Magyar Opera

Visszapillantó, 2008

Hát ez is véget ért. Mármint a 2008-as esztendő. Szokás ilyenkor, hogy áttekintsük, mi is történt velünk az elmúlt évben. Most én is erre teszek kísérletet, természetesen az Opera és a Magyar Opera szemszögéből szemlélve az eseményeket.

Elsőként nézzük, hogy - híreink tükrében - mi történt az Opera háza táján a 2008-as naptári évben:

  • Január:  Az év különösebb izgalmak nélkül indult, mindössze a szokásos előzetesek jelentettek némi örömöt, illetve az Opera új fejlesztőeszközéről szóló hírek.
  • Február: A második hónap már mozgalmasabb volt, megjelent a 9.26-os verzió, illetve bemutatkozott az Opera Mobile 9. Szárnyra kap a Dragonfly név...
  • Március: A legfontosabb fejlemény (az előzetesek mellett) az Opera renderelőmotor tesztelő alkalmazásának, a WinGOGI-nak a bemutatkozása, illetve annak 100/100-as Acid 3 teszteredménye.
  • Április: Az asztali verzió időszaka, a két fő fejleményt a 9.27, és a 9.5 beta 2 megjelenése jelentette.
  • Május: Megjelenik az Opera Mini 4.1 és az Opera Widgets SDK.
  • Június: Az év közepén jött el az egyik legjobban várt pillanat. Évekig tartó fejlesztést és a 2007 szeptembere óta tartó bétafázist követően végre megjelent a végleges Opera 9.5, alias Kestrel. A jövevény több komoly újítást, jelentős sebességnövekedést hozott magával. Örömünk mégsem lehetett felhőtlen, mert a kiadást a kapkodás jellemezte, és ez rányomta a bélyegét a végtermékre.
  • Július: Az előzőek fényében érthető, hogy ebben a hónapban hamar megérkezett a 9.51-es javítóverzió. Mobilos fronton az Opera Mobile 9.5 első bétája számított a legnagyobb szenzációnak.
  • Augusztus: Ez a hónap már némileg mozgalmasabb volt, hiszen rövid időn belül elérhetővé vált a 9.52, illetve a 9.6 első előzetese is.
  • Szeptember: A legfontosabb hír talán az NVIDIA-val kötött megállapodás, az Opera Devices SDK 9.6 megjelenése, illetve a jegyzetek online szinkronizálhatósága.
  • Október: Elindul az egyetemi Opera-népszerűsítést célzó Campus Crew program. Megjelenik a végleges Opera 9.60, majd ezt követi két biztonsági javítás is, a 9.61 és a 9.62. Ebben a hónapban mutatták be az Opera különbejáratú webszerkezet-elemző programját, a MAMA-t is.
  • November: Eme hónap hozta el nekünk az Opera Mini 4.2-es verzióját, valamint a felfrissített My Opera portált.
  • December: Utolsó hivatalos verzióként érkezett a 9.63-as biztonsági frissítés. Az év méltó zárásaként pedig végre telepíthettük a jubileumi 10-es verzió első alfa verzióját. A Peregrine kódnevű böngésző nem sok látható újítást hozott, viszont teljesíti az Acid 3 tesztet, és számos funkcióbeli lemaradást pótol.

Ez volt tehát az Opera 2008-as éve. Ami a Magyar Operát illeti, álljon itt némi statisztika:

  • 170 cikk, bemutató és elemzés jelent meg virtuális hasábjainkon
  • ez naponta átlagosan 0,465 bejegyzést jelen
  • 260 ezer látogatónk több, mint félmillió oldalt tekintett meg
  • a látogatók negyede közvetlenül ezt az URL-t gépelte be
  • a látogatók több mint fele valamilyen kereső találati listáján fedezett fel minket
  • a legnépszerűbb keresőszavak: opera, opera letöltés, magyar opera voltak
  • a legtöbb linkelés forrása az index.hu, google.com, blog.hu volt
  • a böngészők: Opera (52,43%), Firefox (23,38%), Explorer (21,73%), Safari (0,87%), Chrome (0,79%)
  • Opera verziók: 9.50 (19,07%), 9.51 (11,27%), 9.52 (11,16%), 9.27 (9,70%), 9.62 (9,36%) ... 10.00 (1,59%)
  • operációs rendszerek: Windows (90,60%), Linux (6,30%), ismeretlen (1,97%), Macintosh (0,67%), Symbian (0,41%), iPhone (0,02%)
  • Windows verziók: XP (88,22%), Vista (9,38%), 2000 (1,02%), 98 (0,37%)
  • képernyőfelbontás: 1024x768 (41,19%), 1280x1024 (23,64%), 1280x800 (12,39%), 800x600 (4,54%)
  • Flash verzió: 9.0r124 (32,90%), 9.0r115 (21,59%), 10.0r12 (10,24%)

Mit várhatunk 2009-től az Opera háza táján? Elsősorban új programok megjelenését. Végleges kiadás valószínű az Opera 10-ből, valamikor az év közepén, bár szerintem ez kissé optimista becslés, tekintettel a korábbi csúszásokra. Talán teljes valójában használható lesz a Dragonfly, és végre befut majd a végleges Opera Mobile (verziószámot inkább nem tippelnék, lehet, hogy a végén csak 10-es lesz...).

