Magyar Opera

Google szolgáltatások Operában

A CyberNotes oldalán nemrég megjelent egy lista a legfontosabb Google szolgáltatásokról, valamint hogy ezek hogyan viselkednek Operában. Köztudott, hogy az Opera és a Google kapcsolata közel sem felhőtlen, hiszen a Google szinte minden újonnan megjelenő alkalmazása eleinte egyáltalán nem, vagy hibásan működik Operában (lásd például Google Mail vagy Google Maps).

Természetesen az Opera tisztában van azzal, hogy milyen fontos lenne, hogy ezek az alkalmazások jól működjenek Operában is, azonban a felmerülő hibákat ők is csak akkor látják, amikor a szolgáltatás már működik és megjelent. Sok esetben a Google eltér a jelenlegi szabványoktól, és ez okozza azt, hogy az Operában nem működik megfelelően a lap, de arra is van példa, hogy olyan szabványt használnak, amelyet az Opera még nem valósított meg. Bármelyik oldalon is legyen a hiba, sokkal szorosabb együttműködésre lenne szükség, hogy ezeket a későbbiekben elkerüljék. Másrészt a Google a pozíciójából fakadóan példát kellene mutasson a szabványos megoldások fejlesztése terén.

Az alábbiakban a Google szolgáltások listáját mutatjuk be, valamint azt, hogy ezek hogyan működnek (vagy éppen nem működnek) Opera alatt.

A cikkben több helyen szerepel az, hogy maszkolás Firefoxként: ez azt jelenti, hogy az Opera meghamisítja az azonosítóját, és azt hazudja magáról, hogy valójában Firefox. Ahhoz, hogy ezt beállítsd, kattints jobb gombbal egy lapon, válaszd ki az Oldal beállításainak szerkesztése pontot, és a Hálózat > Böngésző azonosítása alatt válaszd az Azonosító rejtése Firefoxként pontot.

  • Google AdWords - Google hirdetéseket helyezhetsz el a weblapodon, amelyek után pénzt kapsz

    Nem túl meglepő módon ez tökéletesen működik.

  • Google kezdőlap - a klasszikus Google keresőoldal

    Működik, természetesen.

  • Google Analytics - részletes statisztikát készíthetsz a weblapod forgalmáról

    Működik rajta minden Operában is.

  • Google Calendar - sokoldalú online naptár, még SMS-t is tud küldeni

    Ez már problémásabb: az oldal megnyitása után egy figyelmeztető ablak ugrik fel, hogy a böngésző nem támogatott. Az OK gomb megnyomásakor egy súgó oldal nyílik meg, amely az Internet Explorer 6 vagy a Firefox letöltésére buzdít. A Mégse gomb lenyomásával a szogáltatás működik, legalábbis én nem találtam hibát, de lehetséges, hogy bizonyos részek nem fognak menni. Ha az Operát Firefoxként vagy Internet Explorerként azonosítjuk, akkor nem jön figyelmeztetés, viszont az oldal nem is működik.

  • Google Docs & Spreadsheets - Online szövegszerkesztő és táblázatkezelő

    Ez is problémás: az oldal megnyitásakor itt is csak egy figyelmezetetést kapunk, valamint itt is az Internet Explorert és a Firefoxot ajánlják letöltésre. Az apró betűs, szürke részben kapunk egy tippet, amely viszont intergalaktikus törvényekbe ütközik: írjuk a webcím mögé, hogy &browserok=true, és akkor megúszhatjuk az eltanácsolást (csak nehogy rajtakapjanak, hogy trükközünk). Másik lehetőség, hogy maszkoljuk az Operát Firefoxként, mindkét változatban működik a szövegszerkesztő. A táblázatkezelő a trükközés után elindul ugyan, de hibásan. Mindkét alkalmazás új ablakban ugrik fel, amit az Opera alapból letilt, erre érdemes figyelni, valamint a táblázatkezelő más tartományban van, így azt külön kell maszkolni.

  • Froogle - árukereső

    Működik Opera alatt is.

  • Google Mail - innovatív online levelező, hatalmas tárhellyel (a levelek kezelése hasonlóan működik benne, mint Operában)

    Mivel ez a Google egyik legnépszerűbb szolgáltatása, az Opera nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mindig tökéletesen működjön, ezért szerencsére figyelmeztetések és problémák nélkül működik (régebben voltak vele bőven problémák). A chat részével vannak gondok, de ha Firefoxnak maszkoljuk az Operát, akkor működik. Már jól működik a chat is.

