Magyar Opera

Készülj a jövőre - Opera 10 alpha (b1139)

A mai nappal végül megérkezett a régóta és nagy reményekkel várt, mérföldkőnek számító új verzió első előzetese, az Opera 10 alpha. Egyelőre csak a motorban vannak a nagyobb újítások, valamint felvették a kesztyűt azokon a területeken is, ahol a konkurencia korábban beelőzött. Jövőre viszont további új funkciókat és megújult kezelőfelületet is várhatunk.

Lássuk az újdonságokat:

Új megjelenítő motor

Ahogy már említettük, az előzetes legnagyobb újdonsága az új megjelenítő motor, amely a Presto 2.2 nevet viseli. Ahhoz képest, hogy az előző verzióban is már a Presto 2.1.1 muzsikál, elég sok változás került bele:

  • az új motor 30%-kal gyorsabb lett az olyan intenzív AJAX-os oldalakon, mint a GMail vagy a Facebook!

  • újraírták a reguláris kifejezések kezelését, ami nagyon sokat dobott a sebességen
  • sokat javult a CSS feldolgozás sebessége
  • támogatja a stílus nélküli XML nyomtatást
  • 100/100-as, pixelre pontos Acid3 teszt eredmény!

  • Web Font támogatás (beépített saját fontok)
  • RGBA és HSLA támogatás (átlátszó színekhez)
  • Selector API támogatása

Beépített helyesírás-ellenőrző

A helyesírás-ellenőrző végre úgy működik, ahogy kell, vagyis már beírás közben. A hibás szavakat azonnal aláhúzza, alapból csak angolul megy. És nem utolsó sorban kikapcsolható! :)

Elméletileg magyar helyesírás-ellenőrző is telepíthető az OpenOffice Wiki oldaláról, a profil dictionaries mappájába kell bemásolni a *.aff és *.dic fájlokat. Gyakorlatilag egyelőre bugosnak tűnik... Később erről még lesz szó részletesen.

Automatikus frissítés

A régóta várt funkció megérkezett az Operába is, most már nem kell utánajárni a frissítéseknek, és minden verzióváltásnál kézzel újra telepítgetni. A frissítést akár teljesen automatikusra is beállíthatod. Sőt, akár az előzeteseket is meg lehet kapni az automata frissítésen keresztül, csak pipáld be a Download all snapshots beállítást.

Frissített levelező

A lényeg itt a gazdag szövegszerkesztés, ami formázható HTML leveleket jelent. Ehhez egyelőre be kell kapcsolni a "Prefer HTML formatting" beállítást az email fiókban. Másik újdonság, hogy a levelező most már képes X nap után törölni a leveleket a szerverről.

Szebb minialkalmazások Linux alatt

Végre Linux alatt is teljes pompájukban ragyoghatnak a minialkalmazások, legalábbis ahol lehetséges. Aktiválni tipikus linuxos módszerrel lehet: figyeld a terminált az Opera indulásakor, és ha megjelenik egy ilyen szöveg: "(experimental) ARGB visual detected: Use '-visual 0x6f' to activate it", akkor indítsd el az Operát a következő paranccsal: opera -visual 0x6f, ahol a szám helyére azt írd, amit az előző logban láttál. Egyszerű és világos.

Vigyázat! Bár a telepítő új mappába teszi az előzetest, de telepítheted a régi verzióra is. Jó ha tudod, hogy a levelező rendszer és a profil frissítése után az adatokat nem tudod többé használni az Opera korábbi verzióival!

Ismert hibák:

  • Windows alatt az OpenType Web fontok nem működnek.
  • A hálózati kapcsolatot igénylő minialkalmazások nem működnek, ezeket újra le kell tölteni.
  • A csatolmánykezelés és a kódolás még eléggé hibás a levelezőben.
  • A bőrök színsémái nem működnek megfelelően.

