Magyar Opera

Címkék » 23


Megjelent az Opera 23 stabil kiadása (23.0.1522.60)

Egy kicsit sokáig kellett várni az újabb stabil kiadásra, de végre megérkezett. A 23-mas verzió ugyan még nem tartogat annyi újdonságot, mint a 24-es, viszont az előző két verzióhoz képest látványos a fejlődés. Lássuk!

  • Az első szembetűnő változás a címmező jobb szélét érinti. Az eddigi gyűjtőlap és gyorshívó ikonok egy menü alá kerültek. Pluszban megjelent még egy csillag ikon is az új menüben, amivel a könyvjelzősávhoz tudunk oldalakat hozzáadni. (A fejlesztők tudnak arról, hogy a szív ikon zavaró lehet, hiszen a gyűjtőlapot is jelképezi. Viszont a fejlesztés alatt álló könyvjelzőkezelő lehet, hogy teljesen leváltja majd a gyűjtőlapot, és akkor ez a probléma meg fog szűnni.)
  • A címmező bal szélén megjelenhet egy új ikon, ami arra figyelmeztet minket, hogy a biztonságos (HTTPS) kapcsolaton keresztül működő oldal nem biztonságos (HTTP) kapcsolaton keresztül is szeretne valamit elérni. Ez önmagában nem egy ördögtől való dolog, de potenciális veszélyeket rejthet magában, ezért ha ilyen oldalra tévedünk, az Opera egy ikonnal fog figyelmeztetni, és az engedélyünket fogja kérni.
  • A programindítási beállítások közé bekerült egy újabb opció. Ha a Firefox-ból ismert "háttéroldalak késleltetett betöltése" be van kapcsolva, és a böngésző több lappal indul, akkor csak azt a lapot fogja betölteni, ami éppen aktív, a többit pedig majd akkor, ha aktiváljuk őket. Ezzel javul a programindítás sebessége, valamint alacsony sávszélesség esetén hamarabb férünk hozzá a kívánt oldalhoz. (Ha a vissza-átnevezett Turbo engedélyezve van, akkor a késleltetett beöltés automatikusan bekapcsolódik.)
  • Akik sok bővítményt és/vagy témát használnak, azoknak hasznos lehet az ezeken az oldalakon megjelenő keresőmező.
  • Ezek mellett több stabilitási fejlesztés is történt annak érdekében, hogy egy beépülő (plugin) lefagyása vagy összeomlása egyáltalán ne zavarja meg a többi fül működését, és főleg ne rántsa magával az egész böngészőt.

A 23-mas verzió fejlődése végigkövethető a teljes változáslistában.

Letöltés: Windows, Mac

Az új Opera Linuxra a 24-es verziótól kezdve érhető el.

A legfrissebb fejlesztői hozzászólások alapján a Linuxos kiadás egyelőre a Developer csatornán marad.

Opera 23 Next (23.0.1522.14)

Ahogy a legutóbbi bugfix kiadás után várható volt, a 23-mas verzió átkerült a Next csatornára, azaz mostantól csak hibajavításokon fog átesni. Forradalmi újításokat ez a verzió sem hozott, viszont az előző kettővel ellentétben több apróságot is tesztelhet, akinek van hozzá kedve.

  • A címmező jobb szélén a korábbi gyűjtőlap és gyorshívó ikonok helyett egyetlen ikon jelent meg, ami ugyanazt a funkciót tölti be, mint a régi Operában a csillag. (Nevezzük mostantól kedvencek ikonnak!) A szív alakú ikon kicsit megtévesztő. A jövőben valószínűleg változni fog vagy a kedvencek vagy a gyűjtőlap ikonja.
  • A címmező bal szélén megjelent egy újabb ikon típus, amit akkor látunk, ha a biztonságos (HTTPS) kacsolatot használó weboldal nem biztonságos (HTTP) kapcsolaton keresztül is le akar valamit tölteni. Ilyenkor az Opera blokkolja is a folyamatot, és a felhasználó engedélyét kéri.
  • A programindítási opciók közé bekerült a Firefoxból ismert "elhalasztott betöltés". Ha ez be van kapcsolva, akkor az Opera indításkor csak az aktív lapot tölti be, a többit pedig akkor, amikor aktiváljuk őket.
  • A Témák és Kiegészítők lapokon is megjelent egy-egy keresőmező több belső laphoz hasonlóan.