Funkciók terén az asztali változatnál az elvárás (az eddig látottakon felül), megreformált levelező, integrált naptár, mégtöbb szinkronizáció. A végére hagytam a szerintem legígéretesebbet, a hardveres gyorsítást. Nem véletlenül ez a vesszőparipám, ugyanis ez egy olyan funkció lehet, ami sok tekintetben jelentősen javíthatja az alkalmazás használhatóságát. Nem mellékesen híveket is toborozhat az Opera számára, hiszen ez nem olyasmi, amit egyik napról a másikra (vagy egy kiegészítővel) pótolni lehet.

Végezetül 2009-re minden kedves olvasónknak eredményes, boldog új esztendőt és további kellemes operázást kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr27851473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macskafaraok 2009.01.01. 21:00:26

2008.
Eddig Opera fan voltam, idén kezdtem elpártolni.
Egy fő ok miatt. Sok egyszerű, napi életben használt program nem szuperál túl jól vele.
yahoo mail, gmail, freeblog.hu, etc…
Röhej.

Gyorsaság? a többi browser minimum u.a, de inkább gyorsabb.
Funkciók? Minden böngészőben CTRL+Link => Open link in New Tab. Itt, hát persze hogy shift+ctrl, már miért is lenne csak egy billentyű…
Szóval idén megkedveltem az FF-et, Safari-t.
Azok is Bug-osak rendesen, de legalább lehet velük hétköznapi feladatokat megoldani, kényelmesen…
Az új release-k, hát, kisség hamar kerültek ki. A 10-es pre is olyan basic bug-os hogy…
Szóval a lassabb gépeken marad az Opera, meg megszokásból, egyébként a Safari + FF kombó.
Remélem a 10-es tényleg gyors meg minden lesz.
Viszont az Opera Mini, 4.1, 4.2 szuper, nagyon szeretem… Átlag telefonon is szépen elmegy, minden nap használom többször, metró, busz, mindenhol.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.01. 21:33:56

A ctrl+shift-es hülyeség engem is ki tud akasztani. Az egyetlen ok, amit kedvelek benne, hogy a keresőformoknál is működik. Akár itt a felső keresőformnál próbáld ki, hogy beírsz valamit, majd Ctrl+Shift+Entert, illetve Shift+Entert nyomsz. Új lapon nyitja meg, ezt pedig semmilyen más böngésző nem tudja. Meg van egy jó userscript is, amivel hosszan kattintva egy linken új lapon nyitja meg.

Benkő Pál 2009.01.05. 12:10:15

nekem középső gombos kattintással új fülön jön, minden billentyű nélkül.

Vincent71 2009.01.05. 12:57:13

Én is elégedetlen vagyok az Operával... Bugok, a feljebb említett oldalakkal való problémák, a visszatérő videolejátszási bajok (5mp múlva megálló youtube, stb. beágyazott videok) belassulás, béna RSS-feed kezelő hírolvasó (nincs mappázás, szűrőkkel bénázás, stb.)...


Szóval van gond rendesen.

Viszont, """sajnos""" :)) egy másik böngészőben sem találtam meg (nyilván add-onokkal, plug-inekkel, de nem akarok gányolni) azt a funkciógazdagságot, ami nélkül már nagyon nehezen tudnék élni.

A szuper keresőket, azok kezelését... F2-kulcsszó beír-keresendő szó beír-SHIFT+ENTER-és már nyit is hátsó ablakban, vagy épp a jegyzetek szinkronizálása, egyáltalán a jegyzet funkció hihetetlen szuper. Fontos szövegeket kijelöl egyszerűen jegyzetbe ment, majd bárhova beilleszt.
Jegyzetek nyomon követése, meg tudom nézni x nappal később, melyik oldalról is kopiztam a szöveget.
Címsorból keresés, előzményekből keresés hihetetlen gyorsan (tudom, FF és GoogC. is tudja valamennyire).

És mindennek a tetejébe az egeres irányítás. Bár, megjegyzem, amióta netbookot használok 85%-ban, a tapipad miatt erről alaposan leszoktam. Lehet sokaknak ezért is nem meggyőző ez a funkció.