Letöltés

Az új előzetest egyszerűen az Opera oldaláról töltheted le, vagy használd az alábbi linkeket:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr65804161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fraki 2008.12.04. 16:41:34

Ahogy nézem, ez viszont simán több, mint alpha, rátelepítem a 9.6-ra.

ZeGa 2008.12.04. 16:41:54

Hát ezt már nagyon vártam.

Dzsini 2008.12.04. 16:47:43

1-2 apró skin problémája van, de teljesen okés :)

ZeGa 2008.12.04. 16:50:06

Ami eddig szembetűnő, hogy gyorsabb lett meg hogy valami nincs rendben a görgetéssel, de lehet hogy csak nálam. De így is többet kaptam mint amit vártam egy alfa verziótól.

ZeGa 2008.12.04. 16:53:08

Rájöttem a görgetést ez a scroll marker nehezítette meg számomra

MosoMasa 2008.12.04. 16:59:55

Nekem továbbra is a helyesírással van gondom: nem megy a magyar. Ha átváltok, akkor kikapcsol.

RaidX 2008.12.04. 17:04:33

Én a Classic-ot töltöttem le és alapból a 9.62-re akarta telepíteni!
Eddig nagyon szuper, pláne hogy alfa. Csak nehogy versenyezni akarjanak a Chrome megjelenésével és elkapkodják.
A gmail-nál bejelentkezés utánn ottmarad a bejelentkező oldalon, ha frissítem az oldalt, kiderül bentvagyok és úgy néz ki, megy minden.

Viszontt itt az oldalon nem jelent meg vele a hozzászólási lehetőség, így kénytelen voltam a 9.62-őt használni.

RaidX 2008.12.04. 17:09:40

Na fura!
Most ismét a 10-est indítottam és itt a hozzászólási lehetőség.
Úgylátszik be kell járódni neki.

Lali_ 2008.12.04. 17:13:33

A chrommal nemhiszem, hogy versenyeznének, ha az még ebben az évben végleges lenne: www.opera.com/bitmaps/products/browser/next/timeline.png
De remélem a Firefox 3.1-el sem akarnak, mert az kb akkor jön a csúszása miatt, ha jól tudom.

ZeGa 2008.12.04. 17:17:41

Amint látom a citromail sem működik vele, de még ez is belefér. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.04. 17:27:31

Hihetetlen, hogy örökölte a 9.x-ből hordozott checkbox betegséget. (Itt az inda belépésnél csak egy 2 pixeles pont van).

ps: A 'checkbox' kifejezést miért húzza alá az angol szótár? :)))

"Jövőre viszont további új funckiókat és megújult kezelőfelületet is várhatunk."

Ezt erősen remélem és hogy nem csak annyi lesz a különbség, amennyi a 9.5 alfa és final között. Egyébként ezen a matekkockás kék izén jól megfigyelhető Mr. Hicks munkássága. :D Jaj nekünk!

Az Acid3 király, elsőnek teljesítette, mivel a Webkit-nél még ottvan a "Linktest Failed" üzenet a 100/100 alatt.

Amúgy az automatikus frissítés hol érhető el? Mert én csak opera:configban találtam.

De még van mit fejlődnie. Például a könyvjelzőkezelőnél sem ártana ha lennének tagek, meg ilyesmi, meg olyan duplikátum védelem, mint Chromeban.

Amúgy a szinkronizációval vigyázni, mert nekem a keresőimet megölte).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.04. 17:59:48

Mint már írták, van hozzá magyar helyesírás ellenőrzős, csak sajnos nem lehet (tartósan) kiválasztani. De az mindenképpen pozitívum, hogy lesz benne magyar is, ráadásul nem maguk gányolnak egyet, hanem a Hunspellt használják. A későbbiekben egyszerűbb szótár-hozzáadást ígérnek.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.04. 18:04:29

ui: Akkor most ez teljesíti az ACID3-at? A három feltételből kettő kipipálva (100/100, pixel-pontos). De mintha megakadna...

