Magyar Opera

Címkék » 39


Megjenet az Opera 39 stabil kiadása (39.0.2256.42)

Kezdjük rögtön egy szomorú hírrel: a VPN szolgáltatás nem került be a stabil kiadásba. A flags-ben természetesen engedélyezhető, és többé-kevésbé működik is, de bugok megjelenhetnek. Valószínűleg szerver oldali fejlesztésekre van még szükség.

Bekerült viszont az angolul "search popup"-nak nevezett funkció. Szövegkijelölés után egy kis buborék jelenik meg a kijelölés fölött, benne két opcióval: Keresés és Másolás. Az előbbi egy új lapfülön az alapértelmezett keresővel keres, az utóbbi pedig értelemszerűen a vágólapra másolja a kijelölt szövegrészt. Adná magát egy Fordítás opció is, de az Operának (egyelőre?) nincs ilyen szolgáltatása. Mindenesetre akit zavar, az a Beállításokban kikapcsolhatja az egészet.

Fontos újdonság még, hogy a tartalomblokkolóba most már online listákat is fel lehet venni. A lista linkjét ugyanott tudjuk hozzáadni, ahol eddig a saját gépünkről tudtunk importálni. A lista azonnal használatba kerül, és automatikusan frissül is, ha a készítői módosítanak rajta. Ez azonban haladó beállítás, ezért előbb azt kell engedélyezni.

Több fejlesztést kapott a videónézegető és a hírolvasó is. Az előbbit mostantól még több oldalon tudjuk használni (csak HTML5 videókkal működik), de akár teljesen ki is kapcsolhatjuk, az utóbbi pedig (megint) új felületet kapott. Ráadásul ezek fejlesztése még mindig nem állt le. A tervek szerint a következő verzióban jön az RSS támogatás.

A motorháztető alatt is van még egy meglepetés újdonság. Az Opera egy saját fejlesztésű, úgynevezett heap compaction algoritmussal elérte, hogy a betöltött weblapok kevesebb memóriát használjanak. Weboldalanként eltérő mértékű csökkenésről van szó, de a mértéke weblaponként megabájtokban mérhető. Ez egyelőre egy külső megoldás, de a tervek szerint a következő hónapokban beépítik a Blink motorba, így esetleg még további javulás várható.

A 39-es verzió fejlesztését végigkövetheted a teljes változáslistában.

Letöltés: Windows, Mac, Linux

Opera 39 béta (39.0.2256.4)

A béta csatornára átkerült fejlesztések

  • Böngésző VPN normál és privát ablakokban is (Tesztelés miatt nem fogja mindenki látni ezt a funkciót. Aki így jár, és mégis szeretné kipróbálni, az először engedélyezze a flags-ben!)
  • Tartalomblokkoló listák importálása online forrásokból
  • A videónézegető kikapcsolható a beállításokban, és kapott néhány fejlesztést is
  • A hírolvasót is kapott egy csomó fejlesztést (és még mindig nincs RSS)

A fejlesztői csatornán maradt fejlesztések

  • Windows 64 bites összeállítás

Teljes változáslista

Letöltés: Windows, Mac, Linux

39 developer, második frissítés (39.0.2245.0)

Főbb újdonságok

  • Tovább okosították a hírolvasót. Még mindig nincs RSS támogatás.
  • A VPN funkció visszatért a normál ablakokba is.

További újdonságok

  • A tartalomblokkoló most már online forrásokból is fogad listákat, és frissíti is azokat a lista fejlécében megadott időszakonként.

Teljes változáslista

Letöltés: Windows, Mac, Linux

39 developer, első frissítés (39.0.2234.0)

Főbb újdonságok

  • Tovább bővült a Hírolvasó testreszabhatósága. Még mindig nincs RSS támogatás, és most úgy áll a dolog, hogy lehet, hogy nem is lesz. Használhatatlan az egész.

További újdonságok

  • Mostantól lehet online forrásból is importálni az adblock listákat. Az egyetlen feltétel továbbra is az, hogy az EasyList szintaxisát kell követni. (chrome://flags/#adblocker-phase3)
  • Az erőforrás kímélő üzemmód kapott még egy kis finomítást.

Jelenleg még láthatatlan fejlesztések

  • A VPN funkció vissza fog térni a normál ablakokba is, viszont ahhoz, hogy oldalspecifikus beállítás lehessen, mélyebben bele kell nyúlni a Chromiumba, úgyhogy arra még várni kell.

Teljes változáslista

Letöltés: Windows, Mac, Linux

Opera 39 developer (39.0.2226.0)

Főbb újdonságok

  • Energiatakarékos mód (Ha a laptop töltőkábelét kihúzod, az eszköztáron automatikusan megjelenik egy ikon. Erre kattintva lehet bekapcsolni a funkciót. A böngésző néhány paraméterét módosítja - háttérfolyamatokat csökkent, kikapcsolja az animált témákat, fixen 30 FPS-re állítja a megjelenítést -, aminek segítségével akár 50%-kal is növekedhet az üzemidő. )

További újdonságok

  • A VPN funkció egyelőre csak privát ablakban fog működni. (okan kérték, hogy legyen oldalspecifikus beállítás, de azt tovább tart megoldani. Ezért kompromisszumos megoldásként valószínűleg ez fog a 38-as stabilba kerülni.)
  • Javították a WebRTC-nek köszönhető IP szivárgást. Most már addon nélkül sem kerül ki a valódi IP cím.

Teljes változáslista

Letöltés: Windows, Mac, Linux

süti beállítások módosítása