Magyar Opera

Címkék » kiadás


Megtört a jég, itt az Opera Coast

Már jónéhány hónapja annak, hogy az Opera váratlanul azt a sokak számára sokkoló hírt adta közzé, hogy elhagyja az évtizedek óta fejlesztett saját renderelő motort - akkor éppen a Prestónál jártunk -, és a nyílt forráskódú WebKit-re nyergel át. Talán az első információmorzsa erről a váltásról egy belső operás bemutatón készült videó volt, amiben bemutattak egy külön projekt keretében kifejlesztett tanulmány böngészőt. Ez volt az Opera ICE.

Bár Penge már régen megénekelte ennek eljövetelét, erre valójában csak most került sor, amikor is az Opera bejelentette a Coast nevű böngészőt. Egyelőre csak iPad-re érhető el, de nyilván lesz folytatás is. Mindenesetre már sikerült kipróbálnom, ennek apropóján született ez a rövid bejegyzés.

De mi is ez az egész? Elvégre az almás cég nem nagyon tűr meg termékein más böngészőket, nem véletlen, hogy csak a Mini volt elérhető, mivel bármely nem Apple böngésző programnak a Safari motorját kell használnia. Ez ugye a WebKit, és az Opera pontosan erre váltott a közelmúltban, tehát megnyílt az út egy teljes értékű alternatív böngésző létrehozása felé.

Persze felmerül a kérdés, hogy ha azonos a motor, akkor minek kell másik böngésző? Az Opera szerint azért, mert az új Coast nevű böngésző (az Opera név csak mellékesen jelenik meg az egész termékben!) a felhasználói felület terén valami újat tesz le az asztalra.

Úgy gondolják itt az ideje, hogy a mobilokra faragott asztali böngészők helyett egy, az alapoktól táblagépekre fejlesztett böngészőre váltsunk. Ennek érdekében mindenféle újításokat vezettek be, jelentősen építve az ujj-alapú vezérlésre, legyenek azok kattintások vagy gesztusok. Összességében az egész UI-t jelentősen leegyszerűsítették.

Aki használta már az új asztali Operát, nem lepődik meg azon, hogy komoly hangsúlyt fektettek a gyorshívóra. Tulajdonképpen azt a gondolatmenetet vitték tovább, hogy a gyorshívó bejegyzés egyben könyvjelző is, de ezúttal a füleknek is adtak egy fülest pofont. Ugyanis elmosódnak a határok a gyorshívó elemek, a nyitott ablakok és az előzmények között.

De már talán így is sokat beszéltem, és ahogy mondani szokás, egy kép többet ér ezer szónál. Hát még a mozgókép!

Szerintetek ez a jövő? Haavard szerint igen, vagy legalábbis valami ilyesmi.

Elkészült az Opera 12.16

A frissítést mostanra valószínűleg olvasóink nagy többsége már megkapta, így adódik a kérdés, miért vártunk ennyi időt a hír közlésével?

Unexpected-Opera-12-15-RC-Available-for-Download.png

Én speciel azért, mert mindenképpen meg akartam tekinteni a hivatalos kiadási megjegyzéseket. Mivel az összeállítás száma elég jelentősen változott (1748-ról 1860-ra ugrott), ezért lehetségesnek tűnt, hogy nem csak a kódaláíró tanúsítvány kódbázisát cserélték ki, hanem némi hibajavítást, stabilitást érintő fejlesztést is eszközöltek. Sajnos a dokumentum szerint nem ezt történt, az Opera 12.16 megjelenése valószínűleg tényleg csak a közelmúltban lezajlott hackertámadás miatt történt meg.

Opera 15: egy új út kezdete?

A tegnapi nap folyamán az Opera Software különösebb felhajtás - és 5-6 RC kiadás - nélkül kiadta böngészőjének legfrissebb, 15-ös kiadását. Ami csak a nevében az, hiszen a 13-as és 14-es verziószámot átugrották. Előbbit babona, utóbbit az Androidos verzió miatt.

