Magyar Opera

10 tipp az Opera 9 gyorsítására

Az alábbiakban néhány egyszerű, de hasznos tippet olvashattok, amelyekkel az Opera gyorsabbá tehető a legtöbb esetben - ez persze nem jelenti azt, hogy az alap telepítés ne lenne elég gyors ;) Az idő múlásával azonban az Opera is elérheti azt a pontot, ahol már érezhetően lelassulnak bizonyos részei, és ilyenkor érdemes egy keveset foglalkozni a problémával. Lehetséges, hogy a lenti tippek nem működnek ugyanúgy minden kapcsolattípus esetén, de azért érdemes próbálkozni velük. Természetesen ha ezeken kívül is tudsz valami jó trükköt, akkor oszd meg velünk.

  1. Kapcsold ki az automatikus névkiegészítést és a keresést a helyi hálózaton.

    Minden olyan esetben, amikor nem egy webcímet, hanem csak egy szót írsz be a címsorba, az Opera először megpróbál találni hozzá egy könyvjelzőt, amelynek ilyen nevű azonosítója van. Ha ez nem sikerül, akkor megpróbálja megkeresni az adott nevet a helyi hálózaton, majd elő- és utótagokat tesz hozzá, hogy így próbálja megnyitni az oldalt az interneten. Ez hasznos lehet azoknak, akik még nem ismerik ki magukat a világhálón, viszont a legtöbb esetben csak a processzoridőt pazarolja.

    A kikapcsoláshoz nyisd meg a Beállítások > Haladó > Hálózat ablakot, és ott nyomd meg a Kiszolgálónév kiegészítése gombot. Töröld ki a jelölést a Keresés a helyi hálózaton és a Címkiegészítés az alábbiakkal beállítások előtt.

  2. Használd tovább a gyorstárazott képeket.

    Amikor megnyitsz egy weboldalt, az Opera letölti a képeket a helyi gépen található gyorsítótárba, így ha legközelebb megnyitod a weblapot, már nem kell letöltenie még egyszer. Alapesetben az Opera 5 óránként ellenőrzi, hogy van-e újabb változata az adott képnek a weblapon. Ha ezt az időt megnöveled, ritkábban fog ellenőrizni, és gyorsabban fognak betöltődni a már látogatott lapok.

    A beállítás módosításához nyisd meg a Beállítások > Haladó > Előzmények ablakot, és a Képek ellenőrzése mögött válaszd a Minden 24 órában pontot. Ha mégis frissíteni kell egy képet, csak nyomd meg az F5-öt.

  1. Töröld a fölösleges és ismétlődő beépülőket.

    Nyisd meg az opera:plugins oldalt, és nézd meg közelebbről, hogy milyen beépülőket használ jelenleg az Operád. Biztos, hogy mindegyikre szükséged van? Nincs olyan beépülő, ami kétszer is szerepel a listában (esetleg különböző verziókkal)? Ha például soha nem használsz RealPlayer streameket, akkor azt nyugodtan kikapcsolhatod.

    A beépülők kikapcsolásához nyisd meg a plugin-ignore.ini fájlt az Opera főkönyvtárában, és írd bele annak a fájlnak a nevét, amelyik a kikapcsolásra szánt beépülőhöz tartozik.

    A dupla beépülők általában azért jelennek meg, mert az Opera képes felismerni a Firefoxhoz tartozó beépülőket is (nem a kiterjesztésekről van szó). Ha nincs rájuk szükséged, akkor az opera:config PluginPath mezőjében töröld ki a Firefox beépülőkhöz tartozó útvonalat.

  2. Generáld újra a profilod, ha már sokszor frissítetted az Operát.

    Ez a rész csak azokra vonatkozik, akik már régóta használják az Operát, és az új verziók megjelenésekor mindig frissíteni szokták a régit. Ha előzetesekkel vagy beta verziókkal is szoktad frissíteni, akkor különösen hasznos lehet ez a trükk. Ha már az Opera 6 óta mindig csak frissíted a böngésződet, akkor jó esélyed van rá, hogy az ini fájlokban (főleg az opera6.ini esetében) elképesztő méreteket öltött a kavarodás. Valószínűleg sok olyan bejegyzés van benne, ami már érvénytelen, régi vagy hibás, és ezek mind lassíthatják az Operát. Tipikus tünete ennek a problémának az időnként előforduló magas CPU használat. (Lásd még bővebben az Opera profil visszaállítása cikket.)