  • Google Notebook - online jegyzeteket lehet benne készíteni

    Sajnos ez egyáltalán nem működik. Bár az Opera nincs kizárva (pedig itt jogos lenne), de belépés után szinte semmi sem megy. A felajánott böngésző kiterjesztést természetesen nem lehet Operában használni, hiszen Firefoxos (ezt elfelejtették megemlíteni).

  • Google Page Creator - weblapokat készíthetsz vele könnyen és gyorsan

    Bár be lehet lépni, miután elfogadod a feltételeket, de rögtön ezután az alábbi oldal fogad, ahol a már megszokott módon javasolják a böngésző cseréjét. Ha Firefoxnak maszkoljuk az Operát, akkor beenged, de használni továbbra sem lehet.

  • Google Personalized Homepage - személyre szabható Google kezdőlap

    Működik, de állítólag lassabb, mint más böngészőkben. Az Operások panaszkodtak emiatt, hogy a Google bizonyos lapokon a Firefoxnak tömörített, míg az Operának tömörítetlen adatot küld, emiatt lassabb is lesz Operában, lehetséges, hogy itt is ez a gond.

  • Google Reader - online hírcsatorna (feed) olvasó

    Az eddigiek között ez mindenképpen kakukktojás: tele van zsúfolva AJAX cuccokkal, mégis hibátlanul működik Operában!

  • Google Video - online videómegosztó

    Működik, beleértve a feltöltést is.

Ha más Google szolgáltatással is van tapasztalatotok, írjátok meg. Ha tudtok valami jó trükköt, amivel a fenti hibákat esetleg el lehet kerülni, azokat is várjuk.

Kapcsolódó linkek

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr7417502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Opera10 · http://www.my.opera.com/Lali19871014/blog/ 2006.11.10. 14:52:01

Van valami google desktoppal(a képernyő szélén van és mindenféle hülyeség van) is, aminél asszem azt mondta, hogy az opera nem támogatott, ugyhogy bedühödtem és azoonal ki is szedtem, aztán mikor kérdezte a google, hogy mért is szedtem ki(egy weboldal megnyilt az uninstall után) akkkor jól leirtam nekük, hogy azért mert luuzerek és nem birják operával is rendesen megcsinálni(egyébként a progi müködésében nem találtam hibát, tehát látszólag jól müködöö, igaz kb 10 percig használtam)

k 2006.11.10. 15:23:49

Operához nincs rendes debugger pl, a másik 2 böngészőhöz van.

Takács Géza · http://www.silvavitae.hu 2006.11.10. 17:57:02

Üdv!
Tegnap óta nem tudom megnyitni a gmail-fiókomat. Csak úgy! Nyekk, és csak üres oldal jön. A forráskódban ajánlgatja, hogy engedélyezzem a js-et, de minek, ha engedélyezve van? Firefoxszal jön, de nem szoktam használni.
Jobbakat!
Géza

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.11.10. 20:27:04

Géza: ürítsd ki a gyorsítótárat, töröld le a kapcsolódó sütiket, és próbáld újra.

k: még nincs, de hamarosan lesz Operához is.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2006.11.10. 21:21:36

A Google Mail támogatáshoz annyit, hogy az Opera levelezője GMail account hozzáadásakor automatikusan beállítja a portokat, a felhasználónak jóformán csak a nevét és a jelszavát kell megadnia, egyébként meg a tovább gombot nyomkodni :).

Penge · http://pengemester.try.hu 2006.11.10. 23:28:36

A Gmailnél már vagy 2 hete müxik maszkolás nélkül is a chat.

Takács Géza · http://www.silvavitae.hu 2006.11.11. 17:23:17

Kösz a segítséget mindenkinek!
Többszöri gyorsító és süti-törlés után helyreállt a béke. Már bejön a gmail-fiókom, és a beállításai is. Mindegy neki, mindek van maszkolva, ha nem akart jönni, nem jött Firefoxnak álcázva se!
Üdv!
Géza

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2006.11.13. 17:50:32

Nem tudom, mit követtem el a masinámon, mindenesetre az Opera Portable-vel nem megy a chat, mondjuk eleddig se nem ment (Penge: neked hogyan?). Szégyen s gyalázat, de elindítottam IE, hogy majd azzal, se kép, se hang (kb. az a jelenség, mint Takács Gézánál). Úgyhogy van most már egy tűzrókám is, biztos ami biztos alapon :).