Akik valamelyest figyelemmel követték az operás híreket azok már tudják, hogy a mostani kiadás jelenti a cég történetének legnagyobb változását. A böngészők lelkét jelentő, saját fejlesztésű Presto megjelenítő motor és annak elődei közel 20 évig szolgálták a mindenkori kiadásokat, de a cég különböző megfontolások mentén úgy döntött, hogy lecserélik a javarészt a Google által fejlesztett Chromium projektre, ami elsősorban a WebKitből kivált Blink renderelő motorból és a V8 nevű JavaScript futtatókörnyezetből áll.

opera15_installer.jpg

A változás ennek megfelelően drasztikusra sikerült. Technikai és elvi megfontolásokból gyakorlatilag nem egyszerűen motort cseréltek, hanem egy új Opera alapjait rakták le az új motorra. A mostani végleges kiadás reményeink szerint nem a fejlesztés lezárását, hanem egy új kezdetet jelent, melynek során a hiányzó funkciók egy része fokozatosan visszakerül majd jól megérdemelt helyére.

Hiányzók pedig vannak bőségesen, igazából könnyebb olyan listát összeállítani, ami beépített funkciókat tartalmazza. A végleges Opera a 15.0.1147.130-as összeállítás, ennek megfelelően a 1147-es Blink verziót használja. Az ODIN blog bejegyzése alapján a következőket rakták hozzá a Chromium alapokhoz:

  • natív UI
  • Gyorshívó
  • Gyűjtőlap (Stash)
  • Felfedezés
  • "Rally" mód (korábbanOpera Turbo)
  • alap témázhatóság
  • bezárt fülek újranyitása
  • browser.js
  • egérmozdulatok
  • letöltések gomb
  • keresőmotor-váltó
  • O-menü (Windows)
  • natív környezeti menük

Ezen felül módosították az alábbiakat:

  • WebUI elemek megjelenése
  • letöltéskezelő
  • beállítások
  • kiterjesztések (beleértve a Speed Dial API-t)
  • címsor javaslatok gépelés közben
  • hibabejelentő

A lista viszonylag hosszú, de elég alapvető elemeket tartalmaz. Nincs viszont mágus (csak egy alap jelszókezelő), oldalsávok, vizuális fül opció, fejlett letöltéskezelő meg még az a rengeteg minden, ami eddig egyedivé tette az Operát. Gyakorlatilag nincs beállítási és testreszabási lehetőség, még egyedi kezdőlapot sem állíthatunk be. Nem működik az Opera Link sem, de ez már csak idő kérdése. Nem érint olyan sokakat, de kikerült az M2 levelező és RSS kliens, ami mostantól Opera Mail néven különálló programként fut. Bár kérdéses, hogy még meddig.

opera15.jpg

Amit kaptunk az egy, az operációs rendszerbe jobban illeszkedő gyors és stabil program - bár egyeseknek más tapasztalataik vannak -, ami jó alapul szolgálhat a későbbiekhez. Néhány operás "kedvenc" már bekerült, ilyen például a gyorshívó, aminek elemeit már mappákba is tudjuk rendezni. Ezzel egyidejűleg viszont megszűntek a könyvjelzők, ami sokaknak jelent komoly problémát. Újdonságnak számít a Gyűjtőlap, ami egyfajta vizuális könyvjelzőként funkciónál, és nem csak a lapra, hanem annak egy bizonyos részére mutat (legalábbis a kép). Erre a két elemre a címsáv jobb oldalán lévő ikonokra kattintva vehetjük fel az aktuális oldalt.

A mobilos változatból már ismerős lehet a Felfedezés, ami gyakorlatilag egyfajta hírajánló a világ négy tájáról. A forrást és a tematikát személyre szabhatjuk, sajnos Magyarország még nem szerepel a listában. A fentebb említett három elem az új üres fül három aloldalaként érhető el. Ezzel nagyjából össze is foglaltam az "újításokat".