Rögtönzött JS sebességtesztem szerint a Sunspider teszten 20-50%-al gyorsabb, mint a 9.62. A regexp kifejezések esetén viszont - amire direkt rágyúrtak - 7,5x gyorsabb... Sajnos még mindig messze van a Chrome-tól, pl (Regexpben már nem :) ).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.04. 18:11:44

Ja, és már látom magam előtt az új alap kérdéseket:

- Hol kell kikapcsolni a Bittorrentet?
- Hol kell kikapcsolni azt a vízszintes vonalat, ami néha megjelenik? :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.04. 18:13:05

Na mégegyet :):

Hányan vették észre az új buildszámot? Mintha osztották volna tízzel :)

RaidX 2008.12.04. 18:26:05

A T-online webmail is döcögős nem minden működik. Bár nem használom.
Itt az oldalon viszont a hozzászólás megint nem működik vele. Hiába indítottam többször is újra!

A Scrollbárt szintén hiába kapcsoltam ki, időnlént akadozik a scroll és olyankor megjelenik a vonal. A magyar Spellt is hiába állitottam át a configba, angol maradt az alapértelmezett. Inkább kikapcsoltam.

Lali_ 2008.12.04. 18:36:06

én észrevettem a build szám változást, jól haza is vágta emiatt a fenti kis frissítéskezelőt, szóval ezentúl belekell építeni a motor ellenőrzését is :(

Lali_ 2008.12.04. 18:43:05

penge: Az automatikus frissítést a haladó beállítások / Biztonságnál lehet állítani. Kiváncsi leszek, hogy a weeklyket is fogja tudni frissíteni...

A különbség tuti, hogy nem ennyi lesz, az alfákban a motort fogják csiszolni a kép szerint, ismét: www.opera.com/bitmaps/products/browser/next/timeline.png

beef 2008.12.04. 20:39:01

penge: előző cikkben megemlítetted hozzászólásként, hogy "egy multiprocess browsing sem lenne rossz."
Kérdezem én, erre mi szükség lenne?
Azért mert Gugli így csinálja?
Nem látom semmi értelmét, főleg azért, mert feleslegesen terhelné memóriát és processzort.

Dzsini 2008.12.04. 21:02:31

Leginkább azért, hogy ha egy-egy tab valami okból elszáll, akkor a böngésző többi része életben maradjon, adatvesztés nélkül. Plusz jobban (és főleg egyszerűbben) ki tudja használni a többprocesszoros/többmagos rendszereket, amik már egyre elterjedtebbek.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.04. 21:22:25

Lali_: Azt látom, de én ezt kerestem: m.blog.hu/ma/magyaropera/image/peregrine/autoupdate.jpg

Meg a pipát, hogy a snapshotok is lejöjjenek.

beef: Felesleges terhelés? Ez jó. Nézzél már meg hosszabb futás után egy Chrome és egy Opera memóriastatisztikát. Nézd már meg melyik indul ennek ellenére gyorsabban. Attól, hogy bírod a Google-t, el kell ismerni, hogy ez tényleg forradalmi ötlet volt. Az IE8-ban is megvalósították.
A session manager meg a sok javascriptes, ajaxos oldalnál nem állít vissza semmi, azt a sessiont buktad.
És főleg, hogy a jövőben a legtöbb oldal erre fog épülni, ezek meg nagyon ki tudják lőni a böngészőt.

FunTom 2008.12.04. 21:24:16

eddig minden ok az uj verzioval.
1. Amit előre hallok: a levelező nem tud visszaigazolást kérni.
2. megint kikapcsolta az egér műveleteket, de kiszurtam vele :)
(kubuntu 8.04)
Már csak azt kell megtalálnom, hogy tudom kikapcsolni a helyesirás ellenőrzést. A nyelvi file nem hiányzik, mert nem szeretem magyarul használni.