    Ezt a problémát csak úgy tudod megoldani, ha újragenerálod a profilodban az opera6.ini fájlt. Ehhez a következőket kell tenned: zárd be az Operát, készíts egy biztonsági másolatot a fájlról, majd töröld le. Ha újraindítod az Operát, észre fogja venni, hogy hiányzik ez a fájl, és készít egy újat, amelyben már biztosan nincsenek hibás, érvénytelen bejegyzések. Sajnos a törléssel elveszíted az beállításokban megadott személyes adatokat és az Operában végzett módosításokat, de a régi fájl, valamint az opera:config segítségével ezeket könnyen vissza lehet állítani. A jelszavaid, leveleid és egyéb dolgaidat ez nem befolyásolja.

  3. Kapcsold ki a Turbo módot.

    El tudom képzelni, hogy mit gondolsz most, és igen, szerintem sincs ebben túl sok logika, pedig így van: ha kikapcsolod a Turbo módot, gyorsabb lesz az Operád. Gondolom nem sokan tudják, hogy mi az a Turbo mód: ez azt jelenti, hogy egy kép betöltése közben már akkor elkezdi rajzolni a képet az Opera, amikor még nincs teljesen letöltve. Ez természetesen erőforrásokat használ, ami lassítja a böngészést. A gyengébb gépeken ennek a funkciónak a kikapcsolásával jelentős sebességnövekedést tapasztalhatsz, de még a jobb gépeken is észre lehet venni a különbséget.

    A Turbo mód kikapcsolásához nyisd meg az opera:config Turbo mode beállítását, töröld ki a jelölést, majd nyomd meg a Mentés gombot.

    Kiegészítés: A Turbo mód kikapcsolása jelenleg kikapcsolja a képeket a Gyorshívóban. Ez egy hiba, amit később valószínűleg javítanak.

  4. Növeld meg a lehetséges kapcsolatok számát.

    Ha egyszerre sok fület szoktál megnyitni Operában, több lap is szokott töltődni nálad egyszerre vagy sokszor nyitsz meg új lapokat a háttérben, akkor mindenképp ajánlott megnövelned az összes lehetséges kapcsolat számát az Operában, feltéve, hogy szélessávú internetkapcsolatod van. Lassabb kapcsolatoknál is növelheted ezt az értéket, de csak gyors kapcsolat esetében tapasztalhatsz látványos javulást.

    A kapcsolatok számát a Beállítások > Haladó > Hálózat ablakban módosíthatod a Max. kapcsolat összesen pontban. Érdemes több értéket is kipróbálni, először 32 vagy 64 kapcsolattal kezdve. Ezzel együtt módosíthatod a Max. kapcsolat/kiszolgáló értékét is: itt inkább egy kisebb szám javasolt, válaszd ki először a 4-et, de ebben az esetben is érdemes több értékkel próbálkozni.

  5. Csökkentsd a látogatott lapok számát az előzményekben.

    Az Opera alapesetben az előző 500 látogatott lap címét jegyzi meg, amelyeket aztán fel tud ajánlani neked, amint elkezded beírni egy weblap címét a címsorban. Ilyenkor nincs is szükség a lap teljes címének beírására, csak ki kell választanod a listából. Sajnos ennek ára van: minél nagyobb ez a lista, annál tovább tart, amíg az Opera induláskor az egészet betölti, vagyis tovább tart az Opera indítása.

    Ezt úgy oldhatod meg, hogy törlöd az előzményeket (ez csak ideiglenes megoldás), vagy csökkented a látogatott lapok számát. Nyisd meg a Beállítások > Haladó > Előzmények ablakot, és a Címek mellett kattints a Törlés gomba. Ezzel kipróbálhatod, hogy valóban gyorsít-e a böngészésen, ha kevesebb címmel kell foglalkozzon az Opera. Ha javult a sebesség, akkor ugyanezen a helyen írd át a látogatott címek számát is mondjuk 100-ra. Ha 0-ra állítod, akkor teljesen kikapcsolod ezt a funkciót (ezt mindenképp érdemes megtenni, ha amúgy sem használod).

