Magyar Opera

Összeolvad az Opera és a Vivaldi

Nagy nap ez a mai. Az utóbbi időben már lehetett sejteni, ugyanis a Vivaldi megjelenése jelentősen felkavarta az eddigi állóvizet a böngészőpiacon. Jórészt hasonló fejlesztések jelentek meg mindkét böngészőben, például oldalsáv, fanézetes könyvjelzőkezelő, mozdulatparancsok.

És mivel nem csak az Opera lendült bele a fejlesztésekbe, hanem a Chrome is új funkciókat kapott és a tegnap megjelent Project Spartan nevű új Microsoft böngésző is jó pár Operában ismert kényelmi funkcióval bír, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy a babérjaikon ülve egymás mellett, párhuzamosan fejlesszenek. Így hát úgy döntöttek, elássák a csatabárdot és összefog a két fejlesztőtábor.

Egyenlőre még nagyon friss a hír, csak neves norvég hírportálok publikáltak róla, ezért nem sokat lehet tudni, de Jon S. von Tetzchner annyit elárult, hogy a Vivaldit megelőző években csapatuk nagy része az Opera 12 forráskódját tanulmányozta, miképp lehetne mégis kicserélni alatta a Presto-t Blinkre a funkciók és az alacsony memóriaigény megtartása mellett. Ekkor sajnos jegelve lett a téma, mivel az Opera tulajdona volt a forráskód, amit végül nem adtak ki. Ez most sem áll szándékukban, de a fúzióval most újra feleleveníthetik ezt a projektet.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr207325380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ap · http://premiumlivesets.hu 2015.04.01. 07:48:46

mondjuk úgy hogy nem vagyok boldog... eleve szétváltak mert nem volt életképes az együttműködés... mitől lenne most az? a spartan miatt?? hahaha...

most lett két félböngésző, meg 3-4 teljes csak szar... hurrá

:(((

awking 2015.04.01. 07:49:23

Reméljük egyszer ez tényleg nem poén lesz :)

royal fröccs 2015.04.01. 08:05:31

Akkor most leáll a Vivaldi is... fasza

graycivil 2015.04.01. 08:39:37

Bocs, de milyen forrásból származik ez a hír? Rendkívül örülnék, ha igaz lenne, ugyanis elég tudathasadásos állapotban vagyok, ugyanis mindkét böngésző rohamléptekkel fejlődik, de nem összeadhatóan. Most mindkettőt használom felváltva. Az Opera is nagyon begyorsult, és tényleg egyre jobb. De van, amit meg a Vivaldiban szeretek jobban.

graycivil 2015.04.01. 08:42:46

Bocs, látom a linket. Csak éppen nem működik.

graycivil 2015.04.01. 08:48:11

Jajjjj! Nem vettem észre, hogy április elseje van! :-))))

royal fröccs 2015.04.01. 09:27:52

Basszus, ezt én is benéztem :)

Mesant 2015.04.01. 11:31:49

Minden marhaságot képesek vagytok kitalálni :D Még a végén a Linux is beleolvad a Microsoftba :D

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.04.01. 11:39:59

EPIC :D
Bíztam benned, hogy összehozol valamit elsejére. :D

ap · http://premiumlivesets.hu 2015.04.01. 11:50:21

@ap: még kávé előtt volt, ez nem ért :-P

expa 2015.04.01. 19:18:42

Már a címből lehetett látni, hogy kamu...

Cawington 2015.04.01. 19:21:06

Van valami magyar infó blog a VIVALDI-ról?

Darkcomet 2015.04.04. 10:59:31

Off.

Tudom nem ide, de valahogy meg kell kérdeznem, mivel a blog nem foglalkozik a mobilos operákkal.

Szóval működik valakinek a szinkronizálás? Be vagyok jelentkezve Opera Mini Béta alá meg androidos Opera alá is, de az androidos cucc alatt nem jelennek meg a minis könyvjelzők, gyorsindítók. stb. Én rontok el valamit, vagy a szinkronizáláshoz alapértelmezetten az asztali böngészőt is használni kell?

Off.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.04.04. 17:27:32

@Darkcomet:
Melyik Minire gondolsz? Jelenleg a szinkronizálást csak az asztali, az Androidos Mobile és az iOS-es Mini tudja.

Darkcomet 2015.04.04. 18:14:27

@Nekomajin: Akkor itt a bibi. Én az androidos mini béta és androidos Opera között szinkronizálnám az adataimat.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.04.04. 19:43:39

@Darkcomet:
Nekem a WP-s minivel kéne, de abban sincs még. Remélem, hamar megoldják.

Darkcomet 2015.04.05. 11:23:15

@Nekomajin: Ez azért érdekes, mert ha valamilyen csoda folytán újra kell rakni az OM-et androidon, akár a hivatalos, akár a béta, akkor visszaszinkronizálja a gyorshívókat meg az RSS-t. De egymás között nem csinál semmit sem.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.04.05. 15:19:40

@Darkcomet:
Az nem lehet, hogy ezeket a Google fiókba menti valahogy?

Darkcomet 2015.04.05. 21:35:05

@Nekomajin: Halvány lila gőzöm sincs.Mondjuk nálam minden googleos cucc (Play és fordító kivételével)tiltva van, szinkronizálással meg mentéssel együtt, szóval nehezen hiszem.
süti beállítások módosítása