FunTom 2008.12.04. 21:43:41

helyesirásellenőrzés kikapcsolva :)
egyébként mintha tényleg gyorsabb lenne :) Acid 3 linux alatt is 100%.
Ja és simán feltette a régi helyére itt is, flash, java megy.

macskafaraok 2008.12.04. 23:49:33

Profi, ja, a Yahoo mail-ba nem nagyon akar beengedni, nem segitett a site preferences sem...

Aske 2008.12.05. 00:36:01

Na ez egy bizonyhogy jó hír! :)

De én azért várok még egypár(száz) buildugrást, aztán majd akkor.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2008.12.05. 09:41:43

Újraraktam az Operát, kimentettem minden beállítást, de most a C-re rakta a profilt :(
Hogy tudnám egy helyütt átírni, hogy ne kelljen minden beállítás helyét egyesével átírni?

Ablakos 2008.12.05. 11:17:02

tetra
A klásszikus verziót tedd fel, az talán közös profilt is tud használni,ami a telepített opera mappába kerül.

ZeGa 2008.12.05. 11:55:50

Péntek révén vajon ma is kapunk valamit?
:)

Ablakos 2008.12.05. 13:11:30

9.6-ra fűztem a 10-t észrevehetően gyorsabb. Még emlékszem a netscape communicátorra(talán még fizetős volt) majd egy nap szabit kellett kivenni míg betőltődött.

meneruwa 2008.12.05. 13:26:00

na vaki segítsen, mit állíthattam el hogy nincs meg az indapass belépési lehetőség meg ez a hozzászólás szerkesztő rész. most chrome alól irok mellesleg de felraktam a 10 frissitve s ua ne mjelenik meg szal mit állítottam el szerintetek. jah me ga levelezőbe az aláírás nem magyar karakterrel jeleniti meg az ékezetes betűket hiába állítom a kódolást át s a helyesírás ellenőrzöt nem tudom működésre bírni.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.05. 14:05:39

meneruwa, az ismert hibáknál is meg van említve, hogy komoly gondok vannak még a levelek kódolásánál. Az indapassra meg passz :) Sütiket próbáltad törölni?

meneruwa 2008.12.05. 15:10:46

sütik törölve de ugyanugy nem jön be lehet átnézem az ini fájlt vagy telepitek szűzen. és igen bocs most olvastam el tüzetesebben hogy bugos a helyesirásellenőrző. kár érte.

Valent Levente 2008.12.05. 16:45:16

Rendes gépre nem telepítettem még fel, de VirtualBox alá igen :)
XP SP3-as virtuális gépen tulajdonképpen rendesen megy. Vagyishát, az a pár oldal, amit megnéztem, működik. Úgynézem, jobban, mint a 9.62. Emailjeimet (27-28000) is rendesen átimportálta a rendesen gépemről.
Ubuntu 8.10 alatt viszont vége van, mint a botnak. Olyan 2-3 oldalt tudok vele megnézni, aztán hibaüzenet nélkül kilép, mintha ott se lett volna. Pedig oda az emailek át sincsenek töltve, csak egy szűz Opera van telepítve.

FunTom 2008.12.05. 20:42:51

meneruwa: Nekem akkor csinált ilyet, mikor telepités után kikapcsolta a java-t. Nézz körül azon a környéken.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.05. 21:30:47

Ebben is eltünedeznek a faviconok. Ezt mikor fogják majd véglegesen és normálisan javítani? Írtak róla valamit?

MosoMasa 2008.12.05. 21:38:25

Igazándiből a helyesírás ellenőrzés nagyvonalakban működik, ha csak a .dic fájl marad benn a könyvtárban, amásik kuka.
Nem ismeri fel a hosszú ékezeteket, meg a ragozásokat :) - lényegében ótvar tehát.
Valójában ugyanez a cucc a FF-ben sem sokkal jobb, a ThunderBirdben jó egyedül.