  6. Változtasd meg a lejárati idő beállítását.

    Egyes rendszergazdák úgy állítják be a weblapokat, hogy minden alkalommal, amikor megnyitod, újra kell tölteni az egészet (többnyire ezt azért teszik, hogy minden alkalommal új reklámok jelenjenek meg a weblapon). Sajnos ezekben az esetekben az Opera nem fogja használni az előzőleg lementett fájlokat a gyorsítótárból, és újra letölti az egészet, ami természetesen lassítja a weblap megnyitását.

    Ha azt szeretnéd, hogy az Opera hagyja figyelmen kívül a lejárati idő beállítását a weblapokon, akkor nyisd meg az opera:config lapot, és a keresőbe írd be, hogy expiry. A Check Expiry History és a Check Expiry Load értékeit írd át 1-re, majd nyomd meg a Mentés gombot.

  7. Mentsd le gyorsabban a képeket.

    Bár ez a trükk nem növeli meg az Opera sebességét, viszont a végeredmény mégis az, hogy gyorsabban tudod lementeni a képeket. egy kép mentésekor a környezeti menü megnyitása helyett egyszerűen nyomd le a Ctrl gombot, majd kattints a képre.

  8. Késleltesd a levelek és hírcsatornák ellenőrzését indításkor.

    A kedvenc tippem következik, ugyanis ez a probléma már régóta zavart. Az Opera indításkor előnyben részesíti a levelező fiókok és az RSS hírcsatornák frissítését. Sajnos ez azzal jár, hogy ha több levelező fiókod van, illetve sok hírcsatornára vagy feliratkozva, akkor drasztikusan megnő az Opera indulási ideje, ráadásul a merevlemezt is igen aktívan kezdi el használni ilyenkor az Opera, ezáltal még más alkalmazások is megakadhatnak.

    Szerencsére már van lehetőség a különböző fiókok ellenőrzésének elhalasztására. Keresd meg az accounts.ini fájlt a levelező mappában (ennek az útvonalát az opera:about lapon megtalálod). Ebben a fájlban minden fiókhoz tartozik egy Initial Poll Delay nevű bejegyzés, ahol megadhatod, hogy az indítás után mennyi idő múlva ellenőrizze az adott fiókot. A levelező fiókoknak hagyj legalább egy percet a frissítésre (mivel másodpercben kell megadni, ez 60-as értéket jelent). Figyelj arra, hogy különböző értékeket adj meg a különböző fiókokhoz, hogy ne frissüljenek egyszerre. A hírcsatornáknak még többet is adhatsz, oda írj például 120-at (ez két perc).

Forrás: 10 Tips to speed up Opera 9. A fenti kép az Opera Wallpapers oldalról származik.
Szavazz az eredeti cikkre a diggen!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr8854532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nike · http://usite.hu/oblog/ 2007.04.04. 16:32:50

Initial Poll Delay, koszontem!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.04. 16:58:31

Turbo mód kivételével csak óvatosan. Én kivettem, és a Gyorshívó előnézeti képeiről frissítés után egy csomó kép hiányzott. Visszakapcsolva megint minden OK.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.04. 17:00:00

Fura. Szerintem ezt fel lehet venni hibaként.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.04. 17:09:55

Felvettem rá egy hibát, kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá :)

battisti 2007.04.04. 17:37:02

Initial Poll Delay, vau!
Ilyenkor mindig érzem, hogy jó, ha mások mindent elolvasnak helyettem, és aztán megírják a lényeget :)

Zoli · http://my.opera.com/zoligrg89 2007.04.04. 17:54:57

ctrl+katt kepek lementesere
Ez nagyszeru!:D
Igy mar sokkal gyorsabb,es nem fagy le:)
Koszi!!

l.l 2007.04.04. 19:59:54

Ez télleg hasznos: ctrl+katt, ha egy linkre kattintok ugy is jo. Köszönjük a hasznos infókat karaj!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.04. 20:55:45

Nagy része volt már, de nem árt időnként frissíteni... meg gondolom nem sokan olvassák az archívumot.

gg 2007.04.06. 11:13:04

kedves karaj!
köszönjük a jo tanácsokat. ezuton szeretném megkérdezni, hogy a "eszközök/beállítások.../betöltés:újrarajzolás 1 ms után" mit jelent.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.06. 13:05:45

Azt, hogy miután elkezdte letölteni a weblapot, mennyi idő múlva kezdje el megjeleníteni. Ez teljesen ízlés dolga, próbáld meg több értékkel, hogy melyik tetszik jobban. A nagyobb érték gyorsabb, de lassabbnak tűnik (mert másodpercekig nem látsz semmit), a kisebb érték lassabb (mert többször kell újrarajzolja az oldalt a betöltés alatt), viszont gyorsabbnak tűnik, mivel azonnal kapsz visszajelzést. Mint mondtam, ízlés dolga :)

mew 2007.04.06. 18:33:40

Helló

Azt nem tudjátok, hogy ki lehet-e valahogy kapcsolni a tabok elölnézetét?

