Magyar Opera

Címkék » html


Web, alkalmazás

Ez a cikk egy rövid eszmefuttatás a webes alkalmazások témakörében - a konkrét időpontot egy operás bejelentés inspirálta. Megírásához az első indíttatást egy videó adta. Ebben a Le Web 2010 nevű webes konferencia egy interjúja látható, amiben Mitchell Bakert, a Mozilla Alapítvány elnöknőjét szólaltatták meg.

Az egész interjú meglehetősen hosszú, mintegy 20 perces, és sok témát érint, azonban közülük én csak egyre szeretnék reagálni. A beszélgetés elején a beszélgetőpartner szóba hozza az alkalmazásboltok kérdését, egészen konkrétan az Apple modellt. Aki esetleg nem ismerné, ezen elgondolás szerint a fejlesztők csak szigorúan meghatározott programozási nyelveken írhatnak alkalmazásokat, amiket egy központi helyre tölthetnek fel. A felhasználók pedig innen juthatnak hozzájuk, egy előzetes cenzúrát követően.

Mitchell Baker ezt nem tartja helyén valónak, és hosszútávon a webes alkalmazások mellett érvel. Azt mondja, hogy ezen programoknak a web valamiféle kiterjesztésének kell lenniük, egyfajta mobil eszközökre megírt honlapoknak. Tehát olyanoknak, amik a "webből állnak" és webes tartalmakat szolgáltatnak, ugyanakkor megőrzik mindazt, amiben a klasszikus alkalmazások erősek.

Az érdekes rész ezután következik, amikor arról beszél, hogy a Mozilla Labs-nál jelenleg még nincs kiforrott modelljük a megvalósítás mikéntjére, de a jövő évben komoly erőforrásokat szentelnek a témakörnek. Majd kijelenti, hogy sokan próbálják követni az Apple példáját, de csak a Mozilla teszi fel a kérdést: miként lehetne az alkalmazásokat integrálni az internettel (ez 3:00-nál hangzik el).

A fordításom talán nem teljesen szakszerű, de úgy vélem, helyesen értettem szöveget. Ha tehát most valaki a fentieket olvasva kérdőn néz maga elé, nem jár messze az igazságtól. Túl azon, hogy a fenti integráció lenne ugye a Chrome OS fő szexepilje, én még ismerek egy norvég szoftvercéget, ami nem csak hasonló kérdéseket fogalmazott meg, de el is kezdte azok implementálását - méghozzá már 2006-ban!

Tovább...
süti beállítások módosítása