03

Sziasztok !

A bumerang.hu oldalon nem lehet megnyitni a képeket a napi eseményeknél.

Más is tapasztalta a problémát ?

Jail 2011.05.24. 12:44:22

quakelive.com is jó!

Jail 2011.05.24. 12:47:16

Főiskolák Szépe is megy!

Jail 2011.05.24. 12:51:05

Megszűnt digisportnál az élő adás!

Jail 2011.05.24. 12:52:17

Proxy.org ez is jó

Jail 2011.05.24. 12:54:07

lordofultima.com ez is jó!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.05.24. 14:04:39

@Jail: Legközelebb próbáld meg egy kommentben leírni egymás alá az összeset.

Fegyvernek oldala nem szűnt meg a Proxy.org pedig még mindig nem jó.

A Yahoo, a Quake Live, a BattleField Heroes és a Lord of Ultima jelenleg folyamatban van, mivel nem tudom ellenőrizni egyiket sem.

A Lord of Ultima felül kiírja, hogy "You are using an unsupported browser."

Jail 2011.05.30. 22:49:21

http://www.quakelive.com/#!register

ez is jó!

Jail 2011.06.06. 09:56:52

www.unilever.hu

mail.ovi.com/home
Ezen belül csináltam egy regiszrációt és simán beengedett.

www.tomshardware.com/

www.stop.hu

Egyre kevesebb oldal hiba van hála az égnek :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.06. 11:35:05

@Jail: De jó, csak mivel blokkolva van a reklám, ami ott töltődne be, így az Opera saját oldala jelenik meg ilyenkor, mivel a top frameben nem tud betöltődni a hirdetés.

Teddy Beer 2011.06.06. 11:55:51

@penge™: Van akinek már a reklám is hiényzik.

Jail 2011.06.06. 12:00:20

@Teddy Beer: Nekem nem hiányzik csak nem tudtam miért van ez a jelenség.
@penge™: my.opera.com/chooseopera/blog/

Lefelé viszem a görgetés ezen az oldalon érdekes fehér foltokat látok.Miért van ez?

Jail 2011.06.06. 12:52:41

@penge™: Az mi is pontosan?Más böngészővel nincs ilyen baj most néztem meg azokon tökéletesen megy az oldal.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.06.06. 13:17:57

@Jail: Csinálj egy képernyőmentést (screenshot) arról, hogy milyen foltokat látsz az oldalon. Mert szerintem valamilyen kiegészítő okozza.

Jail 2011.06.06. 13:36:43

Letiltottam az összes kiegészítőket azok nem zavarnak be az tuti.

Jail 2011.06.06. 13:47:46

kepfeltoltes.hu/view/110606/512071086N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.png

Tessék!

Látható felül meg alul is!
És semmilyen kiegészitőm nincs most és az uttorrent oldalon is csinálja