Lali_ 2007.04.06. 18:44:03

Szia mew!
A címsorba írd bele, hogy opera:config, majd a gyors keresésbe írd bele, hogy tab, ekkor látsz egy ilyet: Use Thumbnails in Tab Tooltips
Innen vedd ki a pipát, ekkor már nem csinál előnézeti képeket(de az oldal címét, kódolását továbbra is mutatja, de azt hiszem azt is ki lehet valahol kapcsolni, csak sajna én nem tudom, hogy hol.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.06. 20:23:55

Ctrl+F12, Haladó, Böngészés, Eszköztippek megjelenítése

gg 2007.04.07. 09:32:52

köszönöm a választ!

moki 2007.04.07. 18:19:05

Sziasztok! Bocsi, hogy nem igazán idevágó a kérdés, de megtudnátok mondani, hogyan lehet a postsmile-t működére bírni Opera alatt? Gmail-es levélbe szeretnék vele smile-t rakni, IE alatt simán megy de Operában nem sikerül.
Előre is köszi!

keller1 2007.04.08. 10:44:25

Sziasztok,kellemes ünnepeket.
A fenteb leirt gyorsitásokat megprobáltam és teljes kudarcal végzödött.Se az index,se az origo forumába,se a t-oline belépő oldalán netudok belépni valami oknál fogva.különbözö képen reagál a kisérletekre.
Erre az oldalra be se tudok lépni,mert az indapassz oldalra irányités jelszót kér,de oda alapbol be se tudok lépni.
Most explorel7-röl irok ezen viszont minden remekül müködik.Minden!Probáltam visszaállitani de nem sikerült.
Letöröltem az egészet és ujratelepitve megmaradnak a beállitások,pedig minden operával kapcsolatos bármit amit a gépen találtam leszedtem és nemtudok változást elérni.
Ha tudnátok valami jó tanácsot adni megköszönném,mert igy használhatatlan.
A VINDOZT nem akarom ujra telepiteni,mert nem az a rossz.várom a segitséget,ha tudtok.

Boldog nyuszit mindenkinek!!!! 2007.04.08. 12:44:23

Tisztelt akárki!
mér van az operában hogy, iwiwnél ha elfogadom hogy ismerek vkit, akkor ez jön be:

Hiba!
XML elemzése sikertelen

XML elemzése sikertelen: szintaktikai hiba (Sor: 1, Karakter: 0)

A dokumentum elemzése HTML-ként
Hiba:missing root element
Részletes leírás:www.w3.org/TR/REC-xml/

vagyis hát tudom mér van, mert levan irva, de mit lehet tenni ellene?

hana 2007.04.08. 13:49:24

az iwiwnél érdeklődtél?
és egyébként nem csak akkor van, hanem bárhol dobhat ilyet :(

Boldog nyuszit mindenkinek!!!! 2007.04.08. 15:09:51

azért nem az iwiwet gondoltam hibásnak, mert ez csak operánál fordul elő

hana 2007.04.08. 18:15:07

operával csak az iwiwnél - nálam :)

zsoltzsolt 2007.04.08. 18:41:21

keller 1!