Na mindegy, kezd egyre "nemjobb" lenni az Opera - vagy a konkurrencia éri be/előzi, de még mindig van sok "bosszantóan hasznos" :))) szolgáltatása, amiatt nem tudok váltani.
Pedig biza sokszor (főleg a beragadó videóknál) anyázok és megfogadom, hogymostmáraztánelégazoperábóldeazonnal...
Aztán mikor máshol keresem a bevált funkciókat, jön ugyanez visszafele.

Úgyhogy egyelőre Opera és GoogleChrome a két eszközöm. A FF-el nem tudok megbarátkozni, taszít a nagy hype tőle...

Vincent71 2009.01.05. 13:02:14

A nagy FF hype-ot arra értem, hogy amikor mostanában jópár haverom-ismerősöm kb fél éve áttért az IE-ről a nagy kampánynak köszönhetően... nos ezek az égvilágon semmire nem használják az FF-et, csak és kizárólag egy darab TAB megnyitására, ez meg ugye az ímél, a freemail, meg a net, azaz az iWIW, de ennek ellenére esküdöznek, mennyivel jobb böngésző.

Namost nekik évek óta próbáltam elmagyarázni, miért nem használjanak béna 6-os IE-t, és helyette Operát, neadjisten FF 1.x-et vagy bármit, akkor még kijelentették, jó ez arra (IE) amire használják.

Most meg már nem is ember számukra aki nem FF-ezik. Én is csak egy bogaras vagyok ezzel az operaizével. :)

Többek között ezt is értem a nagy hype-on...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.05. 13:36:50

Vincent71: Nem reklámból mondom, de ugyanez a jegyzetes megoldás bármelyik böngészővel megoldható a Google Notebook segítségével. (bookmarklet) Itt ráadásul formázott szöveget, képet, videót, bármit becopyzhatsz egyetlen kattintással. Csak egy Google Acc kell hozzá, az meg gondolom van. Ugyanez persze Operával is megy, csak ott ugye nincs formázott szöveges copy és 9.5-nél nem zárt be az AJAX-os ablak. Azóta nem néztem.

Mouse Gesture csak külső megoldás van (gMote), de az Operáé sokkal jobb. Innen hiányoznak a jobb-bal, bal-jobb klikkelgetős megoldások (un. RockerGesture). Cserébe viszont az intézőtől kezdve a Winampig mindent beállíthatsz.

A Firefox hypetól nekem is erős hányingerem van.

"nos ezek az égvilágon semmire nem használják az FF-et, csak és kizárólag egy darab TAB megnyitására, ez meg ugye az ímél, a freemail, meg a net, azaz az iWIW, de ennek ellenére esküdöznek, mennyivel jobb böngésző."

Igen, túlnyomórészt én is ilyen emberekkel találkozom. De ennek ellenére mindenki mindenhol hangoztatja, hogy a kiterjesztés a menő és egy kiterjesztés nélküli browser ma már labdába nem rúg és hogy ezt MINDENKI imádja. A 20%-ból szerintem 2%, aki használja, a maradék max csak a legnépszerűbbeket, például AdBlock.

Vincent71 2009.01.06. 13:45:08

Most akkor le akarsz beszélni az Operáról? :)

Persze, tudom én hogy majdnem minden megvan máshol is, ami az Operában. De ezt feltelepítem... és "múkodik". Van speeddial, keresők, jegyzet, rss, egérmozdulatok - és a létező legegyszerűbb skinezési mód, testreszabás.

És egyik böngészőnél sincs olyan sima - nemistudom, finom, magától értetődő - görgetés, és nagyítás remek minőségben. Máshol akadozik, ugrál, nagyításnál gyakran szétesik az oldal.

A többivel gányolni, mókolni kell, hogy mindent tudjon.

Ezért írtam. amit írtam, és ezért bosszankodok az Opera hülyeségein.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.06. 14:10:06

Én is olvastam ilyen felmérést, hogy a Firefox felhasználói közül csak nagyon kevesen használnak kiterjesztéseket (bármilyet), és azok közül is, akik használnak, a legtöbben csak egyet vagy kettőt. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de simán el tudom képzelni. Az biztos, hogy az FF meg a kiterjesztései rendesen túl vannak hypeolva.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.06. 15:18:29

Nem akarlak lebeszélni, csak leírtam, hátha nem ismered a megoldást, hogy ne kelljen 2 böngésző között őrlődnöd.

Ha az Operára tudnék, akkor azt írnám, de az általad felsorolt problémákkal küszködök én is. Mármint nálam a Flash jó, de az oldalak megjelenítése nem és a Feed olvasójával sem vagyok megelégedve és a GReader-rel való viszonyával sem. :)

A finomgörgetése viszont tényleg verhetetlen. FF-nél szórakoztam fél órát egy kiterjesztéssel, mire belőttem, de az sem volt olyan jó. Finomnak finom volt, csak nem dinamikus gyorsulású.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.06. 17:35:49

@penge™: még elég alfa úgy látom :)
De azért jó hír!
süti beállítások módosítása