Ezek talán a fontosabb és látható újítások. A Developer csatornán maradt a H.264 és a WebNotifications API támogatása illetve az importálás funkció és a Pepper Flash használata.

És hogy mit hoz a folytatás? Jövőhéten érkezik a 24-es verzió első fejlesztői kiadása, és "valami nagyon érdekesre" számíthatunk. Hogy ez csak a fejlesztőknek lesz érdekes, vagy nekünk is, az majd kiderül, de egy komment alapján úgy tűnik, hogy a könyvjelzőkezelő - szinkronizálás - Linuxos kiadás kombóból lesz valami.

Teljes változáslista.

Letöltés: Windows/Mac

23 Developer, harmadik frissítés (23.0.1522.0)

Még csak szerda, de a héten már a második fejlesztői verziót kapjuk. (Ez valójában azért van, mert a múltheti problémák miatt átcsúszott hétfőre.) A mai kiadás kijavít néhány hibát, amit az előző kiadás okozott, és egy újdonsággal is szolgál.

  • Frissítés után első indításkor az Opera megpróbálja az alapértelmezett böngészőből importálni a jelszavakat, a sütiket, a böngészési előzményeket és a könyvjelzőket. (A folymat manuálisan is elindítható a könyvjelző importáló belső lapon.)

Ez a funkció egyelőre még erősen fejlesztés alatt áll, de legalább már tesztelhető. Könyvjelzőkezelő még nincs (talán a 24-es verzióban), ezért az importált könyvjelzőket csak a gyorshívóba vagy a könyvjelzősávra lehet tenni. Ráadásul egyelőre csak az alapértelmezettnek beállított böngészőből lehet importálni. Manuálisan nem lehet profil könyvtárat megadni.

Teljes változáslistából kiderül még, hogy Mac-re is készül az online telepítő, illetve hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy végre normálisan működjön a HiDPI beállítás.

Letöltés: Windows/Mac

23 Developer, második frissítés (23.0.1514.1)

A mai összeállítás újabb kisebb kaliberű fejlesztéseket hozott.

  • A Témák és Kiegészítők belső lapokon megjelent egy-egy keresőmező.
  • A Windows 7-es kiadás MP3 és H.264 támogatást kapott. (Folyamatban lévő fejlesztés.)
  • Implementálták a Web Notifications API-t, aminek segítségével a kiegészítők a régi Operához hasonló felbukkanó figyelmeztetéseket tudnak küldeni a felhasználónak akkor is, ha a felhasználó egy másik programmal dolgozik, és az Opera csak a háttérben fut.

A további fejlesztések és javítások megtekinthetők a teljes változáslistában.

Letöltés: Windows/Mac

23 Developer, első frissítés (23.0.1508.0)

Végre! Funkciók!

Úgy látszik, hogy az Aura utáni fejlesztések kezdenek célba érni, ugyanis a mai összeállítás több apró újdonságot is hoz. Ezek ugyan még nem könyvjelzőkezelő vagy szinkronizálás szintűek, de csak ebben az összeállításban több újdonság van, mint a 22-tes verzióban összesen.

  • A címmező jobb szélén megjelent egy szív ikon, ami ugyanazt a funkciót látja el, mint a régi Operában a csillag.
  • Ha egy HTTPS kapcsolatot használó oldal HTTP-n keresztül is akar kapcsolódni egy szerverhez, akkor az Opera blokkolni fogja a folyamatot, és megkérdezi a felhasználót, hogy engedélyezi-e a nem biztonságos kapcsolatot.
  • A program indítás utáni beállításokhoz (haladó beállításként) bekerült a Firefoxból ismert "lazy session loading". Ha ez az opció engedélyezve van, az inaktív fülek tartalmát csak akkor tölti be a böngésző, ha aktiváljuk őket. (A Turbo használata esetén mindig be van kapcsolva.)
  • A pluginek összeomlásakor egy figyelmeztetés jelenik meg a beépülő tartalom helyén.
  • Az előző kiadásban flagként bevezetett Pepper Flash keresés most már alapértelmezetten engedélyezve van.

A további javításokat megnézhetitek a teljes változáslistában.

Letöltés: Windows/Mac

süti beállítások módosítása