Az Index ezt írja: "A rendszer egyelőre tesztverzióban működik, ezért arra kérünk minden felhasználót, hogy jelezze, ha esetleg problémát észlel a belépéskor. A visszajelzéseket előre is köszönjük."
Nem lehet, hogy csak ez a hiba? persze, fene se tudja, lehet más is

nyusz 2007.04.08. 19:11:55

sziasztok!

a 7. pont miatt jutott eszembe a következő: be tudom valahogy állítani az operában, hogy mikor elkezdek beírni valami url-t, és véletlenül nagy kezdőbetűvel kezdem - vagy caps ba van nyomva, és úgy irom az elejét -, akkor is kidobja az eltárolt urleket? mert úgy rémlik, hogy régen (opera 8.x) idején még így ment volna alapból. magyarul ne legyen érzékeny a kis/nagy betűkre az opera

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.08. 20:20:37

keller1, ha le akarod törölni az egészet, akkor ne az Operát, hanem a profilodat töröld le! A profilodhoz az útvonalat a Súgó > Opera névjegye alatt találod az Opera mappája bejegyzésnél, onnan törölj ki mindent, miután leszedted az Operát, és utána tedd vissza még egyszer, akkor mindent el kell felejtsen. Valamit elállítottál, úgy tűnik, hogy a sütikezeléssel van valami gond, de ennyiből nem tudom megmondani, hogy pontosan mi a hiba.

keller1 2007.04.09. 09:17:28

Köszönöm a segitséget de nem tudom kitörölni mert nem hagyja magát.már az eszköztár minden eltünt de az nem.
nem vagyok egy nagy spiller ,hát nem megy.
sajnálom az operát,négy vagy öt éve használom de még igy nem jártam.
Majd a legközelebbi windoz ujitásnál megprobálom.
Sajnálom nem boldogulok vele.
Sziasztok.

Keller1 2007.04.10. 15:24:41

Sziasztok.
Sikerült megoldanom a gondomat.
Végül is megtaláltam a profilomat a rejtett fájlok között.Kitörölni nem mertem,hanem átneveztem valami blablaraés mgjavult.
Valoszinü nem egy dijjnyertes megoldás,de müködik.
Köszi a segitséget.
Az IE7-es nem is rossz.

Lali_ 2007.04.10. 16:32:59

"Az IE7-es nem is rossz."
Hát...szerintem nyiss meg először ie-vel kb 7-8vagy több fület, majd ugyanezeket operával.(Ha jobb géped van akkor *2)Na sztem akkor már eléggé nyilvánvaló a különbség(CPU, memória, fülek váltásához szükséges idő, esetleg rövidebb fagyási jelenségek...

Lali_ 2007.04.10. 16:33:40

ááá, miért nem jelenik meg a kommentemmm....

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.10. 16:38:22

Néha el kell teljen egy kis idő, én se értem mitől van...
Ez is a misztikus blog.hu hibák közé tartozik.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.10. 16:43:20

keller1, az Opera névjegy oldalán ott az útvonal a profilodhoz, azt írtam fentebb. Ha a Windows dolgai közé mentetted (többfelhasználós módban oda teszi automatikusan), akkor az bizony egy rejtett mappában van, de ehhez az Operának nincs sok köze, az így működik a Windowsban. Ha egyfelhasználós módban telepíted, akkor a saját mappájába teszi a profilodat.

Lali_ 2007.04.10. 17:26:12

Télleg az egyszerre leütött bal és jobb egérgomb mit csinál?Össze vissza nyomogatom és mindig mást csinál...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.10. 18:19:47

Egyszerre nem tudod leütni mindkét gombot, a Windows az egyiket biztosan hamarabb kapja meg, mint a másikat. Attól függően, hogy a jobb vagy a bal gomb az első, egy back vagy egy forward lesz belőle.

Lali_ 2007.04.10. 19:13:04

De akkor az normális, hogy ha nagyon hamar ütöm le a bal-t majd a jobbot(v. valami hasonót), akkor vissza vagy elörre megy, vagy normális?
vagy windows hiba?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.10. 19:48:56

Szerintem teljesen normális, ez ugyanis az előre és vissza parancsoknak megfelelő egérmozdulat (noha gyárilag nem egészen úgy képzelték, hogy nagyon gyorsan püfölöd a gombokat :) )

ply 2007.04.11. 04:56:04

Itt az Opera 9.20 Build 8771

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.11. 08:19:13

Igen, valószínűéeg ma jön ki hivatalosan a végleges 9.20, addig is: my.opera.com/community/forums/topic.dml?id=184725

birno 2007.04.11. 10:27:57

Hűha, ez a Turbo mod kikapcs nagyon üt, meg az RSS késleltetés is.
Köszi a tippeket!

Épp most agyaltam, hogy kipróbálok egy beta verziót, de ha mostanában jön akkor inkább megvárom a véglegest.

