Magyar Opera

Címkék » webkamera


Opera Labs: webkamera a böngészőben

Tegnap egy új verzió érkezett az Opera Labs gondozásában. Róluk, ugye, azt kell tudni, hogy fognak egy nagyjából aktuális Operát, és nevelő célzattal beleépítik valamelyik, még nem szériaérett, új funkciót azok közül, amelyeken egyébként a háttérben folyamatosan dolgoznak. Teszik mindezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a webfejlesztők minél korábban megismerkedhessenek az általában szabványtámogatást jelentő újítással, és nem mellesleg annak operás implementációjával. Egy szabvány ugyanis annyit ér, amennyit és ahogy a böngészőfejlesztők képesek megvalósítani belőle.

A tegnapi előzetes nem előzmények nélkül való. Tavaly októberben már kaptunk egy fejlesztői kiadást, aminek a mostanihoz hasonlóan a getUserMedia nevű alkalmazásprogramozási felület (API) volt az (egyik) fő újdonsága. A mostani kiadás ezt emeli új szintre, hiszen a kötelező jellegű hibajavítások mellett az API-t az egyébként folyamatosan fejlődő specifikációhoz igazították.

Az új engedélykérő párbeszédpanel

Emellett a már-már hagyományossá váló információs ablakban (lásd a fenti képet) engedélyezhetjük az oldal esetleges webkamera-használati szándékát. Ráadásul a szintén innen elérhető "lap adatai" panel immár 2 oldalassá vált. Az elsőn a szokásos biztonsági információkat láthatjuk, a másodikon pedig azt, hogy helyzetmeghatározás (Geolocation) és kamerahasználat funkciók közül melyikeket engedélyeztünk az adott oldalnak.

Mire is jó ez az egész? Röviden arról van szó, hogy a honlapok készítői számára elérhetővé és kezelhetővé válik a felhasználó webkamerája. Tágabb összefüggésekben vizsgálva a kérdést: még egy példa arra, hogy az alapvető és a jövő webes alkalmazásai számára szinte szükségszerű területeken hogyan szorítja ki a natív, szabványos megoldás a különféle beépülőket. Ennek az egyik legfőbb előnye, hogy a honlap többi része képes hozzáférni és manipulálni a beolvasott tartalmat, amint azt a cikk végi linkeken lévő példák is mutatják.

Az új információs panel

Az új kiadás elsősorban a fejlesztőket célozza, akiknek egy cikkel is kedveskedtek az operások, amiből megtudhatják, mi fán is terem a getUserMedia. A fejlesztői kiadást viszont bárki letöltheti, hogy egy kicsit bepillantson a "jövőbe", például úgy, hogy megtekinti a linkelt alkalmazási példákat. Nem mellesleg kerek 20 ponttal is gazdagodhat a népszerű HTML5 tesztoldalon. Ahol elég komoly pontokat kaphat, elvégre ez a Labs kiadás a legfrissebb(?) hardvergyorsításos kiadás felturbózásával született meg.

A korábbiakhoz hasonlóan a webkamera-kezelést is tartalmazó Labs kiadást az Opera előzetes-oldaláról tudjátok letölteni.

süti beállítások módosítása