A Calendar bizony az jó lenne, ha menne, de majd. Bízom benne.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.11.13. 17:58:25

De a Calendar működik, igaz nem teszteltem agyon, viszont amit próbáltam, az ment. Opera azonosítás kell hozzá, és a felugró ablakon Cancel.

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2006.11.22. 09:12:18

Tegnap még nem működött, ma érdekes módon már igen: Gmail-ben látszik a Quick Contacts blokk. Valami történt, méghozzá nagy valószínűséggel gugli fronton, mert masinám ugyanaz :).

gringo 2006.12.11. 19:21:11

Az Opera9.02 levelezőkéjével tudok levelet küldeni a gmailos címemről, de nem fogja fel , ha levelet kapok. Valakinek valami tippje van ,hogy miért?

opera10 · http://bartosslajos.atw.hu/ 2006.12.12. 14:18:14

A gmailben engedelyezted a pop3 letoltest a beallitasoknal?

Heszed 2007.01.30. 15:41:59

A Google funkciók és az Opera böngésző értékelése még a 9.1 verzió előtt történt. Tudja valaki, hogy van-e változás a Google funkciók működésében a 9.1-es böngésző használatával?

Forex · http://tozsdesed.googlepages.com/devizatozsde 2007.03.12. 23:19:22

Érdekes, hogy a Google Inc. szinte a világ egyik legprofibb cége. Mindig valami érdekes dologgal rukkolnak elő. Gyakorlatilag mire rájövünk, hogy mikre is jók mindazok amit ők
adtak nekünk, már készen is vannak az újabb ajándékokkal. S nagyon is érdekes, hogy egy ilyen nagy cég, nem ad arra, hogy figyelembe vegye a többi böngészőt is. És itt nem az
OPERA böngésző az egyedüli amire gondolok. Pl. Linux alatt jó lenne ha a Konqueror -t
is támogatnák!

Penge™ (törölt) 2007.03.13. 00:32:16

Én meg azt, hogy ha van egy egységes szabvány (w3c), amit elvileg minden böngésző követ, kivéve az IE, akkor miért nem mindent a szabvány szerint optimalizálnak és akkor mindenen ugyanúgy (tökéletesen) jelenik meg, csak az IE-n nem, ami ugye nem követi a szabványokat (de előbb utóbb kénytelen lenne. Ha meg egyik sem követ semmilyen egységes szabványt, akkor egy 1% alatti részesedésű böngészővel nem fog senki foglalkozni.
Meg ha egy oldal normálisan megjelenik FF alatt, akkor Opera alatt miért nem, holott mindkettő egy szabványkövető böngésző és még sorolhatnám ezeket az érdekes dolgokat...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.13. 07:42:08

Penge, ez nincs egészen így, az Opera és a Firefox CSAK a szabványos oldalakon tud szabványosan működni. A nem szabványos oldalakon egy ún. quirk módot használnak, ami sokkal inkább megengedőbb a hibákkal, mint a szabványos mód, viszont itt már semmi nem garantálja, hogy egyforma eredményt kapsz.

Tehát:

Szabványos oldal + szabványos böngésző = szabványos, egyforma eredmény.

Nem szabványos oldal + szabványos böngésző = hasonló megjelenéstől a teljes káoszig.

Kaján Győző 2007.10.18. 10:56:38

Valaki esetleg tudja, hogy miért lehet az, hogy egy pár napja még működött a Google Calendar tökéletesen, azóta meg nem. Ha egy esemény részleteit akarom beállítani (Edit event details), akkor elkezdi tölteni, de abbahagyja egy idő után, nem tölti be. Pedig pár napja még semmi gond nem volt ezzel.
Pont ma frissítettem Opera 9.24-re, de azzal se megy.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.10.18. 16:42:12

Vélhetően szerver oldalon buheráltak valamit. A 9.24 csak két biztonsági javítást tartalmaz, nem szabad csodát várni tőle...
süti beállítások módosítása