ZsoltP · http://www.netvibes.com/zsoltp 2008.12.05. 23:04:32

Hát, nekem (Wine alatt) nem tűnik túl meggyőzőnek a wines verzió...

opfun 2008.12.06. 00:46:38

Ami idegesítő 10-es alphában:

1.A helyesírás ellenőrző pirossal aláhúzza a szövegboxba beírt szavakat;nyilván,mert angol... bosszantó.

2. A következő oldal lejön ugyan, de ha az időpontokra klikkelek, nem hozza le a hozzá tartozó modellt;nem jelenik meg.

opfun 2008.12.06. 00:47:16

Jah, az oldal címe: www.wetterzentrale.de
:)

Dzsini 2008.12.06. 08:33:56

opfun:
opera:config#UserPrefs|Spellcheckenabledbydefault
kapcsold ki :)

Y@hOO 2008.12.06. 12:12:35

én tuti nem fogom addig operát használni amíg ilyen lassú :) csak tesztelni van fent weboldalt :)

sunspider:
firefox 3.2a1:
3544.8ms

opera10:
11561.8ms

3.26x as fast

fedora 10-m van és egy nem túl jó gépem

Y@hOO 2008.12.06. 12:26:01

viszont regexp-ben 50ms-l legyőzte firefox-t, nagy kár hogy nem opensource opera :/ milyen jó kis böngészőt lehetne összerakni :) mindenből a jelenlegi leggyorsabbat

ZeGa 2008.12.06. 12:48:57

Az a baj, hogy te a számok bűvöletében élsz és egyszer el is fogsz benne veszni...

Y@hOO 2008.12.06. 12:52:59

órát nézve is lassabban jutottam test végére is weblapok is lassabban jönnek be...amúgy ff-ben pipelineolást meg pár dolgot beállítottam

RaidX 2008.12.06. 13:23:15

Elméletileg van 10w 8678m.
Gyakorlatilag :The requested URL /windows/o910w_8678m.exe was not found on this server.
Itt találtam: my.opera.com/desktopteam/blog/2006/12/13/one-more-mid-weekly

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.06. 14:10:45

RaidX, amit linkeltél az egy két évvel ezelőtti build (volt). Mit akartál vele? :)

Y@hOO 2008.12.06. 15:31:14

igen opera 10, firefox 3.2a1-l teszteld le nálad pls, mert nekem 1 szar athlon 2600+-on vannak ilyen eredmények

sydd 2008.12.08. 14:11:18

háát én azt várom, hogy mikor lesz már 2 verzioja az operának .Volt rola régen szó, hogy lesz Opera "light" meg "standard"; és a ligh-ból kiszedik az összes cuccot, ami nem weboldal megjelenítéséhez kell pl widgetek, mail kliens,...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.08. 20:23:49

Az tényleg nem lenne rossz ötlet. Egyrészt fejleszteni is sokkal könnyebb lenne, erőforrásokkal is jobban gazdálkodna (bár ez a legkisebb gond, mert tényleg egy sima FF többet zabál), meg előbb-utóbb úgyis haladni kell a korral, akkor meg inkább előbb, hogy a belefektetett munka ne vesszen kárba.
A webmailek egyre jobbak, van már webalapú IRC, A widgeteknél sincs sok gyakorlati haszna az offline módon kívül (már amelyik nem igényli a netet), hogy a böngészőben van, simán megoldható akár weboldalon online formában is egy bookmarklettel való hozzáféréssel, az RSS kliens megint nem a legfullosabb, meg mivel az is egyre jobban és több helyen terjed, így webalapon jobb, mert a user eldöntheti, hogy "Mark all as read", vagy végiggörget a hírcunamin, asztali kliensben pedig vagy hagyja futni éjjel is a gépét böngészőstől, vagy csak az utolsókat kapja meg...