Olyan cikked nincs véletlenül, hogy a profilt hogyan lehet kitakarítani a letörlése nélkül?
Mert elég sok minden be van állítva amik nem lenne jó ha elvesznének.

birno 2007.04.11. 11:14:59

Közben felraktam a 9.20-at s amint látom a fülek előnézeti képénél nem írja ki a kódolást csak a képét jeleníti meg és a címet.
Azt elő lehet varázsolni?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.11. 11:24:04

Turbo mód: egyelőre a végleges verzióban is megvan az a hiba, hogy kikapcsolt Turbo móddal nincsenek képek a Gyorshívón. Mivel a Turbo mód egy eléggé eldugott beállítás, ezért az Opera még nem foglalkozik a hibával, szóval ennek tudatában állítsátok be.

birno: Sajnos nincs, azt tudom javasolni, hogy nevezd át, indítsd el az Operát (így lesz egy új fájlod), és hasonlítsd össze a kettőt. Amiről tudod, hogy fontos, azt másold be az újba. De valószínűleg egyszerűbb, ha az Operában újra beállítasz mindent, ami hiányzik (az összehasonlítással láthatod majd, hogy mik ezek). Ha valami gond lenne, bármikor visszateheted a régi fájlt az új helyett, és akkor minden olyan lesz megint, mint azelőtt.

birno 2007.04.11. 15:29:34

A Speed Dial oldal testreszabható?
Úgy értve, hogy melyik keresőt használja vagy mondjuk a kereső boxot el lehet-e tüntetni teljesen?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.11. 15:39:19

Kis türelem, mindjárt lesz róla post :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.11. 16:22:19

A keresoknel at lehet allitani, lasd a nemreg megjelent cikket. Ki is lehet kapcsolni: egyszeruen vedd ki a pipat az alapertelmezett Speed Dial kereso elol (a keresok beallitasanal)

gebana · http://www.dudakbirodalma.hu 2007.04.29. 01:28:09

Wow, nagy opera fan vagyok és eddig mindent megtaláltam, de erről a "configos" dologról nemtudtam :D thx érte :)

MosoMasa 2007.10.22. 13:07:23

Kérdés: A hordozható Opera-portáble rendszerben hogyan tudom állítani a levelezés késleltetését? (Initial Poll Delay merre található, illetve egyéb megoldás?)?

opera11 · http://www.opera.extra.hu/ 2007.10.22. 14:23:06

Nemvagyok benne biztos, de szerintem ott ilyet nemlehet csinálni, mivel azokat a fájlokat minden alkalaommal elkészíti, majd amikor bezárod, akkor lepucolja a gépről

opera11 · http://www.opera.extra.hu/ 2007.10.22. 14:23:07

Nemvagyok benne biztos, de szerintem ott ilyet nemlehet csinálni, mivel azokat a fájlokat minden alkalaommal elkészíti, majd amikor bezárod, akkor lepucolja a gépről

MosoMasa 2007.10.22. 15:18:07

Az van, hogy a képzett default.ophome fájlban benne van, DE...! Módosítás után az Opera nem indul el, hibát jelzett, és gyakorlatilag törli a fájlt, újat hoz létre az alap-profillal. Valami olyan szerkesztővel lehetne átírni, ami nem változtat egyébként a fájlon mást semmit, vagy magából az operából valahogy.

operaszoftver@gmail.com · http://www.opera.extra.hu/ 2007.10.22. 17:18:15

Ja, tényleg...a notepadnál a File/Encodingnál UTF-8-ra kell állítani a kódolást a többit meg akkor már vágod gondolom :)

iss 2009.01.24. 23:08:27

Sziasztok!
Pár trükk jól bevált, köszi Karbonade.
A 8-as próbája óta viszont az m1,-2 videói és sztrímjei nem jönnek be, max a reklám néha.
Pedig csak egy-kettőt ugrottam + - az expiry history és load-nál. Már minden variációval elmentettem és az alapértelmezéssel, de csak hibaüzi hogy nincs engedélyem megnyitni.
Tudtok erre visszatrükköt?

iss 2009.01.24. 23:57:18

Hupp, csak az iexplorer-ből kellett kivenni a proxi pipát. Ezek szerint a 8-as tipp is rendben lesz.
Tudtam én hogy jó blog ez :)
süti beállítások módosítása