Néhány szó a váltásról és a közeljövőről: az olvasottak alapján az Opera 12.xx nem fog frissülni az új változatra és nem is fogja erre buzdítani a felhasználókat. Aki mégis kipróbálná, az a régi profilja mellé nyugodtan felteheti a három kiadási variáns  - Stable, Next és Developer - valamelyikét. Ezek csak hasonló verziókra fognak - automatikusan - frissülni.

A kiadás kapcsán megjelent egy videó is, ami érthető okokból nem a szokásos új funkciókra összpontosít, hanem az úttalon utakon életérzést kívánja kihangsúlyozni. Talán jelképes is, ahogy a címszereplők a szikla széléről a mélybe vetik magukat. Nekik kinyílt az ernyőjük...

Itt a végleges Opera Mobile 14

Opera Mobile 14 logo.pngAz Opera a mai napon hivatalosan is elérhetővé tette az Opera Mobile 13-as 14-es verzióját, legalábbis az Android rendszerű készülékekre. Akik eddig is figyelemmel követték a mobil böngésző történetét, azok tudhatják, hogy az áthúzott verziószám nem véletlen. A korábbi 12-es után ugyanis most a 13-asnak kellett volna következnie.

Hogy ez mégsem így alakult annak alapvetően két oka van. Az egyik egyszerű számmisztika: a 13-as számnak ugyanis baljós jelentést tuladjdonítanak, nem utolsósorban a fő piacnak számító Egyesült Államokban.

A másik ok inkább praktikus: az Opera Mobile 14 ugyanis a cég történetének első terméke, ami elhagyja az Opera által fejlesztett böngészőmotort (ami az utóbbi években az Presto nevet viselte) és lecserélte azt az nyílt forrású, valamilyen formában a rivális Safari (iOS) és Chrome (Android) által is hasznlt WebKit-re. Ennek megerősítésére még némi kutakodás szükséges, mindenesetre aligha a most a hírekben szereplő Blink háttérre épül a mostani a verzió. Talán majd a 15-ös...

A mostani változatot már tesztelhetjük egy ideje, hiszen Opera Mobile béta néven jó ideje elérhető. A mai hivatalos kiadással annyi változott, hogy immár a korábbi presto-s Operánk helyére települne fel, frissítés gyanánt. Szóval csak óvatosan!

Terveim szerint egy nagyobb tesztet is írok majd ennek tiszteletére, ehhez azonban idő kell, így ez a bejegyzés csak amolyan kötelező hír volt, ennek megfelelő terjedelemben.

Az új Opera Mobile-t letölthetitek a telefonotok segítségével a Google Play piacteréről.  

Elkészült az Opera 12.14

Egy héten belül két új Opera kiadást köszönthetünk.

OperaMarlin1214.pngAz Opera 12.14 az előzetes várakozásoknak megfelelően javította azt a hibát, ami miatt a böngésző összeomlott akkor, ha manuálisan kerestünk frissítéseket kiterjesztések mellett. A probléma egyébként összetettebb volt, mint azt sejteni lehetett, ám a nagyszámú visszajelzések megkönnyítették a javítást. A stabil kiadás buildszáma nem egyezik meg a tegnap megjelent RC verzióval - a browser.js fájl miatt egy új összeállítást kellett készíteni. Szintén jelentős mennyiségű panaszáradat érkezett a hulu.com oldalon tapasztalható instabilitás miatt, ennek megfelelően a Desktop Team itt is lépéseket eszközölt.

Opera 12.14 letöltés

A következő verzió körül a szokásosnál is nagyobb köd van, hiszen márciusig elviekben még elkészülhetne egy újabb hibajavító változat, de az is lehetséges, hogy a programozók most már egy nagyobb lépésre koncentrálnak, így ismét egy hosszabb szünet következik.