De ahogy halad a dolog, hogy még naptárt is akarnak integrálni bele, nem úgy néz ki, hogy erre törekednének. Az is minek? Google Calendar bookmarklet minden igényt kielégít és platformfüggetlen.

Egyébként sem ez a legégetőbb probléma. Jelenleg a JS sebesség, Quirks mód fejlesztés és multiprocess tabs hármas lenne a legfontosabb. Utána jöhetne a többi.

Y@hOO 2008.12.08. 21:56:48

szvsz tökmind1 memóriafogysztás, arra van hogy egye, mellesleg meg 45 tab megnyitása majd bezárása után opera 200mb-n, firefox marad 110-n ha nem kevesebben

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.08. 22:44:19

De a 45 megnyitott tabnál 1 óra után a Firefox igencsak belassul, az Opera meg ugyanolyan gyors marad. A memóriafogyasztást sikerült lecsökkenteniük, helyette a 3-as verzió a procit terheli jobban és jobban belassul, egy csomó kiterjesztés meg még mindig nem kompatibilis. Pl: keyconfig, Fast Forward

Y@hOO 2008.12.08. 22:49:19

nekem firefox nightly build nem lassul, operához meg nincs kiterjesztés...amúgy, itt egy új sunspider, chrome vs firefox 3.2a1 vs opera10alpha:

www.missionarys.tf2.hu/linkek.html

firefox 100ms-l győzte chrome-t, ennyit opera sebességéről :/

tesztgép: xp 32bit húzott intel c2d e8400-l

Y@hOO 2008.12.08. 22:50:11

a linkeket nem én raktam ki oldalra, gyerek nem nagyon vágja html-t..

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2008.12.09. 00:20:54

Látván, hogy a gyerek ekkora suttyó (én sem értek a HTML-hez, de linkelni azért még tudok), meg úgy az egész oldalát megnézve és, hogy az Opera 10 is 2218.8ms-t ért el nála, gondolom tipikus warezolós Pistike félmillás NASA géppel meg 8 giga rammal dúsítva és azt is az egekig felhúzva. :D

Egyébként GC legújabb dev build 1870 lett, 50-nel több, mint a Chromium, amiben már újabb V8 van. Majd ha kijön az 1.0, akkor eldől a sebességteszt, a béták és a nightly-k között nem sok értelme van.

De neked is csak azt tudom mondani, amit másoknak. Nem vagyok mazochista. Ha a Firefox jobban megfelelne az igényeimnek, és nem tapasztalnám a fent is leírt jelenségeket, akkor valószínűleg azt használnám. A Chrome sokaknak el sem indult telepítés után. Előfordul. Nagyon sok függ a szoftverkörnyezettől, hotfixek meglététől és gépkonfigtól is. Itt is azért használnak sokan Operát, mert az jön be nekik a legjobban, nem azért mert igénytelenek. Az IE egy buta böngésző (8-at még nem próbáltam), de vannak, akik azt sem azért használják, mert igénytelenek, hanem mert a netezési szokásaiknak megfelel és nem kell hozzá telepíteniük egy külön böngészőt.

A sebesség meg sosem érdekelt annyira, hogy most 100ms-en haldokoljak, főleg ha emiatt 200ms-t kell várnom a tabok közti váltáshoz és több ezer ms-t, amíg újraindítgatom, ha megszívja magát memóriából, vagy folyamatos 10% fölötti CPU usage-t produkál a flash plugin. A böngésző "debugolásokról" nem is beszélve, amikor a nem túl népszerű kiterjesztéseket rakom fel, mert nekem azok a fícsörök kellenek és utána szórakozgatok egyenként, hogy melyik okoz megmagyarázhatatlan jelenségeket. Esetleg félórák mennek el az időmből, amíg kiguglizom, hogy mely értékeket adjak az about:config-hoz, hogy lehetőleg az általam igénylelt 50 fícsörnél csak 48-hoz kelljen kiterjesztést telepíteni.

Ómájgád 2008.12.09. 13:33:21

Most tértem vissza Operára, mert ebben vannak a legjobb egér nélkülő böngésző lehetőségek. Egyszerűen hihetetlen, hogy a többiek miért nem fektetnek erre hangsúlyt. Használom a Chrome-ot, IE8-at, FF-ot kevésbé, de egyik sem veszi fel a versenyt az Opera shortcut-jaival.
Az alfát használom, ha egy kicsit le lehetne csökkenteni a toolbar-ok méretét, az nem lenne rossz, bár csak kettőt használok, de így is túl sok helyet foglal a menüvel együtt. Teljesen használhatónak, és gyorsnak tűnik. Akit érdekel, itt egy kis elmélkedés egér mellőzés ügyben: weblogs.asp.net/jgalloway/archive/2006/06/14/Mouseless-Computing.aspx

sydd 2008.12.09. 14:06:43

@Ómájgád

telepíts fel valami skin-t akkor kisebbek lesznek a toolbar-ok. Én pl ezt használom:
my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=5730

WAZZUP · http://www.missionarys.tf2.hu 2008.12.09. 15:49:45

Suttyó warezolós pistike megcsinálta a linkeket: www.missionarys.tf2.hu/linkek.html

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2008.12.09. 18:30:46

Amúgy ómájgád, én régebben VALAHOGY összenyomtam a gombokat az oldalon, de már rohadtul nem emlékszem, hogy csináltam, valaki megmondja? :)

FunTom 2008.12.09. 20:14:44

menu -tools -apperance -skin -iconsize
%ban lehet megadni, én minimalist-nativot használok 70% iconnal

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.10. 10:01:47

Én le szoktam tolni 40%-ra, ilyenkor úgyis mindig a minimumot használja, ami általában 70% :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.12.10. 10:28:16

Ha már egérmellőzés, és természetesen Opera, akkor miért nem a hivatalos oldal? Ez is angol, de legalább sokkal részletezőbb és Opera specifikusabb.

www.opera.com/browser/tutorials/nomouse/

Ómájgád 2008.12.10. 11:36:47

Köszi srácok a tippeket, icon size lement 50%-ra :). Már csak a fülek magasságát kellene lejebb vinni valahogy.
Az egérmentességre meg mint "filozófiára" szerettem volna felhívni a figyelmet :). Itt egy másik is: www.codinghorror.com/blog/archives/000825.html

borges7 2008.12.14. 09:00:44

Ha ki szeretném próbálni az alphát, hogyan telepítsem, illetve lehet-e külön telepíteni a már fennlevőtől?(9.62)
mert nem akarom, hogy összekutyuljon valamit...köszi

vlevi 2008.12.14. 09:42:43

Legbiztonságosabb egy másik gépen.
Erre meg a legjobb megoldás, ha felraksz egy Virtualbox-ot, arra pedig egy olyan oprendszert, amilyet akarsz, és szinte bármit kipróbálhatsz rajta, a rendes gépedet nem fogja tudni összerondítani.

ZeGa 2008.12.14. 10:49:28

De nem kell aggódni mert az alpha alapból külön mappába települ fel. :)

vlevi 2008.12.14. 12:54:45

Bátraknak az is megoldás :)
Én gyáva vagyok, virtuál gépen kipróbáltam, és elvileg külön van a kettő.
A profilja is Opera10preview könyvtárba megy.
Viszont az ikon lecseréli a 9-es ikonját.

HiperKocka 2009.01.09. 11:56:22

Én nem értem ezt a sebeség kérdést rákatintok egy linkre és ott az új oldal, sose látok olyat, hogy töltene.
(opera10, Xp-sp3, 30Mb-net :))

P.zoli 2009.01.18. 21:43:35

Valaki tudja,hogy lehet magyarositani az opera 10-et.Üdv Zoli
süti beállítások módosítása